Esti Hírlap, 1981. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-29 / 228. szám

64 mérkőzés az európai kupákban Itthon a Vasas, a Videoton Idegenben az FTC, a Tatabánya Ha szerda, akkor kupa­forduló ... De a „szent­szerda” is már a múlté. Az európai kupákban mától csütörtökig tartanak a mérkőzések. Hatvannégy találkozó lesz, a BEK-ben és a Kupagyőztesek Euró­pa Kupájában a 16 kö­zé jutás, az UEFA-ban a 32-be kerülés a tét. Bennünket önző mó­don az érdekel, hogy az a négy csapat, amelyik révén a magyar labdarúgás ér­dekelt, hogyan készül, mint vélekedik a rá váró feladatról. Csak emlékez­tetőül: FTC—Banik Ostra­va 3:2 (BEK), Tatabánya— Real Madrid 2:1, Rapid— Videoton 2:2 (UEFA Kupa) Paralimni—Vasas 1:0 (KEK), ózdi mérkőzés után, s No­­vák Dezsőnek nem az a gondja, hogy kit hagyjon ki a csapatból, hanem, hogy lesz-e elegendő játé­kosa az összeállításhoz. Az ostravai csapat — láthat­tuk, idegenben sem akár­milyen ellenfél — otthoná­ban pedig különösen ke­mény dió. Mint a tévé sportosztá­lyától értesültünk, a holna­pi négy kupamérkőzésből kettőt közvetítenek, a ki­adott programtól eltérően, 16.55-től a Bánik—FTC mérkőzést egyenes adás­ban, este 20 órától pedig a Videoton—Rapid találko­zót, s a híradó a Vasas— Paralimni mérkőzés főbb eseményeit örökíti meg. Rapid: kontrajáték Nagy a nyüzsgés, az iz­galom Székesfehérvárott. A Videoton — az osztrákok körében jobbára ismeret­len — labdarúgói remekel­tek Bécsben. A Práter Sta­dion több tízezres közönsé­ge előtt kitűnően védekez­tek, sőt az ellentámadások­kal sem volt baj. Idegekkel és kondícióval is bírták a találkozót és végül is a há­zigazdák örülhettek a 2:2- es döntetlennek. Azóta a Rapid az osztrák bajnok­ságban folytatta jó szerep­lését. A legutóbbi forduló­ban a nagyhírű csatár, Krankl góljával 1:0-ra ver­te a Voest Linzet. A Videoton a legutóbbi fordulóban a Volánnal ta­lálkozott és a Czabán Sa­mu térről „elvitt” egy pon­tot, no meg néhány sérü­lést. A gólerős Szabó szár­­kapocscsont-törést szenve­dett, Kiset a vádliján rúg­ták meg. S még mindig sé­rült Végh is.­­ Nagy gondban vagyok, sok a sérült, még nem tu­dom megmondani az össze­állítást, csak ma döntök — mondta reggel Szentmihá­­lyi Antal, a székesfehérvá­riak vezető­edzője, majd így folytatta — Nem akár­milyen csapat a Rapid Wien. Több vérbeli, profi szerepel az osztrákok csa­patában, így aztán idegen­ben is rendkívül nehéz el­lenfelek. Egy pillanatra sem adják föl a reményt. Főleg Krankl, Keglevits és Panenka veszélyes játéko­suk. Külön őrzőt kapnak majd, csakúgy, mint a rendkívül veszélyes, felfu­tásairól híres, szigorú jobb­hátvéd Krauss. Erősségük az ellentámadásos, úgyne­vezett kontrajáték. Az idegenben lőtt két gól sorsdöntő lehet. Persze, azért nyerni kell itthon. Szentmihályi Antal tegnap frissítő, ábmozgató másfél órás edzést tartott játéko­sainak, ma délelőtt taktikai feladatok kidolgozása sze­repelt a programban. Hol­nap délelőtt gyorsító gya­korlatok lesznek. A Rapid Wien ma érke­zik Székesfehérvárra, az Alba Regia szállodában lak­nak majd. Mára nem kér­tek edzésbeosztást. A mér­kőzést görög bíró vezeti. Madridban készül a Ta­tabánya, amely hazai győ­zelmével meglepetést és te­kintélyt szerzett magának, noha a Real Madrid edző­je, Vujadin Boskov csöppet sem borús hangulatú. Mi­után a csapata megnyerte az Atletico Madrid (2:1) el­leni örökrangadóját, biza­kodva, mi több a biztos továbbjutás reményében várja a holnapi mérkőzést. „Jobbak vagyunk a tata­bányaiaknál és nem hi­szem, hogy nehézségeink lesznek”. Valószínű dr. Ra­kat Károly, a tatabányaiak mestere azért tervez né­hány nehézséget... A magyar csapatok hol­nap lépnek pályára, kettő idegenben és kettő itthon. A Vasas kitér Természetesen nem a Paralimnivel való vissza­vágó elől, hanem a többi holnapi kupatalálkozó idő­pontja elől. A cél: minél többen biztassák a piros­kékeket. A találkoz 15.30- kor kezdődik a Fáy utcá­ban, s mai délelőttöt is ed­zéssel töltötték a hazaiak. Egygólos hátrány nem tar­tozik a nyomasztó különb­ségek közé. Persze jobb lett volna nem hátránnyal, hanem esetleg előnnyel kezdeni... — Ezt mi is tudjuk, de ez már megtörtént, s itt az idő, hogy változtassunk rajta. Hiszem, hogy fo­gunk rajta változtatni! — mondja Bundzsák edző, majd arról beszél, hogy milyen játékot is játszik a ciprusi csapat. — A görög és az angol futball keveré­két nyújtják, technikailag képzettek, lelkesek, és gyorsan az ellenfél kapuja előtt teremnek. Tízegyné­hány éve edzősködtem Gö­rögországban, azóta sokat változott a környéken a futball, s látnom kellett, hogy­­ előnyére. A ciprusi csapat ma dél­előtt érkezett Budapestre, s délután, a holnapi mér­kőzés időpontjában bizto­sított számára edzéslehető­séget a házigazda Vasas. Két mérkőzés a képernyőn A Ferencváros gondok közepette utazott el. Tep­­szics a lábát fájlalja az Az ENERGIA­­TAKARÉKOS, hordozható, tranzisztorizott JUNOSZTY televízió fogyasztása csak 33 W! Autóakkumulátorról is üzemeltethető Állomásbeállítása programozható. OTP-hiUrf : 3770 Ft 'KERAVILL^*1 „Ne gyere vissza" Georges Best, a brit labdarúgás fenegyereke, hétévi távollét után, 35 éves korában ismét fel­tűnt Manchesterben, és bizonyos, hogy a sztá­rokban szűkölködő Uni­ted igénybe fogja venni az USA-ból visszatért excsillag szolgálatait. Produkcióiról időnként eljutottak filmek Ang­liába is, és hajdani hívei elbűvölten nézték, mire képes még ma is. Nagy formajavulásának oka, hogy felhagyott az ivás­­sal, és kiegyensúlyozott családi életet él. Ő ma­ga ezt mondja: „Még in­gyen is játszanék a Manchester Unitedben”. A londoni lapok úgy fogadták Best visszaté­résének hírét, mint vala­mi megváltást. Egyedül David Miller, a Daily Express szerkeszetője van más véleményen. „Ne gyere vissza” — ta­nácsolja Bestnek. „Az évek és az alkohol rozs­dássá tették a reflexei­det, ha maradt is valami az ügyességedből, a mai játékban úgy eltaposnak a pályán, mint egy sző­lőszemet.” A FRAZIER NÉV MÉG FÉNYESEN CSILLOG Apja útjára lép a fiú Híres ember fiának len­ni nagy teher, még akkor is, ha a fiú történetesen nem folytatja az apa mes­terségét. Milyen nehéz le­het az a teher, amelyet ak­kor vállal valaki, ha a hí­res apa nyomdokaiba akar lépni. Joe Frazier profi ökölvívó világbajnokot aligha kell a magyar olva­sónak bemutatni, hallott róla eleget amikor öklö­zött, nyilatkozatai, gesztu­sai mind-mind ismertek voltak. Neve nem kopott meg az oly gyorsan válto­zó amerikai népszerűségi égbolton, talán azért, mert tudta, hogy mikor kell visszavonulni, s mikor kell hallgatni. Üzletember. Most mégis felkapta a hír a Frazier nevet, szintén a szorítók világából, s akiről szó van, az nem Joe, ha­nem Marvis Frazier, a fia. Pedig az apa nem így képzelte. Marvis 10 éves, amikor Joe ünnepelt sztár, milliomos, aki pénzét be is fekteti üzletbe, s mivel maga sokat próbált, azt mondja: „A fiamnak már nem szükséges harcolnia, megél anélkül is, lehet be­lőle ügyvéd, orvos vagy bármi. Nem akarom, hogy az apja útját járja.” Ebben az időben, ami­kor Joe világbajnok, Mar­vis birkózik, hódol a base­­ballnak, futballnak, kosár­labdának, a szülők drága magániskolába járatják. Marvis mindennel foglal­kozhat, ami nem boksz ... Talán éppen ezért vonzó­dik az ökölvíváshoz, Mar­vis magasabb, könnyebb, mint apja volt, talán ke­vésbé erős, de még csak húszéves. És természetesen bokszol, miután visszavon­hatatlanul a ringbe állt, éppen apja volt az, aki két veterán tréner keze alá ad­ta. S míg a szülők ügyvéd­ről, orvosról, jól menő üz­letemberről álmodtak gye­rekük jövőjét illetően, Marvis így fogalmazta meg a maga életcélját: ”A fiú­nak követnie kell az apai tradíciót, és ez az, amit most én teszek.” A szülők féltik ettől az úttól. Joe Frazier soha nem ösztökélte a fiát spor­tolásra, csak ügyes, egész­séges életmódra, az anyja pedig egyenesen ellenezte, hogy a ringben az apját kövesse. „Más az, ha a fér­jem bokszoló, és megint más, ha a gyerekem.” Vajon mitől féltették a szinte ringre termett, karcsú, jó mozgású fiút? A Sport Il­lustrated című lap a két különböző indulás közti különbségben látja a féltés jogos okát. Abban, hogy Joe Frazier egy keményen, nehezen kereső büszke há­zaspár tizenharmadik gye­rekeként látta meg a nap­világot, Marvis viszont szülei első gyereke, s a szülők csak két év múlva esküdtek meg, miután északra utaztak, jobb éle­tet remélve. Jóénak voltak indítékai, Marvisnak nin­csenek. Nincsenek? ... És a becs­vágy? A Frazier név köte­lez. Legalábbis Marvis Frazier így véli, s ezért vá­lasztotta a ring világát, s miután döntött, a nagy Joe is segítőjévé vált. Az első hét hónapban társ nélkül dolgozott, majd gyilkos ed­­zések következtek. Joe, a tapasztalt róka figyelme Marvis magánéletének min­den rezdülésére kiterjed. Egy ízben nem volt a tor­nateremben, amikor Mar­­vist újságírók keresték meg, amikor visszaérkezett még tartott a beszélgetés. „Mióta beszéltek?” — kér­dezte. „Húsz perce” — hangzott a válasz. „Ez épp elég” — közölte és befeje­zettnek nyilvánította a be­szélgetést, máskor viszont csupán tíz percben szabta meg az interjú idejét. „Ez pont elég. Amit el tudsz, vagy el akarsz mondani, arra elég tíz perc, utána már csak ismétled önma­gadat!” Vagyis a bokszoló­­nak frissnek, eredetinek kell lennie, nem engedhet meg magának egyetlen la­pos megjegyzést sem, mint ahogy nem engedhet meg magának egyetlen rossz mozdulatot sem a ringben. Edzők, menedzserek, sportcsarnoki igazgatók várják a fiút, mert szere­tik a Frazier nevet. És Joe Frazier jól tudja ezt. A Frazier név még fényesen ragyog, vajon Marvis tud-e újabb ragyogást ad­ni e névnek? Joe Frazier gyengéden törli az izzad­ságot küzdelem után Mar­vis nyakáról, tagadhatat­lan, hogy büszkeség van a pillantásában, ahogy fiára néz, de az ő messzehordó tekintete mást is lát: min­dent: győzelmet, pénzt, ve­rejtéket, vért, sikert és kudarcot. És Marvis Fra­zier mégis ezt a nehéz, de vonzó utat választja. Az apja útját... Biztató összhang Baden Baden­ban Az időszerű olimpiai kérdések többségében messze­­mutató és biztató összhang jellemezte a Baden Baden­ban rendezett XI. olimpiai kongresszust. Ezt nyomaté­­kosítják a nemzetközi olimpiai bizottságok, a nemzet­közi sportszövetségek, az edzők és a sportolók számára készült zárójelentések is. A kongresszus valamennyi szónoka az olimpiai ce­remónia megtartása mellett, illetve az olimpiai játékok­nak a jövőben mindig egyazon helyen való rendezése ellen emelt szót, amit az elmúlt két évben gyakran ve­tettek fel a nyugati országokban. Egyetértés alakult ki a női sport további fejlesztésének kérdésében is. Egyön­tetűen az olimpiai eszme szégyenletes megalázásának minősítették a doppingszerek alkalmazását, és kemény intézkedéseket követeltek ellene. „A Baden Badenban összegyűlt sportolók nevében mondhatom, követeljük, hogy minden ajzószert használó versenyzőt tiltsanak el örökre, s velük együtt edzőjüket és a manipulációban részt vevő orvosokat is. Úgy érezzük, a doppingolás az olimpiai eszme legnagyobb megcsúfolása, éppen ezért a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a legsúlyosabb vét­ségként kell kezelnie” — nyilatkozta Sebastian Coe olimpiai bajnok, világcsúcstartó brit középtávfutó. Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke igen nagy jelentőséget tulajdonított annak az újításnak, hogy a NOB kongresszusán számos kiváló sportoló is részt vett. BEK-FINÁLÉ UTÁN Harmadik lett a magyar csapat A Béke Barátság Kupa sorozat utolsó összecsapása volt az idén az albenai­­ magyar gyorsasági autó­­versenyzőink tisztességgel szerepeltek. Az A 2-es osztályban né­gyen indultak (mindnyájan j­­­­avított túrakocsival): Gulyás, Gaál, Gergely, mint a háromtagú csapat tagjai, rajtuk kívül még egyéni indulóként Szabó. Szerencséjük azonban nem sok volt, mert a viszonylag hűvös idő ellenére, amely most kedvezett a motorok­nak, ketten kiestek. Ger­gely sebességváltó- és kup­lunghibával, Szabó diffe­­renciálmű-hibával adta fel a küzdelmet, Gulyás pedig ugyancsak sebességváltó­gondokkal küszködött, de végigment. A kéttagúra csappant magyar csapat így harmadik helyen vég­zett a versenyen, s ugyan­csak az éves összesítésben Gaál Pál 5., Gulyás 11. lett, s az első három hely a csehszlovákoké. Csapatban első Csehszlovákia, 2. Szov­jetunió. A Formula Easter kate­góriában Kovács, Asztalos és Túrán állt rajthoz. Asz­talos a sebességváltó hibá­ja miatt kiállt, Kovács 6.­ lett, Túrán pedig a cél előtt száz méterrel már nem tudta használni a sebes­ségváltóját, de lendületéből még futotta a verseny be­­fejeztéig. A kéttagú Easter­­csapat azonban még így is az előkelő harmadik helyet foglalhatta el. A verseny érdekessége volt még, hogy az első két helyre befutott — szovjet és NDK — autót a műszaki felülvizsgálaton meg nem engedett változ­tatás címén diszkvalifikál­­­ták. (1. á.) Izzó Kupa A Vasas Izzó sportcsar­nokában tegnap háromna­pos nemzetközi női kosár­labdatorna kezdődött. Eredmények: LKS Lódz— Slavia Praga 76:73, Vasas Izzó—Black Velvet Cana­dians 95:58, Slavia Praga— Crvena Zvezda 96:70, Va­sas Izzó—LKS Lódz 61:54.­ Ma délelőtt is rendeztek mérkőzéseket, délután fél 6-kor kezdődik az LKS Lódza Crvena Zvezda ta­lálkozó. Spartacus­bravúr A férfi kézilabda-bajnok­ság 18. fordulójából teg­napra halasztott rangadón a Bp. Spartacus 30:28 arányban győzte le a kupa­győztes Elektromost. Ezzel, a tavasszal még kiesési gondokkal küszködő szö­vetkezetiek előreléptek a 7. helyre.

Next