Esti Hírlap, 1981. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-16 / 243. szám
TANULMÁNY A GYALOGOSOKRÓL Hol legyen a zebra? Minden harmadik... • Kísérlet, következtetés Mostanában sok szó esik a gyalogosközlekedés gondjairól, s ez nem véletlen. A baleseti statisztikákból kitűnik, hogy a gyalogosok biztonságát illetően a helyzet sajnos nem megnyugtató. Hazánkban évek óta az összes balesetek közel egyharmadát a gyalogosbalesetek teszik ki, s ugyancsak változatlan a helyzet olyan vonatkozásiban is, hogy a gyalogosbalesetek több mint felét maguik a gyalogosok okozzák. Sajnos miind súlyosabb következménnyel: e múlt évben a gyalogosbalesetek 11 százaléka halálos kimenetelű volt. Végül még egy olyan adat, amelyhez nem szükséges külsőn kommentár: minden harmadik gyalogosbaleset a kijelölt átkelőhelyen, a zebrán történt. Ivektelepítését irányelveik írják elő, s a szakemberek szerint olyan helyein nem szabad lennie, ahol a gyalogosforgalom csekély. Ugyanis a gyalogosoknak az a tudata, hogy a zebrán abszolút elsőbbségük van, meghatározó eleme magatartásuknak, s ez növeli a balesetek bekövetkezésének valószínűségét. A szakemberek elsősorban a gyalogosok túlzott biztonságérzetével magyarázzák, hogy éppen a kijelölt gyalogátkelőhelyeiken történik a gyalogosbalesetek jelentős része. A gyalogosbalesetek többsége lakott területen következik be, és igen gyakran az esti, éjszakai órákban. Márpedig köztudott, hogy éjszaka mind a gyalogos, mind a járműforgalom csupán töredéke a nappalinak. Az éjszaka történt gyalogosbalesetek magas részaránya egyértelműen arra hívja fel a figyelmet, hogy az átkelőhelyek megvilágítása még sok kívánni valót hagy maga után. Szakemberek vizsgálatot végeztek a kijelölt gyalogos -átkelőhelyek láthatóságát illetően. Időben észlelték A kísérletekből kiderült, hogy nappal száraz útfelület esetén a zebrajelzések sokkal nagyobb távolságból észlelhetők, mint a jelzőlámpák. Nappal, nedves felület esetén viszont már jobbam lehetett észlelni a jelzőlámpákat, éjjel pedig jobban és távolabbról lehetett észlelni a jelzőlámpákat, mint a zebrajelzéseket. A vizsgálatból egyértelműen az a következtetés adódik, hogy a gyalogosátikelőhelyeket szürkülettől napkeltéig meg kellene világítani, még a külső útszakaszokon is. Csak ezzel biztosítható ugyanis, hogy a zebrán tartózkodó vagy az út szélén várakozó gyalogosokat a járművezetőik szürkületkor, sötétben és kedvezőtlen környezeti körülmények között is időben és ellethessék. Nagyobb zsúfoltság Nem véletlen tehát, hogy a szakembereket évek óta foglalkoztatják a gyalogosközlekedéssel kapcsolatos gondok, pozitív és negatív tapasztalatok. A gyalogosközlekedés sajátosságaival foglalkozik az a tanulmány is, amelyet a KÖTUKI két tudományos kutatója, dr. Török Mária és dr. Roszusz András készített. A téma időszerűségét az is indokolja, hogy a motorizáció ugrásszerű fejlődése következtében növekszik a zsúfoltság a közutakon, s ennek következményeként mind nagyobb mértékben növekszik a járművek, illetve a járművezetők és gyalogosok kölcsönös akadályoztatása. A kétféle forgalmi áramlat egymásra gyakorolt kedvezőtlen hatása megmutatkozik a balesetek számszerű növekedésében is. Mi tehát a megoldás? Nyilvánvalóan a gyalogos- és a járműforgalom különválasztása. Ez a különválasztás térben és időben is lehetséges. A térbeli szétválasztás — gyalogos alul- és felüljáróik létesítésével — biztonsági szempontból a legmegfelelőbb megoldás, de egyben a legköltségesebb is. Elfogadható megoldás az időbeli szétválasztás — például jelzőlámpáikkal. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyek feladata az, hogy agyalogosforgalmat összegyűjtse és átvezesse a közutakon, olyan helyeken, ahol a gyalogosok szándéka már előre felismerhető. Lakott területen Hol legyen zebra? Kevesen tudják, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhez « A Fővárosi Közlekedésbiztonsági Tanács híradója autósoknak és gyalogosoknak Önkéntes csereakció Egy év alatt Nürnbergben csaknem kétezer 63 éven felüli autós adta viszsza jogosítványát, és kapott cserébe a városi tömegközlekedési eszközökre egy évig érvényes szabadjegyet. Az önkéntes csereakció óta a városban jelentősen csökkent a 65 éven felüli járművezetők által okozott közlekedési balesetek száma. A kismamák védelmében Terhes asszonyoknak nem lenne szabad vezetniük terhességük első három és utolsó két hónapjában — tanácsolják nyugatnémet szakemberek. Szerintük egy terhes nő számára a gépkocsivezetés igen megterhelő, mi több, még utasként sem lenne szabad két óránál többet eltölteniük a kocsiban anélkül, hogy pihenőt tartanának. A biztonsági övét viszont mindig kapcsolják be! A zebra biztonságot nyújt, de sietni kell! ÖT FŐVÁROSI KERÜLET Felkészülés őszre, télre Itt az ősz, szaporodnak a gondok a közlekedésben. Az esős, hideg időjárás minden évben fokozottabb felkészülést jelent a kerületi közlekedésbiztonsági tanácsok aktíváinak. Ezúttal öt kerületben érdeklődtünk, hogyan készülnek fel az őszi-téli időszakra. No. kerület ћ£з£en rendezik ünnepélyes keretek között a Vezess baleset nélkül mozgalomban részt vevő vállalatok hivatásos gépkocsivezetőinek versenyét. A KRESZ- vetélkedő már megtörtént és a napokban kerül sor a műszakira. Az előjelek azt bizonyítják, hogy a Vezess baleset nélkül mozgalomban részt vevő gépkocsivezetők felkészülése igen alapos volt és eredményeik jók lesznek. Az iskolai tanévvel együtt megkezdődött a KRESZ-oktatás a gyermekek számára is. A huszonhárom általános iskolában már oktatják a kicsiket a helyes közlekedésre, az életet védő közlekedési szabályokra. A III. kerületi КЦТ vezetői egyébként e hó 19-én számolnak be a Fővárosi Közlekedésbiztonsági tanácsnál a balesetmegelőzési munka kerületi eredményeiről. X. kerület AKBI jól ismert arról a tevékenységéről, amelyet az iskolások és az óvodások körében végez. Budapest-szerte a híres Magyar—szovjet barátsági park, ahol egy nagyszerűen felszerelt közlekedési park segíti az iskolásoknak megérteni és alkalmazni a helyes közlekedés szabályait. Az őszre való felkészülés jegyében a közlekedési park elhasználódott eszközeit társadalmi munkában felújították a VILATI Vállalat Bajcsy-Zsilinszky szocialista brigádjának tagjai. A meglevő mellett hamarosan új parkot is nyitnak a kerületben, a Keresztúri úti általános iskola szomszédságában, a kerületi tanács épülete mellett pedig egy óvodai mini közlekedési parkot létesítenek, amelyben nemcsak táblák és felfestett utak, hanem kis autók, kis biciklik segítségével tanulják meg a legapróbbak a helyes közlekedés szabályait, felkészítésére adnak hasznos tanácsokat. A KBT munkatársai az októberi fokozott közúti ellenőrzéshez is segítséget nyújtanak. XIV. kerület hagyományos jó kapcsolat az AFIT-tal a gépkocsik téli felkészítésére nemcsak hasznos, hanem anyagi megtakarítást is jelent, mert a jelentkezők számára díjmentesen vizsgálják át az autókat. A kerületben nagy sikere van a KBT rendezvényeinek. Hagyománynak számítanak az idős korúak számára rendezett, vetítéssel egybekötött teadélutánok, amelyek mindig igen sok résztvevővel, nagyon jó hangulatban zajlanak le a szociális otthonokban és a nyugdíjasok házában. Merész vállalkozás.. XI. kerületiS szezonban a gépjárművek vezetőire fordít különös figyelmet. Az elmúlt napokban zajlottak le a Veresis baleset nélkül mozgalom vállalati vetélkedői, mégpedig átlagon felüli eredménnyel. Megkezdődtek a KRESZ- oktatások és műszaki felkészítések a magángépkocsi tulajdonosok részére is, és beindult az az előadási sorozat, amelyben a gép- kocsik őszi-téli műszaki XX. kerület rész közlekedésbiztonsági szempontból sok gonddal küzd: kevés a jelzőlámpa, kezdetleges állapotban vannak az utak. E körülményeken próbál változtatni évről évre a KBT. Javaslatukra a balesetveszélyes csomópontoknál, így például a Nagykőrösi út környékén a közeljövőben szerelnek majd fel két közlekedési tükröt. Javasolták több forgalomirányító lámpa felszerelését is a nagy forgalmú utcákban. A kerületi KBT jó munkáját jelzi az év első felének statisztikája, amely szerint a kerületben jelentősen csökkent a közlekedési balesetek száma. Már az iskolákban is megkezdték az őszi tervnek megfelelően a gyermekek felkészítését, a helyes közlekedés tudnivalóiból. A tanítók és a szülők örömmel fogadják az iskola tanulóiból alakult úttörő közlekedési rendőrök tevékenységét; a tanítás előtt és után ők tartanak ügyeletet.