Esti Hírlap, 1981. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-16 / 243. szám

• A fejlesztés esztendei­ g 1948-ban a társu­latokat államosítot­ták. Feladatuk álla­mi, illetve tanácsi munka lett. A túlzott központosítás nem segítette eléggé haté­konyan a vízgazdál­kodást. A kisebb vízfolyások és csator­nák leromlottak. A társulatokat 1958-ban új típusú szocialista szervezetekként újjá­alakították. S azóta több alkalommal to­vábbfejlesztették. VIZEK TÁRSULATAI Mederbe terelni a vad áradásokkal fe­nyegető fölösleget és elegendő vizet fa­kasztani az iváshoz, az öntözéshez — e témákról tanácsko­zott ma a Vízgazda­sági Társulatok Or­szágos Választmánya. • Széchenyi érdeme — Magyarországon az első vízszabályo­zó társaság, a Sárvizi Nádor Csatorna Tár­sulat 1810-től műkö­dött. Az 1844—1845. évi tiszai árvizek után Széchenyi Ist­ván kezdeményezésé­re alakult a Tisza­­völgyi Társulat. Ez a közigazgatási hatá­roktól függetlenül tö­mörítette a folyó­menti érdekeltsége­ket. A Dunavölgyi Víztársulatok Szövet­sége 1909-től műkö­dött. 1913-ban a D­u­­navölgyében 38, a Ti­sza mentén 40 ár­mentesítő és belvízle­vezető társulat volt. 6400 kilométer ár­­vízvédelmi töltést, 13 ezer kilométer bel­vízcsatornát gondoz­tak. Az 1924-ben ala­kult Tisza—Dunavöl­gyi Társulatok Szö­vetsége négyezer kilométernél több ár­védelmi töltés és 13 900 kilométer csa­torna gazdája. Kétirányú tevékenység — A társulatok két típusa: vízi- és vízi­közmű. A vízitársulat dolga a helyi vízren­dezési, az ehhez kap­csolódó műszaki ta­lajvédelmi és mező­­gazdasági vízhaszno­sítás. A víziközmű társulatok ténykedé­se kétirányú. A tele­pülések ivóvízellátá­sához vízművekről, a környezetvédelem­ről, csatornaművek­­ről gondoskodnak, il­letve fejlesztik a meglévőket. E léte­sítményeket — elké­szültük után — a to­vábbi szolgáltatásra az illetékes területi szakvállalatoknak adják-adták át. A vi gazd­álkod­ási tár­sulatok beruházásai­nak értéke 1958-tól napjaiokig megha­ladta a 20 milliárd forintot. 1181. október 18.) péntek 6 NO4 BUDAPESTIEK BESZÉLNEK Hónapok óta nincs... Itt az ősz, és az amatőr fotósok népes tábora hozzá­látna a nyári diaképek vetítéséhez. Hozzálátna , de a vetítéshez előbb be kell keretezni a diákat, márpedig az ehhez szükséges diaüveg és szegélyszalag hónapok óta nem kapható a szakboltokban. Az egyik Ofotért-boltban azt közölték, hogy ebben az évben még egyáltalán nem érkezett diaüveg, egy másik üzlet szerint a Salgótarjáni Síküveggyár beszüntette a diaüvegek gyártását. Érthe­tetlen, hogy amikor diafilmek korlátlan mennyiségben kaphatók, a felhasznált film kockáinak keretezéséhez — tehát a diaképek vetítéséhez — szükséges eszközök be­szerezhetetlenek. Ha van magyar diaüveg- és szegély­­szalaggyártás, akkor miért nem kerül hosszú ideje az áru az üzletekbe, ha pedig — mindkét cikk többszöri ár­emelkedése ellenére — a gyártás megszűnt, miért nem gondoskodtak kellő időben importról? Dr. Sándor István Tamás Automata vágja a képet A „Ne vagdossák szét” című olvasói levélre az alábbiakat válaszoljuk: Sajnos, valóban nem áll módunkban egyéni kíván­ságokat teljesíteni akkor, ha valaki olcsóbb, úgyneve­zett automata képmérete­ket rendel meg a laborató­riumtól. Korszerű gépeink nagyítás után a filmteker­cset négy-négy felvételen­ként feldarabolják. A vá­gógép valamennyi felvételt külön-külön érzékeli, s úgy van beállítva, hogy ponto­san két kép között vágja el a filmet. Bár nagyon ritkán, de előfordulhat, hogy elektro­nikus vagy mechanikus meghibásodás esetén az ér­zékelő nem működik. Saj­nálatos, de ilyen esetekben néhány felvételt kettévág a gép. Tekintve, hogy az au­tomata gépsor olyan nagy sebességgel továbbítja a filmtekercset, hogy szabad szemmel a képeket meg­különböztetni sem lehet, a gép kezelője is csak utólag észlelheti a hibát. Ez volt az oka olvasójuk filmje szétvágásának, s nem a dolgozók „vandál” munká­ja. Munkatársaink az auto­matákat a legjobb tudásuk szerint, körültekintően ve­zérlik, ám itt is, mint az élet más területein előfor­dulhat, hogy a modern gé­pek elromlanak. Az az érdekünk, hogy egy-egy felvételről a­­ rendelő utólag minél több nagyítást rendelhessen. Erdélyi László Attila igazgató Fővárosi Fotó Vállalat A NAP PROGRAMJÁBÓL C (1810 ) Október 16., péntek KOSSUTH. 13.54: Magyar előadóművé­szek. Erdélyi Miklós vezényel. — 14.44: Magyarán szólva ... — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.10: Paul Schöffler operaáriá­kat énekel. — 15.28: Zenélő dominó, ő az! — 16.00: írt­­közben. — 16.05: Embermesék. — 17.00: Hírek. Útközben — itthon és külföldön. — 17.13: Népdalok. — 17.35: A mama telefonált... — 18.00: A KISZ Művészegyüttes Központi Énekkara Bárdos Lajos mű­veiből énekel. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Éjsza­ka. Budapesti művészeti he­tek. A Rádiószínház bemuta­tója. — 19.56: Örökzöld dalla­mok. — 21.00: A játékos. — 22.00: Hírek. Időjárás. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Pertis Zsuzsa csembalózik. — 23.30: Szimfonikus zene. — 24.00: Hí­rek. Időjárás. — 0.10: Melódia­koktél. PETŐFI: 14.00: Kettőtől ötig... A Petőfi rádió zenedélutánja. — 17.00: Nem tudom a leckét! — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.33: Presser Gábor zenés játékaiból. — 19.05: Gra­mofonalbum. — 19.35: Egy pá­lya vonzásában. — 19.55: Rek­lám. — 20.00: Muzeális nóta­felvételeinkből. — 20.30: Hírek. — 20.33: Iránytű. — 21.35: A kamaszkortól a klimaxig. — 22.05: Balassa P. Tamás szer­zeményeiből. — 22.35: Népze­ne. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.15: Kerekes János operett­jeiből. — 24.00: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR: 14.41: Németh G. Béla: Küllő és kerék. — 14.51: Amerikai szerzők muzsikájából. — 15.53: 2000 felé ... — 16.28: Tip-top parádé. — 16.58: Bruno Walter vezényli a Columbia szimfoni­kus zenekart. — 18.30: Rádió­hangversenyekről. — 19.00: Hí­rek. Időjárás. — 19.05: Iskola­rádió. — 19.35: A Smetana vo­nósnégyes hangversenye. — Közben kb. 20.15: A szépek szépe. — Kb. 21.13: Fenntar­tott hely. — Kb. 22.30: Acker Bilk és együttese játszik. — 23.06: Magyar szerzők művei­ből. — 23.30: Hírek. Időjárás. Október 17., szombat KOSSUTH: 4.25— 7.59: Jó reggelt! — 8.00: Hírek. Időjárás. — Kb. 8.20: Mai kulturális programok. — 8.30: Lányok, asszonyok. — 8.55: Dalok Moszkváról. — 9.05: Epizódok a magyarországi operajátszás történetéből. — 10.00: Hírek. Időjárás. — 10.05: Útközben. — 10.10: Népzene. — 10.49: OIRT hangjátékfesz­­tivál, öt perc dicsőség. — 12.00: Déli krónika. — 12.20: Zenei anyanyelvünk. — 12.30: Magyarán szólva. — 12.45: Ré­gi híres énekesek műsorából. — 13.00: Szabad, nem szabad? PETŐFI: 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. — 8.00: Hí­rek. Időjárás. — 8.05: Fúvós­zene táncritmusban. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Útközben. — 8.38: Örökzöld dallamok. — 9.42: Mit — hol — mikor — hogyan? — 9.57: Reklám. — 10.00: Szombat délelőtt. — Közben 10.30: Hírek. — 12.00: Operettdalok, operettegyütte­sek. — 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.30: A gyermekek­nek írta Bartók Béla. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 3. MŰSOR: 7.00: A szolnoki stúdió ro­mán nyelvű nemzetiségi mű­sora. — 7.30: A miskolci kör­zeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.08: A ki­állítótermek programjából. — 8.11: A polgári forradalmak kora. — 8.41: Monteverdi: VIII. madrigálkötet. — 10.07: Két operanyitány. — 10.25: Sláger­lista. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Sárospataki diákda­lok. — 11.22: Új lemezeinkből. — 12.39: Magyar szerzők mű­vei ütőhangszerekkel. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.07: Bee­­thoven-művek. 18.00: Ablak. — 19.00: Reklám. — 19.10: Idősebbek is elkezd­hetik. Tévétorna. (Színes.) — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv­­híradó. (Színes.) — 20.00: Del­ta. Tudományos híradó. (Szí­nes.) — 20.25: Charlie angya­lai. Amerikai­­ bűnügyi tévé­filmsorozat. A romlott angya­lok. (Színes.) — 21.10: Panorá­ma. Jelenségek a világpolitiká­ban. (Színes.) — 22.00: Buda­vári vigasságok. Színházi köz­vetítés a Hilton Szálló domi­nikánus udvarából. Eszterházi rögtönzés. Operakomédia két részben. (Színes.) — 23.25: Tv­­híradó 3. (Színes.) 2. MŰSOR: 20.00: Műhelyforgácsok. Rán­­ki György műveiből. (Színes.) — 20.15: Monitor. Élelmezési világnap. (Színes.) — 20.55: Tv-híradó 2. (Színes.) — 21.15: Reklám. — 21.20: Gaston Phé­­bus, a Pireneusok oroszlánja. Francia tévéfilmsorozat — VI/2. rész. (Színes.) — 22.10: Sakk-matt. Beszámoló a Kar­pov—Korcsnoj VB-döntőről. — 22.25: Reklám. SZOMBAT DÉLELŐTT 8.00: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. (Színes.) — 8.05: Iskolatévé. Világnézet. Az élet keletkezése. — 8.40: Autó- Motorsport. A Telesport tech­nikai magazinja (ism.) (Szí­nes.) — 9.00: A történelem lapjairól. Francia dokumen­tumfilmsorozat. VI/1. rész: A háromárbocosok párviadala. (Az 1805-ös trafalgari csata) (ism.) (Színes.) — 9.50: Pályán maradni. Kispályásfoci-vetél­­kedő gyerekeknek. — 10.30: Magyar népmesék. Rajzfilmso­rozat. XIII/2. rész: Az égig érő fa (ism.) (Színes.) — 10.40: Reklám. — 10.45: Az Onedin család. Angol film­sorozat. ХП1/2. rész: Az ide­gen (ism.) (Színes.) — 11.35: Az ember zenéje. Kanadai filmsorozat. VIII/2. rész: A harmónia születése (ism.) (Szí­nes.) — 12.30: Keresztkérdés. Fejtörőjáték (ism.) (Színes.) — 13.00: Nyugalmunk érdekében, (ism.) (Színes.) Rimbaud (éjjel fél II) — Vár­színház: Én, Claudius (7) — Józsefvárosi Színház: Bolond vasárnap (7) — Fővárosi Ope­rettszínház : Leányvásár (7) — Zsebszínház: ő meg Ő (felújí­tás fél 8) — Thália Színház: A Mester és Margarita (7) — Jó­zsef Attila Színház: A csodák Nápolyban születnek (L. béri, 1. 7); A cárnő (Nyilvános fő­próba, FMH 7) — Vidám Szín­pad: A családban marad (7) — Kis Színpad: Idefigyeljenek emberek! (fél 8) — Radnóti Színpad: Sem emlék, sem va­rázslat (du 4); Kosztolányi­­est (Bálint András) (7) — Mikroszkóp Színpad: Zűrhajó (de 10); Hogyan? Tovább!! (fél 9) — Korona Pódium: Az én színházam — Bárdy György Jászai-díjas művész előadóest­je (7) — Állami Bábszínház: Toldi (de 10, VI., Jókai tér 10.); Misi mókus vándorúton (de fél 3, VI., Népköztársaság útja 69.) — Fővárosi Nagycir­kusz : Cirkusz ’81 (fél 4 és fél 8) — Ódry Színpad: A Kara­mazov testvérek (du 3). A Budapest Tourist külföldi szilveszteri ajánlataiból: Lon­don, december 31.—január 2. Utazás: repülőgéppel. Félpen­­ziós ellátás: 8800 Ft. Bécs, de­cember 30.—január 1. Utazás: autóbusszal. Félpenziós ellátás. R. d.: 4050 Ft. Prága, decem­ber 30.—január 3. Utazás: au­tóbusszal. Félpenziós ellátás. R. d.: 3300 Ft. Kassa, decem­ber 30.—január 2. Utazás: egyénileg. Félpenziós ellátás. R. d.: 1950 Ft. Igló, dec. 29.— jan. 3. Utazás: egyénileg. Fél­penziós ellátás. R. d.: 2380 Ft. Pozsony, dec. 31.—jan. 2. Uta­zás : autóbusszal. Félpenziós ellátás. R. d.: 2030 Ft. Bártfa­­fürdő, dec. 29.—jan. 3. Utazás: egyénileg. Félpenziós ellátás. R. d.: 2310 Ft. Bohinj, dec. 26. —jan. 2. Utazás: személygép­kocsival. Teljes ellátás. R. d.: 7300—7970 Ft. Bled, dec. 28.— jan. 2. Utazás: személygépko­csival. Teljes ellátás. R. d.: 8600 Ft. München, dec. 29.— jan. 2. Utazás: autóbusszal. Félpenziós ellátás. R. d.: 5990 Ft. Brassó—Poiana, dec. 25.— jan. 3. Utazás: vonattal. Tel­jes ellátás. R. d.: 5000 Ft. Bi­­harfüred, dec. 30.—jan. 7. Uta­zás: autóbusszal. Teljes ellá­tás. R. d.: 5000 Ft. Moszkva, dec. 29.—jan. 3. Utazás: repü­lőgéppel. Teljes ellátás. R. d.: 5800 Ft. Leningrád, dec. 28.— jan. 2. Utazás: repülőgéppel. Teljes ellátás. R. d.: 5870 Ft. Ungvár, dec. 30.—jan. 2. Uta­zás: autóbusszal. Teljes ellá­tás. R. d.: 2950 Ft. Részletes felvilágosítás és jelentkezés a Budapest Tourist irodáiban és a megyei, városi idegenforgal­mi hivatalokban. (x) Cilindert, keménykalapot,a girardi kalapot századforduló­tól a 30-as évekig. Női ruhá­kat (gyöngyös, csipkés) és mindenfajta csipkedarabokat, gallérokat, zsabókat, pelerine­­ket, legyezőket, retikülöket, esernyőket vásárolunk a Nem­zeti Színház varrodájában 10— 14 óra között. (X) Az Országos Rendező Iroda közli, hogy az október 18-ra tervezett Apropódium 1982. c. produkció a Korona Pódiu­mon technikai okokból elma­rad. Jegyek a vásárlás helyén visszaválthatók. (x) A Belvárosi Vendéglátó Vál­lalat Berlin éttermének vezető­sége ezúton értesíti t. vendé­geit, hogy szeptember 27-én megnyílt a Berlin-Pódium (V., Szt. István krt. 15.). Napon­ként változó kora esti műsoros programmal 17.30 órai kezdés­sel. Jegyek elővételben kapha­tók a Berlin étterem és a presszó főbejáratánál, valamint a Radnóti Miklós Színpad szer­vezési irodájában (Bp. VI., Nagymező u. 11. Tel.: 221—071). (X) ( TELEVÍZIÓ ]­ PÉNTEK 14.10: Iskolatévé. Magyar nyelv (ism.) (Színes.) — 14.25: Környezetismeret (ism.) (Szí­nes.) — 14.40: Technika (ism.) (Színes.) — 14.55: Deltácska (ism.) — 15.15: Fizika (ism.) — 15.45: Hírek. — 15.50: Szemed­ben az egész világ. Szovjet film. (Színes.) — 16.55: Tanács­kozik az OKISZ VIH. kong­resszusa. (Színes.) — 17.25: Reklám. — 17.30: Keresztkér­dés. Fejtörőjáték. (Színes.) — Egyéves szerviz 1980 szeptemberében nagy örömünkre megnyílt lakó­telepünkön, Békásmegyer nyugati felén a Budai Vil­lany Szövetkezet Pabló Ne­ruda 1-2. alatti elektro­mos szervize, máig is az egyetlen ilyen jellegű egy­ség. Az ott dolgozók ki­­sebb-nagyobb kéréseinket, szakmai problémáinkat legtöbbször azonnal orvo­solták, valamint ez volt az egyetlen hely Észak-Budán, ahol autórádiót is besze­reltek. 1981. október elején a műhelybeliektől azt a felvi­lágosítást kaptuk, hogy a szerviz október végéig a Batthyány térre (ahol szinte minden sarkon van már ilyen) költözik, és he­lyére egy nyereségesebb ipari üzemet telepítenek. Kérdésünk a következő:a szervizt csak azért üze­meltették egy évig, hogy az átadáskor a lakótelep inf­rastruktúra-statisztikáját jó színben tüntessék fel? A lakótelepiek nevében: 85 aláírás Szép rét volt az Apácarét Sok szó esik a természet­­védelemről. Nemrég a Par­lamentben hangzottak el kemény szavak. Környeze­tünk megvédésére, sőt meg­mentésére történnek is nagyszabású, milliárdos in­tézkedések, lásd a Balaton esetét. A bajok „aprajával"­ azonban valahogy senki sem törődik. Emlékszem, hogy e hasábokon már többször szóba került — a budai hegység többi gondja között — a Széchenyi-hegy tetején, a tv-torony mö­gött lévő szép rét sorsa, amelyet a turistatérképe­ken Apácarétnek írnak. Többen kérték, hogy a ré­tet, ősgyepjét, az ott na­pozó turistákat, játszó gye­rekeket védjék meg a van­dál kedvű autózgatóktól, motorosoktól, akik — úgy tűnik — csak a zöld füvön érzik jól magukat. A kérés összesen annyi volt, hogy két helyen, a Farkasvölgyi útnak a tv-torony mellet­ti végénél, s a Hegyhát úton, az Úttörővasút büfé épülete mellett, tehát ahol a rétre be lehet autózni, tegyenek ki egy-egy behaj­tást tiltó, hivatalos táblát. Ez nem történt meg. A fia­tal motorosok pedig most kaptak rá, hogy ez a rét „pompás edzőpálya”. Pe­dig ahol a gumi kiradírozza a gyepet, ott többé nem nő rű. Ha valaki az autósokat figyelmezteti erre, a vá­lasz legjobb esetben ennyi: „mi köze hozzá?!”. Rosz­­szabb esetben tettleges fe­nyegetések röpködnek. Igaz, vannak, akik arra hi­vatkoznak, hogy egy koráb­bi építkezés ott hagyott hordaléka, szemete — be­tongyűrű- és vasdarabok, sóder, stb — már úgyis tönkretette a rétet. De az az igazság, hogy a körülbe­lül egy kilométer hosszú, száz-kétszáz méter széles rétnek az építkezési hulla­dékkal még csak mintegy nyolcadát pusztították el. Mellette még virulna a ter­mészet, ha hagynánk. In­tézkedni kellene addig, amíg jóvátehetetlenül leta­rolnak mindent. Ha már a motorizált embereknek maguktól nincs annyi jó­ízlésük, hogy a „zöldbe” nem hajtunk be, s hogy a Fogaskerekűtől vagy az Úttörővasúttól idáig vezető három-négyszáz méteres sima séta nem árt meg sen­kinek. Úgy vélem, ez az az eset, amikor nem milliár­­dokkal, hanem néhány száz forinttal pótolhatatlan ér­téket menthetnénk meg. F. A. 100 százalék A Skála Áruház parkoló­jában újabban a korábbi parkolási díj dupláját, négy forintot szednek, egy kocsi­ra két jegyet adnak. A 100 százalékos díjemelés, nem hiszem, hogy a vásárlókat vonzaná, pedig az áruház ennek érdekében példás, komoly erőfeszítéseket tesz. K. L., Bp. Otthon u. 17. 1118. (­ SZÍNHÁZ ) Erkel Színház: Don Pasquale (4. bérl. 2. ea., 7) — Zeneaka­démia: Smetana vonósnégyes koncertje (Mesterbérlet 2. fél 8) — Mátyás-templom: Ka­rasszon Dezső orgonaestje (Középisk. orgonabérl. 1. 8) — Nemzeti Színház: A szuzai menyegző (7) — Madách Szín­ház: Patika (7) — Egyetemi Színpad: Az öltöztető (7) — Vígszínház: Párizsi élet (Upor Tibor bér­. 1. ea., 7) — Pesti Színház: Az elefántember (7). ( közlemények") Akik kipróbálták, jól jártak vele: ők már tudják, hogy a Videoton Super Color ragyogó színes tv! Főbb jellemzői: kü­lönlegesen hosszú élettartamú, 51 cm-es in line képcső, ki­emelkedő színhűség és nagy fényerő. Ára: 27 900 Ft. OTF- hitel. A Videoton-Keravill Márkabolt (V., Kossuth I.. u. 2.) Budapesten ennek is laká­sára szállítja 3 napra. Próbál­ja ki! Kipróbálja? (x) Jógatanfolyam indul: 1981. szeptember 14-től. Beiratkozás: 1981. szeptember 1-től. Minden­nap 14—17 óráig. Bp. XIV., Fű­rész u. 23. Tanfolyamvezető Dely Károly. (X) Video a jövő technikája c. tanfolyamot indít a Fővárosi Felnőttnevelési Stúdió. (Bp. X., Pataky tér 7—14., telefon: 570 —712/15) 1981. október 19-én (hétfőn) 16.00 órakor. A tan­folyam keretében a képmag­nózással kapcsolatos elméleti és gyakorlati előadásokra, fog­lalkozásokra kerül sor, minden hétfőn és csütörtökön 16.00— 18.30 óráig a Pataky Művelődé­si Központ 52. sz. helyiségében. Részvételi díj: 200 Ft. Jelent­kezni fenti címen lehet folya­matosan. (X) Az „Elzett Művek Írószer Gyára, Budapest X., Gyömrűi út 61. MNB 207—02285 16 Át­vettem” szövegű bélyegzője el­veszett. A bélyegző lenyoma­tai 1981. október 1-től érvény­telenek. (X) Meglepő változás Nemrég részletes tájé­koztatást olvastunk lap­jukban a fővárosi tömeg­­közlekedés helyzetéről. Ha lenne is miért, most nem kívánok vitázni az elképze­lésekkel. Csupán kérdeznék valamit: sajnálattal ta­pasztaltuk, hogy a közvet­len Rákoskeresztúrra járó 97-es autóbusz reggeli és délutáni járata az eddigi 6-6 perc helyett 30 percen­ként követi egymást. Kér­désünk: ha a menetrend­ben ilyen változás történik, annak feltehetően elke­rülhetetlen okáról a BKV miért nem tájékoztatja az utasokat? Lépés Imréné és 9 aláírás

Next