Esti Hírlap, 1982. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-16 / 40. szám
• Snapsz és fokhagyma — A közép-görögországi Kocaniban 120 esztendeje élő Esthymia mama ugyancsak őszintén szólt: mindig jól ettem s tisztesen kortyoltam naponta snapszot is. Száztizennyolc éves honfitársa az athéni Michel Cagarakis viszont — egyebek mellett — nem tagadta: gyerekkorom óta dohányoztam és reggel, délben, este fokhagymát lakmároztam. A 120 éves jugoszláv Vukadin Mitrovics pedig elmondta: soha egy csepp alkoholt sem ivott. És csak 90 esztendős korában kezdett dohányozni. Az azonos korú görög nő, Aszpaszia Kucuku étrendje: házilag sütött kenyér, sok hagyma, fokhagyma, olívaolaj. Emellett — szerinte fontos— kerülni az orvosokat. A macedóniai 116 éves Janula Grava tanácsa: csak egyszerű ételt fogyasztani, például különböző főzeléket és kecskesajtot. • Házasság felesleges — A száz évnél öregebb kínaiak tápláléka — a Zsenmin Zsipao szakértőjén©!: tapasztalata — kukorica, bab, rizs, édeskrumpli, s gomba. Fontos ugyanakkor a rendszeres testedzés is. Japán „kortársaik” kosztja: nyers hús, rizs és „Szusi” (speciális egytálétel). Los Angelesben a 113 esztendős Fanny Thomas hosszú életét állítólag napi háromszori almakompót fogyasztásának köszönheti, s annak, hogy elkerülte a házasságot, tartózkodott a férfiaktól. A Basler Zeitung munkatársa magyar aggokkal nem beszélgetett. -ф MATUZSÁLEM RECEPTJE A Basler Zeitung munkatársa száz esztendősnél idősebb személyeket kérdezett: miként érték meg, minek tulajdonítják hosszú életüket. Kerülni a bánatot . A 120 éves etiópiai Jigecu Jemigru így felelt: 1. Mérsékelten inni. 2. Kerülni a bánatot. 3. Kizárólag gyalogolni. A matuzsálem mindennemű közlekedési alkalmatosság ellenzője. S a negyedik feltétel: minél gyakrabban házasodni! Jemigru jelenleg 13. nejénél tart. Az „alig” százesztendős amerikai hölgy, a chicagói Rosale Bello válasza az újságíró kíváncsiskodására: sok kedves férfi és sok jó sör. I11 A BUDAPESTIEK BESZÉLNEK Segítségnyújtás, magas fokon Január 28-án a délutáni órákban Budapestről Szegedre tartottam családommal, Wartburg gépkocsival. Kiskunfélegyházát elhagyva, körülbelül 10—12 kilométerre, defektet kaptam. Szomorúan konstatáltam, hogy valószínűleg saját trehányságom miatt a pótkerekem is lapos. Mit lehet tenni, stoppal próbáltam visszajutni Kiskunfélegyházára, ahol megcsináltathatom a gumit. Körülbelül a 10—12. gépkocsi állt meg intésemre, pedig láthatták a másik oldalon álló lapos kerekű Wartburgot, s a kezemben a lyukas pótkereket. A végén egy „kolléga”, egy wartburgos szállította el Kiskunfélegyházára. Megálltunk a város határánál levő autószerviznél, ahol segítőim még azt is megvárták, hogy biztosan elvállalják-e a a munkát. Ezek után indultak csak tovább. Köszönet érte. A szervizben úgy vállalták a gumijavítást, ha az előttük levő autósboltból hozok egy belsőt. Később kiderült, mindenképpen kellett volna egy másik, mivel a belsőn akkora hasadás volt, hogy el kellett dobni. A munka elvégzése után, érdeklődésemre, hogy mennyit fizetek, a vezető azt mondta, semmit. Vagy ha akarok, adjak valamennyit a szerelőnek, aki megcsinálta. A szerelőnek felajánlott 50 forint azonban a zsebemben maradt ezután is, mivel nem fogadta el. ő szívességből tette — válaszolta. Kissé meglepődve távoztam a szervizből, hogy stoppal ismét visszatérjek a gépkocsimhoz. A történetnek azonban még nincs vége. Amint megyek az országút felé, hogy most ugyan hányadik kocsi fog megállni, mivel már szürkület volt, valaki utánam szólt. Érdeklődött, hogy autóstoppal akarok-e visszamenni a kocsimhoz. A szerelő volt, áld nem fogadta el a borravalót. Summa summárum, elvitt a kocsimhoz, felszerelte a kereket, s ismét nem fogadta el a most már 100 forintra emelt borravalót. Hát ilyen is van. Elvégezte a munkáját, visszaült a Zsigulijába, és barátságosan integetve felém, elporzott. A meglepetéstől hosszú ideig nem tudtam magamhoz térni. Kérem! Ma egyre többet beszélünk a borravalóról, nem túl jó értelemben. Ez a kiskunfélegyházi szerviz rácáfolt mindenre. Segítségnyújtás magas fokon. Mindezért köszönet a szerviz vezetőjének és szerelőjének, és ismeretlenül mindazoknak, akik más autósoknak hasonló módon segítettek. Németh Ernő fotóriporter ■ Üllői út 151. fsz. 6. 1091 A NAP PROGRAMJÁBÓL ( Ráülő ) Február 16., kedd KOSSUTH. 13.55: Daloló, muzsikáló tájak. Szigetköz. — 14.12: Történelmi indulók. — 14.21: Kórusainknak ajánljuk. — 14.41: Arcképek a cseh irodalomból. Vladimir Párál. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.05: Haydn: Eszdúr vonósnégyes. — 15.28: Nyitni kék. — 16.90: Útközben. — 16.05: Nótacsokor. — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.07: Mozgásterek. — 17.32: Egy amerikai Párizsban. — 17.42: Reklám. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . .— 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Régi híres énekesek műsorából. — 19.40: Lélek és test. — 20.10: Új magyar zene a rádióban. — 21.05: Kézfogások. — 22.00: Hírek. Időjárás. Sport. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Beethoven: A-dúr szonáta. — 22.50: Késő este. Irodalmi értéktudat. — 23.00: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Virágénekek. PETŐFI. 14.00: Kettőtől hatig... A Petőfi rádió zenés délutánja. — 18.00: Tip-top parádé. — 18.30: Hírek. — 18.33: Moszkvából érkezett. — 19.03: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 19.23: Fejlődés és genetika. — 19.33: Csak fiataloknak! — 20.30: Hírek. — 20.33: Színház. — 20.57: Nóták. — 21.33: Kalmár Magda és Gulyás Dénes énekel. — 22.00: A tegnap slágereiből. — 23.00: Hírek. Időjárás. Sport. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Hírek. Időjárás, 3. MŰSOR: 14.07: Toto Blanke (gitár). — 14.35: Donizettd-áriák. — 15.30: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 16.44: Labirintus. — 16.59: Kónya Sándor Puccini-áriákat énekel. — 17.31: Harminc perc alatt a Föld körül. — 18.01: Heinrich Schiff gordonkaversenye. — 19.00: Hírek: Időjárás. — 19.05: Iskolarádió. — 19.40: Hangfelvételek felsőfokon. — 21.10: Új Bachlemezeinkből. — 22.03: Romantikus kórusművek. — 22.30: Hírek. Időjárás. Február 17., szerda KOSSUTH: 4.25— 7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Műsorismertetés. — Kb. 8.20: Mai kulturális programok. — 8.27: Fordulók a líra történetében. Füst Milán-versekről beszél Németh G. Béla. — 8.57: Peter Martin fuvolázik, a Heatling vonósnégyes játszik. — 9.48: Kis magyar néprajz. — 9.53: Tarka mese, kis mese. — 10.00: Hírek. Időjárás. — 10.05: Hangos, zenés olvasókönyv. — 10.35: Műsorajánlat. — 10.40: Szerpentin. — 11.40: Szokolay Sándor műveiből. — 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Reklám. — 12.35: Magvetők. — 12.55: Operaslágerek. — 13.25: Dzsesszmelódiák. PETŐFI: 4.25— 7.50: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Népdalfeldolgozások fúvóshangszerekre. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.43: Barbra Streisand zenés játékokból énekel. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: Hírek. — 11.33: A Szabó család. — 12.03: Énekszóval, muzsikával. — 12.30: Hírek. — 12.23: Tánczenei koktél. — 13.25: Pillanatkép. — 13.30: Labirintus. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 3. MŰSOR: 8.55 : Műsorismertetés. — 8.57: A kiállítótermek programjából. — 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Szovjet művészek operafelvételeiből. — 10.00: Balettzene. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Közép- és főiskolák országos rézfúvós kamarazene-versenye. — 11.30: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 12.30: Beethoven: G-dúr szonáta. — 13.00: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. — 13.07: Műhelyek és alkotók. ( TELEVÍZIÓ KEDD 14.00: Iskolatévé. Magyar nyelv (ism.) (Színes.) — 14.15: Környezetismeret (ism.) (Színes.) — 14.35: Magyar irodalom. — 15.00: Orosz nyelv (ism.) — 15.10: Kémia (ism.) (Színes.) — 15.40: Napköziseknek — szakköröknek. A Felső- Tisza-vidék III. (Színes.) — 16.05: Hírek. — 16.10: Miniatűrök Mozart életéből. Csehszlovák tévéfilm. (Színes.) — 17.15: Gólyavári esték. Az orvostudomány jelene és jövője (Színes.) — 17.55: Reklám. — 18.00: „Emlékszel még” Rátonyi Róbert operettműsora. (Színes.) — 18.30: Kötelező gondolkodni! A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. — 19.00: Reklám. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes.) — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. (Színes.) — 20.00: Nem kell mindig kaviár. NSZK tévéfilmsorozat. X/7. rész: Shakespeare már várja magát. (Színes.) — 20.55: Stúdió ’82. A Televízió kulturális hetilapja. (Színes.) — 21.55: Pszi-fi. Fejezetek a lelki jelenségek élettanából. Ádám György műsora. VI/3. rész: Mit tudunk a tudatunkról? (Színes.) — 22.35: Tv-híradó 3. (Színes.) 2. MŰSOR: 16.25: Csehszlovákia—Szovjetunió jégkorongmérkőzés. Közvetítés Prágából. (Színes.) A szünetben: Reklám. — 18.45: Balthazár professzor. Fulu, a szörny. Jugoszláv rajzfilm (ism.) (Színes.) — 18.55: Kempingrandevú északon. Riportfilm (ism.) (Színes.) — 20.00: Kertünk — udvarunk. Riportfilm (ism.) — 20.20: Periszkóp. A Külpolitikai Szerkesztőség katonapolitikai műsora. (Színes.) — 20.50: Tv-híradó 2. (Színes. — 21.10: Reklám. — 21.15: A negyedik. Szovjet film. SZERDA DÉLELŐTT 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes.) — 8.05: Iskolatévé. Fizika (ált. isk. 6. oszt.) Az anyag szerkezete. — 9.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.) A Borsodi-medence. — 9.50: Stop! Közlekedj okosan! A menetirány megváltoztatása Ш. (Színes.) — 9.55: Delta. Tudományos híradó (ism.) (Színes.) — 10.20: Charlie angyalai. Amerikai bűnügyi filmsorozat. A vegasi kapcsolat (ism.) (Színes.) — 11.05: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.) — 11.35: Bűvészcirkusz. Amerikai film (ism.) (Színes.) SZÍNHÁZ Erkel Színház: Carmen (Székely Mihály bém. 5. eas 7) — Zeneakadémia: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye (Téli béri. A/H. 6. fél 8) — Nemzeti Színház: Háromgarasos opera (Koldusopera) (Felnőtt béri. B. sor. 2. ea., 7) — Katona József Színház: Budapest-Orfeum (7) — Várszínház: Csiksomlyói passió (7) — Józsefvárosi Színház: A briliánsok szombatja (7) — Madách Színház: Makrancos hölgy (7); Az öltöztető (Egyetemi Színpad 7) — Vígszínház: Popfesztivál (7) — Pesti Színház: Macskajáték (7) — Fővárosi Operettszínház: Leányvásár (7) — Zsebszínház: Omega (fél 8) — Thália Színház: Pesti emberek (7) — Thália Stúdió: Miss Arizona (fél 8) — József Attila Színház: Egy válás története (7. bék. 3. 7) — Játékszín: Halleluja (7) — Radnóti Számád: Az angyalarcú (7) — Vidám Színpad: Két férfi sakkban (7) — Kisszínpad: Idefigyeljenek emberek! (fél 8) — Mikroszkóp Színpad: Hogyan? Tovább!! (fél 9) — Állami Bábszínház: Csongor és Tünde (de 10, Jókai tér 10.). A Magyar Néphadsereg Művelődési Háza 1982. február 19- én bemutatja Epidauroszi Tücskök, szóljatok! címmel Papavasziliu Filiposz előadóestjét. Közreműködik a Fáklya nemzetiségi együttes. Koreográfus: Kricskovics Antal. Jegyek elővételben kaphatók az MN Művelődési Házában (Budapest XIV., Népstadion út 34. Telefon: 217—850). (X) Tavaszváró ügynökség. Szolgálatunk célja a társkeresés, házasságközvetítés, programszervezés. T.: 698—198. (X) A moszkvai napok Budapesten rendezvénysorozat gálaestje a Fővárosi Operettszínházban február 24-én este 7 órakor. A világhírű vendégművészek között fellép Jevgenyij Nyesztyerenko, Tamara Szinyavszkaja, V. Malcsenko és A. Vorosilo, a moszkvai Nagy Színház szólistái, N. Pavlova, V. Gorgyejev és N. Szemizorova, a moszkvai Nagy Színház balettszólistái, T. Smiga, a moszkvai Operettszínház szólistája, valamint a Souvenir táncegyüttes. Jegyek válthatók a Fővárosi Operettszínház pénztárában, szervezési osztályán és az üzemi közönségszervezőknél. (X) Modern táncok iskolájában kezdő tanfolyam febr. 19-én fél 6-kor. Majakovszkij u. 58. T.: 138—716, 351—027, 423—615. (X) Üdüljön a tengerparton, Bulgáriában! A Siótour ajánlata: Oázis üdülőtelep (Lozenec mellett). Egyhetes turnusok máj. 31. és szept. 27. között, teljes ellátással. Utazás egyénileg. Elhelyezés komfortos és komfort nélküli faházakban. Részv. díj: időponttól és szálláskategóriától függően: 1580—2730 Ftig. Felvilágosítás és jelentkezés a Siótour irodáiban. Bp. VII., Wesselényi u. 26. Tel.: 421-197, Siófok, Szabadság, tér 6. Tel.: 10-900, és a megyei idegenforgalmi hivatalokban. (x) Liftcsőd Házunk (Bp. Liszt F. tér 5.) a századforduló táján készült el. A felvonója is. Azóta szinte szünet nélkül működött. Alighanem most is ezt tenné, ha tavaly le nem szerelik. Több hónapos szünet, majd több hónapos munka után — sajnos — kaptunk egy újat. Afféle karácsonyi ajándékként. Azóta a ház lakói számára a karácsony inkább az ingerültség, mint a szeretet ünnepe. A Fővárosi Felvonójavító V. által kreált műremek ugyanis csak formájában emlékeztet liftre: az automatának készült, de nem annak sikerült valami — és ez statisztikai tény — többet áll, mint amennyit működik. Amint ránéz az ember, ahogy ott rostokol két emelet között , maga a kudarc, a testet öltött vállalati blamázs. Házunk egyik lakója felhívta a céget, és azt a választ kapta: újításról, kísérletről van szó. Kettős hozzászólásunk: 1. Reméljük, a cég megkapta a vételárat, a készítők a prémiumot, az újító pedig az újítási díjat. 2. Kísérletezni jobb helyeken állatokon szokás. A ház lakói Fény? A Moszkva téren igen gyenge a közvilágítás, de ugyanakkor egy kivilágított transzparens hirdeti a Budapesti Nemzetközi Vásárt 1981 tavaszára. Ez a reklámozás enyhén szólva kissé idejét múlta, nem is beszélve asokat hangoztatott energiatakarékosságról, amit helyes lenne itt is gyakorolni. L. L. Üvegválasz Az „Itt a budapestiek beszélnek” című rovatban megjelent, hogy a Kerepesi úti lakótelep Gyakorló utca 26. számú lakóépület bejárati ajtó üvege nyár óta hiányzik. Közöljük, hogy a bejárati ajtó üvegezése február végéig megtörténik. Az üvegezési munkák többek között azért késnek, mivel a rongálások az új lakótelepen oly nagymérvűek, hogy üveges kisiparosok, ktsz-ek és saját üveges szakmunkásunk is kevés ahhoz, hogy megfelelő időben tudjuk pótolni a hiányzó üvegeket. Fővárosi XXXVII. ker. Ingatlankezelő Vállalat Mellékelten beküldöm a két darab Mátrafüreden január 23-án a reggeli órákban vásárolt autóbuszjegyemet. A kiállított menetjegyek, valamint a hátoldalon található tájékoztató tanúsága szerint a mellékelt jegyek, ülőhelyek biztosítására a Volán Vállalat részéről kötelező érvényűek. A jelölt időpontban és járatra történő felszállásunk után, a CG 73—12 számú autóbusz vezetője közölte velünk, hogy sajnos ezt a két jegyet már eladták és elfoglalták, de Gyöngyösön többen leszállnak és lesz majd ülőhely. Gyöngyösön senki nem szállt le. További reklamációnkra az volt — az egyébként udvarias pilóta — válasza, hogy sajnos ilyen előfordul, hogy ugyanazt az ülőhelyet kétszer, sőt háromszor is eladják. Eddig a történet. Kérdésem csupán az, miként lehetséges ez? Célom az eset nyilvánosságra hozatalával pedig, hogy a jövőben ilyesmi ne fordulhasson elő. Igazán senki nem tehet szemrehányást a Volánnak, ha az elővételi pénztárnál közüik, hogy az igénybe venni óhajtott járatra már nincs ülőhely, mert vagy egymásik járatra váltok jegyet, ha ülni szeretnék, vagy már eleve vállalom, hogy állva utazom végig az utat, de ez az eljárás semmiképpen nem elfogadható. Gondolom — más utasok érdekében is —, hogy teljesen fölösleges és szükségtelen egy hétvégi kirándulást, a rossz szervezés vagy más ok miatt, kellemetlen szájízzel befejezni. Karádi Lajos Bp. VIII. Bérkocsis u. 18. kultúra sajátos darabjának, a színművészeinek részeseivé leszünk. S mégis, hiányzik valami. A közvetlen beszélgetés, a színésszel, a rendezővel. Hiányoznak a simogató szavak, amelyek életre keltik a fényképekről fürkészően mosolygó művészeket, a velük kapcsolatos tárgyakat. Ezt nem tudja pótolni az ügyesen összeállított nekrológ, a magyarázó szöveg. Így a látogató, magára hagyatva, egyik helyiségből a másikba táblából, kóborol. Pedig ők, akik itt együtt vannak és diadalt a pályán az élő szóval aratták, itt is igénylik az eleven beszédet. Hallom az illetékesek magyarázkodását: „ .. . nincs elegendő hozzáértő személy, akik fogadnák a látogatókat és kalauzolnák őket...” Van Színművészeti Főiskola. Javaslom, vegyék fel a Színművészeti Főiskola tantervébe, mint gyakorlati tevékenységet, a hogy az akadémia növendékei, egymást váltva a Bajor Gizi Színészmúzeumban fogadják a látogató közönséget. Itt kalauzolják az érdeklődőket, ismertessék nagyszerű elődeik életét, küzdelmeit, munkásságát, így a főiskolások elődeik emlékeinek ápolásán keresztül kapcsolatba kerülnek a „közönséggel”, azzal a „közönséggel”, akik ma is színházlátogatók, és azokkal, akik színházlátoogatók lesznek.Ne feledjük Gogol szavait: „A színház katedra, amely egész tömegeket taníthat.” S erről a katedráról a Bajor Gizi Színészmúzeum sem mondhat le. Máté János tanár, festőművész „A színház katedra...” Bajor Gizi nevét viseli Budán a Színészmúzeum, amely egyedülálló az egész világon. „ ... Nem sok, amit egyegy színész művészetéből megmenthetünk, megörökíthetünk, de annyit talán igen, hogy a közönség érdeklődését fölkeltse, ébren tartsa e nagy múltú, nagyon nehéz pálya iránt. ..” Ezeket a sorokat Gobbi Hilda írta annak a könyvnek a bevezetőjeként, amelyben megtaláljuk őket, akik éltek, alkottak, s kiknek a színészet nem szakma, hanem sorsuk volt. Bemegyünk a múzeumba. Örömünk telik őbenne. A látvány, a kellemes meleg, a tisztaság, gondozottság, a halk muzsika olyan légkört nyújt, amely pillanatok alatt rabul ejti a látogatót. A gondos és hozzáértők kezei nyomán a fényképek, írások, kellékek elevenné válnak és rajtuk keresztül mi, a látogatók, a magyar kétszer eladott jegyek ( KÖZLEMÉNYEK ) Hűtőgépcsere a Keravillszaküzletekben Minszk 16-os, 280 literes hűtőre, mélyhűtője 27 literes. Ára: 5610 Ft, OTP- hitelre már 20% előleggel! Telefonon is cserélhet, hívja a Keravill vevőszolgálatát a 110- 601-es számon! (x) A Fonográf lemezboltban dedikálja Tardos Péter újból megjelent, bővített Rocklexikon c. könyvét, 1982. II. 17-én, 17—19-ig. Bp. V., Nagy Ignác UI. 16. 123-374. (X) Elhunyt Csuthy Zsigmond (született: 1904-ben) Temetése február 23-án, 11 órakor a Rákospalotai temetőben. Till család: (X)