Esti Hírlap, 1982. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1982-04-27 / 98. szám
© SZÖKIK © A HOLD The Times munkatársa interjút készített dr. Alan Binderrel, a Münsteri Egyetem kutatójával. A tudós — egyebek mellett — az újságírónak elmondotta, hogy a Hold távolodik a Földtől. A perdület értéke — Binder szerint a Hold távolodása akkor gyorsult, amikor a kontinensek kezdtek kialakulni. Részletesebb magyarázata: a Föld meg a Hold 4,5 milliárd évvel ezelőtt még sokkalta közelebb voltak egymáshoz. Azóta a Föld vesztett perdületéből. Ok: az óceánok súrlódása támasztotta energiaszóródás. Minthogy a Föld—Hold rendszeren belül a perdület értéke állandó, a Hold azzal egyenlítette a csökkenést, hogy pályája meszszebb jutott a Földtől. Lézerrel mérve — Napjainkban az árapály energiájánál, nagy része a kontinenseket körülvevő sekély vizekben szóródik. Így a földrészek kiemelkedése az árapály súrlódáson túl, a Hold távolodási sebességének növekedése is. Egyébként a Föld—Hold távolság már lézer segítségével pontosan mérhető. A múltra vonatkozóan Binder a távolsági becsléseket a napfogyatkozásokat feljegyző történeti adatokból vette. A 3 milliárd esztendős feltételezés bizonyítékaként pedig a fosszilis (megkövesedett) fák évgyűrűit, elképzelve, hogy négy és fél milliárd éve a Hold a Földhöz képest elméletileg legközelebbi pályán keringett, méghozzá a jelenlegi távolságának huszadrészén. • Milliárd esztendők — A tudós erre a Hold alakjából következtetett. Az az enyhe kidudorodás ugyanis, amely a Holdon a Föld irányába van, bizonyítéka a Föld vonzásának abból az időből, amikor a Hold megszilárdult. Ez — Binder véleménye! — hárommilliárd esztendeje történhetett. A továbbiak pedig: a Hold távolodása feltehetően egybeesett a Földön kezdődő biológiai tevékenységgel. Egyes kutatók vitatják münsteri társuk elképzelését. Szerintük nem bizonyos, hogy a Holdon lévő kidudorodás fosszilis dagály-e, vagy a Hold belsejéből kifelé irányuló kőáramlás következménye. ITT A BUDAPESTIEK BESZÉLNEK Félbevágott fényképek Hangot kell adjak sorozatos bosszúságomnak, amelyet a Főfotó okozott, s amelyet, gondolom, nemcsak nekem. Arról van szó, hogy a Főfotó által kinagyított (9X12-es méretű) papírképekről — a képek mind a négy oldaláról körben —jelentős részletek lemaradnak, holott ezek a részletek a negatív filmen rajta vannak. Karácsonykor készített fényképeimnek nagy hányadát lakásban fotografáltam. A kézhez kapott képeken hol az egyik, hol a másik családtag volt „félbevágva”, annak ellenére, hogy az alakok mellett bőven hagytam helyet. De a szabadban készült képek közül is sok volt a megcsonkított. Kérdésemre, hogy miért van így, a Főfotó alkalmazottja ezt válaszolta: „Hát igen, ezentúl az amatőröknek meg kell szokni a nagyobb képkivágás alkalmazását (vagyis távolabbról készíteni a felvételt, így viszont az alakok kisebbek lesznek, mert új automata nagyítógépünk van (amit a tv-ben is reklámoznak), és sajnos, előfordul, hogy lehagyja a negatív oldalait!” — Ezek szerint lakásban is panorámafelvételt kell készíteni? Nem értem, hiszen az automatát egy nem automata ember kezeli, állítja be. Tehát, vagy a gép kezelője végzi munkáját figyelmetlenül, vagy pedig, ha mégis olyan „engedetlen” a gép, hogy sorozatosan rontja el a képeket, akkor kár volt kiadni érte pénzt (meg reklámra is), mert csak boszszúságot okoz. Ez a legutóbbi nekem már a harmadik „elfuserált” tekercsem volt. Úgy érzem, kezd megrendülni a bizalmam a Fő fotóval szemben, pedig egyébként a kidolgozással elégedett vagyok. A fényképezés, különösen a színes, nem olcsó dolog. (Az említett üzlet a Bosnyák térnél, a Nagy Lajos király útján található.) Gál György Elintézték Az „Itt a budapestiek beszélnek’* „Bosszantó hibák” című levélben megjelent Lengyel József tanácstag (Budapest, X., Körösi Csoma utca 3.) közérdekű bejelentését kivizsgáltuk, s az alábbiakat közöljük: A kivitelező BULAV a hároméves garanciális hibák kijavítását 1982. június 30-i befejezési határidőre vállalta. A lépcsőházi bejárati ajtók üvegezésére intézkedést tettünk, amely időközben elintézést nyert. A Körösi Csorna utca 1— 3. épületben a szeméttárolóban és kocsitárolóban történt tűzeset után az elektromos fővezeték helyreállítása. X. és XVII. ker. Ingatlankezelő Vállalat A NAP PROGRAMJÁBÓL ( RÁDIÓ ) Április 27., kedd KOSSUTH: 14.20: Külföldről érkezett. — 14.40: Élő világirodalom. Ausztria. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.05: Richard Strauss: Versenymű klarinétra, fagottra és zenekarra. — 15.28: Nyitni kék. — 16.00: Népzenei Hangos Újság. — 16.40: Mark Rejzen Glinka-dalokat énekel. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Mozgásterek. Diósdi építkezők. — 17.30: A Budapesti Madrigálkórus énekel. — 17.42: Reklám. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A Rádió Könyvklubja. Vendég: Csurka István. — 20.10: Radnai György nótafelvételeiből. — 20.25: Szintézis. — 20.55: Osváth Júlia operaáriákat énekel. — 21.11: Férfi és nő. — 22.00: Hírek. Időjárás. Sport. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Két Vivaldi-concerto. — 23.00: Eszmék faggatása. A tanatológia tanítása. — 23.30: Haydnművek. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Machaut-művek. PETŐFI. -14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenés délutánja. — 18.00: Disputa. — 18.30: Hírek. Útközben. — 18.35: Gramofonsztárok. — 19.05: Nóták. — 19.25: Századok öröksége. — 19.35: Csak fiataloknak! — 20.30: Hírek. Útközben. — 20.35: Vidám népmesék. Mátyás király lopni megy. — 21.00: Slágermúzeum. — 22.00: Változatok egy pályára. Galambos Erzsi és Bodrogi Gyula. — 23.00: Hírek. Időjárás. Sport. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR: 14.45: Színes népi muzsika. — — 15.30: A puritánok. — 16.40: Labirintus. — 16.55: Csajkovszkij: Vonósszerenád. — 17.30: Világtörténelem dióhéjban. — 17.50: Politika és vallás. —18.00: Az 1981. évi pori dzsesszfesztivál felvételeiből. — 18.28: „Énekeljenek a népek.” — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Iskolarádió. — 39.40: Ránki Dezső zongorázik. — Kb. 20.25: Csak ennyi. Tóth Árpád versei. — Kb. 20.30: Külföldi tudósoké a szó. — Kb. 21.30: Népballadák, népi hangszerszólók. — 22.00: Minden elesendők Godot-ra várva. — 22.22: Beverly Sills operafelvételeiből. — 22.57: Rézfúvós kamarazene. — 23.30: Hírek. Időjárás. Április 28., szerda KOSSUTH: 4.25— 7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Műsorismertetés. — Kb. 8.20: Mai kulturális programok. — 8.27: Világablak. — 8.56: Olvasólámpa. — 9.06: Moniuszko operáiból. — 9.38: Kis magyar néprajz. — 9.43: Nemzetközi mesefesztivál. A halkisasszony. — 10.00: Hírek. Időjárás. — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Népzene. — 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Reklám. — 12.45: Bevallom magának. — 13.05: Operaslágerek. — 13.35: Dzsesszmelódiák. PETŐFI: 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: A Stúdió 11 felvételeiből. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. Útközben. — 8.35: Idősebbek hullámhosszán. — 9.30: A 04, 05, 07 jelenti. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: Hírek. Útközben. — 11.35: A Szabó család. — 12.05: Népzene. — 12.30: Hírek. Útközben. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.25: Útikalauz üdülőknek. — 13.30: Labirintus. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 3. MŰSOR: 8.55: Műsorismertetés. — 8.57: A kiállítótermek programjából. — 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Nagy mesterek kamarazenéjéből. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: A Dunánál. — 11.25: Dzsesszhangverseny a Pesti Vigadóban. — 11.58: A bolygó hollandi. Részletek Wagner operájából. — 13.00: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. — 13.07: Szimfonikus zene.irodalom (ism.) (Színes.) — 15.20: Kémia (ism.) — 15.50: Napköziseknek, szakköröknek. A természet válaszol. Dr. Frenyó Vilmos műsora. Éreznek-e a növények? (ism.) (Színes.) — 16.15: Hírek. — 16.20: Afganisztán négy éve. A Külpolitikai Szerkesztőség összefoglalója. (Színes.) — 16.40: A változó falu. VI/1. Falvak és városok. (Színes.) — 17.10: Kuckó (ism.) (Színes.) — 17.40: Reklám. — 17.50: „Egészen jól vagyok” Korda György műsora (ism.) (Színes.) — 18.20: „...Mondjad szaporábban ...” A szegedi körzeti stúdió műsora. — 19.09: Reklám. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes.) — 19.15: Esti mese. (Színes.) — 19.30: Tv-híradó. (Színes.) — 20.00: A Buddenbrook ház. Thomas Mann regényének tévéfilmváltozata. XI/7. rész. (Színes.) — 21.00: Stúdió ’82. A Televízió kulturális hetilapja. — 22.00: „Börtönben az uram.” Dokumentumfilm. (Színes.) — 23.10: Tv-híradó 3. (Színes.) 2. MŰSOR: 16.55: Jégkorong-világbajnokság. Közvetítés Helsinkiből, felvételről. (Színes.) — 19.00: Kedvünkre. Amatőrfilmesek műsora. — 19.30: Tv-híradó. (Színes.) — 20.00: Beszédtéma — beszéljünk róla. Balogh Mária műsora. (Színes.) — 20.40: Tv-híradó 2. (Színes.) — 21.00: Reklám. — 21.05: Jégkorong-világbajnokság. Közvetítés Helsinkiből, felvételről. (Színes.) SZERDA DÉLELŐTT 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes..) — 8.05: Iskolatévé. Fizika (ált. isk. 6. oszt.) Halmazállapot-változások. — 9.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.) Jugoszlávia. — 9.50: Stop. Közlekedj okosan. Előzés és kikerülés kerékpárral. (Színes.) — 10.00: Delta. Tudományos híradó (ism.) (Színes.) — 10.25: A Buddenbrook ház. Thomas Mann regényének tévéfilmváltozata. XI/7. rész (ism.) (Színes.) — 11.25: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.) — 11.55: Alfred Brendel Schubert műveiről. ХШ/10. rész: Három zongoradarab (ism.) (Színes.) ötös (Fúvós mesterkéli, 4., fél 8) — Nemzeti Színház: IV. Henrik I. rész (7) — Katona József Színház: Emigránsok (7) — Madách Színház: A patika (7) — Vígszínház: A sanda bohóc (7) — Pesti Színház: Platonov (7) — Várszínház: Fa tornyok (7) — Józsefvárosi Színház: Ezek a kísértetek!! (7) — Fővárosi Operettszínház: Toledói szerelmesek (7); Zsuzsanna és a vének (fél 8) — Thália Színház: Pesti emberek (7) — Thália Stúdió: Miss Arizona (fél 8) — József Attila Színház: A képmutatók (7) — Játékszín: Siketfajd fészke (7) — Vidám Színpad: Meddig lehet elmenni? (7) — Radnóti Miklós Színpad: Mint a villámcsapás! (7) — Mikroszkóp Színpad : Zűrhajó (de 10); Hogyan? Tovább!! (este fél 9) — Budapesti Gyermekszínház: A távolban egy fehér vitorla (de 3); Profán ballada — Patt (este 7). ( TELEVÍZIÓ ) KEDD 14.00: Iskola tévé (ism.) Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.) (ism.) (Színes.) — 14.15: Környezetismeret (ált. isk. 1. oszt.) (ism.) (Színes.) — 14.40: Orosz nyelv (ism.) — 14.55: Magyar Ajka—Leipzig „Itt a budapestiek beszélnek’* rovatban Farkas T. aláírással megjelent „Jutalom” című levélre közöljük. ★ Az Ajka—Leipzig viszonylatban közlekedő nőnapi különvonattal kapcsolatos panaszt kivizsgáltuk. A különvonat hiányos műszaki előkészítéséért és az ellenőrzés elmulasztásáért hibáztatható dolgozókat felelősségre vontuk. Intézkedtünk, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő. A különvonat utasaitól az utazás közben ért kellemetlenségekért szíves elnézést kérünk. Lotz Árpád osztályvezető Nincs benne köszönet Múlt év májusában elkezdtem építkezni a XII. kerületben. É építésiengedély-köteles lakásbővítéshez szólt az engedély. Kaptam egy módosított tervrajzot és ahhoz egy lakáskiutalás kellett volna. Múlt év decemberben befejeztem az építkezést és ezt azonnal bejelentettem a tanácsnak. Megkaptam a használatba vételi hozzájárulást. Azonnal kértem a lakásügyi osztályt: adják meg a kiutalást, ők éppúgy tudják, hány négyzetméter számít fél- és hány számít egész szobának, mint én, előttük a tervrajz, látják. Várakoztam 6 hétig a kiutalásra, nem kaptam meg. Az OTP már sürget, tegyek eleget a kötelezettségemnek, mutassam be a kiutalást. Februárban személyesen fölkerestem a tanács lakásügyi osztályán Szabó Józsefné előadót és akkor fogadóórájára rendelt be. Akkor sem kaptam meg a kiutalást. Azután az iktatóba mentünk, ahol megírták — rosszul. Bemutattam az OTP-nél. Miközben nézegetjük, kiderül: a hivatalos papíron egy pecsét sincs. Ott az OTP-nél összetalálkoztam véletlenül az előadómmal, aki kérdésemre mondja: ez a papír így nem jó, menjek vissza bélyegzőért. Megtörtént. Az OTP — szerencsére — elfogadta, bár nem jó bélyegzőt tettek rá. Másnap vettem észre: a kiutalás komfortosnak nyilvánítja a lakást, holott összkomfortos. Ismét javíttatni mentem. Ez is megtörtént. Nyolc napon belül kötelességem szerződést kötni az IKV-val. Nem köthettem meg, a felmérés után ugyanis megállapították, hogy a fél szoba nem fél szoba, mert 13,5 négyzetméter, s ez már egésznek számít. Ezt a lakásosztály kellett volna, hogy tudja .. A hiba kijavítását kértem ,ki tudja, hányadik hibáét, de ezt nem tették meg. Szabóné szabadságon volt, ismét le akartak küldeni az iktatóba, adjam le a papíromat és várjak ... Kértem, mehessek az osztályvezetőhöz, dr. Major Józsefhez. „Asszonyom, mit gondol, hányszor javítgatjuk?! öt perc alatt intézzem el? Nem intézem...” — mondta „segítőkészen” az osztályvezető, akinek azt a hibát kellett volna javítania, amit osztálya — s nem én — követett el. Vitáznom kellett vele, mert a papír bemutatása nélkül hátrányos helyzetbe kerülök — önhibámon kívül, ő felajánlotta: jövő héten telefonáljak be, s megköszönhetem, ha elintézik, és nem kell hat hétig várnom ... — Tényleg meg kell köszönnöm?# Csapó Béláné Bp. XII., Magyar jakobinusok tere 4/B. VI. 1. Kórházak előnyben „Ez vicc” címmel és (Mészáros) aláírással megjelent glosszára az alábbi választ adjuk: ★ Az ötnapos munkahétre átállás szükségszerűen maga után vonta, hogy néhány területen csökkenteni kellett a szemétgyűjtési napok számát. Ezt igyekeztünk úgy végrehajtani, hogy minél kisebb mértékben érintse a lakosságot. Így nem változott a gyűjtés gyakorisága — a sűrűn lakott belső kerületekben, — nagyobb lakótelepeken, — fontosabb egészségügyi intézményeknél, — piacokon stb. Továbbra is szombati napokon fogjuk elvégezni a lomtalanítást a belső kerületekben (V., VI., VII.), valamint nagyforgalmú útvonalak (például Mártírok útja). Több napos ünnepek esetén szombaton is teljes létszámmal dolgozunk. Nagyobb kórházaktól, szállodáktól, nyáron a strandoktól, kempingektől vasárnap is szállítjuk a szemetet. Ezekre a feladatokra szabadnapról rendeljük be dolgozóinkat. Átlagosan 15 szombatot kell elvenni minden dolgozótól. Elkerülhetetlen esetekben is csak egy nap volt a csökkentés mértéke, tehát a glosszában említet heti háromszori gyűjtésből ishol átír lett egyszeri. Ez nyilán félreértés lehet. Szegedi Péter közönségszolgálati - és propagandairoda-vezető Fővárosi Közterült-fenntartó Vállalat SZÍNHÁZ ) Erkel Színház: Traviata (Főisk. bér. XII. sor. 5. ea., 7) — Zeneakadémia: Bacher Mihály zongoraestje (febr. 14-től halasztott hangverseny, fél 8) — Budai Vigadó: Magyar Fúvós közlemények Egyedül lenni a nagyvilágban nem megnyugtató érzés! Forduljon bizalommal a Remény ’82 kapcsolatteremtő társasághoz. Telefonok kedden, csütörtökön 17—20 óráig: 896- 929, 572-561. Horizont tánciskolában kezdő tanfolyam május 4-én, kedden 6 órától. Lenin krt. 64. Vezeti: R. Kovács Edit. Telefon: 423- 039, 333-923. Az Építők Gránit Sportkör teniszszakosztálya tenisziskolájába felvételt hirdet 8—14 éves korú gyermekek részére. A tenisziskola időtartama (1982. V. 15.—X. 15-ig) 5 hónap. Foglalkozások heti két alkalommal, szerda, péntek 16.00—17.40-ig tartanak. A beiratkozási díj: 800 Ft a teljes időszakra, melyet két részletben kell befizetni. Jelentkezés: a sportosztályán, Bp. XIX., Katona J. u. 3. Pöldössy Béla edzőnél, április 30-án és május 6-án, 16.00— 18.00 óráig. Állatbarátok Klubja az Óbudai Művelődési Házban (Bp. HL. Fő tér 1.) Bécsy László zoológus előadása április 28-án, 17 órakor. Esküvőre! Új tavaszi modellek! Ön elképzeli, mi megvalósítjuk! Egyéniségének megfelelő fazon kiválasztásában tanácsadás! Kölcsönzési díjak 250—1300 Ft-ig. II., Keleti Károly u. 6., IV., Árpád út 44., V., Bécsi u 3., V., Kecskeméti u. 8., vm., Luther u. 1/c. Az Orvosegyetem Sport Club vívósportiskolája felvesz 1968— 69—70-ben született fiúkat és lányokat. Jelentkezés az OSC vívótermében (V., Semmelweis u. 2. félemelet) Pethes János edzőnél hétköznap 15—18 óra köözött személyesen vagy telefonon. T.: 180-867. (X) Energiát és pénzt takarít meg, ha időben végezteti el kazánja és fűtésrendszerének felülvizsgálatát, javítását, tisztítását, samottozását és beszabályozását. 155-553, 683-867. Vasuta Gábor, (x) A Bp. Tourist ajánlatai Csehszlovákiába utazóknak: Garamfő, 6 nap júniustól októberig. Utazás: egyénileg. Félpenziós ellátás. R. d.: 1920 Ft. Tátralomnic (H. Horec) 8 nap májusban, júniusban, szeptemberben. Utazás: egyénileg. Félpenziós ellátás. R. d.: 2450— 3460 Ft. Tátralomnic (Eurocamp) 8, ill. 6 nap májusban, júniustól októberig. Utazás: egyénileg. Félpenziós ellátás. R. d.: 1870—4370 Ft. Tátralomnic (H. Slován), 8 nap májusban, júniusban, szeptembertől novemberig. Utazás: egyénileg. Félpenziós ellátás. R. d.: 3450 Ft. Gyógyüdülés Trencsénfürdőn. július 18—25. Utazás: egyénileg. Félpenziós ellátás. R. d.: 3070—3750 Ft. Kirándulás a Kis- Fátrába október 16—19. Utazás: autóbusszal. Félpenziós ellátás. R. d.: 1950 Ft. Üdülés az Alacsony-Tátrában, 8 nap júniustól szeptemberig. Utazás: egyénileg. Teljes ellátás. R. d.: 2910 Ft. Gastropag ’82 (nemzetközi gasztronómiai bemutató) Prágában október 7—10. Utazás: egyénileg vagy vonattal. Félpenziós ellátás. R. d.: 2350— 2650’ Ft. Vállalati kollektívák részére: Magas-Tátra, 3 nap júniusban, augusztustól novemberig. Utazás: egyénileg. Félpenziós ellátás. R. d.: 920 Ft. Részletes felvilágosítás és jelentkezés a Budapest Tourist irodáiban és a megyei, városi idegenforgalmi hivatalokban. Fájdalmasan tudatom, hogy szeretett férjem, Hódi László, a KGMTI nyugdíjas osztályvezető főmérnöke, a KGM szerszámgépiparának iparági főmérnöke, hosszú, súlyos betegség után, 67 éves korában, f. hó 24-én váratlanul elhunyt. Temetése f. hó 23-án 15 órakor a Farkasréti temetőben lesz (Érdi u. 9.). Gyászolja felesége, dr. Endrei Vera. Részvétlátogatás mellőzését kérem. (X)