Esti Hírlap, 1982. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1982-05-22 / 119. szám
• Nézzék el a Pulzus szerkesztői, ha az idősebb testvér, a rádióbeli könnyűzenei adások példáját említem. Persze, hogy igazságtalan az összehasonlítás. Már csak azért is, mert a rádióban jóval több idő adatik arra, hogy a sokféle könnyűzenei műfaj, sőt, egy műfajon belül a különböző stílusok differenciált műsorszerkezetben szólaljanak meg. Legalábbis időbeli határokba ily módon nem ütközik az a szándék, hogy az igényesebben összeállított programokban (s ilyenből minden hétre jut egykettő) a jelentősnek ítélt irányzatokról, ha csak néhány mondat erejéig is, de a leglényegesebb jellemzést is megkapjuk egy rövid ismertetőben. A Pulzus, tudjuk jól, afféle mindenes. Háromnegyed órába kell mindent belezsúfolni, ami egy hónap említésre méltó eseményének számít a könnyűzenei életben. Ilyen szűk időben aligha lehet megváltani a világot. Mégis, tekintve, hogy ennek a könynyű, zenei panorámának két olyan nagy szakmai tapasztalattal fölvértezett gazdája van, mint Sztevanovity Dusán és Módos Péter, reményeink talán nem mosolyognivalóan naivak. Álljunk elő tehát velük. Ha a pusztán informatív jellegű „felvonultatást” adott esetekben feldúsítanák néhány eligazító-értékelő mondattal, akkor ennek segítségével közönségük az ösztönös „tetszik-nemtetszik”-alapú megítélésen túl tájékozódási pontot kapna ahhoz, hogy a könnyűzenei értékskálán körülbelül hol is helyezze el az éppen bemutatott számot, zenekart, előadót. Gondolok itt olyan egyszerű, s tulajdonképp időigénytelen megjegyzésre, mint amiből például egy rádióbeli összeállítás előtt megtudhattuk, hogy a magyar együttesek muzsikájára a Black Sabbat stílusa hatott legerősebben. Mindössze ennyi. De már ez is több, mint egyszerűen puszta fogyasztásra föltálalni a zenét. Vagy: valóban érdekes poén, hogy egy kislemezen Nyilasi Tibor és Törőcsik András duót énekel, s ezzel elkészült az első magyar focistakislemez. De nem lett volna érdektelen megemlíteni, ki írta és ki játssza a számot. Ha már Panoráma, ha kicsiben is, de legalább élesben mutassa azt, amit mutat. (bársony) ÖRÖM, BÁNAT, DALLAM SZÉP MESTERSÉG Beszélgetés Reich Károllyal Lila mezőben sárga postakürt. A kürtön piros taréj, így kakast formáz. Plakátkiállításra hívja a közönséget ez a plakát: a reklám reklámja. Friss, tömör, egyértelmű. A Konecsni György-tanítvány, Reich Károly díjnyertes alkotása volt — 1948-ban. — Képesítésem szerint alkalmazott grafikus vagyok, pályám kezdetén plakátokat is készítettem — emlékezik vissza Reich Károly. — Könyvillusztrációkat az ötvenes évek elejétől rajzolok. A boltosinas — Hogyan kezdődött? — Nem mondhatom, hogy már kisgyerek koromban elhatároztam: grafikus leszek. Nem is tudtam róla, hogy ez a szép mesterség létezik. Természetesen, mint minden gyerek, én is rajzoltam, főleg a ház körüli állatokat, tehenet, lovat, malacokat, tyúkokat, galambokat, növényeket, a gyermekláncfű sárga napocskáit, mindenféle virágot. Szívesen folytattam volna apám mesterségét, lettem volna én is bognár, ha ez a szakma már akkor nem halódott volna. Így kerültem aztán a karádi Hangya Szövetkezethez, boltosinasnak, ahol a kocsikenőcstől a patkóvasig, a csipkétől a cukorig mindent lehetett kapni. Három év után segédlevelet szereztem, és hogy mégsem lettem boltos, azt egy mesébe illő véletlennek köszönhetem. — Mi történt? — Ünnep volt Karádon. Erre az alkalomra az üzlet két kirakatába, jobban mondva a két, kirakatként használt ablakba dekorációt készítettem. Az egyik aratómunkásokat ábrázolt, ezt egy műcsarnoki katalógusból másoltam, a másikra pedig — fején gyümölcsökkel tele kosárral — karádi népviseletbe öltözött menyecskét rajzoltam. Az ünnepségen ott volt a Budapesti Hangya Központ reklámosztályának cégvezetője is, s miután megtudta, hogy az említett dekorációkat én készítettem, jóindulattal segített, hogy a budapesti reklámműhelyükbe kerülhessek. Az ő bátorítására jelentkeztem az Iparművészeti Főiskolára. Megmutattam otthoni rajzaimat, és Haranghy Jenő tanár úr javaslatára felvételi nélkül növendék lehettem. Igaz, hogy csak rendkívüli növendék, mert akkor az iskolai végzettségem mindössze hat elemi volt. Gyermekeknek — A főiskolán betűírást, alakrajzot, könyvkötészetet, betűszedést, plakát-, litográfia- és rézkarckészítést és még sok mást is tanultam, közben pedig elvégeztem a négy polgári iskolát — folytatja a művész. — Szerencsémre később Konecsni György tanítványa lettem. A kiváló mestertől nemcsak a szakma csínját-bínját tanulhattam, hanem mindenekelőtt a tisztességgel végzett munka igényét. — A Pál utcai fiúk tablója nyomán mindenki úgy ismeri Nemecsek Ernőt, Bokát, Cselét és a többieket, ahogyan ön megálmodta. A Rab ember fiai című Móra Ferenc-kötet hősei, a Fekete István Téli berek könyvében szereplő Tutajos meg Bütyök, az öreg Matula, az őket körülvevő nádas,a téli Balaton mindmind úgy létezik, ahogyan ön elképzelte. Zömében gyerekeknek rajzol. Miért? — Talán azért is, mert nagyon szeretem a gyerekeket. — Hitem szerint című albumában összegyűjtve szerepelnek a híres lovasasszonyos Reich-rajzok is. Mint egy-egy dallam, olyan könnyűek. Ezek a grafikák irodalmi, vagy inkább zenei ihletésűek? — Soha nem kerestem ezek magyarázatát, így hát nem is tudom, mi táplálja azt az érzést, ami ezeket a rajzokat diktálja, talán egyszerűen az öröm, a bánat, az emlékezés. — Rengeteg kitüntetése van. Munkáját tisztelik, elismerik. Hogyan szerez tudomást a közönség véleményéről? — Csak úgy, ha hallom szülőktől vagy gyerekektől, hogy örülnek az általam illusztrált könyvnek. Ez élteti a hitet bennem, hogy kapott képességemmel jó ügyet szolgálok. 260 kötet — összeszámolta-e, hány könyvet illusztrált harminc esztendő alatt? — Én nem. De a feleségem megtette. Sajnos nincs már birtokomban az öszszes általam illusztrált könyv. Néhányat elajándékoztam, aztán elfelejtettem pótolni a hiányt. Eddig 260 kötetet sikerült megőrizni. — Most min dolgozik? — Változatlanul gyerekes mesekönyvekhez készítek illusztrációkat. Pálffy Judit Esztergomi históriások Július 16—17—18-án — immár negyedik éve — ad otthont az esztergomi középkori királyi palota szabadtéri színpada az Esztergomi históriások című rendezvénysorozatnak. Idén a zene- és irodalomtörténet korai középkortól barokkig ívelő szakaszát mutatják be. A több évszázadot átfogó műsort régi zenét játszó együttesek, neves előadóművészek prezentálják. Az első nap programjának címe: Gregorián és énekmondás Magyarországon. Ebben a sámánvilág emlékeit, koraigregorián énekeket idéznek fel. Felhangzanak a trubadúrok énekei, Vogelweide és mások kompozíciói, a Bakfark Bálint Lant-trió, a Magyar Zsoltárosok, a Strigonium énekkar, Kiss Tamás, Jancsó Adrienne és Szabó András felléptével. A második napon a Reneszánsztól a barokkig címmel a XV. és XVII. századból való királyi és fejedelmi udvarok zenéjét hallhatja majd a közönség. Az est második részében a XVII. és XVIII. századi hangszeres zenét tűznek műsorra az Ars Renata együttes, Collegium Musicum, Szabó István, Bánffy György és Szabó András közreműködésével. Végül, a harmadik napon, színre kerül Balassi Bálint Szép magyar komédiája. A szabadtéri előadásokat rossz idő esetén a Petőfi Sándor Művelődési Központban tartják meg. Július 18-án Vasárnapi vásár is lesz a királyi palota udvarán és a Széchenyi téren. Az áruikat kiterítő vásárosok mellett a régi vásárok hangulatát idézik a kikiáltók, mutatványosok, komédiások és muzsikusok. (K.) „APÁM EMLÉKÉT KERESEM...” Forgatják A tranzitutast TÉVÉFILM VÉSZI ENDRE NOVELLÁJÁBÓL A valaha jobb napokat látott budai villa szobái leginkább egy különös múzeumi lerakathoz hasonlítanak. Régi bútorok zsúfolódnak itt, szőnyegek egymás hegyén-hátán, s a tárgyak valóságos arzenálja. Érték és bóvli, valódi régiségek és talmi tetszetőség, s mindenütt könyv, míves kötésükről látni, hogy régi kiadványok. SORSKA SORSA Ahol Nagy József operatőr kamerája éppen felveszi Reviczky Gábor és Szoboszlay Sándor jelenetét, az egyik falat teljesen elfedi egy hatalmas gobelin, óriási csillár lóg a menynyezetről. Gyarmathy Lívia pergőbb ritmust kér, s viszszafogottabb hangot, aztán indulhat a felvevőgép. — Uram, én már nem emlékszem semmire ... Nekem már nincs múltam — mondja rekedtes hangon Szoboszlay Sándor, az egykori horthysta bíró szerepében, kezében megcsörrennek a gyönyörűen gyertyatartók, amiket egy hatalmas dobozba pakol. — Engem nem a boszszú... Az apám emlékét keresem — mondja rá Reviczky Gábor, Vészi Endre A tranzitutas című novellájából készülő tévéfilm főszereplője. A jelenet annak az útnak az egyik állomása, amely furcsa és groteszk alaphelyzetből indul ki. A történet középpontjában egy tehetséges, de mindig a pálya szélére szorított fiatalember, Sorska áll. Az ő életében bukkan fel váratlanul egy hulla. HASONLÓSÁG — A groteszk esemény alkalom arra, hogy a főhős megismerkedjék egy magányos nővel, akivel különös kapcsolata alakul —mondja Gyarmathy Lívia —, de fontosabb következmény az, hogy megadja a lökést Sorskának egy fontos elhatározáshoz. Az idegen férfi hullája ugyanis rendkívüli módon hasonlít az apjára, s a fiatalemberben megszületik a gondolat: megírja élete nagy művét — az apjáról. Nekiindul, hogy felkutassa a múltat, amelyről úgy tudja, hogy apja mártíriumának története. — És csalódnia kell... — Kiderül, hogy az apja egy szerepet vállalt fel, s végül is meg kellett halnia, mert bár valójában nem tette meg, amiért elítélték, de magával is elhitette, hogy azonos a szerepével. Vészi Endre novellájának a szellemében két magatartás ütköztetését szeretnénk megmutatni a tévéfilmen. Sorska tehetsége ellenére mindig a margón kívülre kerül, mert van egy filmgyári főnöke, aki kisajátítja, tökéletesen birtokba veszi az ötleteit, hozzáértését, egész tehetségét. A fiúnak a „nagy mű” gondolata adja meg a lökést, hogy ez egyszer nem hagyja kisajátítani magát. ,LÁMPALÁZAS VAGYOK...” BEUGRÁS UTÁN, PREMIER ELŐTT Nemrégiben Margittai Ági vette át Ronyecz Máriától a Katona József Színházban a Boldogtalanok című Füst Milándráma egyik szerepét. — Nem szeretem a beugrást. Lámpalázas típus vagyok — mondja a művésznő. — Mégis örültem, hogy a sors összehozott ezzel az együttessel, még akkor is, ha mindössze kétszer próbálhattunk együtt. Hónapok teltek el a bemutató óta, de a szereplők még mindig csiszoltak az alakításokon. Lényegesnek tartom ezt, mert a színészi munka nem fejeződik be a premierrel... — A szolnoki Szigligeti Színháztól négy év után most a MAFILM színésztársulatához szerződött. Miért? — Nyugtalan természet vagyok. Ennél hosszabb időt csak egyetlen helyen, a József Attila Színházban töltöttem. Függetlenül ettől, a szolnoki éveket nagyon hasznosnak érzem. — A most bemutatott Szívzűrben kiváló epizódszerepben láttuk... — Örülök, hogy a film tetszik a közönségnek. Mintha megélénkült volna az érdeklődés a magyar filmek iránt, a filmesek is többet tesznek a közönség megnyeréséért. Margittai Ági most fejezte be a forgatást .vándor Pál Szerencsés Dániel című filmjében. Nyáron Gát György Hivatottak, Várkonyi Gábor Vereség című tévéjátékéban és Gazdag Gyula egy filmjében játszik majd. — Színházi szerepre kapott ajánlatot? — Igen. Jelenleg is próbálok a Játékszínben: Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjában Vinczéné szerepét. — A szerephez színháztörténeti emlékek fűződnek: Kiss Manyi, Gobbi Hilda sikeres alakításai. — Nehéz feladat ilyen kiváló elődök után megformálni a figurát. Annál is inkább, mert azt hiszem, az utóbbi harminc év magyar drámairodalmának szinte legjobb szerepe Vinczéné. Mindig vágytam rá, hogy egyszer eljátszszam. Az utolsó pillanatban dőlt el, hogy még ebben az évadban bemutatjuk, s így ehhez a bonyolult darabhoz kevés idő marad a próbára. Június 2-án lesz a premier, de remélem, szeptemberben, amikor újból játszani kezdjük, a közönség változatlanul kíváncsi lesz az előadásra. D. A. AMERIKAI TURNÉN ÉS DIXIE- VILÁGTALÁLKOZÓN BENKÓÉK ÁTREPÜLIK AZ ÓCEÁNT Az európai dzsesszéletben megannyi sikert elért Benkó Dixieland Bandet talán fölösleges bemutatni. A közönség itthon és külföldön egyaránt jól ismeri őket. Az ebben az évben 25 éves jubileumát ünneplő együttes, a napokban érkezett vissza a drezdai fesztiválról, tizennyolc zenekar mellett lépett fel a Kultur Palaceben, szabadtéren több tízezren nézték meg produkciójukat. A szakmai értékelést mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Benkó Sándort kérték fel a mindig élményt jelentő közös Jam Session levezetésére. Az együttes ma reggel elindult Ferihegyről és pályafutása legnagyobb lehetőségéhez érkezett, Amerikában egyhónapos koncertkörúton vesz részt. Nemcsak a Benkó Dixieland Band, hanem a magyar tradicionális dzsessz elismerése: ott lesznek Sacramentóban a dixie világtalálkozón. Európából mindössze három zenekar kapott meghívást, s a magyar csoport három nap során 12—13 fellépést ad. Külön megtiszteltetés: a gálában is színpadra lépnek. — Mindannyian érezzük, talán a legjelentősebb állomás ez számunkra az elmúlt évtizedben — mondta Benkó Sándor. — Most, Amerikában a világ nagy producerei, menedzserei, zenészei előtt is megmutathatjuk, mire vagyunk képesek. New Yorkban, Las Vegasban, New Orleansban, Knoxville-ben és több amerikai városban lépünk még fel önálló műsorunkkal. Szeretnénk repertoárunkból bemutatni az Indianát, a Black and bluet, a Thats of plants-t és megannyi olyan szerzeményt, amely jellemző ránk. Magyarországon Face to Face címmel önálló hatodik nagylemezünk jelenik meg és máris folytatjuk a szervezést, az október 15-i jubileumi gálánkra, amelyre világhírességeket is meghívtunk. Riskó Géza NEMET MONDANI Reviczky Gábor az Úri muri próbájáról érkezett a forgatásra, gyorsan kellett a Móricz-figurából mai, pesti értelmiségivé alakulnia. — Nem is ez az átállás, inkább a kétféle követelmény közötti különbség kíván ilyenkor nagy energiát. A filmben a pillanatra kell koncentrálni, ez még az elektronikával rögzített játékhoz képest is a figyelem sajátos összpontosítását kívánja meg. Szerepem szerint, bár mindvégig „akcióban vagyok”, a feltáruló tényekre végbemenő reagálást kell éreztetnem, mindaddig, míg el nem érkezik az izgalmas fordulat, hogy ez az ember először mond nemet az őt mindig kihasználó kollégájának. Gyarmathy Lívia tragigroteszknek szánja tévéfilmjét, amelyben az ironikus hang az uralkodó. A főbb szerepeket Garas Dezső, Pogány Judit és Tábori Nóra játssza, s a rövid jelenetekben is olyan színészeket látunk majd, mint Őze Lajos, Deák Sándor, Soós Edit, Dörner György és Újlaki Dénes.