Esti Hírlap, 1982. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1982-06-10 / 135. szám
NAPTA II Június 10., csütörtök, Margit napja. A Nap kél 4.47, nyugszik 20.40 órakor. A Hold kél 23.41, nyugszik 7.47 órakor. FÜLLEDT IDŐ A Meteorológiai Intézet jelenti: várható időjárás Budapesten ma estig, erősen és gyengén felhős időszakok váltakoznak. Átfutó záporok időnként előfordulhatnak. A hőmérséklet csúcsértéke 25, este 20 fok körül várható. • A BUDAPESTI TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG június 12-én és 13-án táborozással egybekötött nyíltvízi-túrát szervez Horánygyöngyénél. A jelentkezők bármilyen típusú vízijárművel részt vehetnek a túrán. Vasárnap délelőtt különféle vízi ügyességi versenyeket rendeznek. Érkezési időpont 12-én 18 óráig. A részvétel díjtalan. • NEMZETKÖZI SZAKSZERVEZETI SZEMINÁRIUM kezdődött a Borsod megyei Mályi községben. AKADÉMIÁN, EGYETEMEN Tanácskozás a tulajdonról A tulajdon szent és sérthetetlen — állapították meg a polgári társadalmak alkotmányai. Ez 150—200 évvel ezelőtt volt, amikor tulajdonon magántulajdont értettek. Ahogy a kapitalista gazdálkodás feltételei megváltoztak, módosult az elv is. Az elméletnek mindenkor követnie kell a gyakorlat változásait. Ezt segíti az a tanácskozás, amelyet ma és holnap rendeznek társadalmunk tulajdoni formáiról a Magyar Tudományos Akadémián és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Utoljára 10 évvel ezelőtt volt hasonló eszmecsere. Magántulajdon most is van, a felszabadulás óta létező tulajdoni forma nálunk is. Mégis sok vitára ad okot, különösen, amióta mód nyílt kisvállalkozások létrehozására. Egyesek gondolkodásában zavar keletkezett. Van például magántaxi, pénzt lehet befektetni különféle szolgáltatások és termelőtevékenységek megindítására. Magántulajdonnak eddig főként a kisiparosok, kiskereskedők s a háztáji gazdaságok munkaeszközeit tekintjük. Megkülönböztettük azonban tőle a személyi tulajdont — például a lakást, az üdülőt, a mindennapi használat tárgyait —, mert ezek csak a személyes igényeket szolgálták. A két változat között mostanra elmosódtak a határok, a lakást és az üdülőt például sokan bérbe adják, jövedelmet szereznek vele. Mint a tudósok rámutatnak: nincs elvi indoka, hogy a magántulajdont továbbra is megkülönböztessük a személyi tulajdontól — a kettőt együtt állampolgári tulajdonnak nevezhetnénk. Társadalmunkban egyébként — állapítják meg a kutatók — sokat változtak a vállalatok és a szövetkezetek tulajdoni kapcsolatai is. Ehhez járul, hogy a hazai gazdálkodó szervezetek mind gyakrabban hoznak létre közös vállalkozásokat szocialista és más cégekkel is. Új jelenség ezenkívül, hogy megnövekedett a tanácsok gazdasági önállósága, önkormányzati feladatukat, a helyi lakosság jó ellátását a tanácsok csak a tulajdonukba kerülő anyagi javak bővülésével láthatják el. Az 1968-as gazdasági reform bevezetése óta tehát a magyar gazdaságban alaposan megváltoztak a tulajdoni formák, sok régi elképzelés, felfogás azonban még most is él, szinte előítéletté vált. Megértek a feltételei, hogy a tudomány levonja a múlt évtized tapasztalataiból a szükséges következtetéseket.(k. a.) Téma: az ezüstkor gondjai „illetet az éveknek”, ez az idei jelszava az Egészségügyi Világszervezetnek. Vagyis ez az év az időskorúak esztendeje. Ebből az alkalomból ma ankétot tart a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatósága és az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete. Az összejövetel különös fontosságát az adja, hogy az egészségügyi szakszervezethez tartozó, hetven éven felüliek 80 százaléka egyedülálló. A nyitó előadást Bodnár Árpádné, az Egészségügyi Szakszervezet központi vezetőségének titkára tartja az időskorúak szociális helyzetéről. Eloltották a tartálytüzet Tegnap a délutáni órákban tűz ütött ki Leninvárosban a Tiszai Kőolajipari Vállalat tartálytelepén: égett egy nagy térfogatú kőolajtároló tartály védőgödre. Az ország több megyéjéből riasztott, nagy erőkkel a helyszínre vonuló tűzoltóság a tüzet az éjszakai órákban eloltotta. A munkát nagy létszámmal segítették a vállalat tűzoltói és dolgozói is. Személyi sérülés nem történt, a különösen nagy anyagi kárral járó tűz a feltételezések szerint a tartály hibájából következett be. A keletkezés körülményeit a tűzoltóság szakértők bevonásával végzi. (MTI) Politikai napilap Főszerkesztő: Keren Béla Főszerkesztő- helyettes: Lantos László Szerkesztőség: Vm.. Blaha Lujza tér I. Postacím: 1952 Budapest Telefon: 335—130. 343—100* Telex: 0—10—40 Esti Hó. Kiadja a mnapkiadó Vállalat Budapest Blaha Lujza tér 3. 1959 Telefon 330—130 343—100* Felelős kiadó: Till Imre Igazgató Árusítja a Magyar Posta Szikra Lapnyomda Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán, vezérigazgató ISSN 0133—2201 Index: 52 002 • AZ ÚJ LENCSEHEGYI BÁNYA építéséről tájékoztatták a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete nőbizottságát ma délután a dorogi szénbányáknál. • AZ OPERAHÁZ igazgatósága közli, hogy Giuseppe Giacomini váratlan megbetegedése miatt az Erkel Színházban június 11-i a. bérletben meghirdetett Bajazzók előadásán Camio szerepét Karizs Béla énekli. A felemelt helyáron megváltott jegyek alapáron érvényesek, az árkülönbözetet az Erkel Színház jegypénztára az előadás kezdetéig, a szervezési osztály pénztára pedig utólagosan is, legkésőbb június 25-ig visszatéríti. A június 14-i Aida előadása elmarad. A megváltott jegyeket a szervezési osztály pénztára (Bp. VI., Népköztársaság útja 20.) június 25-ig váltja vissza. • NYIT A CSÓK GALÉRIA. Ma délután fél 6- kor hosszabb szünet után megnyílik a Váci utcai felújított Csók István Galéria. Első kiállítását a hódmezővásárhelyi Csikós András festőművész alkotásaiból rendezik. Ferencvárosi tragédia A IX. kerületben a Hámán Kató út és Nádasdi utca kereszteződésénél egy hídelemeket szállító tehergépkocsiról lecsúszott a rakomány, és nekiütközött az úttest szélén parkoló három személygépkocsinak. Váradi Béla Mihály 31 éves magánkereskedő, budapesti lakos gyalogost a hídelem az egyik parkoló személygépkocsihoz nyomta. Kórházba szállítás után meghalt. A baleset körülményeinek tisztázására a rendőrség eljárást indított. Az anyagi kár jelentős. A MAGYAR—JUGOSZLÁV HATÁRNÁL levő Berzencgp június 12-én adják át az új nemzetközi közúti határátkelőhelyet. Az új határátkelőhelyen 24 órás műszakban IBUSZ- pénzváltó kirendeltség is működik. • RÉGI MAGYAR ORGONÁK. A Zeneműkiadó újdonsága Legányiné Hegyi Erzsébet munkája: Stílusismeret Kodály pedagógiai művei alapján. Megjelent Bárdos Lajos könyve: Hangzatgyakorlat II. négyes hangzatok (hallásfejlesztő gyakorlatok a szolfézs és az összhangzattan tanításához). A Régi magyar orgonák sorozat — Szigeti Kilián tanulmánya — újabb kötete Szeged és környéke nevezetes orgonáinak krónikája. MA DÉLELŐTT KÉRDEZTÜK Miért hiánycikk a Fabulon-naptej ? Fájdalmasan leégett strandolok panaszkodnak: nem lehet napolajat kapni. — Napolajat és naptejet is lehet kapni, s még választék is van, ha nem is akkora, mint amekkorát évek alatt megszoktak a napimádók — mondja Mátraházi István, a Háztartási- és Illatszerbolt Vállalat munkatársa. — A máskor oly keresett márka a Nivea is, csaknem mindenütt kapható. Fabulon azonban nincs, s ha ez eltűnik a polcokról, már napolajhiányról beszélnek. Miért épp a hazai cikk a hiánycikk? — Nem tudom. Kérjük, de nem érkezik. • Miért épp nyár közepén nem gyárt napolajat a Kőbányai Gyógyszerárugyár? — Már gyártjuk — mondja dr. Veres Gáborné, a gyár tájékoztatási propagandaosztályának vezetője. — Valóban nem vittünk egy-két hétig Fabulon-naptejet az üzletekbe, mert mi sem tudtunk gyártani egy flakont sem. Túl forró s túl tartós ez a nyárelő, a meleg felszívta a készleteket. (Nyárelő minden évben van, s az idei nem is olyan különösen hosszú — A szerk.) Ha szigorúan a számokat nézzük, a vállalatnak tulajdonképpen nincs elmaradása. Sőt! Az első negyedévben a kért menynyiség dupláját szállítottuk. Vidéken épp ezért még ma sincs hiány a Fabulon-naptejből. S reméljük, egy-két napon belül a fővárosban sem lesz. Egy fontos importanyagot nem tudtunk időben beszerezni, ezért állt a gyártás. Egy-két héttel ezelőtt megérkezett, a minőségellenőrök már vizsgálják, s szinte órák múlva indulnak a gépek. Közvetlenül a boltokba szállítjuk már az első műanyag tégelyeket. ф S addig? — Addig,, sem kell leégni. Ha a kereskedelem nemcsak továbbítaná termékeinket, hanem megfelelően tájékoztatná is a fogyasztókat, mindenki ismerhetné: a Baba-napozó épp olyan hatásos a leégés ellen, mint az 5-ös faktorú naptej. Sőt olcsóbb is ... (h. 1.) NEM SIKERÜLT A FÉLREVEZETÉS... Árulkodó paprikaszemcsék BETÖRŐK A BÍRÓSÁG ELŐTT — Élettársam mindenórás volt — kezdte a vallomást a vádlott — megkért, hogy menjek be Gyálról Pestre a barátnőjéhez, s mondjam meg, hogy látogassa majd a kórházban. Ha már itt vaygyok Pesten, gondoltam, elmegyek moziba... A vádirat szerint egészen más történt. Két fiatalember — volt börtöntársak — elhatározták, hogy betörnek egy lakásba. Hogy miért éppen azt a lakást választották, ahová riglihúzásos módszerrel bementek — egyelőre nem tudni. Tény, hogy a lakásból elhozták a televíziót, ékszereket és más vagyontárgyakat, a parkettát pedig fűszerpaprikával szórták tele, „nyomozási félrevezetés” célból. A paprikából az egyik fiatalember fekete pulóverjén néhány szemcsét megtaláltak, lakásán pedig lefoglaltak 12 darab fehér csiszolt követ. Kapuvári Tibor huszonnégy éves foglalkozás nélküli és Szabó János huszonnégy éves foglalkozás nélküli — mindketten büntetett előéletűek — tagadnak. Azt mondják: egyikük sem járt a lakásban, a paprikaszemcse véletlen, a köveket úgy vették valakitől. Az ügyet a Központi Kerületi Bíróságon Kállainé dr. Horváth Ibolya tanácsa tárgyalja. (b. i.) SZOMOLYAN Cseresznyeszüret Megkezdődött a Bükk déli részén levő községekben a híres szomolyai cseresznye szedése. A kiváló minőségű rövid szárú cseresznyefajta értékét a hűtőipar és a konzervgyárak hamar felismerték, a frissen szüretelt gyümölcs jelentős részét e két iparág vásárolja fel. A szomolyai cseresznyét nemcsak az illat- és zamatanyagai, hanem a jó festékanyaga és szállíthatósága is igen alkalmassá teszi az ipari felhasználásra. A cseresznyeszüret idején a mezőkövesdi Áfész naponta huszonöt-harminc mázsa gyümölcsöt vásárol fel a termelőktől, de ez a mennyiség vasárnapra, a számítások szerint, százharmincszázötven mázsára is megnövekszik majd. Szomolya körzetében a gyümölcsszüret várhatóan a jövő hét végén fejeződik be. (MTI) A TOURINFORM (179-800) JELENTI: Karavánvonat indul Gyulára SZÁLLÁS. Balatonszemesen és Szántód pusztán van még hely a hét végére. Fizetővendég-szolgálati szobák a Szelidi-tónál és a Vadkerti-tónál bérelhetők. Vasárnap a szegedi Napfény szálloda és üdülőközpont területén motelszobákban lehet még szállást foglalni. KEDVEZMÉNY: Nagyatádon a Park, Barcson a Határ és Boróka szállodákban a hét végén 20 százalék kedvezményt ad hazai turistáknak a Siótour. A Balaton déli partján levő kempingekben június 20-ig 25 százalék kedvezményt nyújtanak a szállásdíjhoz. KIRÁNDULÁS. Filléres karavánvonat indul szombaton Gyulára, a Keleti pályaudvarról 6 óra 55 perckor. Városnézés, ebéd és fürdés szerepel a gyulai programban, visszaérkezés az esti órákban Budapestre. Jelentkezés a Magyar Camping és Caravanning Club irodájában. Budapest, Vill., Üllői út 6. PROGRAM. Szombaton és vasárnap 10 órakor pusztaprogram és lovasbemutató Bugacon, szombaton a Magony-tanyán is. Jelentkezés a kecskeméti Városházán. Vasárnap folklórprogram Budapesten a Fehérvári úti Folklór Centrumban. Diszkóhajó indul a Dunán szombaton este 9 órakor a Vigadó téri hajóállomásról. A Zichy-kastélyban a Győri Filharmonikus Zenekar és a Debreceni Kodály Kórus ad hangversenyt. Szombaton este fél 9-kor a KISZ Központi Művészegyüttes lép fel Siófokon, a kulturális központban. Ugyanitt vasárnap este 8 órakor a Pécsi Nemzeti Színház előadásában Jacobi Leányvásár című nagyoperettjét láthatja a közönség. • SZAKOKTATÁS és szakképzés a Fővárosban címmel ma délután kiállítás nyílik a Munkásmozgalmi Múzeumban. A Fővárosi Tanács V. B. és a KISZ Központi Bizottsága szervezésében rendezett kiállítást Mezei Gyula, a Fővárosi Tanács főosztályvezetője nyitja meg. • A POSTÁS SZIMFONIKUS ZENEKAR és a Fővárosi Kórus ad hangversenyt június 13-án, vasárnap délután 4 órakor a solymári Apáczai Csere János Művelődési Házban. A műsorban Haydn: Évszakok című műve szerepel. Közreműködik: Kalmár Magda, Bándi János, Gregor József, karigazgató: Ingrin Gábor. Vezényel:Lukács Ervin. • A BKV GYORSVASÚTI IGAZGATÓSÁGA értesíti a utazókat, hogy a HÉV ráckevei vonalán 1982. június 14-től a vonat indulási időpontja módosul. Az utasok kérésének megfelelően a szerelvény Ráckevéről 22.03 perc helyett 21.46 perckor indul. • ÚJ SZÁLLÓ. Ma délelőtt Egerben átadták az Eger Szállodát. Az új, háromcsillagos hotelszárnyat a régi szállodához csatlakoztatták. • A SAVARIA TOURIST, a Vas megyei Idegenforgalmi Hivatal új kirendeltséget nyit június 26-án Őriszentpéteren. Az iroda mindenfajta idegenforgalmi szolgáltatással foglalkozik, és reggel 9-től 17 óráig tart nyitva. • GYERMEKTRAGÉDIÁK. Gyöngyöstarján külterületén, a víztároló medencében fürdés közben a vízbe fulladt Janán Hédi 7 éves tanuló, helyi lakos. Holttestének felkutatására intézkedtek. Esztergom-kertvárosban szülei családi házának udvarán Danyi Mónika 9 éves tanuló játék közben egy hiányosan szigetelt elektromos vezetékhez ért, áramütést szenvedett, és a helyszínen meghalt.