Esti Hírlap, 1982. augusztus (27. évfolyam, 180-204. szám)

1982-08-12 / 189. szám

N­A­PTÁ­R Augusztus 12., csütörtök, Klára napja. A Nap kél 05.35, nyugszik 20.02 órakor. A Hold kél 22.48, nyugszik 13.35 órakor. • SZAKOS SÁNDOR, a Közlekedési és Műszaki Vállalat nyugdíjas igazga­tója életének 62. évében váratlanul elhunyt. A vál­lalat saját halottjának te­kinti. Temetése 1982. au­gusztus 18-án, 13 órakor lesz a Rákoskeresztúri te­metőben. • Kádár János MIKLÓS festőművész ki­állítását ma nyitja meg Szilágyi Tibor, a Csók Ist­ván Galériában. Telefont a pályára „Kende György vagyok, a népligeti FTC-edzőpálya portása...” — így mutat­kozott be szerkesztőségünk­ben ma a kora reggeli te­lefonáló. Panasz érkezett: több mint két hete nincsen te­lefon az edzőpályán. A tény önmagában nem vol­na említésre méltó, ezért tegyük hozzá: négyévestől kamaszkorig több száz gye­rek sportol naponta a pá­lyán, kézilabdások, focis­ták, atléták. Az edzés ugye nem teljesen veszélytelen tevékenység? Bizonyíték rá: olyan súlyos agyrázkódás is történt a sporttelepen a múlt két hétben, hogy men­tőt kellett hívni, s ez tele­fon hiányában bizony ne­hézkes, sőt mondjuk ki: veszélyes volt. A sporttelep vezetője szinte naponta rek­lamál a Horváth Mihály té­ri telefonközpontban, ahol rendre kapja a választ: a beázás miatt elnémult te­lefonvonalak javítása fo­lyamatban van. Vajon mi sürgethetné meg a munkát? Reméljük, hogy az eset mai nyilvánossága, és nem egy újabb, egy még súlyosabb baleset. (1. o.) BŰNTÁRSÁTÓL LOPOTT Berúgta az ajtót, eladta a zsákmányt TÁRGYALÁSRA VÁR A TOLVAJ A bűntárs nem tartózko­dott otthon, s ezért, a látogató haragjában be­rúgta az ajtót, a zár ki­szakadt, s a bejárat sza­bad volt. Pénz után kutatott, s miután nem talált, magá­hoz vett egy diplomatatás­kát, egy műbőr dzsekit, egy báránybőr béléses télika­bátot, magnót, kazettákat, hajsütővasat. Mindezt még aznap eladta egy taxiso­főrnek, aki meglehetősen jó vevője volt, s aki állítja: „nem tudott arról, hogy a holmi lopott. „Gyanútlan­­ságának” bizonyítéka, hogy a későbbi bűncselek­ményből származó, egy ne­velőotthonból lopott rá­diót, lemezjátszót, rádió­magnót is ő vásárolta meg. Bűntársára haragudott, de nem annyira, hogy ne szórakozott volna jól a Halló-bárban és más he­lyeken egészen addig, amíg le nem tartóztatták. Soltész István 29 éves, foglalkozás nélküli jelenleg előzetes letartóztatásban várja a tárgyalását. (b. i.) Mint vallomásában el­mondta: reklamálni ment volt bűntársához, szemre­hányást tenni, amiért nem osztották el igazságosan a zsákmányt. Politikai napilap fősz­er­kesz­tő: Kelen Béla Főszerkesztő- Helyettes: Lantos László Szerkesztőség: VIII., Blaha Lujza tér 3. Postacím: 1961 Budapest Telefon: 336—130 343—100* Telex: 22—70—40 Esti R. H Kiadta a Hírlapkiadó Vállalat Budapest Blaha Lujza tér 3. 1959 Telefon 336—130 343—100* Felelős kiadó: Till Imre igazgató Árusítja a Magyar Posta Szikra Lapnyomda Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgat­ó lók­ ISSN 0133—2201 ex. .»2­002 TANKÖNYVEKRŐL, MŰVÉSZETRŐL, ISKOLAI ÉLETRŐL Diákfórumok az új tanévben Az augusztus 30-án kez­dődő iskolai évben is gaz­dag, a tizenéves fiatalok­ életkori sajátosságait figye­lembe vevő, ugyanakkor a politikát sem nélkülöző KISZ-programok várják a diákokat. A tanév első nagy poli­tikai rendezvénye októberben a budapesti II. országos szakmunkás­tanuló-napok eseményso­rozata lesz. A budapesti szakmunkás­­képző iskolák mellett az ország minden megyéjéből érkeznek majd fiatalok, hogy a különféle változatos rendezvényeken véleményt cseréljenek politikai, moz­galmi, kulturális tevékeny­ségük tapasztalatairól. Az eseményhez kapcsolódóan tanácskozást is rendeznek A szakmunkástanulók ér­dekvédelme címmel. Januárban és februárban rendezik meg a diákpoliti­kusok országos vetélkedő­jét, amelynek országos dön­tőjére áprilisban kerül sor Siklóson, a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Decemberre hívják össze a kollégiumi diáktanácstit­károk országos­­tanácskozá­sát. Új kezdeményezés­­az országos „Diákfórum 1983”, amelyet jövő év februárjá­ban rendeznek meg, s az idén áprilisban megtartott VII. országos diákparla-­ menten elfogadott felada­tok eddigi végrehajtását elemzik, értékelik. „Tan­könyveink terítéken’’ cím­mel is országos diákkonfe­renciát hívnak össze az ér­dekeltek. A kulturális rendezvé­nyeknek ugyancsak ha­gyományos programja az országos diáknapok. A jövő év februárjában, márciusában tartják az is­kolai és a megyei diákna­pokat, fórumot teremtve a középiskolás amatőr művé­szeti mozgalmaknak. Hét fesztiválvárosban — Sop­ronban, Keszthelyen, Pé­csett, Székesfehérvárott, Egerben, Sárospatakon és Gyulán — áprilisban és májusban mutatkoznak be a diáknapok legsikeresebb együttesei, szereplői. A sportrendezvények so­rából kiemelkedik a jövő év januárjában Baranyá­ban megrendezendő „Show­­hajtás a jégen” című prog­ram, szervezői a téli spor­tok kedvelőit invitálják já­tékos jeges versenyekre. HÓCSÚSZÁSVESZÉLY! Már több mint négy hete lát­ható ez a kevéssé aktuális veszélyt jelző tábla a Maja­kovszkij u. 76-os számú ház előtt. A Vízművek dolgozott itt, de nem fejezte be a munkát, a burkolatot még nem állították helyre, s elmulasztották kitenni a veszélyt jelző lámpát. Ezért a ház gondnoknője a felvételen látható táblát rakta, ki — jobb híján —, hogy figyelmeztessen a balesetveszélyre. No de hol van a tavalyi hó? • DEBRECENBEN a Technika Házában kiállí­tás nyílt a szovjet szuper­kemény szerszámok ipari alkalmazásáról. • A ZICHY-KASTÉLY­BAN este fél 9-kor Ko­­dály-hangverseny lesz. • BRAZIL TÁNC­EGYÜTTES szerepel ma este 8 órától a békéscsabai szabadtéri színpadon. • ROCKTÁBOR. Salgó­­bányán délután 5 órakor kezdődik a III. országos amatőr rocktábor. • A KOSSUTH KÖNYV­KIADÓ újdonsága Koncz Katalin tanulmánya: Nők a munka világában. Meg­jelent Mit kell tudni Ma­gyarországról? (A népsze­rű sorozat kötete.) A könyvesboltokba került Farkas Márton ismeretter­jesztő írása: A császári sas lehull. (Németország helyzete az első világhábo­rúban és a vesztést köve­tő hónapokban.) • TERMÉSZETVÉDŐ TÁBOR nyílt ma délelőtt a váraljai parkerdőben a Tolna megyei Művelődési Központ rendezésében. A TOURINFORM (179-800) JELENTI: Búcsú Buzsákon, Sztár csinálok Tatán bővelkedik természeti szép­ségekben és műemléki lát­nivalókban, s az egyhetes üdülés idejére változatos program állítható össze. KIÁLLÍTÁS. Vas megyé­ben két új kiállítás nyílik szombaton: Szombathelyen a Sabaria Múzeumban a fal- és tértextil-biennálé, valamint a 4. nemzetkö­zi miniatűrtextil-biennálé szeptember 1-ig. Solti Gi­zella és Péreli Zsuzsa bien­­nálédíjas művészek kiállí­tása a kőszegi öreg­torony­ban szeptember 30-ig te­kinthető meg. Kiskunmaj­­sán a művelődési házban a hét végétől látogatható a természettudományi és ter­mészetvédelmi, valamint a virág dekoráció-kiállítás. Já­­ricz Józsa festőművész és M. Kiss Katalin kerámia­tervező művészek bemutat­kozó kiállítását ugyanitt rendezik meg. PROGRAM. Szombaton a Bu­dapest Tourist diszkóhajója este 9-kor indul a Vigadó téri hajóállomásról. A Halászbás­tyán este 7 órakor a Zrínyi Miklós Akadémia kamaraze­nekara ad hangversenyt. Eger­ben a vártömlöcbástyán este 8 órakor pantomimbemutatót tar­tanak. A banki víziszínpadon a Bakfark Consort, a nyírbáto­ri műemléki templomban a szabolcsi szimfonikus zenekar hangversenye kezdődik este fél 8-kor. Martonvásáron este 7-kor kezdődik a Beethoven­­est. Vasárnap Tatán, a műve­lődési központban a Rockszín­ház a Sztárcsinálók című rock­operát mutatja be este 8 órai kezdettel. Egerben a Hadnagy úti lakótelepen az egri szimfo­nikus zenekar hangversenye 20 órakor kezdődik. Letenyén egész napos népművészeti ki­rakodóvásár, este, táncbemuta­tó és táncház lesz. Molnáriban délután 2 órakor, Tótszentmár­­tonban délután 4-kor nép­táncbemutató, Tótszerdahelyen egész nap világkiállítás lesz. Szegeden péntektől vasárnapig nemzetközi társastáncversenyt rendeznek a Sportcsarnokban. A hét végén rendezik meg a buzsáki búcsút és népművé­szeti kiállítást. ÜDÜLÉS. Családoknak ajánl falusi üdülést Simon­­tornyán és Dunaföldváron a Tolna Tourist. Elhelyezés kényelmes fizető vendég­szobákban, teljes ellátással vagy anélkül. A környék PEDIG PIROS VOLT Hatvan belterületén, egy közút-vasút keresztező­désben egy gyors tehervo­nat elütötte Takács Ist­vánná 82 éves háztartásbe­li, helyi lakost, aki a kór­házba szállítás után meg­halt. A rendőrségi vizsgá­lat eddigi adatai szerint Takács Istvánná a fényso­rompó tilos jelzése ellené­re lépett a sínekre. HÚSZ ORSZÁGBÓL ÉRKEZNEK F­izikusok találkozója Nemzetközi fizikusiskolát rendez Mátrafüreden szeptember 13—17. között az MTA Műszaki-Fizikai Kuta­tó Intézete. A tudományos eszmecserén 20 ország több mint 100 szakembere vesz részt. A fizikusiskola szervezői elmondották, hogy a mik­roelektronikai forradalom a félvezető eszközök fizikájá­nak kutatását rendkívül fontos területté tette. A félve­zető eszközök méretének csökkenése, nagyobb teljesít­ménye miatt különösen fontos a félvezető anyagok hi­báinak és hibaszerkezetének vizsgálata. A fizikusisko­lán e terület legjobb külföldi és hazai művelői adnak egymásnak találkozót, ismertetik a félvezető-kutatás legújabb eredményeit, beszámolnak saját kutatási ta­pasztalataikról. (MTI) S FELBORULT. Hajdú-­­szoboszló külterületén Tóth József 54 éves éjjeli­őr, nádudvari lakos, segéd­­motoros kerékpárjával át­tért az úttest bal oldalára, a kukoricásba hajtott, és felborult. Tóth József a helyszínen meghalt. • Áramütés. Borsod megyében, Szendrőn, a Szabad Föld Mgtsz szu­­hogyi telepén levő építke­zésen Fóris Zsigmond 22 éves segédmunkás, helyi lakost munkavégzés köz­ben áramütés érte, és a helyszínen meghalt. A rendőrség vizsgálja a bal­eset körülményeit. • CSERÉPKÁLYHA. Új, hordozható cserépkály­hák árusítását kezdték meg a Pest, Komárom és Fejér megyei Tüzép-telepeken. A bútordarabnak is beil­lő, szép kályhák legna­gyobb előnye, hogy a gyengébb minőségű, 3600 kalóriás szenet is jól hasz­nosítják. A VÍZIPARÁDÉ. A KISZ szombathelyi bizott­sága Tófürdőn ma délben víziparádét rendezett.­­ KÖNYVÚJDONSÁGOK. Ioan Alexandru: Szeplőtlen sze­relem (Európa Könyvkiadó — Napjaink költészete sorozat). Valeri Petrov: Enyhe ősz (Eu­rópa Könyvkiadó). Vaszilij Be­lov: Neveljünk Spock doktor szellemében (Magvető Könyv­kiadó). Fábián László: Tha­­natosz fáklyája (Magvető Könyvkiadó). Móricz Lili: Pa­sziánsz. Párbeszéd életről és halálról (Magvető Könyvki­adó). Georges Simenon: Maig­­ret Vichyben (Magvető Könyv­kiadó). Keresztúry Dezső: Így élt Arany János, III. kiadás (Móra Ferenc Ifjúsági Könyv­kiadó). La Fontaine: A tücsök és a hangya, II. kiadás (Móra Könyvkiadó). Tandori Dezső— Szecskó Péter: Afrika, India: Vadállatok őshona (Móra Könyvkiadó). Régimódi hajók. Leporelló: Mandel Tamás raj­zai (Móra Könyvkiadó). • NAGYDÍJ. Ma délután adják át a MÉM termelési nagydíját a tiszaföldvári Lenin Tsz-nek. TUDÓS ORVOS ÉLETÚTJA Pécsről Bécsbe A világon az első si­keres szervátültetés nyolcvan évvel ezelőtt történt Bécsben, ope­ratőre dr. Emerich Ullmann volt. Három pécsi lokálpatrióta ki­derítette, hogy Emerich Ullmann, azaz Ullmann Imre magyar földön született, magyar diák volt, haláláig fenntar­totta kapcsolatait szülő­hazájával. Megtalálták azt az egyházi anya­könyvet, amely tanúsít­ja, hogy 1861. február 23-án született Pécsett, Pécsett érettségizett. Szülei a tehetséges fiút Bécsbe küldték tanulni. Tanulmányai­­ befejezté­vel vissza akart térni Pécsre. Ám meghívták az egyetem sebészeti klinikájára, s ez a tény eldöntötte további élet­útját. Az osztrák fővá­rosban­ maradt és a tu­dományos kutatásnak szentelte életét. 1902- ben bemutatta egy ku­tyán végzett sikeres ve­seátültetését a bécsi or­vostársaságban. Ull­mann Imre 45 éve halt meg. (MTI)

Next