Esti Hírlap, 1982. november (27. évfolyam, 257-282. szám)

1982-11-15 / 269. szám

m­n­jadik . VEZETÉS ÉS SZERVEZÉS Orgtechnik '82 — Bu­dapest, elnevezéssel nemzetközi részvéte­lű szervezés- és veze­téstechnikai eszköz­­kiállítás nyílik hol­naptól. A november 20-ig látható bemuta­tót az Ipari Miniszté­rium, az OMFB és az MTESZ szervezi, he­lye a Budavári Palo­ta F-épülete. A kiál­lítás naponta 10-től 18 óráig várja az ér­deklődőket. Negyedszer , 1977-ben kor­mányhatározat szüle­tett a vállalati szer­vezés fejlesztéséről. A határozat szellemé­ben a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság vállalta, hogy sajátos eszkö­zeivel segíti a szerve­zéstechnikai eszközök elterjedését és célsze­rű alkalmazását. En­nek érdekében azt is vállalták, hogy rend­szeresen közölnek is­mertetéseket a szak­sajtóban, kiállításo­kat, tanfolyamokat rendeznek. Дг SZVT széles körű tevékeny­ségének része a két­évenként megrende­zésre kerülő Orgtech­nik kiállítás. A mos­tani, novemberi be­mutató, immár a ne­gyedik. • Hazaiak, külföldiek . A szakkiállítás be­mutatja a vállalati vezetés korszerű esz­közeit, a szervezés­­technika módszereit. Népszerűsíti a válla­lati információs rendszereket, ötlete­ket ad a technikai eszközök fejlesztésé­re, gyártására. Bőse­gíti a hazai és a kül­földi kooperációs kapcsolatok kibonta­kozását. A kiállításon — Lengyelország és Csehszlovákia mellett — Anglia, Ausztria, Dánia, Hollandia, Ja­pán, az NSZK, Svájc és Svédország mutat­ja be term­ái­t. A külföldi jelentkező­kön kívül közel fél­száz hazai intézmény és vállalat is részt vesz a kiállításon. Továbbító, másoló — A tizenegy téma­csoport átöleli a szer­vezés-, illetve a veze­téstechnika vala­mennyi ágát. A két­ezer négyzetméteres területen láthatók lesznek az informá­ciórögzítő, -továbbító és -tárolóeszközök, a másoló-, sokszorosító készülékek, a váloga­tó, osztályozó beren­dezések. Elhozták az irodai kis számítógé­peket, automatikus adatrögzítőket. Be­mutatják az irodai kisgépeket, a levele­zéshez, a dátumozás­hoz használatos esz­közöket, illetve az írógépek számtalan fajtáját, és segítenek az irodai munkahe­lyek minél jobb meg­szervezésében is. A NAP PROGRAMJÁBÓL ( RÁDIÓ ) November 15., hétfő KOSSUTH: 14.38: Emberhalál. — 14.54: Édes anyanyelvünk. — 16.00: Hírek. Időjárás. — 15.05: Zené­lő dominó. Ő az! — 15.35: A magyar népdal hete. Találko­zásom a népzenével. — 1­6.02: Cherubini, a-moll vonósné­gyes. — 16.30: Világablak. Mi nyomja Atlasz vállát? — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.10: Nép­­dalgy­ű­r főúton Kodály Zoltán nyomában. — 17.31: Operannyi­­tányok. — 18.02: Reklámkala­uz. —­­­8.16: Hol volt, hol nem volt... — 18.26: Mai könyv­­ajánlatunk. — 18.30: Esti Ma­gazin. — 18.17: Újra itthon... — 20.17: A Rádió Dalszínházá­nak bemutatója. Hárman Pá­rizsiban. Zenés játék. — 21.30: Közéleti közelképek. — 22.00: Hírek. Időjárás. Sport. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kattogó kabaré. — 23.30: Jo­hann Sebastian Bach fiadnak S­zimf­óniáiból. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Szörényi Le­vente szerzeményeiből. PETŐFI: W.00: Kettőtől ötig ... A Rá­dió kívánságműsora. — 17.00: „Aranyláz” a biológiában. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. Útközben. — 18.35: A magyar népdal hete. Magyar népzenei feldolgozások a ma­rosvásárhelyi Maros együttes műsorából. —­­18.15: Reklám. — 19.20: Örökzöld dallamok. — 20.00: Sportvilág. —■ 20.30: Hí­rek. Útközben. — 20.35: Társal­gó. Másfél óra irodalomkedve­lőiknek. — 22.00: Tip-top pará­dé. A Saragossa Band felvéte­leiből. — 22.30: Prokofjev: Ró­meó és Júlia. — 23.00: Hírek. Időjárás. Sport. — 23.20: Le­génybúcsú. — 24.00: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR: 14.27: Nagy mesterek, világ­hírű­­előadóművészek. — 15.25: Magyar zeneszerzők. — 16.06: Utazások a 19. században. — 16.30: A hét zeneműve. — 17.00: Eumir Deodato felvételeiből. — 17.30: A Budapesti Madrigál­­kórus énekel. — 18.00: Zsebrá­­diószínház. Mesterségek próbá­ja, avagy a pénteki eső. — 13.28: Reklám. — 18.30: Elisa­beth Schwarzkopf dalfelvéte­­leiből. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.06: Arcok, művek, korok. — 19.35: A Liszt Ferenc Kama­razenekar Mozart-hangverse­­nye. — Kb. 20.10: A Kaukázus népköltészete. Kumikok és lez­­gek. — Kb. 20.25: Egészségün­kért! — Kb. 21.10: A magyar népdal hete. — Kb. 21.52: Ope­­raáriák. — 22.30: A Poptarisz­nya dalaiból. — 23.30: Hírek. Időjárás. November 16., kedd Kossuth: 4.26—7.59: Jó reggelt! A Kos­suth rádió reggeli műsora. — 8.00: Hírek. Időjárás. Műsoris­mertetés. — Kb. 8.20: Mai kulturális programok. — 8.27: Lélek és test. — 8.57: A Nép­zenei Hangos Újság mellékle­te. — 9.44: Lúdanyó meséi. — 10.00: Hírek. Időjárás. — 10.05: MR 10—14. — 10.35: Egy ameri­kai Párizsban. — 10.45: Goethe és a muzsika. — 11.36: Tigris­ugrás. Rákosy Gergely regé­nyének rádióváltozata. — 12.00­: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Reklám. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Kál­mán Imre operettjeiből. Mari­­ca grófnő. PETŐFI: 4.25—7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. — 8.00: Hí­rek. Időjárás. — 8.05: Fúvós polkák. — 8.20: Tíz perc kül­politika. — 8.30: Hírek. Útköz­ben. — 8.35: Társalgó. — 10.00: Zene délelőtt. — 12.25: Gyerme­keknek. — 12.30: Hírek. Útköz­ben. — 12.35: Melódiakoktél. — 13.23: Látószög. Ifjúsági jegy­zet. — 13.28: Éneklő Ifjúság. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. 3. MŰSOR: 8.55: Műsorismertetés. — 8.57: A kiállítótermek programjából. — 9.00: Is­kolarádió. — 9.30: Ivan Rebroff operaáriákat éne­kel. — 9.55: A Berlini Filhar­monikus Zenekar hangverse­nye. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Fekete-Afrika zenéjé­ből. — 11.20: Barokk kórusok. — 11.40: A zeneirodalom re­mekműveiből. — 13.00: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. — 13.07 : Zenekari muzsika. 8.06: Iskoláiévá. Magyar nyelv (rast. isk. 4. oszt.) Szó-ra-ka-vé­­nusz. Harkály vagyok. (Szí­nes.) — 8.25: Fizikai kísérletek (középisk. 1. oszt.) A mechani­kai munka és a mozgási ener­gia. — 9.00: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.) Játszik a kroko­dil. (Színes.) — 9.15: Környe­zetismeret. Rész és egész. (Szí­nes.) — 9.36: Magyar nyelv (ált. isk. 1. oszt.) Szó-ra-ka-té­­nusz. (Színes.) Síppal, dobbal, nádihegedűvel. — 10.00: Del­­tácska. Az űrhajózás történe­te. — 10.30: Korok művészete. A középkor művészete. .. (­televízió ) HÉTFŐ 9.55: Leonyid Njics Brezs­­nyev temetése. Közvetítés Moszkvából. — 19.18: Műsoris­mertetés. — 19.30: Leonyid N­­­jics Brezs­nyev temetése. A Tv-híradó különkiadása. — Kb. 20.15: A Kis Föld. Doku­­mentumfilm. (Színes.) — Kb. 21.15: Csajkovszkij: V. Szim­fónia. (Színes.) — 22.05: Hírek. KEDD DÉLELŐTT 8.00: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. (Színes.) — ( színház""""— Erkel Színház: Aida (8. béb­. 2. ea., 7) — Zeneakadémia: Liszt Ferenc Kamarazenekar (Liszt Ferenc Kamarazenekar A/3. fél 8) — Mar­ci­bán­yi téri Művelődési Központ: Modern Rézfúvós Együttes (Hangv. szoc. brig. részére A/2. fél 8) — Nemzeti Színház: Tiszták (7) — Madách Színház: Az em­ber tragédiája (7) — Madách Kam­araszínház: Vány a bácsi (A/2. bér­. 7) — József Attila Színház: Pillantás a hídról (7) — Vígszínház: Amadeus (7) — Pestii Színház: Az elefántem­ber (7) — Várszínház: Volpo­­ne (7) — Józsefvárosi Színház: Háry János (6) — Katona Jó­zsef Színház: Oresztész (7) — Radnóti Miklós Színpad: Hir­detés — Literatúra — Finom lelkek (7) — Thália Színház: Énekek éneke (7) — Fővárosi Operettszínház: ORI-műsor: Szól a cigánymuzsika (6) — Vidám Színpad: Meddig lehet elmenni? (7) — Játékszín: Négykezes (7) — Táncfórum: Néptáncház: OKISZ Erkel Fe­renc együttes (Budai Vigadó, 7) — Budapesti Gyermekszín­ház: Rockbalettek (7) — Álla­mi Bábszínház: Bábuk és bo­hócok (fenn, ea., este fél 8, Népköztársaság útja 69.). ( közlemények") Elveszett a Tiszaimente Mgtsz­árügy 5. sz. Építő- és Szolgál­tató Ágazat 1144 Budapest, Gvadányi u. 58. MNB 270—56 475 sz. bélyegzője. A bélyegző használata 1982. november 10- től érvénytelen. (x) Novemberi hangversenynap­tárunkat az alábbiakkal egé­szítjük ki: Zeneakadémia, no­vember 14., vasárnap délután 4 órakor I. István Gimnázium bérlet­e. Az I. István Gimná­zium szimfonikus zenekara. Vezényel: Alois Hochstrasser. Közreműködik: a grazi kon­certkórus. Brahms: Német Re­quiem. (X) Tavaszváró, a legelső társke­reső ügynökség. Tel.: 698-198. (X) „Reménysugár” Társkereső Iroda, zenés-táncos vacsorát rendez a Flórián étteremben, nov. 26-án. Jegyek kaphatók az étteremben, vagy az „R3” Irodán. XI., Bükköny u. 28. Nyitva 10—20-ig, telefon: 212- 227. (X) Hanglemezfelvételről, hazai és külföldi nemzetközi verse­nyekről, koncertekről ismert a Győri Leány­kar. Éneküket kristály tisztaság és magas fokú muzikalitás jellemzi. Karna­gyuk, Szabó Miklós vezetésé­vel Kodály legigényesebb női­kar­ait — pl. Hegyi éjszakák I., II., III., IV., V.; Négy olasz madrigál; Tell me where is fancy Bread; Vejnemöjnen mu­zsikál ; Árva vagyok; Piros Alma — éneklik november 21-i kon­certjükön a Pesti Vigadó Hang­­versen­y termé­ben. Kóruskedve­ lők és kórustagok szíves, fi­gyelmébe ajánljuk, hogy je­gyek még kaphatók az Orszá­gos Filharmónia Vörösmarty téri jegypénztárában, a közön­ségszervezőknél és előadás előtt a helyszínen. (x) Képző- és Iparművészeti Gimnázium 1957-ben végzett IV. C. iparművészosztálya ta­lálkozót rendez, 1982. novem­ber 27-én. Kérjük az ügyben érdekelteket, jelentkezzenek Kecskésné, Dunai Mária, 857- 112. (x) Esküvők, bankettek, tsz-zár­­számadások, játékos délutá­nok, családi ünnepségek, érett­ségi találkozók, osztálytalálko­zók előkészítését és szervezé­sét vállalja kedvező feltételek­kel a Hangulat Gmk. Telefon: 207-255, 262-647, este 6—10 óráig. Levélcím: 1208 Budapest, Fel­­sődunasor 34. (x) Modern Táncok Iskolájában kezdő tanfolyam nov. 19-én fél 6-kor. Majakovszkij u. 58. T.: 138-716, 423-616. (X) Kapcsolat­, társkereső szol­gálat. Bp. VIII. ker. Vásár u. 2. I. e. 8. Mindennap 14—18 óráig. Tel.: 141-772. (x) Lakásfelújításhoz használjon angroplast falburkolót. Kapha­tó a Vasedénynél. Néhány cím: VII., Rákóczi út 8/b. XI., Fehérvári út 28—30. (x) Lengőajtó-pánt és ajtócsukló különféle méretben kapha­tók a Vasedény szaküzleteiben. Néhány cím: VI., Lenin krt. 86. VI., Mártírok útja 54.; VII., Népszínház u. 30. (x) A Vasedény hengerelt- és húzót­tár­u-szarküzlete elköltö­zött a Bp. IV., József Attila utcából. Új cím: Budapest XV., Mezőhegyes­ út 3. (x) Kertészeti tanfolyam indul november 17-én, szerdán 18 órakor ,, Házikert m­ű­velése ’ ’ címmel a szabadság-hegyi Jó­kai Klubban (ХП., Hollós u. 5., a 21-es autóbusz végállomá­sánál) . Beiratkozás a helyszí­nen. (x) EXPRESSZ A Szikra Lapnyomda felvesz gyakorlattal ren­delkező SZTK-ügyintézőt és bérelszámolót. Jelent­kezés a vállalat munka­ügyi osztályán, Budapest Xlll., Visegrádi u. 116. Telefon: 495-790/253. A Szikra Lapnyomda felvesz, villanyszerelőket, férfi és női betanított és segédmunkásokat, férfi anyagmozgatókat, taka­rítónőket. Korszerű mun­kakörülmények, magas színvonalú szociális el­látási Jó kereseti lehe­tőségi Jelentkezés a vál­lalat munkaerő-gazdálko­dási csoportjánál Buda­pest Xlll., Visegrádi u. 116. Telefon: 290-823. Szolgáltatást végző ipari vállalat felvesz XI. ker., Andor u. 60. sz. alatti telephelyére. — elektromos ismere­­tetekkel rendelkező szakembereket, akiket kereskedelmi hűtőgépek javítására betanítunk és a későbbiek folyamán, mint budapesti szerviz­szerelők dolgoznak, (saját vagy vállalati gép­kocsi használata lehetsé­ges), géplakatos , laka­tos és dokkozó szak­munkásokat újonnan be­induló tevékenységünk­höz. Betanított, segéd­munkásokat és kocsikísé­rőket. Jelentkezés: Blaskó László üzemveze­­tőnél, telefon: 667-356. Építészmérnököt (üzemmérnököt) mérnök­ségvezetői munkakörbe felveszünk. Beruházási Vállalat, Budapest V., Városház u. 7. Telefon: 182-463.______________ Hivatalsegédet felvesz­ a Hírlapkiadó Vállalat. Jelentkezés: Bp. VIII., Blaha Lujza tér 3., mun­kaügyi osztály. Azonnali belépéssel keresünk gyakorlott kar­bantartó villanyszerelőt. Jelentkezés munkanapo­kon reggel 8 órától IPARTERV Budapest V., Deák Ferenc u. 10. fszt. gazdasági osztály, Vincze Ödön tmk-cso­­portvezetőnél. Telefon: 170-387._______________ Szobafestő, mázoló, tapétázó fiatal szakmun­kást felveszek. Tel.: 777-898._______________ Esztergályost és se­gédmunkást jó kereseti lehetőséggel felvesz csapágyazó részleg. Bp. XXL, Katona I. u. 12. Tel.: 147-405._________ Nemzetközi autóköz­lekedési vállalat beosz­tott munkakörbe keres idegennyelvet, elsősor­ban az angolt legalább középfokon ismerő jogi előadókat, illetve jogta­nácsost. Jelentkezés a Hungarocamion jogi osztályán, telefon: 415- 598.__________________ Műszaki előkészítői és ellenőri munkakörbe fel­veszünk építész- és épü­letgépész mérnököket, üzemmérnököket és nagy gyakorlattal rendelkező technikusokat. Beruhá­zási Vállalat, Budapest V., Városház u. 7. Tel.: 182-465. ADÁS-VÉTEL Elektromos gitár két­­nyakú Gibson eladó, esetleg Barkas furgon árába beszámítható. „Gi­tár 123 595” jeligére a Felszabadulás téri hirde­tőbe^_________________ Veszek hagyatékot, szekrénysort, antik, stílbútort, vitrintárgya­kat, régiséget, órát, képet, szőnyeget, 333- 426 17 órától 642-189, 140-902, Ószeres, 475-438! Készpénzért vásárolunk hagyatékot, régiséget, lakberendezési és dísz­tárgyakat____________ Bútorvétel! Magas áron vásárolok varta és típusbútorokat, he­verő­ket, garnitúrákat, dísz­tárgyakat, szőnyeget, ké­peket, barokk és régi bútorokat, álló- és fali­órákat, hagyatékot, ágy­­neműtollat. Azonnal jö­vökl 332-213.__________ Megbízható kereskedő vásárol hagyatékot, bú­tort, vitrintárgyakat, képet, porcelánt, limlo­mot, tollat, ruhát. Hív­jon! 42-62-12.__________ Video Akai szett kép­magnó, kamera, tuner, bizományin keresztül is eladó. Hordozható szí­nes, kétnormás hálózat­ról és akkumulátorról működtethető, a vissza­játszás fokozatosan las­sítható és gyorsítható, snittelhető, infravörös táv­vezérléses, előre prog­ramozható. Legújabb tí­pus: Sportegyesületnél kiválóan használható. „350 000 Ft 123 794” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe vagy tele­fon: 217-559.________ Televíziók, rádió­magnók, híradástechni­kai berendezések, kazet­ták vétele, készpénzért, eladása. VI., Izabella 69. 319-123.___________ Vásárolunk szekrényso­rokat, fekhelyeket, kony­habútort, szekrényeket, antikot, csillárokat, ha­gyatékot. 311-486, 868-259. ______________ Készpénzért vásárolok hagyatékot, modern, stíl-, antik bútorokat, bronz-, porcelánfigurá­kat, órákat, limlomot, ruhaneműt, szőnyeget 473-082._____________ Veszek hagyatékot, fa­liórákat, álló órákat, porcelán fejű babát, tol­lat, ruhát festményeket, 897-941. Hívjon! Veszek szekrénysort, garnitúrát, hagyatékot, heverőt, ké­pet, csillárt, vitrintár­gyakat. 781­ 967. 1 JÁRMŰ öntvényhibás 10 000 km-t futott Dacia-motor eladó. 481 645.________ Trabant fűtéshatás­­fokozó beszerelés meg­várható! Trabant kü­szöbcsere rövid határ­időre. III., Csillaghegy, Deák u. 4. Nyitva 15 órától._____________ 1983-as típusú fehér, kék kárpitozású, vado­natúj Volkswagen Golf CD (dízel) 525 000-ért eladó. 173-474 Feigel. Autósok, figyelem! Autórádiók, riasztóbe­rendezések, pótléklám­pák beszerelése. Lajtai mérnöknél: 855-602. Autórádió, CB riasz­tók beszerelése, javítá­sa. Török, II., Fillér u. 90. 157-269. 4 éves csukott Barkas eladó. 158-139. LAKÁS Két főiskolás fiatalem­ber szeparált albérletet keres a 7-es busz vona­lán december 1-től. Te­lefon este 7 után 415- 394.__________________ Társasházban főállá­sú házfelügyelőség azon­nal átadó, vagy bármi­lyen szabad rendelkezésű lakásra cserélhető. Tele­fonügyelet kizárólag 18 —20 óra között 416-190. Belvárosi 2 szoba, hall, gardróbszoba, most felújított gázfűtéses, III. emeleti (lift van) tanácsi lakást cserélek 3 szobás saját kertes vagy tera­szos zöldövezeti tanácsi lakásra. Ráfizetek: 379- 420._______________ Belvárosi 2 szoba, hall, gardróbos szoba, most felújított, gázfűté­ses, III. emeleti (lift van) tanácsi lakást cse­rélek minimum 3 szo­bás, tetőteraszos vagy nagy teraszos belvárosi lakásra. Elsősorban Du­­na-parti érdekel. Ráfize­tek. 379-420. INGATLAN Budapest IV., Szüdi György u. 10. alatti in­­gatlan 1/2-ed része (2 szoba komfort) lakottan eladó. Garázs van. Ér­deklődés: Dobrocsi Gá­­borné, Gyöngyös, Mérges u. 1. 1/3. Kettőszobás régi ház, 200 n.-es telken azon­nal beköttözhetően, ked­vezményesen is eladó. Érd, este és szombat, vasárnap, egész nap. Pestlőrinc, Hámán Kató u. 59. Azonnal beköltözhe­tően eladó 70 nm-es + 30 nm terasz rózsadom­bi, déli fekvésű garázsos öröklakás. Telefon: 673-332, este. _________* Rózsadombon eladó 543 nm telekrész 70 nm házrésszel, együttes ár: 5000 Ft/nm. „Sürgős 123 752” jeligére a Fel­­szabadulás téri hirdető­be. SZOLGÁLTATÁS Parkettacsiszolást, vi­lágos, magasfényű lak­kozást garanciával, azon­­nalra is vállalok. 315-684__________________ Gyorsszolgáltatás! Szennyvíz-lefolyó­csövek dugulásainak el­hárítása. 158-557, 851-622.________________ Reluxa- és redőnyké­­szítés, javítás. 470-508. Asztalos! Stíl- és egyéb bútorok javítását, fényezését vállalom! Tel.: 471-233._________ Egyedi, központi an­tennaberendezés készíté­se, televíziójavítás. 800-289._________________ Automata mosógép, villanybojler, víz-, vil­­lanybekötés, villanytűz­hely, villanyfűtés-javí­tás. 119-304.________ Parkettacsiszolás, lak­­kozás vállalása bútor­­mozgatással is, azonnal, garanciával, valamint kertrendezés fakivágás­sal. Tel.: 351-054._____ Szobafestést, mázolást, tapétázást mérsékelt áron közületektől is vállalok. 414-095. Villanybojler felsze­relése, javítása. Felsze­relés bojlerrel együtt is. Csonka 34-34-34. Gyorsszolgáltatás! Fogsorjavítás, -pótlás megvárható. XI., Ka­rinthy Frigyes 42. 261-Tapétázást, tízszáza­lékos árengedménnyel és festést, mázolást válla­lok, kétéves garanciá­val. Tisztelt megrende­lőimnek. 299-161. Lefolyók dugulásának elhárítása, tisztítása fal­bontás nélkül. Tel.: 355-918. Tapétázást, szobafes­tést, mázolást fóliataka­rással, rövid határidőre vállalok. 783-902. Tapétázás, festés, mázolás saját kollekció­ból. OTP-költségvetés­­készítés. Kapcsolódó szakipart biztosítok. 217- 873. Színes tv javítása gyorsan, garanciával. 872-668. Festést, mázolást, ta­pétázást, engedményes áron, azonnalra vállalok. 631-641. Épületkőfaragó kis­iparos márvány-, csem­peburkolást, lakásátala­kítást vállal, rövid ha­táridőre. 220-128._____ . Kárpitozott bútorok (antik, stíl) javítása, át­húzása. Hívjon biza­­lommal! Tel.: 480-810. Esküvőiruha-kölcsön­­ző különlegesen szép, női, férfiruhákkal. VIII., Szilágyi u. 4. T.: 145-697.__________________ Esküvőre, alkalmakra csodálatos külföldi ru­hák, férfiaknak francia­bársonyból is, stólák, keppek, bundák, Frost ruhakölcsönzőnél. Ma­jakovszkij u. 92. 429-070.__________________ Poloska-, csótányirtás, garanciával. Hardy, Akácfa u. 4. 412-153. Reluxakészítés, rövid határidővel, több szín­ben, garanciával. Tel.: 175-411._______________ Légszigetelés, pvc-ra­­gasztás, parkettacsiszolás garanciával, azonnalra is. 299-379. Halász. Szobafestést, mázolást, tapétázást közületeknek is vállalok. Fóliataka­rás — bútormozgatás. Varga. Tel.: 225-784. tapétázást, szobafes­tést, mázolást, falradí­­rozást, nagytakarítást, parkettcsiszolást, lakko­zást, pvc-, szőnyegpad­ló-ragasztást, bútormoz­gatással, fóliatakarással, azonnalra, előjegyzésre, garanciával. ,490-443. Épület-villanyszere­lés, fűtésszerelés, hőtá­roló kályha biztosításá­val. 11. Lövőház u. 20/A. 150-745._________ Olajkályha-javítás, helyszínen, garanciával. 637-710._______________ Padlás, pince lomta­lanítása, föld, sitt, el­­szállítása. 261-260. Fal, tapéta szakszerű tisztítását vállalja kis­iparos. 261-260.________ Ablak-, ajtópasszítás, szigetelés, parkettcsiszo­lás, lakkozás, bútormoz­­gatás, lambéria. 839-005. Nagytakarítást, ab­laktisztítást vállal kis­iparos közületeknek is. 841-490. Csempézést, hideg­­padló-burkolást rövid ha­táridővel lakosság részé­­re vállalok. 648-775. _ Redőnykészítés, javí­tás rövid határidőre. Tel.: 297-532.___ Tapétázást, mázolást, műanyagfestést, fürdő­kád-felújítást azonnalra is! Közületnek is! 636-713.__________________ Szobafestést, tapétá­zást árengedménnyel kö­zületeknek is azonnalra vállalunk. Tel.: 223-913. Kárpitozott bútorok javítását, áthúzását ga­ranciával vállalom há­­zaknál is. Tel.: 132-383. Költöztetés, áruszál­lítás rakodással, országo­san, közületnek is, há­rom tonnáig. Tel.: 38-64-6­5._______________ Poloska, svábbogár, csótány irtása garanciá­val, azonnalra Herbály. 280-518._______________ Falradírozást, takarí­tást, parkettacsiszolást, lakkozást bútormozga­tással, garanciával válla­­lunk. 428-010, 182-486. Parkettalerakást, átra­kást, csiszolást, lakko­zást, pvc-, szőnyegra­gasztást, falradírozást, nagytakarítást vállalok közületeknek is. 630-558. Tapétázást import ta­pétaválasztékból, szoba­festést, mázolást, parket­tacsiszolást, pvc-ragasz­­tást, csempézést válla­lunk azonnalra és elő­jegyzésre. 871-410, 211-307._______ Szobafestést, mázolást, parkettacsiszolást, taka­rítást, minőségi kivitel­ben, azonnalra is válla­lunk. 685-900.________ Tapétázást, szobafes­tést, mázolást, bútormoz­gatással, fóliatakarással azonnalra, előjegyzésre. Garancia. 174-582._____ Nagytakarítást, ablak­­tisztítást, szőnyegtisztí­tást vállal kisiparos (közületeknek is). 426- 810. Azonnali kezdéssel vállalok festést, mázo­lást, tapétázást, közüle­teknek is. 34-34-34. Parkettalerakás, -átra­kás, -csiszolás, -lakko­zás, világosra, szőnyeg­­padló-, pvc-ragasztás garanciával. 839-923. Parkettacsiszolást, -lak­kozást, -javítást, -lera­kást, pvc-, szőnyegpad­ló-ragasztást, bútormoz­gatással, garanciával vál­­lalok. 428-010, 182-486. Tapétázást, festést, mázolást, bútormozga­tással, fóliás takarással, komplett takarítással, parketta le- és átrakás­sal, csiszolással, lakko­zással, pvc-, szőnyegpad­ló-ragasztással, kőműves-, burkolómunkával is, víz- és fűtésszerelés, általá­nos villany-, antennasze­reléssel vállalunk. Azonnalra is garanciával. 421-075.. Redőnykészítés, -ja­vítás, -felújítás. Reggel, este: 414-509, egész nap: 311-450. Kaputelefon és elektro­mos ajtózár szerelése, javítása. Tetőantenna szerelése külföldi adókra is. 672-375. Csempézés, padlóbur­kolás, kádbeépítés, pvc­­ragasztás lakosságnak és közületnek. 115-715. Tapétázást, festést, mázolást, falradírozást vállalunk. Bútormozga­tással, fóliatakarással. Gyors, szakszerű mun­ka! Minőség! Tel.: 217- 391. Ablaktisztítást, taka­rítást, festés után is vállal kisiparos. Tel.: 685-630.______________ Parkettalerakás, -át­rakás, -csiszolás, -lakko­zás, pvc-, szőnyegpadló­ragasztás garanciával! 655-994.______________ Esküvőre ruhaköl­csönzés. Gyönyörű kül­földi modellek, férfiak­nak is. VI., Eötvös u. 26/B. 125-630._________ Parkettacsiszolás, lak­kozás, pvc-fektetés, lam­bériázás, légszigetelés, takarítás. Minőség, ga­rancia! 415-538. Festés-mázolást mér­sékelt áron vállalok. 207-358.___________________ Mindennemű takarí­tást, ajtó-, ablak-, sző­nyegtisztítást, lomtalaní­tást vállalok. 312-900, 17 órától._____________ Takarítást, ablak-, szőnyegtisztítást azon­nali kezdéssel vállalok. Pluhár, 487-689._______ Légszigetelés kombi­nált anyagokkal. Pvc-, padlószőnyeg-ragasztás, parkettacsiszolás, -lak­kozás garanciával. Tel.: 421-075. 260*120._______ Villanyszerelés, lakás-­­ korszerűsítés, villany­­bojler, villanyfűtés, csa­ládi házak villanyszere­lése. 178*317._________ Antennaszerelést min­den televízióhoz, szolid árakkal, kétéves garan­­ciával válla­tok 217-559. Parkettacsiszolás, lak­kozás, azonnalra közüle­teknek is. Minőség. 841-583.___________________ Irtassa ki végleg a ro­varokat. Kiköltözés nél­kül, garanciával. 666-425.__________________ Fuvarozás, költöztetés vidékre is.­­ Előrendelés egész nap. 580-686. Tapétázás, festés, má­zolás, saját kollekcióból, előjegyzésre, rövid határ­időre, kiválasztható, á­tf. 40. fszt. 2. Telefon: 316-136. Csiszolót, taka­rítót viszek. ч VEGYES Burkoló szakmunkáso­kat állandóra felveszek. Érdeklődni: este 5—7 óráig. Rácz, XVII. ker., Bártfay u. 39. Elágazás­tól 198-as busz._______ Kisiparos jól képzett burkolókat bejelentve alkalmaz. Érdeklődni: 17 —19 óráig, 783-591. Belvárosi privát vi­rágüzletbe fiatalos, ügyes mozgású virágkötőt kere­sek. „Forgalmas üzlet EH 111939” jeligére a kiadóba. Hidegburkolást, csem­pézést, kőművesmunkát azonnali kezdéssel vál­­lalok. Tel.: 274-221. Parkettást állandóra felveszek. 631-641.______ Burkoló­, nyugdíjas segédmunkást felvesz kisiparos. 115-715._____ Sürgősen — közremű­ködési lehetőséggel — kis telefonos helyiséget kérlünk, magas térítés­sel, Bp. II., Retek u. 25. közelében. Tel.: 9— 15 óráig: 416-246, 16—21 óráig 802-507, 466-271. Szövetkezet felvesz vasipari szakmában mun­kával és műhellyel ren­delkező csoportokat és bedolgozókat. Magas jö­vedelmi lehetőségek. Tel.: 9—14 óráig: 416- 246, 18—20 óráig: 802- 507, 466-271. Antennaszerelést min­den televízióhoz válla­lok azonnali kezdéssel, olcsón, garanciával. 425-658__________________ Közületek, kisiparo­sok részére 130 nm-es helyiségem Óbudán el­adom.. Tel.: 671-821. Ruha, nadrág és kö­töttáru összeállítását vál­lalom Interlock és Nau­­mann gépre. 310-215. Bérbe adó 1983-as évre Gazdag­réten (XI. ker.) 1664 n.-es termő gyümölcsös, köztes ter­melésre is alkalmas. Részben virággal telepít­ve. Vezetékes víz van. Tel.: hétfőn: 10—20 óráig, kedden: 8—10 órái­g 407.477.________ Költöztetés Pesten — vidéken, szakszerűen, ga­ranciával. 171-350, 18 órától, 370-720. Agytollfel­vásárlás. ÁFÉSZ IX., Balázs B. u. 6. Telefon: 143-641. 497-559. _ Nyugdíjas cukrászt heti 1—2 alkalomra ki­segítőnek felveszek. Os­­váth, Diósd. 2049 cuk­rászda. Önállóan dolgozó szo­­bafestő-mázoló segédet azonnalra felveszek. Tel.: 167-919.__________ Arcápolás férfiaknak is, végleges szőrtelerrítés. Szeplőt, pattanást ered­ményesen eltávolít Kő­szegi kozmetika, Bp. Fe­renc körút 19. Telefon: 142-751._______________ Tapétázást, szobafes­tést mázolással, takarí­tással, parkettacsiszolás, lakkozással. Azonnalra vállalok, garanciával. 84-99-60.________________ Festő, mázoló, tapétá­zó szakmunkást felve­szek. 891-197, de. Pé­­terváriné. Dunyhát, párnát jól értékesíthet. Azonnal jö­vök. 113-549, 145-849. Költöztet, szállít, la­kosságnak, szövetkezet­nek, országosan, garan­ciával, teherautókkal. 839-055. OTP-kölcsönhöz költ­ségvetést készít mérnök. (Korszerűsítés, tatarozás, új épület.) 869-468, 145- 540. László Ernőné sz. Hoch­strasser Júlia okt. 28-án várat­lanul elhunyt. Hamvasztás utá­ni búcsúztatása nov. 18-án 9.30- kor lesz a Farkasréti temető ravatalozójában. (x) Ezúton mondunk hálás kö­szönetet a Dél-pesti Vendéglá­tó Vállalat vezetőinek, a fővá­rosi vendéglátás dolgozóinak, valamint mindazoknak, akik bármi módon irántunk részvé­tüket nyilvánították és felejt­hetetlen halottunkat, Mészá­ros Lászlót utolsó útjára elkí­sérték. özv. Mészáros László­­né és családja, (x)

Next