Esti Hírlap, 1983. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1983-01-22 / 19. szám

Tél megérkeztével ér­tékeljük igazán a la­kásunkba költözött trópusi erdők hangu­latát, illatát hozó bro­­méliákat, orchideá­kat. Az őserdők fako­ronáiban élő növé­nyek otthoni gondo­zásáról, szaporításá­ról jelentetett meg a Mezőgazdasági Kiadó sok színes képpel egy hézagpótló, szép könyvet: dr. Makara, Orchideák és Bromé- fiák című albumát. Árverésen — Az első trópusi orchidea 1732-ben ke­rült földrészünkre a Bahamákról. A XIX. században indult meg tömeges importja: életveszélyes körül­mények közt gyűjtöt­ték, versengés folyt egy-egy új orchidea­­csodáért, a főurak vagyonokat, éksze­reknél nagyobb árat fizettek értük árveré­seken. Volt aki saját költségén expedíció­kat szervezett egy­­egy ritka fajta meg­szerzéséért. Egy-egy sikeres orchideavadá­szat néha vagyonokat hozott, de sokszor tragédiával végződött. Hozzánk, aránylag később jutottak el, a múlt században né­hány főúri kertészet­ben már virágzottak, de csak a budai vár­­kertészetben volt je­lentősebb gyűjte­mény. Ellenesély — Miért volt olyan nehéz élettani igé­nyeinek felismerése, szaporítása? Fajfenn­maradásának fan­tasztikus regényéből csak néhány mondat. Egy-egy utód meg­születéséhez a termé­szetben legalább 1:10 millió elleneséllyel lehet számolni. E ha­zárdjáték már a meg­termékenyítéssel kez­dődik: az orchideák és broméliák sajátos élőhelyére a legtöbb rovar alig jut el, te­hát ezeknek a növé­nyeknek a „csaloga­tás” legkülönbözőbb eszközeit kellett ki­fejleszteniük. Ha ki­csírázott is a mag, még igen hosszú évekbe, sokszor évti­zedekbe telik, amíg kivirágzik és újra magot hozhat. A NAP PROGRAMJÁBÓL ( RflDiÓ ) Január 22., szombat KOSSUTH, 14.00: Hírek. Időjárás. — 14.05: A hét embere. — 14.15: Zenei anyanyelvünk. A cimbalom. — 14.25: Magyarán szólva. — 14.40: Könyvszínpad. — 15.10: Új Zenei Újság. — 1­5.55: Rek­lámparádé. — 10.00: 158 óra. — Közben 17.00: Hírek. Időjárás. 17.30: Komolyzenei ,,lemez­lovas”. — 18.13: Hol volt, hol nem volt... — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.30: Hí­rek. Időjárás. Sport. — 18.45: A szülőföld muzsikája. — 19.45: Ismeretlen ismerősök. Oscar Wilde. — 20.40: Operettkedve­lőknek. — 21.30: Választóvonal. Kétlábú kártevők. — 22.00: Hí­rek. Időjárás. Sport. — 2­2.15: Európa hangversenytermeiből. A Stuttgarti Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 23.34: A hongkongi grófnő. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Melódiakoktél. — Közben 1.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI. 14.00: Rodopei üzenet. — 14.30: Hírek. Útközben. — 14.35: Boc­caccio. — Közben 16.30: Hírek. Útközben. — 17.15: A hangle­mezbolt könnyűzenei újdonsá­gai. — 17.30: 4x4: Játék. — 18.30: Hírek. Útközben. — 18.35: Slá­gerek mindenkinek. — 1­9.30: Sport. — 10.45: Újdonságaink­ból. Külföldi táncdalok. — 20.30: Hírek. Útközben. — 29.35: Közkívánatra! — 2­2.00: Sláger­múzeum. — 23.00: Hírek. Idő­járás. Sport. — 23.15: Lakatos Antal dzsesszkvartett­jének új lemeze. — 24.00: Hírek. Időjá­rás. 3. műsor: 14.00: Kívánságműsor sztereó­ban. — 16.00: Bemutató ko­molyzenei újdonságainkból. — 17.15: A Deller-énekegyüttes felvételeiből. — 17.30: Tip-top parádé. — 16.00: Kritikusok fó­ruma. Tolnai Ottó: Világpor. — 13.10: Félóra népzene. — 18.40: A magyar széppróza szá­zadai. — 13.53: Sötétség. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.03: Bach: h-moll mise. — 21.17: Benkő Dániel gitározik. — 21.29: Mi újság a magyarorszá­gi operaszínpadokon. — 22.29: Várkonyi Krónika. — 2­3.30: Hírek. Időjárás. Január 23., vasárnap KOSSUTH: 5.00—7.23: Előttünk a vasár­nap! — 7.23: Kopogtató. — 7.54: A Közönségszolgálat tájékoz­tatója. — 8.00: Hírek. Lapszem­le.­Időjárás. — 8.05: Öt konti­nens hét napja. — 8.21: Ének­szóval, muzsikával. — 9.00: Kör­hinta. — 10.00: Hírek. Időjárás. — 10.03: Egy kis térzene. Békés Pál rádiójátéka. — 11.04: Va­sárnapi koktél. — 12.00: Hírek. Időjárás. — 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin. — 12.35: Édes anya­nyelvünk. — 1­2.40: Tulajdon. — 12.50: Az MRT gyermekkórusa énekel. — 13.05: Két verseny­mű. — 1­3.40: Így láttam Ko­dályt. — 14.04: Szonda. Tudo­mányos magazin. — 14.34: Nép­dalkörök pódiuma. — 15.00: Hí­rek. Időjárás. — 15.03: Művész­­lemezek. — 16.15: Reklám­kalauz. — 16.17: Szegények és gazdagok. — 17.00: Hírek. Idő­járás. — 17.05: Én, te, ő. Mi történt velük? — 17.30: A he­gedű virtuózai. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Hírek. Időjárás. — 18.40: A be­­sanconi vádlott. — 19.44: Zene­múzeum. — 20.50: Verdi: A Trubadúr. Négyfelvonásos ope­ra. — Közben 22.00: Hírek. Időjárás. Sport. —23.19: Franck: D-dúr vonósnégyes. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Milju­­tyin: Juanita csókja — részle­tek. PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — ko­ránkelőknek. — 7.00: Az unitá­rius egyház félórája. — 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. — 7.54: Torna. — 8.00: Hírek. Lap­szemle. Időjárás. — 8.05: A Nyitnikék postája. — 8.50: Ami­kor visz a szél valamerre. La­dányi Mihály versei. — 9.05: Mit hallunk? — 9.32: Örökzöld dallamok. — 10.39: Hírek. Út­közben. — 10.35: A víg özvegy. Részi. Lehár operettjéből. — 11.00: A Magyar Rádió Karin­thy Színpada. Karc. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — Köz­ben 12.30: Hírek. Útközben. — 13.00: Tanít a táj. Emlékek, ott­honok Szeberényi Lehel életé­ben, munkásságában. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Erről beszéltünk... — 14.30: Hírek. Útközben. — 14.35: Táskarádió. — 15.30: Reklám­parádé. — 15.33: Tánczene Pá­rizsból. — 16.00: Eközben haza­felé. — Közben 16.30: Hírek. — 16.40: Reklám. — Kb. 15.44: Sportösszefoglaló. Totó. —17.30: Két filmdal Stolz zenéjéből. — 17.39: Forintos doktor. Csemer Géza rádió­játéka. — 18.30: Hí­rek. Útközben. — 18.35: Sport. — 19.00: Poptarisznya. — 20.30: Hírek. — 20.33: Jégkorong. — 20.43: Társalgó. — 22.08: Nép­dalok, néptáncok. — 23.00: Hí­rek. Időjárás. Sport. — 23.15: A madarász. Részletek Zeller operettjéből. — 24.00: Hírek. Időjárás. 3. műsor: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetisé­gi műsora. — 7.30: A pécsi kör­zeti stúdió német nyelvű nem­zetiségi műsora. — 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás. — 8.03: A kiállítótermek programjából. — 8.11: Claudio Abbado ve­zényli a Berlini és a Bécsi Fil­harmonikus Zenekart. — 10.00: Új Zenei Újság. — 19.45: Öt kontinens hét napja. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.03: Bee­thoven összes hegedű-zongora szonátája. — 12.12: Bánk bán. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: A Karthago együttes fel­vételeiből. — 13.35: Kis magyar néprajz. — 13.40: A zeneiroda­lom remekműveiből. — 14.3­9: Rádiószínház. Liliomfi. — 15.57: Nagyban kereskedni. — 13.12: Karl Böhm vezényli a Berlini Filharmonikus Zenekart. — 17.30: Vangelis összes lemeze. — 13.16: Az új magyar zene a Rádióban. Kamarazene. — 19.09: Hírek. Időjárás. — 19.03: Mozart operáiból. — 20.00: Az MRT énekkara énekel. — 20.30 : Sztárok sztereóban. — 21.30: A Collegium Aureum Kamaraze­nekar játszik. — 22.35: Emléke­zetes dzsesszhangversenyek. — 23.30: Hírek. Időjárás. CTELEVÍZIÓ 1 SZOMBAT 13.20: Az ember zenéje. Ka­nadai filmsorozat. VIII/3. rész: Hang vagy nem hang (ism.) (Színes.) — 14.15: Szókimondó. — 15.00: Hírek. — 15.05: Rek­lám. — 15.10: Andok ’81. Vul­kánok hátán. (Színes.) — 16.40: Alpesi sí Világ Kupa. Férfi le­siklás. Közvetítés Kitzbühelből, felvételről. (Színes.) — 16.40: IV. parancsolat. Dokumentum­film. — 17.20: MAFILM-maga­­zin. — 17.30: Stop! Közlekedj felnőtt módra. Rajzfilmsorozat — ~rv/3. rész. (Színes.) — 17.40: Képújság. — 17.45: Város és vi­déke. Irodalmi barangolás. (Színes.) — 18.20: Energia. II. rész: Gazdag szegények. (Szí­nes.) — 19.00: Reklám. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé­torna. (Színes.) — 19.15: Esti mese. (Színes.) — 19.30: Tv-hír­­adó. (Színes.) — 20.00: Vers *— mindenkinek. John Keats: A vén Meg. (Színes.) — 20.05: A második utca foglyai. Amerikai film. (Színes.) — 21.40: Sztárok a sztrádán. (Színes.) — 22.05: Tv-híradó 3. (Színes.) — 22.15: Antonioni-sorozat. Foglalkozá­sa: riporter. Olasz—francia­­spanyol film. (Színes.) 2. műsor: 14.45: Iskolatévé. Oroszul be­szélünk. Egy nap Leningrád­­ban. (Színes.) — 15.05: Angol nyelv. Follow me! Going away. (Színes.) — 15.20: Kék fény. Ri­portműsor (ism.) — 16.30: Hí­res magyar könyvtárak. VII/3. rész: A Sárospataki Reformá­tus Kollégium nagykönyvtára. (Színes.) (Ism.) — 17.10: Októ­ber. Szovjet film. — 16.55: Ma­gyar Nemzet jégkorongkupa. Magyarország—Jugoszlávia mérkőzés. Közvetítés a Buda­pest Sportcsarnokból. (Színes.) A szünetben: Reklám. — 21.15: Tv-híradó 2. (Színes.) — 21.35: Peter Schreier hangversenye a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Schubert: A szép molnárlány. Dalciklus. (Színes.) — 22.40: Képújság. VASÁRNAP 8.20: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétérna. (Színes.) — 8.215: Mindenki iskolája. Mate­matika. Arány, arányosság. — 9.00: Fizika. Hőtani alapismere­tek. — 9.30: Óvodások filmmű­sora. Kisfilm-összeállítás. 1. Mit lát a Napocska. — Cseh­szlovák rajzfilmsorozat. 5. rész: Az égbolt. (Színes.) 2. Kockács­­ka bűvészkedik. — Román rajz­film. (Színes.) 3. Indián me­sék. — Csehszlovák bábfilm. A Tejút. — 9.55: Foxi Maxi ka­landjai. Amerikai rajzfilmsor­­­rozat (ism.) (Színes.) — 10.15: Hírek. — 10.29: Alpesi sí Világ Kupa. Férfi műlesiklás — I. futam. Közvetítés Kitzbühelből. (Színes.) — 11.20: Kérek egy elefántot! Lengyel rajzfilm. (Színes.) — 12.25: Játék a GYIK-műhelyben. (Színes.) — 12.50: Alpesi sí Világ Kupa. Férfi műlesiklás — II. futam. Közvetítés Kitzbühelből. (Szí­nes.) — 14.10: Cimbora. Művé­szeti magazin (ism.) (Színes.) — 14.55: Reklám. — 15.00: Mű­sorainkat ajánljuk! (Színes.). — 15.25: Képújság. — 15.30: Fő­szerepben : Audrey Hepburn. Római vakáció. Amerikai film. — 17.20: Reklám. — 17.25: ..Ko­ronával koronázzák ...” A Szegedi Körzeti Stúdió műsora (ism.) (Színes.) — 18.00: Delta. Tudományos híradó. (Színes.) — 18.25: Reklám. — 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztató­ja. — 18.40: Idősebbek is el­kezdhetik. Tévétorna. (Színes.) — 18.45: Esti mese. (Színes.) — 19.00: A Hét. (Színes.) — 20.00: Hírek. — 20.05: Petrocelli. Ame­rikai bűnügyi tévéfilmsorozat. Egy magányos nő. (Színes.) — 20.50: Kapcsoltam. Társasjáték. (Színes.) — 21.30: Szülőföldem... Vas István műsora. (Színes.) — 22.40: Hírek. 2. MŰSOR: 20.00: Hírek. — 20.05: Az imp­­resszionizmus. Francia képző­­művészeti filmsorozat. ХШ/2. rész: Az égbolt és a tér — Eugene Boudin és J. B. Jong­­kind. (Színes.) — 20.55: Tele­sport. Sporthírek. Nemzetközi női egyéni tőrvívóverseny. Köz­vetítés a Hilton Szállóból, fel­vételről. (Színes.) — 22:05: Kép­újság. ( SZÍNHÁZ SZOMBAT Erkel Színház: Hunyadi László (Ifj. béri. VII. sor. 3. ea., de 11); Hamupipőke (E. béri. 3. ea., 7) — Pesti Vigadó: Me­sélő muzsika (de fél 11) — Ze­neakadémia: Muzsikáló száza­dok (du 4) — MOM Szakasits Árpád Művelődési Központ: Mesélő muzsika (du 4) — Pesti Vigadó Kamaraterem: Herná­di Judit—Szombathy Gyula estje (8) — Nemzeti Színház: Olympia (7) — Várszínház: Volpone (7) — Madách Színház: A Noszty fiú eset?... (7) — Madách Kamara: Ványa bácsi (II/2. bér­. 7) — Vígszínház: Vá­nya bácsi (a Szolnoki Sziglige­ti Színház vendégjátéka, 7) — Pesti Színház: Vak Béla király (VI. bér­. 2. ea., 7) — Katona József Színház: Mirandolina (7) — József Attila Színház: Gázláng (Premier 3. 7) — Jó­zsefvárosi Színház: Skatulyács­­ka királykisasszony (de 11. du 3) — Fővárosi Operettszínház: A denevér (B. béri. 3. ea., du fél 3 és este F. béri. 3. ea.) — Thália Színház: Énekek éneke (7) — Egyetemi Színpad: Kí­vánságműsor (este 9) — Mul­ti­medea Stúdió: Lézerock (fél 8, 9) — Radnóti Miklós Színpad: Este kell a szerelem (du 3): És te szépségem... (7) — Mik­roszkóp Színpad: Hogyan? To­vább!! (fél 9) — Vidám Szín­pad: Nyitott ablak (7) — Kis Színpad: Ez egy játék (fél 8) — Játékszín: Magyar Médeia (8) — Ódry Színpad: Csókolj meg, Katám! (du 3) — Állami Bábszínház: Az aranytollú ma­dár (Népköztársaság útja 69., de 11, du 4); Berzsián és Dide­­ki (Jókai tér 10., bemutató, du fél 3, fél 5) — Ifjú Gárda Mű­velődési Ház: Kópé mesék (du 4) — Budapesti Gyermekszín­ház: Feri világgá megy (de fél 11); Látogató a végtelenből (du 3) — Reflektor Színpad: Magas­feszültség (8) — Marcibányi té­ri Művelődési Központ: Miből élünk jövőre? A Budai Kaba­ré műsora (du fél 4) — Fővá­rosi Nagycirkusz: Üdvözlet Szófiából (du fél 4, este fél 8) VASÁRNAP Erkel Színház: Háry János (ifj. béri. 1. sor. 3. ea., de 11); Porgy és Bess (6. béri. 4. ea., 7) — Zeneakadémia: Postás Szim­fonikus Zenekar (de 11); Az I. István Gimnázium szimfonikus zenekara és vegyes kara (I. István Gimn. kém­. 4. du 4) — Pataky István Művelődési Köz­pont: Mesélő muzsika (de fél 11) — II. ker. Művelődési Köz­pont: Mesélő muzsika (du fél 4) — Pesti Vigadó: Dráfi Kál­mán zongoraestje (Téli zongo­raestek 2. fél 8) — Pesti Viga­dó Kamaraterem: Hernádi Ju­dit—Szombathy Gyula estje (3) — Nemzeti Színház: Olympia (de 11); Tiszták (7) — Várszín­ház : Volpone (de 11); Marga­­rida asszony (7) — Madách Színház: A Noszty fiú esete ... (du fél 3); A makrancos hölgy (fél 8) — Madách Kamara: Ké­sei találkozás (du fél 3); Hold­tölte (7/1. bék­, 7) — Vígszín­ház: Ványa bácsi (a Szolnoki Szigligeti Színház vendégjáté­ka, du fél 3, este 7) — Pesti Színház: Mindenkit megnyú­zunk (a Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka, 7) — Katona József Színház: A ma­nó (7) — József Attila Színház: Egy válás története (7); De jó szeretni! (Kamaraszínpad, 7) — Józsefvárosi Színház: A táltos fiú (de 11, du 3) — Fővárosi Operettszínház: Cigányszere- ■ lem (du fél 3, este 7); Zsuzsan­na és a vének (Zsebszínház, fél 8) — Thália Színház: Csak sem­mi szenzáció (6) — Thália Stú­dió : Miss Arizona (fél 8) — Egyetemi Színpad: Csalóka Pé­ter: Zenés mesejáték (de fél 11, és du 3); Vesztőhely télen (es­te 9) — Multimedea Stúdió: Lé­­zeretika (Planetárium, fél 8) — Radnóti Miklós Színpad: Sze­­relmeskedések (du 3, 7) — Mik­roszkóp Színpad: Hogyan? To­vább!! (fél 9) — Vidám Szín­pad : Süsü, a sárkány (de fél 11); Meddig lehet elmenni? (du fél 3); Bubus (7) — Játékszín: Ágacska (de 11, du 3) — Tánc­fórum: a Pécsi Balettől a ,,Lót lányai” és ,,Gyémánt madár” bemutatója (8) — Ódry Szín­pad: Csókolj meg Katám! (du fél 3) — Állami Bábszínház: Az aranytollú madár (Népköz­társaság útja 69., de* 11, du 4); Berzsián és Dideki (Jókai tér 10., de fél 10, fél 12) — II. ker. Műv. Központ: Vásári bábko­médiák (de 10) — Csepeli Mű­velődési Otthon: Kópémesék (du 3) — Budapesti Gyermek­­színház: Mátyás király juhá­sza (de fél 1­l); Szépek szépe (du 3) — Reflektor Színpad: Búcsúvacsora (de 10); Kulissza­­titkok (du 5); Micimackó (Olimpia mozi, de 11) — Fővá­rosi Nagycirkusz: Üdvözlet Szófiából (de 10, du fél 4, este fél 8). A Horizont Tánciskolában kezdő tanfolyam febr. 1-én, kedd 6 óra. Lenin krt. 64. Vez.: R. Kovács Edit. Tel.: 423-039, 333-923. (X) A Postás Szimfonikus Zene­kar (Bp. VI., Benczúr u. 27.) próbajátékot hirdet az alábbi szólamok betöltésére. Hegedű, brácsa szólamvezetői, brácsa tutti, cselló, trombita. A próba­játék anyaga hozott koncert gyors, lassú tétele és lapról olvasás. A próbajáték időpont­ja 1963. február 21., 13 órakor. (X) Vállalatok, figyelem! Dolgo­zóik üdültetését, nyaraltatását vállalja a Balatonakarattyai Volántourist-kirendeltség! El­ső osztályú fizetővendég-szo­bákat, illetve önálló villákat ajánlunk. Cím: Balatonakarat­­­tya, Gyóni Géza u. 33. (x) „Hurrá, itt a cirkusz” cím­mel a Magyar Cirkusz és Va­rieté látványos új gyermekmű­sorral jelentkezik. Bohócok, ar­tisták, m­esefigurák, vidám ve­télkedők sok-sok nyeremény­nyel a játékban részt vevő gyerekek részére. A műsort ajánljuk az ország egész terü­letére, művelődési, úttörő-, if­júsági házakba, ezenkívül in­tézményeknél és szabadtéri színpadokon is tartunk elő­adást. Felvilágosítás és a mű­sor lekötése: MACIVA szerve­zési és propagandaosztályán. (Budapest 1062 Népköztársaság útja 61.). Tel.: 227-227, 420-349, 223-613, reggel, este 200-905. Kéri-e a „Hurrá, itt a cirkusz” c. gyermekműsorunkat. (x) Az Állami Pénzverő Budapes­ten, az V. ker. Petőfi Sándor u. 5. és a VIII. ker. Üllői út 191., továbbá Miskolcon az Arany János u. 29. sz. alatti üz­leteiben fémjelzés nélküli arany- és ezüsttárgyakat ma­gas áron vásárol. (x) Dr. Bruszt István fogszakor­vos értesíti magánbetegeit, hogy rendelőjét Budapest V., Szent István tér 11/B. szám alá helyezte át. (x) Eladásra átveszünk 509 Ft-nál nagyobb értékű használt elekt­romos készülékeket. Értékesí­tésük után vásárlási utalvány­­nyal fizetünk, mely beváltható valamennyi Keravill-üzletben, tetszés szerinti árura. További felvilágosítást ad: Keravill, Bp. VIII., József krt. 15. Tel.: 342- 749. (X) Az Ezermester Vállalat Bu­dapest XIV. ker. Dózsa György úti. Barkácsboltja: Ezermester Úttörő és Ifjúsági Kereskedel­mi Vállalat 14—09. sz. egysége, Budapest XIV. ker. Dózsa György út 19. MNB 215—19 418 szövegű bélyegzője elveszett. A bélyegző lenyomatai 1983. ja­nuár 20-tól érvénytelenek. (x) Csak február 15-ig! A Volán­­­tourist 10% kedvezményt ad azoknak az utasoknak, akik bármely szocialista országokba irányuló turistaútra (Jugoszlá­viába is) a részvételi díjat tel­jes egészében befizetik. Ugyan­ezt a kedvezményt nyújtjuk a lakossági valutakeret terhére nyugati országokba turistaútra jelentkezőknek is, a részvételi díj forintban megjelölt részé­ből. Csak február 15-ig a Vo­­lántouristnál! (X) A Budapest Tourist értesíti mindazon kedves utasait, akik 1982. második félévében vásá­roltak bolgár benzinjegyet, hogy fel nem használt benzin­jegyeiket legkésőbb 1983. ja­nuár 31-ig válthatják vissza a kibocsátóhelyen (irodában), mert ezen időpont után érvé­nyüket vesztik. (X) Az IBUSZ értesíti a Bulgá­riába személygépkocsival utazó ügyfeleit, hogy 1983. január 1- től újfajta üzemanyagjegyet ve­zettek be, és ezen időponttól a korábban vásárolt üzem­anyagjegyek ellenében a Bol­gár Népköztársaság területén működő benzinkutak nem szol­gáltatnak ki üzemanyagot. Iro­dáink az új üzemanyagjegyek árusítását várhatóan március­tól tudják megkezdeni. Ezen időpontig a személygépkocsival kiutazók változatlan áron, a hivatalosan kiváltott Leva­­csekk ellenében a Bolgár Nép­­köztársaság határállomásain vásárolhatnak üzemanyag­jegyet. Kérjük azon ügyfelein­ket, akik a jelen közlemény megjelenése előtt vásároltak az IBUSZ-nál bolgár üzemanyag­jegyet, és még nem használták fel, hogy visszaváltásuk érde­kében mielőbb keressék fel a legközelebbi irodánkat. (x) A Malév Air Tours 10 napos sítúrát szervez Bulgáriába, Ale­­kóba, február 15—24., március 5—14., március 14—23. A túra ára: 6100 Ft. Gyermekkedvez­mény: 12 éves korig 50%! Min­den csoporthoz síedzőt biztosí­tunk. 6 pálya, 5 felvonó áll a résztvevők rendelkezésére. A túra árában benne van a fel­vonóhasználat, valamint a transfer, a szálló és­ a pálya között. Jelentkezés a Malév Air Tours Utazási Irodában (Buda­pest V., Roosevelt tér 2. 1051). (X) ^ 1983. január 17-én elveszett Árvai Károly kőművesmester Bp. VI., Eötvös u. 42. bélyeg­zője. A bélyegző érvénytelen. (X) Ismerkedjen! Randevúzzon! Szórakozzon a Gresham kávé­házi estéken! 1983. január 29-ér­ 20.00 órai kezdettel ismerkedési esttel egybekötött Tollasban, valamint február 4-én ismerke­dési esttel egybekötött Dorot­­­tyabált rendezünk. Műsoros est, zene, tánc, tombola, terítéken 2 féle menü. Meghívók 240 Ft-os áron kaphatók szombat, vasár­napi ismerkedési estjeinken, valamint más napokon az üz­letvezetőnél. A meghívók fede­zik a rendezvény, illetve a va­csora árát is. Tel.: 172-407. Jó szórakozást kívánunk! a Gre­sham étterem Bp. V., 1054 Roosevelt tér 5. (x) A XIV. kerületi Művelődési Ház sítúrát szervez február 5- én Donovalyba. Utazás egyéni­leg. Jelentkezés: január 23-ig Budapest 1144 Csertő park 2/a. Tel.: 842-313.. (x) Újra jazz a Marcibányi téri Művelődési Központban (II., Marcibányi tér 5­ a.). Január 22-én, szombaton 18.30 órakor, fellép: a „Kaszakő” együttes. (X) Gépi síkkötőtanfolyam indul az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. Felvi­lágosítás telefonon: 298-278. Beiratkozás: január 30-ig. XIII.,­ József Attila tér 4. (x) Az „Arany János” Nyelvisko­la tanfolyamaira január 17-től hétköznapokon délután 5—7 óra között lehet beiratkozni az alábbi iskolákban:­­„ Attila út 43., II., Bem u. 1., IV., Komját A. u. 35., V., Váci út 43., V., Reáltanoda u. 7., VI., Csengery u. 68. (nappali és esti heti 3x4,­ ill. 5x4 órás csoportok), VI., Labda u. 4. (beírás január i1i­től), XIX., Berzsenyi u. 8. A „Fáklya” Művelődési Központ tanfolyamaira: női felsőruha szabás-varrás, kézi textilfestés, perzsaszőnyeg-szövő tanfo­lyam; speciális közérzetjavító foglalkozásokra január 17-től január 28-ig, szombat kivételé­vel naponta du. fél 4-től 7 óráig a VT., Csengery u. 63. sz. alatt lehet beiratkozni. Tel.: 324-580. Vállalatok kérésére ki­helyezett 5 hónapos gépírótan­folyamokat szervezünk. Felvi­lágosítás a 324-530-as telefonon Tóth Lajosnénál. (x) A Ludas Matyi Gábor Andor Klubja a Gutenberg Művelődé­si Otthonban (Budapest VIII.,­ Kölcsey u. 2). Január 24-én, hétfőn 17 órakor a klub vendé­ge Gálvölgyi János. Házigazda: Peterdi Pál. Jegyek a helyszí­nen válthatók, (x) .­­ Fájdalommal tudatjuk, hogy WITTENBERG IMRE 87 éves korában, ja­nuár 18-án elhunyt. Temetése január 23-án 9.30 óra­kor a Rákoskeresztúri temető­ben (Kozma u. 6.) lesz. Emlékét kegyelettel őrzi: családja, rokon­nai, barátai. Ápolásról — Az orchideafajok száma több mint 25 ezer, és 100 ezernél több a kereszteződés, a hibrid és a változat Tévhit az, hogy az or­chideát, illetve bro­méliát nem lehet tar­tósan lakásban nevel­ni. A most megjelent könyv nemcsak izgal­mas olvasmány a tró­pusi növények meg­honosodásáról, de pontos útmutatást ad (és ajánl, melyik faj­tát, milyen lakásban, milyen körülmények közt kívánatos tarta­ni) a virágok ápolá­sáról, betegségeiről sőt a növények be­szerzési lehetőségei­ről is. ^KÖZLEMÉNYEK ") Olasz nyelvtanfolyamok in­dulnak modern, gyors módsze­rekkel az Olasz Kultúrintézet­­ben, Bródy Sándor utca 8. Tel.: 331-152. (X) A Pataky I. Művelődési Köz­pont helytörténeti klubja és szakköre 1983. január 27-én, du. 16 órai kezdettel tartja a „Kő­bányaiak Baráti Körének” ta­lálkozóját a Kőbányai Ifjúsági Klub helyiségében, X. ker. Halom u. 37.­a. szám alatt. (x) SZOMBAT Cselgáncs: Avas Kupa nem­zetközi verseny, Miskolc, váro­si sportcsarnok, 10.30 óra. Jégkorong: Magyar Nemzet Kupa, második forduló, Buda­pest Sportcsarnok: Dánia— Horvát Szocialista Köztársaság,­ 16 óra, Magyarország-Bulgária, 19 óra. Műkorcsolya: Országos baj­nokság, Budapest Sportcsar­nok, rövidprogram, junior lá­nyok, 9.30 óra, junior fiúk, 10 óra, felnőtt nők 19.80 óra, fel­nőtt férfiak, 11 óra. Jégtánc: junior kötelező táncok 11.30 óra, felnőtt kötelező táncok, 13 óra. Originalprogram: juniorok 14 óra, felnőttek 14.15. Vívás: Caola Kupa női tőr-­ verseny, Sportcsarnok, 9 óra. VASÁRNAP Jégkorong: Magyar Nemzet Kupa, harmadik forduló, Bu­dapest Sportcsarnok, Bulgária— Dánia 1­5 óra, Magyarország— Horvát Szocialista Köztársaság 18 óra. Műkorcsolya: Országos baj­nokság, Budapest Sportcsarnok, szabadkorcsolyázás: junior lá­nyok 19 óra, junior fiúk 10.30 óra, felnőtt nők 11 óra, felnőtt férfiak 11.30 óra, junior jég­tánc: 12 óra, felnőtt jégtánc 12.45 óra. Sí: Országos sífutóverseny, Zirc, 11 óra. Vívás: Caola Kupa női tőr­verseny, Sportcsarnok, 9 óra, a döntő 17 órakor a Hilton Szálló báltermében.

Next