Esti Hírlap, 1983. június (28. évfolyam, 129-154. szám)
1983-06-10 / 137. szám
Bánk bán elmondja címmel jelent meg Simándy József önéletrajzi írása, s az ünnepi könyvhét egyik nagy sikere, A Nagyúr — „Attól a pillanattól, hogy Bánk bánt először énekeltem mindenhez ő lett mérce. Operaénekesi pályafutásom további szakaszán mindig jelen volt. Bánk az életem középponti kérdése lett, akár gondolkoztam rajta, akár nem — olvasható legendás, legtöbbször — 140-szer — énekelt szerepéről a Zeneműkiadó gondozásában megjelent könyvben. — Hogyan fejlődött az évek folyamán? Mindennel, azzal, hogy 1956. október 22- én kigördül velem a vonat, hogy berlini vendégszereplésre vigyen, és október 24- én ott tudom meg, idehaza mi történt. Az az ember, aki Bánkot énekelte, reszketve gondolt hazájára, arra, mi van és mi lesz otthon, a családjával, az országgal .. Segédként . Harmadik gyereknek született 1916 szeptemberében Kistarcsán, Schulder János vagongyári művezető családjában. Apja kiemelkedő képességű, de kocsmát, kártyát, túlzottan kedvelő ember, aki ezért hosszabb ideig nem tud megmaradni egyetlen munkahelyén sem. Két lánya 16 éves korában szövőnőnek áll, a fiú négy polgári után bejut a Szürketaxi tanonciskolájába (első heti inasfizetése 4 pengő 80 fillér), majd ott dolgozik segédként. Munkatársai ösztökélik énektanulásra, huszonegy és fél évesen hallgatja meg, vállalja el tanítványnak Possert Emília. Másfél évig a műhelymunka mellett képezi magát, akkor „kardalos segédszínésznek” szerződteti a Városi Színház. Kifesteném arcom — Első magánszerep: a Carmen Don Joséja — 1945. március 12., Szeged. Ezt az 1980. június 5-ig tartó, 35 esztendős nagyívű pálya követi — zenebarátok, s zenével barátkozók tömegének adva életre szóló élményt. Most: énektanár a Zeneakadémián. A kimondott álom: ha jövő ősszel, építésének centenáriumára ismét megnyíló Operaházban eljátszanák a száz évvel korábbi ünnepi műsort, s „ha az Operaház vezetősége megtisztelné, hogy legyek a Nagyúr Erkel Ferenc dalműve első felvonásának előadásán Felfüggeszteném fogadalmamat, ismét kifesteném arcom.” A BUDAPESTIEK BESZÉLNEK Miért ilyen bonyolult? Tanulmányi kirándulás alkalmával tapasztaltam a pedagógus igyekezetét, hogy becsületesen utaztathassa a kiránduló gyerekeket. Ez az alábbi módon történt. Baross téri megállóhoz érkezvén, a tanárnő előkészíti gyerekenként a forintokat. Jóhiszeműen odamegy a pénztárablakhoz és be akarja adni. De ez nem egyszerű, mondja a pénztáros — neki egy nyugtát kell kitöltenie a 18 forintról. Jó, a tanárnő végigvárja, míg előveszi és kitölti a nyugtát, aztán megszámolja a pénzt (közben a gyerekek nyugtalankodnak, torlódik a sor, egyébként este 6.30 van) és odaadja a nyugtát a tanárnőnek- Ezután jön, ami még nem volt. A pénztár melletti ügyelőfülkéből kijön egy forgalmista és elveszi a nyugtát azzal a kérdéssel, kérünk-e számlát róla. Mondjuk, hogy nem. És már mehetünk is be a metróba. Hát nem érdekes? Ilyen egyszerű az egész. Budapest legfiatalabb tömegközlekedési eszközén több rugalmasságot várna el az ember. Egy szülő, aki kísérő volt az osztálykiránduláson Eltűntek a padok A Belső-Ferencvárosban májusban megtartott tanácstagi beszámolón elhangzott többek között: a kerületben az utóbbi időben elkészült lakóház-felújítások egész háztömbök generáltatarozása, gázfűtésre való átállítással. A Közraktár utca és a Soroksári út szélesítése, a Boráros téri aluljáró nagyvonalú tervének közeli befejezése, a közúti közlekedés, az átmenő forgalom meggyorsítása révén már a jövőbeli igények kielégítését szolgálja. Még a múlt évben elkezdődött a Közraktár utcai park rendezése, amelyhez, a BUVÁTI zöldövezeti osztályán Baraczka Katalin és munkatársai kitűnő tervet készítettek. A park területén derekas munkával rekordidő alatt elkészült az árvízvédelmi fal. Annak építése miatt a homokozóknál levő padokat eltávolították. Ezek sürgős pótlása nem halasztható, mivel ott időznek gyerekeik mellett legtöbbet az anyukák. Padok hiánya" miatt állva, többen már a második gyerek ígéretes terhével. Engedjék meg egyben, hogy egy közkívánat, sokak óhaja is szót kapjon. Valamikor, talán a közeljövőben lebontásra kerülnek a park északi oldalán levő közraktárak. Ez a felszabaduló terület a park bővítése révén fővárosunk egyedülálló Duna-parti zöldterülete lehetne. Pallag János Szamuely u. 49. 1093 KÖZLEMÉNYEIT: Táncoljon! Néhány különórán kiválóan megtanítom, Dr. Gulyásné tánctanár. 312-892, Lenin krt. 76. (X) Magnósklub indul a Kassák Klubban (XIV., Uzsoki u. 57.) június 15-én (szerdán) 20 órakor. A popzene minden területéről a legújabb számokat hallgathatják meg, és másolhatják át az érdeklődők. Bővebb információ a 833-974-es telefonszámon. (X) Újra indul a Magyar Camping Club autóbuszos különjárata, a Filléres karaván. 1983. június 26-án (vasárnap) Szekszárdra és Gemencre látogatunk. Részvételi díj: 235 Ft/fő. Jelentkezni lehet: Bp. 1085 Üllői út 6. Telefon: 336- 536. (X) Óbudaiak! A Volántourist értesíti kedves ügyfeleit, hogy a III., Harrer Pál u. 18 szám alatti utazási irodája (a Flóriántól 1 perc) bolgár benzinjegyet árusít, és valutát is bevált, hétköznap 8-tól 16 óráig, szombaton 8-tól 12 óráig. Tel.: 884-303. (X) Dr. Róna Lívia bőrgyógyász kozmetikus rendelése VI. 15.— VII. 2-ig szünetel VIII., Vas u. 2/b. Tel.: 343-236. (x) Előjegyzést veszünk fel a VA—560 típusú NDK automata mosógépre. Ára: 8980 Ft, kapható lesz OTP-hitelre is. Keravill NDK Mosóautomata-szaküzlet (Bp. VI., Lenin krt. 94.), valamint a Sugár-üzletközpont Keravill-áruháza. (x) Az Amfora Uvert Budaörsi Raktárháza értesíti kedves vásárlóit, hogy 1983. június 20- tól július 1-ig leltározni fog. Ez idő alatt az áruszállítás szünetel. (X) A Pedagógus KST és a Pedagógus CSÉB ezúton is értesíti tagjait, hogy június 10-én, pénteken a félfogadás délelőtt is szünetel. (x) Az IBUSZ Budapestről induló autóbuszos túrái: 1 napos. Tata—Alcsút június 11. (225 Ft). Nagyvázsony—Tihany június 11. (280 Ft). Sárospatak június 12. (390 Ft). Szombathely június 12. (350 Ft). Sár— Bársonyos június 18. (260 Ft). Gerecse—Vértes június 18. (230 Ft). Pécs és a régmúlt korok művészete június 18. (350 Ft). Eger—Szilvásvárad június 18. (280 Ft). Pilisi parkerdő június 19. (350 Ft). Komárom június 19. (230 Ft). Besztercebánya (Csehszlovákiába átmenő túra) június 22. (285 Ft). Zirc—Pannonhalma június 25. (330 Ft). Alba Regia—Gorsium június 25. (235 Ft). Mátra—Parád június 25. (270 Ft). Szántódpuszta június 25. (330 Ft). A Bakony rengetege június 26. (280 Ft). Sopron június 26. (350 Ft). Tiszakürt—Szarvas június 26. (275 Ft). 2 napos. Szarvas Gyula június 25—26. (900 Ft). Bátorliget június 25—26. (820 Ft). Vonatos túra (1 napos) Pécs és a kortárs művészetek június 26. (210 Ft). Az autóbuszos túrák részvételi díjából nyugdíjasoknak és gyermekeknek kedvezményt adunk Részletes felvilágosítás és jelentkezés az IBUSZ-irodákban. (x) A Fővárosi Tanács Faipari Szakközépiskola felvételt hirdet az 1983/84-es tanévre levelező tagozatra. Felvilágosítás a 696-011-es telefonszámon, munkanapokon! (X) A Las Vegas-i Stardust és a párizsi Lidó után a Maxim Varieté műsorán Fred Roby hasbeszélő! Duo Modhina akrobatalányok Nizzából és Max Oscar cigarettazsonglőr Wienből, csak júniusban lépnek fel az este 8 és éjjel 11 órakor kezdődő Revue a la Parisienne előadásokon. (Vasárnap szünnap.) Telefon: 22-78-58. (x) Keresse fel Annát, ha karcsúsodni vagy bámulni kíván! Azonnali kezdéssel elektromos fogyasztás, solárium és helárium (gyorsbarnító) Anna Solár, XIII., Hegedűs Gy. u. 20/A. Tel.: 316-436. Nyitva: reggel 6—10 óráig, du. 16—20 óráig. Szeretettel várjuk! (x) Az IBUSZ belföldi üdülési ajánlatai: Szeged (3 éjszaka) június 24.—dec. 16., péntektől hétfőig. Hungária-szálló, félpenzió. Részvételi díj: 1040 Ft. Bugac (7 éjszaka), július 1.— aug. 19. Erdészház, teljes vagy félpenzió. Részvételi díj: 2120 Ft. Félpenzióval: 1770 Ft. Pilishegység (7 éjszaka) július 3— 31., aug. 21., 28. Hoffmannkunyhó, teljes vagy félpenzió. Részvételi díj: 2120 Ft. Félpenzióval: 1640 Ft. Orfű (7 éjszaka) június 22.—aug. 24. Fizetővendég-szobák. Teljes vagy félpenzió. Részvételi díj: 1850 Ft. Félpenzióval: 1430 Ft. Magyaregregy (7 éjszaka) június 27.— augusztus 22. Fizetővendég-szobák. Napi 1 főétkezés. Részvételi díj: 980 Ft. Őriszentpéter (7 éjszaka) július 22.—aug. 19. Fizetővendég-szobák. Teljes vagy félpenzió. Részvételi díj: 1840 Ft. Félpenzióval: 1370 Ft. Nova (7 éjszaka) június 26.— aug. 21. Fizetővendég-szobák. Teljes penzió. Részvételi díj: 1530 Ft. Monori erdő (3 éjszaka) péntektől hétfőig, június 24.—szept. 16. Félpenzió. Részvételi díj: 640 Ft. Hollókő (7 éjszaka) június 21.—december 6. Fizetővendég-szobák Teljes penzió. Részvételi díj: 1460 Ft. Az üdülések részvételi díjából nyugdíjasoknak és gyermekeknek kedvezményt adunk. Részletes felvilágosítás és jelentkezés az IBUSZ-irodákban (x) Intenzív képző- és iparművészeti tanfolyam indul általános és középiskolások részére (június 20-tól július 1-ig) az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban (XIII., József Attila tér 4.). Felvilágosítás: 208-278. (X) Megfulladjunk ? A XIX. ker., Vécsey u 1—3. ház lakói az alábbi panasszal fordulnak a szerkesztőséghez. ★ Házunk 3 emeletes bérház. Csaknem 50 család lakik benne. Házunk megüresedett telkét Horváth József bádogos kisiparosnak adták bérbe. Az általa használt földszintes épület két kéménye egy emelet magasságig ér. Most már az egyik kémény minden reggel huzamosabb ideig és gyakran nappal is ontja a füstöt, a széngázt lakásainkba. A széngáz még zárt ablakokon és ajtókon keresztül is beszivárog mindenhová, szellőztetni sem lehet. Intézkedés ez ideig: 15 ügyirat három év alatt, de végleges intézkedés nem történt. A jelenlegi állapot tarthatatlan, rendkívül egészségtelen a levegő. Különösen nehéz elviselniük a füstöt, akik az épület ezen részén laknak. Végleges intézkedést kérünk. 21 aláírás A Balázs-vendéglőről van szó Május 27-én olvasójuk kifogásolta a leégett „Balázs féle” vendéglő területének állapotát. A tűzesetet követően az Észak-Budai Vendéglátó Vállalat egy büfépavilont állított fel mind a környék lakóinak, mind a kirándulóknak. A kerthelyiségben 25 fát ültettünk be és társadalmi munkában a lehetőségeinkhez mérten rendbehoztuk a területet. A kerthelyiség folyamatos rendbentartásáról a továbbiakban is gondoskodunk. Az elvégzett statikai vizsgálat alapján lehetőség van a megmaradt épületrész felhasználására, átépítésére. Ennek megfelelően elkészült egy melegkonyhás vendéglő terve, de a vállalat anyagi lehetőségei jelenleg nem teszik lehetővé az újjáépítést. A munkálatok megkezdéséig a romos épületet különböző reklámtáblák elhelyezésével próbáljuk elkendőzni. Addig is kérjük megértő türelmüket. Dr. Jégmán Imre term. oszt. vez. Észak-Budai Vendéglátó V. Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Molzer Ferencné sz. Szabó Katalin, a II. ker. Fillér utcai óvoda nyugalmazott vezetője életének 66. évében, rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1983. június 17-én, 10 órakor lesz a Farkasréti temetőben. A gyászoló család. (X) EXPRESSZ A SOTE I. sz. Szemklinika kontakt laboratóriuma felvesz fiatal munkaerőt, akit a kontakt lencse készítésére megtanít. Jelentkezés: Budapest Vill., Tömő u. 25— 29. Kontakt labor vezetőjénél. A nyáron megnyíló Aranypók — KONSUMEX divatáruház felvételre keres eladókat, pénztárosokat, raktári dolgozókat. Érdeklődés, jelentkezés: Aranypók Vállalat, munkaügyi osztály, Budapest V., Guszev u. 1, Tel.: 172-66? Közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel fiatal munkaerőt keresünk pénzügyi területre. Jelentkezni a 338-914-es telefonon lehet. Az MTA Botanikai Kutatóintézete (Vácrátót) középfokú végzettségű és gyakorlattal rendelkező gondnok-műszaki ügyintéző házaspárt keres. Szolgálati elhelyezés (lakás) megoldható. Előzetes jelentkezés telefonon (27-10-945), esetleg levélben. A Pest megyei Villanyszerelő Vállalat felvesz: gépírókat, műszaki rajzolókat, hálózati építési tervező technikusokat (lehet kezdő is), gyártáselőkészítőket, kapcsolótábla tervezésben és szerkesztésben gyakorlott technikusokat, kezdő meós-t, telexkezelőt, kezdő férfi anyagbeszerzőket, most végzett erős áramú szakközépiskolásokat, különböző beosztásokba, bérelszámolókat lehet kezdő is), budaörsi anyag, és forgalmi telepünkre: raktárost, kezdő raktári adminisztrátort, továbbá általános iskolát végzett lányokat betanítunk műszaki rajzolónak. Jelentkezni lehet: személyesen a személyzeti osztályvezetőnél. Bp. Xll., Városmajor u. 12—14. sz. V. em 3. tel.: 155-237. szervereire Kercsuim, cipőipari szak- és betanított gépmunkásokat, gédmunkást, általánydíjas cipőjavító fiókjaikba vállalkozókat, gépkocsival rendelkező szolgáltatási ügyintézőt, valamint utókalkulátort, t kereseti lehetőség szak és betanított munkánál 4000—6500 Ft. Utókalkulátor és szolgáltatási ügyintéző bére megállapodás szerint. Jelentkezni lehet szövetkezetünk központ,jában, Bp. Vill., Mátyás tér 15. Tel.: 141-831. Belvárosi külkereskedelmi vállalat keres: szállítmányozásban jártas adminiszrátorokat, gyors, és gépírókat, osztályadminisztrátort, titkárnő, faipari technikust (lehet kezdő is), könyvelőt, bonyolítót, idegen nyelvű levelezőt (német—olasz, német—angol, német—orosz) nyelvvizsgával, pénzügyi előadót, bonyolítási csoportvezetőt. Jelentkezni lehetne a 129-676-os telefonszámon. Folyamatszervezői képesítéssel rendelkező munkatársakat keresünk felvételre, információszolgáltatási területre. Jelentkezni lehet a 322-412-es telefonszámon Bércesnénél. A Kartográfiai Vállalat felvételre keres: pénzügyi előadót, bérelszámolót, könyvelőt, gyors- és gépírni tudó adminisztrátort, hivatalsegédeket, raktári kiadót. Részletes tájékoztatás: Kartográfiai Vállalat, személyzeti osztály, Budapest XIV., Bosnyák tér 5. III. em. 302. Telefon: 634-075. Mezőgazdasági nagyüzem jó kereseti lehetőséggel felvesz azonnal: lakatos, csőszerelő, víz-, gáz-, központifűtés-szerelő, gépszerelő, dexionsalgószerelő, segéd- és betanított munkásokat. Jelentkezés: 7—15 óráig. Budapest IX., Kinizsi u. 31. Tel.: 172-149. Az „LKGT” takarító üzeme főállásba felvesz férfiakat vegyestakarítói munkára. Jelentkezés: Budapest XIV., Szatmár 7. sz. alatt. Telefon: 642-495. A Nemzeti Színház sürgős felvételre keres: bérelszámolót (lehet nyugdíjas is, SZTK-ügyintézőt, könyvelőt, lehet kezdő is, fodrászt (betanított és kezdő, esetleg érettségizett fiatalt kitanítunk), világosító villanyszerelőt, színppadi (segéd) munkásokat, gondnoksági dolgozókat, takarítónőket. Bejárat a Szövetség utcai portán. Tervezővállalat modern fénymásoló és sokszorosító gépek karbantartására és javítására fiatal (esetleg kezdő) műszerészt keres. Rugalmas munkaidő, bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezéseket Fejlődését biztosítjuk 1040” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. ROBOTRON 1750 es könyvelő automatához gyakorlattal rendelkező gépkezelőt felveszünk. — Tel.: 134-652. Ügyintézőt lehetőleg műszaki ismeretekkel felveszünk. Jelentkezni lehet: MAHIR Magyar Hirdető, Budapest V., Alpári Gy. u. 13. Érettségizett fiatalokat adatrögzítőnek felveszünk, továbbképzési lehetőséget biztosítunk. Érdeklődni lehet a 183- 450-es telefonszámon. A Budapesti Szeszipari Vállalat keres gyakorlott műszaki anyagbeszerzési előadót (férfit), azonnali belépésre. Érdeklődni személyesen: Budapest VIII., Diószeghy Sámuel u. 8. Anyagbeszerzési osztály vagy 343-792-es telefonon. Anyaggazdálkodáshoz értő műszaki előadót felvesz a Hírlapkiadó Vállalat. Jelentkezni lehet: Bp. VIII., Blaha L. tér 3. Munkaügyi osztály. Ascota géphez gépkönyvelőt keresünk főkönyvi könyvelésbe. Jelentkezni lehet: a Hírlapkiadó Vállalat munkaügyi osztályán, Bp. VIII., Blaha Lujza tér 3. ADÁS-VÉTEL Vásárolunk szekrénysorokat, fekhelyeket, konyhabútort, szekrényeket, antikot, csillárokat, hagyatékot. 311-486. 868-259. Magas áron veszek ruházati cikkeket, dísztárgyat, tollat, hagyatékot. 214-017._________ Veszek modern és stílbútort, képet, porcelánt, órát, szőnyeget, hibásat is, hagyatékot. 140-902. Singer balkaros Dürkopp ipari varrógép. Pleisa Overlook eladó! 223-649. UWE Bronzarium, új, vámkezelt napágy plusz felső (2-szer 10' csöves) eladó. Telefon: 350-815 hétköznap. Singer, bal karos. Dürkopp ipari varrógép. Preisa Overlook eladó 223-649. Veszek régi csillárt, szőnyeget, dísztárgyakat hagyatékot. Tel.: hu. 15 órától: 124-907 Hívásra azonnal jövök! 333-530! Hagyatékot, rekainiét, sorszekrényt, kombináltál, képeket, ruhaneműt, dísztárgyánál veszek. Hívjon, veszek! Szekrénysort, garnitúrát, hagyatékot, heverőt, képet, csillárt, vitrintárgyakat 781-967. Veszek hagyatékot, szekrénysort, antik, stíl bútort, vitrintágyakat, régiséget. 333-426. 17 órától 642-189 Sinclair ZX 81. 16 K Ram és 64 K Ram együtt és külön-külön is eladó. 861-456 vagy ..Kifogástalan állapotban EH 27 113” jeligére a kiadóba. Elcserélném II., Bimbó úti, 2 szobás, központi fűtéses tanácsi lakásomat 2 és fél, 3 szobás hasonló nívójúra a II., illetve a XII. kerületben. ,,Ráfizetéssel EH jeligére a kiadóba. Szétköltözők! Budafoki 48 nm-es, 2 szobás, gázkonvektoros és békásmegyeri 37 nm-es, egyszobás, összkomfortos tanácsi lakásokat elcserélnénk 3 vagy 2 plusz 2 félszobás, hasonló lakásra. Érdeklődni munkanapokon 17 órától: 494-813. Elcserélném 2 szoba, étkezős, telefonos, távfűtéses, nagy loggiás. Mátyás-hegyi öröklakásomat (55 nm) 3—4 szobás, hasonló adottságú tanácsi lakásra, értékegyeztetéssel. Tel.: 672- 254. az esti órákban. 1 szoba, hallos, összkomfortos, erkélyes, újlipótvárosi tanácsi lakásomat hasonló öröklakásra cserélném a környéken. Tel.: 294-481, este 6—8 óráig. Belvárosi komfortos, egyszobás lakás júniustól szeptember végéig, Cooptouriston keresztül kiadó: „Csendes 150 663” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. INGATLAN: Siófok-Kilitin 417 négyszögöl szőlő, télen is lakható 33 nm-es téglaépülettel, áron alul eladó. Érdeklődni: Siófok, Fő u. 126. Telefon: 10-870._____________________ Eladó épülő luxus ikerház 5 szobás fele a II. kerületben. 163-078. Kék busz vonalán, Zsíroshegyen, 240 n.-öt telken 3 szobás, komfortos, fűthető nyaraló eladó vagy nagyméretű családi házért adnék még városközpontban 2 szobás, nagyméretű, komfortos lakást is. Munkaidőben: 128-937, este 427-060._________________ Pasarét szélénél 56 nm-es, másfél szobás, garázsos öröklakás eladó. 1984 végi beköltözéssel, 860 000 Ft kp. (két részletben) plusz 240 000 OTP. Tel.: 150-393. Azonnali beköltözéssel eladó Csepelen, városközpontban 1 plusz 2 félszobás, erkélyes, panorámás, világos konyhás, 55 nm-es szövetkezeti lakás. Irányár: 550 000 Ft plusz 120 000 OTP. Érdeklődni lehet: 583 958 egész nap. Székesfehérvár, Farkasvermi u. 9/a. alatt 2 családnak is alkalmas kertes családi ház beköltözhetően eladó. Irányár: 760 000 Ft. Megtekinthető de. 10-ig és esti órákban. Eladó 2 szoba, összkomfortos öröklakás, gázfűtéses, erkélyes. Megtekinthető du. 3 órától. Bp. XXII., Bartók Béla út 3/c. II. em. 6. Texas TI—59 zsebszámológép és PC 1000 printer együtt és külön külön is eladó. 861-456 vasv ..Tutányosan EH 27 114” jeligére a kiadóba. Ipari-háztartási varrógépek adásvétele, cseréje, fehírítás cseregéppel 163-617.________________ Televíziók, rádiómagnók, híradástechnikai berendezések, kazetták vétele, készpénzért eladása. VT., Izabella u 69. 319-123. Hitachi tv 31 cm-es képcsővel, rádió-magnó, egyben eladó. Érdeklődni: csak szombat, vasár, nap 8—17 óráig, telefon: 466-480 Surf-deszka eladó. Ferenczi Árpád, Pilisboros, Jenő, Dugonics u. 4. JÁRMŰ Diósdon eladó 2 szoba, összkomfortos családi ház, pincével. Irányár: 380 000 Ft. Telefon: 465-749. Pécsekné, 8-tól 15 óráig. Árverésre kerül kétszobás, gázkonvektoros, 56 nm-es öröklakás, június 16-án 14 órakor, Markó u. 27. fszt. 18. Megtekinthető június 14- én 16—17 óra között. XXI., Rákosi E. u. 130. fszt. 1. Martonvásár, Mező Imre u. 7. sz. alatt négyszobás, padlófűtéses új családi ház. 80 nm-es pincével, garázzsal eladó. 125 n.-es zárt kert, vízhez közel, eladó. Molnár Imre, Balatonszárszó, Gesztenye u. 15/a. Rózsavölgy felett 150 n.-öles telken 210 nm-es épülő családi ház eladó. Tel.: 119-770,___________ XX. kerületben 2 szintes, nagyobb méretű családi ház eladó. Alsó szint beköltözhető. Érdeklődni hétfőtől péntekig. 273-727. 18 órától. Eladó! Megkímélt állapotban levő 1975-ös évjáratú 240-es Diesel Mercedes. Telefon napközben: 159-805 Minden típusú motorkerékpárt bontásra veszek. 270-458 Lada 1300-S eladó. Nagy Miklós 899-015. TA-s 1200-as Lada vonóhoroggal és szkis egyéves utánfutó eladó. Tel.: 412-188 0 km-es Skoda 105-öst cserélnék Wartburg Limousine-ra (színválasztással). Árkülönbözetet térítek. Tel.: 836-066. Gyakorlott elektromos árelemzőt keresünk, számítógépes költségvetések készítésére, adatbank fejlesztésére. .Perspektíva 1041” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Trabant Lim., TG-s, 52 ezer kilométerrel, eladó. Megtekinthető: Bp. XIII., Tömöri u. 23. V. 33. Fodor Károly, csak szombat és vasárnap 8— 12 óráig. Metáilbordó 1300-as VW, nagyon jó állapotú, eladó. Érdeklődni: csak szombat, vasárnap 8.17-ig, telefon: 466-480. Azonnali beköltözéssel eladó Csepel városközpontjában 1 plusz 2 félszobás, erkélyes, panorámás, világos konyhás, 55 nm-es szövetkezeti lakás. Irányár: 550 000 forint plusz 120 ezer OTP. Érdeklődni lehet: 583-958, egész nap. Áron alul sürgősen eladó 400 n.-es telek. Érdparkvárosban. Tel.: 572- 069 őrmezőn 50 nm szövetkezeti lakás beköltözhetően 550 000 Ft + OTP eladó. 861-170. Eladom Rákóczi úti, első emeleti öröklakásomat 480 000 kp. Tel.: 633-313 Balatonszárszón tanácsi bértelken félig kész ikernyaraló fele, áron alul eladó. Autót 3 évest beszámítok. 343-561. Azonnal beköltözhető 48 nm-es öröklakás (11 500 Ft/nm) eladó. XVIII . Vikár B. u 3. Telefon: 272-384 _____ A Farkasréten 300 n.éves építési telek eladó. Iránvár- 3900 Ft/n.-öl. Érdeklődni: Vadkerti, I., Naphegy tér 4. fszt. 4. 15—19 óra között. LAKÁS Cserélek 2 szoba, hallás, személyzetis lakást a II. kerületben budakeszi garzonra. Érdeklődés 18 —20 óra között, 682-314. Családi ház beköltözhetően eladó. 300-as telek, üzletek, iskola, piac, posta, vasút közelében. Felsőgöd, Lenkey út 37. Irányár: 550 000 Ft készpénzben Levélcím: Kovács Sándor. Dunaújváros, Liszt F. kert 2. I 3 Kőbányai öröklakás eladó. Tel.: 122 030.