Esti Hírlap, 1983. június (28. évfolyam, 129-154. szám)
1983-06-09 / 136. szám
• Ahhoz képest, hogy egy atombombáról volt szó a tegnapi tévéjátékban, keservesen jelentéktelen pukkanás volt a végeredmény. Igaz, icike-picike méretű atombomba szerepelt Szentmihályi Szabó Péter forgatókönyvének középpontjában, de ha már a bomba kicsi, legalább a detonáció legyen nagy. Az Atomzsarolás azonban olyan volt, mint a rágógumi. Az első percekben várakozást keltő íze volt, azután hamarosan már csak nyúlt, nyúlt, ízétszínét-szagát vesztve, a végtelenségbe. Hogy mit gondolt a szerző, és mit gondolt Babiczky László rendező egy kis nép függetlenségért harcoló hadseregének képtelen zsarolási ötletéről, az lehangoló homályba veszett a jelentéktelen dialógusok ködében, a jelentéktelen fordulatok unalmában, s a sajnos nemkülönben jelentéktelen színészi játék szürkeségében. Utalhatnánk ugyan kerek közhelyekre, például: a legnemesebb cél is aljas játékká silányulhat egy arra érdemtelen személy kezében, meg hogy micsoda apróságokon múlhat ennek a rettegő emberiségnek a létes hasonlókra. De közhelyekkel, ahogy a szabadszájú pestiek mondják, tele van a padlás. Ilyet naponta magunk is tucatnyit gyárthatunk magánhasználatra. A képernyőn megszólalni viszont akkor érdemes, ha ennél többet is tud mondani az, aki a nyilvánosság elé lép. Akárcsak ha egy fantasztikus történettel is. (bársony) • Hetvenedik születésnapján, tegnap este Horváth Ferencet portréfilmmel köszöntötte a televízió. A Mesterséges színész című sorozatba illesztették. Kiderült, Horváth Ferenc mestersége legalább anynyira vers- és prózamondó, mint a színészet. A versmondást a színészet egyik — méghozzá egyik legelőkelőbb — ágának tartja, és igaza van. Mert ez csakugyan az, különösen, ha valaki olyan színvonalon csinálja, mint Horváth Ferenc, aki évtizedeink legjelesebb előadóművészei közül való, Ascher Oszkárral, Palotai Erzsivel, Gáti Józseffel egy sorban. És mert a televízió helyenként picit nyersen kérdező riportere csakis versmondásról beszélt, hadd emlékeztessek a prózát is oly ízesen lendületesen mondó Horváth Ferencre. Több mint harminc éve már például, hogy az ő előadásában hallottam Móra Ferenc Kalcinált szóda című humoros karcolatát, de máig felejthetetlen marad számomra, holott azóta jó néhányszor hallottam másoktól is, akiknek a nevét már elfeledtem. Hozzá kell még tenni, nemcsak a kiváló jellemszínész, a nagyszerű előadóművész, az önzetlen színigazgató és a lelkes társadalmi munkás portréja bontakozott ki plasztikusan a tegnap esti filmből. A kedves és szerény, vonzó és rokonszenves magánember arcéle is. (bt) □ AZ ANKARAI RÁDIÓ KÓRUSA ad hangversenyt ma este 7 órai kezdettel a Fáklya Klub (VI., Csengery utca 68.) színháztermében. Műsorukon Lassus, Bartók és Kodály művei mellett török szerzők alkotásai szerepelnek. □ F. BORZA TERÉZ keramikusművész munkáiból nyílik kiállítás Balatonfüreden, az Iparművészeti Vállalat rendezésében, 15- én, szerdán. Megnyitót mond Rosta Sándor, a Balatoni Intéző Bizottság főtitkára. □ JAZZPRESSO-PROGRAM lesz 19-én, vasárnap délután 6 órától a Budapesti Művelődési Központban. Geri Edit önálló estjén közreműködnek. Bori Viktor (zongora), Fehér Tibor (bőgő), Gombos László (dob), valamint a Jákó Jazz Combo. Wátód a mozikban BÖLCS JAROSZLÁV lll. A történelmi látványosságot és az intim lélektani mozzanatokat szándékozott összeházasítani kétrészes filmjében Grigorij Kohan rendező. Esetében a történelmi látványosságon nem elsősorban a nagy harci jeleneteket, felvonulásokat kell érteni, bár véres összecsapásokban így sincs hiány, hanem jóval inkább a majd ezer év előtti Novgorod , és Kijev egykori életének és építkezésének megjelenítését. Ha a film érdemeinél kezdjük, mindenek előtt azt a simulékonyságot kell kiemelni, ahogyan a kort idéző díszletek, jelmezek, tehát mindenfajta külsőség a történet és a korhangulat megidézésének szolgálatába szegődik. Magyarán: természetesen létezik a képen. Ez a hitelesség engedi a figyelmet az eseményekre összpontosítani. Kohan elsősorban arra ügyelt, hogy megfossza főhősét a történelmi filmekben mindig ott leselkedő veszélytől, az egyoldalúság, a merev szoborszerűség veszélyétől. Jaroszlav, aki korának kiemelkedően kulturált és művelt egyénisége volt, a filmben nem pusztán uralkodásra termett, erős személyiségként jelenik meg, hanem esendő tulajdonságokkal is küszködő emberként. Miközben a kijevi fejedelemség trónjáért harcol, majd később a Kijevi Oroszország megerősítésén munkálkodik, a történet egyéni életének jó néhány konfliktusába is beavatja a nézőt. Igaz, ugyan, hogy nemegyszer rajtakapható a rendezői szándék a didaktikus, illetve illusztratív jelenetekben, ám a fejedelmi karakter érdekes és izgalmas vonásait az árnyalt pszichológiai ábrázolás mindvégig érzékletesen mutatta. Jurij Muravickij, Jaroszlav alakítója, szikár és kemény jellemet formál, de a legridegebb szituációkban is ott érzékelteti a belső érzékenységet és a kiművelt elmét. Bársony Éva Bölcs Jaroszláv és felesége VÉGÁLLOMÁS Igen nehéz összefoglalni, mi minden fordul elő Reinhard Hauff NSZK rendező filmjében, csak bámulni lehet, hogyan rendeződik ez a sokféle életréteg, embertípus egységes, modern hangvételű, sokatmondó filmmé. A történet főszereplője Nik Dellmarm, aki börtönben ült, szoros kapcsolatban áll az alvilággal, de hivatásának az írást, az alkotást tekinti. Életéhez, egyéniségéhez azonban elszakíthatatlanul hozzátartozik a bűnözés is, és a főszereplő, Burkhard Driest — aki a film írója is — hitelesen, drámaian egyesíti magában jellemvonásait. Az élet és az irodalom, valamint a film képi ábrázolásmódjának párhuzamosságai akkor érik el a csúcsukat, amikor Henry, a bűntárs egyedül is végrehajtja a tettet, amit Nik, az „író” pontosan leírt könyvében. A tragikus befejezés és polgárpukkasztó cinizmus kitűnő vágásokkal váltják egymást, a film végére katartikus érzelmeket keltve a nézőkben. Bűnügyi sztori, karriertörténet és társadalmi körkép olyan homogén, összetartó egységgé válik a filmben, amely különös esztétika élmény forrása. De minden filmi eszköz, kamerakezelés, vágások, a kitűnő zene is egy valóban „újhullámos” film szolgálatában áll. Egy kor, egy társadalom, egy gondolkodásmód mutatkozik meg belülről, lényegi vonásaiban a Végállomás című filmben, s ez az amiért le kell írnunk: Reinhard Hauff rendező nevét érdemes megjegyeznie a magyar közönségnek is. Molnár Gabriella A RET Az egyik korábbi filmjükkel Cannes-ban már nagydíjat is nyert Taviani testvérek, Paolo és Vittorio, eddig mindig erősen társadalmi érdeklődésű, baloldali elkötelezettségű rendezőnek bizonyultak. Új filmjük annyiban tér el korábbi vállalkozásaiktól, hogy ezúttal társadalmi-politikai mondandójuk kevesebb. Inkább egy különös szerelmi történetre összpontosítják figyelmüket. Egy érdekes, egyszerre szerelmi és baráti háromszög furcsa, néha megrendítően szép, máskor meghökkentően bizarr eseményeire szögezik felvevőgépüket. Nézőpontjuk érzelmi, lélektani, lírai — olykor a kelleténél kicsivel érzelgősebb, hosszadalmasabb talán. A kamera mögött is ketten álltak: Giorgio di Battista és Ubaldo Terzano. Nevüket érdemes feljegyezni, mert lélegzetelállítóan gyönyörű képsorokat komponáltak. És nagy sztárnév a kísérőzene komponistája is: Enrico Morricone. A női főszereplőről hosszú ideig le sem tudtam venni a szememet: olyan különlegesen gyönyörű, olyan bájosan egyszerű és mégis titokzatos sugárzású új színésznővel találkoztam. De honnan olyan ismerős? Vagy csak hasonlít valakire? Jó ideig tartott, amíg rájöttem, hiszen az Isabella Rossellini név szerepelt a főcímen! Nyilván Roberta Rossellini és Ingrid Bergman gyermekéről van szó, akinek szép vonásai édesanyjára emlékeztetnek, de úgy látszik, szerencsére, nemcsak külső szépségét, hanem belső művészi tehetséget is örökölt a szüleitől. (barabás) A hős apja A Sladek című darab nem található Ödön von Horváth összegyűjtött drámáinak magyar kötetében. A Deutsches Schauspielhaus nevű patinás hamburgi színházban ismerkedtem meg most ezzel az 1928-ban írt, a weimari Németországban játszódó drámával. Azokról az akkor még illegális paramilitarista szervezetekről szól, amelyekből az SA és az SS kinőtt. Szélsőjobboldali ideológiájú egységek, amelyek nemcsak minden baloldali gondolat ellen küzdenek ádáz gyűlölettel, hanem a legcsekélyebb mértékben haladó ember ellen is, vad kegyetlenséggel, ütlegelve, gyilkolva a nyílt utcán. • • Nem igazán jó darab ez, messze elmarad például a Mesél a bécsi erdő színvonalától. Mégis örvendetes tünetnek érzem, hogy a hitleri hatalomátvétel ötvenedik évfordulója alkalmából a nácizmus forrásvidékét ábrázoló, antifasiszta drámát mutatnak be az NSZK legnagyobb városában. Az örömöt azonban korlátozta Barbara Bilabel rendezői felfogása. Jó színészeire a rendezőnő didaktikusan harsány, naturalista eszközöket kényszerített. Vértől csöpögött, gusztustalan szennyben fürdött az egész előadás. A produkció így nem a fasizmus ellen háborít fel igazán, ami tisztes célja, hanem önmaga ellen kelt viszolygást. A nézők közül legalább tucatnyian távoztak előadás közben. Münchenben, a Deutsches Theaterben Andrew Lloyd Webber és Tim Rice nálunk is ismert rockoperáját láttam. Az Evita nemcsak jó darab, de kiválóan adták is elő. Az előadás talán még az eredeti rockoperánál is baloldalibb hangszerelésű. Valósággal szuggerálja, hogy a narrátor-főszereplő miért éppen az a Che Guevara, akinek azt hiszem, valójában semmi köze nem volt Perónékhoz. Minden dal, minden tánc, minden tömegjelenet beállítása Evita- és Perón-ellenes, ebben a felfogásban egyértelműen fasizmus- és diiktatúraellenes, és Cheparti. Az előadás rendkívül színvonalas, kulturált és igényes. Meg kell említeni Larry Fuller koreográfus nevét, oly fantáziadúsak és kifejezők a táncok. A müncheni állami Residenztheater 1983 elején mutatta be a Bruder Eichmann című dokumentumdrámát, amelynek szerzője, Az Oppenheimer ügyből és más darabokból nálunk is neves Heinar Ripphardt, a próbák alatt, 1968 novemberében hirtelen meghalt. Így már soha többé nem tehetjük fel neki az izgalmas, de vitatható művével kapcsolatban fölmerülő kérdéseket. Lényegében Eichmann börtönbeli monológja a dráma, olykor dialóg, amelyet hol kihallgatójával, Leo Chass (berlini származású) izraeli rendőrszázadossal, hol egy kanadai protestáns lelkészszel, s annak feleségével, hol a börtönigazgatóval, egy ízben pedig, és búcsúzásul a saját feleségével folytat a zsidókérdés „végső megoldásának” precíz szervezője, Adolf Eichmann. Akadt német kritika, amely kifogásolta, hogy Eichmann túlságosan „emberszabású”. Ezzel nem értek egyet. Eichmann úgy emberszabású itt — és ettől hiteles, Kipphardt egyébként is ritkán költött szövegeket, legtöbb szavát a jegyzőkönyvekből másolta át —, hogy nemcsak szörnyetegsége válik közben világossá, hanem annak lélektani, filozófiai és társadalmi gyökerei is. Fontos és hasznos, hogy ezt minél több német megismerje, kiváltképp a fiatal nemzedékek. Helyenként megrendítően jó ez a hoszszú színpadi dokumentum, nemcsak döbbenetes tartalma miatt, hanem azért is, mert Dieter Giesing pontos, arányos rendezésében Eichmannként Hans-Michael Rehberg monumentális alakítást nyújt. A maga szárazon keserű, tárgyilagosan udvarias magatartása mögé hatmillió ártatlan áldozat iránti fájdalmát rejtő játékával, Chassként kitűnő Horst Sachtleben is. • • Dramaturgiailag azonban fölöslegesnek, politikailag hasznavehetetlennek tartom a mára utaló betéteket. Ezeket leszámítva azonban — sőt: ki merem mondani, hogy ezeket a darabból törölve — szívesen látnám viszont a torokszorító és gondolatgazdag Eichmann testvér című dokumentumdrámát bármelyik magyar színpadon is. Barabás Tamás ÚTKÖZBEN (2.) Evitától Eichmannig KEMÉNY GÁBOR CENTENÁRIUMA Megérteni a Száz esztendeje született Kemény Gábor. A magyar neveléstörténet kiemelkedő alakja széles látókörű, gyakorlati és elméleti szakember, pedagógus, társadalomtudós és oktatáspolitikus születésének centenáriuma alkalmából emlékülést tartottak ma délelőtt az Építők Székházában. Megnyitót dr. Voksán József, a Pedagógusok Szakszervezete főtitkára mondott, majd dr. Köte Sándor egyetemi tanár Kemény Gábor öröksége, dr. Szarka József egyetemi tanár pedig Kemény Gábor és a mai magyar közoktatás címmel tartott előadást. Dr. Szarka József előadásából egy rendkívül széles érdeklődésű és látókörű értelmiségi portréja bontakozott ki. Kemény Gábor mentes volt mindenféle szakmai korlátozottságtól. Pedagógiai életművéről szólva, az előadó a következőket mondta: „— A leglényegesebbnek a műveltség általánossá tételének programját érzem. Nem abban a felfogásban, hogy a műveltség valami zárt mennyiség, amelyet a fiataloknak, a népnek egyszerűen át kell adni, hanem abban a korszerű felfogásban, amely szerint a műveltség tevékenység, amelynek átadó-teremtő folyamatába minél több embert be kell vonni... — Változatlanul érvényes az a törekvés, hogy a szocialista társadalom adjon minél több és mélyebb általános műveltséget a lehető legtöbb ember számára. Ennek a követelménynek a társadalmi, politikai indokai nyilvánvalóak. A személyiségbeli feltételekre Kemény Gábor megkapó egyszerűséggel és egyértelműséggel ily módon utalt: »Mindenkiben van valamilyen kiművelésre érdemes tehetség.« Nem kell bizonygatnom, hogy ez az állásfoglalás, pedagógiai credo mennyire rímel az 1972-es párthatározat ama nevezetes passzusára, amely a képességek sokféleségéről szól.” Dr. Szarka József előadásában kiemelte, hogy Ke szülők igazát meny Gábor milyen nagy jelentőséget tulajdonított a pedagógus szerepének, mennyire fontosnak tartotta a pedagógus és a szülő, tágabb értelemben a pedagógus és a társadalom kapcsolatát. Az előadó idézte Kemény Gábor egy 1912- ben papírra vetett gondolatát: „Ha objektív midón akarom a fennálló ellentéteket megvizsgálni, és amennyire lehet, kiegyenlíteni, akkor elsősorban el kell ismernem, hogy a nagyközönség és az iskola a gyermek nevelésére nézve teljesen egyenrangú tényező. De hozzá kell tennem azt is, hogy egymástól függő tényező... E felfogásból következik azután, hogy nekem, mint tanárnak, a szülők sokszor megnyilatkozó elfogultsága mellett, meg kell értenem a szülők igazát is, és hogy az iskola munkájában megmutatkozó hibákat még a közönségnél is jobban át kell éreznem.” — Manapság szenvedélyeket ébreszt az a kérdés: mit jelentsen a korszakváltás az oktatásügyben? — mondta beszédének befejező részében dr. Szarka József. — Mérvadó politikai szervek és oktatáspolitikai tényezők a folyamatos fejlesztés stratégiája mellett döntöttek. Úgy vélem, hogy ez a program méltán támaszkodhat Kemény Gábor felfogására, magatartására, pedagógusi-értelmiségi habitusára. A NYÁRI MŰSORZÁPOR címmel juniális műsort rendeznek 11-én, szombaton a Pest megyei Kulturális Központ (Szentendre) autóparkolójában. (Rossz idő esetén a zápor fedél alatt — a művelődési központ épületében — lesz.) A programban a gyerekekre is gondoltak: délelőtt 10 órától „manuális juniális” címmel aszfaltrajzversenyben vehetnek részt, továbbá léggömbfestést, agyagozást, gyöngyfűzést és papírhajtogatást tanulhatnak.