Esti Hírlap, 1983. július (28. évfolyam, 155-180. szám)

1983-07-14 / 166. szám

BOLGÁR-NYUGATNÉMET TÁRGYALÁSOK Európai biztonság, leszerelés, kapcsolatok A kelet-nyugati kap­csolatokról, az európai biz­tonság kérdéseiről, a mad­ridi találkozó mielőbbi be­fejezéséről és a leszerelés kérdéseiről volt szó Petr Mladenov bolgár, és Hans Dietrich Genscher nyugat­német külügyminiszter teg­nap esti szófiai megbeszé­lésén. Az NSZK alkancellárja és külügyminisztere hi­vatalos látogatáson tar­tózkodik Bulgáriában. — A békéhez és a biz­tonsághoz vezető út nem egyirányú utca. Mindenek­előtt politikai realizmusra és felelősségre van szükség — jelentette ki Petr Mla­denov azon a vacsorán mondott pohárköszöntőjé­ben, amelyet az NSZK diplomáciájának vezetője tiszteletére adtak Szófiá­ban. Hangsúlyozta, ha a madridi találkozó sikere­sen befejeződik, jó példája lesz annak, hogy jóakarat és konstruktív szemlélet, politikai realizmus meglé­tekor előre lehet lépni Helsinki szellemében a ■béke megszilárdítása felé, más létfontosságú béke­fórumon is lehet haladást elérni. Válaszában Genscher ki­emelte, hogy a szocialista országok ja­vaslatai, amelyeket Nyu­gaton tanulmányoznak, a tényleges haladás remé­nyével kecsegtetnek a kelet-nyugati kapcsola­tokban. Miközben hangsúlyozta, hogy a feszültség okainak megítélésében vannak kü­lönbségek, a nyugatnémet külügyminiszter a kölcsö­nös megértés szempontjá­ból hasznosnak és szük­ségesnek nevezte Kohl kancellár moszkvai látoga­tását. OLASZ FOLYÓIRAT BEJELENTÉSE KÉT TITKOS DOKUMENTUMRÓL Képviselőházi interpellációk az Agca-ü­gy új fejleményéről Róma, július 14. Simó Endre, az MTI ki­küldött tudósítója jelenti: Az olasz „Pace e guerra” (Béke és háború) folyóirat szerkesztősége bejelentette, hogy két olyan dokumen­tum birtokába jutott, amelyben az Egyesült Államok ró­mai nagykövete, Maxwell Rabb javaslatot tesz Wa­shingtonnak: varrják a „keleti tömb” nyakába a II. János Pál pápa ellen 1981. május 13-án a tö­rök terrorista, Agca által elkövetett merényletet. Az ANSA olasz hírügy­nökség által közöltek sze­rint Rabb 1982. augusztusi jelentésében lehetségesnek találta, hogy „Olaszország­ban kampányt szervezze­nek. A cél az, hogy felhív­ják a közvélemény figyel­mét a pápa ellen elkövetett merénylet bolgár összefüg­gésére. Egy ilyen kampány lehetséges és ígéretes, egy­részt azért, mert a katoli­kusok fogékonyak rá, más­részt mert Agca, az olasz titkosszolgálatok, kormány­­tisztviselők, politikusok, katonák és néhány napilap készek volnának támogatá­sukat adni hozzá. Bulgária kompromittálásával lépést tehetnénk afelé, hogy lejá­rassuk a szovjet vezetőket” — áll az amerikai nagykö­vetnek tulajdonított jelen­tésben. A második dokumentum, ugyancsak Rabb jelentése 1982 decemberében kelt. Ebben már arról esik szó, hogy milyen sikert könyvelhet­nek el a kampány kap­csán. A jelentés méltatja néhány politikai és szakszervezeti vezető hozzájárulását a kampány sikeréhez. Az ANSA szerint a „Pa­ce e guerra” következő szá­mában teljes terjedelmében közzé teszi a két dokumen­tumot. A Proletár Egységpárt (PDUP) két képviselője, Luciana Castellina és Luca Cafiero interpellációt nyúj­tott be az olasz képviselő­házban az üggyel kapcso­latban. Azt kérdezik az olasz kormánytól, képes-e meg­erősíteni, hogy a két je­lentés valódi, hihetőnek tartja-e a ben­nük foglalt „rendkívül sú­lyos információkat". (A Proletár Egységpárt a leg­utóbbi választáson együtt indult az Olasz Kommunis­ta Párttal.) Az USA római nagykö­vetségének szóvivője teg­nap este hamisítványnak minősítette a két jelentést. Azt mondta, hogy „ezek a jelentések sohasem kerül­tek Rómából Washington­ba”. BÍRÓSÁGI ÍTÉLET Áldozat a jégszekrényben New Orleans, július 14. Gyilkosságban mondta ki bűnösnek a bíróság és fel­tehetően életfogytiglani szabadságvesztésre ítéli azt a 25 éves New Orleans-i férfit, akinek hűtőszekré­nyében feldarabolt emberi húst találtak. A férfi ellen szomszédai márciusban tet­tek feljelentést, hogy ku­tyákat gyilkol és azokat eszi meg. Az illető lakásá­nak hűtőszekrényében ta­lált hús nagy része azonban emberi hús volt. A vádlott bevallotta, hogy lakótársát ölte meg. Olajprognózis Párizs, július 14. A kismértékű gazdasági megélénkülés következté­ben, csekély mértékben ugyan, de nőni fog a tőkés világ olajkereslete az idei év második felében — jó­solja a gazdasági együttmű­ködési és fejlesztési szerve­zet, az OECD tanulmánya. A párizsi székhelyű inté­zet féléves jelentésének olajpiaccal foglalkozó spe­ciális tanulmánya szerint az év hátralévő részében a tőkés világ olajfelhasználá­sa meghaladja a napi 44,5 millió hordót. Az olajkeres­let 1984-ben tovább nő, de még mindig nem éri el az 1981-es esztendő napi 46,2 millió hordós szintjét. AZ ANGOL ALSÓHÁZ ELVETETTE A HALÁLBÜNTETÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁT A vitában fontos szempont volt az északír helyzet A vitában, amely az el­múlt napokban országos üggyé dagadt, a halálbüntetés ellenzői a vártnál sokszorta na­gyobb többséggel vitték keresztül akaratukat. A képviselők ebben az ügyben nem pártjuk, ha­nem lelkiismeretük szerint szavaztak, annak ellenére, hogy a kormánypárt fő szónoka, Leon Brittan bel­ügyminiszter az akasztás visszaállítása, az ellenzék belügyi szóvivője viszont a halálbüntetés eltörlésének (1965) érintetlenül hagyása mellett foglalt állást. Az előzetes felmérések 20-30 szavazatos többséget jósoltak a halálbüntetés, el­lenzőinek, ehelyett a visz­­szaállításra irányuló indít­vány megsemmisítő veresé­get szenvedett. A halálbün­tetés ellenzői, élükön a Munkáspárt, a szociálde­mokrata-liberális koalíció és a konzervatív „mérsé­keltek” vezetőivel 100 sza­vazatot meghaladó többsé­get mutattak fel. A vitában fontos szem­pont volt az észak-íror­szági helyzet. A tény, hogy a „terroriz­must” halálbüntetéssel megtorolni kívánó képvise­lők száma 116-tal kevesebb volt, mint az ellenkező ol­dalon állóké, arra vall, hogy az alsóház végül is nem kívánta a brit korona ellen lázadó ír mártírok számát gyarapítani. London, július 14. Aczél Endre, az MTI tu­dósítója jelenti: A brit parlament mára virradó éjjel elvetette a halálbüntetés visszaállítá­sát. CUTOLO BIRODALMA S­osem volt szám... Nagyszabású akció Itáliában a Nyolcszázötvenhat letar­­tóztatási parancs. Sosem volt szám. Közismert huli­gánok, minden gyanún fö­lül álló üzletemberek, ügy­védek és politikusok, egy apáca és több vállalkozó került börtönbe maffiás tí­pusú bűnszövetkezetben való részvételért. A júniu­si, az egész ország területé­re kiterjedő „aratáshoz” foghatót még soha nem szerveztek Itáliában a bűn­üldözők, azóta is beszédté­ma. A camorrát támadták meg. Enzo Tortora, az olasz televízió egyik legismer­tebb személyisége, Pierlui­gi Concutelli, a priuszai alatt roskadozó fasiszta merénylő, Renato Vallan­­zasca, az egyik leghírhed­­tebb nápolyi bandita (csempész és bérgyilkos) csakúgy ott található a le­tartóztatottak tömegében, mint például Giuseppe D’Anbuono, az egyik Ná­poly környéki városka pol­gármestere. „Don” Raffaele Cutolo, a camorra börtön­ben lévő vezérének virágzó szervezete ellen indult egy 10 ezer emberből álló rend­őrhadsereg, már-már kato­nai hadviselés méreteit öl­tő harcba. A pontosság (és az érdekesség) kedvéért: 412 embert tartóztattak le és 337 letartóztatási paran­csot kézbesítettek már be­börtönzött egyéneknek, 107-et nem tudtak kézbesí­teni. Szökésben van „Don” Raffaele felesége, mégpe­dig a Nápoly környéki Na­poli La Marca szociálde­mokrata városi ülnökének a társaságában. Az akciót a nyomozók 3­00 oldalas jelentése alap­ján szervezték meg a rend­őrök s a carabinierik, még­pedig két „bűnbánó” ca­­morrista, Pasquale Barra és Giovanni Pandico által szolgáltatott adatok alap­ján. A két „bűnbánó” megosztotta egymás közt a szerepeket: Barra leleple­zett, Pandico, a Nuova Ca­morra Organizzata (az Új Szervezett Camorra-NOC) szervezeteinek alapos is­merője pedig bizonyította Barra állításait. Barrát egyébként szívesen emlege­tik ma az illetékesek az olasz Valachiként. (Valachi volt az első az amerikai szervezett bűnözők közül, aki 1963 szeptemberében a tv nyilvánossága előtt be­szélt egykori szervezetéről, nevezte nevén: Cosa Nost­­rának, beszélt fölépítésé­ről és tevékenységéről. Rá két hónapra megölték Ken­nedy elnököt, akinek test­­véröccse, Robert ült a Va­­lachi-ügy idején az igaz­ságügy-miniszteri székben. Vele csak öt év múlva végeztek...) Mielőtt még tovább mon­danánk a camorrastoryt, tisztázni kell a bűnszövet­kezet jellegét. Sokan ugyanis a maffia változatá­nak tekintik. Ha az ember leegyszerűsíti a kérdést, s azt mondja, hogy bűnszö­vetkezet mind a kettő, ak­kor a camorra is maffia. Pedig nem az. Más jelen­ség. Más az eredete, más időben született, mások a gyökerei, a módszerei, a céljai. Egy igen fontos kö­­­zös vonásuk azonban van: az erőszak. És éppen ezért megtörténhet (ahogy több­ször meg is történt), hogy bizonyos körülmények kö­zött és bizonyos, környezet­ben közvetlen vagy közve­tett kapcsolatba került egy­mással a két szervezet. Kö­zösen jellemző destabilizá­­ciós és fölforgató tevékeny­­ségükön túl azonban sem­miféle közös „stratégiájuk­ról”, vagy egységes elkép­zelésükről nem lehet be­szélni. Ha már itt tartunk, éppen a szóban forgó nagy akció során kerültek elő vi­szont újabb adatok a Vörös Brigádok és a camorra együttműködéséről Ciro Ci­­rillo, nápolyi keresztényde­mokrata városatya emlé­kezetes elrablásával és sza­badon bocsátásával kapcso­latban. Állítólag közjegy­zőnél van letétbe helyezve az az írás, amelyben a párt akkori elnöke, Flaminio Piccoli, maga kérte Cuto­­lótól, járjon közbe a Vörös Brigádoknál a Cirillo-ügy­­ben. Megtörtént. Mondják, milliárdokba került a ke­reszténydemokratáknak elvbarátjuk kiszabadítása. A camorra időszakon­kénti szövetségesei közül persze nem maradhat ki Calabria maffiája, a szá­munkra nehezen kiejthető nevű „ndrangheta” sem. Emanuele De Francesco, a maffia elleni harc mai szi­cíliai főmegbízottja és a Lisde (a polgári hírszerző és elhárító szervezet) veze­tője, a nagy akció megin­dulása után gyors mérleget készítve megállapította: a terrorizmus,­ amely egyszer­egyszer ugyan föllobban, de hanyatlóban van, a má­sik három olasz bűnszövet­kezet, a maffia, a camorra és a ndrangheta azonban virágkorát éli s ez kihat az ország egész életére. Az utóbbi évek camorrá­­jának bűnözői közül Barra 1040-et, Pandico 240-et ne­vezett meg. A „hadműve­let” a 95 megye (provincia) közül 33-at érintett, Bolza­­nótól és Udinétól le Paler­­móig és Cagliariig. Ottavia­­nót, Cutolónak a Vezúv lá­­bánál lévő, szinte erődít­ménnyé kiépített szülővá­rosát, szabályos ostromzár alá helyezték a rendőrök és a carabinierik. A nem ola­szoknak nehezen fér a fe­jébe, hogy a csodában tu­dott — mint a legújabb olasz lapjelentések mond­ják — „egy több mint 3000 emberből álló bűnszövetke­zetet konspiratív módon és eszközökkel börtönéből irá­nyítani”? Ennek a képtelen számnak a fele is bősége­sen elég annak igazolására, hogy a camorrát Nápoly (de nem csak Nápoly) bizo­nyos befolyásos köreinek támogatása nélkül fenntar­tani és működtetni nem le­hetett. camorra ellen Ahogy a kép ma kibon­takozik, a többnyire 18—22 év közti camorristák több­ségét maga a „szuperfő­nök”, Cutolo válogatta ki, könyörtelenségük és föltét­­len szolgálatkészségük, és persze hallgatni tudásuk alapján. A NOC a kereske­dőkre kivetett „adók” be­szedésével kezdte. A pénzt „okosan” kezelték: nem csak egyéni meggazdagodá­sukra, hanem lebukottak és családjuk segélyezésére, ügyvédeik honorálására és fontos emberek korrumpá­lására fordították. Ponto­san, mint az amerikai szer­vezett bűnözők. Aztán egy­re jövedelmezőbb „üzlet­ágak” következtek: a ciga­retta- és kábítószercsem­pészet meg -kereskedelem, a fegyverkereskedés, s vé­gül a prostitúció szervezése és kézben tartása. Majd mikor már megvoltak hoz­zá a milliárdok, betörtek az építőiparba, s az állam ál­tal kiírt nagy szociális vál­lalkozások finanszírozásába is. Az újabb „üzletágak” bel­ső szervezeti változtatáso­kat, változott helyzetükhöz való alkalmazkodásukat követelték, módszerekben, emberanyagban egyaránt. Kezdetben még a Bourbo­nok idejéből rájuk maradt titkos szekták szokásait másolták, ezek azonban szűk körre korlátozták mű­ködésüket. A mai NOC eb­ből a körből kitört, fő tevé­­kenységi területe ugyan Campania (Nápoly megyé­je, ahol az elmúlt öt év so­rán több mint ezer ember­rel végeztek), de már meg­jelentek az északi iparvidé­ken is. Megszülettek a „ha­lál városai”: Ottaviano, Nola, Acerra, Castellamare, Afragola, az „elátkozott há­­romszög”, Angri—Scafati— Nocera. Túllépve azonban Campania határait, megüt,­köztele a maffiával, sőt már a „nagy amerikai családok­kal” is. Közben azonban nagyon vigyáztak, hogy ol­dalukon tudják a „ndrang­­hetát”, a Vörös Brigádokat és más alkalmi bűnszövet­kezeteket is. Ascoli Piceno különleges börtöne, ahol Cutolót őrzik, operációs bá­­zisuk. Katonai szervezeti for­mákat öltöttek, nyelveze­tük, technikájuk egyre job­ban hasonlít a Vörös Bri­gádokéhoz. A NOC éppen 20 éve szü­letett. Cutolo akkor követte­­el első gyilkosságát. Egy sofőrt ölt meg, 24 évre ítél­ték, de mivel nem sikerült cáfolhatatlanul rábizonyí­tani tettét, 1975-ben szaba­dult. A következő négy év alatt lett „nagyhatalom”. 1979-ben ismét lebukott ugyan, de „szuperbörtöné­ből” simán intézi ügyeit. Onnan engedtette szabadon a Vörös Brigádokkal Ciril­­lót is, öt alkalommal kísér­­letezett „pszichiátriai meg­oldással”: szerette volna, ha beszámíthatatlannak nyilvánítják. Eddig nem si­került. Napjainkban nemcsak a bűnüldözők általános of­­fenzívája nehezíti helyze­tét, hanem a kon­kurrens bandák is erőre kaptak és óhatatlanul kihasználják megtorpanását. Ez onnan látszik leginkább, hogy legközvetlenebb társainak árulása után már csak hú­gában és szökésben lévő feleségében bízhat föltétle­nül. „Birodalmának” össze­omlásáról azonban még korai lenne beszélni. Gellért Gábor A nők , a férfiak és a szemüveg „Nem érvényesülnek a szép szemeim.” „Mindig is ellen­szenvesnek találtam a szemüveget, nekem nem áll jól.” „Az ember úgy néz ki ben­ne, mint egy irodakukac.” „Öreg tanítónő­nek érezném magam” — efféle válaszokat kapott dr. Reinhold Berger, nyugatnémet pszichológus, aki azt kutatja, hogy miért idegenkednek a nők a szemüvegviseléstől. Dr. Berger kérdőíveket osztott szét páciensei között, s a ka­pott válaszokból világosan kiderült, hogy noha a nők teljesen tisztában vannak a gyenge látásból fakadó veszélyekkel, a szépségüket mindennél fontosabbnak tartják. A megkérdezett gyenge látású nők kétharmada készségesen elismerte, hogy a televíziózás megerőltető számukra, alkonyaikor, különösen au­tóvezetés közben látási nehézségeik vannak, nem tudják jól felbecsülni a távolságot, nehezen olvassák az apróbetűs szöve­geket. Ennek ellenére valósággal irtóznak a szemüvegtől vagy a kontaktlencsétől. Egyesek valóságos érvrendszert alakítottak ki maguknak, hogy megindokolják, miért nem kell viselniük a gyűlölt optikai segédeszközt: — szemedzést végzek, gimnaszti­­kázom. A-vitamint fogyasztok — csupán több alvásra és nyu­galomra van szükségem — nem vezetek sötétben autót — a szemüveg amúgy sem segít, a szem egyre csak romlik — azok, akik elboldogulnak okuláré nélkül, erős jellemű emberek stb. Másképp áll a helyzet a férfiakkal: a szemüveges férfiak könnyedebbnek, vidámabbnak, egyénibbnek, sportosabbnak, férfiasabbnak érzik magukat. Egy vizsgálat szerint az NSZK-ban 5,1 millió lakosnak, köz­te 3,1 millió nőnek kellene szemüveget hordania. Az autóvezetők több mint egyötöde rosszul lát. A gyenge látású gépkocsiveze­tő többször szenved balesetet, a túlzottan gyakori fékezési ma­nőverek miatt pedig lényegesen nő autójának benzinfogyasz­tása.

Next