Esti Hírlap, 1983. július (28. évfolyam, 155-180. szám)

1983-07-19 / 170. szám

A BUDAPESTIEK BESZÉLNEK Más vélemény Július 5-én a „Vigyázzon a felnőtt is” című választ olvastam, és ehhez szeret­nék egy pár mondatot hoz­záfűzni. Nem értek egyet a főosz­tálynak azzal a mondatá­val, hogy „ha a szülő vagy a gyermek kísérője ötéves gyermekének megengedte, hogy felmásszon a 3,40 mé­ter magas csúszdára, vállal­nia kell a felelősséget a be­következett balesetért is.” Szerintem a kertészeti vál­lalatnak nem a szülőkre ké­ne hárítani a felelősséget, hanem inkább a mielőbbi gyors intézkedést kellene sürgetnie a védőrácsok fel­szerelésével. Lehet, hogy a Zsigmond téri csúszdán ed­dig még nem fordult elő ko­molyabb baleset, de abban biztos vagyok, hogy a töb­bi csúszdákon már sajnos nem is egy ilyen baleset történt. Az ötéves gyere­keknek nincs még kialakult veszélyérzetük, és azt sem tudják megérteni, miért kell három évet várni arra, hogy csúszdázhassanak. A védőkorlát nagyon jó ötlet, és nem látom be, hogy miért lenne ez további bal­eset okozója. Sztanojevics Sándorné Bp. X., Ónodi u. 3. Mit tart a trafik? A Kazinczy utcában la­kom. Sietve levelet akar­tam feladni. Környékünkön posta sehol. A Rákóczi út és a Puskin utca sarkán levő postahivatalt január óta renoválják. A trafikok­ban lehetetlen levélpapírt kapni, bélyeget vásárolni. Igaz, cigarettát árul. De ki van írva a portájára, hogy souvenir, ajándék, emlék­tárgy, játék, stb. Amikor le­vélpapírt, bélyeget és leve­lezőlapot kértem, „Uram, azt mi nem tartunk” — volt a válasz. Hogy-hogy? Albrecht János A NAP PROGRAMJÁBÓL C- »*»■* ) Július 19., kedd KOSSUTH. 14.00: Maros Éva (hárfa) fel­vételeiből. — 14.41: Arcképek a német irodalomból. Anna Se­­ghers. — 15.00: Hírek. Időjá­rás. — 15.05: Nyomkereső. — 15.55: Műsorajánlat. — 16.00: Népzenei Hangos Újság. — 16.40: Mozart. Kis éji zene. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Mozgásterek. — 17.30: Filmze­ne — részletek. — 17.42: Rek­lám. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt, hol nem volt ... — 18.26: Mai könyv­­ajánlatunk. — 18.30: Esti Ma­gazin. — 19.15: Új operaleme­zeinkből. — 20.00: Kézfogások. —­ 20.44: Barokk muzsika. — 21.30: Gazdasági reformkorok Magyarországon. — 22.00: Hí­rek. Időjárás. Sport. — 22.20: Csehszlovákiai beszélgetések. — 22.30: De Falla: A három­szögletű kalap — balettszvit. — 22.50: Késő este. — 23.00: A Magyar Rádió Brahms-ciklusa. *— 23.31: Croesus. — 24.00: Hí­rek. Időjárás. — 0.10: Virágéne­kek. PETŐFI. 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 18.00: Neked sem mindegy! — 18.30: Hírek. Út­közben. — 18.35: A hanglemez­­bolt könnyűzenei újdonságai (szt). — 19.05: Hunyady Sán­dor meséli. — 19.35: Csak fia­taloknak! (szt). — 20.30: Hí­rek. Útközben. — 20.35: Tudo­mányos könyvmozaik. — 20.45: A Rádió Dalszínháza. Fő a vendég. — 21.47: Levél Koszt­­rov elvtárshoz Párizsból, a szerelem lényegéről. — 23.00: Hírek. Időjárás. Sport. — 23.20: Népdalok, néptáncok. — 24.00: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR: 14.04: Magyar Irodalmi Arc­­képcsarnok. Füst Milán. — 14.25: XIII. századi muzsika — a Gótikus trió előadásában (szt). — 14.40: Zenekari muzsi­ka (szt). — 16.09: Bemutatjuk új kóruslemezünket (szt). — 16.45: Labirintus. — 17.00: Ni­colai Gedda operaáriákat éne­kel (szt). — 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül. — 18.00: Kocsis Zoltán zongorá­zik. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Népdalfeldolgozások. — 19.40: Vallomás a műfordí­tásról. — 20.00: Asconai Nem­zetközi Zenei Fesztivál. — 21.04: Wagner: A nibelung gyűrűje. — 22.10: A debreceni dzsessznapok felvételeiből. Horváth Péter triója játszik (szt). — 22.40: Az Éder-vonós­­négyes játszik. — 23.30: Hírek. Időjárás. Július 20., szerda KOSSUTH: 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kos­suth rádió reggeli műsora. — 8.00: Hírek. Időjárás. Műsoris­­mertés. — Kb. 8.20: Mai kul­turális programok..— 8.25: Vi­lágablak. — 8.54: Oktatás és reform. — 9.04: Magyar művé­szek operafelvételeiből. — 9.44: Kis magyar néprajz. — 9.49: Tarka mese, kis mese. — 10.00: Hírek. Időjárás. — 10.05: Gyer­mekeknek. — 10.35: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 10.50: Népdalok. — 11.20: Zenekari muzsika. — 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Reklám. — 12.45: Gyerektükör. — 13.05: Operaslágerek. — 13.35: Dzsesszmelódiák. PETŐFI: 4.25—7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. — 8.00: Hí­rek. Időjárás. — 8.05: Székely Mihály nótafelvételeiből. — 8.20: Csehszlovákiai beszélgeté­sek. — 8.30: Hírek. Útközben. — 8.35: Idősebbek hullámhosz­szán. — 9.30: A 04, 05, 07 jelen­ti. — 10.00: Zenedél előtt. — 11.30: Hírek. Útközben. — 11.35: A Szabó család. — 12.05: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik (szt). — 12.30: Hírek. Útközben. — 12.35: Tánczenei koktél (szt). — 13.25: Útikalauz üdülőknek. — 13.30: Labirintus. — 13.45: Időjárás- és vízállás­­jelentés. 3. MŰSOR: 8.55: Műsorismertetés. — 8.57: A kiállítótermek programjából. — 9.00: Új Melódia-lemezeink­ből (szt). — 9.36: Sanzonfelvé­teleinkből (szt). — 10.00: Julius Caesar (szt). — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Bioritmus. — 11.25: Vincze Ottó és Amb­­rózy Ágoston zenés játékai­ból (szt). — 12.00: Kamarazene (szt). — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.59: Sorsfordító pillanatok. 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv­­híradó. (Színes.) — 20.00: Álom­kereskedők. Amerikai filmso­rozat. IV/1. rész. (Színes.) — 20.55: Stúdió ’83. A Televízió kulturális hetilapja. (Színes.) — 21.55: Jerry Rawlings Ghá­nája. A külpolitikai szerkesz­tőség afrikai riportfilmje. (Szí­nes.) — 22.45: Tv-híradó 3. (Színes.) 2. MŰSOR: 20.00: Színtiszta varázslat. (Színes.) — 20.40: Liszt: Ma­­zeppa. Zongorán előadja: Jan­­dó Jenő. (Színes.) — 20.50: Tv­­híradó 2. (Színes.) — 21.10: To­kiói történet. Japán film. — 23.20: Képújság. SZERDA DÉLELŐTT 8.00: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. (Színes.) — 8.05—10.10: Szünidei matiné. (Színes.) — 10.10: Delta. (Szí­nes.) Tudományos híradó (ism.) — 10.35: Max és Moritz. (Színes.) (Ism.) Angol rajz­film. — 11.20: Berenice levágat­ja a haját. (Színes.) Amerikai film. (Ism.) — 12.05: Képújság. Dunyhából is gyönyörű pap­lant készítek, ágytollát tisztí­tom. X., Zalka M. tér 2. 573-324. (X) „Ámor” Társkereső Gmk. Jelentkezés hétfőtől péntekig 10—14 óra között. Tel.: 86-91-94. (X) Lakatos András és Láng Zsuzsa riportkönyve a totó­csalásról. Interjúk játékosok­kal, játékvezetőkkel, az ügy szereplőivel, gyanúsítottakkal. Pótmérkőzés. Az Ifjúsági Lap­kiadó kiadványa, kapható a könyvesboltokban és az újság­árusoknál. (X) A Budapest Tourist értesíti kedves utasait, hogy az „Úszó­­tanfolyam 7—12 éveseknek Tatán” a Fényesfürdő be­zárása ellenére változatlan programmal, a meghirdetett időpontban lebonyolításra ke­rül. A 8 napos tanfolyamra július és augusztusban korlá­tozott számban még elfoga­dunk jelentkezéseket. Részvé­teli díj: 1260 Ft. Részletes fel­világosítás és jelentkezés a Bu­dapest Tourist irodáiban és a megyei, városi idegenforgalmi hivatalokban. (x) Halász Judit 1983. július 21-én 16-tól 18 óráig a Fonográf le­mezboltban (Budapest V., Nagy Ignác u. 16., telefon: 123—374) dedikálja Helikoffer című nagy­lemezét. (X) Tessék választani! A Tavasz­váró Társkereső Ügynökségnél több ezer fényképes adatlap közül választhat. (Név, cím tit­kos.) 698-198. Titó u. 11. 1045. (X) Mi nem partnerközvetítéssel foglalkozunk. De segítünk ab­ban, hogy önállóbban teremt­se és ápolja emberi kapcsola­tait. — Pszichoteam. Tel.: 34— 34—34. (X) Forma—1 Autóközvetítő GMK. Tel.: 477-506 (csak 16 órától). (X) Különleges Viktória társke­reső szolgálat 656 -225, 10—17 óráig. (X) Táncoljon! Szabadsága előtt gyorsan, jól megtanítom. Ha­­rasztiné tánctanár, XIII., Bal­zac u. 54. 295-431. (x) Táncolni megtanulhat pár óra alatt különórán, Szeif Gyu­láné tánctanártól. VII., Lenin krt. 37. Tel.: 220-494. (x) Nemzetközi artistatalálkozó a Maxim Varietében július 1-től 31-ig! Előadások mindennap es­te 8 és éjjel 11 órakor (vasár­nap szünnap). Mindkét előadá­son vacsorázhat is! Asztalren­delés telefonon, az elővételi pénztárban, déli 12 órától. Te­lefon : 22-78-58. (X) A Petőfi Sándor Gimnázium esti és levelező tagozatára a beiratkozás augusztus 22-től naponta 8—14 óráig és 17—19 óráig az irodában. (I. emelet 3.) Szakmunkás-oklevéllel ren­delkezők a 2. osztályba irat­kozhatnak. 1013 Attila út 43. Tel.: 358-744, 159-636. (x) El akarja adni autóját? El­adja ön helyett a „Katalin” • autóü­gynökség. 123-944, 323-836. (X) 4 Beszédcentrikus, négyhetes, heti 5x4 órás angol és német kezdő nyelvtanfolyam indul augusztus közepén. Szeptem­bertől heti 1x4 órás kezdő, ha­ladó és nyelvvizsga-előkészítő. Eredeti nyelvkönyv, hang­anyag. Kis létszámú csoportok. Érdeklődés: 730-895. hu. (x) Több mint vigyázatlanság Nemrég — ismerős csa­láddal — három gyermek­kel — kisétáltam a Szé­­chenyi-hegyre. Leeresz­kedtünk a tv-torony mö­götti völgy tisztására, ahol esőház, tűzrakóhely és hétfőtől vasárnapig, reg­geltől késő éjszakáig (ha ugyan nem hajnalig) non­ stop kirándulójárás van. Egyszerre az egyik gyerek rémülten futott hozzánk: döglött róka és döglött (vad?) macska fekszik a bokor alatt! A két tetem valóban ott volt, egymás mellett. Azonnal elhívtuk onnan a gyerekeket, s figyelmeztet­tünk mindenkit, hogy vi­gyázzanak, hátha veszet­tek voltak az állatok és halálos viadalban egymást pusztították el. Vagy leg­alább a róka, amely talán éppen azért esett a macs­ka áldozatául, miközbe­n sebeitől az is elpusztult. A jelek arra utaltak. Még az­nap délelőtt telefonáltunk a Köjálba. Másnap Ju­hász doktor, XII. kerületi állatorvos kihívott a tisz­tásra, megmutatni a he­lyet, majd a két állathul­lát ő maga szállította el, vizsgálatra. Meglepő dolog derült ki. Sem a róka, sem a macs­ka nem volt veszett, ha­nem a helybeli vadőr (va­dász?) lőtte le őket. Az in­dok egyszerű és ismerős: a róka, a macska az erdőn „dúvadnak” számít. Nos, eltekintve a „dú­vad” fogalom körüli ősrégi (és nevetséges) vitától, to­vábbá attól a — higiéniai­­lag és emberileg — minő­síthetetlen felelőtlenség­től, amellyel a vadőr (va­dász?) a két állathullát egy ilyen frekventált kirán­dulóhelyen otthagyta, van itt valami, ami sokkal ijesztőbb. A budai parker­dő kirándulóknak ki­képzett tisztásán, bozóto­sában ezek szerint vadász­ni, lövöldözni lehet. Ott, ahol bármikor, bárhol, fák között, vagy bokor alján emberek sétálhatnak, pi­henhetnek. Ahol a nap minden szakában vannak. Ahol nem lehet 15—20 mé­ternél messzebbre látni. Vagyis, ahol valaki sétál, virágot szed, heverész, gyermekével bújócskát játszik, s egyszerre csak golyók vagy sörétek süví­tenek mellette? Ki érti ezt? És ki vállal­ja a felelősséget? Igaz, van egy olyan álláspont, miszerint a kiránduló gyakran úgy viselkedik az erdőben, mintha dúvad volna. S ebben van is né­mi igazság. De talán még­sem így kellene irtani? Ám félre a tréfával! — a hivatalos vélemény sze­rint „a vadőr, a vadász vizsgázott, felelős ember, aki tudja, mit csinál”. Ez az eset másra vall. F. A. Köszönet Tizennégy éves va­gyok, gyermekotthonban élek. 1982 áprilisában osztályommal néhány napra Budapestre utaz­tunk, s ebben az időben súlyos eperohamot kap­tam, amellyel a Heim Pál Gyermekkórházba szállítottak, a VIII. ke­rület Üllői út 86-ba, az I. kisdedosztályra. Hat hétig­ kellett a klinikán feküdnöm. Nagyon sze­retnék ezúton köszönetet mondani dr. Czserbesz főorvosasszonynak, dr. Sebők osztályos orvos­nőnek, Pálfi Erzsébet főnővérnek, Magdi nő­vérnek, a Gyermekkór­ház vezetőjének, és a kisdedosztály összes or­vosainak, nővéreinek, az egész kollektívának. Ők olyan kellemessé és széppé tették nekem a kórházi tartózkodást, amennyire csak lehetett. A búcsú nagyon nehe­zemre esett. De még ma is kapcsolatban állok ez­zel a kollektívával, és egészségügyileg is vala­mennyien tovább segíte­nek nekem. Nagyon örülnék, ha levelemet közölnék. Angelika Hähne DDR—8021 Dresden Hepkestr. 91. Kupa igen, hűtőszekrény nem? Könnyekig meghatott a hír, hogy a híres Lehel-gyár kupát alapított röplabdások számára. Örömömhöz most már csak egy jó hűtőszekrény hiányzik. Ezt azonban nem lehet kapni, sőt, régi hűtőszekrényembe alkatrészt (ajtó­szigetelő gumit) sem. A tavalyi őszi vásár idején — csak a vásár tartama alatt — elő lehetett jegyeztetni a legújabb Lehel — felül külön mélyhűtős — nagy hűtőszekrényt. Ezt meg is tettem a Sütő u. 2. sz. alatti bemutatóteremben és a 440-es szám alatt elő is jegyezték. 1983 első negyedére. Hogy mit kaptam? Még elnézést kérő levelet sem! Szép dolog a kupa, de a jelek szerint nemcsak a gyártással még a vevőszolgálattal sincs minden rend­ben ... Breuer Oszkár II., Kavics u. 1. 1025 C televízió" . CEHED KEDD 15.50: Hírek. — 15.55: A trep­­pi lány. NSZK tévéfilm. (Szí­nes.) — 16.30: A zöld erdő me­séi. Amerikai rajzfilmsorozat. XIII/2. rész: Johnny felnőtt lesz. (Színes.) — 16.55: Emlék­szel még? Rátonyi Róbert ope­rettműsora. (Színes.) — 17.30: Nemcsak nőknek! — 17.45: Reklám. — 17.50: Sportmú­zeum. Huszonegy arany, plusz ... — 18.10: Képújság. — 18.15: Épül a közös atomerő­mű. Helyszíni tudósítás. (Szí­nes.) — 18.50: Reklám. — 19.05: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. (Színes.) — Pesti Vigadó: La Traviata. Olasz operaest (olasz nyelvű en., 8) — Budai Parkszínpad: Uraim, csak egymás után (8) — Hilton Szálló: A néma le­vente (8) — Körszínház: Akár­ki (fél 8). ( közlemények") A Pioneer Hajóbárba péntek 18 órára hívja önt az Új Fé­szek Társtaláló. 467-765. Disco. (X) Járókáért járva Mozgásában erősen kor­látozott édesapámnak az ORFI Kórház kiutalt egy alumíniumból készült un. „járókát”, hogy a lakásban ezzel tudjon közlekedni. Én (lánya) mentem el ko­csival az ORFI által meg­adott Mező Imre úti SZTK-ba. Ott — nem kis bosszúságomra —, közöl­ték, hogy már január 1. óta ezek a gyógyeszközök a Budakeszin levő szanató­riumhoz tartoznak. (Pi­henő u. 1.) A bosszúságo­mon túl, nagyon csodálkoz­tam, hogyan lehet, hogy az az intézmény, erről ne tudjon, amelyik a betege­ket oda irányítja. Ezek után már óvatosabb voltam és telefonon érdeklődtem. Szerencsémre, mert több alkalommal közölték, hogy „most vitték el az utolsó darabot”. Ekkor elkezd­tem könyörögni, mert sú­lyos családi okok miatt csak azon a héten tudtam volna intézkedni. Az ügy­intéző megsajnált és meg­ígérte, hogy délutánra ké­szítenek egyet. Nagyon boldog voltam, két órára mentem is a járókáért. A kórház portása udvariasan közölte, hogy menjek elő­ször jobbra, aztán egyene­sen, aztán balra, aztán jön egy szerpentin, lefelé és annak a 4. S-fordulatában meg is kapom, amit aka­rok. Olyan volt, mint a me­sében, amikor a hőn áhított cél érdekében különböző akadályokat kell leküzdeni. A végén elértem volna cé­lomat, ha nem derül ki, hogy a járóka magassága sajnos nem az igazi, mert az ORFI Kórházban édes­apám eredeti magassága szerinti járókát írtak fel, de mivel időközben szem­mel láthatóan erősen hal­lott lett, azt nem használ­hatta. De mivel én a „sze­rencse lánya” vagyok, és mert rendes volt az ügy­intéző hölgy (sajnos, nem tudom a nevét), így sza­bályellenesen adtak egy megfelelő méretűt. Ezek után kérdem: mit csinál az a szerencsétlen, mozgásában erősen korlá­tozott beteg, öreg, akinek véletlenül nincs lánya, an­nak kocsija és elég szívós­sága mindezekhez, mert a fenti helyre eljutni és on­nan vissza egy ilyen járó­kával, nem oly egyszerű. Nem lehetne esetleg bel­területen tárolni az ilyen gyógyászati eszközöket, hogy segíthessünk az amúgy is nehéz helyzetben levőkön ? Bakcsy Gyuláné Szakasit Á. út 73. 1119 Csak ígérgetnek öt hónapja — beázás miatt — lakásunk fürdő­szobáját és W. C.-jét az IKV 5/4-es házkezelősége kénytelen volt földig bon­tani. A műszaki számítá­sok szerint kb. két hétig tartó helyreállítási munka maradt akkor hátra, ám ez máig — közel fél év után — sem fejeződött be. Min­den illetékessel kapcsola­tot kerestünk az V. kerü­leti IKV-nál. Valameny­­nyien próbálkoztak segíte­ni, ígértek, intézkedtek — eredménytelenül. A lakás­ban három rokkantnyugdí­jas beteg és két további idős kisnyugdíjas él. A fi­zikai és anyagi tűrés, csőd határán túljutottunk ez ügyben. Kérem a segítsé­güket, hogy ezt a tartha­tatlan, elembertelenedett állapotot — a hátralevő munkák befejezésével (fürdőkád, W. C. mosdó bekötéséről van szó) — se­gítsenek megszüntetni. Mindaddig, míg ezeket a munkákat be nem fejezik, a Javszer Vállalat a me­leg vizet szolgáltató bol­lert sem tudja fölszerel­ni... Betekintésre mellé­kelem az ügy részletes le­írását. Dr. Szovátay Tibor V„ Október 6. utca 8. Új órák Karácsony Imre nyugdí­jas tanár az utcai órák át­állítását, korszerűsítését kifogásolta. ★ A Posta Alközponti Üze­münk az elavult, pontat­lan, régi szerkezetű köz­téri órákon 1982/1983-ban nagyszabású rekonstruk­ciós programot hajt végre. A rekonstrukció keretében a leszerelt órák helyett pontosabb, modernebb, kvarcvezérlésű új órákat szerelünk fel. A programot az 1983. év végére befejez­zük, és minden óra a he­lyére kerül. Bencsik László Budapesti Távbeszélő Igazgatóság

Next