Esti Hírlap, 1983. december (28. évfolyam, 284-307. szám)

1983-12-09 / 291. szám

A BUDAPESTIEK BESZÉLNEK Intézkedett a Biztosító „Elutasítás” címmel kö­zölték ifj. Bódi István panaszát. Az abban fog­laltakat kivizsgáltatva meg­állapítottam, hogy ki­­rendeltségünk mulasztást követett el, amiért a ki­rendeltség-vezetőt és az ügyben eljáró dolgozókat szigorú felelősségrevonás­­ban részesítettem. Valamennyi hálózati egy­ségünknek a hivatalos munkaidő teljes tartama alatt ügyfeleink rendel­kezésére kell állnia, ide­értve a kártérítési ösz­­szegek kifizetését is. Ezt az általános gyakorlatot szeg­ték meg dolgozóink, amire az sem szolgál mentségül, hogy pénztárzárlatra hivat­kozással csak a postai tel­jesítés lehetőségéről tájé­koztatták a panasztevőt. Időközben a kárösszeg ki­utalásáról kirendeltségünk gondoskodott. Állami Biztosító Lassú festés A József körúti sportfo­gadási irodát festés miatt júniusban bezárták. Azóta már fél év is eltelt, de ahogy ott piszmognak, még egy év elteltével sem lesz­nek készen. Az egész he­lyiség nem több 100 négy­zetméternél. Hévízen az épülő Termál Hotel 9 eme­letes lesz, de hamarább el­készül, mint ez a 2 szobá­nak megfelelő helyiség. Gömöry Lajos VIII., Bródy Sándor u.. 32. A NAP PROGRAMJÁBÓL C rádió 3 December 9., péntek KOSSUTH: 14.02: Jascha Heifetz hegedül, Brooks Smith zongorázik. — 14.44: Magyarán szólva. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.05: Rév­kalauz. — 15.35: Nagy Olivér népzenei feldolgozásaiból. — 16.00: Mit üzen a Rádió? — 16.35: Leonie Rysanek opera­áriákat énekel. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Helyszínrajz. — 17.30: Pablo Casals gordon­kázik. — 17.59: Rossa László: Fanfár és három ének a Csik­­somlyói passióból. — 18.12: Reklámkalauz. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Sport. — 19.20: Zenekari muzsika. — 20.30: Operettkedvelőknek. — 21.15: Jelenünk a gazdaságpo­­litikus szemével. — 22.00: Hí­rek. Időjárás. Sport. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Hangverseny Lajtha László műveiből. — Kb. 23.45: A Rene­szánsz Rézfúvósegyüttes Scheidt-műveket játszik. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: Melódiakoktél. — Közben 1.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI. 14.00: Rivaldafényben (szt). — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. Útközben. — 18.35: Popzene sztereóban (szt). — 19.35: Reklám. — 19.40: Nóta­­kedvelőknek. — 20.30: Hírek. Útközben. — 20.35: Technikai szünet. — 20.38: Embermesék. — 21.38: Technikai szünet. — 21.41: Vavrinecz Béla ford.: Magyar képeskönyv (szt). — 22.00: Ritmus. — 22.30: Hitel — világkép. — 23.00: Hírek. Idő­járás. Sport. — 23.20: Operett­­részletek. — 24.00: Hírek. Idő­járás. 3. MŰSOR: 14.00: Undine — részi. Lott­­ring operájából (szt). — 15.00: Kamarazene (szt). — 15.24: Mo­zart-hangverseny (szt). — 17.00: Magyar zeneszerzők (szt). — 17.50: Opera-művészlemezek (szt). — 18.50: Popper Leó: Esszék és kritikák. — 19.00: Hí­rek. Időjárás. — 19.05: Rene­szánsz vokális muzsika. — 19.55: Rádiószínház. Az ember tragédiája (szt). — 22.30: A rocktörténet nagy előadói (szt). — 23.30: Hírek. Időjárás. December 10., szombat KOSSUTH: 4.25— 7.59: Jó reggelt! A Kos­suth rádió reggeli műsora. — 8.00: Hírek. Időjárás. Műsoris­mertetés. — Kb. 8.20: Mai kul­turális programok. — 8.30: Csa­ládi tükör. — 9.00: Mit — hol — mikor — hogyan? Tanács­adó műsor. — 9.15: Színes né­pi muzsika. — 10.00: Hírek. Idő­járás. — 10.05: Volt, lesz . . . — 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Déli zeneparádé. — 13.25: Or­vosi tanácsok a magas vérnyo­másról. — 13.30: Kontinensek, szántóföldek. PETŐFI: 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. — 8.00: Hí­rek. Időjárás. Sztereó beállító­műsor. — 8.11: Jobba Gabi éne­kel (szt). — 8.20: Tíz perc kül­politika. — 8.30: Hírek. Útköz­ben. — 8.35: Joan Sutherland operett- és zenés játék­ felvéte­leiből. — 8.57: Reklám. — 9.00: Lappföldi varázslat. Zoltán Pé­ter útiműsora. — 10.00: Szom­bat délelőtt. — Közben 10.30: Hírek. Útközben. — 12.00: Jó ebédhez szól a nóta (szt). — Közben 12.30: Hírek. Útköz­ben. — 12.55: Repülő paripák. — 13.45: Időjárás- és vízállás­jelentés. 3. MŰSOR: 7.00: A szolnoki stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora. — 7.30: A miskolci körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. — 8.00: Hírek. Időjá­rás. Műsorismertetés. — 8.03: A kiállítótermek programjából. — 8.17: Messiaen: Mennybe*­­menetel (szt). — 8.46: Kamara­zene (szt). — 9.25: Mi újság a magyarországi operaszínpado­kon? — 10.25: Slágerlista (szt). — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Hangfelvételek felsőfo­kon (szt). — 12.35: A Gachingi Kamarakórus énekel (szt). — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.07: Lemezbörze helyett (szt). (TELEVÍZIÓ 3 PÉNTEK 14.45: Iskolatévé. Stop! Köz­lekedj okosan! (Színes.) 14. rész: Helyes és helytelen, ve­szélyes és veszélytelen, sza­bályos és szabálytalan utas­magatartás. — 14.50: A termé­szet válaszol. Dr. Frenyó Vil­mos műsora. Elevenszülő növé­nyek. (Színes.) — 15.00: Fizika (ált. isk. 8. oszt.) Rádió, tele­vízió. (Színes.) — 15.25: XX. század: Mensáros László iro­dalmi estje. — III. rész. (Szí­nes.) — 16.10: Hírek. — 16.15: Szülők iskolája. XIII/3. rész: A mozgásról (ism.) (Színes.) — 16.45: Öt perc meteorológia. — 16.55: Keresztkérdés. Fejtörő­­játék. (Színes.) — 17.25: Kép­újság.­­— 17.30: Segítünk vá­lasztani. A pécsi körzeti stúdió műsora. (Színes.) — 18.00: Ka­lendárium. Ismeretterjesztő magazin. — 19.00: Reklám. — 19.10: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. (Színes.) — 19.15: Olvassatok mindennap! (Színes.) — 19.20: Esti mese. (Szí­tes.) — 19.30: Tv-híradó. (Színes.) — 20.00: ,,És mégis mozog a Föld” Jókai-vetélke­­dőműsor. — IV/2. rész. (Szí­nes.) — 21.35: Pénteki rande­vú. Az ifjúsági szerkesztőség műsora. (Színes.) — 22.35: A hét műtárgya. Niccolo Regnie­­ri? Kártyázó társaság. (Színes.) — 22.40: Gyilkos eltávozáson. Dán tévéfilm. (Színes.) — 23.10: Tv-híradó 3. (Színes.) 2. műsor: 20.00: Éjszakai ügyelet. Fran­cia tévéfilmsorozat. VI/4. rész: Anne. (Színes.) — 20.55: Tv­­híradó 2. (Színes.) — 21.55: Reklám. — 21.25: Harc a hata­lomért. Holland dokumentum­film. (Színes.) — 22.25: A Stray Cats a Rockpalotában. Közve­títés az amerikai rock and roll zenekar 1983. augusztusi esseni koncertjéről, felvételről. II. rész. (Színes.) — 22.40: Képúj­ság. Zeneakadémia: MÁV Szimfo­nikusok (MÁV-bérl. A/3. fél 8) — Zeneakadémia Kisterem: To­kos Zoltán (gitár), Szeverényi Ilona, Vékony Ildikó (cimba­lom) hangversenye (Téli kama­raestek 5. fél 8) — Pesti Viga­dó: Némethy Attila zongora­estje (Chopin és Liszt zongo­raművei 1. fél 8) — Pesti Viga­dó Kamaraterem: A legna­gyobb magyar — monodráma Bánffy György előadásában (7) — Kálvin téri ref. templom: Máté János orgonaestje (8) — Nemzeti Színház: Rómeó és Júlia (7) — Várszínház: Sarah, avagy a languszta sikolya (be­mutató, 7) — Katona József Színház: Mirandolina (7) — Madách Színház: TV. Béla (be­mutató, 7) — Madách Kamara: Fészekalja (25. bék­, 7) ; Hofé­­lia (este fél 11) — Vígszínház: Amadeus (7) — Pesti Színház: Vak Béla király (7) — Fővárosi Operettszínház: Szerdán tavasz lesz (7) — Thália Színház: Jó­ból is megárt a kevés (7) — Thália Stúdió: Budapesti Ez- Az (bemutató, fél 8) — József Attila Színház: Gázláng (7) — Józsefvárosi Színház: A tettes ismeretlen (7) — Radnóti Mik­lós Színpad: Atlantisz — Babits Mihály emlékére (7) — Magyar Színkör: Noé galambja (Kos­suth Klub, 7) — Játékszín: Ró­mai karnevál (7) — Mikrosz­kóp Színpad: Bal? Jobb? Bal!! (bemutató, fél 8) — Ódry Szín­pad: Olivér (7) — Vidám Szín­pad : Bubus (7) — Kis Színpad: Mi újság odaát? (fél 8) — Te­­lepódium: „Kikkel vagyunk körülvéve”; Bakonyi boszor­kák (este 11) — Hököm Szín­pad : Amerikai komédia (MOM, 8)­­— Budapesti Gyermekszín­ház: Mese a halászlányról (du 3) — Multimedia Stúdió: Mike Oldfield (fél 8); Lézeretika (es­te 9) — Állami Bábszínház: Tündér Lala (Népköztársaság útja 69., du 3) — Csepel Mű­vek Munkásotthona: Vásári bábkomédiák (du 3) — Egye­temi Színpad: A 180-as csoport élő lemezbemutatója (7) — A színházi előadások részletes szereposztása, rövid tartalma és bérleti előrejelzése a Pesti Mű­sorban ! Akar szilveszterkor más bőr­be bújni? Maszkkészítést, maszkírozást, külföldi alap­anyagú gélmaszkok készítését vállaljuk. Parókák, álszakállak és egyéb eszközök nagy vá­lasztékban. Egyéni elképzelé­seit tökéletesen megvalósítjuk, mássá formáljuk, akár egy ön által hozott fénykép alapján is. Előzetes méretvétel. Elké­szítés a helyszínen, vagy kí­vánság szerint. Megrendelés 18 és 20 óra között a 338-504-es telefonszámon. (x) Az IBUSZ Budapestről induló szilveszteri autóbuszos kirándu­lásai: Szarvas—Gyula dec. 30. január 1. (1950 Ft). Szombat­hely december 30.—január 1. (1900 Ft). Somogyország de­cember 31.—január 1. (1300 Ft). Szekszárd december 31.—ja­nuár 1. (1300 Ft). Pápa decem­ber 31.—­január 1. (1200 Ft). Nagykőrös, Czifra csárda de­cember 31. (450 Ft), Dunafü­­red december 31. (450 Ft), Vác december 31. (450 Ft). Szil­veszteri kirándulásaink rész­vételi díjából nyugdíjasoknak kedvezményt adunk! Üdülési ajánlataink az év végére: Gyula (Park­szálló) december 27.—január 2. (Félpenzióval: 2370 Ft, teljes ellátással: 2790 Ft). Debrecen (Nagyerdei Gyógyfürdő) december 27.—ja­nuár 3. Félpenzióval: 2130 Ft. Dombóvár—Gunaras (Gunaras­­szálló) december 27.—január 2. Félpenzióval: 2130 Ft, teljes el­látással: 2430 Ft. Hajdúszo­boszló december 27.—január 2. Teljes ellátás. A Gambrinus­­szállóban: 2630 Ft, a Délibáb­szállóban : 3800 Ft. Kőkapu (BEFAG üdülő) december 27. —január 3. Teljes ellátással: 1950 Ft. Részletes felvilágosítás és jelentkezés az IBUSZ-iro­­dákban. (x) Nemzetközi macskakiállítás! Sorbanállás nélkül! ötszáz ma­gyar és külföldi macska a BNV „F” pavilonjában 1983. dec. 10—11-én 10—18 óráig. Megközelíthető a 100-as autó­busszal az Örs vezér térről. Gépkocsiparkolás a III-as ka­punál. (M. M. O. E.) (X) Tavaszváró társkereső ügy­nökség. Kedvezmények. Tele­fon: 698-198. (X) Régiségbolt nyílt Óbudán (V. kerület, Lukács u. 2.). Nyitva: hétfőtől péntekig, 10—18 óráig. (X) A „Pás­ton” hanglemezbolt­ban (Budapest XIII., Katona József u. 7., Nyugati pályaud­varnál) most érkezett nyugati könnyűzenei sikerlangleme­­zek széles választékú karácso­nyi vására. Újdonságok, ritka­ságok, nosztalgia stb. (x) Florida Szolárium. Gyorsbar­­nulás. Tel.: 335-351. VIII., Jó­zsef krt. 14. I. La. (X) A Tourinform jelenti: Az 1984. január 1-től érvényes új útlevélrendeletet ismerteti a „Világjáró ABC”, amely pén­tek reggeltől kapható az új­ságárusoknál. A lapban érde­kes összeállítás olvasható az útlevél történetéről, és szakér­tők válaszolnak az új rendel­kezésekkel kapcsolatos vala­mennyi kérdésre. Részletes is­mertetést adnak az egyszerű­sített kérelmekről, az ügyinté­zésről. A „Világjáró ABC” is­merteti az egyéni és a látogató­útlevéllel utazók valutaellátásá­­val kapcsolatos intézkedéseket, a jelenlegi devizaárfolyamokat. A lap részletes jövő évi hazai eseménynaptárt közöl, és sok érdekes tudnivalót tartalmaz a külföldre utazóknak. Előzetes tájékoztatást ad a budapesti tavaszi fesztiválról. A rejtvény­­fejtők között 50 ezer forint ér­tékű nyereményt sorsolnak ki. A fődíj egy színes televízió. (x) .Szabadáras" cikkek? A toalettpapírok és a for­galomban levő legkülönbö­zőbb papírszalvéták „napi árai” üzletenként mások és mások. A magyar gyártmá­nyú Crepto-papíron kívül szinte egyetlen más gyárt­mányon nincs feltüntetve a fogyasztói ár. A Hangulat, a Coetail és egyéb ,egyszí­nű és mintás papírszalvétá­kon elhelyezett gyártói sza­lagon sem található az ár. Ebből adódóan közértben, papírboltban vagy trafik­ban egy ugyanazon napon vásárolt tételeknél más árat számoltak. Ebből hosszas és kellemetlen vitáim adód­tak nem egy esetben és azt hiszem, jogosan éreztem úgy, hogy szabadáras cik­kek, melyet mindig az adott pénztáros áraz és ez meggyőződésem szerint nem erkölcsös. Kérem, hogy tüntessék fel jól olvashatóan és lát­hatóan a fogyasztói ára­kat, hogy ez a két látszólag filléres tétel ne lehessen újabb lehetőség a vásárlók megkárosítására. Vágvölgyi Istvánná­l „Sztavrida” márkájú szov­jet paradicsomos konzervet vásároltam a minap a kö­zeli ABC-üzletben. A tet­szetős kivitelű és a Délker által mellékelt magyar nyel­vű tájékoztatón többek kö­zött ez olvasható: „Fogy ár: 11,— Ft. Minőségét meg­őrzi: 1985. dec. 31.” — Ez a szavatosság azonban az árára nem vonatkozik, ami csak a pénztárnál derült ki. Kérdésemre ugyanis, hogy miért 14 forintot üt be, a pénztáros rutinosan vála­szolta: „Annyi az ára”. Újabb kérdésemre, hogy ezt miért nem tüntetik fel a dobozon, azt közölte: „Mert kevés az ember és nem érünk rá”. Tekintettel mögöttem vá­rakozókra nem kezdtem vi­tát, hanem nyeltem egyet és fizettem. Mivel nem egyedi esetről van szó, ez­úton kérdezem meg az Új­pesti Közért Vállalat­ tisz­telt vezetőségét és a taná­csi felügyeleti szerveket, vajon helyesnek tartják-e, hogy az előbbi gyakorlat elterjedjen? Ha minden egyes darabos terméken sokszor tényleg lehetetlen a mostanában elég gyako­ri árváltozásokat feltüntet­ni, mégsem megengedhető, hogy az üzlet területén egy központi helyen, vagy még­­inkább a vásárlópult kör­nyékén az árváltozásra ne hívják fel a figyelmet. Ha a fenti „módszer” divatba jön, a vásárlókat megfoszt­ják az ellenőrzési lehető­ségtől. Ebben az esetben teljesen felesleges dolog árcímkét tenni a termékek­re, mert a pénztáros úgyis annyit blokkol, amennyit akar, legjobb esetben átszól a kollégájának, hogy „Ju­­cikám, ez ma mennyi?” A visszaélések megelőzé­se céljából sürgős intézke­dést kérek! Nagy Péter IV., Tito u. 31. 1015. ( SZÍNHÁZ Erkel Színház: Eljegyzés a kolostorban (Gyurkovics— Klemperer bér­. 3. ea., 7) — ( közlemények­) Dr. Kardos Pál fogszakorvos telefon­száma 533-717-re válto­zott. (X) Fotelágyügy Az Esti Hírlap november 25-i számában az Itt a bu­dapestiek beszélnek rovat­ban megjelent Ki fizeti a különbséget? című levélben foglaltak kapcsán az aláb­biakról tájékoztatjuk a szerkesztőséget: Szövetkezetünk fotel­ágyak gyártásával nem fog­lalkozik, így a vásárló min­den bizonnyal tévedésből kapott garancialevelünk­ből. Megjegyezzük: az ere­detileg megjelent írásukra azért nem válaszoltunk, mert biztosak voltunk ab­ban, hogy az Újpesti Áru­ház egyértelműen tisztázni fogja nyilvánvaló tévedé­sét. Kiss József műszaki vezető Csillag Faipari Szövetkezet Ismerősöm november 26- án a 60 020 számú „exp­­resszáruvevénnyel” Fü­­löpszálláson egy kemping­kerékpárt adott fel Molnár Imre budapesti lakos cí­mére (XVI., Sashalom, Gu­­zsaly utca 10.). A „nyilatko­zatok” rovatba beírta, hogy „a kerékpárt házhoz szállí­tani kérem”. A vasút Fü­­löpszálláson át is vette a kerékpárt, a vevény fel­adónál maradó másodpél­dányát szabályszerűen le­bélyegezte. A címzett vár­ta is a „házhoz szállítan­dó” — és ennek megfelelő tarifával feladott — kerék­párt, de bicikli helyett sür­gönyt kapott. A táviratot november 29-én a buda­pesti Józsefváros vasútál­lomás küldte a következő szöveggel: „Címére kerék­pár érkezett, elviteléről gondoskodjon.” Molnár Imre ezután Sashalomról elutazott a józsefvárosi vasútállomásra, ahol a fel­adáskor vállalt Guzsaly ut­cai kiszolgáltatás helyett helyben kezébe nyomták a biciklit. Reklamációjára annyit közöltek csupán: miért a józsefvárosi vas­útállomásra irányították a kerékpárt, hiszen tudhat­ták volna, hogy ott nincs „háztól házig” szolgáltatás. (Persze, nem a feladó „irá­nyította” a szállítmányt oda, hanem maga a vasút, a feladó csupán a rendel­tetési címet jelölte meg.) A MÁV tehát hibát követett el, amikor a „házig” szállí­tás helyett a város másik végébe citálta a címzettet a kerékpár átvételére, ezt tetézte azzal, hogy saját belső irányítási hibájának következményeit az egyéb­ként idős, nyugdíjas cím­zettre hárította és a csatta­nó, Molnár Imrével a jó­zsefvárosi állomás még ki­­is fizettette a részére kül­dött, elvitelre felhívó táv­irati értesítés 19 forintos díját! Dr. S. T. :Háztól házig” — vigye maga." (Endrődi István rajza) Felszólítás üvegezésre „Szél süvít a folyosón” címmel lapjuk 1983. no­vember 29. számának „Itt a budapestiek beszélnek” ro­vata Boda Kamilla (XXI., Árpád u. 10.) panaszát kö­zölte. A levélben leírtakkal kapcsolatban elmondjuk, hogy a lakószobára vonat­kozó 20 C-fokos léghőmér­sékleti értéket nem a Fő­városi Távfűtő Művek írta elő, hanem a nehézipari miniszter 2/1966. (III. 31.) NIM sz. rendelete határoz­ta meg. A távfűtött épületek fű­töttségét a fogyasztóink ér­dekében is és szolgáltatá­sunk minőségének ellenőr­zése céljából is rendszere­sen mérik hőfokmérő dol­gozóink az Országos Mé­résügyi Hivatal által hite­lesített Aerotherm léghő­­mérséklet-mérő módsze­rekkel. A levélben leírt javítási munkák elvégzése a XXI. ker. IKV feladata. Az in­dokolatlan hőveszteség megszüntetésére a XXI. ker. IKV-t a szerkesztősé­gükhöz küldött levelünk­kel egyidejűleg felszólítot­tuk a javítási és üvegezé­­si munkák haladéktalan el­végzésére. * Kerényi Gyula igazgató Mélységes fájdalommal tu­datjuk, hogy a felejthetetlen férj és apa, dr. Róna Imre aranydiplomás gyermekgyó­gyász főorvos váratlanul el­hunyt. Temetése 1983. december 11-én, 10.30 órakor lesz a Rá­koskeresztúri temetőben (Koz­ma u. 6.). Gyászolják: felesé­ge és leányai, Vera és Mari, va­lamint testvérei, barátai. (x) Az Ybl Miklós Építőipari Tervező Szövetkezet vezetősé­ge tudatja, hogy Zolnay György osztályvezető, munkatársunk és barátunk hosszan tartó beteg­sége következtében, 57 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1983. decem­ber 16-án de. 11 órakor a Far­kasréti temetőben lesz. Az el­hunytat szövetkezetünk saját halottjának tekinti. Gyászolja szeretett családja és a szövet­kezet dolgozói. Cím: Ybl Mik­lós ÉTSZ 1052 Bp. V., Bécsi ut­ca 1. (X)

Next