Esti Hírlap, 1983. december (28. évfolyam, 284-307. szám)
1983-12-08 / 290. szám
• A tegnap este bemutatott A piac című film szerzői a televízió legjobb hagyományait élesztették fel Ez a hagyomány, úgy tetszett, végképp kiveszőfélben van; az úgynevezett drámai produkciók rendezőinek figyelme mindenfelé elkalandozott, kivéve azt, ami közvetlenül a szemük előtt zajlik. Leléptek a jelen valóság színteréről, átadva ezt a terepet a riportnak és dokumenumnak, kizárólagos használatra. Nos, László-Bencsik Sándor író, Horváth Péter forgatókönyvíró, Marosi Gyula dramaturg és Mihályfy Sándor rendező erőteljes lendülettel fejest ugrott a valóságnak abba a kifogyhatatlan témagazdagsága mélyébe, amit közhelykifejezéssel élve az élet sűrűjének szoktunk emlegetni. Fejest ugrott, és mélyre merült a szerzői gárda, oda, ahová ritkán esik pillantása annak, aki a piaci standokon az ártáblák és áruminőségek szívderítőnek nem túl gyakran mondható látványánál rendszerint nem néz tovább. A piaci maffia működését a tévéfilm ügyes dramaturgiai megoldással egy fiatal fiú ideoda hányattatásán át mutatta be, belopva ezzel a személyesség nem elhanyagolható mozzanatát a valóság tárgyszerű ábrázolásába. Olyan emberekre irányította a figyelmet, akik kiesnek a társadalmi érdeklődés fókuszából. Akár kényelmetlen, kínos filmnek is nevezhetjük A piacot e tekintetben, mert egy nagyon szövevényes, felszín alatti jelenséget vezetett le egy matematikai egyenlet pontosságával és objektív kivédhetetlenségével. A „mese” az ártatlan fiúról, összefogta a valóság részleteit, ezzel lett érdekes még akkor is, amikor erőtlenebb és áttetszőbb volt egy-két fordulata. Az igazi értéket azonban a téma realitásra törekvő és meggyőző tényekre alapozott feldolgozása képviselte. A rendező ugyan nem mindig igazította egymáshoz szereplőinek játékát, a nyers valóság mellett olykor bántóan finomkodó színészi játék zavarta az összhangot. Ám ezek a szépséghibák eltörpülnek ezúttal amellett, hogy végre izgalmas, fontos, mai téma került egy tévéfilm középpontjába. (bársony) TUNISZBAN Jugoszláviai magyar színház Magyar nyelvű színházi előadást is láthattak-hallhattak a színházlátogatók Tuniszban, novemberben. A karthagói színházi napok nevű nemzetközi fesztivál valójában az arab nyelvű színjátszás seregszemléje volt, de a kísérő műsorban kísérleti és avantgárd együttesek is szerepeltek. Főleg Afrikából természetesen, de Európából is meghívtak két együttest: egy franciát (Marseille képviselte ezt az országot), és egyet Jugoszláviából. Déli szomszédunk sajátos nemzeti-nemzetiségi politikája ismeretében nem kell csodálkozni, hogy a választás az Újvidéki Színházra esett (ez a hivatalos neve az újvidéki magyar kamaraszínháznak), amely Beckett Godot-ra várva c. előadását vitte el Tunéziába. Az előadást szimultán fordították ugyan, de csak kevesen jutottak fülhallgatóhoz, a többiek csodálkozva hallgatták a különös „jugoszláv” nyelvet ... (Magát a darabot jól ismerik, hiszen ott is játszszák.) SZEMÉLYHEZ SZÓLÓAN MESÉLNI Venda próza Beszélgetés Fábri Péterrel Fábri Péter kifogyhatatlan a történetekből. Felnőtt közönsége gyermeki csodálkozással figyelte, amikor az Operaház Dalszínház utcai klubjában, a Rátkai Munkás-Művészklub rendezésében, az író mesélt. Szebbnél szebb elbeszéléseket hallottunk például a kínai rézművesről, aki elvesztette tükörképét, meg a káprázatos hollywoodi Judy Farewellről, akinek mozihősnője kilép a filmből és szívenlövi alakítóját. Aztán a francia sanzonettről, aki azt kívánta, bárcsak mindig a hangszórókon át szólhatna az emberekhez, és vágya teljesült: ha szólni akart kisfiához, mikrofonba kellett súgnia: szeretlek, kicsikém! Ajánlás — Igazi meséket mondok. A mese műfaja Balázs Béla hatására kezdett foglalkoztatni. Különösen megragadott, hogy Balázs Béla az első meséskötetében a történeteit mindig valakinek ajánlotta — mondja Fábri Péter. — Miért fontos az ajánlás? — Úgy gondolom, az irodalom nagyon sok műfajában már nem is tudja az ember, hogy kihez beszél. A mese eleve föltételezi a hallgatóságot, azt, amelyik hinni tud a mesében. Ez a hallgatóság lehet akár egyszemélyes is, de a meseírás mindenképpen személyhez szóló munka. Minden művészet — érzésem szerint — valamikor nagyon személyes jellegű volt. A görög dráma is minden egyes jelenlevőhöz személyesen szólt, ülhettek akár tízezren is a teátrumban. — Hogyan születnek a mesék? — Képek és történetek jutnak eszembe barátaimról, a szeretteimről. Néha csak egy szókép. Például: „Ez az ember páncélban jár”. Ha a szókép már eszembe jutott, akkor megpróbálom végiggondolni, egységes jelképrendszerben kidolgozni az általam jól ismert, személy életének lényeges konfliktusait. Hőseim személyiségének különbözősége folytán a mese színhelyei a legkülönfélébbek, az ókori Görögországtól a mai Hollywoodig. Azt hiszem, ez legalább annyira az emberek egyéniségének sokszínűségét jelenti, mint amennyire talán az írói fantázia színességét mutatja. Líra — Kevés szerző vállalja, hogy előadja a műveit közönség előtt is. Önnek ez előadóművészi fokon sikerült ... — Az irodalom legtávolabbi múltjába nyúlnak vissza ennek hagyományai, ismert gyakorlat az ókori költőktől Füst Milánig. Ez is szorosan összefügg a személyesség kérdésével. Az irodalom valaha azért született, hogy az emberek meghallgassák. Én nem azt érzem, hogy vállalkozom az írásaim előadására, egyszerűen boldog vagyok, ha alkalmam van elmondani őket. Egy mondat dallama nem a szemnek születik, hanem a fülnek. Az élő beszéd levizsgáztatja a leírt szöveget. Én John Lennont és Bródy Jánost is költőnek tartom. Sőt, a szó legősibb értelmében vett költőnek, hiszen ahogyan Lennon kiállt, vagy Bródy kiáll a közönség elé, az nagyon hasonlít arra, ahogyan — teszem azt — a walesi bárdok énekelhettek hallgatóiknak. — Két verseskönyve, prózai kötete, zenés darabok szövegei és meséi, ismertté tették a nevét. Hogyan támadt kedve dalszövegeket írni? — A mesékhez szorosan kapcsolódnak a dalok, amelyeket Gallai Péter énekelt az estemen. Vele több mint két éve ismerkedtem meg, akkor még a Piramis együttesben játszott. Külső megrendelés nélkül — magyarán: ahogy általában igazán lehet írni — elkezdtünk közösen rockos sanzonokat komponálni. Két év alatt másfél tucat dal született. Rock-sanzon — Rock-sanzon és mese? — Lényegében azonos a jelképrendszer, noha a dalok közege, helyszíne a mai Budapest. A rock-sanzonok szövege is azért „íródik”, amiért a mesék, mert remélem, hogy e két műfaj alkalmas arra, hogy személyes legyek, és talán még sokakhoz is szóljak. — Most min dolgozik? — Színikritikákat írok. Nyáron elkészült egykötetnyi versem. A versek többségét antik versformákban írtam. Ennek a látszólag csupán külsődleges ténynek számos tartalmi következménye lett. A külső fegyelem arra kényszerültt, hogy képeimet és gondolataimat ugyanazzal a pontossággal fogalmazzam meg, amivel a régi mesterektől átvett versformákat használtam. Ezeket a formákat korántsem tartom egyedül üdvözítőnek. De örülök, hogy ezt is kipróbáltam. Pálffy Judit □ JANCSÓ ADRIENNE vasárnap, 11-én délután 5 órakor Áprily Lajos és Jékely Zoltán verseiből öszszeállított műsorát adja elő a pesti Vigadóban. A LINHA SINGERS vokális kamaraegyüttes ad koncertet 12-én, hétfőn este 7-kor a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában. ÓVODÁSOKNAK, ISKOLÁSOKNAK Csipkerózsika és Brekiék Két új színházi produkciót mutattak most be óvodás korú és az általános iskola alsó tagozatába járó gyermekeknek. Mindkettőt moziban adják. A közelgő téli szünidőben remélhetőleg megsokszorozódik mindkét produkció előadásszáma. A Csipkerózsika hetenként egyszer vagy kétszer a Corvin moziban megy, kora délután, fél 3 órai kezdettel. A Grimm-testvérek örökszép meséjét ifj. Kalmár Tibor és Csongrádi Mária alkalmazta színpadra, Ullmann Ottó és S. Nagy István pedig zeneszámokat írt hozzá. Csongrádi Kata, Hadics László és Józsa Imre minden előadáson játszik, a darab többi szerepét a színészek elfoglaltsága miatt kettősben osztották ki. A címszerepen Oszvald Marika és Málnay Zsuzsa osztozik, boszorkányként Békés Itala és Halász Aranka felváltva látható. Szerepel még a játékban Pécsi Ildikó (felváltva Bökönyi Laurával), Farkas Bálint (az ő váltótársa Rosta Sándor) és Mucsi Sándor (akit Berényi Ottó vált). Mint tapasztaltuk, az előadást nagy szeretettel és óriási lelkesedéssel fogadja az ifjú közönség, amely a színház után mozit is kap, ráadásként: a Csipkerózsikát követően néhány mesefilmet vetítenek. A Brekiék Budapesten című gyermekprodukció színhelye a Kossuth mozi szombat délelőttönként Szereplők: Mikó István (Breki), Hacser Józsa (Röfi), Csongrádi Kata, Szerednyey Béla, Maros Gábor, a kis Ullmann Mónika és fivére, ifj. Ullmann Ottó. Az élő szereplők dalolása, tánca, mókázása után itt is mesefilmek vetítésével fejeződik be az előadás. A Csipkerózsika az Országos Rendező Iroda, a Brekiék Budapesten az Ifjúsági Rendező Iroda produkciója (s) FILMBEMUTATÓ Gallipoli Ilyen kétségbeesett, őrületes versenyfutást ritkán lát a világ. Lövészárkok homokjában, a félelem és a szenvedés már-már nem emberi hörgésétől kísérve egy fiatalember rohan lélekszakadva az arcvonaltól a tiszti állásokig és vissza. Frank, Ausztrália tágas tereinek egyik legjobb futója élete legnagyobb versenyét futja: az izmok szakadtáig fut az életért. Barátja, bajtársai, honfitársai életéért. Hazájától sok ezer kilométernyire, egy valójában meg sem értett érdekek háborújának színterén, a törökországi Gallipoliban rohan az életet jelentő üzenettel, 1915 nyarán. Egy derűs, napsütéses napon, amely egyike volt a történelem azon epizódjának, amit úgy emlegetünk, hogy első világháború. Frank, a párductestű Frank mit sem ér az emberfeletti teljesítményével. Az életek felett az ő emberi csúcsteljesítményénél kevésbé személyes, viszont jóval nagyobb hatalmak döntenek. Nagyhatású film Peter Weir ausztrál rendező Gallipolija, amelynek utolsó, lélegzetelállító jelenetében a néző valósággal átéli az izmok és tüdő elviselhetetlenül éles fájdalmát, de a rendező eléri, hogy ennél a fizikai hatásnál jóval erősebben éli át a lélek és az elme tehetetlen fájdalmát. És üvölteni kész dühét. Hazai szóhasználattal azt mondhatnánk, hogy az abszolút profi Web, és mestertudású forgatókönyvírója, David Williamson az ausztrál filmművészet nagy dezilluzionistái. Nem a hősöket fosztják meg a nekik valóban kijáró nimbusztól. A történelmi szituációról hántják le a legendává fényesült burkot, mint holmi hazug csillogású sztaniolpapírt. A film azt a történelmi ütközetet választotta hátteréül, amely legendás fénynyel él a köztudatban. Gallipolinál, a török fronton elképesztő hősiességgel ausztrál katonák ezrei áldozták fel életüket az angol csapatok sima partraszállásának érdekében. Tízezer fiatal élet volt ott az ára — egy kudarcba fulladt katonai akciónak. Ezt a nekünk, ma élőknek keserűen ismerős, hiábavaló és szörnyűséges húsdarálót Weir és Williamson nagyszerű dramaturgiai érzékkel hozta emberközelbe azzal, hogy két vidám, életerős, atlétatehetségű fiatalembert emelt a történet középpontjába. Archy, a futóbajnok, és Frank, a sportpályán legnagyobb ellenfele, más és más indítékból ölti magára az ausztrál hadsereg könnyűlovasságának egyenruháját. Archy csupa naiv és hazafias lelkesültség, Frank fanyar kételyei is megtörnek ekkora felbuzduláson. Lefegyverzően biztonságos kézzel adagolja a rendező a feszültséget, a humort, a szórakoztatóan derűs és lendületesen izgalmas jeleneteket, amelyben a két főhősnek és honfitársainak mit sem sejtő lelkesültségét mutatja meg, s azt a hősiességet, amely az ausztrál hadsereg részvételét jellemezte az első világháborúban. Ennek a mellbevágóan naiv lelkesedésnek és hazafiúi bátorságnak remek szituációkban megvalósított érzékeltetésével éri el a film, hogy az értelmetlen áldozat abszurditását, maga a néző éli meg. A török gépfegyverek ellen szuronyrohamra kivezényelt ausztrál fiúk lekaszaboltatásának ismételt jelenetei, Frank futása az akciót lefújó parancsnoki üzenettel — drámaian feszült csúcsai a filmnek. A Franket alakító Mel Gibson, Archy szerettében Mark Lee, operatőrként Russel Boyd olyan alkotótársai a filmnek, hogy velük Weir és Williamson a Gallipolival igazi, nagy filmélményt teremtett. Szíven ütő és torokszorító háborús tapasztalatokban, sajnos, egyáltalán nem szűkölködő magunknak is nagy filmet. Bársony Éva Frank: Mel Gibson Gyermekkönyvhét DONALD KACSÁTÓL A KOMPUTERIG Egyedül lenni jó, mert mindenfélét csinálhat az ember. Meg rossz is, mert nincs, akinek elmesélje a kalandokat, nincs, akivel játsszon, akinek panaszkodjon. Erről szól Jens Sigsgaard könyve, a Palkó egyedül a világon. Arne Ungermann rajzai teszik különlegessé ezt a kicsinyeknek szóló könyvet. Akik már nagyobbak, nyaralni is mehetnek egyedül. Illetve a legjobb baráttal, akit Az erdei tó titka című könyvben Mitykának hívnak. Jaroszlav Sztelmah hőseivel sok olyan szünidei kaland megesik, amiről szívesen olvasnak a 9—13 éves olvasók. Donald kacsától a komputerig mindenféle különös lény és eszköz szerepel Majtényi Erik könyvében. Jánoska Törökországban találkozik az összes kalandvágyó fiúknak való izgalommal, de mindez — bár a kisfiú átéli — valahol a tükör háta mögött történik, alkalmat adva az írónak, hogy kicsit kívülről, vidáman összehunyorított szemmel nézze az eseményeket A könyv román—magyar közös kiadásban jelent meg. Ahogy Jánoska, Vlagyimir Ljovsin könyvének hőse is a tengeren kezdi a kalandozást. Ő Nullácska, akinek anyukája még Nyolcas volt, de a gyermek csak „félnyolcasra” sikerült. Nehezen is igazodik el a logika és a számok világában, ahogy sok más gyermektársa. De a játékosfantasztikus algebravilág, ahol még a július is „jullus”, meghozza a kedvet és átsegít a nehézségeken is. (molnár) Újabb jubileum A napokban újabb jubileumához érkezett minden idők (egyfolytában) legtöbbet játszott darabja, Az egérfogó. Londonban most lépett 31. évébe az Agatha Christie-krimi előadása. Egyhuzamban játsszák több mint három évtizede, addig 12 897 alkalommal került a közönség elé, természetesen többször megváltozott szereposztásban, több ízben felújított díszletekkel, jelmezekkel. Ez idő alatt a világnak mintegy 42 országában is előadták.