Esti Hírlap, 1984. február (29. évfolyam, 29-51. szám)

1984-02-29 / 51. szám

ROBOTOK BRNOBAN Aranyérem a Hu­ekának Négy nemzetközi szak­kiállításnak adott otthont Brno az elmúlt héten. Több éves hagyomány már, hogy Morvaország főváro­sában randevúznak a he­gesztés-, a robottechnikai, az automatizáció és az au­tófelszerelési cikkeket gyár­tó szakemberek. Két hatalmas pavilon­ban vonultatták föl termé­keiket a kiállítók, akik kö­zött természetesen döntő többségben voltak a hazai, csehszlovák vállalatok, de számos külföldi is elhozta áruját. Több magyar cég is képviseltette magát Brnó­­ban, a Transelektro, illetve a Mogürt külkereskedelmi vállalat vezérletével. menyt a Hiteka saját fej­lesztésű készüléke könyvel­hette el: élvonalbeli műsze­re vásári aranyérmet nyert, csehszlovák, szovjet, oszt­rák, angol, nyugatnémet és olasz cégek társaságában. A nagy sikerű berendezés dízel, és benzinüzemű gép­járművek vizsgálatára al­kalmas. Verseny­futás Az egy hét alatt volt mit tanulnunk, ellesnünk a külföldiektől, de azért az­zal a kissé megnyugtató ér­zéssel inthettek búcsút a magyar cégek Morvaország fővárosának, hogy terem­het babér nekik is ezeken a piacokon a nagy ver­senyfutásban. (borsi) Svájci cégek A hegesztéstechnikai ki­állításon cseh, osztrák, nyugatnémet, angol, svájci cégek mellett bemutatta termékeit a Transelektro standján a Trakis, a VBKM, a VISZEK. A kis transelektrós csa­pat doyenje dr. Parti Gá­bor volt, a Trakis nyugdí­jas műszaki tanácsadója. Szakértelme, ismeretanya­ga, tárgyalási készsége, munkabírása imponáló, ép­pen ezért arra kértem, fog­lalja össze röviden tapasz­talatait az itt látottakról. •­­ A brnói hegesztési szakbemutató a KGST-or­­szágok legnagyobb, legje­lentősebb ilyen jellegű ren­dezvénye, innen nem illik távol maradni. A két évvel ezelőtti találkozóhoz ké­pest feltűnt, hogy sok nyu­gati vállalat jelent meg az idén. A beruházási vissza­húzódás miatt lanyhult az érdeklődés 1982-ben, s most úgy tűnik, derűlátóbbak e tekintetben a tőkés vállala­tok. A Mogürt szervezésében több cég mutatta be ter­mékeit az Autopress szak­­kiállításon. A Mirköz, a Huteka, a Finommechani­kai Művek, az Auras, a Ganz Műszer Művek, a Soproni Afit, a Bakony Mű­vek autódiagnosztikai be­rendezésekkel, a garázs­iparban használatos mérő-, ellenőrző műszerekkel je­lent meg Brnóban A látványos „felvonulá­son” a legnagyobb erőd­ CSAK a Lakáscsere olvasóinak, CSAK a Centrum Áruházakban és CSAK február 29-én: 20 % TISZTA HASZON, ha a Lakáscsere­cserebere február 12-i vagy 26-i számában megjelent Centrum­menü szelvénnyel vásárol. A CENTRUM MENÜBEN: 300, 500 és 1000 Ft értékű, változatosan összeállított aj­ándékcsomagok. A Lakáscsere-csere­bere című lap a Centrum Áruházakban is megvásárolható. BELVÍZ­MENTESÍTÉSHEZ Szivattyú­telepek Négy nagy teljesítményű szivattyút szerelnek fel az Észak-magyarországi Víz­ügyi Igazgatóság új ricsei telepén. Naponta mintegy félmillió köbméter vizet tudnak velük visszavezetni a folyók medrébe az évről évre belvizektől sújtott Bodrogköz termőföldjeiről. Az igazgatóság régi ricsei telepének már elavult szi­vattyúival nem lehetett megoldani a terület bel­vízmentesítését. Szerelők dolgoznak a hasonlóképpen fontos tiszakarádi szivat­­­tyútelepen is. A karádi öb­­lözet védelmét szolgáló, körülbelül 90 éves telepen ipari műemléknek számító berendezéseket váltanak fel új, korszerű szivattyúk­­­kal. Ezek napi kapacitása meghaladja majd a 700 000 köbmétert. E korszerűsítés, a tervek szerint 1986-ban fejeződik be. A két új te­lep együttesen 20 000 hek­tárnyi földet véd majd a káros belvizektől. Mind­kettőt a megvalósítás sza­kaszában levő bodrogközi meliorációs program kere­tében hozzák létre. (MTI) SIKERES FELFEDEZŐ ÚT M­űhold az üstökös A mesterséges égitestek több mint negyedszázados történetében alighanem a legsikeresebbek közé tarto­zik az IRAS jelzésű csilla­gászati műhold. A rövidítés az „Infrared Astronomical Satellite”, azaz vörösön in­neni csillagászati műhold, elnevezésből származik, és arra utal, hogy az IRAS, az emberi szem számára lát­hatatlan, úgynevezett inf­ravörös sugarak tartomá­nyában vizsgálja, és térké­pezi az égboltot. Az IRAS, a „rakétakor­szak” történetében az első mesterséges hold, amely a Földről is megfigyelhető üstököst fedezett fel, utóbb egy távoli bolygógyanús égitestet észlelt, majd 1983. október 11-én — sok tíz­ezer, nagy fontosságú csil­lagászati mérés mellett — egy addig ismeretlen kis­bolygót talált. Ennek a pa­rányi égitestnek, a földi távcsövekkel végzett ellen­őrző mérések után az 1983 TB ideiglenes jelzést adták. Utóbb Simon Green, az angliai Leicester Egyetem Magyarázat kutatója azt is megállapí­totta, hogy az 1983 TB a különleges égitestek cso­portjába tartozik. A kisbolygók zöme a Földinél jóval távolabb, a Mars és a Jupiter bolygók közt futja be napkörüli pá­lyáját. Ám akad a néhány száz vagy ezer méteres mé­retű apróbolygók közt kö­rülbelül ötven, amely meg­közelíti a Föld pályáját, sőt még beljebb is kerülhet, a Nap közelébe. A legna­gyobb napközelséget, az ed­dig nyilvántartott rendkí­vüli kisbolygók közt az Apolló nevű érte el: 25 millió kilométerre közelíti meg a központi égitestet. (A Föld naptávolsága 150 millió kilométer.) Az IRAS lelte törpeboly­gó azonban még az Apollón is túltesz a Nap megköze­lítésében. Másfél éves ke­ringése során a legnagyobb napközelsége 20,7 millió ki­lométer, vagyis hétszerte közelebb kerül a Naphoz, mint a Föld. Ám még ennél is meglepőbb, hogy az an­gol kutató számításai sze­rint az 1983 TB napkörüli pályája majdnem pontosan azonos azoknak a parányi meteor­darabkáknak ke­ringésével, amelyek októ­ber 12. körül jelentkeztek a legnagyobb számban. Általánosan ismert, hogy augusztus közepe táján igen sok hullócsillag (azaz meteor) villan fel az égen. Kevesen tudják azonban, hogy az esztendő más idő­szakaiban is vannak olyan napok, amikor az átlagos­nál jelentősen sűrűbb a csillaghullás. Ilyen például az október 8—15. közti idő­szak is. A csillagászok már régebben megállapították, hogy ezeken a napokon a Föld a kisebb-nagyobb kő-­ és vasdarabkák aránylag sűrűbb felhőjén halad át. Ezek a felhők ugyancsak a Nap körül keringenek. Az utóbbi száz esztendő során sikerült kimutatni, hogy a legtöbb ilyen nap körüli porfelhő az üstökösök szét­szóródásából keletkezik, így például az augusztusi csillaghullás annak az üstö­kösnek széthullásából szár­mazik, amelyet Swift és Tuttle fedezett fel 1861-ben. Az október 12. körüli hullócsillag-záporhoz tarto­zó üstököst azonban nem sikerült eddig fellelni. Ko­rábban azt hitték, azért nem, mert a porfelhőt szol­gáltató üstökös már sok év­ezrede vagy évtízezrede széthullott. Most azonban az IRAS megadta a valódi magyarázatot: a különös „üstökös” gázanyaga már jórészt elillant, ezért sem fényes, kiterjedt gázburka — feje —, sem csóvája nin­csen. Az egykori üstökös magját alkotó, laza porfel­hő egy piciny szilárd anyagtömeggé tömörült össze, amely csak nagyon lassan szóródik szét a tér­ben. A csillagászok azt is feltételezik, hogy a többi, 50—100 rendkívüli „kis­bolygó” ugyancsak hasonló, kiégett üstökös lehet. Ifj. Hartha Lajos Ismeretlen kisbolygó ★ Csillaghullás ★ KÜLÖNÖS BOSSZÚ A JÁTÉKAUTOMATÁK ELLEN Rulettás betörők Nyereségük: 400 ezer ♦ Föltűnt a sok tízforintos Szó, ami szó, varázsos masinák ezek a pénznyerő automaták: kattognak, ber­regnek, telitalálat esetén muzsikálnak, az ember ész­re sem veszi, és már oda a pénze. A szaporodó bűn­ügyek a megmondhatói, hogy hányan veszítették el utolsó fillérüket ezeken a rulettákon és hányan ve­szítették el annyira fejü­ket, hogy gép feltörésére, kifosztására vállalkoztak. És mind rajtavesztettek. Miként az alábbi bűnügy két gyanúsítottja, a 31 éves Müller János és a nála két évvel idősebb Péter Ferenc. Szinte egyidőben, tavaly kora tavasszal lettek rab­jai az automatáknak. És ekkor még nem is ismer­ték egymást. Müller jól ke­reső Volán-taxis volt, Pé­ter pedig egy könyvesbolt vezetője. Egyikük sem ivott vagy kártyázott, mind­kettőjüket csalód, rende­zett otthon várta munka végeztével. Véletlen, avagy különös egybeesés: mindketten 2—2 ezer forintot veszítettek az első nagy játék alkalmá­val. És mindketten elhatá­rozták, a pénzt visszaszer­­zik. Sőt! Nos, ez az a pont, pillanat, amikor az em­berek — természetesen­ a szerencsejátékosok — nem­csak pénzüket veszítik el, hanem józan ítélőképessé­güket is. Egyik játék a má­sikat követte, egyre na­gyobb és nagyobb összeg vándorolt az automaták perselyeibe a két férfi zse­béből. Müller hozzányúlt a bevételhez, a családi kasz­­szához, esténként nem ment haza, mind lejjebb és lejjebb csúszott. Péter úgy­szintén, ráadásul elsőként ő veszítette el állását is. Néhány hónappal később Müller is. Hol is találkozhattak vol­na máshol, mint a játék­termekben. Szenvedélyes játékosok között gyorsan megy az ismerkedés. És ekkor Müller még taxizott is, többször fuvarozta já­tékostársát, az is előfor­dult, hogy Péter adós ma­radt a tarifával. Igaz, ké­sőbb egyenlítette a szám­lát. Már elég jóban voltak, de Müller még nem avatta be titkába ismerősét, vagy­is nem mondta el neki, hogy ő már túl van az el­ső sikeres betörésen, já­­tékautomata-kifosztáson. Müller igen aprólékosan készült fel betöréseire, már az elsőre is. A rákosligeti Pitypalatty volt első betöré­sének színhelye. Valamivel éjfél után érkezett ide. Nagy szerencséjére a ri­asztóberendezés nem mű­ködött, így elég könnyen bejutott a helyiségbe. A rulettéből kiemelte a per­selyt, majd még összesze­dett néhány holmit, és tá­vozott. A perselyben 39 470 forint volt fémtízesekben. Ennél nagyobb kárt oko­zott azonban a rongálással, ez majdnem 41 ezer fo­rintot tett ki, és végül 4900 forintra tehető az az ösz­­szeg, amit más tárgyak el­vitelével ugyancsak kár­ként okozott. Alig két héttel később a III. kerületi Bivalyosba tört be, innen már nem vitte el a perselyt, hanem kirámolta. Ismét 39 ezer forint ütötte a markát, és ismét elvitte az üzletveze­tő személyes holmijait. (Két héttel később újra betört ide, a zsákmány ezútal 20 ezer forint volt.) Augusz­tus 25-én éjszaka a XVI. kerületi Natasa presszóban fosztotta ki a játékautoma­tát, 25 ezer forint ütötte a markát. Szeptembertől társult Pé­ter Ferenccel. Minden be­törésüket siker koronázta, üres kézzel sehonnan nem távoztak. És alkalmanként igen komoly zsákmányra tettek szert, például szep­tember közepén 70 ezret rámoltak ki a Váci úton található Sport Drinkbár három nyerőgépéből. Mel­lesleg 37 ezer forint kárt is okoztak a betöréssel és rongálással. Szinte minden esetben Péter „hesszelt” (figyelte, hogy tiszta-e a le­vegő), Müller pedig rá­molt. Mire november lett, a tiszta nyereségük megha­ladta a 400 ezer forintot, az összkár viszont elértte a 600 ezret. A rendőrség ter­mészetes nagy erőket moz­gósított a betörők kézre ke­rítésére, valószínűnek lát­szott ugyanis, hogy a leg­több betörés „egy kéz mű­ve”, magyarán mondva ugyanarról a társaságról le­het szó. Müller ugyan ráparan­csolt Péterre, hogy sok tíz­forintossal ne járja a vá­rost, mert előbb-utóbb va­lakinek feltűnhet ez, Pé­ter azonban nagyon szere­tett játszani is az automa­tákon, és egy alkalommal, november 18-án este 20 ezer forintot kitevő fém­tízessel indult neki a vá­rosnak. Ebből tizenöt­ez­ret kártyán elveszített (idő­közben a kártyára is ráka­pott), majd kikötött az egyik presszóban, a nyerő­gép előtt. A tízesek egy ny­lonzacskóban lapultak, job­ban mondva csörömpöltek. A felszolgáló értesítette a rendőrséget, hogy van itt egy gyanús alak... A rendőrség pedig jött. Péter Ferenc már az első lendületre bevallotta betö­réseit a XVII. kerületi Rendőrkapitányság nyo­mozójának, így hamarosan Müller következett a le­tartóztatás sorában. Pénz nem sok maradt egyikük­nél sem, mint mondták a rendőrségen: az eredmé­nyes betörések ellenére is játszottak tovább. Sorsuk­ban még az is közös, hogy időközben a feleségek be­adták a válópert (még a le­­bukás előtt!), mondván, ilyen alakkal képtelenség együtt élni. Az egyetlen, ami mentségükre mondha­tó, az az őszinteség. Min­dent őszintén bevallottak. A bűnügyben a XVII. kerületi Rendőrkapitány­ság befejezte a vizsgálatot. Pethes Sándor BEVÁLT A POSTAI SZOLGÁLTATÁS Megy a recept, jön a gyógyszer Bevált a Posta új szol­gáltatása, a receptközvetí­tés Győr-Sopron megyében. Fél évvel ezelőtt az or­szágnak ezen a vidékén vezették be elsőként a gyógyszertárral nem rendelkező kistelepülések postai gyógyszerellátását. A szolgáltatást 11 község lakói vették igénybe. Az orvosi vényeket a betegek leadták a kisközségek pos­táján, melyeket a rendsze­res postai járattal küldtek el a kijelölt patikákba. A gyógyszertárak elkészítet­ték a medicinát, s a kis csomagot térítési díj elle­nében átadták a postásnak. A betegek a postásnak fizették ki a gyógyszer megelőlegezett árát és a szállítási díjat. A Soproni Postaigazgató­ság értékelte a kísérleti időszakot, és a tapasztala­tok alapján úgy határozott, hogy még ebben az évben bevezeti a receptközvetítő szolgálatot az ellátási kör­zetéhez tartozó Vas és Veszprém megyében is. (MTI) Ismét találkozhat az olvasó a Budapest Sportcsarnok világsztár vendégeivel, Amanda Leartől Carlos Santanáig Tíz koncert, beszámolók, interjúk, diszkográfiák, 159 kép az Amandától Santanáig című, most megjelent könyvben. Már kapható az újságárusoknál!

Next