Esti Hírlap, 1984. június (29. évfolyam, 128-153. szám)

1984-06-05 / 131. szám

FŐVÁROSI TELEFONTERVEK H­atos helyett hetes hívósmunmásmr Négyszázezer előfizető — négyszázas alapegységek A közvéleményt hónapok óta foglalkoztatja a szege­di telefonkötvények sorsa, fogadtatása, jövője. László Lajossal, a Budapesti Táv­beszélő Igazgatóság igazga­tóhelyettesével ennek kap­csán beszélgettünk a to­vábbi elképzelésekről, ter­vekről. Kötvény később — Jegyezhetünk-e a be­látható jövőben Budapes­ten kötvényeket? — Erről még korai len­ne beszélni. A Posta most értékeli a szegedi kötvény­­jegyzés tapasztalatait, ki­­terjesztéséről csak később lehet szó. Budapest telefonhálózata több központos. Meg kell vizsgálni, hogy hol, milyen feltételekkel, mennyire bő­víthető a hálózat, s a ki­jelölhető területen mennyi kötvényt lehet kibocsátani. A megvalósítás — előre­láthatóan — a fővárosban nehezebb lesz, mint Szege­den. — Hallottuk, szakmai kö­rökben már a hét szám­jegyre történő áttéréssel foglalkoznak. Mi indokolja ezt? — A századfordulón négy számjegy alapján kapcsol­ták az előfizetőket a tele­fonoskisasszonyok. Ké­sőbb öt számjegyre volt szükség. Az állomások számának növekedésével 1938-ban át kellett térni a hat számjegyre. Budapes­ten jelenleg csaknem 400 ezer előfizető van. Hat szám tárcsázása után tud­ják egymással felvenni a kapcsolatot. Főközpontok — A hatszámjegyű rend­szerben elvileg egymillió állomást tudunk megkü­lönböztetni. Miért kell át­térni a hét számjegyre? — Ma az úgynevezett elméleti számtartomány­ból nagy mennyiséget le­foglalnak a rövidített hí­vószámok (04, 05, 07 stb.). A másik ok: a meglevő központok jelentős része technikai okok miatt 400- as alapegységekkel műkö­dik. Ezért a számmezőt nem tudjuk egészében ki­használni. Jelenleg épül az új Krisztina főközpont, tervezzük egy új Zugló­­központ üzembe helyezését, s egy új elektronikus fő­központ létrehozását. En­nél nagyobb kapacitásbő­vítésre nincs mód. Üres számmező hiányában pe­dig újabb főközpontok nem létesíthetők. — Mikorra tervezik a hét számjegy bevezetését? — 1988-ra. A legkedve­zőbb műszaki megoldások kidolgozása, az előkészítés bonyolult munka, de ez az ára a precíz, zökkenőmen­tes átállásnak. JÓ VOLT AZ „ÁRJOSLÁS" Több milliós megtakarítás Több millió forint értékű devizát takarított meg a nyersbőrök világpiaci árá­nak előrejelzésére és az ésszerű kockázat vállalásá­ra alapozott taktikai elő- és utóvásárlásokkal a pécsi bőrgyár. A hazai bőripar termelé­sének egyharmadát adó mecsekaljai vállalat szá­mára az árak várható ala­kulásának ismerete külö­nösen fontos. Az üzletkötés és a végter­mék kibocsátása között ugyanis meglehetősen hosz­­szú idő — gyakran fél év — telik el, márpedig a ter­melési költségek háromne­gyede a hullámzó árú, s több mint 50 százalékos arányban külföldről beszer­zett alapanyagokból adó­dik. Az alapanyagok jól idő­zített vételét a gyár a pécsi Janus Pannonius Tudo­mányegyetem közgazdaság­tudományi karával együtt­működésben oldotta meg. Az egyetem vállalatgazda­­ságtani tanszéke számító­­gépes és matematikai-sta­tisztikai módszerekkel elemzi a bőrgyár által ren­delkezésre bocsátott ársoro­kat, s ennek alapján közép­távú árprognózist készít. A vállalat az ebben „jósolt” ármozgásokhoz igazította beszerzéseit. Az ebből származó több mint húszmillió devizafo­­rint­ megtakarítás kétszáz­­hatvan tonna átlagos árú alapanyag értékével egyenlő. A hasznos árprognózist tovább fejlesztik. Ilyen cél- ._XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXV/ bol megkezdték a nyersbo­ t­­ rök és a belőlük készült ? termékek árai közötti ősz- m­ostanában szinte órán- Г-Takaróvásár a Kőbányai Centrum Áruházban!­r­­ 1 Um­ 1 150 cm X 2 méteres szintetikus takarók, reklámáron, 250 Ft-ért kaphatók a lakástextil Számmező — A hét számjegy mi­lyen változásokkal jár? — Az eddig megszokott hat szám előtt az egyest, vagy a kettest kell majd tárcsázniuk a telefonálók­nak. Körülbelül húszezer előfizetőnek már előzőleg megváltozik a hívószám el­ső két számjegye. — Mennyi időre oldja meg a számmezőgondokat a hét számjegy? — Ez végleges megol­dásnak tekinthető. A hét számjegy adta teljes lehe­tőségre szükség nem lesz. — Változik-e a távhívás rendje? — Nem. Belföldi­­hívás­kor továbbra is a 06-ot, külföldi híváskor pedig a 00-t kell tárcsázni. Csepeli Anna Mária szefüggés vizsgálatát, s en-­­­ként zápor verdeste nek tapasztalatait az érté- 4. Magyarországot, aranyat kerítés során hasznosítják 4 évő zápor. Négy fal védel­­majd. (MTI) 4 mében ilyenkor tűnődésre­­ alkalmas az idő. Meglett a férfi persze visszafelé néz, 4 például a gyermekkorára. y£ Hogy is volt akkor zápor­­ idején? Ha a határban érte, bújt, bújt valahová. Szekér alá, 0 búzakeresztbe, szalmaka­­n­zatba, csordakút vájása­­ alá, rohanva elért szélső ház eresze alá. És közben 4 eszébe jutott, jaj, édes- 0 anyám, ugyan fedél alá te­­r­­elte-e a kiscsirkéket, kis­­g­libákat, kiskacsákat. És ha menedék nem­­is semmilyen fakadt, a lovat, az ökröt, a­­ tehenet a szekér elé akasz­­­­totta, s ha már úgyis bőrig­­f­ázott, szépen, tempósan­­/ ballagott hazafelé. Csurgótt­t róla a víz. De a zápor füg­gönyén át bizalommal né- 4/ zett a falu felé. Nem sej­­tette, hanem tudván tudta, hogy már a keresztútnál­­ várja valamelyik fürge lá- 0 bú testvér, a régi, kopott, 4, de száraz, meleg télikabát­­ot tál. Otthon pedig sarkig­­ zárva a kapu, csak be kell­­ rajta hajtani, az eresz alatt pedig ott ácsorog a kiseb­bik fiú, hogy az igavonót kifogja a szekérből, szénát, ablakot adjon az állatok­nak, az agyonázott pedig kerüljön azonnal fedél alá. CSNVVVC4NX4XWXNV4VCOC4NX4VNNNX­NV4NNo ZÁPOR Ott már szék karfáján volt a száraz ruha, a tűz­hely mellé odakészítve a sámli, olykor bor is forra­­lódott, ha éppen volt oda­haza. Még az ágyat is meg­bontották, hátha dum­a alá kívánkozna az emberfia. Tűnődve nézem az orszá­got verdeső záport. S már­­már áthúzom az írás min­den sorát: te, ember, már megint nosztalgiázol! De még idejében eszem­be jut, hogy nincs itthon a családom. A nagyobbik lány esőkabátot se vitt. Er­nyőt, kabátot ragadok, s rohanok az utcasarokig. Ott találkozunk. Folyik az arcán az eső, mint a könny. De amikor megpillant, fel­kacag: 4 — Isteni ötlet, hogy jöttél!­­ Rohanunk haza, s immár 4 ketten nézzük, mit is te- 4 hetünk a többiekért.­­ Ez ugyanis segítené a nek. /N­em hiszem, hogy nősz- f tárképződést. Az akác- és talgia ez. S nem hi-4/ a virágméz mellett a vá­­szem, hogy mások nem p­laszték bővítésére az idén ilyenek. Volt egyszer egy­­ kísérletként különleges furcsa tél Magyarországon. 4 mézfélék átvételét is terv­ 1984-ben. Budapesten ra-­­ be­vette a vállalat A hárs-, gyogóan sütött a nap, a 4 a gesztenye-, a levenduláé Dél-Alföldön pedig százan f és a zsályamézért felárat és százan rekedtek a hófa- $ fizetnek a méhészeknek, vásos országutakon. Meg- $ Ha e termékek iránt a kül­­mozdultak értük a me- $ piacon kereslet mutatko­­gyék, a falvak. Menedéket, ű­zik, később is rendszeresen ételt, italt kaptak, teljesen 4/ átveszik majd ezeket a idegen emberektől. 4, mézfajtákat. Pedig rohanó világban $ élünk. Azt mondják, ez te­­­­szi közömbössé az embert. $ Bár én ennek az igazáért a $ kisujjamat sem görbíteném­­ meg. Ha belegondolunk, TedZeTmyan^léga! A vállalat fogalommal emlékezetem­­­z?...be­l- betepsési elhárí-V tását szerint Herczeg Ferenc lap- 4 gyártására. ... .. . ,v. igény szerinti e eloszor, lapozgat- 4 tSsítanak (MTIi van annak 1905-ös évfolya- • ( ) mát. Tehát már akkor is ro­­j­­­­hant az idő. Pedig Ady End­re úr csak egy esztendővel % __ CJ később adta ki a kort kicsit 4, a) megnógató Új versek című í ' »» kötetét. Simon Lajos , 1984. június 1., kedd TISZÁNÁL, BODROGNÁL Új gátakat építenek Számos helyen építenek új töltéseket az Észak­magyarországi Vízügyi Igazgatóság dolgozói, a Ti­sza és a Bodrog mentén. A legjelentősebb munkát Dél-Borsodban, a Tisza Ároktő és Tiszadorogma közötti szakaszán végzik, mintegy 9 kilométer hosz­­szúságban áthelyezik a védművet, új gátat építenek a meg­levő helyett, s ezzel mintegy 1000 hektárnyi hullámteret tesznek me­zőgazdaságilag művelhe­­tővé. Az eddigi legmagasabb ár­vízi szintet egy méterrel meghaladó magasságú töl­tés építését még az idén befejezik, s így jövőre már megkezdhetik az ezzel nyert termőföld művelését. A tavaszi-őszi áradáskor szinte minden évben elön­tötte a medréből kilépett Bodrog Tokaj és Sárospa­tak mélyebben fekvő terü­leteit. Ennek megakadá­lyozására is új töltések épülnek. A munkát Tokaj­nál, a Szabolcsba átvezető közúti hídnál kezdték. Ott csaknem 2 kilométer hosszúságú új gátat épí­tenek a Bodrog jobb partján. Sárospatakon két helyen — a végardói strandfürdő­nél, valamint Bodrogha­­lásznál — építenek erős védműveket. E munkákat jövőre fejezik be. (MTI) ­ A hazai idegenforgalom az utóbbi években jelentős új létesítményekkel gyarapodott. Most egy újabb szálloda készült el Hévízen: a Hotel Aqua. Az új szálloda kivitele­zője az osztrák Arge cég volt. A korszerű gyógy- és üdülőhotel 230 szobás. A gyó­gyászati szolgáltatás teljeskörű­: iszappakolás, orvosi rendelő, elektroterápia, gyógy­­kádfürdő, szolárium, szauna és egy fedett, 18x18 méteres, termálvizes, súlyfürdős me­dence. A szálloda környékét teraszosan oldották meg, parkosították. A vendégek ki­szolgálására 300 adagos konyha, 280 személyes étterem, söröző, eszpresszó és bowling­­pálya épült. Az új létesítmény a héten fogadja az első vendégeket. (Koppány György felvétele) TARTÓSABB TEJTERMÉKEK Új túróüzemet épített a Fejér-Komárom megyei Tejipari Vállalat Dunaúj­városban. A programkár­tyával vezérelt, teljesen automatikus üzemben je­lenleg naponta 3 ezer kiló krémsajtot és 1000 kiló kö­rített krémtúrót készíte­nek, s ezek szavatossági ideje a korábbi két-három nappal szemben, tíz-tizen­egy nap. A tartósabb tej­ipari termékek többségét Budapestre szállítják, de eljutnak az ország legtá­volabbi részébe is. (MTI) KERESIK A VILÁGPIACON Mézexport Élénkül a kereslet a vi­lágpiacon a méz iránt; a Hungaronektár az idén ed­dig 20 százalékkal többet exportált belőle, mint a múlt év azonos időszaká­ban, összesen mintegy 3500 tonnát. Az akácosokba már ki­telepítették a kaptáru­kat. A méhészek szerint a jó termés eléréséhez sok melegre, napfényre lenne szükség. Az elmúlt években gyak­ran okozott gondot a mé­hészeknek a varrontózis­­fertőzés, amely megbete­­gítette a méhcsaládokat. füstölőcsík termékből szolgáló, E szerinti ellátást biz­

Next