Esti Hírlap, 1985. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-01 / 51. szám
« A BUDAPESTIEK BESZÉLNEK Nincs „pardon” Márkás ügyintézés Az ügy amelyről régebben írtam, egy hűtőszekrény kártérítési összege volt. Megkaptam a kártérítési pótlást, ez itt egy példányban készült irat volt, melyre az üzletben kifizették volna a hiányzó kártérítési összeget, de az ellenőr elfelejtette az első példányt aláírni. Később ez is megtörtént. Tehát végül is megkaptam a jogosan nekünk járó pénzt, de ilyen módon. Még csak annyit sem mondtak vagy írtak, hogy elnézést. Pálmai Éva tanítónő Marek J. u. 5. 1076 Hol javítják? 1983 novemberében vásároltam egy NDK gyártmányú „Katalyt” kályhát a Sugár keravillosztályán. Ez a kis kályha praktikusan felhasználható a gépkocsik utasterének előmelegítésére. A hideg beköszöntével elővettem, de sajnos nem tudtam használni, mert elromlott. Ismerve az eladók tájékozatlanságát, a Sugár helyett a hozzám közel levő Autoker vevőszolgálatához mentem tanácsért. A szolgálatban lévő hölgy készségesen próbált segíteni, bár tudta, hogy nem náluk vásároltam az árut. Sajnos, több mint félórás telefonálgatás után is csak azt tudta mondani, hogy 2-3 nap múlva jöjjek vissza, addig megpróbálja megtudni, hol javíttathatom meg a kályhámat. A kapott címen érdeklődésemre azt közölték, hogy nem ismerikezt a típust. Itt tartok most. Balázs Gábor A NAP PROGRAMJÁBÓL ( RÁDIÓ ) Március 1., péntek KOSSUTH. 14.00: Hírek. Időjárás. — 14.05: Műsorismertetés. — 14.10: Válogatott perceink. — 15.30: Régi híres orosz-szovjet énekesek. — 16.00: Hírek. Időjárás. — 16.05: Éjszakai dolgozatjavítás. Rádiójáték. — 17.00: Iskolakerülök? — 17.25: Daloló, muzsikáló tájak. — 17.45: Díjnyertes zeneművek a rádióban. — 18.15: Hol volt, hol nem volt ... — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.28: Műsorismertetés. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Embermesék. — 20.15: Vivaldi: A négy évszak. — 20.59: Kovács Kati és Sztevanovity Zorán énekel, Faragó Judi István gitározik. — 21.30: Bojler és mosógép. — 22.00: Hírek. Időjárás. Sport. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Nem szentírás. — 23.00: A Bartók vonósnégyes felvételeiből. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.10: A Martens rézfúvósegyüttes játszik. PETŐFI: 14.00: Péntektől péntekig. Ajánlóműsor ,sok muzsikával. — 17.30: Ötödik sebesség. — 18.30: Fiataloknak! (szt). — Közben 19.00: Hírek. Útközben. — 20.00: Nótakedvelőknek. — 21.00: Hírek. Útközben. — 21.05: Kritikusan (szt). — 21.49: Könnyűzene, hangszerszólók (szt). — 22.00: Rádiószínház. Amerikai cigaretta. Csurka István hangjátéka. — 23.00: Hírek. Időjárás Sport. — 23.20: Nóták (szt). — 24.00: Éjféltől hajnalig- A Petőfi rádió zenés műsora. 3. MŰSOR: 13.40: Szimfonikus zene (szt). — 15.05: Fiatal magyar popegyüttesek felvételeiből (szt). — 16.00: Figaro házassága (szt). — 17.00: Nyitnikék. — 17.30: Egész évben Bach (szt). Szabadi Vilmos* hegedül. — Kb. 18.50: Gregorián dallamok (szt). — 19.00: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. — 19.03: Kritikusok fóruma. — 19.15: Ormándy Jenő vezényli a Philadelphiai Szimfonikus Zenekart (szt). — 20.08: Alban Berg műveiből (szt). Lulu. Háromfelvonásos opera. — 21.12: Mi foglalkoztatja a demográfust? — 22.27: A vizeken borzonganak a hattyúk. Fodor József versei. — 23.30: Hírek. Időjárás. Március 2., szombat KOSSUTH: 4.30— 7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. — 8.00: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. — Kb. 8.15: Mai kulturális programok. — 8.25: Családi tükör. — 8.55: Reklám. 9.00: Színes népi muzsika. — 10.00: Hírek. Időjárás. — 10.05: Ismét — a javából! —■ 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Déli zeneparádé. — 13.20: Népzenei példatár. — 13.30: Erdővédelem. PETŐFI: 4.30— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. — 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: Sztereó beállítóműsor (szt). — 8.11: Népszerű muzsika — világhírű előadók. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek. Útközben. — 9.05: Tövisek és virágok. Zenés irodalmi magazinműsor. — 10.00: Szombat délelőtt. — Közben 11.00: Hírek. Útközben. — 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Hírek. Útközben.. — 13.05: Miska bácsi levelesládája. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. ■ 3. MŰSOR: 7.00: In limba materna. A Magyar Rádió román nyelv nemzetiségi műsora Szolnokról. — 7.30: V materinskom jazyku. A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Miskolcról. — 8.00: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. — 8.08: A kiállítótermek programjából. — 8.11: Sztereó beállítóműsor (szt). — 8.17: Magyarország orgonái (szt). — 9.29: A kamarazene kedvelőinek. A Juilliard vonósnégyes felvételeiből (szt). — 10.30: Slágerlista (szt). — 11.00: Hangfelvételek felsőfokon (szt). — 12.20: Didó és Aeneas (szt). — 12.50: Illyés Gyula Emlékkönyv. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.03: Kívánságműsor szombaton (szt).ГШЕ PÉNTEK: 16.25: Hírek. — 16.30: Nyolclábú ragadozók. Lengyel kisfiún (ism.). — 16.50: Szélhámosok parádéja. Jaguár, 1936. Lengyel tévéfilm. — 17.40: Képújság. — 17.45: Száz híres festmény. Külföldi múzeumok gyűjteményeiből. Van Gogh: Kávéház terasza éjjel. Angol rövidfilm. — 17.55: Reklám. — 18.00: Kalendárium. Ismeretterjesztő magazin. — 19.00: Reklám. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Anna és Anton. Tévéfilm. — 21.20: Sylvie Vartan Las Vegasban. — 22.00: Tvhíradó 3. — 22.10: Himnusz. 2. MŰSOR: 18.15: Képújság. — 18.20: Don Quijote. Spanyol rajzfilmsorozat. XXXIX 21. rész: Hogyan varázsolták el Dulcinea úrhölgyet. — 18.50: Az energia kalandja. Francia rajzfilmsorozat (ism.). — 19.00: Keresztkérdés. Fejtörőjáték. — 19.39: Mozart: C-dúr (Dissonanzen) vonósnégyes K. 465. — 20.00: Péntek esti rendevú. Az ifjúsági szerkesztőség műsora. Nő vagyok .. . — 21.00: Tv-híradó 2. — 21.15: Fortunata és Jacinta. Spanyol tévéfilmsorozat. X/8. rész. szombat délelőtt : 9.00: Aki mer, az nyer! Matematika vetélkedő az ált. isk. 5—6. osztályosainak (ism.). — 9.30: Csak gyerekeknek! 1. Elefantázia. Francia rajzfilmsorozat XVI/7. rész. 2. Prokotik úr, az akrobata. Csehszlovák bábfilm (FF). 3. Elefantázia. Francia rajzfilmsorozat XVI/8. rész. 4. Mindent tudni akarok! Szovjet kisfilm. 5. Elefantázia. Francia rajzfilmsorozat XVI/9. rész. — 10.00: Hagymácska. Zenés mesejáték. A Magyar Televízió és a Békés megyei Jókai Színház koprodukciója (ism.). — 11.05: Képújság. 1 SZÍNHÁZ*^ Operaház: Falstaff (9. bérl. 4. ea., 7) — Erkel Színház: Faust (10. béri. 4. ea., 7) — Zeneakadémia: MÁV Szimfonikusok (MÁV-bérl. 6. fél 8) — Kisterem: Kakuk Balázs (viola da gamba), Horváth Anikó (csembaló) (Barokk zene — régi húros hangszerek 3. fél 8) — Mátyás-templom : Bartl Erzsébet orgona estje (8) — Pesti Vigadó: Makrokosmos — Fellegi Ádám kortárs zenei hangversenye (fél 8) — Pesti Vigadó Kamaraterem : A legnagyobb magyar — monodráma Bánffy György előadásában (7) — Nemzeti Színház: Jegor Bulicsov és a többiek (bemutató: 7) — Katona József Színház: Abü király (7) — Madách Színház: A salemi boszorkányok (7) — Madách Kamara: Íme, egy szabad ember (7) — Hofelia (este fél 11) — József Attila Színház: A kísértés (7) — Vígszínház: A balek (7) — Pesti Színház: Találkozás (este fél 9) — Thália Színház: Szép asszonyok egy gazdag házban (7) — Józsefvárosi Színház: Szent Johanna (7) — Fővárosi Operettszínház: Kaméleon (7) — Radnóti Miklós Színpad : Toldi (du 3) ; Négyen éjfélkor (este 10) — Ódry Színpad: Kabaré (du 3) — Játékszín: Cserepes Margit házassága (bemutató: 7) — Vidám Színpad: Hajrá, magyarok! .(7) — Telepódium: Csak ne jósoljunk . . . : Csacsifogat (este fél 11) — Mikroszkóp Színpad: Bal? Jobb? Bal!! (fél 8) — Rock Színház: A bábjátékos (MOM, bemutató: 7) — Lézerszínház : Eroica (du 6): Lézeroptika (fél 8) — Budapesti Gyermekszínház: Aranykulcsocska (du 3); Családi fénykép (du 6, Stúdió) — Állami Bábszínház: Kalevala (Népköztársaság útja 69., du 3) ; — Fővárosi Nagycirkusz: Cirkusz Benneweis (du fél 4, este fél 8). — A színházi előadások részletes szereposztása, rövid tartalma és bérleti előrejelzé*1?^a Pesti Műsorban! ( 1985. március 1., péntek Karélia szekrénysort vásároltunk, összeszerelése után röviddel — saját hibánkból — a szépen esztergált fagombok néhánya kettérepedt. Ismerve az alkatrész-utánpótlás hazai gondjait, nem sok bizalommal fordultam a Kanizsa Bútorgyár budapesti márkaszervizéhez, kérve segítségüket. Juhász Andorné nemcsak hogy készségesen megígérte a pótlást, hanem négy nap múlva — postán kézbesítve — gondoskodott is arról, hogy megkapjam a fagombokat. Sok-sok ilyen ügyintézőre lenne szükség. Köszönöm a segítséget. Venesz Vincéné Hétezerért használhatatlan Ez év január 18. napján vásároltam a Fémfeldolgozó Ipari Szövetkezet Bp. XIII., Rajk László u. 60. szám alatti mintaboltjában 7200 forintért egy Omnia Party F kávéfőző gépet. A kávéfőző gép mindjárt a használatba vétel után hasznavehetetlennek bizonyult, és élvezhető kávét főzni rajta, minden próbálkozásom ellenére sem sikerült. A műanyag kávéscsészetartó fedőlapja is eldeformálódott. Többszöri sürgetésemre kijöttek megnézni, és csupán csak arra tettek ígéretet, hogy az eldeformálódott műanyag fedőlapot másnapra kicserélik. Vadonatúj kávéfőző gépem teljesítőképességéről, egyben használhatóságáról, itt nálam, az illetékesek is meggyőződhetnek. Ösiztreicher Károly Alpári Gyula u. 9., 1051 Van jobb megoldás A Kállai Éva utca 3. szám alatt van a SZOT-nak egy ügyfélfogadó irodája, ahol kiskereskedők, kisiparosok részére nemcsak felvilágosítással szolgálnak, hanem számlaegyeztetést is végeznek. A szolgáltatást a beosztott dolgozók készségesen ellátják. A baj ott van, hogy a fogadónapok bármelyikén az ügyfélnek órákat kell eltöltenie, mert tumultus van. Nincs elintézve azzal, hogy ,,... manapság mindenhol állni kell és várni!...” Ez így igaz, mert itt 2-3 órát állni kell a szó szoros értelmében, hiszen ülőhely kinek jut, ha 30-40 ember tolong és türelmetlenkedik? Nem elintézett dolog a várás, mert tenni kell a „jobbítás” érdekében! A dolgozó ügyintéző se legyen agyonzaklatva és az ügyfélnek se vesszenek kárba az órái. Megfigyeltem, hogy lenne egy jobb megoldás! Javaslom az illetékeseknek az ügymenet zavartalanabb, lebonyolítása érdekében: a kiskereskedőt, kisiparost, ha csak csekkért megy (sokan azért mennek), irányítsák a szomszédos Mező Imre út 19/a. földszint egyes szobába. Az irányító felhívás szövegét jól látható helyen, az ügyfélfogadó helyiségben függesszék ki. Padányi Lajos Táv-MÁV Unalomig foglalkoztak már a különböző hírközlő szervek a MÁV-információk — enyhén szólva — hiányosságaival. Ma aztán egy egészen újszerű formáját alkalmaztuk az információszerzésnek. Vidéki vendégeim az este 19.05-kor induló személyvonattal akartak hazautazni Kecskemétre. Mivel azonban többnyire kocsival szoktak jönni, a vasúti menetrendet nem annyira ismerik. Így nem voltak benne biztosak, hogy az említett vonat vasárnap közlekedik-e. Ezért délután megpróbáltuk felhívni a MÁV 4 központi információját, hogy ezt megkérdezzük. Körülbelül két órán át hívtuk a 227-860, illetve a 429- 150 telefonszámot, ezenkívül a telefonkönyvből kibogarászott legkülönbözőbb számokat, de hiába, nem vették fel. Ekkor támadt egyiküknek az az óriási ötlete, hogy felhívta a vidéki tudakozót, és megkérdezte a kecskeméti vasútállomás telefonszámát. Majd távhívássan felhívta őket, és két percen belül megkapta a kért információt. Nevetséges nem? Vagy inkább restellni való! Both Attiláné Árpád fejedelem útja 61. 1036 Bővül a roncspark Örömmel olvastam az Esti Hírlap február 26-i számában, hogy a Fővárosi Közterület-felügyelet létszáma bővült. Ezután nemcsak a belső kerületekben, de a külterületeken is kifejthetik hasznos és fontos tevékenységüket. Ez jó hír, talán időtlen idők óta a házunk előtt álldogáló VW- kisbusz végre el fog tűnni. Ugyanis 1984. májusában „közérdekű bejelentést’’ tettem a felügyeletnél, kérve, hogy segítsenek. Május 28-i dátummal az igazgató válaszolt. Levelében köszönetét fejezte ki a bejelentésért és ígérte, hogy intézkedik. Azóta itt a környéken két újabbal bővült a roncspark, várjuk az intézkedést. Nemsokára újra itt a május! Mihályi Gyula EXPRESSZ A Szikra Lapnyomda felvesz villanyszerelőt, nyomdagépműszerészt, mechanikai műszerészt vagy szerszámkészítőt. Link-munkára, targoncavezetői vizsgán tett papírraktári betanítóit munkásokat,kézbesítőt, takarítót. jelentkezés: a vállalat munkaügy osztályán, Budapest XII1., Visegrádi u. 116. Telefon: 296-823._________ A Szikra Lapnyomda felvételre keres nyomdaipari végzettségű programozót, gyártáselőkészítőt, továbbá felsőfokú képesítésű és gyakorlott technológust.- jelentkezés: a vállalat személyzeti osztályán. Budapest XIII., Visegrádi u. 116. Telefon: 491-168. Tsz szolgáltató részlege férfi és női munkatársakat keres nagy-, illetve napi takarításhoz. Telefon: 557-460. A Magyar Cirkusz és Varieté pályázatot hirdet műszaki osztályvezető munkakör betöltésére. Az állás azonnal betölthető. A kinevezés meghatározatlan időre szól. Feltétel: főiskolai végzettség, legalább 5 éves vezetői gyakorlat, vagy gépésztechnikusi végzettség, legalább 15 éves műszaki és 5 éves vezetői gyakorlat. A pályázatban a pályázó sorolja fel eddigi munkaköreit és tevékenységét, írja meg jelenlegi munkahelye nevét és beosztását, jövedelmének összegét, a fizetési igény megjelölésével, valamint mellékelten részletes önéletrajzot. A pályázatokat 10 napon belül nyújtsák be a következő címre: .Budapest V., Báthory u. 10. 1054. Tel.: 118-058. A RAVILL Kereskedelmi Vállalat 6 órás főállású vagy nyugdíjas munkatársat keres gépíró adminisztrátori munkakörbe. Jelentkezni lehet: RAVILL Kereskedelmi Vállalat, munkavédelmi csoport. Budapest VI., Népköztársaság útja 55. Telefon: 527-567/6-os mellék.________ __ _/ AUTÓKF.A Vállalat belső ellenőrzési osztálya azonnali belépéssel felvesz: . műszaki ismeretet szerzett ellenőrt, budapesti és vidéki bolthálózat rendszeres hálózati ellenőrzésére. Jelentkezni lehet: önéletrajzzal. Budapest VI., Paulay Ede u. 57. Részletes felvilágosítást a 221-632-es telefonszámon adunk.__ Felveszünk gyakorlott számlázót, kalkulátort könyvelőt és anyagbeszerzőt. A könyvelő kezdő is lehet. 40 órás munkahét, jó közlekedés, közel a metróhoz, jelentkezés: 272-638, 477-469 es telefonszámokon vagy a helyszínen. Gelka Elektroakusztikai üzem, IX., Ifjúmunkás u. 4. Az AUTÓKER Kiskereskedelmi üzletága felvételre keres személygépkocsi-vezetőt. Legalább 5 éves gyakorlat szükséges, jelentkezni lehet: személyesen Budapest VIll., Rákóczi út 45., vagy a 145-200/ 25-as telefonon ./ AUTÓKER II.7. Import Alkatrész-kereskedelmi Üzletág (Törökbálint DEPÓ) felvételre keres: karbantartó villanyszerelőket, mechanikai és elektroműszerészt, akkutöltőt (állandó éjszakai műszakra). Budapestről és környékéről dolgozóinkat vállalati autóbusszal szállítjuk. Üzemi étkeztetés és a háztartás napi szükségleteinek bevásárlása a raktárvároson belül biztosított. Érdeklődni lehet a 668-000/370-es telefonon vagy személyesen. Megközelíthető a 72-es autóbusz törökbálinti végállomásától a DEPO feliratú autóbusszal. Bérezés megegyezés szerint. A-kategóriájú ipari vállalat, előnyös kereseti és" szociális juttatási lehetőségekkel, keres gyakorlattal és szakirányú képesítésű gépíró adminisztrátort, adatrögzítőt, könyvelési ellenőrt, kontírozó könyvelőt, táblaellenőrt, gépkönyvelőt, folyószámla-rendezőt, pénzügyi előadót, boltelszámoltatót, pénztárellenőrt, leltárellenőrt, számlalikvidátort, számlázót, idegenhelyi készletnyilvántartót. jelentkezés: Compack Vállalat, személyzeti osztály, Budapest, Landler Jenő u. 25—25. 1078. Telefon: 424-105._______________ Hűtőházba, elektromos emelővillára, jó kereseti lehetőséggel, vizsgázott férfi munkaerőt felverszünk. Érdeklődni lehet: Andrási Géza egységvezetőnél személyesen Bp. IX., Nagyvásártelep. Pincehűtő vagy telefonon: 354-179, reggel 6-tól 14 óráig.________________. A-kategóriájú iparvállalat, előnyös feltételek mellett, keres gyakorlott és szakirányú képesítésű munkatársakat számviteli és pénzügyi területre: főkönyvelőt, főosztályvezetőt, osztályvezetőt, osztályvezető-helyettest. Jelentkezés: személyzeti osztály. Tel.: 424-103-as telefonon. Az Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat (Dömös) 11. sz. Főépítésvezetősége (Bp. XI., Goldmark Károly u. 1—5.) felvételre keres: gépírni tudó általános adminisztrátorokat, kőműveseket, hidegburkolókat, ácsot-és vasbetonszerelőt, fűtésszerelőket, férfi segédmunkásokat, jelentkezés és bővebb felvilágosítás személyesen vagy telefonon, tel.: 158-805, 54-242. A Magyar Rádió külügyi osztálya magyar és idegen nyelven gépelni tudó előadót keres. Feltétel: középiskolai végzetség és egy idegen nyelv értési szintű tudása. Érdeklődni lehet a 130-603-as telefonon. Üzemgazdászt munkaügy-bérgazdálkodás területén szerzett gyakorlat,tál felveszünk. Kereset gyakorlati időtől függően 4200—6500 Ft között. Jelentkezés: Budapest VII., Wesselényi u. 6. Telefon: 413-965. titkárnőt gyorsírástudással felveszünk áruforgalmi osztályvezető mellé, jelentkezni lehet telefonon _413-965.__ Ellenőrzési csoportvezetőt legalább középfokú végzettséggel, kereskedelmi és ellenőrzési gyakorlattal felveszünk. Napi munkaidő kezdése 7— 8 óra között, tetszés szerinti időpontban lehetséges. Jelentkezés: Budapest VII., Wesselényi u. 6. Telefon: 426- 124 (Letenyei Lászlóné). Gépíró adminisztrátorok jelentkezését várja reklámvállalat kiállítás kivitelező osztálya. Kezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várják. Tel.: 176-710._______ Az Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat (Dömös) I. sz. Főépítésvezetősége (Bp. XIV., Czobor u. 51.) felvételre keres budapestimunkahelyre: építőipari komplex brigádokat (kőműves, ács, vasbetonszerelő, segédmunkás, stb.) vezetővel (építésztechnikus vagy építészmérnök) együtt. Bérezés: egyösszegű utalványozással, jelentkezés: személyesen vagy telefonon. Szívósnénál, a 634-820-as telefonon.___________| Kereskedelmi igazgató mellé keresünk középfokú végzettségű, idegennyelv ismeretet szerzett titkárnőt. Gyors, és gépírástudás szükséges, jelentkezés a 474-799-es telefonszámon vagy levélben eddigi tevékenység ismertetésével Ganz Áramméregyár Külkereskedelmi Iroda Bp. Pf.: 62. 1701. A Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat azonnali belépéssel felvesz 15. gépszámító osztályára, adatrögzítőt, koordinátamérő berendezéshez két műszakos beosztásban, felvesz továbbá kezdő üzemgazdászt Főleg érettségizett fiatalok jelentkezését várják Jelentkezés: személyesen: Bp. XIV., Bosnyák tér 5. fszt. 25. Telefon:535-453.____________ Felvételre keresünk: adminisztrátort, levelezési ügyintézőt, szerződés-ügyintézőt, gépírót, árkalkulátort. Jelentkezni lehet Gelka Vagyonvédelmi Üzemv. Bp. V., Tüköry út 5. Telefon: 117-219. Az Azúr Kereskedelmi Vállalat pályázatot hirdet szervezési és döntéselőkészítő csoportjába, közgazdászi, rendszerszervezői, munka- és üzemszervezői munkakörök betöltésére. Feltétel: szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség. 5 éves szakmai gyakorlat. A pályázatokat — részletes önéletrajz csatolásával — vállalat személyzeti és oktatási osztályára kérjük benyújtani. (Cím: Budapest, Ferenczy István u. 20—22. 1053.) A pályázatokat bizalmasan kezelik. A Budapesti Katona József Színház műszaki vezetőt (színpadi gyakorlattal), klímagépészt (fűtő), színpadi díszítőket, takarítókat keres felvételre. Jelentkezni lehet személyesen: a Budapest V., Haris köz 5 szám alatt, vagy telefonon 182-254, 185-635. Az INTERAG Rt. Külkereskedelmi Vállalat felvételre keres bérelszámolót. Jelentkezni lehet: az INTERAG Rt. személyzeti és oktatási osztályán. Budapest XIII., Rajk László u. 11. V. em. 54.____________ AGELKA szervezési osztályára felvételre keresünk felsőfokú, végzettségű szervezőt, rendszerszervezőt. Számviteli ismeretekkel rendelkezők előnyben. Lehet kezdő is. jelentkezés a 413-318- as telefonon, személyesen a vállalat szervezési osztálya vezetőjénél. Budapest VII., Dohány u. 98. H. 214._________ Felvételre keresünk adminisztratív munkakörben járatos gépírónőt (lehet nyugdíjas is), jelentkezni lehet. Iparművészeti Múzeum titkársága. Bp. IX., Üllői út 33—37. Telefon: 173-272. A Földmérési Intézet* fevesz kézbesítőt, jelentkezni lehet a 314-538-as telefonszámon. 8-tól 15 óráig.. Kisszövetkezet. Jó kereseti lehetőséggel, munkájukat önállóan szervező csoportok, egységek megrendeléssel rendelkező vezetőinek jelentkezését várja. Telefon: 647- 990 (munkaidőben: 8 órától 16 óráig). ! ADÁS-VÉTEL Figyelem! Veszek antik bútort, szalongardultúrát, álló- és faliórát, képet, csillárt, szőnyeget, teljes hagyatékot és mindennemű hibás bútort. Fél órán belül ott vagyok. Tel.: 770- 070.____________ Terror Interlock körkötő. 18 zellés, eladó. Érdeklődni lehet a 671 - 889-es telefonszámon. Fiatal kezdő kereskedő napi áron vásárol teljes hagyatékot, szekrénysort, képet, régi stílbútort, bronzcsillárt, szőnyeget, vitrintárgyat. Tel.: 359- 468._________ Veszünk szekrénysorrokat, fekhelyeket, konyhákat, szekrényeket, antikokat, hagyatékot. 660. 665. 868-259. Vásárolunk szekrénysorokat, fekhelyeket, konyhabútort, szekrényeket, antikot, csillárokat, hagyatékot. Tel.: 311-486, 868-259. Televíziók, rádiómagnók, híradástechnikai berendezések, kazetták vétele, készpénzért, eladása. VI., Izabella u. 69. 552-252. Nakamichi LX—3 kazettás magnó és műsoroskazetta-gyűjtemény eladó. 157-229. Hagy a tököt, festményt, modern, antik, stílbútorokat, dísztárgyakat, ágy. tollat, csillárt, szőnyeget, készpénzért veszek. 411-870. Lada 1500-as. TE 25— 12 frsz., piros színű, 42 000 km-rel, eladó: Dr. Bodnár, Sopron, Ady Endre u. 29. Tel.: (99)- 16-508. 3 éves, garázsban tartott, 28 000 km-t futott, piros Wartburg Lim., etrákkal eladó. Irányár: 105 000 Ft. Érdeklődni lehet: 317-154 (8-tól 17 óráig). SIKER. Gépkocsik adásvételét közvetítő iroda. Bp. XII., Városmajor köz 4. Tel.: 551- 054. Nyitva: 14—19-ig. Autóbörze! Sztráda börze. A Szentendrei út 217. sz. alatti telepünkön 20 ezer forinttól minden típusú gépkocsit megtalál, munkanapokon 10-től 16-ig. Iroda: 11., Pasaréti út 57. 17 órától 20 óráig: 164-010. LAKÁS / Kutatóintézet bérelne vidéken dolgozó vezető állású kutatója részére kulturált helyen 1 szobát, heti 2—3 napra az IBUSZ-on keresztül, tartós jelleggel. Érdeklődni lehet: dr. Császárnénál, munkanapon 8—16 óra között. Tel.: 852-164. Szétköltözők! Kálvin tér környéki 96 nm-es, 2 és fél szobás, hallos. III. emeleti (lift nincs), utcai, világos, gázfűtéses, telefonos és újlipótvárosi 51 nm-es, egy szoba, alkóvos, liftes házban, III. emeleten levő gázfűtéses, udvari, telefonos tanácsi lakásunkat nívós, panorámás, legalább 3 lakóhelyiséges lakásra cserélnénk. Ajánlatokat: 371-229 (este), vagy ..Lakótelep kizárva 115 830" jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. INGATLAN Békásmegyeren 1+2 félszobás öröklakás azonnali beköltözéssel eladó, 51 nm. Irányár tehermentesen 880 ezer Ft, esetleg 180 ezer OTP-átvállalással. Tel.: 800-318. Cím: Bíró: Juhász Gy. u. 2. VII. em. 6. Érdeklődni egész nap. Budán kertes. 3 szobás, panorámás, 88 nmes, új, pincés, garázsos, cirkofűtéses, tehermentes öröklakás igényesnek eladó. Bp. XI., Élőpatak u. 50., szombat, vasárnap. ■ ________ A József Attila Színház mellett, a metrónál. 1 szoba. 2 félszobás, étkezős öröklakás. 56 nm-es, ez évi beköltözéssel,készpénzért + OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni: hétköznap délelőtt, a 139-280-as telefonon. Rózsadombon 3 szobás öröklakás, pincével, készpénzért. 1985. decemberi beköltözéssel eladó. Tel.: 1184-1458-tól 1-ig.__ Lovason, (a Balatontól 6 km-re) panorámás, 620 négyszögöles zártkerti szőlő, építési engedélyyel eladó. Érdeklődni: Harczhikovics Ferenc. Veszprém, Martos Flóra u. 1/a. II. em. 3. ■ • Sopronban háromszo-bás, garázsos házrész eladó. ..Ciklámen. 105 1^9" -jeligére leveleket, a soproni hirdetőbe. Lenin krt. 9._____________ Átvennék hétvégi bérleménytelket. 135-148.