Esti Hírlap, 1985. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-17 / 114. szám

• Televíziónknak hova­tovább számolnia kell a csehszlovák adással, hiszen az északi országrészeken kívül fővárosunk nagy te­rületein, s másutt is fog­hatók, s meglehetősen von­zók a szomszéd bővebben adagolt sport- és szórakoz­tató műsorai. E nemes versengésben adtunk teg­nap este előnyt barátaink­nak: a Csehszlovák Tele­vízió estje még azokat a nyelvi akadályokat is le­küzdötte, amelyek a hét­köznapokon lehetetlenné teszik műsoraik teljes él­vezetét. A több országos és helyi stúdióval dolgozó csehszlovák tévéseknek, valamint az ügyesen válo­gató magyar szerkesztők­nek köszönhetően sokrétű, színes, igen élvezetes me­nüt kaptunk választékuk­ból, kezdve a gyerekeknek szánt animációtól, az ízlé­ses és igen ötletes zenei adásoktól egészen a pro­fesszionális idegenforgalmi filmekig. Nyilván nem csak a válogatás és Firon András jó szövege tette, hogy feltűnt, milyen sok­­„exportorientált’’ műsort készítenek Prágában és Pozsonyban, s ezek nyil­ván a honi nézőt is jól el­szórakoztatják. Ezek a fil­mek még azoknak is sok szép részletet villantottak fel a cseh, a szlovák tájak­ról, az egzotikus­­ népmű­vészetről, az ottani, termé­szethez közeli életről, akik gyakran tesznek utazáso­kat a határon túlra. Az est főműsora, a pozsonyi­­Malomvölgyei tv-stúdió Cukor című darabja meg éppenséggel a nem rég­múlt történelembe utazta­tott el bennünket. Ez a stúdió adja minden hétfőn az országos hálózatban su­gárzott tv-játékot, vagyis csak e célból évi ötvenkét ilyen darab készül, nem­­beszélve az egyéb filmje­ikről. Nos, a Karol Horák­­szép történetéből Stanis­lav Párnicky rendezte tv­­dráma bizonyította, a cseh­szlovák tévéseket elsősor­ban az ember, az emberi­­élet érdekli, erről tudnak szépet, újat is mondani. Az unokát váró asszony, ki hátán cipeli nemcsak a fe­­ketézett cukrot, hanem an­nál súlyosabb emlékeit, a Gömörön átcsapó háború terheit is, sokáig emléke­­­zetes marad. Milena Dvorská, az áldozatos nagymamajelölt szerepé­ben méltón koronázta meg az egész estet. (komornik) Harmadik alkalommal rendezik meg ezekben a napokban a szocialista or­szágok nemzetközi rádiós szervezete, az OIRT okta­tási konferenciáját. A mos­tani tanácskozáson a szer­vezet tagországain kívül részt vesznek brit, olasz, nyugatnémet, svéd, oszt­rák, dán, finn és holland rádiótársaságok is. Kazal Jánossal, a konferencia tit­kárával a tanácskozás ed­digi tapasztalatairól, a ma­, gyár iskolarádió helyzeté­ről beszélgettünk. Közös műsorok — A tanácskozás a nem­zetközi tapasztalatcserét, az iskolarádiózás jellegze­tes tendenciáinak megis­merését szolgálja. Különös jelentősége van ennek most, amikor az OIRT tag­országainak többségében oktatási reformokat hajta­nak végre vagy készítenek elő. Természetes, hogy eh­hez az iskolarádióknak is alkalmazkodnia kell. A je­lenlegi körülmények kö­zött a rádió az a hatékony eszköz, amely gyorsan tud kapcsolatot teremteni, köz­vetíteni a neveléstudomá­nyok és az iskola között. — Milyen általános ten­denciákat figyelt meg az iskolarádiók fejlődésében? — Talán az egyetlen BBC-t kivéve mindenütt az iskolarádiózás elismerteté­séért folyik a küzdelem. Nemcsak a nagy rádiós szervezeteken­­belül kicsi az oktatási szerkesztőségek presztízse, de a közvéle­mény sem tartja sokra ezt a munkát. — Milyen feltételek kö­zött dolgozik a magyar is­kolarádió? — Sajnos, nálunk sem túl jók a feltételek. Van ugyan szerződésünk a Művelődési Minisztérium­mal, de e kapcsolat több­nyire formális. Nem vár­hatjuk az iskoláktól, hogy rendszeresen használják programjainkat, ha nincse­nek technikai eszközeik, nincsenek technikusaik, akik a műsorokat rögzíte­nék, felhasználásra előké­szítenék. Rajta van ugyan az iskolarádió a tanesz­közlistán — de ez az aján­lás is csak óhaj marad. A túlságosan kötött tantervi rendszer is kevés lehetősé­get hagy számunkra. — Létezik-e műsorcsere az OIRT iskolarádiói kö­zött? — Rendszeresen szerve­zünk tapasztalatcseréket, de a műsorok cseréje na­gyon esetleges. Most is van érdeklődés egyes progra­mok irá­nt, de szervezett formája ennek még nincs. A konferencia ajánlásai között feltétlenül szerepel majd a csere bővítésére, il­letve közös műsorok készí­tésére vonatkozó javaslat. A TANÁROK ШН-KATEDRÁN R­eform — rádióval Az OIRT oktatási konferenciája MAIM BA­LETTCIPŐJÉBEN... Gordon Zita ismét színpadon Érdekes színházi hírt kaptunk Párizsból Gordon Zitáról. A volt sikeres pes­ti színésznő , a világhírű balerina, Maria Gielgud édesanyja, John Gielgud, a nagy angol színész fivéré­nek özvegye jelenleg Mau­rice Béjart társulatánál lép fel. — Színházi próbán ül­tem, és néztem a balettet — írta Budapestre. — Ek­kor Maurice Béjart észre­vett, és kutyástul belökdö­­sött a színpadra — mint egy borzalmas balettma­mát, aki a (színpadi) lá­nyát előretologatva zűrza­vart csinál... így lettem újra színésznő, vagyis egy anya a lánya­­balettcipőjé­ben, ráadásul hetvenhárom évesen! Boldog vagyok, és Béjart büszke rám. Most a Cirque Royalban lépek fel, aztán Lausanne-ban folytatom velük , és kedvenc kutyámmal. (Kristóf) Komor Vilmos-emlékplakett Ma délelőtt az Állami Operaházban ünnepélyes külsőségek között adta át Mihály András igazgató az 1978-ban Komor Vilmos Kossuth-díjas, érdemes művész emlékére alapított plakettet, Borsos Miklós­­ szobrászművész szép mun­káját. Évenként egy alka­lommal adják át Komor Vilmos születésnapján egy fiatal zenekari művésznek, korrepetitornak vagy kar­mesternek, aki művészi munkája és emberi maga­tartása alapján erre legin­kább érdemes. Ezúttal a plakett új tulajdonosa Ber­kes Kálmán klarinétmű­vész lett, aki 1973 óta tag­ja az Operaház zenekará­nak. Komor Vilmos most lenne kilencvenéves. TÁJ­ÉS NÉPKUTATÓK Emlékezés A táj- és népkutató tá­borokra emlékeznek ma délután fél 5 órai kezdettel a JIT Kossuth Klubjában a harmincas-negyvenes években rendezett táborok egykori vezetői, résztvevői, köztük Bánó István, Bara­bás Jenő, Fehér Gyula, Havas­né Bede Piroska, Ka­tona Imre, Kovács Ágnes, Kresz Mária, Márkus Ist­ván, Molnár József, Molnár Vilmos, Nagyiványi Fekete Magda, Újváry Béla és Új­­váryné Kerékgyártó Ad­rienn. Az emlékülést And­­rásfalvy Bertalan, a Ma­gyar Néprajzi Társaság al­­elnöke vezeti, bevezetőt mond Morvay Péter, a tár­saság i­nkéntes gyűjtő szak­osztályának elnöke, az Or­szágos Táj- és Népkutató Intézet egykori titkára. Felszólal Tóth János, a Népművelési Intézet igaz­gatóhelyettese. Éjfél után... A konferencián a legna­gyobb sikert a sok évtize­des hagyományokkal és ki­tűnő anyagi, technikai le­hetőségekkel rendelkező BBC iskolarádiójának programjai aratták. Albert Chatterleyvel, a társaság képviselőjével a brit ta­pasztalatokról beszélget­tünk. — Naponta két-három órányi oktatóműsort sugár­zunk 30 ezer általános és középiskola részére. Prog­ramjaink egy részét a déli órákban, és negyven per­cet éjfél után, az URH-sá­­von közvetítünk. Ez utób­bit az iskolákban automa­ta felvevőberendezésekkel rögzítik, és a kívánt idő­ben használják fel. Az is­kolák több mint ötven szá­zaléka rendelkezik ilyen eszközzel. Felméréseink szerint az elemi iskolák 94 százalékában, a középisko­lák 60 százalékában hasz­nálják rendszeresen műso­rainkat.­­ Előadásában szólt ar­ról, hogy a kamaszok ré­szére is készítenek műso­rokat. Ez talán a legnehe­zebben megközelíthető kor­osztály. Milyen elvek sze­rint szerkesztik a nekik szánt programokat? — Valóban egyre na­gyobb a szakadék a felnőt­tek és a fiatal emberek vi­lága között, de meggyőző­désem, hogy ez nem feltét­lenül szükségszerű. Ez a korosztály képes és haj­landó befogadni mindent, ami szép. De annak, amit nekik szánunk, tökéletes minőségűnek kell lennie. Olyan nyelvet, kifejezési formákat kell használnunk, amelyet ők is megértenek. Nem szabad mindent tud­nunk, a rádiós nem az az apa, aki mindig okosabb. Ezért csinálunk olyan tár­sadalmi kérdésekkel fog­lalkozó és mindennapi praktikus ismereteket köz­lő műsorokat, amelyekben nem a szakértők mondják el bölcs tanácsaikat, hanem a gyerekek egy órá­s között beszélhetik meg a problé­máikat. Sokan azt mond­ják, hogy a fiatalok ag­resszívak. Ez tapasztalatom szerint a zenében, az öltöz­ködésben, a viselkedésben jelenik meg, és ha elég tole­ráns a felnőttek világa, ak­kor ezek nem okozhatnak problémát. Pallagi Ferenc A Tihanyi Múzeumban megnyílt az idei balatoni szezon első kiállítása, amely a dunántúli barokk szobrászmű­vészet válogatott anyagáról ad áttekintést. (MTI Fotó : Arany Gábor felv.) SZÁNTÓ PIROSKA ÍRÁSAI Megszólal a kép Olvasom a készülő ma­gyar irodalmat, a folyóira­tokat. A Jelenkorban Szán­tó Piroska elbeszélésére bukkanok, Kár címmel. Nagyszerű szöveg, még a nem akármilyen színvonalú hivatásos írók munkáinak környezetében is. A legel­­bűvölőbb benne, amit Ma­dok Máriáról ír, Czóbel fe­leségéről, aki maga is na­gyon jó festő volt, de fő­ként háziasszonynak, tá­masznak kellett lennie Czó­­bel mellett. Eredeti, köz­vetlen, megragadó egyéni­ség lehetett — meggyőznek erről Szántó Piroska, a fes­tőművész telibe találó le­írásai. De roppant izgalmas számomra, hogy mégsem portrét festett róla Szántó Piroska egy ízben, hanem a Kékszemű ló című alko­tásában örökítette meg a már súlyos beteg asszonyt. S ezt a finom átválto­zást a kép tulajdonosa, Sza­bó Magda is fölfedezte... ❖ ♦ Ez a kis novella, amely művészettörténeti doku­mentumként is becses, ke­zembe adatta Szántó Pi­roska 1982-es kötetét, a Bá­lám szamarát: önéletírás ez, műhelyvallomás, esszé és líra — prózában. Már a cím milyen sokat mondó. Mózes IV. könyvének 22. részére utal: arra a különös epizódra, amikor Bálám nem veszi észre, hogy sza­mara előtt megjelent az Úr Angyala, és háromszor ösz­tökélné útja folytatására a makacsul megtorpanó álla­tot, mígnem az megszólal — az Úr csodatétele foly­tán —, és szemrehányólag rója meg értetlenkedő gaz­dáját. Nagyszerű szimbólu­ma ez a jelenet a kép, a látvány irodalomként, nyelvi kommunikációként való folytatásának, kiegé­szítésének. Foglakoztatja ez a kérdés Szántó Piroskát közvetle­nebbül is a Bálám szamara lapjain: „ha például a nap­raforgó rám néz és cicaar­cot vág, akkor miért nem cicát festek vagy cicaarcot és napraforgóarcot egymás mellé, magyarázóan? Mert ezerszer több, mint csak egy hasonlat. Titokzatos utalás van elrejtve a látvá­nyokban, félig kell kimon­dani, vagy csak belerejteni, és sokkal meggyőzőbbé vá­lik.” Van a könyvben egy cso­dálatos fejezet a lovakról. Teli s teli rajzzal különben, mint az egész könyv. A ló­portré, mint emberportré motívuma itt is megjelenik. Egy ízben Vas István, Szántó Piroska férje, visz­­szahúzódott készülő versé­vel a műterembe a vendé­gek elől. De csakhamar előjött, s felesége kérdésé­re így válaszolt: „nem tu­dok egyedül maradni azzal a lóval, zavar. — Az Ablakos tarisznya? Az új? — Az a címe? Azt hit­tem, önarckép, mert a sze­me a tiéd, igen, nem tudok tőle dolgozni. Az is lehetne a címe, hogy A megmaradt lehetőség. Nem bírok ott maradni vele.” (Tudni kell, hogy Vas István mindenki elől, még a felesége elől is takargatja készülő verseit, ám ez 1 alkalommal, íme, egy szinte megelevenedő kép hatása nyűgözte le tol­lát.) Tanulságosak ezek az ál­­lat-em­ber megfeleltetések. Amiként tanulságos az, hogy — például — Szántó Piroska képvilágában a csontváz — s így a lócsont­váz is — korántsem a pusz­tulás, az enyészet kifejező­dése, éppen ellenkezőleg, hi­szen belőlünk a váz, a szer­kezet feszültségrendszere marad fönn a legtovább. Optimizmust sugall tehát a Szántó Piroska-i csontkol­lekció. Kép és szó — nem tagad­va meg bizonyos rokonsá­got — valahogyan eltávo­lodott egymástól manapság, hosszú folyamat zavarba­­hozó eredményeképp. S az önállósult egyik elem to­vább bomlott,távolodott: beszéd és dallam, szó és zene különállásává. ♦ ♦ S ha olykor mindez ösz­­szetalálkozik, valami külö­nös élményben van ré­szünk, valami már-már végképp elveszettet lelünk föl újra, embervoltunk pompás rádöbbenései adód­nak ilyenkor, s kevésbé érezzük védtelennek ma­gunkat. Kőháti Zsolt 1906, Amerika, két szenzációs esemény: egy féltékenységi gyilkosság és egy fekete bőrű ragtime­­zongorista lázadása... Ц Kétrészes, színes, szinkronizált amerikai film E.L. DOCTOROW regénye nyomán rendezte: MILOS FORMAN A Filmglóbusz sikere csak a Corvin mozi műsorán■

Next