Esti Hírlap, 1985. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-17 / 114. szám
• Televíziónknak hovatovább számolnia kell a csehszlovák adással, hiszen az északi országrészeken kívül fővárosunk nagy területein, s másutt is foghatók, s meglehetősen vonzók a szomszéd bővebben adagolt sport- és szórakoztató műsorai. E nemes versengésben adtunk tegnap este előnyt barátainknak: a Csehszlovák Televízió estje még azokat a nyelvi akadályokat is leküzdötte, amelyek a hétköznapokon lehetetlenné teszik műsoraik teljes élvezetét. A több országos és helyi stúdióval dolgozó csehszlovák tévéseknek, valamint az ügyesen válogató magyar szerkesztőknek köszönhetően sokrétű, színes, igen élvezetes menüt kaptunk választékukból, kezdve a gyerekeknek szánt animációtól, az ízléses és igen ötletes zenei adásoktól egészen a professzionális idegenforgalmi filmekig. Nyilván nem csak a válogatás és Firon András jó szövege tette, hogy feltűnt, milyen sok„exportorientált’’ műsort készítenek Prágában és Pozsonyban, s ezek nyilván a honi nézőt is jól elszórakoztatják. Ezek a filmek még azoknak is sok szép részletet villantottak fel a cseh, a szlovák tájakról, az egzotikus népművészetről, az ottani, természethez közeli életről, akik gyakran tesznek utazásokat a határon túlra. Az est főműsora, a pozsonyiMalomvölgyei tv-stúdió Cukor című darabja meg éppenséggel a nem régmúlt történelembe utaztatott el bennünket. Ez a stúdió adja minden hétfőn az országos hálózatban sugárzott tv-játékot, vagyis csak e célból évi ötvenkét ilyen darab készül, nembeszélve az egyéb filmjeikről. Nos, a Karol Horákszép történetéből Stanislav Párnicky rendezte tvdráma bizonyította, a csehszlovák tévéseket elsősorban az ember, az emberiélet érdekli, erről tudnak szépet, újat is mondani. Az unokát váró asszony, ki hátán cipeli nemcsak a feketézett cukrot, hanem annál súlyosabb emlékeit, a Gömörön átcsapó háború terheit is, sokáig emlékezetes marad. Milena Dvorská, az áldozatos nagymamajelölt szerepében méltón koronázta meg az egész estet. (komornik) Harmadik alkalommal rendezik meg ezekben a napokban a szocialista országok nemzetközi rádiós szervezete, az OIRT oktatási konferenciáját. A mostani tanácskozáson a szervezet tagországain kívül részt vesznek brit, olasz, nyugatnémet, svéd, osztrák, dán, finn és holland rádiótársaságok is. Kazal Jánossal, a konferencia titkárával a tanácskozás eddigi tapasztalatairól, a ma, gyár iskolarádió helyzetéről beszélgettünk. Közös műsorok — A tanácskozás a nemzetközi tapasztalatcserét, az iskolarádiózás jellegzetes tendenciáinak megismerését szolgálja. Különös jelentősége van ennek most, amikor az OIRT tagországainak többségében oktatási reformokat hajtanak végre vagy készítenek elő. Természetes, hogy ehhez az iskolarádióknak is alkalmazkodnia kell. A jelenlegi körülmények között a rádió az a hatékony eszköz, amely gyorsan tud kapcsolatot teremteni, közvetíteni a neveléstudományok és az iskola között. — Milyen általános tendenciákat figyelt meg az iskolarádiók fejlődésében? — Talán az egyetlen BBC-t kivéve mindenütt az iskolarádiózás elismertetéséért folyik a küzdelem. Nemcsak a nagy rádiós szervezetekenbelül kicsi az oktatási szerkesztőségek presztízse, de a közvélemény sem tartja sokra ezt a munkát. — Milyen feltételek között dolgozik a magyar iskolarádió? — Sajnos, nálunk sem túl jók a feltételek. Van ugyan szerződésünk a Művelődési Minisztériummal, de e kapcsolat többnyire formális. Nem várhatjuk az iskoláktól, hogy rendszeresen használják programjainkat, ha nincsenek technikai eszközeik, nincsenek technikusaik, akik a műsorokat rögzítenék, felhasználásra előkészítenék. Rajta van ugyan az iskolarádió a taneszközlistán — de ez az ajánlás is csak óhaj marad. A túlságosan kötött tantervi rendszer is kevés lehetőséget hagy számunkra. — Létezik-e műsorcsere az OIRT iskolarádiói között? — Rendszeresen szervezünk tapasztalatcseréket, de a műsorok cseréje nagyon esetleges. Most is van érdeklődés egyes programok iránt, de szervezett formája ennek még nincs. A konferencia ajánlásai között feltétlenül szerepel majd a csere bővítésére, illetve közös műsorok készítésére vonatkozó javaslat. A TANÁROK ШН-KATEDRÁN Reform — rádióval Az OIRT oktatási konferenciája MAIM BALETTCIPŐJÉBEN... Gordon Zita ismét színpadon Érdekes színházi hírt kaptunk Párizsból Gordon Zitáról. A volt sikeres pesti színésznő , a világhírű balerina, Maria Gielgud édesanyja, John Gielgud, a nagy angol színész fivérének özvegye jelenleg Maurice Béjart társulatánál lép fel. — Színházi próbán ültem, és néztem a balettet — írta Budapestre. — Ekkor Maurice Béjart észrevett, és kutyástul belökdösött a színpadra — mint egy borzalmas balettmamát, aki a (színpadi) lányát előretologatva zűrzavart csinál... így lettem újra színésznő, vagyis egy anya a lányabalettcipőjében, ráadásul hetvenhárom évesen! Boldog vagyok, és Béjart büszke rám. Most a Cirque Royalban lépek fel, aztán Lausanne-ban folytatom velük , és kedvenc kutyámmal. (Kristóf) Komor Vilmos-emlékplakett Ma délelőtt az Állami Operaházban ünnepélyes külsőségek között adta át Mihály András igazgató az 1978-ban Komor Vilmos Kossuth-díjas, érdemes művész emlékére alapított plakettet, Borsos Miklós szobrászművész szép munkáját. Évenként egy alkalommal adják át Komor Vilmos születésnapján egy fiatal zenekari művésznek, korrepetitornak vagy karmesternek, aki művészi munkája és emberi magatartása alapján erre leginkább érdemes. Ezúttal a plakett új tulajdonosa Berkes Kálmán klarinétművész lett, aki 1973 óta tagja az Operaház zenekarának. Komor Vilmos most lenne kilencvenéves. TÁJÉS NÉPKUTATÓK Emlékezés A táj- és népkutató táborokra emlékeznek ma délután fél 5 órai kezdettel a JIT Kossuth Klubjában a harmincas-negyvenes években rendezett táborok egykori vezetői, résztvevői, köztük Bánó István, Barabás Jenő, Fehér Gyula, Havasné Bede Piroska, Katona Imre, Kovács Ágnes, Kresz Mária, Márkus István, Molnár József, Molnár Vilmos, Nagyiványi Fekete Magda, Újváry Béla és Újváryné Kerékgyártó Adrienn. Az emlékülést Andrásfalvy Bertalan, a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke vezeti, bevezetőt mond Morvay Péter, a társaság inkéntes gyűjtő szakosztályának elnöke, az Országos Táj- és Népkutató Intézet egykori titkára. Felszólal Tóth János, a Népművelési Intézet igazgatóhelyettese. Éjfél után... A konferencián a legnagyobb sikert a sok évtizedes hagyományokkal és kitűnő anyagi, technikai lehetőségekkel rendelkező BBC iskolarádiójának programjai aratták. Albert Chatterleyvel, a társaság képviselőjével a brit tapasztalatokról beszélgettünk. — Naponta két-három órányi oktatóműsort sugárzunk 30 ezer általános és középiskola részére. Programjaink egy részét a déli órákban, és negyven percet éjfél után, az URH-sávon közvetítünk. Ez utóbbit az iskolákban automata felvevőberendezésekkel rögzítik, és a kívánt időben használják fel. Az iskolák több mint ötven százaléka rendelkezik ilyen eszközzel. Felméréseink szerint az elemi iskolák 94 százalékában, a középiskolák 60 százalékában használják rendszeresen műsorainkat. Előadásában szólt arról, hogy a kamaszok részére is készítenek műsorokat. Ez talán a legnehezebben megközelíthető korosztály. Milyen elvek szerint szerkesztik a nekik szánt programokat? — Valóban egyre nagyobb a szakadék a felnőttek és a fiatal emberek világa között, de meggyőződésem, hogy ez nem feltétlenül szükségszerű. Ez a korosztály képes és hajlandó befogadni mindent, ami szép. De annak, amit nekik szánunk, tökéletes minőségűnek kell lennie. Olyan nyelvet, kifejezési formákat kell használnunk, amelyet ők is megértenek. Nem szabad mindent tudnunk, a rádiós nem az az apa, aki mindig okosabb. Ezért csinálunk olyan társadalmi kérdésekkel foglalkozó és mindennapi praktikus ismereteket közlő műsorokat, amelyekben nem a szakértők mondják el bölcs tanácsaikat, hanem a gyerekek egy órás között beszélhetik meg a problémáikat. Sokan azt mondják, hogy a fiatalok agresszívak. Ez tapasztalatom szerint a zenében, az öltözködésben, a viselkedésben jelenik meg, és ha elég toleráns a felnőttek világa, akkor ezek nem okozhatnak problémát. Pallagi Ferenc A Tihanyi Múzeumban megnyílt az idei balatoni szezon első kiállítása, amely a dunántúli barokk szobrászművészet válogatott anyagáról ad áttekintést. (MTI Fotó : Arany Gábor felv.) SZÁNTÓ PIROSKA ÍRÁSAI Megszólal a kép Olvasom a készülő magyar irodalmat, a folyóiratokat. A Jelenkorban Szántó Piroska elbeszélésére bukkanok, Kár címmel. Nagyszerű szöveg, még a nem akármilyen színvonalú hivatásos írók munkáinak környezetében is. A legelbűvölőbb benne, amit Madok Máriáról ír, Czóbel feleségéről, aki maga is nagyon jó festő volt, de főként háziasszonynak, támasznak kellett lennie Czóbel mellett. Eredeti, közvetlen, megragadó egyéniség lehetett — meggyőznek erről Szántó Piroska, a festőművész telibe találó leírásai. De roppant izgalmas számomra, hogy mégsem portrét festett róla Szántó Piroska egy ízben, hanem a Kékszemű ló című alkotásában örökítette meg a már súlyos beteg asszonyt. S ezt a finom átváltozást a kép tulajdonosa, Szabó Magda is fölfedezte... ❖ ♦ Ez a kis novella, amely művészettörténeti dokumentumként is becses, kezembe adatta Szántó Piroska 1982-es kötetét, a Bálám szamarát: önéletírás ez, műhelyvallomás, esszé és líra — prózában. Már a cím milyen sokat mondó. Mózes IV. könyvének 22. részére utal: arra a különös epizódra, amikor Bálám nem veszi észre, hogy szamara előtt megjelent az Úr Angyala, és háromszor ösztökélné útja folytatására a makacsul megtorpanó állatot, mígnem az megszólal — az Úr csodatétele folytán —, és szemrehányólag rója meg értetlenkedő gazdáját. Nagyszerű szimbóluma ez a jelenet a kép, a látvány irodalomként, nyelvi kommunikációként való folytatásának, kiegészítésének. Foglakoztatja ez a kérdés Szántó Piroskát közvetlenebbül is a Bálám szamara lapjain: „ha például a napraforgó rám néz és cicaarcot vág, akkor miért nem cicát festek vagy cicaarcot és napraforgóarcot egymás mellé, magyarázóan? Mert ezerszer több, mint csak egy hasonlat. Titokzatos utalás van elrejtve a látványokban, félig kell kimondani, vagy csak belerejteni, és sokkal meggyőzőbbé válik.” Van a könyvben egy csodálatos fejezet a lovakról. Teli s teli rajzzal különben, mint az egész könyv. A lóportré, mint emberportré motívuma itt is megjelenik. Egy ízben Vas István, Szántó Piroska férje, viszszahúzódott készülő versével a műterembe a vendégek elől. De csakhamar előjött, s felesége kérdésére így válaszolt: „nem tudok egyedül maradni azzal a lóval, zavar. — Az Ablakos tarisznya? Az új? — Az a címe? Azt hittem, önarckép, mert a szeme a tiéd, igen, nem tudok tőle dolgozni. Az is lehetne a címe, hogy A megmaradt lehetőség. Nem bírok ott maradni vele.” (Tudni kell, hogy Vas István mindenki elől, még a felesége elől is takargatja készülő verseit, ám ez 1 alkalommal, íme, egy szinte megelevenedő kép hatása nyűgözte le tollát.) Tanulságosak ezek az állat-ember megfeleltetések. Amiként tanulságos az, hogy — például — Szántó Piroska képvilágában a csontváz — s így a lócsontváz is — korántsem a pusztulás, az enyészet kifejeződése, éppen ellenkezőleg, hiszen belőlünk a váz, a szerkezet feszültségrendszere marad fönn a legtovább. Optimizmust sugall tehát a Szántó Piroska-i csontkollekció. Kép és szó — nem tagadva meg bizonyos rokonságot — valahogyan eltávolodott egymástól manapság, hosszú folyamat zavarbahozó eredményeképp. S az önállósult egyik elem tovább bomlott,távolodott: beszéd és dallam, szó és zene különállásává. ♦ ♦ S ha olykor mindez öszszetalálkozik, valami különös élményben van részünk, valami már-már végképp elveszettet lelünk föl újra, embervoltunk pompás rádöbbenései adódnak ilyenkor, s kevésbé érezzük védtelennek magunkat. Kőháti Zsolt 1906, Amerika, két szenzációs esemény: egy féltékenységi gyilkosság és egy fekete bőrű ragtimezongorista lázadása... Ц Kétrészes, színes, szinkronizált amerikai film E.L. DOCTOROW regénye nyomán rendezte: MILOS FORMAN A Filmglóbusz sikere csak a Corvin mozi műsorán■