Esti Hírlap, 1986. április (31. évfolyam, 76-100. szám)
1986-04-30 / 100. szám
Délelőtt keletről, délután nyugatról érkeznek a hírek Monitoron az olajpiac Külkereskedelem terminállal • Nem mindegy az idéjés sem Olajozottan működik a gépezet, itt nem szabad elcsúszni semmi apróságon. A Mineralimpex a világpiaci olajmizéria hatására az érdeklődés középpontjába került itthon: ez a cég importálja ugyanis — többek között — e szénhidrogént, s exportálja — sok egyéb mellett — a feldolgozott kőolajipari termékeket. Érthető hát a megkülönböztetett figyelem: sokan kérdezik mostanában hivatalosan és magánbeszélgetésekben is a vállalat munkatársait a gazdaságokat erősen befolyásoló olajárak alakulásáról, a várható kilátásokról. A Mineraltrtpex egyébként megkapta a Kongresszusi Zászlót, valamint a Minisztertanács és a SZOT Elnöksége Vörös Zászlaját. Információk De honnan is az információjuk, mire, milyen hírforrásokra támaszkodhatnak felelős munkájuk során? Ha valahol, hát a külkereskedelemben valóban igaz a megállapítás, az információnál, pénzben kifejezhető értéke van. Már-már ijesztő az a hírmennyiség, amivel a külkereskedők dolgoznak. Igaz, csak körültekintően lehet eredményeket elérni. Vegyük sorra a forrásokat dr. Föhring Vilmos közgazdasági főosztályvezető segítségével! A legfontosabb a számítógépes terminál, de erre még visszatérünk. Ezenkívül lényeges információs bázis a három leányvállalat, valamint a vállalati irodák, az újságok, a folyóiratok, a szakirodalom — utóbbiból több mint százféle jár, tízmillió forint értékben. S nem lebecsülendők a vállalati szakemberek külföldi üzleti útjairól készített beszámolók sem. Külön sajtófigyelő-szolgálatuk van, itt rendszerezik az információkat, s küldenek tájékoztatót a felső vezetésnek, valamint csaknem kétszáz belföldi iparvállalatnak. Népszerűségére jellemző, hogy sokan szeretnének még fölkerülni a címlistára. Úgy tűnik, itt nemigen panaszkodhatnak a honi termelő cégek a külkereskedelmi vállalatra, hogy elzárják előlük a piaci értesüléseket A legizgalmasabb, leglátványosabb, s talán legfontosabb információs forrás kétségkívül a számítógépes terminál. A vezérigazgató, dr. Tóth József szobájának becses darabja ez a gép, amelyből még kettő van a vállalatnak. Mit is tud ez a berendezés? Napra, sőt, percre kész, friss információkkal szolgál, sok mindent lehet „lehívni” róla. A valutaárfolyamokat, például a márka, vagy a dollár értékét több országban, s meg lehet tudni a New York-i és a frankfurti összesített jegyzést is. Általában érvényes: délelőtt a világ keleti féltekéről, délben Európából, délután pedig — Európán kívül — a nyugati világrészről jönnek a hírek. Természetesen részletes információkat kaphatnak az olaj- és fémtőzsdékről is. Sorra tűnnek fel a képernyőn a különböző jegyzések: Bahrein, London, Zürich, Párizs, Brüsszel. Az olajjal kapcsolatos bármilyen információt, bárhonnan és bármikor érkezzék is, kijátssza a gép. Ezek közé tartoznak a politikai hírek. — A találgatások is? — Nem. Csak azok, amelyek már megtörténtek — mondja a vezérigazgató. — Ezek a hírek azért érdekesek, mert befolyásolhatják a gazdasági életet. — Fontosak az időjárásos vízállásjelentések is. Ezekből milyen következtetéseket vonnak le? — Az időjárás-jelentésből kiszámíthatjuk például, hogy mekkora energiafogyasztás várható a világ különböző részein. — Mondana konkrét példát?! — Ez főleg télen érdekes. Ha öt napra előre erős lehűlést jeleznek Európában, akkor például Svájcban — ahol a szükségletek jelentős részét importból fedezik — várhatóan nő majd a gázolaj iránti igény. — Erre önök hogy reagálnak? — Nem bizonyos, hogy ebből üzlet lesz, de a kereslet növekedése lehetőséget ad rá. S, hogy megalapozottan dönthessünk, segít nekünk még ebben az esetben a zürichi leányvállalatunk is, föltérképezve az esélyeket. Brit Brent — A Mineralimpex nem tőzsdézik. Miért? — Ez belső elhatározás kérdése. Tudunk olyan esetekről, amikor a tőzsdei spekulációkba belebuktak cégek. Hatalmas a kockázat és nagy mennyiségű tőke is kell hozzá. Mindezzel együtt azonban nagyon fontosnak tartjuk a tőzsdét és azt, hogy az ottani jelenségekből megfelelő, jó következtetéseket vonjunk le. — Nézzünk most a monitorra! Mit mutat az olajpiac? — A mértékadónak számító brit Brent olajért mai szállításra (április 25.) az eladó hordónként 13 dollárt kér, a vevő 11.50-et ajánl. Júliusra pedig 12,20-at kérnek, s 12,10-et kínálnak. — Mit sugall ez önöknek? — Csökkenő tendenciát. Természetesen nem egyetlen nap eseményeiből ítélve, hanem egy-két hét adatait számításba véve. — Bizonytalan most az olajpiac. Mennyi időre lehet előre tervezni? — Nagyjából egy-két hétre. De nemcsak Magyarországon, másutt is. — Ez viszont azt is jelenti, hogy a vállalatnak rugalmasan kell reagálnia, változtatnia. — Igen, ennek biztosítéka, hogy több tervváltozatot készítettünk, s ezekkel dolgozunk. Kéthetenként felülvizsgáljuk az elképzeléseinket. Mindenki teszi a dolgát — Önök jól ismerik a világpiacot. Milyen a hangulat most az olajfronton? — Nyugaton már úgy tűnik, hidegen hagyja az üzletembereket az olaj — kapcsolódik a beszélgetésbe Föhring Vilmos, aki a minap érkezett vissza Amszterdamból egy kőolajipari világkonferenciáról. — Belenyugodtak, hogy most csökken az ár, egy év múlva pedig esetleg ismét emelkedik. Nincs találgatás, mindenki teszi a dolgát. — Itthon is talán ez lenne a legcélszerűbb — mondja befejezésül a vezérigazgató. Borsi László Bármennyire szeszélyes legyen is a tavaszelő, bármily furán váltogassa egymást áprilisban a hószállingózás és a kánikula, a május a megújulás ünnepe volt és marad. Mit tagadjuk, rá is fér(ne) a világra egy komolyabb, tartósabb remény-rügyfakadás. Igaz, az évszakok örök körforgásának fittyet hányva, ónszürke késő őszön pattant ki egy ilyen rügy a Genfi-tó partján, a Mont Blanc csúcsa alatti csúcson. Ezt azonban gyakran az elfagyás veszélye fenyegette az elkövetkező hónapokban, amiket több vonatkozásban jogosan nevezhetnénk a Globe Színház nagy varázslójának szavaival rosszkedvünk telének. A fő ok az a jelenség volt, amely a magánéletben is lehűt minden érintkezést: a kölcsönösség hiánya. A hidegháború klasszikus esztendeiben mindig akadt szovjet politikus, akit a zsurnalisztikai blikfangra sokat adó amerikai profik nemes egyszerűséggel „Mr. Nyet-nek” neveztek, azt állítva, hogy az illető politikai szótárából egyszerűen hiányzik a ,,da”, vagyis az igen szócska. Az élet mindig túlságosan bonyolult az ilyen sommás megállapításokhoz; a gag jól hangzott, de tartalmilag persze a „puszták harangja’ nívójú leegyszerűsítések kategóriájába tartozott. Vajon mit szólnának ahhoz odaát, ha mifelénk Ronald Reagant elkezdenénk „Mr. No”-nak nevezni? Genf után ugyanis frontálissá vált, amit szovjet békeoffenzívának nevez a világsajtó. A szó logikai és kronológiai értelmében egymást követték Moszkva indítványai. A skála területileg is, tematikailag is globálisnak minősíthető — Európától a Csendes-óceánig és a robotrepülőgépektől a vegyi fegyvereken át a csapatcsökkentésekig terjedt. A Fehér Ház minden esetben szinte rekordot javított. Nemcsak arról van szó, hogy minden szovjet közeledési kísérlet után elhangzott a harsány „no!”, hanem arról is, hogy a diplomáciában szokatlan, mondhatnánk, elképesztő gyorsasággal, hangzott el. A reagálás sebessége általában rokonszenves jelenség. A reagani villám„no”-k sivár sorozata szabályt erősítő kivétel. E sorozatnak sok, alighanem alapvető köze van ahhoz, hogy 1986 májusában nem érezzük igazán orgonaillatúnak a világot. Közérzetünkre reményeink és riadalmaink nem mindig biztató aránya a jellemző, és a növekvő vágy, hogy az ember végre emberhez méltóbban élhessen, hogy megszabaduljon történelmi láncaitól. Az utóbbi időben valahogy felizzott Houdini, a legendás cirkuszi szabadulóművész emléke. A nagy visszatérést, a Ragtime-ot — egyebek között — a magyar Uramisten is követte. Az ilyen comeback sosem véletlen, az idő egyirányú országútján mindig az tér vissza hozzánk, akire ezért vagy azért ma szükségünk van. A minap hosszasan elnéztem egy falatozó macskát. Az állat egyetlen vibráló feszültség volt, ahogy közeledett valaki vagy valami, amint valami hang hallatszott, a cirmos abbahagyta a táplálkozást, mozdulatlanná dermedt, izmai — menekülésre készen — megfeszültek, az egész kis élőlény egyetlen ugrásra kész résenlét volt. Elnézést kell kérnem ezért a profán gondolattársításért, de akkor arra gondoltam, hogy valahogy így vagy majdnem így élünk mi, emberek is. Az igazság az, hogy ételünket és életünket az atomkorszakban is ezernyi veszély fenyegeti, nyugalmunk sosem igazán felhőtlen. A macskában a veszélyérzet ősi genetikai információ, bennünk nemcsak az, hanem tapasztalati-tudati felismerés. Ezért kell remélnünk, hogy reagálásunk a veszélyre ennek megfelelő mértékben lesz felsőbbrendű, hogy nem érjük — nem érhetjük — be egyfajta menekülési készenlét passzív kiszolgáltatottságával. A homo sapiens számomra a huszadik század zaklatott és mégis csodálatos finisében elsősorban annyit jelent, hogy biológiai és materiális evolúciója minden vívmányát a félelemtől való aktív szabadulás korszakos kísérletének szolgálatába állítja. A római Capitoliumot, mint tudjuk, felriadt ludak gágogása mentette meg a veszélytől. Most azt olvasom, hogy a washingtoni Capitoliumot elektronikus érzékelőkkel megtűzdelt magas fal veszi majd körül. Az orvostudományban ezt hívják tüneti kezelésnek. A mi feladatunk az okok feltárása és megszüntetése. Csak így maradhatunk életben. Csak így csökkenthetjük, majd szüntethetjük meg egyszer legszörnyűbb örökségünket, a félelmet. Azok a javaslatok, amelyekre a túlparton oly gyakran és gyorsan hangzik el a „nem”, ezt szolgálják. A félelem a testünketlelkünket béklyózó lánc legkeményebb szeme, ez a Houdini-szindróma háttere. A deklamáló „Hol vagy Houdini ?”-kiáltásoknál nem állhatunk meg. A szabadulás egyetlen útja az emberhez egyedül méltó felismerés. Hogy Houdini — mi magunk vagyunk. Harmat Endre Ne keressük Houdinit A káposztásmegyeri gimnázium építésén még sok a tennivaló. EGYIPTOMI MEZŐK FÖLÖTT Pilótaexport ’86 SZAKÉRTELEM, MEGBÍZHATÓSÁG Az, hogy Európában, Ázsiában gyárakat, üzemeket építenek magyar szakemberek, vagy éppen olaj után kutatnak a sivatagban, ma már természetes. Ezúttal viszont másról van szó: pilótákat „exportálunk”. Immár harmadik esztendeje, hogy magyar mezőgazdasági pilóták röpködnek az egyiptomi mezők, gyümölcsösök fölött. — 1983 májusában az Arab Agro Aviation cég meglévő mezőgazdasági gépeire pilótákat keresett — mondja Kürtös László, a MÉMASZ titkárságvezetője. — A kairói magyar kirendeltség ajánlott bennünket. Eleinte csak egy szezonra öt pilótánkat szerződtette. Valószínűleg meg lehettek elégedve munkájukkal, mert nem sokkal később meghosszabbították a szerződést, és ma már harmincöten dolgoznak bérmunkában az egyiptomi és szudáni mezőgazdaságban. A különleges éghajlat különleges embereket is kíván. Gyakran 50-60 fok meleg van a kabinban, s alig néhány méternyire repülni a föld fölött, nagy szakértelmet és jó fizikumot kíván. S hogy a „megrendelő” mennyire elégedett a magyar mezőgazdasági pilóták munkájával, az is bizonyítja, hogy Hatévi el Bokle úr ismét itt tárgyal. — Cégünk tovább bővült. Most kezdjük bevezetni a helikopteres növényvédelmet, és erre is itteni pilótákat és szerelőket szeretnénk alkalmazni — mondja. — Úgy tapasztaltuk, hogy gyorsan és megbízhatóan lehet a magyarokkal üzletet kötni. Ebben nem is csalódtunk. A kapcsolatunk azóta is jó, mert szakértelemmel és jól dolgoznak. Szeretnénk egy hosszú távú együttműködést kialakítani, mivel, mint mondtam, nagyon elégedettek vagyunk a munkájukkal. Ezért is vagyok most itt, hogy négy évre szóló megállapodást előkészítsék. Remélhetőleg sikerrel, hiszen a bérmunkák értéke már tavaly meghaladta az egymillió dollárt... (látó) FÉLFOGADÁS MUNKAIDŐ UTÁN IS... Valamennyi Komárom megyei tanácsnál meghoszszabbították az ügyfélfogadások idejét, hogy az állampolgárok munkaidejük után intézhessék ügyes-bajos dolgaikat. Általában a helyi szokásokhoz igazodva változtatták meg az ügyfélfogadás rendjét. Kisbéren például a heti vásárok idején tart nyitva a szokásosnál tovább a tanács. Az üdülőkörzetben bevezették a szombati ügyfélfogadást. Tatabányán a városi tanácsnál minden hétfőn 18 óráig áll a lakosság rendelkezésére, s a tapasztalatok szerint sokan élnek is ezzel a lehetőséggel. Egy legutóbbi felmérés szerint az egyik ilyen hétfői délutánon csaknem háromszázan fordultak itt meg, s közülük mindössze 27 volt azoknak a száma, akik munkaidejük alatt keresték fel a tanácsot. A megye számos településén azonban nem ilyen kedvező a tapasztalat. A tanácsok napközbeni, főleg délelőtti forgalma azt bizonyítja, hogy a gyárak, vállalatok, intézmények még mindig könnyen elengedik munkaidő alatt dolgozóikat.