Esti Hírlap, 1986. április (31. évfolyam, 76-100. szám)

1986-04-30 / 100. szám

Délelőtt keletről, délután nyugatról érkeznek a hírek Monitoron az olajpiac Külkereskedelem terminállal • Nem mindegy az idéjés sem Olajozottan működik a gépezet, itt nem szabad elcsúszni semmi apróságon. A Mine­­ralimpex a világpiaci olaj­mizéria hatására az érdeklődés középpontjába került itthon: ez a cég importálja ugyanis — többek között — e szénhidrogént, s exportálja — sok egyéb mellett — a feldolgozott kőolajipari termé­keket. Érthető hát a megkülön­böztetett figyelem: sokan kérdezik mostanában hiva­talosan és­ magánbeszélge­tésekben is a vállalat mun­katársait a gazdaságokat erősen befolyásoló olajárak alakulásáról, a várható ki­látásokról. A Mineral­­t­rtpex egyébként megkap­ta a Kongresszusi Zászlót, valamint a Minisztertanács és a SZOT Elnöksége Vö­rös Zászlaját. Információk De honnan is az infor­mációjuk, mire, milyen hírforrásokra támaszkod­hatnak felelős munkájuk során? Ha valahol, hát a külkereskedelemben való­ban igaz a megállapítás, az információnál, pénzben ki­fejezhető értéke van. Már-már ijesztő az a hírmennyiség, amivel a külkereskedők dolgoznak. Igaz, csak körültekintően lehet eredményeket elérni. Vegyük sorra a forrásokat dr. Föhring Vilmos közgaz­dasági főosztályvezető se­gítségével! A legfontosabb a számí­tógépes terminál, de erre még visszatérünk. Ezenkí­vül lényeges információs bázis a három leányválla­lat, valamint a vállalati irodák, az újságok, a folyó­iratok, a szakirodalom — utóbbiból több mint száz­féle jár, tízmillió forint ér­tékben. S nem lebecsülen­dők a vállalati szakembe­rek külföldi üzleti útjairól készített beszámolók sem. Külön sajtófigyelő-szolgá­latuk van, itt rendszerezik az információkat, s külde­nek tájékoztatót a felső ve­zetésnek, valamint csaknem kétszáz belföldi iparválla­latnak. Népszerűségére jel­lemző, hogy sokan szeret­nének még fölkerülni a címlistára. Úgy tűnik, itt nemigen panaszkodhatnak a honi termelő cégek a kül­kereskedelmi vállalatra, hogy elzárják előlük a pia­ci értesüléseket A legizgalmasabb, leglát­ványosabb, s talán legfon­tosabb információs for­rás kétségkívül a szá­mítógépes terminál. A ve­zérigazgató, dr. Tóth József szobájának becses darabja ez a gép, amelyből még kettő van a vállalatnak. Mit is tud ez a berende­zés? Napra, sőt, percre kész, friss információkkal szol­gál, sok mindent lehet „le­hívni” róla. A valutaárfo­lyamokat, például a márka, vagy a dollár értékét több országban, s meg lehet tud­ni a New York-i és a frankfurti összesített jegy­zést is. Általában érvényes: délelőtt a világ keleti fél­tekéről, délben Európából, délután pedig — Európán kívül — a nyugati világ­részről jönnek a hírek. Természetesen részletes információkat kaphatnak az olaj- és fémtőzsdékről is. Sorra tűnnek fel a képer­nyőn a különböző jegyzé­sek: Bahrein, London, Zü­rich, Párizs, Brüsszel. Az olajjal kapcsolatos bármilyen információt, bár­honnan és bármikor érkez­zék is, kijátssza a gép. Ezek közé tartoznak a politikai hírek. — A találgatások is? — Nem. Csak azok, ame­lyek már megtörténtek — mondja a vezérigazgató. — Ezek a hírek azért érdeke­sek, mert befolyásolhatják a gazdasági életet. — Fontosak az idő­jár­ás­os vízállásjelentések is. Ezekből milyen következte­téseket vonnak le? — Az időjárás-jelentésből kiszámíthatjuk például, hogy mekkora energiafo­gyasztás várható a világ különböző részein. — Mondana konkrét pél­dát?! — Ez főleg télen érdekes. Ha öt napra előre erős le­hűlést jeleznek Európában, akkor például Svájcban — ahol a szükségletek jelentős részét importból fedezik — várhatóan nő majd a gáz­olaj iránti igény. — Erre önök hogy rea­gálnak? — Nem bizonyos, hogy ebből üzlet lesz, de a keres­let növekedése lehetőséget ad rá. S, hogy megalapo­zottan dönthessünk, segít nekünk még ebben az eset­ben a zürichi leányvállala­tunk is, föltérképezve az esélyeket. Brit Brent — A Mineralimpex nem tőzsdézik. Miért? — Ez belső elhatározás kérdése. Tudunk olyan ese­tekről, amikor a tőzsdei spekulációkba belebuktak cégek. Hatalmas a kocká­zat és nagy mennyiségű tő­ke is kell hozzá. Mindezzel együtt azonban nagyon fontosnak tartjuk a tőzsdét és azt, hogy az ottani jelen­ségekből megfelelő, jó kö­vetkeztetéseket vonjunk le. — Nézzünk most a moni­torra! Mit mutat az olaj­piac? — A mértékadónak szá­mító brit Brent olajért mai szállításra (április 25.) az eladó hordónként 13 dollárt kér, a vevő 1­1.50-et ajánl. Júliusra pedig 12,20-at kér­nek, s 12,10-et kínálnak. — Mit sugall ez önök­nek? — Csökkenő tendenciát. Természetesen nem egyet­len nap eseményeiből ítél­ve, hanem egy-két hét ada­tait számításba véve. — Bizonytalan most az olajpiac. Mennyi időre le­het előre tervezni? — Nagyjából egy-két hét­re. De nemcsak Magyaror­szágon, másutt is. — Ez viszont azt is je­lenti, hogy a vállalatnak rugalmasan kell reagálnia, változtatnia. — Igen, ennek biztosíté­ka, hogy több tervváltoza­tot készítettünk, s ezekkel dolgozunk. Kéthetenként fe­lülvizsgáljuk az elképzelé­seinket. Mindenki teszi a dolgát — Önök jól ismerik a világpiacot. Milyen a han­gulat most az olajfronton? — Nyugaton már úgy tű­nik, hidegen hagyja az üzletembereket az olaj — kapcsolódik a beszélgetés­be Föhring Vilmos, aki a minap érkezett vissza Amsz­terdamból egy kőolajipari világkonferenciáról. — Be­lenyugodtak, hogy most csökken az ár, egy év múl­va pedig esetleg ismét emelkedik. Nincs találgatás, mindenki teszi a dolgát. — Itthon is talán ez len­ne a legcélszerűbb — mond­ja befejezésül a vezérigaz­gató. Borsi László Bármennyire szeszélyes legyen is a tavaszelő, bár­mily furán váltogassa egy­mást áprilisban a hószál­­lingózás és a kánikula, a május a megújulás ünnepe volt és marad. Mit tagadjuk, rá is fér(ne) a világra egy ko­molyabb, tartósabb re­­mény-rügyfakadás. Igaz, az évszakok örök körforgásá­nak fittyet hányva, ónszür­ke késő őszön pattant ki egy ilyen rügy a Genfi-tó partján, a Mont Blanc csúcsa alatti csúcson. Ezt azonban gyakran az elfa­gyás veszélye fenyegette az elkövetkező hónapokban, amiket több vonatkozásban jogosan nevezhetnénk a Globe Színház nagy va­rázslójának szavaival rosszkedvünk telének. A fő ok az a jelenség volt, amely a magánélet­ben is lehűt minden érint­kezést: a kölcsönösség hiá­nya. A hidegháború klasszi­kus esztendeiben mindig akadt szovjet politikus, akit a zsurnalisztikai blik­­fangra sokat adó amerikai profik nemes egyszerűség­gel „Mr. Nyet-nek” nevez­tek, azt állítva, hogy az il­lető politikai szótárából egyszerűen hiányzik a ,,da”, vagyis az igen szócs­ka. Az élet mindig túlsá­gosan bonyolult az ilyen sommás megállapítások­hoz; a gag jól hangzott, de tartalmilag persze a „pusz­ták harangja­’ nívójú le­egyszerűsítések kategóriá­­jába tartozott. Vajon mit szólnának ah­hoz odaát, ha mifelénk Ro­nald Reagant elkezdenénk „Mr. No”-nak nevezni? Genf után ugyanis fron­tálissá vált, amit szovjet békeoffenzívának nevez a világsajtó. A szó logikai és kronológiai értelmében egymást követték Moszkva indítványai. A skála terü­letileg is, tematikailag is globálisnak minősíthető — Európától a Csendes-óceá­nig és a robotrepülőgépek­től a vegyi fegyvereken át a csapatcsökkentésekig ter­jedt. A Fehér Ház minden esetben szinte rekordot ja­vított. Nemcsak arról van szó, hogy minden szovjet közeledési kísérlet után el­hangzott a harsány „no!”, hanem arról is, hogy a dip­lomáciában szokatlan, mondhatnánk, elképesztő gyorsasággal, hangzott el. A reagálás sebessége álta­lában rokonszenves jelen­ség. A reagani villám­­„no”-k sivár sorozata sza­bályt erősítő kivétel. E sorozatnak sok, aligha­nem alapvető köze van ah­hoz, hogy 1986 májusában nem érezzük igazán orgo­­naillatúnak a világot. Közérzetünkre remé­nyeink és riadalmaink nem mindig biztató aránya a jellemző, és a növekvő vágy, hogy az ember vég­re emberhez méltóbban élhessen, hogy megszaba­duljon történelmi láncaitól. Az utóbbi időben vala­hogy felizzott Houdini, a legendás cirkuszi szaba­dulóművész emléke. A nagy visszatérést, a Rag­­time-ot — egyebek között — a magyar Uramisten is kö­vette. Az ilyen comeback sosem véletlen, az idő egy­irányú országú­tján mindig az tér vissza hozzánk, aki­re ezért vagy azért ma szükségünk van. A minap hosszasan el­néztem egy falatozó macs­kát. Az állat egyetlen vib­ráló feszültség volt, ahogy közeledett valaki vagy va­lami, amint valami hang hallatszott, a cirmos abba­hagyta a táplálkozást, moz­dulatlanná dermedt, izmai — menekülésre készen — megfeszültek, az egész kis élőlény egyetlen ugrásra kész résenlét volt. Elnézést kell kérnem ezért a profán gondolattár­sításért, de akkor arra gondoltam, hogy valahogy így vagy majdnem így élünk mi, emberek is. Az igazság az, hogy ételünket és életünket az atomkor­szakban is ezernyi veszély fenyegeti, nyugalmunk so­sem igazán felhőtlen. A macskában a veszély­­érzet ősi genetikai infor­máció, bennünk nemcsak az, hanem tapasztalati-tu­dati felismerés. Ezért kell remélnünk, hogy reagálá­sunk a veszélyre ennek megfelelő mértékben lesz felsőbbrendű, hogy nem érjük — nem érhetjük — be egyfajta menekülési ké­szenlét passzív kiszolgálta­tottságával. A homo sa­piens számomra a husza­dik század zaklatott és mégis csodálatos finisében elsősorban annyit jelent, hogy biológiai és materiá­lis evolúciója minden vív­mányát a félelemtől való aktív szabadulás korszakos kísérletének szolgálatába állítja. A római Capitoliumot, mint tudjuk, felriadt ludak gágogása mentette meg a veszélytől. Most azt olva­som, hogy a washingtoni Capitoliumot elektronikus érzékelőkkel megtűzdelt magas fal veszi majd kö­rül. Az orvostudományban ezt hívják tüneti kezelés­nek. A mi feladatunk az okok feltárása és megszüntetése. Csak így maradhatunk életben. Csak így csök­kenthetjük, majd szüntet­hetjük meg egyszer leg­szörnyűbb örökségünket, a félelmet. Azok a javasla­tok, amelyekre a túlparton oly gyakran és gyorsan hangzik el a „nem”, ezt szolgálják. A félelem a testünket­­lelkünket béklyózó lánc legkeményebb szeme, ez a Houdini-szindróma hátte­re. A deklamáló „Hol vagy Houdini ?”-kiáltásoknál nem állhatunk meg. A sza­badulás egyetlen útja az emberhez egyedül méltó felismerés. Hogy Houdini — mi ma­gunk vagyunk. Harmat Endre Ne keressük Houdinit A káposztásmegyeri gimnázium építésén még sok a tennivaló. EGYIPTOMI MEZŐK FÖLÖ­TT Pilótaexport ’86 SZAKÉRTELEM, MEGBÍZHATÓSÁG Az, hogy Európában, Ázsiában gyárakat, üze­meket építenek magyar szakemberek, vagy éppen olaj után kutatnak a siva­tagban, ma már természe­tes. Ezúttal viszont másról van szó: pilótákat „expor­tálunk”. Immár harmadik esztendeje, hogy magyar mezőgazdasági pilóták röp­ködnek az egyiptomi me­zők, gyümölcsösök fölött. — 1983 májusában az Arab Agro Aviation cég meglévő mezőgazdasági gé­peire pilótákat keresett — mondja Kürtös László, a MÉMASZ titkárságvezető­je. — A kairói magyar kirendeltség ajánlott ben­nünket. Eleinte csak egy szezonra öt pilótánkat szerződtette. Valószínűleg meg lehettek elégedve munkájukkal, mert nem sokkal később meghosszab­bították a szerződést, és ma már harmincöten dol­goznak bérmunkában az egyiptomi és szudáni me­zőgazdaságban. A különleges éghajlat különleges embereket is kíván. Gyakran­ 50-60 fok meleg van a kabinban, s alig néhány méternyire re­pülni a föld fölött, nagy szakértelmet és jó fiziku­mot kíván. S hogy a „megrendelő” mennyire elégedett a ma­gyar mezőgazdasági piló­ták munkájával, az is bi­zonyítja, hogy Hatévi el Bokle úr ismét itt tárgyal. — Cégünk tovább bő­vült. Most kezdjük beve­zetni a helikopteres nö­vényvédelmet, és erre is itteni pilótákat és szerelő­ket szeretnénk alkalmazni — mondja. — Úgy tapasz­taltuk, hogy gyorsan és megbízhatóan lehet a ma­gyarokkal üzletet kötni. Ebben nem is csalódtunk. A kapcsolatunk azóta is jó, mert szakértelemmel és jól dolgoznak. Szeretnénk egy hosszú távú együtt­működést kialakítani, mi­vel, mint mondtam, na­gyon elégedettek vagyunk a munkájukkal. Ezért is vagyok most itt, hogy négy évre szóló megállapodást előkészítsék. Remélhetőleg sikerrel, hiszen a bérmunkák érté­ke már tavaly meghaladta az egymillió dollárt... (látó) FÉLFOGADÁS MUNKAIDŐ UTÁN IS... Valamennyi Komárom megyei tanácsnál meghosz­­szabbították az ügyfélfoga­dások idejét, hogy az állam­polgárok munkaidejük után intézhessék ügyes-bajos dol­gaikat. Általában a helyi szokásokhoz igazodva vál­toztatták meg az ügyfélfo­gadás rendjét. Kisbéren például a heti vásárok ide­jén tart nyitva a szokásos­nál tovább a tanács. Az üdülőkörzetben bevezették a szombati ügyfélfogadást. Tatabányán a városi ta­nácsnál minden hétfőn 18 óráig áll a lakosság rendel­kezésére, s a tapasztalatok szerint sokan élnek is ezzel a lehetőséggel. Egy leg­utóbbi felmérés szerint az egyik ilyen hétfői délutá­non csaknem háromszázan fordultak itt meg, s közü­lük mindössze 27 volt azok­nak a száma, akik munka­idejük alatt keresték fel a tanácsot. A megye számos településén azonban nem ilyen kedvező a tapasztalat. A tanácsok napközbeni, fő­leg délelőtti forgalma azt bizonyítja, hogy a gyárak, vállalatok, intézmények még mindig könnyen elengedik munkaidő alatt dolgozóikat.

Next