Esti Hírlap, 1986. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1986-12-23 / 300. szám

★ 30 ÉVES AZ * 30 ÉVES AZ * ^..^~UTxarr=-»»nrrTOBii«nri TrB­iPT,,rmMCT"Tffli'ffini ri i" H harminc év egy újság históriájában talán több, de mindenképpen más, mint egy em­ber életében. Itt az újszülött már alig különbö­zik a későbbi felnőttől: friss hírekkel, izmos ro­vatokkal, nagyjából végleges külsővel kell az olvasók elé állni már az első lappéldánnyal. Az évek múlása hozhat ugyan változásokat, de az arcél, a karakter, a jelenségek vizsgálatának né­zőpontja jó, ha marad. A következő nyolc oldalon megpróbáltunk redhagyó módon emlékezni erre a harminc év­re. Néhány nagynevű — sajnos velünk már nem élő — kollégánk egykori írásai mellett el­sősorban régi riportalanyokat kerestünk fel, vagy régi ügyekre emlékeztünk. Olyan szemé­lyekre és dolgokra, akik és amelyek egykor fon­tosak, érdekesek voltak az olvasó számára is. Most azonban nem pusztán a múltat kívántuk felemlegetni, hanem — amennyire ez a terje­delmi korlátok között lehetséges — a múltból a mába vezető utat szerettük volna felrajzolni, s ez így már talán nemcsak az Esti Hírlap har­minc esztendejét mutatja fel az ólomból öntött betűk tükrében. Üdvözlünk, Olvasó! A napon, a békés ün­­■­nepek előtt, az Esti Hírlap kibontja, fekete betűivel, fehér papiroson zászlaját. Új és szívünk szerint friss újsággal sze­retnénk jelentkezni, hogy a súlyos aléltság után éledező élet hűséges tük­re legyünk. Milyen ez az élet, feltámadó életünk? Nézz csak körül: nehéz, tele fáradtsággal, küzde­lemmel - síntelen utcák­kal és síneiből kisiklott lelkekkel. A helyretétel­hez ajánljuk fel mi most tollunkat. Segíteni szeret­nénk, hogy új kerékvágás­ba találjon a megbolyga­tott város, a falu szekere. Azt kívánjuk, hogy ismét épségben álljanak a há­zak, s meleggel teljenek a hajlékok. Azt akarjuk, hogy csengjen a köruta­kon a villamos, ne legyen sorbanállás az üzletek előtt, s fűtött iskolák vár­ják gyermekeinket. Ki ne akarná ezt velünk együtt? És vajon reménytelen kívánságok ezek? Vall­juk és hisszük, hogy nem és nem! Élni aka­runk országunkban és él­ni is fogunk! A mi tollunk ezt kívánja tolmácsolni szüntelenül. Az Esti Hír­lap írói közt sokan van­nak, akik most sokéves némaság után jelentkez­nek. Az ő hangjukkal is erősödik mindannyiunk hő óhaja: legyen ez az or­szág független, szocialis­ta és demokratikus,­­szo­cialista a maga mód­ján és demokratikus az egész népet egybeforraszt­va. Legyen itt teljes be­csülete a fizikai és szelle­mi munkának és őrködjön házainkra a becsületes rend. Sok mindennel együtt a szólamokat , a régi hamisakat, de a teg­napi frázisokat is­­ te­messük a múltba. Szóljon helyettük az m­ai cseleke­det, amely jót akar, szól­jon az igaz tett, amelynek az egész nép látja ered­ményét. Szóljon az az igaz szó - ezt akarjuk mi is újságunkban, amelyet most átnyújtunk néked ol­vasó. Boldog, békés ünnepe­ket! És utána­­ szorgos hétköznapokat! (1956. dec. 24.) területű. Építését — kilenc hónappal előbb készült el a tervezettnél — az egész ország figyelte és segítette is. Talán még sokan emlékeznek rá: a Zagyva-híd „jött fel” Pestre, felállításával nem kellett a villa­mossíneket az oszlopokkal aládúcolni. Zagyva-hídon járt a 49-es. Az utak most is itt találkoznak. Most, a föld alatt csiszolt kőoszlopok közt az első pesti aluljáróban, az Astoriánál. De nagyon régen is , az aluljáró falán márványtáblán olvashatjuk is: „Ezen a helyen állott a Hatvani Rondella”. „A Kerepesi országút itt a Hat­vani kapunál, a mai aluljáró helyén érte el a Bel­várost. Az első volt, még csak 600 négyzetméter alap­ ELMARADT ÉS MEGNYÍLT CSÚCSTALÁLKOZÓK Kucsma, kalap — és a csónak Ha eljön a lapzárta... ♦ Párizstól Reykjavíkig A lapzárta kényszere sok mindenre ráviszi az em­bert, így nyitottam meg egy olyan csúcsértekezletet, amely végül is nem kezdő­dött el. A tárgyi bizonyí­ték, a kinyomtatott tudósí­tás formájában fennma­radt, hiszen az Esti Hírlap 1960. május 17-i, keddi szá­mának címoldalán a lap Párizsba küldött munka­társa hat hasábon jelen­tette: Összeült a csúcsér­tekezlet. Elszállt az UV 2-vel Mentségül szolgáljon, hogy mások ■ sem tudták jobban azokban a percek­ben. Délelőtt 11 óra 01 perckor bezárultak az Elysée-palota miniszterta­nácsi termének ajtói és huszonnégyen helyet fog­laltak a zöld posztós asz­tal mellett. Az elnöki szék­ben De Gaulle, a vendég­látó Franciaország nevé­ben, balra tőle a Nyikita Hruscsov vezette szovjet, jobbra a brit delegáció, Harold Macmillannel az élen. S végül átellenben Dwight Eisenhower, akko­ri amerikai elnök. Mellet­tük a külügyminiszterek (a Szovjetunió részéről Gro­­miko), magas rangú szak­értők, s a honvédelmi mi­­­­niszterek. Miután a Moszk­vából érkezett 1L—18-as kormánygépen Malínovsz­­kij marsall is helyet fog­lalt, hirtelen a francia fő­városba rendelték Gates amerikai hadügyminisztert is. Tehát a Chaillot-palotá­­ban elhelyezett sajtóköz­pont tükörtábláin is meg­jelentek a kezdés hírei és csak 187 perc múlva de­rült rá bizonyosság, hogy nem a csúcsértekezlet nyílt meg, hanem három óráig azon vitatkoztak, van-e ér­telme a magas szintű talál­kozónak, milyen feltételek mellett lehetne mégis sort keríteni a tanácskozásra. Ilyenkor örül utólag a tu­dósító, hogy „Találkozások és nem találkozások” cím­mel jelezte: nagy a bi­zonytalanság, s jóllehet, mindenki előtár­gyalásokat folytatott mindenkivel, a várt szovjet—amerikai esz­mecsere elmaradt. Az ok nyilvánvaló lehetett: ti­zenhat nappal korábban lőtték le Szverdlovszktól nem messze az amerikai U—2-es kémrepülőgépet. S miközben Washingtonban tagadni igyekeztek a té­nyeket, a Szovjetunió fel­vonultatta a koronatanút, a foglyul ejtett pilóta, Po­wers főhadnagy személyé­ben. Aki nem harapta el a CIA által rendelkezésére bocsátott, méreggel töltött ampullát... Hruscsov a Hofburgban Ez volt az első, máig is emlékezetes csúcstudósítá­som az Esti Hírlap részé­re, amit kiegészített a saj­tóértekezlet-élmény : a szovjet kormányfő három­ezer, javarészt nyugati tu­dósítóval nézett szembe másnap, s a légkörhöz az is hozzátartozott, hogy ami­kor Hruscsov „torkos macs­kákhoz” hasonlította a ha­társértőket, néhányan köz­benyávogtak a hallgatóság soraiból. Egyébként a meg nem rendezett csúcsérte­kezlet napján repült át Pá­rizs felett, valahol a ma­gasban, az a mesterséges égitest, amit a francia la­pok csak csúcs-szputnyik­­nak, az első űrhajónak ne­veztek. Ki sejtette volna, hogy hasonló kabinban re­pül majd tizenegy hónap múlva Jurij Gagarin? A következő esztendőben Bécs, Hruscsov—Kennedy találkozó. Közös tisztelgés az osztrák államfőnél, a Hofburgban, a hesseni őr­gróf által Mária Teréziá­nak ajándékozott óraremek alatt. Amelyen mindig pontban órakor, akkor is, amikor a magas vendégek beléptek, a jó szellem, vas­ember alakjában elűzi a rossz szellemet. Két szov­jet emlékiratot nyújtottak át azután 1961. június 4- én, az amerikai nagykö­vetség weidlichgassei palo­tájának zenetermében. Az első az atomleszereléssel foglalkozott, de még két esztendőt kellett várni a részleges atomcsendegyez­­ményig, s tizenegyet a SALT—1-ig. A másik a német békeszerződésről szólt, s amikor semmi sem mozdult, nem egészen tíz hét múlva, lezárták az NDK berlini határait, a­­ mai kifejezéssel élve — hosszú destabilizálás után megindulhatott a demok­ratikus német állam meg­szilárdulása. Egy svájci lap szerint ezzel „jégszekrény­be” kerültek a bécsi tár­gyalások eredményei — szerencsére rossz jósnak bizonyult. Szellemvasúton az elnök lánya Újra Bécs, s megint a Hofburg: a hajdani udvari bálok színhelyén, a Redou­­tensaalban Leonyid Brezs­­nyev és Jimmy Carter alá­írja a SALTA II megálla­podást. Három amerikai elnök magas rangú tanács­adói hét éven át tárgyal­tak róla, és az 1979. június 18-án tartott csúcstalálko­zót megelőző napon, haj­nali fél négy órakor ké­szült el végleges formá­ban a 22 oldalas szerződés, valamint a 43 oldalas ASCI1, ahogyan az angol nyelvű rövidítések összeolvasásá­ból kikerekedett betűszó az értelmezések, levélváltások, lábjegyzetek összesítését jelezte. A lázas finisre jel­lemző, hogy a csúcsot hozó június tíz napja alatt húsz alkalommal ültek össze a delegációk, szinte éjjel­nappal tartottak a non­stop tárgyalások. Jó hír volt, hosszú dip­lomáciai menet gyümölcse (olyan fontos állomásokkal, mint Helsinki), de azt a csúcsot jelentette, ami után azonnal, meredeken leszál­ló ágába került az enyhü­lési folyamat. A SALTA II ratifikálása elmaradt és nemrégen, újabb hét esz­tendő után, Washington átlépett e jelentős fegyver­korlátozási megállapodáson. Ezen a csúcson már nemcsak a világ, de az ér­tekezlet biztonságáról is sok szó esett, földünkre ráborult a terrorizmus rák­fenéje. Őrizték szuperbiz­tonsággal a Hofburgot, de amikor az amerikai elnök kislánya, Amy elment a bécsi Práterbe, a távolról nézelődők tanúi lehettek, amint keménykötésű test­őrök mindenütt követve vé­dencüket, dodzsemeznek és csúsznak le a tobogánon, s a jelenlevő biztonsági fő­nök tiltakozik, mert a szel­lemvasút belsejében sötét­ség nehezíti munkáját... Kézfogás a lépcsőn A genfi villanás: hét másodperces Gorbacsov— Reagan kézfogás a Vízivi­­rág-kastély tizenegyedik lépcsőjén. A párbeszéd het­venhét hónapon keresztül szünetelt, a nyolcvanas évek amerikai politikája súlyos terheket rakott a kelet-nyugati kapcsolat­­rendszerre. Nagy kitérők és vargabetűk után is­mnét ki­fejezésre jutottak az alap­vető realitások: tárgyalni kellett. Mihail Gorbacsov új politikai gondolkodás­­mód szükségességéről be­szél, arról, hogy a prob­lémahegyeket, amelyek bő­­ven akadnak, mindkét ol­dalról takarítani kell, el­kerülhetetlen a közös ne­­kigyürkőzés. Majd’ négyezer tudósító, másfél napos hírzárlat, de a „no news good news”, ha nincsenek hírek, azok jó hírek igazságával biztatják egymást az információkra éhes újságírók. S újra a lapzárta kényszere (lapunk három évtizede alatt ez sajnos mind korábbra he­lyeződött) , délelőtt tíz órakor a tudósító egyik ke­zével a telefont tartja, s a vonal végén az Esti Hírlap, a másikkal a svájci tele­vízió élő közvetítése alap­ján jegyzi a legfontosabb nyilatkozatokat. A lényeg, amit Gorbacsov úgy fogal­maz meg a közös okmány aláírása után, hogy a világ biztonságosabb lett, ám még mindig nem biztonsá­gos ... Még asztalon van a „csomag” S az ötödik csúcsélmény lapunk különtudósítója­­ként, Reykjavik, ahol az előterjesztett szovjet cso­magterv megpróbálta — vi­szonylagosság nélkül — egyszerűen biztonságossá tenni a világot. Drámai órák a nagy tét jegyében, reggel kétkedés, délben re­mény, délután bizakodás, este csalódás, csúcsdrama­turgia minden mennyiség­ben. Eredménytelenség és keserű szavak az izlandi főváros egyetemi negyedé­nek mozijában, ahol né­hány perccel a tanácsko­zások befejezése után saj­tóértekezletet tart a szovjet főtitkár, mégsem hiábavaló futam, hiszen a „csomag” ott fekszik továbbra is a világ asztalán. S a plakát a reykjavíki falakon, a ha­gyományos, sárkányfejes viking hajóban — Haukur Haldorsson festőművész vágya szerint — együtt evez a cowboykalapos Rea­gan és a kucsmás Gorba­csov. A jelkép a sokat hangoztatott „egy csónak­ban evezünk”-re, a közös felelősségre utal, de ezt, a jelek szerint, Washington­ban még gyakorolni, kell. ★ A csúcsok kiemelkedő napjait jelentik a külpoli­tikai újságíró munkájának, különösen, ha ott lehet a helyszínen is. De a többi időben is zajlik az élet a világpolitika völgyeiben ... Réti Ervin

Next