Esti Hírlap, 1986. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
1986-12-23 / 300. szám
★ 30 ÉVES AZ * 30 ÉVES AZ * ^..^~UTxarr=-»»nrrTOBii«nri TrBiPT,,rmMCT"Tffli'ffini ri i" H harminc év egy újság históriájában talán több, de mindenképpen más, mint egy ember életében. Itt az újszülött már alig különbözik a későbbi felnőttől: friss hírekkel, izmos rovatokkal, nagyjából végleges külsővel kell az olvasók elé állni már az első lappéldánnyal. Az évek múlása hozhat ugyan változásokat, de az arcél, a karakter, a jelenségek vizsgálatának nézőpontja jó, ha marad. A következő nyolc oldalon megpróbáltunk redhagyó módon emlékezni erre a harminc évre. Néhány nagynevű — sajnos velünk már nem élő — kollégánk egykori írásai mellett elsősorban régi riportalanyokat kerestünk fel, vagy régi ügyekre emlékeztünk. Olyan személyekre és dolgokra, akik és amelyek egykor fontosak, érdekesek voltak az olvasó számára is. Most azonban nem pusztán a múltat kívántuk felemlegetni, hanem — amennyire ez a terjedelmi korlátok között lehetséges — a múltból a mába vezető utat szerettük volna felrajzolni, s ez így már talán nemcsak az Esti Hírlap harminc esztendejét mutatja fel az ólomból öntött betűk tükrében. Üdvözlünk, Olvasó! A napon, a békés ün■nepek előtt, az Esti Hírlap kibontja, fekete betűivel, fehér papiroson zászlaját. Új és szívünk szerint friss újsággal szeretnénk jelentkezni, hogy a súlyos aléltság után éledező élet hűséges tükre legyünk. Milyen ez az élet, feltámadó életünk? Nézz csak körül: nehéz, tele fáradtsággal, küzdelemmel - síntelen utcákkal és síneiből kisiklott lelkekkel. A helyretételhez ajánljuk fel mi most tollunkat. Segíteni szeretnénk, hogy új kerékvágásba találjon a megbolygatott város, a falu szekere. Azt kívánjuk, hogy ismét épségben álljanak a házak, s meleggel teljenek a hajlékok. Azt akarjuk, hogy csengjen a körutakon a villamos, ne legyen sorbanállás az üzletek előtt, s fűtött iskolák várják gyermekeinket. Ki ne akarná ezt velünk együtt? És vajon reménytelen kívánságok ezek? Valljuk és hisszük, hogy nem és nem! Élni akarunk országunkban és élni is fogunk! A mi tollunk ezt kívánja tolmácsolni szüntelenül. Az Esti Hírlap írói közt sokan vannak, akik most sokéves némaság után jelentkeznek. Az ő hangjukkal is erősödik mindannyiunk hő óhaja: legyen ez az ország független, szocialista és demokratikus,szocialista a maga módján és demokratikus az egész népet egybeforrasztva. Legyen itt teljes becsülete a fizikai és szellemi munkának és őrködjön házainkra a becsületes rend. Sok mindennel együtt a szólamokat , a régi hamisakat, de a tegnapi frázisokat is temessük a múltba. Szóljon helyettük az mai cselekedet, amely jót akar, szóljon az igaz tett, amelynek az egész nép látja eredményét. Szóljon az az igaz szó - ezt akarjuk mi is újságunkban, amelyet most átnyújtunk néked olvasó. Boldog, békés ünnepeket! És utána szorgos hétköznapokat! (1956. dec. 24.) területű. Építését — kilenc hónappal előbb készült el a tervezettnél — az egész ország figyelte és segítette is. Talán még sokan emlékeznek rá: a Zagyva-híd „jött fel” Pestre, felállításával nem kellett a villamossíneket az oszlopokkal aládúcolni. Zagyva-hídon járt a 49-es. Az utak most is itt találkoznak. Most, a föld alatt csiszolt kőoszlopok közt az első pesti aluljáróban, az Astoriánál. De nagyon régen is , az aluljáró falán márványtáblán olvashatjuk is: „Ezen a helyen állott a Hatvani Rondella”. „A Kerepesi országút itt a Hatvani kapunál, a mai aluljáró helyén érte el a Belvárost. Az első volt, még csak 600 négyzetméter alap ELMARADT ÉS MEGNYÍLT CSÚCSTALÁLKOZÓK Kucsma, kalap — és a csónak Ha eljön a lapzárta... ♦ Párizstól Reykjavíkig A lapzárta kényszere sok mindenre ráviszi az embert, így nyitottam meg egy olyan csúcsértekezletet, amely végül is nem kezdődött el. A tárgyi bizonyíték, a kinyomtatott tudósítás formájában fennmaradt, hiszen az Esti Hírlap 1960. május 17-i, keddi számának címoldalán a lap Párizsba küldött munkatársa hat hasábon jelentette: Összeült a csúcsértekezlet. Elszállt az UV 2-vel Mentségül szolgáljon, hogy mások ■ sem tudták jobban azokban a percekben. Délelőtt 11 óra 01 perckor bezárultak az Elysée-palota minisztertanácsi termének ajtói és huszonnégyen helyet foglaltak a zöld posztós asztal mellett. Az elnöki székben De Gaulle, a vendéglátó Franciaország nevében, balra tőle a Nyikita Hruscsov vezette szovjet, jobbra a brit delegáció, Harold Macmillannel az élen. S végül átellenben Dwight Eisenhower, akkori amerikai elnök. Mellettük a külügyminiszterek (a Szovjetunió részéről Gromiko), magas rangú szakértők, s a honvédelmi miniszterek. Miután a Moszkvából érkezett 1L—18-as kormánygépen Malínovszkij marsall is helyet foglalt, hirtelen a francia fővárosba rendelték Gates amerikai hadügyminisztert is. Tehát a Chaillot-palotában elhelyezett sajtóközpont tükörtábláin is megjelentek a kezdés hírei és csak 187 perc múlva derült rá bizonyosság, hogy nem a csúcsértekezlet nyílt meg, hanem három óráig azon vitatkoztak, van-e értelme a magas szintű találkozónak, milyen feltételek mellett lehetne mégis sort keríteni a tanácskozásra. Ilyenkor örül utólag a tudósító, hogy „Találkozások és nem találkozások” címmel jelezte: nagy a bizonytalanság, s jóllehet, mindenki előtárgyalásokat folytatott mindenkivel, a várt szovjet—amerikai eszmecsere elmaradt. Az ok nyilvánvaló lehetett: tizenhat nappal korábban lőtték le Szverdlovszktól nem messze az amerikai U—2-es kémrepülőgépet. S miközben Washingtonban tagadni igyekeztek a tényeket, a Szovjetunió felvonultatta a koronatanút, a foglyul ejtett pilóta, Powers főhadnagy személyében. Aki nem harapta el a CIA által rendelkezésére bocsátott, méreggel töltött ampullát... Hruscsov a Hofburgban Ez volt az első, máig is emlékezetes csúcstudósításom az Esti Hírlap részére, amit kiegészített a sajtóértekezlet-élmény : a szovjet kormányfő háromezer, javarészt nyugati tudósítóval nézett szembe másnap, s a légkörhöz az is hozzátartozott, hogy amikor Hruscsov „torkos macskákhoz” hasonlította a határsértőket, néhányan közbenyávogtak a hallgatóság soraiból. Egyébként a meg nem rendezett csúcsértekezlet napján repült át Párizs felett, valahol a magasban, az a mesterséges égitest, amit a francia lapok csak csúcs-szputnyiknak, az első űrhajónak neveztek. Ki sejtette volna, hogy hasonló kabinban repül majd tizenegy hónap múlva Jurij Gagarin? A következő esztendőben Bécs, Hruscsov—Kennedy találkozó. Közös tisztelgés az osztrák államfőnél, a Hofburgban, a hesseni őrgróf által Mária Teréziának ajándékozott óraremek alatt. Amelyen mindig pontban órakor, akkor is, amikor a magas vendégek beléptek, a jó szellem, vasember alakjában elűzi a rossz szellemet. Két szovjet emlékiratot nyújtottak át azután 1961. június 4- én, az amerikai nagykövetség weidlichgassei palotájának zenetermében. Az első az atomleszereléssel foglalkozott, de még két esztendőt kellett várni a részleges atomcsendegyezményig, s tizenegyet a SALT—1-ig. A másik a német békeszerződésről szólt, s amikor semmi sem mozdult, nem egészen tíz hét múlva, lezárták az NDK berlini határait, a mai kifejezéssel élve — hosszú destabilizálás után megindulhatott a demokratikus német állam megszilárdulása. Egy svájci lap szerint ezzel „jégszekrénybe” kerültek a bécsi tárgyalások eredményei — szerencsére rossz jósnak bizonyult. Szellemvasúton az elnök lánya Újra Bécs, s megint a Hofburg: a hajdani udvari bálok színhelyén, a Redoutensaalban Leonyid Brezsnyev és Jimmy Carter aláírja a SALTA II megállapodást. Három amerikai elnök magas rangú tanácsadói hét éven át tárgyaltak róla, és az 1979. június 18-án tartott csúcstalálkozót megelőző napon, hajnali fél négy órakor készült el végleges formában a 22 oldalas szerződés, valamint a 43 oldalas ASCI1, ahogyan az angol nyelvű rövidítések összeolvasásából kikerekedett betűszó az értelmezések, levélváltások, lábjegyzetek összesítését jelezte. A lázas finisre jellemző, hogy a csúcsot hozó június tíz napja alatt húsz alkalommal ültek össze a delegációk, szinte éjjelnappal tartottak a nonstop tárgyalások. Jó hír volt, hosszú diplomáciai menet gyümölcse (olyan fontos állomásokkal, mint Helsinki), de azt a csúcsot jelentette, ami után azonnal, meredeken leszálló ágába került az enyhülési folyamat. A SALTA II ratifikálása elmaradt és nemrégen, újabb hét esztendő után, Washington átlépett e jelentős fegyverkorlátozási megállapodáson. Ezen a csúcson már nemcsak a világ, de az értekezlet biztonságáról is sok szó esett, földünkre ráborult a terrorizmus rákfenéje. Őrizték szuperbiztonsággal a Hofburgot, de amikor az amerikai elnök kislánya, Amy elment a bécsi Práterbe, a távolról nézelődők tanúi lehettek, amint keménykötésű testőrök mindenütt követve védencüket, dodzsemeznek és csúsznak le a tobogánon, s a jelenlevő biztonsági főnök tiltakozik, mert a szellemvasút belsejében sötétség nehezíti munkáját... Kézfogás a lépcsőn A genfi villanás: hét másodperces Gorbacsov— Reagan kézfogás a Vízivirág-kastély tizenegyedik lépcsőjén. A párbeszéd hetvenhét hónapon keresztül szünetelt, a nyolcvanas évek amerikai politikája súlyos terheket rakott a kelet-nyugati kapcsolatrendszerre. Nagy kitérők és vargabetűk után ismnét kifejezésre jutottak az alapvető realitások: tárgyalni kellett. Mihail Gorbacsov új politikai gondolkodásmód szükségességéről beszél, arról, hogy a problémahegyeket, amelyek bőven akadnak, mindkét oldalról takarítani kell, elkerülhetetlen a közös nekigyürkőzés. Majd’ négyezer tudósító, másfél napos hírzárlat, de a „no news good news”, ha nincsenek hírek, azok jó hírek igazságával biztatják egymást az információkra éhes újságírók. S újra a lapzárta kényszere (lapunk három évtizede alatt ez sajnos mind korábbra helyeződött) , délelőtt tíz órakor a tudósító egyik kezével a telefont tartja, s a vonal végén az Esti Hírlap, a másikkal a svájci televízió élő közvetítése alapján jegyzi a legfontosabb nyilatkozatokat. A lényeg, amit Gorbacsov úgy fogalmaz meg a közös okmány aláírása után, hogy a világ biztonságosabb lett, ám még mindig nem biztonságos ... Még asztalon van a „csomag” S az ötödik csúcsélmény lapunk különtudósítójaként, Reykjavik, ahol az előterjesztett szovjet csomagterv megpróbálta — viszonylagosság nélkül — egyszerűen biztonságossá tenni a világot. Drámai órák a nagy tét jegyében, reggel kétkedés, délben remény, délután bizakodás, este csalódás, csúcsdramaturgia minden mennyiségben. Eredménytelenség és keserű szavak az izlandi főváros egyetemi negyedének mozijában, ahol néhány perccel a tanácskozások befejezése után sajtóértekezletet tart a szovjet főtitkár, mégsem hiábavaló futam, hiszen a „csomag” ott fekszik továbbra is a világ asztalán. S a plakát a reykjavíki falakon, a hagyományos, sárkányfejes viking hajóban — Haukur Haldorsson festőművész vágya szerint — együtt evez a cowboykalapos Reagan és a kucsmás Gorbacsov. A jelkép a sokat hangoztatott „egy csónakban evezünk”-re, a közös felelősségre utal, de ezt, a jelek szerint, Washingtonban még gyakorolni, kell. ★ A csúcsok kiemelkedő napjait jelentik a külpolitikai újságíró munkájának, különösen, ha ott lehet a helyszínen is. De a többi időben is zajlik az élet a világpolitika völgyeiben ... Réti Ervin