Esti Hírlap, 1987. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1987-09-12 / 214. szám

*** 11 Graf— Navratilova Flushing Meadow-ban, az Egyesült Államok nem­zetközi teniszbajnokságán az első két kiemelt jutott a női egyes döntőjébe. Graf és Navratilova így ebben az évben már har­madik alkalommal mérhe­ti majd össze tudását Grand Slam-verseny dön­tőjében. Párizsban a nyu­gatnémet, Wimbledonban pedig az amerikai tenisze­zőnő győzött. S­E­ G­N­ MÁTÓL • • Ügetősorozat Nemzetközi versenysoro­zat kezdődik ma délután az ügetőn. Nyitányként négy ország amatőr hajtói talál­koznak. Két futamban mé­rik össze képességeiket — 2040 méteres távon, autó­starttal — magyar lovak kocsijában. Csehszlovákiát Zuzana Kubalková és Jirf Sindler, a Német Demok­ratikus Köztársaságot Wilf­ried Braun és Joachim Hain, a Szovjetuniót Vla­gyimir Roznatovszkij és Vaszilij Kiok, a vendéglátó magyarokat pedig Hőnich Henrik és Meggyes Gábor képviseli. A jövő hét szerdáján a hivatásos hajtók bajnoksá­gát rendezik meg, ugyan­csak két középtávú autó­­startos futamban a Magyar Turf Club díjáért. Hason­lóan az amatőr versenyek­hez, mindkét futamban pontozzák a győzelmet és a helyezéseket, s a végső győzelmet a legtöbb pontot elérő hajtó szerzi meg. Mához egy hétre lesz az ügető versenyzés négy rtt­p­­ja. Ekkor futják a Nem­zetközi Villám Díjat és a Nemzetközi Hungária Dí­jat. (morvay) Egygólos előny Tegnap játszották a fér­fi kézilabda MNK-döntő első mérkőzését Veszprém­ben: VÁEV Bramac—Rába ETO 20-19 (10-10). A várakozáson alul sze­replő, gyengén védekező, erőtlenül támadó Veszprém minimális előnye aligha lesz elegendő a visszavágó­ra. A mérkőzés sportszerűt­lenségére jellemző, hogy mindkét csapatból hét játé­kost állítottak ki, a győ­rieknél Polgár, Vesztergom és Balogh piros lap miatt kénytelen volt végleg ab­bahagyni a játékot a máso­dik félidőben. A visszavágót holnap játsszák Győrben. Duna maraton Harmadik alkalommal rendezik meg — első ízben Főfotó névvel — a Duna maraton kajak-kenu ver­senyt. Valamennyi korosz­tály képviselői rajtolhat­nak. A 10 kilométeres táv: Árpád híd—Lánchíd—Ár­pád híd, a 15 kilométeres táv: Árpád híd—Lánchíd— Margitsziget és óbudai ha­jógyári sziget kerüléssel — Árpád híd. Nevezni holnap reggel az Ú­jpesti Dózsa ví­zi telepén (III. ker. Árpád fejedelem u. 71.) 7 órától 9-ig lehet. A rajt a 10 km távokon 10.30-kor, 15 km­­en 11.20-kor lesz. RÁBA-TATABÁNYA, HALADÁS—FTC, VASAS-VIDEOTON H­azai pályán a veretlenek A labdarúgó NB I-ben három együttes, az éllovas Rába ETO, a negyedik he­lyezett Haladás és az ötö­dik helyen álló Vasas az el­ső öt fordulóban veretlen maradt. A ma és holnap sorra kerülő mérkőzéseken ez a három csapat egyaránt hazai környezetben lép pá­lyára. Ha csak a korábbi ered­ményeket nézzük, akkor úgy ítélhetjük, hogy a Rá­ba ETO-nak nehéz dolga lesz a második helyezett Tatabányával szemben. A hazai pálya azonban nagy előny, és emellett a Bá­nyász veszélyes támadói kö­zül Kiprich még továbbra is sérült, Vincze és Plotár pedig a svédekkel játszott olimpiai­­selejtezőn nem so­kat mutatott góllövőtudo­­mányából, csatárerényeiből, így tehát a győriek látsza­nak esélyesebbnek. Szombathelyen egyko­ri csapattársak néznek farkasszemet a kispa­don: a Haladás meste­re, Novák Dezső, a Fe­rencvárosé pedig Dalnoki Jenő. A fővárosiaknál Pin­tért esetleg Bús helyettesíti, Keller beállós lesz. A Vasas még nem szere­pelteti új szerzeményét, az Újpesti Dózsától átigazolt válogatott védőt, Kardos Józsefet. Igaz, elsősorban nem is hátsó alakzatai, ha­nem támadói kapnak bizo­nyára majd feladatokat a Fáy utcai mérkőzésen, hi­szen a Videoton egyelőre az NB I-es tabella alsó régiói­hoz tartozik. Az angyalöl­­diek ugyanazzal a csapattal kezdenek, amellyel a Fe­rencvárossal 3-3-ra végez­tek. A mérkőzés 18 órakor kezdődik Győri bíráskodása mellett, a várható összeállí­tások : VASAS: Andrusch — Gubucz, Kaloc, Mészöly, Csorba — Sziljjártó, Komjáti, Galaschek, Pecha — Teodoru, Szabadi. VIDEOTON: Koszta — Végh, Novath, Németh, Horváth — Máriási, Sahói, Gyenti — Há­nyok, Csucsánszky, Cucu. Pécsett megismétlődik a legutóbbi MNK-döntő, jú­niusban az Újpesti Dózsa 3-2-re nyert a PMSC ellen. Háromesélyesnek tűnik a mérkőzés, már csak azért is, mert a Baranya megyeieket a hazai környezet segíti, míg Göröcs János, a lila­fehérek edzője összeállítási gondokkal küzd. Eszenyi szalagszakadást szenvedett, Schróth bokasérüléssel küsz­ködik, Szabóra pedig húzó­dás miatt nem számíthat. Érdekes kilencven perc­nek ígérkezik a Debreceni MTK-VM összecsapás is, hiszen a debrecenieket az a Kiss László készíti fel eb­ben az idényben, aki a leg­utóbbi bajnokságon még Verebes Józsefnek, a kék­fehéreknek pályaedző­je volt. A bajnokcsapatra rá­férne a javítás, mert az idény első öt találkozóján mindössze három pontot gyűjtött, és utolsó előtti he­lyezett, enyhén szólva kí­nos, 5-15-ös gólkülönbség­gel. Ha innen képesek „fel­kapaszkodni”, akkor való­ban bizonyíthatják, hogy jó csapat az MTK-VM. A szerdai Steaua Bukarest el­leni idegenbeli BEK-össze­­csapásra sem ártana egy lé­lektani lendületvétel. A Bicskei Bertalan veze­tésével újjászervezett Bp. Honvéd valószínűleg köny­­nyen veszi a Siófok által állított akadályt, Békéscsa­bán a hazaiak és a ZTE egyenlő eséllyel indul a 90 percnek, Kaposvárott „tör­ténelmi mérkőzés” lesz, hi­szen a Kaposvár és a Váci Izzó az élvonalban még so­hasem találkozott. A Bozsik-stadionban a mérkőzés 18 órakor kezdő­dik Szilágyi S. közreműkö­désével. BP. HONVÉD: Diszt­ P. — Sallai, Disztl L., Csuhay, Cseh — Lippai, Fodor, Fitos, Sikes­­di — Kovács K. Lass. SIÓFOK: Horváth — Bren­ner, Szabó, Olajos, Kolovics — Marozsán, Jancsika, Quiriko — Borostyán, Palkovics, Adi. OLIMPIAI MEGFIGYELŐK KÍSÉRETÉBEN Szöulba utaztak az öttusázók Ma reggel nagy útra in­dult egy népes magyar öt­tusa-küldöttség: a jövő évi olimpia színhelyére, Róma —Hongkong—Tokió érinté­sével, Szöulba repülnek a néhány nap múlva sorra kerülő junior-világbajnok­ságra. — Többirányú tapaszta­latokat igyekszünk szerezni az olimpia városában — nyilatkozta Császári Attila, a csapat vezetője, főtitká­ra. — Bár egy évvel va­gyunk még a játékok előtt, de már képet kaphatunk arról, hogy a szervezők milyen felfogásban készülnek az olimpiára. Láthatjuk, milyen körülmé­nyek között kerülnek sor­ra az egyes számok, milyen a lőtér megvilágítása, a fu­tópálya terepe, a verseny­hez biztosított lóállomány, és egyáltalán, várnak-e ránk „ázsiai titkok” majd jövőre. A tapasztalatok mind szé­lesebb gyűjtése érdekében, az ÁISH lehetővé tette, hogy dr. Török Ferenc szö­vetségi kapitány és dr. Gó­­czy Gyula orvos is velünk utazzon, sőt az Újpesti Dó­zsa segítségével videokame­rát is viszünk, hogy min­dent rögzíthessünk. " Ami a junior öttusa­világbajnokságot illeti, ne­héz megítélni az esélyeket, hiszen ebben a korosztály­ban a csapatok összetétele szinte évről évre változik. De aligha tévedek, ha azt mondom, hogy a szovjet, a francia, az olasz és a ma­gyar fiatalok vetélkednek majd a dobogós helyezése­kért. Horváth László utánpót­lás-kapitány együttese tavaly világbajnoki ara­nyat szerzett, de a címvé­dők közül Madaras, Far­kas és Horváth is kiöre­gedett már, így új gárdát szerepeltetünk. Egészen fiatalt. Kalocsai 19, Hanzéli 18, Sárfalvi és Csernok 17-17 éves. A felső korhatár pe­dig a 20 év. ők tehát a jö­vőt jelentik. A junior-világbajnokság szeptember 17—18-án a lo­vaglással kezdődik, és 22- én a terepfutással fejeződik be. — Bízom a tehetséges fia­talokban — mondotta dr. Török Ferenc —, bár rutin­­talanok. Engem most Szöul­ban a vb mellett elsősor­ban az érdekel, hogy mi­lyen lóállományt tudnak ki­állítani a koreaiak, mert ha „francia stílusúakat”, akkor a játékok kezdetéig módo­sítanunk kell a mi lovas­gyakorlatunkon. (sírokmány) T v­oltam néhányszor es­­­­küvön, lagzin. Sajáton is, persze. Ám két ese­mény, ilyen jellegű ese­mény, nagyon megragadt bennem. Nem a saját. Az egyik a minap történt, a másik régebben, így fut­nak egymásba az emlékek. A régi akkor kattant be, amikor futóvendégként közreműködő lehettem a minapi menyegzőn. Az a hajdani az uszo­dában kezdődött. Ugyanis a jövendőbeliek innen is­merték egymást. Így aztán nem volt meglepő, hogy innen rajtoltak az esküvő­re is. A vőlegény, gondos ember, mindent elintézett előre. A formaságokat is. Megállapodott a tanácsnál, hogy semmi ünnepélyesség, szorítkozzanak a legszük­ségesebbekre, lényeg a gyors ügyintézés. Ez az előrelátás sokat ért a le­génynek, hiszen az esküvő napján fogadásos foci­meccse volt — a tét bor­júpörkölt — társaival az uszodai dühöngőben. Az összeesketés után. A tanúk is tagjai voltak a csapa­toknak, úgyhogy a nemes egyszerűség dívott az öl­tözékekben is; farmer, vi­lágos színű trikó — így festett a leendő férj is; a menyasszonyon bokorugró bőr miniszoknya feszült, Focilagzi ezzel is kiemelve vonzó mivoltát. A szertartás imponálóan rövid volt, összesen nem vett igénybe tíz percet, s ugyanígy alakult a holto­­miglan-holtodiglan utáni összejövetel. A hattagú csapat: férj, feleség, két tanú és két érdeklődő — ugyancsak tíz perc alatt elpusztított két hétdecis palackot azon jelmondat jegyében, hogy esküvő után és meccs előtt már csak a sportszerűség ked­véért is vigyázni kell a kondícióra ... így történ­hetett, hogy másfél órás távollét után már minden­ki ismét az uszodában volt, ahol megkezdődött a nagy meccs. A végered­mény a férj számára kel­lemetlen volt, de nem so­kat törődött vele .. . Szóval az a lagzi mécs­esés végződött, a minapi pedig azzal kezdődött. Ugyanis a mérkőzésre lá­togató kis gárda minden­képpen szeretett volna be­térni a híres pálya rokon­szenves különtermébe, hogy folyadékot vételezzen a korai rekedtség elhárítá­sára. Nem sikerült a beha­tolás, mert szigorú eskü­vőőrök állták el a bejára­tot, udvariasan, de igazán határozottan közölték, hogy zártkörű rendezvény zaj­lik, alkalmi palackbontoga­­tók ne is kísérletezzenek. Akadt, persze, kiskapu egy rokonszenves cimbora ké­pében, s a társaság pilla­natokon belül a tett szín­helyén volt, s mindenkit illendően üdvözölt. Aztán fölbukkant egy ismerős, akit a kósza társaság szó­vivője barátként üdvözölt, s megkérdezte a szemláto­mást bennfentestől, hogy ugyan már, ki az az ifjú pár, aki meccs előtt más­fél órával a pályán tartja a lagzit, mert mindez azért meglepő. Az ismerős halkan megjegyezte, hogy az ifjú pár hölgytagja nem más, mint a lánya ... Az­tán, megbocsátó derűvel, meghívta a hívatlan kom­pániát. 1z előbb a kompánia tag­­jai magától értető­dően magyarázták a többi tribünlakónak,, hogy a kezdőrúgást végző ifjú párt jól ismerik, nagyon kedvesek, aranyosak, s ez az igazi lakodalom, mert a pálya hangulata utolér­hetetlen. Szabó Ferenc BRAVÓ, LÁNYOK! Bronzérmes kosarasok TOVÁBBJUTOTTAK A FÉRFIAK IS Cadizban, a női kosárlab­da Európa-bajnokságon Magyarország 75-67 (38-28) arányban legyőzte Cseh­szlovákiát, s ezzel megsze­rezte a bronzérmet. A győzelemmel Magyar­­ország mesterhármast vitt véghez, mert 1983 és 1985 után egymás után harmad­­szor szerezte meg az Euró­­pa-bajnoki bronzérmet. Killik László szövetségi kapitány telefonon beszélt az MTI munkatársával. — Kimondhatatlanul bol­dog vagyok, ismét bizonyí­tottuk, hogy a kontinens él­vonalában a helyünk — mondta. — A tavalyi vi­lágbajnoki 8. hely után gyorsam kilábaltunk a hul­lámvölgyből, alakulnak egy új nagy csapat körvonalai. A bronzmérkőzésen kitett magáért a kezdő ötös vala­mennyi tagja. Még engem is meglepett a pompás tel­jesítmény, különösen azok után, hogy előző este csak nehezen sikerült lelket ver­ni a lányokba. Szerencsére gyorsan túltették magukat a Jugoszláviától elszenve­dett egypontos vereség ha­tásán,­ s fényesen kiköszö­rülték a csorbát. A döntőben a Szovjet­unió a várakozásnak meg­felelően legyőzte Jugoszlá­viát (83-73), s ezzel 19. al­kalommal szerezte meg az Európa-bajnoki aranyér­met. A szovjetek 1960 óta mindig az elsők, ez meg­szakítás nélkül a 15­ ara­nyuk! Az első három helyezett — így Magyarország is — selejtező nélkül bejutott a következő, 1989-es EB-re. A belgiumi Charleroi-ban a férfi kosárlabda EB-selej­­tező negyedik játéknapján Magyarország biztos győ­zelmet aratott Ausztria el­len (97-79), s ezzel az utol­só forduló eredményeitől függetlenül első helyen ju­tott tovább. ★ MA SZANYI LÉP DOBOGÓRA Hrapatij parádés győzelme Félnehézsúlyban (90 kg) az ostravai vb-n két ma­gyar szerepelt. A már va­lamivel rutinosabb Buda Attila különleges körülmé­nyek között kezdett. Meg­lehetősen későn került elő a színfalak mögül, és köz­vetlenül idejének lejárta előtt emelte el a súlyt. Két bíró el is vette a gyakor­latot, de a zsűri úgy ítél­te meg, hogy bár ha még az utolsó ezred másodperc­ben is, de időben történt minden, és vissza is adták a 165 kilót. Még ez a sze­rencse, mert utána Budá­nak már nem ment sem­mi, és így 7. lett. Közvet­lenül megelőzte a vb-újonc Tóth Róbertét (162,5 kg). Ígéretét betartva a bolgár Csakarov jött elő legké­sőbb, de idegességében is­mételnie kellett (282,5). A rutinos szovjet Hra­­patij közben három jó gyakorlattal (185 kg) fejez­te be a verseny első felét. Csakarov végül csak ki­vágta a rezet, az újonc megnyerte a szakítást (187,5 kg). Az élen mutat­kozó kis különbség óriási csatát ígért a lökésben. A mieinknek ebben a fogás­nemben sem ment sokkal jobban. A­ változatosság kedvéért fordított a két fiú: Tóthnak volt egy, míg Budának két sikeres fogása. Ennek ellenére Bu­da nem tudott bekerülni a legjobb hatba, lökésben 1207,5 kg) és összetetben is 7. Az újonc Tóth köz­­vetlenül mögötte maradt, bár a lökésben csak 19. lett (200 kg). A higgadt Hrapatij igen átgondoltan nem rontott rögtön rá Csakarov,ha ve­le azonos súlyon (225 kg) kezdett. A fordulat ezután következett be. Az ifjú bolgárral a 280 kg kétszer is elbánt, így a végig hal­latlan magabiztos Hrapatij utolsó fogásához már vi­lágbajnokként készülhetett. Dupla tétje is volt ennek a gyakorlatnak. Mivel sike­­rült, Hrapatij fél kilóval túlszárnyalta honfitársa, Szolotov világcsúcsát (233 kg). Ezzel ő lett, az i­dei vb első hat jó gyakorlatot pro­dukáló emelője! Óriási bra­vúr épp egy győztestől. Úgy tűnt, végig minden úgy történt, ahogy azt ő előre eltervezte. Ezzel sor­rendben harmadszor is vi­lágbajnok (417,5 kg). A mi világ- és Európa­­bajnokunk, Szanyi Andor ma lép dobogóra a 100 ki­lóban. Ambrus László csak ma dönt, hogy Bökfit elin­dítja-e mellette, vagy a békéscsabai fiút csak majd a 110 kilóban küldi ver­senybe. Dobor Dezső HAT VERSENYOSZTÁLY kö­z­ü­l háromban lengyel szörfös vezet, egy-egyben NDK-beli, osztrák, illetve jugoszláv spor­toló a 7. Hungalu Kupa nem­zetközi versenyen. HÉTFŐ DÉLELŐTT 10 órakor Komáromnál érkezik Magyar­­országra az a békés tal­éta, amely a nagy októberi szociá­lista forradalom 70. évforduló­ja tiszteletére szeptember 3-án indult el Leningrádból.

Next