Esti Hírlap, 1988. augusztus (33. évfolyam, 182-206. szám)
1988-08-25 / 201. szám
• Már az idejére sem emlékszem, mikor volt műsoron a televízióban igazi dokumentumfilm. Olyan, amely valódi dokumentuma lenne annak az életnek és valóságnak, amelyet ma itt élünk. Minden jel szerint persona non grata, nemkívánatos személy lett a műfaj, bár ha van közeg, amely ideális „melegágya” lehet a mai nézőt személyében mélyen érintő filmes valóságfeltárásnak, akkor az a televízió. Mindenekelőtt tehát elismerés a Fiatal Művészek Stúdiójának, hogy a televízión belül fújdogáló langyos szelekkel szemben mégis nekiszegezte a kamerát valaminek, ami hozzátartozik a ma valóságképéhez. Annyira mindenképpen, hogy tudjunk róla. A kamerát nemcsak a tetszetős fogalmazás kedvéért említettem, hanem, mert a 2-es műsor végén tegnap bemutatott Lordok háza című feketefehér filmben a kamera volt a legbeszédesebb. Kalbert Erzsébet operatőr Vadas Mihály rendezővel a főváros, és egyúttal az ország egyetlen hivatalosan létező „éjjeli menedékhelyén” forgatta a dokumentumfilmet. Nyersnek és elviselhetetlennek mutatta azt, ami nyers és elviselhetetlen. A társadalomból kiszorult vagy magukat kiszorított emberek és a nem minősíthető körülmények bemutatása egy zárt világot hozott elénk, egy infernális rezervátumot, a lecsúszott életek utolsó állomását. A képek tényszerűen és következetesen regisztrálják ennek az „állomásnak” a látható jegyeit. A tényszerűségre törekvés megóvta a készítőket attól, hogy mondandójuk az álssánalomkeltésbe vagy a hatásvadászatba csússzon. És bár, mint az előbbiekből következik, már maga az is elismerésre méltó, hogy ez a stáb felmutatta: ez van, ez is van, a Lordok háza mégis hiányérzetet hagyott maga után. Nem is azért, mert egy extrém jelenet erejéig engedett egy oda nem illő, olcsó hatású és meglehetősen stílustalanul ideillesztett „nővé alakulási szertartás” csábításának, hanem mert maga is beleszorult e zárt világ zártságába. Legfeljebb csak tétován engedett tovább látni, távolabbi következtetésekre ráérezni, azaz elvágta a szálakat, amelyek túlmutatnak a tények puszta létezésén, s amelyek társadalmivá emelnék a bemutatottakat. (bársony) □ LÉZERANIMÁCIÓS műsor lesz — Magyarországon először — a Fantasztikus hét keretében megrendezett Jupiter expedíció című programban holnap este 7-kor és 9 órakor, a Petőfi Csarnokban. ÍZLÉSRE, KÉRÉSRE KÍVÁNCSI A TALENTUM Vonalkákat számolnak Megfizethetetlen világsztárok ♦ Változó diszkó Három éve kutatja a könnyűzene közönségének véleményét a Talentum, a KISZ Kulturális Fóruma. E kutatás fontos és érdekes, eddig mégis elhanyagolták nálunk. Igen sok országban régóta rendszeresen megkérdezik a publikumot: mit szeretne hallgatni, kinek a hangversenyére menne szívesen? A válaszok a szervezés biztonságát segítik elő: nemcsak lett lehet a nézőtér, hanem kellő a bevétel is. Közvéleménykutatás nélkül a taps és a hanglemezforgalom adatai egyaránt bizonytalan jelzések. Énekesek, zenekarok A Talentum a koncertek, szervezésekor egyszerű, takarékos módon látott munkához. A belépőjegyekre kis szelvényt szerkesztettek, s azon kérdezik a közönséget: melyik énekest, zenekart szeretnék élő hangversenyen hallgatni ? Ezen a szelvényen tapintatosan azt is kérik: a szavazók vegyék figyelembe az ország valutahelyzetét, olyan sztárokat válasszanak, akikről úgy vélik, hogy a hazai rendező szervek is képesek őket meghívni. A közönség azonban őszinte, nem enged a vágyaiból, s nemigen hallgat a figyelmeztetésre: az idén a legtöbben Michael Jacksont és George Michaelt kérték. De e két világsztár gázsija csak dollárszázezrekben fejezhető ki, nálunk mindkettő megfizethetetlen. A Talentum műfajok szerint szervezte meg a közvélemény-kutatást. A melodikus zene közönsége állandóbb, ezért tőlük csak évente egyszer kérdezősködnek. Legváltozékonyabb a diszkózene publikuma: őket negyedévente kérdezik, s a változékonyság foka szerint a közbülső heavy metal híveit félévenként kérik vallomásra. A szavazatok számlálása nagyon egyszerű és csupán belső használatra alkalmas módon történik: tizenkét diák egy-egy papírlapon a választott nevek mellé vonalkát húz, s ezeket a strigulákat végül összeadják. Jogszerű hitelesítésre, gyorsaságra és matematikai pontosságra kevés pénz árán és ezzel a módszerrel nem törekedhetnek. Igaz, így is fontos cél a pontosság, mert a pontatlansággal önmagukat csapnák be. A könnyűzene törzsközönsége két éve még mintegy 15 ezer nézőre volt tehető, ma pedig csak ennek egyharmada jár el rendszeresen koncertekre. A műsor kiválasztása tehát nem könnyű. Iglesias Az eredmény elég felelős gondolkodású közönséget mutat: általában minden második koncertnéző szavaz. Három év alatt 80 ezer szavazó voksolt, s ez 320 ezer szavazattal egyenlő, mert egy-egy néző többször is válaszol a kérdésekre. Leggyakrabban a Rolling Stonest, Jennifer Rush-t, a Modern Talking együttest, Engelbert Humperdincket, Tom Jonest, Rod Sterwartot, a Bee Gees zenekart kérik. A Talentum az utóbbival tárgyalt is, de elmaradt az európai Bee Gees turné, ezért csupán Magyarországra meghívni őket drága lett volna. Az értékelésben a gépi adatfeldolgozás gyorsasága és nagy pontossága hiányzik, de a Talentum vezetői tömeglélektani érzékkel elemzik a szavazatokat. Az idén a Julio Iglesias koncerten kutatták a melodikus zene közönségének érdeklődését, de a magára Iglesiasra adott szavazatokat nem vették figyelembe, mert ez — közvetlenül a remek élő hangverseny hatása után — nem adott volna lehetőséget megbízható rangsorra. A koncertélményt kívánók közül legtöbben őt választották. A nélküle összeállított lista szerint a melodikus könynyűzene hívei sorrendben Barbra Streisand, Charles Aznavour, Richard Clayderman hangversenyét hallgatnák szívesen. A többi kívánság megoszlik. A három nagy egyéniség közül Richard Clayderman neve a legfiatalabb, ezért aligha érheti el a másik két művész több évtized adta népszerűségének előnyét. Érdekes azonban a magyarországi hanglemezeladás tapasztalata: hármuk közül ebben messze az első Richard Clayderman. Gép nélkül A Talentum legjobb tudomásunk szerint Magyarországon csakúgy, mint a szocialista országokban az egyetlen könnyűzenei szervező intézmény, amely a szerződések előtt közvélemény-kutatás segítségével tárgyal a közönséggel. Kár, ehhez nincs elegendő pénze, és megfelelő gépi felszerelése, hogy a kutatást sokoldalúan — például nemek, életkor, műveltség, zenei képzettség szerint — végezzék és hasznosítsák. Földessy Dénes Ukrán—magyar filmtársulás Érdekes együttműködést kezdeményezett a filmezés területén a budapesti Mozgókép Innovációs Társulás amely a Mafilm keretében működik. Amikor vezetősége nemrég részt vett a Kijevben megrendezett filmhéten, előkészítettek egy közvetlen ukrán— magyar társulást, ami közös gyártásra és forgalmazásra irányul. Olyan együttműködést remélnek, amely végül is létrejöhet a különböző szovjet köztársaságok és a magyar film között. E közös társulás keretében először egy ilyen dokumentumfilm-páros valósul majd meg: a magyar modell szovjet szemmel — a szovjet peresztrojka magyar szemmel. És ez jövőre — remélik — már a mozikba kerül! SEGÉLYKONCERT Vízi színpad a Dunán A Duna-parton, augusztus 20-i ünnepségeink központjában, közvetlen a tűzijáték előtt Dunai randevú címmel jótékonysági ajándékműsort látott mintegy négy-ötszázezer ember. Éliás Tibor, a Nosztalgia Egylet elnöke — egyébként énekes — szervezésében, Márai Györgyi rendezésében került közönség elé az est. — Milyen eredménnyel zárult az esemény? — kérdeztük Éliás Tibortól. — Az ötlettől a megvalósulásig négy hónap telt el. Ez idő alatt kerekedett-fejlődött a dolog odáig, hogy végül olyan szereplőgárdával állhattunk ki, mint Hamari Júlia, Hegyes Gabriella, Kincses Veronika, Moldován Stefánia, B. Nagy János, Bárány Paál László, Bende Zsolt... — És, ha jól tudom, ön is fellépett?! — így van, de rajtunk kívül Endrei Judit és a BM Duna Szimfonikus Zenekar Králik János vezetésével, valamint a technikai munkatársak is, egytől-egyig mindenki lemondott a tiszteletdíjról a Vöröskereszt Segélyalapja, illetve az áttelepültek javára. A mintegy száznegyven főnyi közreműködő önzetlen munkája, egyetakarása — szerintem talán ez a legnagyobb eredmény. — Mennyi gyűlt össze? — Belépődíjat nem szedtünk. Ki-ki a kihelyezett perselybe dobhatta adományát, kedve szerinti tarifát. Ebből 27 842 forint származott. A szponzorok — a Hungária Biztosító, az Amfora és az OTP-átutalásaiból mintegy százezer forint került ki. Ennek sokszorosát éri a közreműködőik és más, például munkájukkal támogatók összegben kifejezhetetlen segítsége, így a budapestieknek és vendégeiknek hozott ajándékműsor értéke több százezer forint. Ennél is nagyobb az erkölcsi eredmény, hiszen először volt vízi színpad a Dunán, s hazánkban talán még soha ennyi ember nem láthatott „élőadást” egyszerre. — Vállalkozna hasonlóra ezután is? — Természetesen. Eddig is sok rendezvényt szerveztem, de már a jövő nyár tervein gondolkodunk, kollégáimmal. Elsősorban Mátai Györgyivel, a Pesti Műsor főszerkesztő-helyettesével, a jövő évi Dunai randevún. Akkor igyekszünk még látványosabbat, még magasabb színvonalon nyújtani. (gyárfás) ÜNNEPSÉGEK EÖTVÖS JÓZSEF EMLÉKÉRE Eötvös József születésének 175. évfordulója alkalmából szeptember 2-án, pénteken délelőtt 10 órakor az Eötvös téren ünnepséget rendez az Országos Eötvös József Emlékbizottság. Az író szobrát a bizottságon kívül a Művelődési Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Írók Szövetsége képviselői koszorúzzák meg. Az ünnepséget Keresztury Dezső akadémikus emlékbeszédével nyitják meg. Másnap, 3-án Ercsiben az Eötvös téren tartanak ünnepséget, ahol dr. Fekete Bertalan, a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskola főigazgatóhelyettese mond beszédet, közreműködnek az Ercsi Eötvös József Általános Iskola úttörői. Ebből az alkalomból — 3-án, szombaton — 11 órakor az Eötvös József Emlékmúzeum ünnepélyes megnyitására kerül sor. Megnyitóbeszédet mond Köpeczi Béla akadémikus, az emlékbizottság elnöke, közreműködik Jancsó Adrienne előadóművész. UDWIG-GYŰJTEMÉNY MÁSOKNAK MÁSHOL IS JÓ KELL-E NEKÜNK 25 ÉVI LETÉTKÉNT a Ludwig képzőművészeti gyűjtemény és a több millió nyugatnémet márkát érő adomány? Jó volna, kellene, hiszen mint azt a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett tárlat kapcsán lapunkban megírtam, a gyűjtemény jó néhány értékes darabot foglal magában, s egyben izgalmas képet nyújt a modern képzőművészeti törekvésekről. De vajon bármilyen áron kell nekünk e kollekció? MERT LUDWIG ÚR, aki nemcsak szenvedélyes gyűjtő, hanem jókora haszonnal dolgozó csokoládégyáros is, pontosan tudja, hogy valamit csak valamiért szabad és lehet adni. Igyekszem jóhiszemű lenni — remélem, nem látszom egyben naivnak is —, és feltételezem, hogy Ludwig úr akkor, amikor a gyűjtemény sorsa szóba került, nem okvetlen a budavári Sándor Palotára gondolt. Vagyis nem álmodhatott arról, hogy ilyesmi egyáltalán szóba kerül. Mert ha Ludwig úr igazán jól tájékozott, akkor azt is kell tudnia: a magyar kulturális kormányzat nem fog százmilliókat áldozni azért, hogy a rendkívül frekventált helyen álló épület nagy részét az ő gyűjteménye foglalja el. Úgy hiszem, a jól informált csokoládégyáros tisztában van azzal: Csontváry „csak” Pécsett kapott múzeumot, és ide „szorult” Amerigo Tot és Vasarely is. De hogy úgy mondjam, nem járt jobban Derkovits Gyula sem, aki Szombathelyen kapott állandó kiállítóhelyet, s ugye Czóbel is kénytelen beérni a látogatott Szentendrével. A hitem szerint a legnagyobb ma élő magyar szobrász, Varga Imre is ugyancsak a „városon kívül”, a Laktanya utcában kapott állandó otthont. Ha mindezen el is gondolkozik az ember, végső soron nem is érzi olyan iszonyatos nagy büntetésnek, hogy ezek az alkotók ott kaptak állandó kiállítási lehetőséget, ahol Ludwig úr nemcsak csokoládégyáros, hanem ráadásul művészettörténész is, és így jól tudja, hogy Vasarely és Derkovits, Csontváry és Czóbel — és sorolhatnám tovább a neveket — nem kisebb alkotók, mint azok, akik a gyűjteményében szerepelnek, s hogy talán némelyiküknél még nagyobbak is ... Egyszóval én a művészettörténethez és az üzlethez egyaránt értő Ludwig urat nem tartom annyira naivnak, mint amilyennek a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója gondolja. S egyben remélem, a magyar közvélemény és maga a kulturális kormányzat sem olyan könnyen megrémülő, hogy azt higgye, valami jóvátehetetlen, végzetes bűnt követ el valamennyi illetékes, ha 25 esztendőn át nem a Sándor Palotában ad helyet a Ludwig-gyűjteménynek. A KÉPES 7 e tárgyban megjelent, rendkívül alapos írását olvasva (szerényen hozzátenném: némiképp a körülményeket, egyszersmind a magyar gazdasági helyzetet ismerve) az a gyanúm támad, hogy Ludwig úrnak nem magától támadt az ötlete: gyűjteménye számára egyedül és kizárólag a Sándor Palota felelne meg igazán. Egy-egy ilyen bonyolult és összetett ügyről sokféle elképzelése van az embernek... Egy bizonyos: ha van vagy lesz annyi pénz, amennyiből a Sándor Palotát múzeummá lehet varázsolni, s ott helyet kaphat egy felszabadulás utáni magyar modern képzőművészeti gyűjtemény, csak lelkesedhetek az ideáért. S ha e kollekció mellett, mintegy vendégként, bizonyos időre megjelenhet a Ludwig-gyűjtemény vagy annak egy része, azt hiszem, nem kárhoztatható esemény. De a nagy kérdés az, vajon éppen most ennek megvalósítására kell-e fordítani szerényen csordogáló pénzünket?! A Képes 7-ben említett összeg — százezer márka és hárommillió forint — ugyanis megítélésem szerint még a vakolásra sem lenne elég, nemhogy az épület modernné alakítására. AZT HISZEM, a Ludwiggyűjteményre szükségünk van. S a józan és realista Ludwig úrra is, aki bizony nagyon elégedett lehet azzal, hogy kollekciója — sok minden egyebet kiszorítván — immár hónapok óta uralja a Magyar Nemzeti Galéria tekintélyes termeit. Élni lehetne a lehetőséggel, és akár a fővárosban is megtalálhatná megfelelő helyét ez az érdekes kiállítás. Egyszóval én bizakodom. Bízom abban, hogy ha Ludwig úr maga dönthet a valódi lehetőségek ismeretében, akkor józanul és bölcsen fog eljárni. Akkor a csokoládégyáros művészettörténész talál majd szép fővárosunkban olyan épületet, amelyben reprezentatív módon megjelenhet a gyűjteménye, amelyről a múzeumlátogatók talán még akkor is kedvezően és elismeréssel fognak nyilatkozni, ha az anyag fölött nem a Magyar Nemzeti Galéria bábáskodik. Mert végül is a gyűjtemény — ha hinni lehet Ludwig úrnak, és miért ne lehetne? — Ludwig úré, és csakis, kizárólagosan az övé. Harangozó Márta □ BOGNÁR RICHARD ÉS CZINDER ANTAL grafikáiból és szobraiból kiállítás nyílik szeptember 9-én délután 5 órakor a Vigadó Galériában. Megnyitja: dr. Kerényi Ferenc, a Magyar Színházi Intézet igazgatója. A tárlat október 9-ig látogatható. □ RÁNKI DEZSŐ zongoraestjét rendezik meg szeptember 6-án, kedden 8 órakor a Budapest Kongresszusi Központban.