Esti Hírlap, 1989. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-25 / 21. szám
MEGKÉRDEZTÜK SZERDAHELYI ISTVÁNT: Miért nem szólalt fel az MSZMP—MDF-vitában? Múlt pénteken a televízió Napzárta című műsora 72 percen át közvetítette annak a tanácskozásnak a részleteit, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Demokrata Fórum képviselői között folyt a Politikai Főiskolán. A kamera többször közelképen mutatta Szerdahelyi Istvánt, a Kritika főszerkesztőjét, de mindig csak úgy, hogy hallgat, jegyzetel. Megkérdeztük tőle, miért nem szólalt fel a vitában? — Felszólaltam én, csak a műsor szerkesztői vágták ki mondanivalómat a maga egészében. Hogy miért, nem tudom, ítéljék meg abból, ahogyanitt összefoglalom. Egykori professzorom, most vitapartnerem, az MDF színeiben fellépő Szabad György gondolatmenetéből indultam ki: bízzunk abban, hogy mindkét fél a nemzet boldogulását akarja. Azt, hogy politikai intézményrendszerünk a népszuverenitás jegyében alakuljon át, megfelelő — az anarchia veszélyét kizáró — fokozatossággal, de szigorú következetességgel. A vita így arra összpontosítható, hogy milyen konkrét formában képzeljük el a népszuverenitás kiteljesedését, s miféle politikai, jogi reformlépésekkel akarunk eljutni hozzá. Hangsúlyoztam azt is, hogy egy ilyen vita esetén kölcsönösen sokat okulhatnánk egymás érveiből. Az a nézetcsere azonban — folytattam —, ami itt zajlik, távol áll minden effajta szakszerűségtől. Az MDF képviselőitől nem azt halljuk, milyennek szeretnék látni a jövő társadalmi berendezkedését, s ehhez miféle törvények, konkrét politikai reformok szükségeltetnek szerintük — ilyen programjuk, saját nyilatkozatuk szerint, még nincs is. Halljuk viszont az olyasféle állításokat, amilyen az, hogy az MSZMP történelmileg megbukott vagy az, hogy tagjainak nagyobb része csak sodródik a politikával, nem kis hányada pedig hatalmi posztjába kapaszkodva politizál. Igyekeztem kifejteni, hogy egyrészt az effajta impressziók távolesnek a mi egzakt vitatémánktól, másrészt pedig könnyen cáfolhatók is. Az MSZMP nem a pártvezetéssel, hanem 800 000 párttaggal azonos. E párttagság pedig történelmileg nem megbukott, hanem győzött. Ő vitte diadalra — s egyedüli szervezett politikai erő lévén, egyedül ő vihette diadalra — azt a gondolatot, hogy a radikális politikai reformok halaszthatatlanok. E 800 000 ember történelmi győzelmének nyilvánvaló jele egyebek között már az is, hogy mi itt ilyen vitát folytathatunk. Visszás azonban azért is, ha az MDF soraiból hallom egyre a „bukott rendszer” emlegetését, mert képviselőik között nem egy olyan személyiséget látok, aki abban a bukott rendszerben vezető poszton állt, a vezetőkkel szoros kapcsolatot tartó elithez tartozott, s akit annak idején az „egyszerű párttagok” — mint magam is — a hatalom képviseletében hallgathattunk. Figyelmeztettem az MDF felszólalóit arra is, milyen könnyű hangzatos szólamaikra hasonló válaszokkal tromform: tagságukat mi is illethetnénk ugyanazokkal a minősítésekkel, amelyekkel ők a párttagokat illetik, azzal a különbséggel, hogy mi nem azt mondhatnánk, hogy posztjaikba kapaszkodva politizálnak, hanem azt, hogy a felkapaszkodásért, a hatalom megszerzéséért. Sajnálva, hogy a vita ilyen vágányra futott, s nem egzakt kérdések körül folyt, felvázoltam egy szakszerűbb nézetcserében milyen kulturális szempontokkal egészítettem volna ki a politológusok, jogászok elgondolásait. Túl ugyanis azon, hogy a demokrácia kialakításának előrehaladása függvénye a — ma nálunk sajnálatosan hiányzó — politikai kultúra fejlődésének, a tudományban és a művészetekben sajátos kritériumokkal kell számolnunk Jóllehet, a demokratikus viszonyok — a kutatási szabadságtól a szabad viták lehetőségéig — itt is elengedhetetlenül szükségesek, az értékek, az esztétikum, a tudományos igazság kérdéseit illető döntéseket nem lehet a népakaratra vagy akármiféle többségi elvre építeni. Nem az a legjobb író, akit legtöbben olvasnak, s kétszer kettő akkor se lesz öt, ha ezt az egész magyarság egyöntetűen megszavazza. A kulturális demokrácia tehát külön, igen bonyolult problémákat támasztó kérdéseket vet fel. Az itteni nézetcsere szakmai szintjének kritikájaként rámutattam végezetül, hogy jóllehet, magam a jogi kérdésekben járatlan vagyok, még nekem is szemet szúr, hogy az MDF és az MSZMP képviselői fő kérdésként vitatják: feloszlassuk-e az Országgyűlést és írjunk-e ki új választásokat vagy sem. E feloszlatásra nincsen felhatalmazva se az MDF, se az MSZMP, egy ilyen aktus jogon kívüli lépés lenne, s a jogállamiság megteremtését nem lehet jogon kívüli módszerekkel kezdeni. (Az MDF egyik, jogász képviselője később meg is erősítette ismereteimet: jogszerűen csak az Országgyűlés maga oszlathatná fel önmagát.) Ez volt mondanivalóm lényege , hogy miért maradtam ki a műsorból, fejtse meg, aki tudja. A Központi Bányászati Fejlesztési Intézet a Budapest II., Varsányi Irén u. 40—44. sz. alatti telephelyére felvesz gépíró adminisztrátort Bérezés: a kollektív szerződés szerint 4 hűségjutalom. Rugalmas munkaidő. Jelentkezni lehet személyesen dr. Faur György osztályvezetőnél, telefonszáma: 352-960. ELÁRVULT GAZOMÉTEREK Tegnap jelkép, ma emlék VÁLTOZOTT A TECHNOLÓGIA „Földgázra átállítva”. Ez a tényszerű közlés mindazon budapesti otthonban olvasható, ahol gáz kínál meleget, gáz segít a főzéskor, gáz forrósít mosdóvizet. Tavaly nyár óta a városi gáz (világítógáz) száműzetett a budapesti lakásokból, leállították a gyárakat, feleslegessé váltak a messzire látszó tárolótartályok, a gazométerek. E magasra nőtt fémmonstrumok sok mindent megéltek, sok mindent láttak. Sokan néztek úgy rájuk, mint a modern idők, a század eleji civilizáció jelképeire. A fővárosban ma még állnak a gáztartályok, de az új technika feleslegessé tette őket. Ipartörténeti emlékké váltak. Az óbudai két, egyenként százezer köbméteres tároló 1913 óta magasodik a városrész fölé. A teleszkópos tartókkal üzemelő „gáztorony” városképi különlegességnek számított, több korabeli rajzon megörökítették. A világítógáz tárolótartályainak elsődleges feladata volt, hogy a termelés folyamatossága és a fogyasztás szakaszossága között összhangot teremtsen. A gázgyárak rendre tájékoztatták a gáztartályok kezelőit a gyártás paramétereiről, s a gyármesterek feleltek azért, hogy mindig elegendő mennyiségű energia álljon a fogyasztók rendelkezésére. Az évek során változott a technológia. A szén alapú városigáz-gyártást fokozatosan szorította ki a földgáz. Elsőként a zalai mezőkről érkezett a nagy nyomású alapanyag, később bekapcsolták a Hajdúszoboszló környéki lelőhelyeket is. A technika változása, s nem utolsósorban a környezetvédelmi megfontolások indokolttá tették a földgázra történő átállást, a világítógázt gyártó üzemek leállítását. Ez utóbbi termelésekor ugyanis erősen szennyező melléktermékek keletkeznek, s a munkafolyamatok az emberi egészségre káros hatással — sugárzó hő, kátrányos gázszivárgás — járnak. A városi gáz egyébként sem lehetne versenytársa a föld mélyéből érkezőnek, hiszen a földgáz nagy nyomással törföl, így tulajdonképpen saját energiája juttatja el a fogyasztókig, emellett tisztább, nagyobb fűtőértékű, mint „kistestvére”. Hosszú évek szisztematikus munkája után tavaly nyárra jutottunk odáig, hogy a főváros egész területén megszűnt a városi gáz, s minden fogyasztókészülékre rákerült, földgázra átállítva. Iglódi Csaba SÁTOR, SILÓ, EMELŐBALLON Graboplan Kft. Korlátolt felelősségű társasággá alakult a Graboplast Győri Pamutszövő- és Műbőrgyár műszakikonfekció-üzeme. A Graboplan Kft. 75 millió forintos vagyonértékének 99 százaléka a Graboplast tulajdona, 1 százaléka az üzemben dolgozó öt magánszemélyé. A kft. uszodák, tornacsarnokok, raktárak borítására alkalmas sátrakat, terménytároló silókat — köztük hőszigetelő szintetikus ponyvából készült terménytárolókat —, továbbá gépkocsi kerékcserénél használatos, az autó kipufogógázával működtetett pneumatikus emelőballonokat, könyvkötészeti és szigetelőanyagokat állít elő. A kft.-től az idén mintegy 320 millió forintos árbevételt várnak, s 35 millió forintos nyereségre számítanak. TATABÁNYÁN ALAKULT D-R PLAST ÚJ ÜZEMCSARNOK Különböző műanyag termékek gyártására és értékesítésére magyar M NSZK vegyes vállalatot alapított Tatabányán a Delta Ipari Szövetkezet és a nyugatnémet Renders cég. Az indulótőke 42 millió forint, amit fele-fele arányban biztosít a két alapító. A DBR Plast nevű új vegyes vállalat egyelőre évi 2,5 millió márka értékű műanyag áru előállítására rendezkedik be. Virágtartókat, bevásárlókosarakat, malterkeverő ládákat és az élő baromfi kíméletes szállítására alkalmas speciális konténereket készítenek. A Renders-cég a termékek kilencven százalékát visszavásárolja, és más országokban értékesíti. A virágtartó edényeket például holland kertészeknek adja el. Egyelőre a tatabányai Delta egyik régi üzemében kezdték meg a gyártást, amihez a nyugatnémet cég szállította a gépeket, a jövő évben pedig már új üzemcsarnokot épít a vegyes vállalat. VÁLLALKOZUNK Lehetőségek villamosa A vállalkozások korában élünk. Morfondírozom is gyakran: vajon nem szalasztottam-e el valamit. Hallottam egyszer egy anekdotát honi gondolkodónkról, aki úgy fogalmazott egyik levert forradalmunkról: valahogyan úgy jött az, mint egy váratlanul felbukkanó villamos, amire, ha felugrunk, esetleg elroboghatunk, ha viszont lemaradunk róla, kesergünk, kínlódunk, kételkedünk önmagunkban a kihagyott lehetőség miatt. Mert egyáltalán nem biztos, hogy újra jön. Várom hát a lehetőségek villamosát, s mégha februártól öt forintba kerül is a jegy, bizonyosan felugrok rá. Annál is inkább, mert akármerre fordulok, mindenütt vállalkozói kedvet tapasztalok. A minap jó ismerősöm kopogtatott, mesélte, vegyes vállalatot alapított a neki munkát adó állami gazdaság, s havi húszezer forintért bizony átpártol oda. Környezetbarát szemeteszacskót gyártanak majd vidéki telepükön, meg is vásárolták a helyi tsz lerobbant műhelyét, s úton vannak már az osztrák gépek az üzembe, amely majd a tervek szerint legalább másfél tucat embernek ad munkát. Arra a kérdésre, hogyan viszonyul építészmérnökből lett reklámszakemberként az iparhoz, kitérő választ adott. Magam is tudom: balgaság volt ilyen naív kérdéssel faggatnom. Miféle rendkívüli van döntésében? Nem ő az egyetlen. A minap olvastam éppen a KISZ KB vezetőképzési és káderosztályának és a Művelődési Minisztérium képzőművészeti főosztályának felhívását, nyolc hónapos művészeti menedzserképző tanfolyamra. A minisztérium szándékát még csakcsak értem, mármint azt, hogy művészeti középiskolái, felsőfokú oktatási intézményei, s közvetve az irányításával működő számtalan szakkör, képzőművészkar mellett menedzserképzőt indít. A KISZ KB-t viszont kevésbé. El sem tudom képzelni, miféle fontos hely jut a szín- és formaelméletnek, a művészeti technikák ismeretének vagy éppen a kiállításrendezésnek és műkereskedelemnek az ifjúsági szövetség vezetőképzésében vagy — ezzel a csúnya szóval élve —, a káderkiválasztásában. Hacsak nem az ifjúsági szervezetbeli vezetés művészetéről van szó. Akkor szerintem megéri a hatezer forintos tanfolyamdíj, mert a vezetés művészete manapság nagyon is hasznosítható tudomány. Persze a vállalkozásnak kockázata is van. Nem mondanám, ha nem hallottam volna a Jurta Színház esetéről. Képviselői hazai és külföldi újságírókat tájékoztattak a közelmúltban gazdasági, gazdálkodási gondjaikról, amelyek — szerintük — politikai műsoraik miatt támadtak. Kétségtelenül nem volt szép a pénzügyminisztertől, hogy nem állt a színházat megsegíteni szándékozók ügye mellé. Mert hát biztosan annyi támogatást adott ez a színház legalább szellemileg a pénzügyi politikához, hogy most viszonozni illet volna a szándékait. Egy vállalkozó — szerintem — joggal várhat el ilyen támogatást. Az viszont nehezen megy a fejembe, hogy a színház miért kér garanciát vállalkozása kisegítésére a kátyúból személyesen a miniszterelnöktől, a kormánytól, s negatív válasz esetén miért fenyegetőzik tiltakozó demonstrációval. Persze, értem őket. És irigylem is. Kivált azért, mert én például nem kezdtem ilyenfajta vállalkozásba. Pedig milyen szép is lett volna. Szárnyaló fantáziám kibont egy jövőbeli képet. Roskatag aggastyánként ülök — ahogy a sikereimet ismerem —, kandalló helyett egy vaskályha előtt, s a villódzó parázs helyett, az izzó öntöttvas ajtóra meredve mesélek szavaimat leső unokáimnak arról az eredménytelen vállalkozásomról, amely mellett emberek százai, ezrei tüntettek. Milyen szép is lehetne ... Azért egy kicsit szkeptikus vagyok, félek, unokáim esetleg olyanok lesznek, mint a pár száz, ezernyi kilométerrel távolabb élő okos vállalkozók, s megmosolyognak naivságomért. Marad hát a valóság. A vállalkozói világ. Szerintem, aki okos, az víztornyot vásárol. Nemrég értesültem, hogy eladják Szolnokon az Eötvös téri víztornyot. Csaknem száz esztendeje fúrták a létesítményt tápláló kutat, ma már nem működik, de azért dacol az időjárás szeszélyeivel. Biztosan jó bolt, mert ha ennyi időt ilyen jó állapotban kibírt, nagy jövő vár még rá. Mielőtt azonban a megvásárlásra szánt pénz számolásához kezdtem volna, lelohadt lángoló képzeletem, értesülvén arról: a helyi víz- és csatornamű vállalat tárgyal egy nyugatnémet és egy magyar vállalkozóval, akik vendéglőt és eszpresszót nyitnának a víztoronyban ... Most már mindegy. Elkéstem. De azért nem vagyok túl szomorú. Várom a lehetőségek újabb villamosát. Virág Ferenc