Esti Hírlap, 1989. április (34. évfolyam, 76-85. szám)
1989-04-08 / 80. szám
M notes • A Premier — látszólag ■— kultúrpolitikai műsor. Látszólag, mert ha igazán jó, akkor mindig többről van szó, semmint hogy ilyen címkézéssel el lehhetne intézni a dolgot. A tegnapi adásban például három nagyon különböző ember portréja volt látható, mindegyik más-más megközelítésben. Deményi Pál esetében például, hogy most megjelent róla Gyertyán Ervin könyve, Gábor Miklóssal abból az alkalomból folyt a beszélgetés, hogy 70 éves, a bécsi Hundertwasser úr pedig csak abból az apropóból szerepelt, hogy egyáltalán hajlandó volt leülni Vinkó József kamerája, mikrofonja elé. Nos, mégis azt hiszem, a három portré azonos volt valamiben; azt mutatta meg, hogy mit jelent a személyiség, mit jelent az, ha valaki egy politikai eszme, egy színészi elképzelés, egy, a természettel harmonizáló világ jegyében és nevében teljesíti ki az életét. Mit jelent, ha valaki következetes tud maradni önmagához, akkor is, ha meghurcolják, akkor is, ha netalán nincs igaza, akkor is, ha félreértik. Mostanában kevés „modellértékű” emberi típust láthatunk a közéletben, vagy akár a képernyőn is, amelynek vonzereje van. Nem „példakép” értéke, úgy ahogy azt kisiskolásoknak szokták ajánlani, hanem úgy, ahogy felnőtt ember tekinthet egy másik felnőtt emberre. Vonzereje van az ilyen modelleknek, amelyek azt bizonyítják, lehetséges, minden körülmények között lehetséges, hogy önmagunk maradjunk. Különösen ha ez az „önmagunk” elkötelezte magát az emberi értékek mellett. (bernáth) FELGÖRDÜL A FÜGGÖNY Donaldék jégen Az Országos Rendező Iroda figyelemre méltó vállalkozása: május 23—28. között tizenkét előadásra megvásárolta a Donald Kacsát köszöntik Disney sztárjai című jégshow-t, amely rendezvénysorozat a Budapest Sportcsarnokban lesz. Az előadások kezdési időpontja — hétvégeken délelőtt is — alkalmazkodik a várhatóan nagy létszámú gyermekközönséghez. A belépőjegyek ára 220 forinttól 280 forintig terjed, s igen borsosnak tűnhet. A világszínvonalú, szemet gyönyörködtető show belépődíjai külföldön azonban még ennél is magasabbak. A szervezők — mivel az utolsó előadás a gyermeknapra esik — külön ajándékokkal várják a legifjabbakat. A tengerentúli sajtó e fellépést — mivel először kerül bemutatásra szocialista országban a produkció — Donald Kacsa előtt felgördül a keleti függöny megjegyzéssel számolt be a megállapodásról. □ EDWAR SÍTEK kisplasztikáiból nyílik kiállítás 11-én, kedden este 6 órakor a Fészek Művészklub Székely Termében. A tárlat április 21-ig naponta 2-8 óra között látogatható. BUDAPEST—MOSZKVA ♦ MOSZKVA—BUDAPEST A Mizantróp és Cserhalmi A Mizantróp előadásán zsúfoltabb volt a Szovremennyik Színház nézőtere, mint a Katona József Színház előző két produkciójánál. Ez azt jelenti, hogy még több pótszék telt meg. Ennek föltehetően az a magyarázata, hogy az itteni színházszerető közönség már szétvitte a városba a Katona első két előadásának jó hírét. Szép sikerrel ment le a Mizantróp előadása is. Úgy hozta a véletlen, hogy a Pravda munkatársa, Dmitrij Gorbuszov ült mellettem. Szerettem volna megtudni, mi a véleménye a Katona József Színház előadásáról. Nem létező orosz nyelvtudásomból csak arra futotta, hogy három kategóriát állítsak fel neki: harasó, nyet harasó és ocsiny harasó. Kértem, eszerint osztályozza az előadásokat. Ocsiny harasónak — azazhogy nagyon jónak A revizort minősítette, a Három nővért, meg a Mizantrópot harasónak, vagyis jónak. Nyevharasó — azaz nem jó — nem akadt az értékrendjében a magyar produkciók között. A moszkvai magyar nagykövetség különös módon nem érdemesítette a rendkívül magas színvonalú, világjáró budapesti színházat arra, hogy fogadást rendezzen neki, a moszkvai Orosz Színművészeti Szövetség azonban igen. Tegnap este az utolsó — harmadik — előadás után vendégül látták a Katona József Színházat. Vlagyimir Urin, a szövetség titkára röviden üdvözölte magyar kollégáit: „Ha azt mondom, hogy az önök Három nővér előadása lenyűgözn itt, akkor semmit nem mondtam. Életem egyik legnagyobb színházi élménye volt!” Utána egy hölgy beszélt, aki Trojeva művészettörténészként mutatkozott be. Elmondta, hogy Budapesten sok előadását látta a Katona József Színháznak és határozottan leszögezte, hogy ezt a színházat tartja a legjobbnak. Különböző körülmények miatt azonban Moszkvában valamivel erőtlenebbek voltak ugyanazok a produkciók, amelyek Budapesten jobban szárnyaltak. Trojeva nemcsak frissiben ismerte meg a Katona József Színházat, hanem régi híve annak, így például emlékeztetett a Menekülés című Bulgakov-darab előadására. Szerinte negyven éve, Cserkaszov óta orosz színpadon sem játszott senki olyan tökéletesen orosz cári tisztet, mint Cserhalmi György. Trojeva sajnálta, hogy a Petőfi Sándor utcai teátrum csak klasszikusokkal jött, mert szerinte modern darabbal aratott volna Moszkvában nagyobb sikert. Cserhalmit egyébként nyilatkozatra kérte a szovjet televízió, de nem a színházi vendégjáték apropójából, hanem abból az alkalomból, hogy az égjük nagyképpen szállodánk, a Rosszija épületében lévő — moziban magyar filmhét zajlik. Vetítik a Dögkeselyűt, a Csók, anyut és Téglásy Ferenc Soha, sehol, senkinek című filmjét. Mit kérdezett a szovjet tévé? — erről érdeklődtem Cserhalmitól. A szokásos sablont, mióta filmezem, hány filmben játszottam és melyik a kedvenc filmem. És te mit válaszoltál? — A szokásos sablonomat, mindig azt nyilatkozom, hogy az Amerikai anzix a legkedvesebb filmem. Leningrádba repül a társulatnak az a része, amely a Három nővérben szerepel, a többiek hazamennek, illetve részben már otthon is vannak. A Három nővért holnap este Leningrádban adja elő a Katona József Színház. Barabás Tamás Vadászat Kudaföldön Igazi sport-e a vadászat vagy csak luxus szórakozás? Testet-lelket felüdítő időtöltés, avagy brutálisagresszív ösztönök kiélése? Az bizonyos, hogy ritkán lehet olyan vonzó módon, szemet gyönyörködtetően „tálalt” úti beszámolóval találkozni, mint amilyen Magyar Ferencnek a napokban megjelent, Vadászat Kuduföldön című könyve. A szerző, aki Zimbabwéba (a hajdani Rhodesiába) vezeti el olvasóit, legalább annyira a természet szépségeinek bemutatását, az állat- és növényvilág megismertetését tekinti feladatának, mint a vadászkalandok felidézését. Első helyen talán a könyv fényképanyagát említhetnénk: a színpompás felvételek a fekete kontinens szinte ismeretlen tájaira vezetnek el, s a fotós szafari „zsákmányát” még azok is felhőtlenül élvezhetik, akik esetleg a legkisebb antilop életéért is könnyeket hullatnának. (Béta—Kossuth Kiadó és Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat.) Szegő Gábor GYENGE DARAB KITŰNŐ ELŐADÁSBAN Legenda a végtelen boldogságról Gyermekkorom olvasmányemlékeiből rémlik elő egy mondat: „A darab rossz volt, de a színészek pompásan játszottak." Amióta színházzal foglalkozó hírlapíró vagyok, meggyőződtem: van ilyen. E hét szerdáján is ez jutott eszembe a moszkvai Gogol Színház vendégjátékán. A József Attila Színházban egy keletnémet szerző, Ulrich Plenzdorf darabját mutatták be, amelynek címe Legenda a végtelen boldogságról. Nem ismerem az eredeti művet, ám ez a zenés változat, amelyet a moszkvaiak Jurij Prjalkin kommersz poposrockos muzsikájával játszanak : nyúlós-nyálas, érzelgős, dramaturgiailag állandóan bukdácsoló történet, teljességgel érdektelen. Ezt a színpadi szörnyszüleményt azonban a nálunk eddig nem ismert színház fiatal társulata sokkal jobb ügyhöz méltó buzgalommal és tehetséggel adja elő. A Gogol Színháznak ebben a darabban közreműködő művészei all round színészek: kitűnően mozognak-táncolnak, remekül énekelnek, s nagy elhitető erővel jelenítik meg a prózai részleteket (holott alig van mit eljátszaniuk). Szergej Jasin, a színház negyvenesztendős főrendezője valóságos karneváli forgatagot varázsol a színre, s a szovjet színházban a legutóbbi időkig uralkodó szemérmes hagyománnyal keményen szembeszáll. Alig fedett ingerlő formákat mutat jócskán, stilizáltan, de bőséges erotikai töltéssel nyílt színi szerelmeskedést is produkál, úgyhogy az ember — bár a cselekmény egy elöregedett városrész utcáin és lakásaiban játszódik — jószerivel a húszas évek orfeumában érzi magát. Eme érzet felkeltésében a díszletet is tervező Elena Kacselajeva bájakat rafináiltan rejtő és láttató jelmezei is nagy szerepet játszanak. Nem kevésbé Szvetlána Voszkreszenszkaja buja koreográfiája. A társulat — mint említettem — kitűnő erőkből áll A népes csapatból — a szerep súlya révén — Vlagyimir Vinogradov, Alekszandr Szkvorcov és Olga Naumenko emelkedik ki. Morvay István A magyar filmművészetről hallottam egyszer azt a szellemességet — talán nevezhetem annak —, hogy olyan, mint egy kirakat, ami mögött nincs bolt. Lehet. De az ilyen vitrinnek is megvan az értelme, tudják jól a kereskedők. Az arrajáróknak mindenesetre mond valamit. Alkalmat ad eltűnődni ezen két könyv. Az egyiket a Magyar Filmintézet és a Mokép jelentette meg közösen a februári filmszemlére, mintegy azt előkészítendő. A magyar film most a címe, s 14 magyar és21 külföldi válaszait tartalmazza a magyar film megítélésével kapcsolatos öt kérdésre. A másik a neves francia filmtörténész és kritikus, Jean-Pierre Jeancolas francia nyelvű könyve (a Corvinánál jelent meg), amelynek magyarán az a címe: Miklós, István, Zoltán és a többiek, s alcíme jelzi, hogy A magyar film huszonöt éve a tárgya. Bár a filmintézeti kiskönyv némelyik kérdését sikerült oly nyakatekerten megfogalmazni, hogy a kérdezettek egyike-másik, ha vagy egyébre válaszolt, vagy értetlenül állt a kérdés előtt, mégis jó néhány érdekes megjegyzést tartalmaznak a külföldiek feleletei. A magyar film „állampolgári mű”, mondja a másik könyv szerzőjeként már említett Jeancolas. „A magyar film mindenekelőtt kritikus film”, állapítja meg Jean Roy. „Művészi beszabályozottság” jellemzi, „gondosan kiegyensúlyozzák a gyártást minden évben”, vélekedik Derek Elley. Tévhit, hogy a koprodukciók gyógyírt jelenthetnek a gazdasági bajokra, mert a közös filmben mindig kizsákmányolják a gyengébb felet, szögezi le Giacomo Gambetti. A „modorosság vírusa” fenyegeti a magyar filmet, figyelmeztet rá Francesco Bolzoni. Sok a sztereotípia, az ismétlődő filmtípus, mondja az ún. 50-es évekről szóló filmekre utalva, Sandro Zambetti. „Ami a magyar filmből nagyon hiányzik, az a kísérletezés”, mondja ki a szentenciát Regula Heusser. Ezek a francia, angol, olasz, svájci vélemények akkor is megfontolandók, ha telitalálatnak, s akkor is, ha igazságtalannak érezzük őket. Ezek a szövegek kivételesek: a magyaroknak írták a külföldiek. Általában azonban saját közönségüknek és közösségüknek írnak a magyar filmről. Tehát saját népük ismeretanyagába, szellemi tapasztalatába, s néha előítéleteik halmazába igyekszik mind „beépíteni” azt, amit alkalma van elsajátítani a magyar filmből és társadalomból. A külföldi kritikusok egyéni árnyalatokkal képviselik, természetesen, a maguk kulturális közösségét, s ezeknek megfelelően szelektálnak magyar kulturális élményeikben. A magyar film adta impulzusokat általában egy kissé késve fogadják be. S a szelektív befogadás szükségszerű velejárója, hogy bizonyos értékeket egyszerűen nem fogadnak be és el. Másfelől viszont mi is tapasztalhatjuk azt, hogy filmjeink külföldi értékelése hasonló módon csatolódik vissza a hazai kritikába, szakmai közvéleménybe. Vagyis: a külföldi elismerések néha berzenkedést váltanak ki, utóbb azonban elfogadják őket nálunk, ha lassacskán is, ha késve is. Hogy mindezekre példákat lássunk: Jeles András műveit mind a mai napig többnyire értetlenül nézik a külföldi kritikusok. Amikor itthon már az „élvonalban levőnek” érezzük — mondjuk — Gothár Péter vagy Szomjas György egyik-másik alkotását, akkor az egyébként jól tájékoztatott külföldiek csak fenntartással engednek meg maguknak egy-két megjegyzést az ilyen nevezetű „fiatal ígéretekről”. Viszont Mészáros Márta egész működése, vagy Gazdag Gyula játékfilmrendezői munkássága méltatásában messze a hazai előtt járt és jár a külföld. Amit fontos látni: a magyar filmmel rendszeresen foglalkozó kritikusok, a moszkvai Trosintól a párizsi Jeancolas-ig, nem csupán ismertetni igyekeznek hazájukban a mi országunkban és filmjeink által országunkról tapasztaltakat, hanem fokozatosan elfogadtatni is ebből mindazt, amit értékesnek, érdekesnek, újnak találnak, és természetesen elutasíttatni is azt, amit károsnak hisznek. Mi viszont bízvást hihetünk abban: még ez utóbbi is a javunkat szolgálja. Csala Károly A MAGYAR FILMRŐL A KÜLFÖLDIEK A vitrin és az arrajáró CIRKUSZ NÉLKÜL — CIRKUSZRA V A POR Tessék választani!... Nem a legszerencsésebb időpontban rendezték meg a Fővárosi Nagycirkuszban a Tessék választani 1í89-es dalbemutató programját. Hétköznap este, kevés reklámmal előkészítve, s a végeredmény: alig fél ház. Pedig a leendő slágerek bemutatását élvonalbeli előadók is vállalták. Szerkesztőségünket az egyik közreműködő, Karda Bea értesítette, mert fontosnak tartotta közölni, hogy hétévi színpadi távollét után, ezen a rendezvényen lép először ismét a magyar közönség elé... Nehéz eldönteni, hogy a nyolcvanas évek végén mely dalokból lesznek slágerek, s melyek tűnnek nyomtalanul a feledésben. Botka Lajos, a Magyar Rádió könnyűzenei műhelyfőnöke elmondta, az igények mindinkább eltolódnak az egyszerűbb, kommerszebb muzsika felé, ugyanakkor ő, mint szerkesztő, igyekezett a művészi színvonalat szem előtt tartva válogatni a szerzeményekből. Reméljük, ha már az előreklám nem igazán sikerült, akkor a rendezvény végeredményének utóélete — a daloké — nagyobb publicitást kap majd a rádióadásokban, s a televízió könnyűzenei műsoraiban. Annál is inkább, mert a magyar popiparnak egyáltalán nem használ, hogy manapság a játszás és a sugárzás aránya a külföldi, főleg az angolszász poprock irányába tolódott el. Az est folyamán a Rózsaszín Bombázó együttes Svédasztal című dala, Kovács Kati és Zámbó Jimmy, Bergendyék, a Marcellina Kjt., a Koós és Karda család által bemutatott dalok „slágergyanúsaknak” bizonyultak. Kertész Zsuzsa nemcsak konferanszié volt, hanem énekesnőként is bemutatkozott. A jelenlévő — kisszámú — nézősereg nem csekély meglepetésére. Egyébként e műfajban is tetszett a tévébemondónő. A dalok interpretálása hol élő nagyzenekari kísérettel, hol fél play back-megoldással történt. Ezzel egyébként nem biztosítottak egyenlő feltételeket. A Magyar Rádió rövidesen műsorára tűzi az est zenei anyagát, de reméljük, hogy a magyar könnyűzenei művek nemcsak ezen a fórumon kerülnek a nagy nyilvánosság elé, hanem ahogy az akció címe is mondja, a közönség is választhat kedvencet, s majdan ezeket nem csupán rádiófelvételről, hanem valamely hanghordozó (kazetta, lemez) segítségével bármikor meghallgathatja; a Körmendi Vilmos vezette nagyzenekar az Emerton szignáljával kezdte a programot. Ez utóbbi cégnek van lemezkiadási joga . .. A magyar pop-rockipar szempontjából hasznosak ezek az események, csak egy picit gondosabb előkészítést, sőt urambocsá’ sztárolást is igényelne az ügy, hisz a szórakoztatóiparban is igaz az, ami manapság az élet szinte minden területén, befektetés nélkül nincs üzlet .. Arató András □ ZÁBORSZKY KÁLMÁN vezényletével az Alba Regia szimfonikus zenekar és az István Király oratóriumkórus lép fel koncerttel 10-én, hétfőn 7 órakor a Zeneakadémia Nagytermében. Közreműködik trombitán Geiger György. □ OPERAI HÍREK. Április 9-én a Traviata Alfred, 11-én és 13-án a Faust címszerepét Alekszandr Fegyin, a Moszkvai Nagyszínház művésze énekli. Április 9-én a Traviatát, 16-án a Toscát Ondrej Lenard csehszlovák karmester vezényli az Erkel Színházban. Április 24-én a Bécsi Staatsoper társulata Richard Strauss Rózsalovag című operáját mutatja be az Operaházban. □ A MAGVETŐ KIADÓ és a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza közös rendezésében költészetnapi Sarokasztal-estet tartanak 11-én, kedden az Angelika eszpresszóban.