Esti Hírlap, 1996. március (41. évfolyam, 50-70. szám)

1996-03-18 / 61. szám

l R­I JV n; irJ S£ ■ vj rr te í gl J Vi r'4 n; ■ i £ j / p' \ £ k­­-4 V. •“V­, P' ) ál / T S • n:T á 7 3 ! r$3i EL AKARJÁK KERÜLNI A VITÁK. Kisebbségi magyar kurátorok Ha nem is ma dől el an­­ak a nyolc helynek a sor­­s, amelyet határon túli magyar személyiségek üthetnek majd be a Hun­ária Televízió Közalapít­­ány kuratóriumában, é­ppen a kisebbségi ma­­gar szervezetek megálla­­odhatnak a delegálás mi­­éntjéről. Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal­olitikai államtitkára és az Itala felügyelt Határon üli Magyarok Hivatalá­­ak az elnöke, Lábody­ászló e napon látja ven­­égül a nyolc régió kisebb­éi vezetőit. A mai tanácskozás a politikai államtitkár kezdeményezésére jött létre, többek között azért, hogy elkerülhető legyen az olyasfajta vita, mint amilyen Szőcs Gé­za Fidesz általi jelölését kísérte a kuratórium fel­ügyelőbizottságába. (Ismeretes, hogy az RMDSZ elnöke, Markó Béla tiltakozott az ellen, hogy a Fidesz a romániai magyar érdeképviselet véleményének figyelem­­bevétele nélkül juttatta be az egyébként a Tőkés­vonalhoz húzó költő-poli­tikust a háromtagú testü­letbe.) A mostani előzetes egyeztetés — tudtuk meg Petróczi Sándortól, az ál­lamtitkár kabinetfőnöké­től — azt a döntést is elő­készíti, hogy a Duna Te­levíziót működtető köz­­alapítvány kuratóriumá­ban az egyes határon túli magyar szervezetek mi­lyen súllyal képviseltes­sék magukat. Bár a tizenhét kuratóri­umi helyből nyolc jut kisebbségi magyarok­nak, és a régiók száma is éppen nyolc, valószí­nű, hogy nem minden régió kap konkrét he­lyet. Más a súlya egy kétmilliós, és megint más egy néhány tízezres nemzeti közösség­nek. A majdan felálló kura­tórium választja és szá­moltatja be a Duna Tele­vízió elnökét, aki e mé­dium műsorpolitikájáért egy személyben felel. Ugyanennek a testületnek a jóváhagyása szükséges a Duna Tv pénzügyi tervei­hez is. Petróczi Sándor hangsú­lyozta: ez az első alkalom, amikor a határon túli ma­gyarság képviselői magyar állami közjogi testület ren­des tagjai lehetnek. Joó 1996. március 18., hétfő­n*­ BELFÖLD 12. HETI PÉNZFORGÓ Tavast csökkennek a kamatok Az új pénzügyminiszter, Medgyessy Péter radikális inflációcsökkentő prog­ramja megteszi a hatását a pénzpiacon. Az év eleje óta tapasz­talható folyamatos ka­matcsökkentés az el­múlt héten tovább tar­tott. A Budapest Bank Rt. március ,13-ától egy szá­zalékkal mérsékelte az Aquincum II/A kamatát, 26,5 százalékra, a Taka­rékjegy A/l kamata pe­dig 24 százalékos, míg a Takarékjegy B/l 24,5 százalékos lett. A postán forgalmazott, sávos ka­matozású Ajándék érték­levél utolsó — 4-6 hó­nap, plusz egy napig ter­jedő — sávjának kamatát nagymértékben, 40 szá­zalékról 33-ra csökken­tették. Ugyanakkor a Citibank lakossági bankja, amely alig 10 hónapja kezdte meg működését, ügyfélkö­rének további kiépítésére törekszik. Napjainkban hatezer lakossági ügyfél­­számlát kezelnek, május 2- ától pedig ügynöki hálóza­tot építenek ki. Munkatár­saik minden, legalább 60- 80 ezres vidéki városban tevékenykednek majd. A fiókhálózat megnyi­tása helyett — Magyar­­országon elsőként — a telefonos ügyfélkiszol­gálást fejlesztik ki. Az ügyfelek így anélkül adhatnak megbízást a­­ banknak, hogy a pénzin­tézethez személyesen be kelljen menniük. Azonban a fióknyitásról sem mon­danak le, még ebben az esztendőben Budapesten újabbat nyitnak meg. A Démász Rt., áram­­szolgáltató cég privatizá­ciója során 37 ezer kárpó­tolt használhatja fel je­gyét — közölték az ÁPV Rt.-nél. A kárpótlásra jo­gosultak ily módon 5 mil­liárd forint névértékű kárpótlási jegyüket cse­rélhették át részvényre. A tervek szerint még a tavasszal egy, esetleg két újabb áramszolgál­tató papírjainak cseré­jére kerülhet sor, s ez alkalmat nyújthat ar­ra, hogy a még mindig hatvanmilliárd forint fe­letti névértékű kárpótlási­­jegy-mennyiség, amelyet eddig nem cseréltek be, tovább fogyjon. B. M. P­ énteken, de nem a szerencsétlen 13-án, hanem 15-én, jaj éppen március idusán történt, hogy szép Budapestünk egyik utcáján elesett egy húszévesforma lány. Diva­tos bakancsának sarka megcsúszott a sáros jár­dán, s úgy elterült szegényke, mint a letört szárnyú pillangó. Éppen egy tócsába, amit még nem bírt fel­szippantani a tavaszi napocs­ka. Honleányunk volt az elesett, hiszen haragtól hullámzó keble fölött kokárdát cincált a márciusi szellő, noha ennivalóan csinos pofikája inkább a délszaki hölgyekére emlékeztetett, de csak a szakszerű szoláriumozás okán. Noha ilyenkor nem közö­nyös az utca népe, a feltápászkodáshoz nem szorult segítségre. Mi az, hogy feltápászkodás! Kisportolt izmainak köszönhetően úgy talpra szökkent, hogy a kárörvendően röhögő srácok­ba belefolytódott a szusz, az idétlenül vihogó csitrik arcán megfagyott a mosoly. Aztán a talpra pattant honleány végignézett fekete fol­tokkal megcsúfolt zsemleszínű kabátján, s megindult visszafelé, hazafelé. Én külleméből úgy ítéltem meg, hogy a ran­devúra sietésnek hősi elesettje! Megőrülnék, ha­­ valami csoda folytán kipattanna, hogy éppen a S­zilvaxban lett volna a találkozó. De akárhol is I ______— lett volna, nyilvánvaló, hogy átmenetileg az bi­zony elmarad. Ám én rémeket látva ennek az egyszerű, mindennapos szerencsétlenségnek beláthatat­lan következményeire is gondolok. Mert képze­letemben látom a valahol türelmetlenül ücsör­gő fiút. Ahogy egyre sűrűbben pislant az órájá­ra, és duplán érzékeli a rohanó perceket. Mind­mind komorabb az arca. Majd minden remé­nyét elvesztve fizet és feltápászkodik, miköz­ben gondolatban alpári szavakat zúdít az előbb még hőn szeretett, de a jelek szerint hűtlenke­­dő teremtésre. Tudom, jól tudom, megkapja majd az en­gesztelő magyarázatot. De ugyan elhiszi-e? Hátha azt gondolja: rablómese, félrevezetés az egész. Hiszen egyes nők, ha görbe útra térnek, olyan meséket képesek kitalálni, hogy azok a történetek még a feketegazdaság ellen alaku­landó nyomozó csoportnak is feladnák a leckét. Ha elmaradnak az újabb randevúk, abból lo­gikusan következik, hogy fütyültek a puszis el­jegyzésnek, a szüret utáni esküvőnek, s a száz­személyes lakodalomnak. És általuk nem gya­rapodhat szegény kis hazánk egyre csökkenő létszáma. Hát nem és nem. Én ezt nem engedhetem! Üzenem a fiúnak, hogy március idusának dél­utánján honleányunk zsemleszínű kabátkájá­ban csakugyan pocsolyába pottyant. A jövő szempontjából kötelességem ezt megüzenni! Mert ha ilyen szélbe dobható félreértés miatt netán nem gya­rapítják édes hazánk lélekszá­­mát, ugyan ki mered majd ráncos homlokkal a dodonai szövegű adóívek fölé? Ki nyúlkál ko­nyakig a bőség kosarában, vagy ki tárja ki a te­nyerét a munkanélküliség koldusfillérjeinek? Ki hallgatja torokban dobogó szívvel a kor­mány újabb és újabb stabilizációs terveit, ki lenne ott csak kíváncsian, vagy égig csapkodó lelkesedéssel egy ugrani készülő ellenzéki párt kormányt búcsúztató kaján demonstrációján? S végezetül ki esne hanyatt szép Budapest utcáján? Akár máciusban, akár októberben? Talán én? Vén csontjaimat ismerve, annak siralmas kö­vetkezménye lenne. De nemcsak rám nézvést, hanem az üres perselyét csörgető társadalom­­biztosításra is. Simon Lajos Szép lány, hanyatt fekve A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGNAK KELL DÖNTENIE Hamis okirat, áltulajdonos és slendrián földhivatal (Folytatás az 1. oldalról) Az ügyben föltáruló ku­szaság az egyszerű, jóhi­szemű ingatlantulajdono­sok számára félelmetesnek tetszhet. Pedig eredetileg szimpla esetről volt szó: férj és feleség építkezés út­ján szert tett egy 60 négy­zetméteres kis házra. Ezt — félmillió forint kölcsön ellenében — rövid időre jelzálogjoggal terhelték meg. A földhivatal a jelzálog­jogot nem jegyezte be, sőt — bár ezt 48 órán belül meg kellett volna tennie —, széljegyzet­ként sem tüntette föl, hogy a zálogjogi kérelem bejegyzésre vár. Az ingatlan tehát teher­mentesnek látszott. Erről — egy hatóság hajdanvolt ügyintézőjének kérelmére — kiadták a tulajdoni lap másolatát. A dokumen­tumra azután egy vállal­kozó kedvű polgár saját írógépével rápötyögte, hogy mostantól ő a tulaj­donos. A szerzés jogcímét azonban lehagyta a papír­ról. A hamis okirat is kiváló szolgálatot tett azonban, amikor az áltulajdonos újsághirdetésre felkere­sett egy tőkeközvetítő irodát. Másfél millió forintra volt szüksége, mert ingatlant akart vásárolni. A szerződést meg is kö­tötték azzal, hogy az in­gatlanra bejegyzik a tőkét szolgáltató polgár jelzá­logjogát. Amennyiben pe­dig a kölcsönvevő nem fi­zetné vissza tartozását, az ingatlan a hitelező tulaj­dona lesz. Az áltulajdonos ugyanakkor aláírt egy ké­relemet is, mely szerint hozzájárul, hogy a jelzá­logjogot a hitelező nevére bejegyezzék. A földhivatal teljesítette a kérést, bár — az elsőfokú ítélet szerint — ügyintéző­je láthatta volna, hogy a ház nem azé, aki önmagát tulajdonosként feltüntetve a bejegyzést kéri. Nem kifogásolták azt sem, hogy a szerződést és a kérelmet olyan sze­mély vitte be, aki nem azonos a tulajdonossal. Ráadásul az illetőnek meghatalmazása sem volt. Miután a másfél milliós terhet simán és gyorsan si­került bejegyeztetni a más ingatlanára, kiderült: az adós nem törleszti a havi 8,2 százalékos kamattal felvett kölcsönt. Aki a hi­telt adta, természetesen a földhivatalhoz fordult arra hivatkozván, hogy az in­gatlan most már az övé. Ekkor érte a meglepetés: a szerződés jogszabályba üt­közik, mert a hitelt felvevő személy sosem volt az épü­let tulajdonosa. Sőt, a tényleges tulajdonos in­gatlanát 500 ezer forinti összegű jelzálogjog terheli. A megyei földhivatal kötelezte a szabályta­lanságokat elkövető he­lyi hivatalt, hogy a hibás bejegyzéseket törölje és a nyilvántartásban állít­sa helyre az eredeti álla­potot. pénzétől megfosztott polgár kezdeményezésére büntetőeljárás indult a kölcsönt felvevő áltulajdo­nos és ügyintézője ellen. A gyanúsítottak között van a földhivatal alkalmazottja is. Az ettől független kárté­rítési perben a megyei bí­róság a közrehatás ará­nyában marasztalta el a földhivatalt, illetve a tu­lajdoni lapot meghamisító külcsönfelvevőt és segítő­jét. E két utóbbi alperes csak hellyel-közzel jár el a tárgyalásokra — most épp egyikük lakcímét kutatják. A földhivatal álláspontja az, hogy alapvetően a két magánszemély felel. Kéri, hogy a Legfelsőbb Bíróság őket kötelezte a kár vise­lésére. /Cs Kulcsár Anna KIVONUL-E NAPIREND ELŐTT AZ MSZP? Vége a „hatpártinak (Folytatás az 1. oldalról)._ Elképzelhető, hogy a to­vábbiakban pusztába kiál­tott szónak tekintik Tor­gyán József szavait, s nem reagálnak rájuk. Sokak­ban megfogalmazódott, hogy a kisgazdapártelnök napirend előtti felszólalá­sai alkalmával egyszerűen kivonulnak az ülésterem­ből, bár ez eddig nem volt divat a szocialisták köré­ben — hangsúlyozta a frakcióvezető-helyettes. Nyilvánvalóvá kell tenni az emberek előtt, hogy Torgyán József követelé­seinek nincs realitása, ezek — Toller szerint — „egy megbomlott elme víziói csupán”. Korábbi törvényalkotói munkája során az MSZP mindig hatpárti egyezség­re törekedett a társadalom egészét, a demokráciát érintő kérdésekben — mint például a médiaügy­ben —, ám a kisgazdák ezt a szellemiséget felrúgták, ezért a Torgyán József ve­zette FKGP-t nem tekintik partnernek a parlament­ben. Mint a frakcióvezető­helyettes megfogalmazta, a kisgazdák viselkedése megkérdőjelezi az együtt­működést. Ha a szocialista honatyák úgy döntenek, a jövőben nem reflektálnak szavaira, a többpárti egyeztetésekre pedig nem hívják meg a kisgazda­­képviselőket. F. A. M. fi NYILVÁNVALÓ JOGHÉZAGRÓL VAN SZÓ Uszítás, de nem izgatás (Folytatás az 1. oldalról) Az osztályvezető ügyész szerint a garázdaság sza­bálysértését az követi el, aki olyan kihívóan közös­ségellenes magatartást ta­núsít, amely alkalmas ar­ra, hogy másokban meg­botránkozást vagy riadal­mat keltsen. A transzparens felirata az adott körülmények között minden valószí­nűség szerint kimerítette a kihívó közösségelle­­nesség fogalmát és al­kalmas volt megbotrán­kozás és riadalom kelté­sére is. Konkrét ügyről lévén azonban szó, ennek pontos megítélése a szabálysértési hatóság, ez esetben a rend­őrség feladata. Az elsőfokú határozat ellen természe­tesen jogorvoslatot kérhet­nek az elmarasztalt polgá­rok. Látszólag komplikál­tabb az az eset, amikor egy nagygyűlés résztve­vői kötelet követelnek a miniszterelnöknek. Az osztályvezető ügyész álláspontja szerint ugyan­is ez nem lehet a Btk.­­ban megfogalmazott kö­zösség elleni izgatás, mert azt csak valamelyik nemzetiség, nép, feleke­zet, faj vagy a lakosság egyes csoportjai ellen kö­vethetik el, egyetlen sze­mély ellen nem. A köztár­sasági elnök által kezde­ményezett új törvény mó­dot adna ugyan gyaláz­­kodás megállapítására, de ez a jogszabály márci­us 15-én még nem volt hatályban, ráadásul egy személy ellen ez sem kö­vethető el. Dr. Nyilasi Gyula sze­rint nyilvánvaló joghé­zagról van szó. Figyelemre méltó, hogy az első magyar büntető tör­vénykönyv, az 1878. évi­V. törvénycikk, az úgynevezett Csemegi­­kódex például annak idején büntetni rendelte, ha valaki bűntett vagy vétség elkövetésére hí­vott fel másokat. Most nincs ilyen rendelke­zés, sőt törölték a Btk.-ból hivatalos személy meg­sértését is. A néhai Antall József miniszterelnök még ez utóbbi címen tehetett feljelentést, amikor kor­rupcióval vádolták meg a kormányát. A március 15-ei ominó­zus kitétel tehát uszító jellegű ugyan, de — mert nem csoport ellen irányul — nem közösség elleni izgatás. Hanem csupán a Btk. sze­rinti becsületsértés vétsége vagy a polgári törvény­­könyvben szabályozott személyiségi jog megsérté­se. Mindebből pedig az kö­vetkezik, hogy a sértett maga dönti el, kezdemé­nyez-e eljárást a történtek miatt. K. A. A­zi -s Dilemma A nagyobbik kormánypárt most azon gondolkodik, kiutálja a társaságból a szalonképtelen vendéget. Keresztülnéz rajta, mintha ott sem lenne, nem hallja, amit mond, nem látja, amit csi­nál, párbajra pedig végképp nem áll ki vele, hiszen nem párbajké­pes. .. Az ötlet nem éppen eredeti, hiszen mindez megtörtént már. Az 1994-es választások után megalakult parlament napirend előtti műsorai úgy zajlottak le, hogy a leg­­ambiciózusabb ellenzéki frakcióvezető — amúgy párt­elnök is — előadta aktuális magánszámát, a kormány­pártokban azonban a harsány derűn vagy a kínos fe­szengésen kívül más reagálást nem váltott ki Torgyán (mert hiszen róla van szó, kiről másról)... Úgy gondol­ta ugyanis a hetvenkét százalékos többség, nem bo­csátkozik rangon aluli szócsatába, nem cáfol, nem ma­gyarázkodik, hiszen akinek van ítélőképessége, úgyis értelmezni tudja az elhangzottakat. Végül is, bölcs a magyar közvélemény... A bölcs közvélemény azonban egyre nagyobb érdeklő­déssel fordult a napirend előtti felszólalások főszereplője felé, a mosoly lassan lehervadt az arcáról, amellyel ed­dig valamiféle politikai cirkusz aktumként szemlélte a kolerikus kisgazdát, kezdte komolyabban hallgatni, s miután a féligazságok másik felét sose hallotta — a kor­mánypártok arisztokratikus elzárkózása miatt —, lassan kezdte azt hinni, a fél az egész... Mire a parlamenti karéj nagyobbik része még jobban fészkelődni kezdett, s lassacskán, kényszeredetten, de taktikát váltott. Mert azért már kezdte mértéken felül i­s­­ irritálni az a sortűz, amely nemcsak napirend előtti­­ felszólalások, hanem interpellációk puszta címének 1­ 7'' heteken át történő ismétlésével érte.­­Ugyanis a parla- s­nt menti házszabály értelmében akár hónapokig is elhang t­á­gozhat kérdés formájában: igaz-e, hogy emikszperzé Lyb kirabolta a Nemzeti Bankot?" Hogy nem igaz, azt egy­szer majd délután fél négy és háromnegyed négy kö­zött megtudhatja a tisztelt közvélemény, de hát addig is...) A kormánypártok tehát úgy gondolták vagy egyéves előkelő távolságtartás után, hogy mégis látnak, hallanak és beszélnek. Ki komolyra, ki viccesre vette a figurát, de az a szellem mintha már kiszabadult volna a palackból. Vagy legalábbis kezdene kitüremkedni... Kiderült ugyanis — éppen a múlt csütörtökön a Kos­suth téren tartott ünnepi „harag napján” —, ma már ko­rántsem arról van szó, szalonképtelen-e, s ha igen, mily mértékben a T. társaság egyik tagja. Sokkal inkább ar­ról, hogy a közéletben megjelent sok-sok botrány köze­pette ismertté vagy inkább hírhedtté tette magát egy fi­gura, aki évekig a közvélemény-kutatások utolsó helyét mondhatta magáénak. Ám nem csüggedt, s lám, ahogy nehezebb és nehezebb lett a helyzet, úgy tűnik, felvirradt az ő csillaga. Amely baljós csillag egy leendő anakronisztikus társa­dalomra vetíti fényét, egy nem túlságosan kifinomult csoport irányította diktatúrára, ahol persze a „rend” uralkodik, ahol visszaállítják a halálbüntetést, ahol in­tézményesítik a gyűlöletet, ahonnan­­vérgőzös eszmék bugyborékolnak felfelé, miközben bort, búzát és békessé­get ígérnek a népnek. Persze volt már ilyesmi a történelemben, Európában is, a harmincas évek elejének bohém Berlinjében jókat mulattak egy ágáló, bajuszos figurán. Akihez fogható re­mélhetőleg nem születik már a Glóbuszon, de paródiái megjelennek időnként. S valóban nagy dilemma, hogy észre kell-e őket venni egyáltalán... Gyémánt Mariann & (T £h k ClLf \zr u"-1 -t' ^ I C/ rpm& 1 jNQ\fl l­­* ' 1 rui m &hbk c

Next