Esti Hírlap, 1996. szeptember (41. évfolyam, 177-197. szám)
1996-09-30 / 197. szám
t , -T Az Édes anyanyelvünk cí- Oc: '■mű állandó nyelvművelő jP műsor régente központi he~hélyet foglalt el a Kossuth tár 11 dióban. Manapság vasárnap újkora reggel kap öt percet az egykor oly népszerű sorozat, -yh-Alkalmanként egy-egy nyelv/''q rész szakember fejti ki véle ,ményét arról, hogy mi a he^ _ helyes és mi nem. Tegnap ¡£✓ ’ Grétsy Lászlót hallottuk. _/ d Ezúttal is a reklámokról, az a * idegen kifejezésekről volt r ^ szó. Ez kedvenc témája a levélíró hallgatónak éppúgy, mint a szakembernek. Hol a sok idegen szótól féltik nyelvünket, hol pedig kifogásol.. jak azok magyaros ejtését. 1. Például a Dreher márkanevet nem ejtjük a német nyelv szabályai szerint. Üsse kő! Emiatt talán nem is kellene nagyon izgulnunk. Az idegen szavakat használjuk, és az előbb-utóbb honosítjuk, vagy k úgy, hogy megtaláljuk rá a C magyar megfelelőt, vagy pedig úgy, hogy saját hangképzésünkhöz igazítjuk a jövevényszót. Persze bizonyos határok között. De például a jó néhányszerű sör márkaneve szépen illeszkedik a magyar ejtési szokásokhoz. Akinek jólesik, az mondja „h”-val, ' . akinek pedig „h” nélkül tetszik, az használja ezt a formát. Ha így lenne, akkor ta- lán ideálisnak is mondhattnánk nyelvművelésünket. És a , akkor végre több idő jutna lényegesebb kérdések, azaz szóhasználati,, mondatszerkezeti problémák megvitatá- •VI. sara. sz. j. vác P fí G jgjü Jei .• A Honvédelmi Közlönyben megjelent az az intézkedés, amely a „személyi állomány ajándék borotvával történő ellátását” szabályozza. Az anyagtechnikai főcsoportfőnök által jegyzett 185/1996-os intézkedés szerint erről a honvédelmi miniszter állapodott meg egy multinacionális cég magyarországi képviseletével. Az intézkedés 1. pontja szerint „A borotvák átadása a bevonuló sorállomány és katonai főiskolák, tiszthelyettes-iskolák hallgatói részére a bevonulást követő második hónap végéig, a hivatásos állomány részére első ízben 1996. december 31-ig kerül végrehajtásra. A hivatásos állomány a megállapodás meghosszabbítása esetén kétévenként kerül ismételten ellátásra.” Az is kiderült, hogy a borotvákat a nem romlandó élelmiszerekkel együtt tárolják és adják át az alakulatoknak. A pengéket a szponzor által készített átvételi elismervény ellenében adják át az érintetteknek. Az ajándékozás előtt az állományt tájékoztatni kell arról, hogy személyes adatait nem köteles a szponzor részére megadni, de ebben az esetben nem jár a borotva. Az együttműködési megállapodás értelmében a szponzor képviselője a helyszínen ellenőrizheti a borotvák átadását. (vyji&j -------Szponzorált borotva Ipt Főszerkesztő: dr. Lőkös Zoltán Felelős szerkesztő: Kiss Pál Lapszerkesztők: Csoknyay Edit, Gajdics Ottó, Mészáros János, Péli Elemér A szerkesztőbizottság elnöke: Tarján Miklós Felelős kiadó: dr. Szirtes József Hirdetés: Prestige Médiaügynökség Igazgató: Bálint Bea 1146 Budapest, Thököly út 127. Tel./fax: 220-5784, 220-5785 Kiadja: az E. H. Press Kft. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1146 Budapest, Thököly út 127. Telefon: 220-5795, 220-5796 Fax: 220-5797 Postacím: 1962 Budapest Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága. Árusításban megvásárolható a postai területi hírlap-kereskedelmi részvénytársaságok, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. hírlapárusainál. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (Helir), 1900 Budapest XIII., Lehel u. 10/A, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Helir Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámára. Előfizetési díj: egy hónapra 470 Ft, negyedévre 1410 Ft, fél évre 2820 Ft, egy évre 5640 Ft. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné mb. vezérigazgató ISSN 0133—2201 Hét vezér Rákosszentmihályon Millecentenáriumi szoboravató ünnepséget tartottak tegnap Rákosszentmihályon, a Hősök terén. A honfoglaló hét vezért ábrázoló szoborcsoportot Darázs István népi fafaragó művész készítette. Az avatóbeszédet Kovács Attila polgármester és Feledy Balázs művészeti író tartotta, az emlékművet Fülöp Dezső, Rákosszentmihály plébánosa szentelte fel. Az ünnepségen többek között Bánffy György színművész, Tolcsvay Béla előadóművész, valamint a Vám- és Pénzügyőrség fúvószenekara működött közre SCHILLER ZSUZSA FELVÉTELE Rendelt a zsebben A mikroelektronika forradalma nem kerülheti el az orvostudományt sem. Az eredmény: orvosi rendelő vagy akár klinika a zsebben. Csokoládésdoboznál nem nagyobb EKG-készülék, játéktelefon méretű vérmintaelemző, vagy éppen a gépkocsi csomagtartójába helyezhető ultrahang-berendezés. Sőt már készül egy baseballkesztyű méretű mágneses rezonanciakészülék is, s az amerikai gyógyszer-engedélyezési és -ellenőrző hatóság, az FDA nemrégiben hagyta jóvá azt a kis könyv nagyságú automatikus defibrillátort, amely képes újraindítani a leállt szívet. Az új készülékekkel az orvos akár egész rendelők és laboratóriumok felszerelését is magánál hordhatja, illetve a bizonyos betegségekben szenvedők is tarthatnak maguknál állapotuk alakulását jelző berendezést. A dús keblű Ferrari Lolo Ferrari, egy éjszakai mulatóhely táncosnője, aki hírnevét 130 centiméteres mellbőségével szerezte, nem használhatja többé a részben a híres olasz gépkocsimárkára utaló „művésznevet”. Serge Pautot, Európa elismerten legdúsabb keblű hölgyének marseilles-i ügyvédje szerint az intézet arra a következtetésre jutott, hogy a Lolo Ferraro név az autógyártó cég nevének részleges „kölcsönvételét” jelenti, és ezzel kárt okoz a Ferrari cégnek. Az eredetileg Eve Valois névre hallgató hölgy nem hagy fel Lolo Ferrari néven futó műsoraival és fellebbez az önkényes döntés ellen. _j ^} -f J jjJ rj V j\ J Ásóval a rendőrre Tegnap a délutáni órákban a Pest megyei Kerepesen két román állampolgár rátámadt a velük szemben garázdaság miatt intézkedő rendőrökre. A fiatalemberek ásót ragadtak, s így próbálták bizonyítani vélt igazukat a vizsgálatok szerint jogszerűen eljáró közegekkel szemben. A rendőrök gumibot és könnygázszóró palack alkalmazásával elhárították a románok támadását, de az inzultusban az egyik rendőr és a két elkövető könnyebb sérüléseket szenvedett. A támadókat őrizetbe vették, aki Gyógymódok x64 viselkedészavarokra Minden ma élő ember személyiségének öt-nyolc százalékát valamely pszichopatologikus betegség uralja, rombolja. Még rosszabb az arány, haaz említettekből adódó viselkedésbéli zavarokat vagy a különböző fóbiákat (félelmeket) vesszük górcső alá. Mindezeket megelőzendő, gyógyítandó hívták életre^ Magyar Viselke^stanulmányi és Kognitiv**Terápiás Egyesületet A működésének viszonylag rövid ideje alatt is figyelemre méltó eredményeket maga mögött tudó szervezet október 2—5. között rendezi meg Budapesten, a SOTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának tanácstermében a 26. európai viselkedés és kognitív terápiás kongresszust, amelynek fővédnöke Göncz Árpád köztársasági elnök. A jeles szakmai eseményre huszonhárom európai országból, több mint négyszázan pedig az Egyesült Államokból érkeznek. Néhányan egy-egy angolul tudó magyar beteggel történő foglalkozás során mutatják be módszerüket. Dr. Tringer László egyetemi tanár, a hazai egyesület elnöke és dr. Simon Lajos egyetemi docens, főtitkár az Esti Hírlapnak elmondta, hogy különösen nagy várakozás előzi meg például a kényszerbetegségek, az evészavarok, a repülési, pók-, kígyó- és más fóbiák, valamint más, speciális félelmek gyógyításának legújabb viselkedésterápiás módszereiről szóló eszmecseréket. tamás --------»I*--------BUDAPEST RÁDIÓ Q fZZ* ^1 F M IT? O - STEREO Telitalálat az ötöslottón A Szerencsejáték Rt. megtartotta a 39. játékhét sorsolásait, melynek eredményei a következők. Ötöslottó. Öttalálatos szelvényt egy darabot találtak, ennek nyereménye 170 millió forint. Négyes találatot huszonheten értek el, egyenként 617 162 forintot nyerve ezzel meg. A hármasok száma 2198, az értük kapható nyeremény értéke 7581 forint, míg a 78 324 darab kettesért 372 forintot fizetnek. Hatoslottó. Hattalálatos ezen a játékhéten nem volt, ezért a következő hétre nyereményalapként 58 millió forintot vittek át. Öt plusz egy találatos szelvény is csak egy darab volt, így ennek a játékosnak 10 millió 982 155 forintot fizetnek ki. Öttalálatost 46 szelvényen találtak, az értük kifizethető nyereményösszeg 77 087 forint. A 2210 darab négyes értéke 1605 forint, míg a 36 746 darab kettesé 338 forint. JUTALOM A NYOMRAVEZETŐNEK Bűnös gondviselés következő évezred különleges képzeletjátékokat és élvezeteket ígérő interaktív házimozizásába. (Az interaktív videózással például tetszés szerint irányítható, átírható a film.) Miközben majdnem ezer vendég szem- és szájtátva bámulta a DVD élethű, Golden Eyesre, azaz Arany Szemekre keresztelt képmagnó-jeleneteit, a 404-es kiállító pavilonrész bűntény színhelyévé vált. Egészen másféle szemek „lőtték ki” maguknak a lejátszót, a paraván mögé jutván lecsapdosták a kábeleket, vezetékeket és illamerek...! Mire a Golden Eyes klip véget ért, az új videolemezért hátramenő alkalmazott már csupán hűlt helyét találta a csodamasinának. Miután a digitális DVD egyelőre fehér hollónak számít Európában (Angliában található belőle még egy!), a Thomson Multimédia százezer forintos jutalmat tűzött ki a nyomravezetőknek. T. T. Nem vetett túl jó fényt honi közállapotainkra s a századik szülinapra a BMD pavilonjában történt lopás, amely során az enyveskezű — s feltehetően műszakilag hozzáértő — látogatók elemeitek egy szuperkészüléket. A digitális videolemez-lejátszót (DVD) a hazánkban is közismert Thomson Multimédia állította ki, hogy a jövőre kíváncsi nézőket beavassa a Hároméves a volánnál Abraham Mungia, hároméves kisfiú már egész jól megtanult járni, ezért úgy gondolta, itt az ideje, hogy kipróbálja autóvezetői képességeit is. A texasi kisfiú a napokban, kihasználva, hogy a mama telefonon beszélgetett, elemelte a konyhaasztalról a slusszkulcsot, és kilépett a házból. Bemászott a családi autóba, a vezetőülésre állt és beindította a motort. Amikor az autó már gurult, Abraham pontosan tudta, hogy kormányoznia kell, így, a volán mögött állva átkormányozta a kocsit két forgalmas kereszteződésen, majd az autó járdaszegélynek ütközött, letarolt egy kerítést és megállt, alig három saroknyira a szülői háztól. Gene Erobish, a „balesetnél” helyszínelő rendőr százados az érdeklődőknek elmondta: a kisfiú még akkor is állt a volán mellett, amikor odaértek hozzá az emberek, és sértetlenül úszta meg a kalandot. „Ezúttal nem rovunk ki rá büntetést. Lehet, hogy csak egy kis csokit akart beszerezni” — mondta nagyvonalúan a rendőr. MALVIN napja lesz holnap. A német Malwine névből ered, ez a germán Madalwine rövidülése. Elemeinek jelentése: bírósági székhely, bírósági tárgyalás. Becézése: Málcsi, Málcsó, Máli, Malvincsi, Vincsi. Alagútfrász Imádok turistaként idegen országokban utazgatni. Vonzanak a híres helyek. Mindig borzadok a nevezetes épületek tövében, hallván mennyien haltak meg épülésük, megvédésük, lerombolásuk közben, de a történelmi távlatok csökkentik a rossz közérzetemet. Ám a jeruzsálemi alagútba egyáltalán nem vágyom. Meggyőződésem szerint nagyon sok turista érzi úgy szerte a világban, hogy nyugodtan be is zárhatnák újra. G. O. O Phare-támogatás rákszűréshez. A kaposvári székhelyű magyar ILCO Szövetség Phare-támogatásra pályázik ahhoz a programhoz, amelynek keretében százezer lakos eshet át rákszűrésen. Ezzel a hazánkban rendkívüli mértékben elterjedt vastag-, illetve végbélrákot kívánják már a korai szakaszban felismerni. Az e betegségben elhunytak számát tekintve világelsők vagyunk. Suchman fejét követeli a Fidesz. A Fidesz Országos Választmánya Suchman Tamás privatizációért is felelős ipari és kereskedelmi miniszter lemondását követeli az ÁPV Rt.-nél történt jogtalan pénzkifizetések ügyében kirobbant botrány miatt. A frakció a közeljövőben törvénymódosítást kezdeményez, melynek célja, hogy az ÁPV Rt. is a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozzon. A Civil Parlament az alkotmányozásról. A Civil Parlament azt tekinti legfontosabb feladatának, hogy keresse az együttműködés lehetőségét a hatalommal, mégpedig azzal a céllal, hogy részt vehessenek az alkotmányozás folyamatában. Erről Sebestyén Péter, a fórum elnöke beszélt a Civil Parlament sajtótájékoztatóján. Ellenkező esetben nem vesznek részt az Alkotmányról szóló népszavazáson. 0 Nemzeti Emlékpartot avattak Recsken. Göncz Árpád köztársasági elnök avatta fel szombaton a láger volt foglyait tömörítő Recski Szövetség kezdeményezésére az egykori recski kényszermunka-tábor helyén kialakított Nemzeti Emlékparkot. Az államfő ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a recski tábor, mára csupán történelmi emlék, a sztálinizmus emléke, amely a látogatóiban felidézi mindazt a félelmet, amelyet a nép egészével szemben érzett az elnyomó hatalom. " Több a bevétele! Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. az idén augusztus végéig összesen 98,4 milliárd forint bevételre tett szert. A kiadások ugyanezen idő alatt 89,4 millliárd forintra rúgtak. „Hazatér” a Vezérlő fejedelem. Vezérlő fejedelemmé választásának színhelyére, Szécsény városába kerül II. Rákóczi Ferenc egészalakos szobra. A művet 1975-ben készítette a Szécsény melletti Benczúrfalván id. Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész. A szobrot ifj. Szabó István Munkácsy-díjas szobrászművész ajánlotta fel a szécsényi Rákóczi Városa Alapítványnak. Az avatást a jövő év március 27-ére, II. Rákóczi Ferenc születésnapjára tervezik. Református zsinat Sárospatakon. A hét végén Sárospatakon tartotta X. zsinatát a magyarországi református egyház. Alkotmányi, missziói, oktatási, közoktatási, felsőoktatási, választójogi törvényt alkotott a X. zsinat az egyháznak, előkészítették a bírósági törvényt. Ezerkétszáz vallási közösségben, gyülekezetben gyakorolhatja hitét az ország kétmillió református állampolgára. Épültek, gyarapodtak a gyülekezetek, templomok, imaházak, parókiák létesültek, illetve újultak meg. A Rom Som Cigány-világfesztivál. Jánoska András, 11 éves hegedűművész kapta a II. Rom Som Cigány-világfesztivál Reménység Díját a rendezvény zárónapján tegnap, az Orczy-kertben. A Művészeti Díj nyertese Szentandrássy István festőművész lett, a Közéleti Díjat Furmann Imre, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Jogvédő Irodájának igazgatója érdemelte ki. A fesztivált rendező Ariadne Alapítvány különdíját Varga Ilona, a Magyar Rádió Cigány félóra című műsorának szerkesztője vehette át. ^Ipénteki sorsolás nyertesszámó^ I fi5 6 10 14 17 20 25 30 | |r% 34 36 42 49 * _ JIV 50 58 71 74 _ | KENÓ 76 78 79 80 | A szeptember 27-ei Kenó-számsorsoláson nagynyereményt elért sorsjegyek számjegyzéke:1 6395 570581 02027 6386 770611 12500 A játékos, ha saját megállapítása szerint sors-I jegye 50 000 forint feletti nyereményre jogosult , és sorsjegyének átvételi száma a fenti számjegy- sr zékben nem szerepel, nyereményigényét óvás út-ján érvényesítheti. Az óvás benyújtásához szükséges formanyomtatvány valamennyi totó-lottó kirendeltség-LT— — 1