Esti Kurir, 1924. szeptember (2. évfolyam, 182-204. szám)

1924-09-02 / 182. szám

1924. szeptember 3., szerda. 1924. szeptember 3., szerda. Húsz millió ember néz szembe hozzávetőleges számítás szerint Oroszországban az éhhalál­lal. Már hivatalos jelentések is elis­merik, hogy az orosz birodalom egyes részeit „az éhség fenyegeti“, a hivata­los jelentés a fenyegetett területet öt millió deszjatinra és lakosságát két millió emberre teszi. De ezek a szá­mok természetesen hazudnak, Orosz­országból érkező jelentések és levelek arról adnak számot, hogy az ország a legnagyobb katasztrófák egyike előtt áll, amelyek szomorú története­­iben valaha is érték. Borzalmasságukban hihetetlennek hangzó hírek érkeznek a szovjetköz­társaságból. A fenyegetett vidékeken százezerszámra hagyják el parasztok falujukat és tanyájukat és nekiindul­­nak­, kenyeret keresve, az ismeretlen és szinte reménytelen steppéknek.­­Hosszú vonulásukat szomorú jelek mutatják: elhullott állatok rothadó hullája és fehérlő csontja. A menthe­tőnek látszó ingóságok egy darabig ott vándorolnak a családfő, asszony és meglettebb gyermekek hátán, az­után a fáradtság mind mélyebbre gör­nyeszti a vállakat, mind mélyebbre vág a sajgó húsba a vékony kötél és a kétségbeesés szürke alkonyt órái­ban elkeseredett mozdulattal hajítják az úttalan út szélére a fazekat, pár­nát, ruhaneműt. És itt-ott félreül a menetből valaki, csendesen, vergődve kínjában, vagy kiáltozva és sikongva a fájdalomtól és elátkoz mindent és vivődik, napokig a ragályos betegség­gel. Gyöngék, fáradtak és lerongyoló­dottak, kiaszottak és vértelenek és a ragály szörnyű hulláma elönti őket tizével, százával és ezrével és nincs segítség. Ott maradnak, szélről, te­­metetlenül, ha csak nincs a hosszú, végeláthatatlan sorban még annyi megmaradt erő három-négy osztályo­sukban, hogy feltámadjon bennük az emberiség. Százezrével bandukolnak céltalanul tévelygő szemmel és céltalanul té­velygő lábbal és mint a vonuló sáska­had, minden­­életet, füvet, gyökeret és hullott falevelet fölesznek. Borzalmas hírek kelnek szárnyra kannibáli ki­elégítéséről az éhségnek, betegség, ha­lálos fáradtság és a bestiális éhség versenyt pusztítják a szomorú had halálosan szánalmas katonáit. És még ezzel sem érkeztek el a kétségbeesett cselekvés határáig, mert akik erősek és izmosak és akiken be­tegség, kimerültség és éhség nem tud olyan hamar erőt venni, hogy ellen­állás nélkül döntené őket a halál or­szágútjának árkába, azok összeáll­nak, rablóbandákká verődnek. Botok­kal, husángokkal, kövekkel és valami megmaradt fegyverekkel megtámadják az útba eső falvakat és az utolsó szem ennivalóig kirabolnak mindent. Mint a fekete rémület jár előtte a foszto­gató tábornak a hír és a falvak lakói megpróbálnak minden erejükkel vé­dekezni. Kancsuka, cséphadaró, öreg vagy eldugott fegyver, kézigránát és itt-ott egy géppuska is támad a két­ségbeesett és szánalmas hordára és élethalál-harcot vívnak: az egyik tá­bor, amely élete árán is ennivalót akar szerezni és a másik, amely éle­te árán is meg akarja védelmezni a szegény család betevő falatját. Ahol sikerül az ostrom, ott a falu lakosság­gá maga is kezébe veszi a vándorbo­tot és beáll a gyilkos sorba. A szovjet kormány megpróbál segí­teni, ahogy tud. Egyelőre csak ígére­tekkel. Felhívásokban közli a lakos­sággal, hogy a fenyegetett vidékek­nek nincs okuk katasztrófától tarta­­ni, mert az államnak nagy gabona­­készletek állnak rendelkezésére, ame­lyet szét fog osztani, azonkívül húsz millió rubelt bocsát a pénzügyi nép­biztosság az éhezők rendelkezésére, hogy ezzel csillapítsa az imminens veszedelmet. Azonfelül kötelezni akar­ják a jobbtermésű vidékeket, hogy termésük egy részét szintén a nélkü­lözőknek bocsássák rendelkezésükre, míg az éhségsújtotta vidékek lakossá­­gának adóját el akarják engedni.­­ Az igéinek természetesen csak íge­ retek egyelőre és végrehajtásukat az éhezők nem tudják bevárni. A húsz­millió rubel lassan indul útjára, az éhség pedig fölperzselte a tűzhelye­ket, ellepte, elöntötte a falvakat és tanyákat, százezernyi orosz parasz­tok indulnak neki a reménytelen step­péknek . . . Holnap kezdik meg a törvény­­széki orvosszakértők Eskü­tt elme­állapotának megfigyelését Az óvadékot apja birtokára kebelezték be • Eskütt találkozása Minich professzorral A büntetőtörvényszéken Töreky Géza dr. kúriai bíró tanácsa tegnap döntött Eskütt Lajos ama kérelme tárgyában, hogy adják vissza neki tizenöt millió koronás óvadékát, ezzel szemben ezt az összeget, mint óvadé­kot kebelezzék be apja birtokára. A bíróság teljesítette Eskü­it kérését és az összeg telekkönyvi bekebele­zése után visszaadni rendelte a letett tizenöt millió korona óva­dékot. Esküit Lajos különben tárgyalása óta minden délelőtt ott van a törvény­széken és nagy érdeklődés veszi kö­rül. Védekezik az ellene megjelent, — szerinte — sugalmazott támadások ellen és tagadja, hogy ő a minap nagyatádi Szabó István földmivelés­­ügyi miniszterrel személyesen akart volna beszélni. — Mindössze az történt — úgy­mond, — hogy a védő fönt járt az igazsá­gügyminisztériumban s amíg én lent várakoztam rá, az újságírók azt hitték, hogy én Nagyatádira lesek, aki ekkor szintén a minisztériumban tartózkodott. Ma délelőtt szintén ott volt a fo­lyosón, amikor arra jött Minich Ká­roly dr. egyetemi tanár, törvényszéki orvosszakértő, akitől Eskütt megkér­dezte, hogy mikor kezdik meg vele az orvosi vizsgálatot. * — Jó, hogy itt látom magát — mondotta Minich dr. — A vizsgálatot holnap kezdjük meg, tehát 11 órakor jelenjen meg szobám­ban. — Ott leszek — mondotta Eskütt. Értesülésünk szerint az orvosi vizsgálat két hétig fog tartani s ez­után az orvosszakértők az iratokkal együtt beterjesztik véleményes jelen­tésüket a Tó­re­ft­-tanácsnak. Nagyatádi Szabó István Eskütt Lajos „A véres Csorba—Ma­ttyaso­vszky-pár­­bajjal a tisztikar figyelmen kívül hagyta Nagy Pál tábornok parancsát”4 Bács­ Vilmos a párbaj lovagias következm­ényeiről Több tekintetben szenzációs az a súlyos kimenetelű kardpárbaj, ame­lyet tegnap délután vívott a Ludovika Akadémia vívótermében Mattyasov­­szky László alezredes Csorba Er­á­smél miniszteri osztálytanácsossal. A felek Nagy Pál gyalogsági tábornok, a honvédség főparancsnokának isme­retes parancsa miatt kerültek szembe egymással. Mattyasovszky alezredes Schweitzer Rezső őrnaggyal megbí­zottja volt Csicsery-Ziónay István ve­zérkari alezredesnek Csorba Emá­­nuellel támadt lovagias ügyében és mert Csorba egyik megbízottjaként Rácz Vilmos dr.-t nevezte meg. Mat­­tyasovszky és Schweitzer Nagy Pál tábornok ismeretes parancsára hivat­kozva, egyoldalú jegyzőkönyvvel in­tézték el az ügyet. Ez lett a 141-ik ilyen elintézetlen ügy. Csorba Emá­­nuel azonban hírlapi nyilatkozatban kifogásolta ezt az elintézést, mire most már a megbízottak, Mattyasov­­szky alezredes és Schweitzer őrnagy provokálták őt. így került össze Csorba Emánuel Mattyasovszky al­ezredessel. Noha Csorba Emánuel ezúttal egyik segédéül Kiár Zoltán dr. főorvost ne­vezte meg, aki szintén szerepelt már az­ egyoldalúan elintézett ügyekben, Mattyasovszky alezredes segédei őt most már nem kifogásolták és súlyos feltételű párviadalt ajánlottak. A jegy­zőkönyveket, bár erre szigorú paran­csa van a tisztikarnak, nem terjesz­tették fel a honvédfőparancsnokság­­hoz. A párbaj lezajlott, nehéz lovas­sági kardokkal, bandázs nélkül, vég­kimerülésig és Mattyasovszky alez­redes az első összecsapásnál homlo­kán 11 centiméter hosszú, a csonthár­tyáig hatoló és a halánték ütőerét át­metsző vágást kapott, mely az orrsö­vényt is keresztülvágta. Az alezredest rendkívül súlyos sebével betegszállító­ kocsin kellett a helyőrségi kórházba szállítani. Állapota válságos. A Csorba— Mattyasovszky párbaj­ról Rácz Vilmos dr. a következőket mondotta az Esti Kurír munkatársá­nak­: — A 46. §. előírja, hogy a párbaj jegyzőkönyvet a főparancsnokhoz dön­ 7. oldal. tésre kell fölterjeszteni, ez azonban ez ügyben nem történt meg. Ebből én ar­ra következtetek, hogy most már a tisztikar tagjai is látják, hogy Nagy Pál, akinek egy csomó elintézetlen ügye van és aki az őt ért sértésekért elégtételt nem kért, nem lehet kompe­tens lovagias ügyekben való döntésre. — Ezt a véleményemet alátámasztja az is, hogy a tisztek Kiár Zoltánt se­gédnek elfogadták, aki pedig Nagy Pál álláspontja szerint ugyanazt a sértést követte el, mint én és aki ellen épp úgy, mint ellenem hivatalból­ üldözen­dő bűncselekmény miatt folyik eljárás. De nemcsak elfogadták őt segédnek, hanem azzal a ténnyel, hogy a Ludovi­ka Akadémia termében aktív törzstisz­tek között ő vezette a párbajt, ezzel még külön tiszteletben is részesítették azt az embert, aki pedig Nagy Pált sze­mélyileg a nagy nyilvánosság előtt a legsúlyosabban megsértette.­­ Azzal, hogy Csorbától Mattyasov­szky nevében elégtételt kértek anélkül, hogy felhozták volna a Csicsery-Ró­­nai alezredessel éppen Mattyasovszky által jegyzőkönyvileg elintézetlennek kijelentett ügyét, magukévá tették a mi (Csorba volt segédeinek) álláspont­ját, hogy nem­ Csorbának, hanem az ő ellenfelének, Rónai ezredesnek az ügye tekintendő elintézetlennek. Díszmagyar és fehér mellény A parlamenti ellenzék képviselői tegnap délelőtt megjelentek az ország házában, hogy átadják a házelnöknek a nemzetgyű­lés összehívását kérő ívet. Néhány percig várakozniok kellett az elnökség tanácsko­zótermében és érdeklődve nézegették a volt házelnökök galériáját. Húsz hatalmas — inkább a méreteiben, mint művészi értéké­ben hatalmas — festmény, húsz házelnök, valamennyi komoly és méltósággal teljes, valamennyi diszmagyarban. Az unalmasan sorakozó színfoltokból előnyösen válik ki Tisza István gróf markáns arcéle — Ben­czúr Gyula munkája —, de talán a legfel­tűnőbb Karlovszky Rakovszky Istvánja, aki úgy ül ott hátraszegett nyakkal, mint Arany János sorainak — mint komor bi­kának ... — ambiciózus illusztrációja. Ő a huszadik a sorban. És a huszonegyedik, az utolsó — Caal Gaszton, aki Glatz Osz­kár ecsetje alól kikerülve, csak a napok­ban érkezett meg az elnöki tanácskozóte­rem zöldtapétás falára. A nemzetgyűlés második elnöke ezzel a lépésével alaposan megtréfálta húsz derék és méltóságos előd­jét, akik kivétel nélkül díszmagyarban fe­szítenek a falon, komolyan, tekintélyesen, szinte megközelíthetetlenül, míg a zsakett­ben és — borzasztó! — fehér mellényben áll elénk, evikkeres arcán fanyar mosollyal és a kezében dárdányi — ceruzával. A par­lamenti tisztviselők, akiknek a tüdeje nem bírja még el a demokratikus szelek leve­gőjét, eleinte át sem akarták venni ezt a , minden tradíciót megcsúfoló képet*", visz­­sza is küldték és megkérték Glatz Oszkárt, legalább annyit tegyen meg, hogy a fehér mellényt fesse be feketére... De a művész nem volt hajlandó utólag beleavatkozni ebbe a toalettkérdésbe, érintetlenül vissza­küldte a képet és Oaal Gaszton evikkeres arcán ma talán még fanyarabb a mosoly és még hegyesebben áll ujjai között a ce­ruza. A demokrata és szociáldemokrata képviselők pedig, akik a nemzetgyűlést jöt­tek összehivatni, ámulattal adóznak neki, aki feudális nagyúr létére igy ,megcsúfol minden tradíciót..." Milyen idők, milyen idők! (­­vm­.) —- i Magyarország Benzin -Olaj Pilis olajkereskedelmi r.­­1. legolcsóbb legjobb legtakarékosabb kötésre ciszternában, hordóban vagy kannában díjmentesen tárolva házhoz­­ szállítva vagy kocsiba töltve. Budapest, V., Balaton­ utca I0. Telefonszám 164—45. Sürgönyeim Föleolaj. c94 J

Next