Esti Kurir, 1924. november (2. évfolyam, 234-256. szám)
1924-11-06 / 235. szám
1924. november 6., csütörtök. /És névtöld Bajtársi törzsfőnökök és egyéb fővezérek a kültelki kiskocsmákban 1 '■ / A főiskolai hallgatók bajtársi szövetségeinek hierarchiája — Törzsek és csoportok Rejtelmes betűk a rangjelzéseken — Főlovászmester, udvarnagy, regős és pohárnok Amikor a vezér fölfüggeszti a szesztilalmat ! Minden egyetemi mozgalom, verekedés vagy egyéb „kilengés“ alkalmával, — hivatalos megállapítás szerint — „idegen elemek", más főiskola, vagy bajtársi szövetség tagjai voltak a tettesek, akiket éppen ezért sohasem tudtak leleplezni egy-egy „felbuzdulás"* kapcsán. Sohasem lehetett megállapítani, tulajdonképpen kik a verekedők, kik a rendbontók, akik mindig a másik főiskolán akadályozták meg a munka menetét. — Idegen elemek voltak a rendbontóik — hangzott minden esetben a hivatalos nyilatkozat, —• nem a mi főiskolánk hallgatói s így nem is tudunk eljárni ellenük. Pedig a különböző főiskolai illetőségek megállapítása, illetve számontartása, közelről sem olyan nehéz, mint ahogyan ezt illetékesek képzelik és hirdetik. Ahogy az Esti Kvrtr-nak sikerült az alantiakban az immár ötödik esztendeje jelvényekkel felszerelt s a legbonyolultabb szervezetekben tömörült Bajtársi Szövetség legbelsőbb hierarchiáját és dekoratív külsőségeit megállapítani, úgy ez, egy kis jóakarattal Sikerült volna az egyetemek vezetőségének is egy-egy, atrocitás alkalmával. Nem érdektelen megismerni ezt a minden képzeletet felülmúló tervszerűséggel és külső dekorációval feldíszített szervezetet, amelybe azok a diáksapkások tömörültek, akik tudvalevően hivatva érzik magukat a magyar egyetemek. Jajtisztaságát megőrizni. Változó színek ! A színes szalag, mely a sapkát övezi: az egyetemek fakultásából alakult bajtársi szövetségek jelvényei. A budapesti Pázmány Péter tudományegyetem bölcsészei az Árpád Bajtársi Szövetségbe tömörültek. Ezeknek sapkajelvénye: arany-zöld-barna. A református teológusok Bocskay nevét „Írták zászlójukra** arany-zöld-piros színnel. A medikusok egyesülése, a sokat szerepelt Csaba Bajtársi Szövetség színe:arany-zöld-kék. A Műegyetemen a Hungária Bajtársi Egyesület szerepel kék sapkával és vörös szegéllyel. Az Iparművészeti főiskolán Kőrösfői neve alatt tömörültek az intranzigens hallgatók zöld-ezüst jelzéssel. A gyógyszerészeké a Rákóczi Bajtársi Egyesület, jelzése: arany-zöld-fekete. A közgazdasági egyetem bajtársai Széchenyi Bajtársi Egyesületben élnek, arany-zöld-lila színnel a sapkán. A Székely főiskolai hallgatók, — s ez külön csoport — arany-kék színnel járnak, a joghallgatók Verbőczy nevét privilégizálták, színük: arany-zöld-sárga, míg a Képzőművészeti főiskola bajtársai Székely Bertalan nevével élnek, arany-zöld-ezüst disszel. A Meson Turul Szövetség, mint központi szerv P ’A bajtársi szövetségek központi sezerve, a MEFON. Ennek tagjai „jogállást illetőleg is alá-, illetőleg fölérendelt viszony alapján nyugszanak.** Ez szó szerint így van a szövetség törvényeiben. Ennek az alá- és fölérendelt viszonynak külső kifejezője a rangjelzés, amelyet minden bajtárs láthatóan visel, már aszerint, hogy a patronusok, dominusok, leventék, avagy a daruk rangosztályába tartozik. A ranglétrán legfelül áll a patronus. Ez saját egyetemi színeiből összeállított 55 milliméter széles mellszalagot visel a szolgálati szabályzat szerint. A mellszalag közepén: arany babérkoszorú, fölötte arany turul s lapos német diáksapkájukon a „viharzsinór“ is arany. A dominus már csak 45 milliméter széles színes szalagot visel büszke mellén. A jelvények ugyanazok, mint a patronusé, csak ezüstből. A levente 30 mm. széles szalagot érdemel ezüst turullal és kettős kereszttel a sapkán. A daru — ez valószínűleg a közlegény — már nem kap szalagot és mindössze sipka jár neki, de ezen a viharzsinór ezüst. A fővezérséghez beosztottak jelvényei A Meron Turul Szövetség fővezérsége a legfőbb szerv. Ide már csak „kipróbált** és kiválasztott fiatalemberek jutnak. Ezek valamennyien Turulszalagot viselnek*— ez az arisztokrácia — arany-piros-kék színezéssel. Mellettük állanak egyenlő sorban — mint a főnemesség — az „Attilák" kasztja. Nekik külön szalagjuk van: aranyzöld-ezüst disszel. A Turul Fővezér arany turult visel. A ranglétra alacsonyabb fokain állótiszteknek: a Magaternok és a Sina-tomák már nem jár arany. A tiszteletbeli tisztek — mert ilyenek is vannak — széles szalagot viselnek, középen arany babérkoszorúval. Most aztán egész sor ritka és érdekes elnevezés következik, amelyek mindegyike a piramidszerűen felépített hierarchia egy-egy kis kövét jelzi a megfelelő díszítéssel. Tehát a Vezér után következik az Alvezér. Azután a Nádor, aki már arany buzogányt visel. Majd a Főlövészmester jön, akinek arany nyit jár a szalagon. A Törzsfő — végre ez is van — arany H. B. Sz (?) betűket visel. Az Udvarnagy arany napot hord a keblén, az íródeák arany tollat, a Főkincstáros keresztbe tett ezüst kulcsokat. De még itt sincs vége a farsa, látványos operettekre emlékeztető dekórumoknak. A Darufőnök keresztbe helyezett arany karddal ékesíti magát, a Regös arany lanttal, a Pohárnok arany kupával. A könyvtáros arany papirostekercset hord, az Állományvezető M. M. (?) jelzést ezüstből, míg a Kincstárőr ezüst lakattal jár az egyetemre. Az előre tisztelgés mindig kötelező A megszólítás a magánérintkezésben is ugyanaz, míg a kötelező előretisztelgést — a szolgálati szabályzat szigorú rendelkezése szerint — „a bajtársi állapot, másodsorban pedig a tisztségek fokozata határozza meg.“ Ezt a valóban egyszerűnek nem nevezhető szolgálati szabályzatot, csak úgy, mint a katonának, a bajtársnak is kötelessége ismerni. Bár régebben az előadások anyagával küzdöttek a magyar egyetemek hallgatói, most kétségtelenül sokkal komolyabb és gondterhesebb feladatot vállaltak magukra, amikor a tanulás elé helyezik az állandó harcot az egyetemek megóvásáért egy nem létező ellenséggel szemben. Táborozás kültelki kiskocsmákban Egyébként a bajtársi egyesületekbe csoportosult főiskolai hallgatók minden hónapban saját törzsükön belül is összejöveteleket tartanak• A leggyakoribb találkozóhely a kültelki kiskocsmáik különszobája, ahol nem zavarja sor ki a komoly tanácskozásokat Megjelenik a hír az egyetemi hirdető táblán, amely szerint például a „Dán“-törzs minden hó első és harmadik keddjén az újpesti Gaál-féle vendéglőben találkozik. A „Lehel vezér-törzs" másutt. A „Koppány vegyestörzs" — ne tessék félreérteni a „vegyes“ szót, ez nem felekezetekre vonatkozik — egy rákoscsabai házban, a Vezérségi Tábor a székházban, a „Bercsényi-törzs" a Lililom-utcai Meszalits-vendéglőben, a ,,Szent István-törzs" Kőbányán, a Schrantz-féle vendéglőben találkozik például, aszerint, hogy milyen a hangulat. Szesztilalom a boros kupával Ezeken az összejöveteleken csak felesküdött bajtársak jelenhetnek meg nemre való tekintet nélkül. Ugyanígy a táborozásokon is megjelennek a baj A hősök szobra Rákoskeresztúron, amelyet mintegy 6000 résztvevő jelenlétében, nagy ünnepségek között, lepleztek le. Tanuljon Német nyelvet ! Mr. M ROSE ábrázoló nyelviskolájában RÁDAY UTCA 8. sz. II. EMELET. CAILLAUX (*), az egykori francia miniszterelnök, akit a Clemenceaukormány száműzetésre ítélt, a Herriot-kormány salvus conductusával egy napra megjelent Parisban Anatole Francé temetésén. Példa nélkül álló lelkes ünneplésben részesítették. 5. oldal társak, akik között természetesen zsidó nem lehet, sőt olyan bajtárs sem, akit a zsidó hallgatókhoz bármilyen, érzelmi kapcsolat fűz. A korcsmai összejöveteleken hivatalosan „szesztilalom" van. Ezt az egyetemen mindenki respektálja is. A korcsmában azonban már a törzsfőnök vagy a fővezérség tagjai a hangi adók, akik — a bajor Burschenschaftok mintájára — kupával kezükben ülnek az asztalfőn. Tárgyalások után a vezér felemeli a borral telt kupát s pompásan rendezett teatralitással megadja a jelt: — az ivásra. Ebben a percben ugyanis már megdől a szesztilalom és a vezér irányítása és vérmérséklete szerint szegik meg a szigorú tilalmat. Ezzel azután leggyakrabban be is fejeződött a törzstanácskozás és már a szőlő leve szabályozza a további hangulatot... MEGNYÍLT! Mobil Mii FIÓKÜZLETE: VII., Erzsébet körút 23.sz. a. Értesítjük a t. közönséget, hogy fióküzletünk megnyitására való tekintettel, árainkat 15 százalékkal leszállítottuk-Reklámcibbeiiii szenzációs árai: la béleltszarv sbőrkeztyű . 185.000 K la selyem flór női harisnya 41.000 K Cérna fátyol női harisnya 45.000 K Selyemharisnya minden színben 52.000 K Trikó bélelt keztyű .... 35.000 K Reformnadrág............. 28.000 K Minden igényt kielégítő legújabb francia, angol selyem- és gyapjúselyemharisnyák, keztjük és mindennemű kötött, szövöttáruk elismerten legolcsóbb árakon. Föttzlet, V/lll., József-körút 26. sz.