Esti Kurir, 1925. február (3. évfolyam, 26-48. szám)

1925-02-04 / 27. szám

Szerda, 1925 február 4 3SíilCí5i£ Az Antónia harmadik előadása után Vasárnap este a Raimund-Theaterben Wien, 1925 febr. 1. Aki vasárnap reggel a nagyszerű bécsi kávé mellett végiglapozta az újságokat, csak­ az érezte, hogy Fedák Sári diadala milyen nagy. Az idegenek talán sehol sem érvénye­sülnek olyan nehezen, mint itt. Neves ber­lini, drezdai színészek é­s színésznők buknak, mert nem tudnak eléggé bécsi­esek lenni. És Fedők magyaros kiejtése ellenére győzött! A premier lefolyásáról nem aktuális már be­szélni. Csak egy-két jelenetben néhány szó­val szeretnénk vázolni az Antónia nagy si­kerét. Interjú a jegyszedőkkel A pénztárnál éppen kiakasztják az „Aus­­ferkauft" táblát. A bécsi színházi múzeum­ból kerítették elő néhány nap előtt, ahol mint a régi jó idők kedves emlékét őrizték. Most szükség lesz rá újra. A földszint egyik jegyszedője mondja : — Ilyen siker a Raimund­ Theaterben még nem volt. — Kérem, én nem szoktam hőkölni, meg­mondom őszintén a véleményemet. Sok éve vagyok itt és az első előadás után tudom, hogy menni fog-e a darab, vagy sem. Az Antóniának legalább három hónapot adok. Az erkély középfolyosójának bejáratát egy kicsi, kövérkés és végtelenül kedélyes bécsi emberke őrzi. Bizalmatlanul hozzáfordulok. — Mondja, jó darab az Antónia ? Szemrehányóan tekint rám. — Hogy lehet ezt kérdezni ! Hiszen Bécsben már mindenki tudja, hogy évek óta nem volt ilyen siker. it­t nem érintkezik az új emberekkel és nem Olvas újságot ? Borzasztóan elszégyeltem magam és igye­keztem gyorsan távozni. A karzaton Második felvonás eleje. Elöttem kedves fiatal pár ül. Fedák a Mandulafát énekli. Hasonlót nem hallottak ők még soha. A szö­veget nem értik ugyan, de a melódia meg­kapja őket. A lány mondja: — Ez a dal bizonyosan a magyar Strauss­­ról való, olyan szép. És azután csendes áhí­tattal nézi Fedákot, csodaszép ruháját és mozdulatait. Barátjához simul boldogan. Bi­zonyosan nem gondol a fűtetln szobára és a fülledt, rosszul világított műhelyre, ahol minden este hatig a selyemruhákat vagy bár­sonyruhákat varrja előkelő dámáknak. A két kép közti szünetet áttapsolják. Alig hallani a cigánybanda játékát. Nagy a lelkesedés. Legjobban szeretnék megismétel­tetni az egészet. De a második képnek újabb szenzációi vannak. Fedák bécsi dala. A közönség öröme határtalan. Szívesen hallanák ezt is újra. A színpadon Fedák a szünetben németül beszél. Nem akar szerepéből kizökkenni. — El sem tudom hinni, hogy ez a nagy si­ker igaz. Reggel végigolvastam az újságokat és minden olyan, mint egy álom. Mit mond­jak, hogy boldog vagyok, hogy a mennyor­szágban érzem magam? Ez mind kevés. Csak annyit, h­ogy ez a pénteki este a legszebb ered­ménye és betetőzése 25 éves színésznői pályafutásomnak. Arra sétál Neugebauer és köszön. — Jó észtét. Fedék javítja kiejtését. Hiába, Barker kapitánynak még jobban meg kell tanulnia magyarul, hogy sikereket érjen el Antóniánál. A cigányprímás külön érdekessége a bécsi előadásnak. Szilágyi Imre dr. debreceni aka­démiai tanár, aki az Antónia kedvéért vállalta el ezt a szerepet. Nem annyira temperamen­tumos, mint inkább úri, előkelő, finom ci­gány. Vonója kristálytisztán hozza ki a da­lokat. —A XV., XVI. és XVII. század magyar zenéjével foglalkozom főképen, — meséli. Bécsben zenetörténeti hangversenyeket is tar­­tottam és a magyar muzsika propagálására nagy­szerű alkalom az Antónia. "Az osztrák közönség legszélesebb rétege is­meri­ meg a hazai muzsikát. As Antónia hódított és diadalt aratott a bécsi Raimund-Theaterben, Mariahilf és Gumpendorf határánál.­­w. i.J -----------------———’ A jíu^cny xnSg&éá ■ ■■■— ....... Kedd KONDOR IBOLYA írja nekem Amerikából: .......Színházba sokat járok. Tegnap az Astor­ Theatre-ban, New York egyik legelőkelőbb revüszínházában jubiláns századik előadása volt az „Insanity" című bohóságnak. A közönség úgy kacagott, hogy valósággal zengtek a falak, én voltam az egyetlen, aki nem tudtam nevetni. Nem tudtam nevetni azért, mert szakadatlanul az járt az eszemben, mit tudna az amerikai kö­zönség, meg mit tudnék én kacagni akkor, ha a főszerepet nem az amerikai színész, hanem a mi Salamon Bélánk játszotta volna. Előadás után a Hotel Hargrave vakító eleganciával be­rendezett halljában meg is mondtam ezt az Aj­­zó Színház igazgatójának, aki hamar fölírta Sa­lamon Béla címét. Ezért, ha Salamon néhány nap múlva meghívást kap Amerikából, ne cso­dálkozzanak odahaza." * NAGY BAJ AM AZ, ha egy színésznő azt hiszi, hogy nem neki való az a szerep, amit az igazgatóság reáosztott. Akkor aztán szalad fű­­höz-fához vagy elpanaszolja, milyen rettentően nem neki való szerepet kapott az új darabban. Legutóbb a Belvárosi Színház Fodor László da­rabjának próbáján jutott eszébe Tóth Böskének, hogy az a szerep, amelyet az igazgatóság reá­­osztott, olyan, amelyet ő nem tud eljátszani. — Csak nem gondoljátok — mondta, — hogy eljátszom egy kokott szerepét! És máris visszaadta a szerepkönyvet. Lakatos László erre a következőket mondta a szelíd szőkeségű Tóth Bőskének : — Böske, jól figyelj ide. A „Ki babája vagyok én“-ben úgy végződik a szereped, hogy te kije­lented : — Más pályára megyek. — S mi leszel ? — kérdezi tőled úrnőd, Titkos Ilona. — Kokott, — fejeled röviden, máris kímélsz a színpadról s többé vissza se jötssz. — Szóval­ beígéred a közönségnek, hogy kokott leszel. Énre jött az új darab, s mit, hogy bevált­hasd ígéretedet, odaadtuk neked a kokott szere­pét. De hogy mind a kettőnknek igaza legyen, tudod mit, úgy fogjuk intézni a dolgot, hogy Fodor László darabjában, utolsó jelenésed alatt, amikor kő,mész a színpadról, azt mondod majd : — Tisztességes asszony leszek. Rendben van ? — Rendben, — mondta Tóth Beeke és el­fogadta a szerepet. * MI TAGADÁS, a Blaha Lujza Színház díszlet­raktáraiban szörnyen elszaporodtak az egerek. Bodó úr, a színház derék gondnoka, nem győzte a fejét törni azon, mi módon lehetne kiirtani a huncut kis állatkákat a felett fü­lek birodal­mából. Mi történt azonban egyszerre ? Egyetlenegy egérke sem mutatkozott a Blaha Lujza Színház faja­i közülit, a díszletraktárban. De hát így sem volt rendjén, mert most Bodó újból törhette a fejét azon, miért szaladtak el az egérkék ? Végre megoldották a rejtélyt. Kiderült, hogy a Blaha Lujza Színház díszletraktárában várja a leg­közelebbi premiert a „Szularan­" — vadmacs­kája, amelyet — mint ismeretes — az operett­ben tanúnak idéznek meg Absolon király elé. Az egerek természetesen nem vették észre, hogy a Tadmacsika kasírozott és ijed­tűikben most messze elkerülik a színház tájékát. * MEGÍRTAM, hogy Sziklay Józsefet, a Városi Színház művészét Berlinbe hívják vendégszere­pelni. Sziklay a meghívásra annak idején azzal válaszolt, hogy egyelőre semmi körülmények között nem mehet, ha azonban számot tartanak rá, még a jövő szezonra is, úgy írjanak, szíve­sen leszerződik három-négy hónapra, már csak azért is, hogy világot lásson. A berlini ügynökség válasza tegnap megérke­zett. Megírják Száklayraik, hogy ez év októbené­­től kezdődően február 15-éig hajlandók őt szer­ződtetni a Theater an der Zoo-ban színrekerü­lő nagy párisi revü főszerepének eljátszására. * MOSTANÁBAN, úgy látszik, nehéz színdara­bot írni s egy ember már nem is elég ahhoz, hogy egész estét betöltő darabot megírjon. Egysze-másra érkeznek hozzánk a hírek, hogy ennek vagy annak a színháznak új darabját hárman vagy négyen írták. Most aztán eljött hozzánk a „Csibi", amely a Magyar Színházban fog szinre kerülni és amelyet már nem is hár­man, nem is négyen, hanem öten írtak. Megnyugtatásunkra szolgáljon, hogy az öt szerző között ott találjuk Alfred Savoir-t is, aki a „Csibi" ötletét adta. * EGY IDŐ ÓTA a mozik a képek között nem egyszer színészeket is szerepeltetnek műsoruk tarkítására. A színészek és a színigazgatók kö­zött létrejött szerződésnek azonban van egy pontja, amely kimondja, hogy a színészek más színházakban és kabarékban nem léphetnek fel. A kollektív szerződés még abban az időben készült, amikor a mozidirektorok még csak nem is gondoltak arra, hogy az isteni Asta Nielsen, vagy a karcsú Psylander mellett még a mi szí­nészeinket is felléptessék. Ma tehát az a hely­zet, hogy színészeink a legnagyobb lelki nyu­galommal fellépnek a moziban, miután a kol­lektív szerződés a moziban való szereplést nem tiltja el. Az igazgatók azonban most az egyszer szín­padnak minősítették a mozi deszkáit is és leg­utóbb tartott ülésükön kimondották, hogy a Budapesti Színészszövetség, tagjai mozisban sem s­zerepel­hetnek. ♦ A FÉSZEKBEN a minap nagy közönség ülte körül Farkas Imrét, a mai időik legdivatosabb operettlibrettiistáját, aki három óra hosszat sza­kadatlanul a zongora mellett ült és gyönyörű magyar dalokat játszott. Farkas Imrét a Fészek közönsége megtap­solta, pedig nem is sejtették, hogy a szerző új operettjét játszotta el, amelyet jövőre a Fő­városi Operettszínház hoz színre. Az operett címe a „Jamfao", itt, Pesten játszó­dik le abban az időben, amikor a „Jambo, jambo, funicul­i, funicula" volt a legdivatosabb nóta itt mutálunk. * Amíg a Karamazovok eljutnak odáig.. • Az orosz regény igazi kultusza Németország­­ban van, hiszen Tolsztoj, Dosztojevszkij, Cse­hov, Turgenyev, Arcubajev, Gorkij már száz és­­ százezer példányban forogtak német olvasók kezében, amikor nálunk is észbekaptak a ki­adók és lázas egymásutánban kezdték meg­jelentetni az orosz regények ciklikus kiadásait. A háború után valósággal betört Budapestre az­­ orosz dráma; először a Vígszínház kezdte adni­­ Csehovot, majd a Nemzeti Színház is m­egpró­­­­bálkozott a „Karamazov testvérek" -kel. Dosz­tojevszkij monumentális regényének magyar dramatizálása a lehetőség határain belül a leg­jobbat nyújtotta, mert formai hűséggel is ra­gaszkodott a regény dialógusaihoz és szélesen terjengő epikus előadási módját transzponálni tudta a dráma lihegő, feszült hangjára. Annál meglepőbb most a „Hamburger Kammerspiele ”­­ legújabb próbálkozása, amely szintén a Kara- A­mazov testvérek tragikus összeomlását viszi , színpadra, de egy megdöbbentően önkényes , újítással. A „Verdeutschung" ördöge nem hagyta nyugodni a német Artur Sakheira-et, akinek úgy látszik, egyetlen komoly ambíciója az volt, hogy Dosztojevszkij litáni neve mellett az ő epigoni névjegye is mint társszerzőé, vagy — ahogy a franciák mondják —­ „adaptateur‘‘-é szerepeljen. Amit ez a törtető német úr elkö­­­­vetett, az nemcsak szentségtörés Dosztojevszki­­vel szemben, hanem katasztrófáiig félreértése .­ színpadnak. Sakheim megtartja a kéjvágyó, züllött apa figuráját, a három Karamazov fiút is, de az apából nála Hasberg lesz, Dimitrijből, Ivánból és Alojsából pedig Günther, Frank és Clemens. Grusenka és Katja német „Frauleinek”, az az orosz liszt, akihez Grusenka a gyilkos­­ság éjszakáján elmenekült, a lengyel menyhérti , ötlettel filmrendező szerepében ágál, a sztarec bizánci figurájából pedig egy modern rézem­ör­­filozófust teremt. A darabból így igazi tartalma,­­ lelke sikkadt el: az orosz miliő, az orosz le­vegő, Dosztojevszkij alakjai a színpadon csak mint orosz emberek érthetők: ezt az egész cse­lekményt német miliőbe átültetni annyit jelent, mint meghamisítani a darab szellemét, hiszen , német környezetbe áttéve,­ nemcsak érthetetlen, hanem valósággal kacagtató az a merészség, amely nem számol az orosz talajból fakadó adottságokkal. A rendező megpróbálkozott éle­tet vinni a holt vállalkozásba, a premier kö­zönsége tapsolt, de a kulisszák mögött igaz könnyeket sírt a dráma múzsája ... 4 Hangversenyek. A Kamarazenekar hétfői­­ estjének minden száma zenei esemény volt. Elő­adták Hans Gal „Nyitány egy báb­átékhoz" című művét. Hans Gál a bécsi Musikhistorisches Institut tanára. Nyitánya finom, elmés, megjele­nítő erejű, nemcsak megcsinálásában, de elgon­dolásában is mai, modern zene. Utána Respighi „Négy antik tánc"-át mutatta be a zenekar. Kor- , más, finoman archaizáló, ötletes, színes, kompozí­ciók, nemes újkor régi korsókban. A műértő éppúgy el tud gyönyörködni bennük,­ mint a ze­nei szempontból kevésbé művelt közönség. Jámbor Ági Bach d-moll zongoraversenyét ját­­­­szotta gazdag pianista-készséggel. Ez á­ltalat leány költő, Szigeti József Mozart d-dúr­ hegedű­versenyével remekelt. Eszményi tisztán, elragadó lendülettel, déli temperamentummal, meleg kez­désivel, utolérhetetlen eleganciával, mennyei hu­morral játszott. Az volt az érzésünk, hogy ez az interpretálás kongeniális. Az est Debussy Gyer­ ’­mekszoba című szvitjének sikerült előadásával­­ ért véget. A nagy és előkelő, mert nagyrészt hozzáértőkből álló közönség meleg tapsokkal jutalmazta Komor V­lmos karmestert. Ugyanekkor a Vigadóban Wolski Williams tartotta hegedűestéjét. Az amerikai származású művész Hubay Jenő tanítványa volt és ez kul­ ,­túráit tónusán, lírájának megindító szépségén, előadásának eleganciáján meg is látszik. F. Sohasem volt oly érdekes és tartalmas a Képes Mozivilág, mint e héten, catinak ellenére, hogy a lap árát hatezer koronára szállították le. Bőven foglalkozik írásban és képben a hét minden számottevő magyar és külföldi művé­szével a színház és a film terén, úgy hogy Len­kei Zsigmoms népszerű hetilapja valóban egyet­len a maga nemében. Mindenütt kapható. ■ * Egy magyar nábob. A Nemzeti Szín­ház igazgatója a Jókai centenárium során első volt, amely ünnepi előadást rendezett. Ezúttal színre hozta Hevesi Sándor: Egy magyar nábob című öt képből álló szín­művét, amelyet a kitűnő író és nagyszerű színpadismerő rendező Jókai hasonló című regényéből alkotott. A színdarab ez­előtt már befutotta a siker útját a Magyar Színházban, s tárgya, korrajza, nyelvezete, a cselekmény és érdekessége még a cente­nárium nélkül is újból vonzó műsordarabja volna a színháznak. Igaz, hogy mi Jókai emlékét olyan darabbal kezdtük volna ün­nepelni, amelyet Jókai írt, de bele­nyugszunk abba is, hogy a Szigetvári vértanúk és az Aranyember csak ezután jönnek. A Magyar nábob előadása a Nemzeti Színházban nem jobb, mint volt a Magyar Színházban. Érdemes színészi munkát lát­tunk Gál Gyulától, N. Tasnády Ilonától és Uray Tivadartól. Ráday Dénes rendezése minden igényt kielégít. * „A nótáskapitány" vasárnap délután. A Vígszínház igazgatósága először azt tervezte, hogy a „Halló, Amerika !“-t vasárnap dél­utánonként is színrehozza. Ez a terv azon­ban most megváltozott, amennyiben a jövő vasárnap délutánjától kezdődően már újból Farkas Imre operettje, „A nótás kapitány" kerül színre vasárnap délutánonként. * Kotányi Nelly zeneiskolájában (V., Vilmos császár út 16.) beiratások a második félévre 3­—10-ig bezárólag. * Kertész Endre temetése. Vasárnap dél­előtt helyezték örök nyugalomra a rákoske­resztúri temetőben Kertész Endrét, a Magyar Színház tragikus körülmények között el­hunyt tagját. A temetésen a Magyar Színház nevében Tarnay Ernő, a Színészszövetség nevében pedig Kompáthy Gyula mondott bú­csúztatót. Szem nem maradt könnyezetlenül annak a színésznek temetésén, akinek életé­ben csak barátja volt és aki harminchatesz­­tendős korában az ucca kövezetén menekült ki a nagy komédiából, az életből.­­ Hangverseny a numerus clansus áldozatai javára. A Központi Zsidó Diáksegítő Bizottság február hó 2-én (vasárnap) esti 1­9 órakor a Zeneakadémia nagytermében előkelő művészi színvonalú hangversenyt rendez a külföldön nyomorgó zsidó főiskolai hallgatók megsegíté­sére. A bizottság a hangverseny keretében meg­felelő művészi formában áldoz Jókai Mór hal­hatatlan emlékének. Közreműködnek: Berger Pál, Bloch Erzsébet, Burger Erzsi, Gábor Jó­zsef, Gál Gyula, Halász Gitta, Hajós László (Wien), Herz Lilly (Wien), Székely Mihály, Zahler Erzsi. Jegyek 20.000—120.000 korona árban (vigalmi adó nélkül) a Diáksegítő Bi­­zotság irodájában kaphatók. (VII. Síp ucca ,12. II. 26. naponta 10—12 óráig.) * A Kamaraszínház újdonsága. A Kamara­­színházban most keddhez egy hétre lesz be­mutatója Barrie Alice „A kandallóhoz" című vígjátékának, melynek főszerepeit P. Márkus Emília, Radó Mária, Beleznay Margit, Nagy Adorján, Abonyi, Gyergyay és Vándory Mar­git akadémiai növendék játsszák. Az újdon­ságot Horváth Árpád rendezi. li. oldal APOLLÓ SZInJáT MA PREMIER! irt Bumatcu rimmiamm, Városi Színház Pénteken, február h­ó 6-án először és a következő napokon: Jusszlegény, szegény jusszlegény... Török Rezső és Magyar László magyar daljátéka wv A Jegypénztár telefónja­i József 22-92

Next