Esti Kurir, 1925. április (3. évfolyam, 74-97. szám)

1925-04-17 / 86. szám

14. o­dilisteml 9 Péntek, 1925. április 17 Májusban életbe lépnek az új áruüzleti szokványok Rendezték az ügynöki felelősség kérdését .Az Esti Kurír részletesen beszámolt annak­idején arról, hogy az árutőzsde ügynöki tes­tülete körében nagy izgalmat okozott az áru­­üzleti­ szokványok módosítása. Különösen az annyit emlegetett 4. §. foglalkoztatta igen élénken az árutőzsde ügynöki testületét. Ez a 4. §. ugyanis az ügynöki felelősség kérdé­sét szabályozta és azt mondta többek között, hogyha valamely árutőzsdei alkusz valamely harmadik személy nevében és számlájára üzletet köt a tőzsdén, mindaddig, amíg ez a harmadik személy, tehát megbízója az üzlet feltételeit és a tőzsdei választott bíróság ha­táskörének kikötését tartalmazó ellenkörle­­velet a másik félnek be nem küldötte, az utóbbival szemben az ügyletért a tőzsdei al­kusz is felelős. Már néhány hete, hogy ez a módosított rendelkezés ismeretessé vált az alkuszok kö­rében és heteken át folytak tanácskozások az ügynöki testület vezetői és a tanács tag­jai között a sérelmesnek ártott rendelkezés módosítása érdekében. Az ügynöki testület tagjai azt mondották ugyanis, hogyha ezek a rendelkezések életbe lépnek, az ügynöki testületre olyan súlyos kötelezettségek hárul­nak, amelyek nemcsak hogy nem állanak arányban a keresettel, hanem esetleg teljesen lehetetlenné is teszik működésüket. A vidéken szertén nagy érdeklődéssel kí­sérték ezeket a tárgyalásokat, mert számos esetben vidéki kereskedők, gazdák stb. is az ügynöki­ testület tagjai útján bonyolíttatják le­­Üzleteiket az árutőzsdén. A tárgyalások ebben a fontos kérdésben heteken át tartottak és tegnap végre be is fejeződtek. A tárgyalások során ugyanis sikerült olyan megoldást ta­lálni, amely egyrészt biztosítja a tőzsdei Üzlet rendjét és az üzletek lebonyolításának zavartalanságát, másrészt lehetővé teszi az Ügynöki kar további működését is. Abban történt ugyanis megállapodás, hogy az ügynök felelőssége, ha egy harmadik Személy nevében köt üzletet a tőzsdén, nyom­ban megszűnik, amikor olyan felhatalmazást tud megbízójától felmutatni, amellyel iga­zolni tudja, hogy a tőzsdei szokványok sze­rint és a tőzsdebíróság illetékességének ki­kötése mellett megbízója nevében üzleteket köthet az árupiacon. Egyesek ezzel a megoldási módozattal sem voltak megelégedve, a többségnek azonban semmi kifogása sem volt ellene. Ezt pedig érthetőnek tartották, mert az új kampány­ban igen nagy feladatok várnak az árutőzs­dére és így a piacnak is érdeke, hogy csak azok vegyenek részt az árutőzsde forgalmá­ban, illetve csakis azok szerepelhessenek mint ügynökök, akiket megbízójuk érdemes­nek tart arra, hogy ilyen hosszabb lejáratú felhatalmazást adjanak részükre. Ebből pedig önként következik, hogy akiknek működése eddig sem igen volt kívá­natos a piacra nézve, azok ilyen felhatalma­zás hiányában más téren lesznek kénytele­nek működni. Meg kell azonban említenünk, hogy az ügynöki kar számának csökkenésére ezek után sem igen számítanak, mert az áru­tőzsde ügynöki karát általában a legmegbíz­hatóbb testületnek tartják, úgy­hogy való­színűleg a legtöbben megkapják megbízóik­tól ezeket a felhatalmazásokat. Minden­esetre igen fontos dolog, hogy a megállapodást végre nyélbeütötték, mert ezek után rövidesen életbe léphetnek az új szokványok, aminek azért van jelentősége, mert a módosított áru üzleti szokványokban tudvalevőleg nemcsak az ügynöki felelős­ségre vonatkozólag, hanem a bonifikáció, a szállítás, zsákszolgáltatás stb. kérdésében is olyan rendelkezések foglaltatnak, amelye­ket már a változott idők változott követelmé­nyeihez alkalmazkodva dolgozott ki a tőzs­de illetékes bizottsága. Ezeknek a gyakorlati életben való alkalmazása pedig igen fontos, mert a tőzsdei szakértő bizottságnak mun­kája is lényegesen könnyebb lesz ezáltal. Kontremínm­íveletek irányították ma az értékpapírüzletet *­ ..... A Zárlat felé megjavult kissé az irányzat .A tőzsde terme ma még talán kevésbé látogatott volt, mint tegnap, mert a szerdán keletkezett lanyhaság nagy kedvetlenséget okozott a piacon. Az intervenciós szindiká­tus tegnapi ülésén azt konstatálták ugyan, hogy az értékpiac rendesen­­funkcionál, a mai üzletmenet azonban azt igazolta, hogy megint a kontremín vette át az üzlet irányítását. Azok a spekulánsok ugyanis, akik folyton eladással kísérleteznek, a külföldi piacok­nak a német és francia eseményekkel meg­okolt bizonytalanságát lehetőség szerint az árfolyamok mélyítésére akarták megint ki­használni. Bécsből, Berlinből, Prágából ugyanis ma is kedvetlenséget, üzlettelenséget és inkább lányka irányzatot jelentettek, úgy hogy kül­földi vevők sem voltak a piacon. Ennek kö­vetkeztében a kontremin kisebb eladások­kal is el tudta lanyhítani az irányzatot, an­­n­l­ is inkább, mert az úgynevezett önexekuciókban ma sem volt hiány. Az eladások azután az egész vonaloi, az irányzat lanyhulását eredményezték, mert a forgalom olyan minimális volt, hogy kisebb tételek eladása is erősen kifejezésre jutott az áralakulásban. Közvetlenül a zárlat előtt azonban javultak valamelyest az árfolya­mok, mert amikor leglanyhább volt az üzlet, egyes bankok megbízást adtak ügynö­keiknek, hogy az érdekkörükbe tartozó vállalatok papírjaiból felvegyék mind­azokat a tételeket, melyeket eladásra kínáltak. A kosztpiacon 3/1­—3/s% mellett kötötték az üzleteket, de igen csekély maradt a for­galom. A fix kamatozású papírok piacán a nép­­szövetségi kölcsön 65—65 */*, a hatszázalé­kos hadikölcsön árfolyama a kibocsátások szerint 1050—1350 korona között váltako­zott. Tartott az utótőzsde Az utótőzsdén az irányzat tartott, az üzlet­kötések száma azonban gyarapodott. A ve­zető értékek a zárlati árakhoz képest javul­tak, d­e a mai középszint fölé nem tudtak fel­emelkedni. A Nova, Miskolci, Viktória-malom megdrágultak. A pénzpiacon a kínálat 3­ is sokat esni tudott felvevőre találni. Az utolsó árfolyamok : Magyar Hitel 402, Pesti Hazai 2505,­­ Szén 3150—160, Nova 180, Miskolci 156, Izzó 910. 15.000 koronával olcsóbbodott a búza A rozs ára 5000, a sörárpa 10.000 koronával esett Az árutőzsdén már régen nem volt olyan bizonytalanság észlelhető az üzlet elején, mint ma. Tegnap ugyanis azt jelentették az Egyesült Államokból, hogy a mezőgazdasági helyzet sok panaszra ad okot és hogy a ter­mésről lényegesem redukált becslések vannak forgalomban. Ilyen körülmények között in­kább a chikágói piac hosszmozgalmára szá­mítottak tegnap délután, általános meglepe­tésre azonban a chikágói tőzsdén a tegnapi hivatalos forgalom alatt erős lanyhulás kelet­kezett. A májusi búza tíz centtel olcsóbbodott, a későbbi határidők pedig 2,4 centtel. Ilyen körülmények között a helybeli malmok eleinte egyáltalában nem akartak vásárolni. Az üzletidő zárlatáig is egész minimális ma­radt a forgalom, mindössze háromszáz mázsa búza kelt el és az árjegyző bizottság tizen­ötezer koronával leszállította a búza árát. A rozs 5000, az árpa 10.000 koronával olcsób­bodott, a zab ellenben a csekély kínálat foly­tán 5000 koronával drágult. Hivatalos árfolyamok: Tiszavidéki búza­ 502%—515, pestvidéki 500—512%, rozs 455 —460, árpa 340—350, sörárpa 450—470, zab 405—415, tengeri 245—250, korpa 235— 237%. Búza : 100 q (77) 5000 pár Karcag, 200 q (77) 5000 ppar.’ Tengeri: 150 q 2450 ppar, 600 q 2700 pár Mezőlak, 300 q 2400 jún. eleje, hajó Mohács. Rozs : 100 q 4425 fehér márk Zab : 100 q 3950 ppar, 40 zs. 6g 7900­­ ppar, 160 zs. 2-es 7500 K, 20 zs. 4-es 7000 K, 20 zs. 6-os 6000 K. Élénkebb a forgalom a marhavásáron. A fe­rencvárosi marhavásárra felhajtottak 762 darab vágómarhát. Ökör: legjobb 10500—13.000, ki­vételesen 13.500—14.000-ig, középminőség 7000— 10.000-ig, gyengébb 4500—6500. Bika: jobb 8500—11.500, kivételesen 12000—12.500, közép és gyenge minőség 6—8000. Bivaly: 5—8000. Tehén: jobb minőség 9—11.500, kivételesen 12 —12.500, közép és gyenge 4500—8500-ig. Ki­csontozni való marha 3000—4500, növendék­marha 4—10.500. Mivel a vásáron több külföldi vevő is meg­jelent, az üzletmenet valamivel élénkebb volt, az árak azonban az összes minőségeknél válto­zatlanok maradtak. A ferencvárosi sertésvásárra felhajtottak 2100 darab sertést. Eladtak könnyűsertést élősúlyban kilogramonként 13—16.000-ig, közepeset 17.500 —18.500, nehézsertést 18.500—19.000. A vásár irányzata lanyha.­­•( Csődök. A kecskeméti törvényszék Mózes József ceglédi lakos, a pestvidéki törvényszék a Dunántúli Ivószénbányi rt., Maczó Sándor tápiószelei lakos, a kaposvári törvényszék Szit­­linger György szigetvári kereskedő, a szombat­helyi törvényszék pedig Goldstein Béla vőfös­­kereskedő vagyonára a csődöt megnyitotta. Csődönkívüli kényszeregyességek. A nagy­­kanizsai törvényszék özvegy Glasner Miksáné, a debreceni törvényszék pedig özvegy Kovács Ferencné szül. Zagyva Zsófia sárrétudvari kocs­­máros és Jégermann Ferenc biharkeresztesi cipész ellen a csődönkívüli kényszeregyességi eljárást folyamatba tette. A budapesti törvényszék Nagy Péter cipő­kereskedő (Múzeum körút 31.), Dicker Géza (Bombász­ ucca 15.), Eisler József és Testvére rt. (Korál ucca 21.), Jung J. István (Sas ucca 5.) és Kuss János (Váci út 193.) ellen a csődön­­kívüli kényszeregyességi eljárást megindította. A Depositenbank likvidálásának kérdését a legközelebbi napokban dűlőre fogják vinni. Annyi bizonyos, hogy a Depositen­bank tovább nem tartható fenn, miután úgy a bel-, mint a külföldön elvesztette tel­jesen hitelbizalmát. Néhány héttel ezelőtt még 45%-os kiegyezési lehetőségről beszél­tek az osztrák gazdasági életben, most azon­ban kiderült, hogy ez a lehetőség nem igen lehet nagyobb, mint legfeljebb 30%. Az utódállamok új gazdasági konferenciája. Május közepén új gazdasági tárgyalásokra fog­nak egybegyűlni az utódállamok delegátusai Ezek a tárgyalások folytatását fogják képezni a januári bécsi megbeszéléseknek. A prágai­­ konferencián főképpen a régi monarchia állam-­i adósságainak felosztása kerül majd szóba. A korona Zürichben: 0.007171 Zürich, április 1 Nyitás: Zárlat: Budapest 0.0071 % 0.0071% Párizs 28.85 26.80 London ?4.76 % 24.76% New York 517°/10 517% Brüsszel 26.15 26.10 Milánó 21.22 14 21.2214 Amszterdam 96.75 208% Berlin 23.28 18 123% Bécs 72.85 72.85 Szófia 3.77% . 3.77% Prága 15.35 15.35 Varsó 19.75 99.75 Belgrád 8.38% 8.40 Bukarest 2.32% 2.32% A bécsi tőzsde Bécs, április 16. Az értéktőzsde változatlanul üzlettelen maradt. A spekuláció ösztönzést sehonnan sem kapott. A kuliszban a kínálat volt túl­súlyban, úgy, hogy az egész vonalon kisebb­­nagyobb áresések állottak be. Záróárfolyamok: Osztrák Hitel 139.2, Magyar Hitel 391.5, Államvasút 387, Déli­vasút 49, Rima 120.1, Salgó 490, Osztrák Hofherr 25.02, Magyar Hofherr 103, Déli elsőbbségi 574, Krupp 167.5, Alpesi 380.5, Koburg 40 Londoni devizapiac London, április 16. 2 (Tizenegy órakor.) New York 478%, Párizs 92.35%, Brüsszel 94.97%, Milánó 1165/8, Zürich 24.76, Madrid 33.55%, Amszterdam 11.985/s, Kopenhága 25.88, Oslo 24.57%, Stockholm 17.76, Helsingfors 190, Berlin 20.10%, Prága 1613/s, Rio de Janeiro 511 (32), Bukarest 10.65, Budapest 345.500, Belgrád 295%. FELELŐS SZERKESZTŐK FODOR OSZKÁR ÉS BOROS LÁSZLÓ DJ. KIADJA: A LIBERTÁS IRODALMI ÉS LAPKIADÓ RT FELELŐS KIADÓ: BOROS LÁSZLÓ DJ. Hivatalos árfolyamok a budapesti értéktőzsdén 1925. április 16. csütörtök legalacsonyabb (I), legmagasabb (II), záróárfolyamok (III) ezresekben BANKOK Angol-magyar — 31.5 31.5 Atlantica 18 19.75 18 Angol-osztrák — — 198 Bosny. agrár 59.5 60 59.5 Iparbank — 6 6 Fabank — 4 4 Földhitelbank — 160 160 Hazai —­­ 104 104 Hermes 15.5 16 15.5 Hungária bank — 35 35 Agrárbank — — 48.5 Szlavón Jelz. 65 66 66 Lloyd­ bank 1­1.05 1 Magyar hitel 397 404 390 Ingatlan — 190 190 Cseh bank 15 15.2 15 Forg. bank — 36 36 Jelzáloghitel — — 1 33 Keresk. hitel — 20 20 Leszámítoló 60 60.5 60 Általános bank — 13.75 13.75 Amerikai bank — 1 0.8 0.8 Magy.-német b. 24 26 25 Olasz bank — 19 19 Közp. jelz. 4 4.25 4 Városi bank — 4 4 Mercur — 6.5 6.5 Nemzeti 20.75 21 21 Osztrák hitel 141 142 142 Keresk. bank 1000 1010 1003 Wiener Bankv. — — 100 BÁNYÁK ÉS TÉGLAGYÁRAK Bauxit-Trust 455 470 465 Borsodi 53 56. 53 Csepeli tégla — 11 11 Szászvári 254 255 254 Kohó­­ 261 260 Drasche — 100 100 Magnezit .1400 1425 1425 Aszfalt — 09 69 Alt. kőszén 3125 3150 3145 Móri szén — — 14.5 Nagybátonyi 77 80 77 Salgó 502 510 505 Unió bánya — — 15 Urikányi 1060 1070 1063 Újlaki 136 140 135 BIZTOSÍTÓK Első magyar — — 6600 Fonciére 121 129 124 Magy.-francia — 180 175 Pátria — — 62 CUKORGYÁRAK Délcukor — 490 490 Magyar cukor 2100 2110 2110 Georgia 256 260 257 Mezőhegyesi 112 115 113 Stummer — — 1680 ÉLELMISZER VÁLLALATOK Halkeresk. — 20 20 • Óceán — 12 12 Püspöki­­ — 20 20 Villányi 39 40 39 FAIPARI VÁLLALATOK Merkúr fa — 0.8 0.7 Cserző 6 7.5 ^ 7 Dunaharaszti — 1.2 1 Egyesült fa — 3.5 3.5 Fornir — 14.5 14 Guttmann — — 520 Hazai fa — — 64 Honi fa — — 8 Kőrösbánya­ — 6.5 6 Kronberger — 5 6 5.6 Lignum 17 18 17 Hitelfa •— 10 10 Malomsok' — 8 7.5 Nemzeti f. — 400 400 Cichtig — 0.7 0.75 3fa 461 406 462 Rézbányái 46 48 46 Slavonia 60.5 60 Thék — 40 40 Nasici 1800 1850 1115 Viktória bútor 1.2 1.3 1.2 Zabolai 9 10 9 GÁZ- ÉS VILLAMOSSÁGI VÁLLALATOK Ált. gázizzó — 8.5 8.5 Légszesz — — 480 Izzó 900 915 905 Just izzó — 0.5 0.5 Aucr — 995 995 Phöbus — 83 83 Vasmegyei 130 132 130 KÖZLEKEDÉSI VÁLLALATOK Városi — 60 60 Búr 155 160 155 Délivasut — 50 49 Mftr. 168 170 167 M. H. vasut ■— 47 46 Levante 157 159 158 Miskolci 146 156 156 Nova 178 180 178 Államvasut 380 382 380 Tröszt 175 180 178 KÜLÖNFÉLE VÁLLALATOK Bárdi — 12 11.5 Bóni 58 60 59 Brassói — 335 335 Corvin-film — 3­3 Dorogi 17 17.5 17.5 Dunaút. sertés — 49 49 Betűöntöde — 90 90 Papír — 24 24 Félten 1000 1010 900 Győri bőripar — 93 93 Hangya — 21 21 Királyautó 0.5 0.6 0.7 Őstermelő 180 182 180 Gumi 272 275 272 Német mezőgazd. 68 72 68 Magy. vasúti. — 188 188 Interexim 12 13 12 Star-film — 55 55 Telefon — 145 145 Turul (Temesvár) — 8 8 Szolnoki — 1.25 1.25 Pálfalvi 4 4.5 4 MALMOK Plack-malom — 50 50 Bors.-miskolci 192 195 192 Concordia 48 50 49 T. bp. gőzm. 145.75 146.75 145 Törökszentmikl. — 31 31 Gizella — 71 Hungária 121 125 125 Királymalom 27 27 24 Victoria 354 360 356 Transdanubia 48 49 48 NYOMDÁK Athenaeum 64 66 64.5 Fővárosi — 3 3 Franklin 64 66 66 Glóbus — 26.5 27 Kunossy 5.25 — 5.25 Pallas 158 168 160 Révai — 47 46 Rigler — 57 57 Stephanemn. — 3 3 Világüzem — 3.5 3.5 Wodianer —­ — 3.25 OLAJMŰVEK Olajművek 68 69 67 SÖRGYÁRAK ÉS SZESZIPARI VÁLLALATOK Részvény sör 370 373 372 Temesi szesz — — 250 Fővárosi sör 30 31 30 Gschwindt 196 204 201 Királysor — 62 62 Polgári sör 600 610 600 Krausz-sz. 45 46.5 46 Pannónia sör — n 11 Temesi sör — 145 145 SZÁLLODÁK ÉS GYÓGYFÜRDŐK 5°.gal 175 ISO ISO Efosz 48.5 49 4S.3 Schwarzer — 75 75 Lukácsfürdő — 7­5 7­5 TAKARÉKPÉNZTÁRAK Belvárosi - 2S ’Va gn Lipótvárosi _ 3% Egy. főv. 44 43 .5­ 5 Kőbányai tkp. n p Alt takarék 115 m­­llS Moktár 17.1 175 Pesti Hazai 250­1 2510 250­1 Törekvés 4 4.1 4 TEXTILIPARI VÁLLALATOK Wemstadti textil­­ 45 . 1 Gyapjúmosó 32.5 33 33 Szövőkötő 32 34 13 Goldberser 126 127 126 Győri texti 22.5 23.5 22 25 t.ula.­­ 180 180 Karton 68 70 68 Kender 49 60 49 Pannit 220 235 225 Szegedi kender — —­xno Unió textil — 5 5 VASMŰVEK ÉS GÉPGYÁRAK Bródi vagon — 107.5 107 5 Corvin gép — ____ Csáky _ 6.25 6 Gazd gép 175 180 175 táblán 56 57 56 Fegyver 595 610 600 f­emkeresk. 14 15 -­5 Franki RC 84 St­ Ganz-Danubius 2335 2385 2360 Ganz iill. 1090 1110 1095 Kistarcsai 44 44.5 44 GyőrHy-Wolff _ 1 30 30 Hofherr 103 104 102 Kaszab 21 22 21 Kissling — IL 3 Kühne — 26 23 Láng 76 83 77 Lipták _ is.5 is... Mag „ 11.5 12 11.75 Magyar acél 114 146 145 Belga fém — 102 102 Lámpa 123 125 191 Mérleggyár — 9 '9 Motorgyár — 22 5 22 5 Ólomáru 14 15 14.5 Chaudoir — 1­50 150 Vegyipar — 14 14 Vagongyár — 41 44 Mechanikai — 50 50 Palágyi­­ _ 4.75 475 nimamuranyi 121 123 122 Roessemann — 30 35 Prothmüller — 35 S 75 Schlick _ 40 40 Schuller _ 33 33 Teudloff _ _ S Vulkán _ _ 415 Wörner 9.5 10 9.5 VEGYIPARI VÁLLALATOK Chinoin — 5­5 Lanica 70 71 70 Diana — 44 Spódium 90 91 90 Flóra 44 47 45 Kong. műtr. HC 109 Keleti-Murányi — —­­ 34 Klein-szappan — 2 2 5 Klotild — 25 25 Szikra 34 35 34 Török — 37 37 Dr. Wander 31­ 33 30 NYOMATOTT A GLOBUS NYOMDAI MIGINTÉZET RT. KÖRF­ORGÓ KÉPEIN. BUDAPEST, VI. ARADI UCCA 8. IGAZGATÓ: BÍRÓ MIKLÓS. )

Next