Esti Kurir, 1925. augusztus (3. évfolyam, 171-194. szám)

1925-08-01 / 171. szám

2. oldal BS8 A pesti majomperben a belügy­miniszter mondja ki az utolsó szót --------------------------------------­ A belügyminiszternek is az az álláspontja, hogy a legművészibb képet is lehet úgy beállítani, hogy abból az ifjúságra erkölcsi kár származzék A közvéleményt még ma is élénken foglal­koztatja az úgynevezett „pesti majompör“ ügye, am­elyben tudvalévően úgy döntöttek, hogy Iványi-Grünwald Béla, Csók István, Vaszary János és Prihoda aktrajzait és ké­peit el kell kobozni. Ezt az elsőfokú döntést természetesen megfellebbezték az érdekeltek, úgy, hogy az ügy végső fokon Stakovszky Iván belügyminisztert is foglalkoztatni fogja. Az Esti Kurír munkatársának ma délben alkalma volt arra, hogy a belügyminiszter felfogása iránt érdeklődjék és azt a teljesen megbízható információt kaptuk, hogy a belügyminiszter, csak akkor foglalko­zik ezzel a kérdéssel, ha az ü­gy fellebbe­zés formájában eléje kerül. Ez azonban még nem bizonyos, mert hiszen az elsőfokú hatóság ítéletét még a főkapi­tány is megváltoztathatja. Ha azonban a fel­lebbezés mégis fölkerül a belügyminiszté­riumba, akkor a miniszter behatóan meg fogja vizsgálni az ügyet és nemcsak a perbe fogott rajzokat és ké­peket fogja megtekinteni, hanem arról is pontosan tájékozódni fog, hogy ezek a képek miképpen voltak az illető kép­kereskedő kirakatában elhelyezve. A belügyminiszter véleménye szerint még a legértékesebb és legművészibb képeket is lehet úgy beállítani, hogy abból az ifjúságra nézve erkölcsi kár származzék. Emellett bi­zonyít az is, hogy például a nápolyi múzeum­nak van egy olyan világhírű aktgyűjteménye, amelyet csak 21 éven felüli férfiak tekinthet­nek meg. Mindezeket a szempontokat a bel­ügyminiszter gondosan mérlegelni fogja és csak azután fogja a döntő szót ebben az Európa-szerte sok port fölvert ügyben ki­mondani. Kínában gyilkolják az angolbarát kereskedőket -------------wt/l/i/ts*--------------­ Véres összetűzések tüntetők és rendőrök között London, július 31. (Az Esti Kurír távirata.) Pekingiül jelen­tik, hogy a helyzet Kínában tovább kiélese­dik. Több kínai városban azokat a kereskedőket, akiket angol­barátnak ismernek, a csőcselék meg­gyilkolta. Ilonkongból jelentik, hogy a sztrájkolók, akiknek száma különben mind kevesebb lesz, garázdálkodó tüntetéseket rendeztek. A tüntetés alkalmával összetűzés volt a rendőrség és a tüntetők között. A rend­őrök fegyvert használtak. Több tüntető elesett és sokan megsebesültek. Stalín-kurzus Szovjetoroszországban Kamenev és Zinovjev egyre inkább háttérbe szorulnak — Trockij is Stalinhoz csatlakozott — Trockij a „Nep-nép”­­­ről, Szovjetoroszország legújabb gazdasági politikájáról Berlin, július 30. (Az Esti Kurír tudósítójától.) A menseviki szociáldemokraták külföldi orgánuma, a Socia­­listischer Bote érdekes részleteket beszél el Oroszország politikai viszonyainak legújabb ala­kulásáról. Tudvalevőleg Lenin óta nincsen Orosz­országnak szellemi vezére. A triumvirátus, Zinov­­jev, Stalin és Kamenev egyáltalában nincsenek egy akaraton, nagyon sok politikai gazdasági kérdésben, egész alapvető kérdésekben is hom­lokegyenest ellenkező gondolkodásúak, így aztán nem csoda, hogy a három vezér között, hol tit­kos, hol nyílt harc folyik az elsőségért. A dolgok legújabb fordulata pedig az, hogy ebben a harcban úgy látszik, Stalin lesz a győztes. Stalin már eddig is háttérbe szorította vetély­­társait. Kamenev egyre ritkábban szerepel, sőt halványodni kezd az annyira népszerű Zinovjev csillaga is. Stalin a kommunista pártapparátus élén áll és ebben a minőségben módjában áll a hatalmat mindinkább a saját kezébe összponto­sítani. A helyzet ma az, hogy úgy látszik, még Pé­tervár is stalinistákat küld ki a moszkvai kongresszusra. Állítólag maga Trockij is Stalin csoportjához fog csatlakozni. Trockij sorsa különben is igen jellemző az Oroszországban most annyira vál­takozó politikai hangulatokra. Nemrégiben még úgyszólván illendő volt kommunista körökben Trockijt szidni. így történt, hogy a kommunista pártok kerületeinek nemrégiben Moszkvában tartott konferenciáján az egyik kerületi szer­vezet titkára nagy beszédet tartott Trockij ellen. Az igyekvő férfiú nyilván így akarta magára vonni a triumvirátus figyelmét és kiérdemelni a kormányon állók kegyeit. Csakhogy közben az történt,­ hogy Trockij kibékült Stalinékkal és megint grata persona lett kormánykörökben. Ezért azután az ambiciózus párttitkár beszédére maga Stalin válaszolt igen kíméletlen hangon és nagy haraggal lehordta őt. De ez még nem volt elég, hanem a konferencia után összehívta annak a kerületnek a kiküldöt­teit, amelyhez a titkár tartozott és keresztül­vitte, hogy elcsapják a túlbuzgó, de az idők fordulását észre nem vevő szerencsétlen poli­tikust. Stalin maga különben a­ neo-nép híve, az új orosz gazdaságpolitikáé, amely megint erős en­gedményt jelent a kapitalizmusnak és különö­sen a külföldi tőkének a bevonása kedvéért igen nagy koncessziókat tesz a kommunista alapel­­vek rovására. Trockij maga is híve ennek a po­litikának, és a német munkásküldöttség leg­utóbbi ülésén beszédet tartott mellette. Kijelen­tette, hogy a szovjet gazdálkodás mai keretében meglehetősen csekély jelentőségű külföldi tőkés csoportok szerepelnek. Azonban a szovjet kormány, dacára a gazdasági újjá­építés váratlanul gyors eredményeinek, még­sem becsüli alá a koncessziók jelentőségét. A kormány terve éppen ellenkezőleg az, hogy Oroszország gazdasági erősödésével arányosan egyre erősebb mértékben vegye igénybe a kül­földi tőkét. A külföldi tőkéseknek pedig me kell gondol­­niuk, hogy minél előbb folyamodnak koncesz­­sziókért, annál kedvezőbb körülmények között nyerhetik­ el azokat. Aki azonban ebben a kon­cessziópolitikában a szovjet politikai veszedel­mét látják, azokat megnyugtathatja, hogy a koncessziós üzemek a szovjet gazdálkodás egé­szében mindig alárendelt szerepet fognak ját­szani, a főszerep mindig az álamé marad a gaz­dasági élet terén is. Fővárosi Bőröndház Erzsébet körút 27. TM,­ GAMBRHVUS Tehén autalakk Kézi­tt bőrbéléssel, bőrhátú tükörrel a legfinomabb kivitelben. Nagyság: 18 20 22_________24 cm. 168.000 188.000 208.oop 218.000 Manikűr készlet, díszes, se­ ne­m m­ lyem bélésű tokban metszett tükör 11 il.UUU Bőröndök és utazási cikkek leg­olcsóbb bevásárlási forrása. Szombat, 1925 augusztus 1 A böszörményi juhász felesége megálmodta hol van Attila koporsója •**w/W/v**' ■ ■ ■■ ■ A pródi halom titka — Boszorkányhad Szentgyörgy napjának éjjelén — Két napi munka eredménye: egy disznóagyar — Negyven birka egy gödörben f.az Esti Kurír tudósítójától.) Forgács Ferenc, hajdúböszörményi­­ juhászember felesége nem­régen különös álmot látott. Álmában napfényes, vidám vidéken járt, zöld mezőkön, lankás dombok között. És ahogy ment előre, a bárso­nyos réten, egyszerre megnyílt elötte az egyik halom, feltárta kúpját és mélyének feketeségé­ben csudálatos, égi fényességgel ragyogott elő egy irdatlan aranykoporsó. — Attila király koporsója, — hallott egy han­got a juhászné és ahogy körülnézett, megis­merte a tájékot is. Pródon volt, a pródi határ­ban, Elek Márton hajdúböszörményi gazda földjén . . . Ezzel az álommal ébredt reggel Forgács Fe­­rencné. Sietve költötte fel az urát és mesélte el neki ragyogó álomlátását, leírta a tájat és a dombot és rajongva részletezte, miként nyílt kétfelé a halom és tárta fel előtte a csillogó aranyat. Forgács Ferenc juhász megcsóválta a fejét, mert nem sokat hitt az asszonyi álmokban. De azért elment feleségével együtt Elek gazda földjére és ime, csudák csudája : valóban halom állt ott, azon a helyen, amelyet az asszony megjelölt. Igaz,a halom akad Pród határában nem egy. De ez mesébe illő módon épen és ak­kurátusan ott volt, ahová az asszony megál­modta. Éjféli boszorkányhad Még hitetlenkedett Forgács uram, de azért már megcsóválta a fejét. Mert mégis különös dolog az. És már nem legyintett rá, hogy: bolondság, amikor az aszony arról kezdett beszélni, hogy fel keli ásatni azt a dombot és hazahozni a tömörek kincset. Még húzódozott eleinte és in­kább azt a közvetítő megoldást ajánlotta, hogy menjenek el egy közeli tiszamenti faluba a messze földön híres jósnőhöz. Az aszony szíves örömest beleegyezett és a juhászpár másnap tényleg meg is jelent a jósnő előtt,­­ Pythia kései és­ ráncosképű­ utóda meghall­gatta az álmot, kikérdezte részletesen az asz­­szonyt és azután­­— Phylláknál egészen szo­katlan módon — határozott és egyenes választ adott, amelyben nem volt meg az orákulumok interpunkciós kétszínűségének semmi nyoma. —A kincs, a hármas koporsó tényleg ott van — mondotta a jósnő — fel is áshatjátok. Szent György nap éjszakáján, pontban tizenkét óra­kor feküdjék ki kend —■ fordult a juhászhoz — a halomra. Éjfélkor nagy fekete had fog a levegőben kend felé suhogni. Boszorkányok lesznek. De ne ijedjen meg, mert ezek csak azért jönnek, hogy megmutassák kendnek, hol kezdje el az ásást. Ott, ahol a boszorkányok mutatják, ott lássanak neki, ásóval, kapával. Munka köz­ben el ne mulasszák az imádságot. Folyton éne­keljenek, folyton imádkozzanak és akkor bizo­nyára meglelik a kincset és nagy vagyon urai lesznek. Ezzel útjukra bocsátotta őket, Szent György napja hamar közeledett, de minél inkább közel került, annál inkább az inába szállt a bátor­sága Forgács Ferenc uramnak. Mert elbeszé­lésben, mesében még csak eltalálkozhat valaki a boszorkányokkal. De már a valóságban min­den jótét lélek borsódzik az ilyen összejövetel­től. Szent György napja tehát elmúlt anélkül, hogy a boszorkány hadnak módjában lett volna utasításokat adni az ásatásra vonatkozóan. Az asszony azonban nem hagyta annyiban a dol­got. Folyton csak nógatta az urát, hogy ássák fel a halmot, ássák fel a halmot. Forgács Ferenc végül is harmadába földet vállalt Elek Márton birtokán, még­pedig úgy választotta meg a maga harmados tagját, hogy abba beleesett a megálmodott halom is. Két héttel ezelőtt aztán megkezdték a hal­mon az ásást. Forgács Ferenc és két gyermeke láttak neki ásóval és vájták, mélyítették, szé­lesítették a gödröt. A gödör szélén ott ült az álomlátó Juhászné és ajkáról szüntelenül szállt az egyházi ének és pergette az imákat, míg szeme várakozva tapadt az ásókra és teste minden fordulásuknál az arany megcsillanása. Eladják a birkákat Két napja ásott már a három Forgács, két napja szállt már ■ a gödör mellől az ének és imádság, az árok hat méter mélységben feke­­téllett már, de aranynak koporsónak híre, hamva sem volt. Két nap eredménye mindössze egy disznóagyarszerű csont lett, amelyet az al­sóbb régiókban találtak, és amelyen a kapu pendülése egy pillanatra elállította a szívek ve­rését. Aki elment mellettük, érdeklődve és moso­lyogva állt meg. Nevették és kérdezgették For­­gácsnét, aki azonban senkinek nem válaszolt, átszellemült arccal és szünet nélkül pergette a maga litániáját. Két napi hiábavaló fáradság után a három Forgács abbahagyta az ásást. Da csak rövid pihenőre, mert most már a juhászra is átragadt feleségének fanatikus hite, most már pihenőnapját ő is a gödör szélén töltötte énekelve és imádkozva. Negyednapra pedig Forgácsék eladták negy­ven birkájukat, napszámosokat fogadtak és most ezekkel ásatják a halmot. A gödör folyton mélyül és szélesedik, szélén ott ül a böszörmé­nyi juhász, meg a juhászné és égre vetett sze­mük száll, száll a felfelé törekvő zsolozsmák után . . . A pródiak pedig sajnálkozva beszélnek sze­gény házaspárról, amelyet így elbolondított egy, fantasztikus álom és egy gyermekes jóslat. „Egyelőre** még meleg lesz A Meteorológiai Intézet jelenti! Az északi depresszió új erőre kapva, kelet felé is terjesz­kedik. A déli fénynyomási minimum gyengül, délnyugaton Spanyolország felett új erősebb maximum tűnik fek Közép- és Nyugateurópában igen esős és aránylag hűvös az idő, a Földközi tenger környékén mérsékelten meleg és ok­ csa­padék nem volt. Hazánkban a hőmérséklet további emelke­dést mutat, s az Alföldön itt-ott a 35 Celsius fokot is elérte. Kisebb zivataros, 10 milliméteren aluli esők elég gyakoriak, majdnem kizárólag a Dunántúl és az Alföld északi részében fordul­tak elő. Jóslat: Változékony, nyugaton helyenként eső, egyelőre még meleg. A BÉCSI TŐZSDE Bécs, július 31. Az értéktőzsdén a heti zárlat és a rendezés következtében a kontremin a piac valameny­­nyi területén fedezett, úgyhogy a kulisszban az értékek legnagyob része magasabb ár­fo­lyamokkal indult. Az érdeklődés előterében a cseh értékek állottak, amelyek jelentékeny árfolyamnyereséggel indultak és a tőzsdeidő későbbi folyamán is szilárdak maradtak, csupán közvetlenül zárlat előtt nyereség­biztosító eladások folytán vesztették el árfo­lyamnyereségük egy részét. A piac barátságos irányzata mindvégig félreismerhetetlen volt és a legtöbb kulcszérték árfolyamnyereséggel zárult A korlátpiacon minimális üzleti forgalom fejlődöt ki és az értékek legnagyobb része, amelyekben elvétve kötés jött létre, árfo­­lyamlemorzsolódást szenvedett. Az­ áringa­dozások általában igen szűk keretek között mozogtak. Változás zárlatig a piaci helyzet-,­zetben nem állott be. A befektetési piacon az az osztrák jára­dékok egyenetlenül alakultak. Záróárfolyamok: Osztrák hitel 132.5, Ma­gyar Hitel 361, Államvasút 348, Rima 123.6, Salgó 467, Osztrák Hofherr 29.11, Magyar Hofherr 150, Krupp 202,6. Alpesi 310, Kó­­burg 393. — Kártyarazzia a II. ker. tornaegyletben. ^ A III. kerületi tornaegyetnek Szívós János­ vendéglős helyiségeiben volt a klubhelyisége.­ A klub tagjai rendszerint szolid kártyacsa­tákat vívtak egymással, de április folyamán egyik este, amikor a vendéglős elaludt, a je­lenlévő játékosok a polgári alsósról áttértek a hazárd ferük­re. Mikor a vendéglős feléb­redve, figyelmeztette őket, hogy hazárdjáté­kot nem szabad játszani, nem vették tudo­másul a figyelmeztetést, sőt a zárórán túl is játszottak mindaddig, amíg detektív érkezett a helyszínére. A detektív azonnal lefoglalta az alig százhúszezer koronát kitevő bankot, kártyákat és a többi bűnjeleket, jelentést tett az esetről, mire tiltott szerencsejáték címén indult meg az eljárás Horák Ferenc ,Varcsek János, Hornig Vilmos és Tóth Lajos magán­hivatalnokok ellen. Ma tárgyalta ezt az ügyet a büntető járásbíróságon Ruttner dr. büntető­­bíró. Miután a vádlottak sem tagadták „sú­lyos" bűnüket, a bíróság a bizonyítási eljá­rás befejezése után fejenként 200.000 korona pénzbüntetésre ítélte, a büntetés végrehajtá­sát egyévi próbaidőre felfüggesztette. Magát segíti, aki az Esti Kurírt segíti a liberalizmusért és demok­ráciáért vívott küzdelmében

Next