Esti Kurir, 1925. szeptember (3. évfolyam, 195-219. szám)

1925-09-01 / 195. szám

........................................................................................................................................................................................................................................... ÉVRE 120.000 K. EGYES SZÁM ÁRA: 2000 K, HÉTFŐN TELEFON SZÁMOK: 196-19, 92-70, 98-70, 23-45, 122-82. 3000 K JUGOSZLÁVIÁBAN 4 DINÁR, HÉTFŐN 5 D UCC AV II­ÁRON­Y KIADÓHIVATAL: VIL KER., KERTÉSZ UCCA 24—28 DINÁR, AUSZTRIÁBAN 2500 OSZTRÁK KORONA H­IXX XVLI JL TELEFON­SZÁM: JÓZSEF 156-20 III. ÉVFOLYAM - BUDAPEST, 1925 KEDD SZEPTEMBER 1 ♦ 19 5. SZÁM NEM LESZ ANKÉT ." hét vitézek kimentek vala a pusztába, hogy megöljék a sárkányt. Oda is értek hozzá. A sárkány aludt. A hét vitézek kivon­ták kardjukat, hogy halálos csapást mérné­nek a szörnyeteg fejére. — Te oda állj, — mondta az egyik — én meg ide, ti errefelé, ti meg arra. — Nem jó lesz, — mondta a másik — én állok ide, te oda, a többiek meg amoda. A harmadiknak ez sem tetszett. Leültek hát tanácskozni, hogy miképpen volna legalkalmasabb megtámadni a sár­kányt. Szó szót követett, mind hevesebb, mind hangosabb lett a civódás, míg végre a sárkány is felébredt Egy darabig érdeklő­déssel figyelte a vitát, azután hirtelen meg­rázta magát, taraja hegyéig elvörösödött, egy feje helyébe, hét nőtt és minden tekefória nél­kül bekapta a hét vitézeket. Eddig az együ­gyű­, de tanulságos angol nép­mese. A hét vitézek — lehet, hogy nem is voltak éppen heten — nálunk is elindultak, hogy megölnék a sárkányt, akit is neveznek drágaságnak. De, ha az egyik ide akart állni, akkor a másik oda, ha a másik ide, akkor a harmadik amoda. Nem tudtak megegyezni. A népjóléti miniszter — az egyik vitéz — eb­ben látja a drágaság okát, a kereskedelmi miniszter — a másik — abban. Csak ott kü­lönbözik a mi történetünk a gyermeki angol népmesétől, hogy nálunk — még csak le sem ülnek vitázni a vitézek. Ankétnek kellett volna lenni. Sok haloga­tás után ma. Ha nem is sok, nem is túlzott reménnyel, de vártuk. Vártuk, hogy minisz­teri nyilatkozatok, kormánykommünikék, többségi párti vélemények után végre leül­nek zöld asztalhoz az „illetékesek" és ha mást nem , de kimutatják okát a drágaság­nak, amelyről éppen egy miniszter szájából hallottuk, hogy indokolatlan. Mi az oka, mi lehet titkos táplálója ennek az indokolatlan drágaságnak : ezt szerettük volna megtudni végre, ennyit vártunk a mai ankéttól. De nem lesz ankét. Miért ? Ezt nem lehet biztosan tudni. Van ugyan magyarázat, de a hivatalos magyarázatot szakkörök érthetet­lennek és „indokolatlannak" tartják, a nem hivatalos, suttogó magyarázatokat pedig hi­vatalos helyen minősítik pletykának. A nép­jóléti minisztérium állítólag a kereskedelmi miniszter feladatának tudja az ankét össze­hívását és megrendezését, a kereskedelmi minisztérium szerint viszont a népjólétre­­ tartozik ez. Egyik nem akarja tudni, hogy­ mit csinál a másik és egyik nem vállalja, amit a másik elmulaszt. Ankét tehát nem lesz. Még ankét sem. Akárkinek kellett volna is összehívni : mára már nem hívták össze, vagy elhalasz­tották, vagy elfelejtették, vagy nem tartot­ták fontosnak, vagy­­ nem merték össze­hívni. Kiki tetszése szerint válogathat az okokban, magyarázatokban, kombinációk­ban. Hiszen az úgy sem fontos. Fontos az eredmény, helyesebben , hogy nincs ered­mény. Csodálatos dolog ez az apátia. Ó, nem­csak a drágaság kérdésével vagyunk így. Botrányok pattannak ki, visszaélések leple­­ződnek le. A szenzáció — igazi és véresen komoly szenzáció — felröppen, azután hangtalanul, nesztelenül esik vissza a ma­gyar közélet vigasztalan homokjára. Egy napig, néha csak órákig, akkor sem a köz­­érdeklődés, vagy közérdek tartja fenn, ha­nem saját explozív ereje. Azután lehull, el­fekszik, megfeledkeznek róla. Akiknek jó okuk van rá, nem bolygatják, akiknek nem ügye , elmennek mellette. Most­itt volna a drágaság kérdése. Nem is most, mert hiszen — sajnos — hosszú esz­tendők óta megvan már, de, mint mérges kelevény most érett meg fájdalmasan és el­viselhetetlenül naggyá. És kezdődött nagy izgalommal. Sajtó, közönség, politikai aréna egyaránt érdeklődtek, foglalkoztak vele, pró­bálták tapogatni, megállapítani. Konzíliumot is ígértek felette, neves professzorokkal, ta­nárokkal. S kis doktorok addig is leadták véleményüket. De a nagy operáció, majd a nagy konzílium, a nagy ankét után követke­zik csak. Azután kitűzték a napot, azután elhalasztották a napot, azután újra kitűz­ték, azután ... nos igen , azután ismét el­halasztották. Mint ma megtudjuk , bizony­talan időre. Hétfő helyett keddre. Azután a bizonyos : holnapután kiskeddre. És a közvélemény — attól tartunk — ezt is tudomásul fogja venni, azzal a szelíd tü­relemmel, amelyre financiális és szociális kormánypolitikánk oly jól megtanította az utóbbi esztendőkben. Nem is fogja okát ku­tatni, nem is fogja fejét törni, hogy miért. És talán örök titok marad, hogy azért nincs ankét, mert­­ az illetékes urak nem mernek leülni a zöld asztal mellé. A zöld asztal üres marad, mert a körülrakott székek gazdáinak nincs mondanivalója és nagy pápaszemén kívül nincsen medicinája. Nem tudnak segíteni és mert nem tudnak — nem is akarnak. A népjóléti miniszter úr kijelenti, hogy a drágaságot nem lehet letörni. Persze, hogy nem lehet, főleg, így nem lehet. Nem lehet, ha az állam maga drágít meg mindent és röpíti fel az árakat elérhetetlen magasságba. Nem lehet segíteni, ha csak azt nézik, hogy ki mire illetékes és egymás közt dobálják a labdát. De bezzeg lehetne segíteni, ha ener­gikus kézze­l, szakemberek bevonásával, az állami terhek csökkentésével, eréllyel és akarattal lógnának hozzá. .... Ha kezükben kard volna a vitézeknek és valóban azért mennének ki a pusztába, hogy merüljék a sárkányt. De a mi vitézeink még vitázni sem ülnek le ... BETHLEN MEGLÁTOGATJA RIPKÁT FONYÓD­,BÉLATELPEN ------ * 1— ■ Két minisztérium vitáj­a között elveszett a drágasági sínkét ------------w|Slfl/vr------------­ A beruházási program megállapításánál túlságosan sok érdeket vettek figyelembe — Már a Nemzeti Bank őrzi a városok pénzét Politikai körökben nagy érdeklődéssel fo­gadják azokat a híreket, amelyek az utóbbi időben beavatott körökből származnak és amelyek szerint Bethlen István gróf minisz­terelnök két héten belül, előreláthatóan 10 ike táján visszaérkezik a fővárosba és átveszi a kormány vezetését. Több kormánypárti kép­viselő úgy tudja, hogy a legközelebbi minisztertanácson Beth­len István gróf miniszterelnök még nem vesz részt, a rákövetkező kormánytanácskozáson azon­ban­ már Bethlen István gróf fog elnökölni. Ma politikai körökben a miniszterelnökről az a hír terjedt el, hogy a legközelebbi na­pokban Fonyód­ Bélatelepre utazik, ahol Ripka Ferenc főpolgármester vendége lesz. Érdeklődtünk ebben az ügyben a kormány­hoz közelálló helyeken, a hír valódiságát azonban nem sikerült ellenőriznünk, mert a legbeavatottabbak­ sincsenek tájékozva a miniszterelnök legközelebbi terveiről. Sokat beszéltek az elmúlt napokban a nép­jóléti miniszter által állítólag tervezett drá­gasági ankétről. Az elmúlt hét folyamán pél­dául határozott formában híresztelték, hogy a népjóléti miniszter szombatra tervezte a drágasági ankét egybehívását, azonban zala­egerszegi utazása miatt hétfőn délután nég­y órára halasztotta. Munkatársunk ma a nép­jóléti minisztériumban érdeklődött a drága­sági ankét sorsa felől. Illetékes helyen közöl­ték munkatársunkkal, hogy ma délután nem lesz a népjóléti mi­nisztériumban semmiféle ankét. Különben is a drágasági ankét időpontja egészen bizonytalan, sőt nem lehetetlen, hogy egyáltalában sor sem kerül a drága­ság kérdésében semmiféle megbeszélésre. Vass József népjóléti miniszter ugyanis a drágaság kérdésében arra az állás­pontra helyezkedik, hogy a drágaságot nem lehet letörni, a közszükségleti cik­kek árának alakulásába semmiféle in­­tézdéssel sem lehet beavatkozni, a drágaságot megállítani, illetve az élelmi­szereket olcsóbbá tenni csak úgy lehet, ha az érdekeltségek maguk foglalkoznak tes­tülteik keretében azzal a kérdéssel, hogy melyik közvetítő tényező hibás az árak feltörésében. Az érdekeltségek körében is sokat foglal­koznak a drágasági ankét kérdésével. A ke­reskedelmi egyesületek és testületek vezetői a mai napon telefonon és személyesen is ér­de­klődtek a népjóléti minisztériumban a drágasági ankétről, azonban azzal utasították el őket, érdeklődjenek a kereskedelemügyi minisztériumban. A kereskedelemügyi minisztériumban viszont azzal hárították el az érdeklődést, hogy a drágasági ankét terve a népjóléti miniszté­riumban merült fel, Walkó Lajos kereske­delmi miniszter nem tesz kezdeményező lé­pést. A városok kölcsönének első részlete már megérkezett a Nemzeti Bankhoz Pénzügyi és gazdasági körökben valóságos konsternációt keltett az egyik hétfői reggeli lapnak az a híre, hogy a városok kölcsöne megbukott, mert a Speyer bankház, a tíz­millió dollár kölcsön még hátralévő ötmillió dolláros részét nem tudja elhelyezni. Mint­hogy a városok különböző munkálataira irá­á­nyozták elő ezt a kölcsönösszeget és így ennek a gazdasági élet körforgalmába való bevitele gazdasági életünknek, mértékadó tényezőit közelről érdekli, szükségesnek tar­tottuk, hogy a legilletékesebb helyre, a pénz­ügyminisztérium városügyi osztályához for­duljunk felvilágosításért. Lukács Ödön miniszteri tanácsos az ügy­osztály vezetője a következő rendkívül erélyes cáfoló nyilatkozatot adta kérdé­sünkre : — A Reggel című lap közlése minden alapot nélkülöző tendenciózus koholmány. Ezzel szemben hivatalos nyilatkozat is meg fog jelenni, amely leszögezi minden állítás valótlanságát. Egyszersmind jelzi, hogy az illető lap felelősségre vonása iránt a pénzügyminisztérium a szükséges intéz­kedéseket meg fogja tenni. Lehetetlenség ugyanis, hogy az ország közhitelének ron­tására irányuló ilyen közlemények napvi­lágot láthassanak. Csodálatos ez a köny­­nyelműség, amely ilyen híreket kolportál­­ni merészel. Mindezekkel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy a városok köl­csönének ügyében a való tényállás az, amit a legutóbb egy nyilatkozatomban is kifejtettem, hogy tudniillik a Speyer-bankház a városok kölcsönének eredményéről október 15-én köteles elszámolni. Hogyan lehet tehát a kölcsönakció meg­hiúsulásáról már most beszélni? A kölcsön első részlete teljesen szabályszerűen meg­érkezett, a második részlet folyósításának október 15.-ig kell megtörténnie, amikor a kölcsönjegyzés eredményéről a cég be­számol. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank a kö­vetkező nyilatkozatot teszi ebben az ügyben: " A mai reggel lapokban ismét meg­jelent az a hír, hogy a magyar városok kölcsöne meghiúsult. Mind­ezen kölcsön­­kötvények tulajdonosainak trösztje, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, köteles­ségének tartja kijelenteni, hogy a Speyer et Co. cég kötelezettségének rendben ele­get tett, a kölcsön esedékes részét átutalta és az a Magyar Nemzeti Banknál a kor­mány és a Pesti Magyar Bank mint tröszt közös számláján rendelkezésre áll. Min­den ehhez fűzött ellenkező értelmezés tel­jesen alaptalan. .Ára 3000 korona ­ Szterényi József báró a beruházásokról és a főbiztos legújabb jelentéséről A beruházási program nyilvánosságra­­hozatala nagyon vegyes érzelmeket keltett a gazdasági élet különböző faktoraiban. Külö­nösen az építőipar panaszkodik nagy sérel­méről, ami azáltal érte, hogy túl kis száza­lékban részesült a beruházási kölcsönből, holott ennek az iparágnak intenzív foglal­koztatása egész sereg más iparágat munká­hoz juttatna. A beruházási programról kérdést intéz­tünk Szterényi József báróhoz, aki az Esti Kurír munkatársának a következőket mon­dotta : — Beruházásokkal úgy vagyunk- hogy amíg nem volt meg, mindenki ettől várta a gazdasági élet fellendülését. Most, hogy meg­van, alig van valaki, aki meg volna vele elé­gedve. Ez nem ritka tünet nálunk, de jel­lemző. Ira ma egy éve, a szanálási akció megindulása­ ptán, valaki azt merte volna jósolni, hogy az ország egy év múlva száz millió aranykorona, vagyis ezerötszáz mil­liárd papírkoronát fordíthat beruházásra, arról nem tételezte volna fel senki, hogy jó­zan. Ma pedig keveseltetik ez az összeg. Az ország szükségletéhez kevés, helyzetében azonban nagyon számottevő.

Next