Esti Kurir, 1925. október (3. évfolyam, 220-246. szám)

1925-10-01 / 220. szám

Csütörtök, 1925 október 1 I egység * A népjóléti miniszter a tegnapi napon szükségesnek tartotta, hogy sárvári beszé­déhez kommentárokat fűzzön. A sárvári beszéd — mondotta Vass József — az egy­ségre és összetartásra való felhívás volt. Majd hozzátette: ezt az egységet megőrizzük első­sorban a kabineten belül, hogy példát ad­junk arra, hogyan kell megtartani az egy­séget a kabineten kívül. Vass József népjó­léti miniszter nemcsak a kormány tagja, hanem tagja annak a keresztény pártnak is, melynek egyik vezetőegyénisége Wolff Károly. A mellett tárgyalások folynak — ha egyelőre csak a függöny mögött is — arról, hogy az a kereszténypárt, amelynek Vass József népjóléti miniszter egyik illusz­tris vezetője, fuzionáljon azzal a keresztény­párttal, amelynek Haller István a vezére. Ez az a sötét háttér, amely előtt Vass Jó­zsef az egység politikájáról beszél, amelyet ő követ és amelyet az ország polgáraitól is meg­követel. Mi őszintén megmondjuk: e pillanat­ban eltakarjuk a szemünket, hogy ne lássuk azt az aggodalmas hátteret, amely kellemet­len világításba helyezi a rivalda szélén álló Vass József gesztusait és szavait. És azt mond­juk: amit mond, helyes és okos; amit kíván, azt valóban meg kell tartani azoknak, akik­hez a felhívását intézte, de meg kell tartatnia az­okkal is, akiknek legközvetlenebb környe­zetében él és dolgozik a miniszter. Mert már elég szónoklatot hallottunk az egységről, elég okos és higgadt beszédet, de ezek a beszédek nem fognak bizalmat ébreszteni, ezek a beszé­dek nem fognak hívőket felsorakoztatni a mi­niszter úr mögé addig, amíg ezeket a szavakat nem követik a tettek. Az elmúlt évek rosszin­dulatú és zavaros demagógiájának mocsarait nem lehet szavakkal és nem lehet szónokla­tokkal lecsapolni. Ide erélyes kézre van szük­ség és addig, míg nem látjuk felvillanni a sö­tét háttér előtt ennek az erős elhatározásnak tettreváltott energiáit, addig a szép szavak csak úgy fognak szertefoszlani a levegőben, mint az elhintett mag, amely nem termé­­kenyül meg a földön. Elég volt a szavakból. Rulett * Nincs az a regény, amelynek erősebb szí­nei lennének, mint ma már maga az élet: az egyik szobában pörög a rulettgép, csengenek a zsetonok, a másik szobában a méregpoharat veszi ajkához egy nagynevű professzor özve­gye, aki a titkos játékbankot nem tudta ki­dobni lakásából, akinek özvegyi nyugdíját be­csábította az ördögi kerék, aki hiábavaló har­cot folytatott az átkos szerencsével. Milyen világot élünk, kik nyújthatják itt ki morálta­­lan kezeket azok után is, akiket egy tisztes és finom tónusú élet tisztasága megóvott attól, hogy kénytelenek legyenek megismerni a min­dent felőrlő szenvedélyt, a szerencsejáték poklát? Nemcsak a tékozló fiatalembert, a sikkasztó könnyelműeket, a könnyen kereső félvilági nőket, az éjszakák kétes alakjait so­dorják a szerencsejáték bűvkörébe — kinyúl­nak a védtelen özvegy pénze után is. Éppen ma,olvasunk egy díszes meghívót, amely tu­datja a címzettel egy kártyaklub nevében, hogy minden vendég ingyen sorsolásban vesz részt, aranyórát, gyöngynyakéket, ezüst ciga­rettatárcákat, húsz-harminc hasonló értéktár­gyat sorsolnak ki. Ingyen. Nem a tagok kö­zött. Mindenki részt vesz a sorsolásban, aki mint vendég megjelenik. Miféle klub az, amely a teához vagyonokat áldoz ingyen kiosztott értéktárgyakra? Minden költség kifizetődik, mert szétlibben a függöny és ott áll a játék­asztal. Az ingyen sorsolás után a sors vérverí­­tékes játéka. Nincs kímélet, a csábítás itt nem ismeri a szemérmet. ­—A bolgár vendégek látogatása Gödöl­lőn és Kistarcsán. A Budapesten időző bol­gár képviselők és közgazdasági vezető férfiak a szobranje alelnökének és Pavlov budapesti bolgár követnek a vezetésével ma délelőtt meglátogatták a gödöllői kincstári uradal­mat, ahol különösen a méhészet iránt tanú­sítottak nagy érdeklődést. A vendégeket Schandl Károly államtitkár és Almássy László vezették körül a birtokon. Gödöllőről a bolgár politikusok és közgazdasági szak­emberek Kistarcsára mentek, ahol az ottani vagongyár telepét szemlélték meg. A Bulgá­riával élénk üzleti összeköttetésben álló gyár igazgatósága részéről Bódy Tivadar elnök, Király Andor vezérigazgató, Szél Árpád kor­mányfőtanácsos és Sós Ármin, a HÉV ügy­vezető igazgatói jelentek meg, akiknek a bol­gár kereskedelmi kamara képviselői a látot­tak feletti legteljesebb elismerésüket nyilvá­nították. A bolgár vendégek a tiszteletükre adott ebéd után a HÉV különvonatán vissza­tértek a fővárosba, ahonnan még a mai nap folyamán elutaznak. DIGESTOL idoális emésztőpor és BIZTOS HATÁSÚ HASHAJTÓ 3. oldal A bíróság fölmentett akiket Márffy rágalmazással vádolt „Ezek a híresztelések engem közmegvetésnek tesznek ki“ — mondta Márffy . Kinek a közreműködésével halt meg Bekő Zoltán? Az erzsébetvárosi­ bombamerénylet fő­hőse, Márffy József, miután véleménye sze­rint a vizsgálat kiegészítésénél alibi­ gondjait lerázta magáról, most mint főmagánvádló próbált szerencsét, hogy elhárítsa magáról azt a felmerült gyanút, mintha Bej­ő Zoltán banktiszt­viselőt, az általa felállított vérbíróság tagját, ő kergette volna halálba. Erről a tényről több cikk jelent meg az új­ságokban s a lapokat Lendler Ferenc bank­tisztviselő, Bekő jóbarátja informálta állí­tólagos bizonyítékairól, amiket az öngyilkos asztalán talált. Márffy, aki most a gyűjtő­­fogházban tölti vizsgálati fogságát, úgy lát­szik, kitűnően van informálva a lapok köz­leményeiről, mert ravasz furfanggal, ma a vádlottak padjára ültette Ráskay László és Bodó Béla újságírókat, vala­mint informátorukat, Lendler Feren­cet is, Lajos dr. büntető járásbíró előtt. Márffyt két fogházőr a gyűjtőfogházból vezette elő. Ha nem álltak volna mellette a fogházőrök, azt lehetne hinni, hogy a duna­­parti korzóról sétált ide.. Elegáns, vasalt szürke ruha, jószabású cipő van rajta, nyak­kendője arany vagy aranyozott, kalapja zöld és divatos, szőke haja hátrasimított, arca telt és semmi jel sem mutat arra, hogy évek óta tartó vizsgálati fogságban senyved és hogy halálra van ítélve. A tárgyaló bíró, miután konstatálta, hogy a beidézett összes felek megjelentek, felszólította Márffyt, hogy élőszóval terjessze elő vádját. Márffy peckesen előlép és mintha csak be­tanult mondókat szavalna el, ezeket mondja: — A vádam tulajdonképpen két részre osz­lik. Az egyik élőszóval elkövetett rágalmazás, a másik sajtó útján elkövetett rágalmazás, de mert bizonyítékaim vannak arra, hogy az utóbbi is élőszóval elkövetett híresztelés következménye, csak emiatt emelek vádat­ Ráskay és Bodó Béla hírlapírók, amikor megírták azt, hogy én vagyok az oka Bekő Zoltán halálának, ezt élő­szóval előbb megtárgyalták a szerkesztőségben és mikor cikküket meg­írták, ezt leküldték a nyomdába, ahol a kéz­iratot a szedők is elolvashatták. Ez a bűncse­lekményük — folytatja tovább Márffy — al­kalmas arra, hogy ellenem bűnvádi eljárást indítsanak, vagy pedig, hogy engem közmeg­vetésnek tegyenek ki. Miután az összes állí­tások koholmányok és egy túlfűtött ügy szü­leményei, kérem a vádlottak megbüntetését. A vádlottaknak kötelességük lett volna, ha ilyen állítólagos bűncselekményről tudomást szereznek, följelenteni a rendőrségen, ezt azonban elmulasztották. Márffy sikkasztással gyanúsítja az öngyilkos Bekőt A bíró: Hát Bekő Zoltán nem lett öngyil­kos? Márffy: De igen, azonban ennek egész más oka van. Ő ugyanis egy bankirodában telje­sített szolgálatot, itt sikkasztás történt, a gyanú ráháram­­lott és ezért dobta el magától az életet. Bíró: Mennyiben valótlan az a tény, amit ön itt panaszol? Márffy: Mert ez egy másik bűnügyből könnyen megállapítható. A legérdekesebb, hogy három év óta folyik ellenem az el­járás. Lendlernek már 1922-ben kötelessége lett volna ezeket az állítólagos dolgokat feljelenteni, mert hiszen ilyképpen bűn­pártolóvá vált. Egyébként magánjogi igényt is bejelentek, mert kü­lön villamoson kellett ma saját közsé­gemen idejönni a tárgyalásra. Ezután Ráskay László hírlapíró vádlottat állítják a bírói sorompó elé. — Nem érzem bűnösnek magamat — mondja Ráskay. — Lendler egy nap betele­fonált a szerkesztőségbe, hogy Márffyra vo­natkozólan igen fontos mondanivalói lenné­nek. Engem küldtek ki hozzá, mire Lendler hosszasan elmondotta nekem a Bekő Zoltán­­féle öngyilkossági esetet, iratokat is mutatott, végül írást állított ki, hogy mindezeket eskü alatt a bíróság előtt is hajlandó megismé­telni. A bíró : Miket mondott önnek ? Bekő Zoltánról elmondotta, hogy mikép­pen beszélte rá őt Márffy arra, hogy tagja legyen a vérbíróságnak s amikor Márffy, akit ő is személyesen ismert , őt is fel­szólította a belépésre, Bekő erről lebeszélte. Beszélt Lendler az akkortájt lejátszódott atrocitásokról és azt mondotta, hogy Bekő az atrocitások után nagyon levert volt és az a gyanúja, hogy Márffy miatt lett öngyilkossá. Márffy József itt közbeszól: Szeretném, ha bíró úr megrögzítené jegyzőkönyvben, hogy Lendler állította azt, hogy én kerget­tem Bekét öngyilkosságba. Ráskay elmondja ezután, hogy ő senkivel sem beszélt a kéziratáról. Referált ugyan er­ről a szerkesztőjének és utána a kéziratot nyomban leadta a nyomdába. Márffy : Ez nevetséges védekezés. Ráskay: Az a körülmény, hogy az újság­író referál anyagáról a szerkesztőnek, éppen olyan technikai kérdés, mint az, hogy a kéziratot leviszik a nyomdába. A bíró : Ez elhihető, bár kijelentem, hogy én még sohasem jártam szerkesztőségben. Aki Bekő halálával vádolja Márffyt Ezután Lendler Ferenc banktisztviselő vádlottat hallgatják ki. Elmondja, hogy tényleg ő kérte magához Ráskayt és ma is vál­lalja a cikk minden soráért a felelőssé­­get. Azért íratta meg a Beke-féle esetet, mert ép akkor járt híre annak, hogy Márffy alibi bi­zonyítékokkal akar operálni, amik szerinte mind hamisak. Márffy : Kérem ezt jegyzőkönyvbe venni. A bíró : Minden bejön a jegyzőkönyvbe, de most ne zavarja a kihallgatást. Lendler : Én igen jó barátságot tartottam Bekővel, kijelentem, hogy valótlanságot állít Márffy, amikor azt mondja, hogy sikkasztás miatt lett ön­gyilkos az a szerencsétlen ember, mert be van bizonyítva, hogy ez nem igaz. Az ő állításai ép oly komolytalanok, mint alibi bizonyítékai. Én láttam Bekőnél azt a szolgálati jegyet, amely tanúsítja, hogy őt Márffy kinevezte a vérbíróság tagjává. A bíró : Arról beszéljen, hogy milyen ösz­­szefüggés van Márffy és az öngyilkosság között. Lendler: Én nem állítottam határozottan az összefüggést, csak gyanúmnak adtam ki­fejezést. A bíró : Az a nemzetvédelmi osztály alap­­szabályszerű tevékenységet fejtett ki ? Jóvá­hagyta a belügyminiszter ? Lendler : Sőt ellenkezőleg. Hiszen ez a tár­sadalmi szerv a belügyminiszter ellen is dolgozott és igen különös tervvel és céllal alakult meg. Márffy : Ez nem igaz. Lendler : Ön engem is be akart íratni, de Bekő maga akadályozott meg ebben. Mi jó­­barátok voltunk — fordul most Márffy felé, — de aztán eltávolodtunk egymástól; a Rassay- és Rupert-féle merénylet nap­ján reggel fölmentem Bekő lakására... A bíró : Mit közölt önnel Bekő ? Lendler : Nem erre az ügyre vonatkozik. Márffy : Ön itt a vérbíróságról is beszél... Bíró : Ez nem tartozik ránk. Lendler : Az öngyilkosság okairól én nem beszéltem határozottan, de ezt az okot min­denki meg tudná állapítani. Azután a harmadik vádlott következett, Bodó Béla hírlapíró. Részleteiben ugyanúgy mondja el a történteket, mint az előző két vádlott. Olvasta Bekő naplóját, jegyzeteit és utolsó levelét is, amelyben azt írja, hogy nem tőzsdei veszteségei miatt követett el öngyilkosságot. Egyébként Bekő özvegy édesanyja is elmon­dotta, hogy fia nagyon szerette az életet és meggyőződése, hogy Márffyék közreját­szottak halálában. Bekő jellemes, komoly fiú volt, de otthon tudták róla, hogy Márffyékkal állandó össze­köttetést tart fenn. A vádlottak részletes kihallgatása után Márffy szólal fel a bizonyítás kiegészítésé­nek kérdésében. Hosszú jog­­előadást tart, meglepő jártassággal a büntetőtörvénykönyv­ben. Kiterjeszti a vádat, Lendler ellen bűn­pártolás címén is azért, mert az állítólag már régebben tudott arról, hogy ő —­ Márffy — utasítására követett el öngyilkosságot és­ ezt mégsem jelentette be a hatóságoknál. A­ közönség hangos derültsége közben folytatja tovább jogi előadását a paragrafusok hal­mazára való hivatkozással. Végül bejelenti magánjogigényét : a villamosdíjra. Két órakor hirdette ki Lajos járásbíró az ítéletet, mely szerint mindhárom vádlottat felmenti a rágalo­­­mazás vétsége alól. Az ítélet ellen Márffy fellebbezést jelen­tett be. Csieserin varsói útja kétségbeesett kísérlet a nyugateurópai béke megakadályozására London, szeptember 30. (Az Esti Kurír távirata.) Csieserin varsói látogatása politikai körökben nagy fel­tűnést kelt és többrendbeli kombinációra ad okot. Általában az a nézet, hogy Csieserin útja az utolsó kétségbeesett kísérlet a nyugateurópai béke meg­akadályozására. Az orosz—lengyel szövetség, mellyel Csicse­­rin fenyegetőzik, feltétlenül megszüntetné a német—orosz Rapallo-szerződés titkos klau­zuláit. Ezek a klauzulák állítólag úgy szól­nak, hogy sem Németország, sem Orosz­ország kölcsönös hozzájárulás nélkül nem léphet be a népszövetségbe és francia vagy lengyel támadás esetén kölcsönös támoga­tásra kötelezett. Hír szerint Nagybritannia a lengyel kormányhoz „enyhe figyelmeztetést" intézett a szovjet kormánnyal való szövetség ellen, rámutatva, hogy Lengyelország ebben az esetben elvesztené Anglia és Amerika támo­gatását. Franciaország ellenben úgy látszik, támogatja a szövetséget, mert oly módon könnyebbedést hoz létre a keleti helyzetben. Csicserin megérkezett Berlinbe Berlin, szeptember 30. (Az Esti Kurír tudósítójának telefon­­jelentése.) Csicserin külügyi népbiztos ma délelőtt 11 órakor a párizsi varsói ex­­presszel ideérkezett. Az ESTI KURÍR csak a polgárságot szolgálja VEGYE MEG MA AZ EGÉSZ CSALÁDJA ÖRÖMÉT LEL! MAJD BENNE! ÁRA 7500 KORONA. 40 OLDAL, MINDENÜTT KAPHATÓ!

Next