Esti Kurir, 1926. március (4. évfolyam, 49-73. szám)

1926-03-16 / 61. szám

Kedd, 1926 március 16 FŐVÁROSI KÉRDÉSEK A KÖZSÉGI ÜZEMEK SZERVEZETE ÉS A FŐVÁROS AUTONÓMIÁJA ÍRTA: MÁRKUS JENŐ 0* A székesfőváros törvényhatósági bizottsá­gának fontos és sürgős feladata: a községi üzemek alapításának, üzem- és üzletvitelé­nek, továbbá pénzügyi kihasználásának és ellenőrzésének egységes szabályozása. A fő­város egyesítésének idejében a községi üze­meknek a mai értelemben vett forgalma és modern formája nálunk ismeretlen volt s en­nek folytán a fővárosi törvény­­részben semmiféle rendelkezést nem tartalmaz. Mikor azután 1910-ben a gázgyár megváltásával a főváros megkezdte a közhasznú üzemek köz­­ségesítését és gyors egymásutánban részben megváltotta az addig magánvállalkozások út­ján kezelt közérdekű vállalatokat, részben ön­maga létesített számos új községi üzemet, ami­ben kétségtelenül jelentősen közrejátszott a háborús évek kötött gazdálkodásának kény­szerítő szüksége,­­ az egységes szervezeti szabályok hiányának természetszerű következ­ménye lett, hogy a községi üzemek szervezete a legkülönbözőbb formában, előre átgondolt egységes terv nélkül, az adott viszonyok és helyzet szerint alkalomszerűen nyert meg­oldást, s hogy az üzemeknek, mint a főváros jelentős bevételi erőforrásainak, a város ház­tartásával való szoros kapcsolatát és együtt­működését, továbbá az üzemeknek a Tanács és a közgyűlés útján való legfőbb egységes pénzügyi irányítását és elenőrzését nem lehe­tett eddig megvalósítani. Mint a városgazdasági osztály volt tanács­noka, akinek az ügykörébe számos üzem tar­tozott s aki hivatali kötelességemből folyóan is behatóan foglalkoztam az üzemek kérdésé­vel, a Tanács kebelében ismételten rámutat­tam az e téren mutatkozó hibákra és hiá­nyokra és sürgettem a kérdésnek megfelelő rendezését. A Tanács helyesléssel fogadta ja­vaslatomat és Bárczy István akkori polgár­­mesterünk rendeletéből az elnöki osztály 1917 elején kidolgozta a községi üzemek szerveze­téről szóló szabályrendelet-tervezetet, amelyet azonban az összeomlás bekövetkezése folytán nem lehetett tető alá juttatni. Az 1920-ban megalakult törvényhatósági bizottság — saj­nos — nem foglalkozott e kérdéssel s a hely­zet ma is rendezetlen. Ilyen előzmények után a belügyminiszter­­úr 1924. évi december hó 16.-án felkérte a főváros kormánybiztosát, hogy az általa összeállított bizottság útján vizsgáltassa meg a községi üzemek szervezetét, üzletvite­lét, továbbá kereskedelmi, műszaki és pénz­ügyi gazdálkodását. Így alakult meg az üzemvizsgáló­ bizottság, amelynek összefog­laló jelentését a törvényhatósági bizottság a legközelebbi ülésén fogja tárgyalni. A bizottság minden tekinte­tben elisme­­résre méltó, hasznos munkát végzett és a 90 oldalas jelentés igen értékes adatokat és javaslatokat tartalmaz. Azonban van a ja­vaslatok között több olyan is, amelyek mélyen belevágnak a főváros önkormány­zatának élő húsába, s amelyeket nem hagy­hatunk szó nélkül már azért sem, mert ezekben is megnyilvánulni látjuk a centrális államhatalom kiterjesztésére irányuló újabb­ törekvéseket. Az üzemvizsgáló­ bizottság véleménye sze­rint, a kormány vagyonfelügyeleti jogának fokozottabb gyakorolhatása érdekében olyan törvényhozási intézkedésre volna szükség, amely a kormánynak a községi üzemekre a mainál nagyobb érdemleges befolyást biz­tosít. Ez a fokozott befolyás egy országos üzemellenőrző­ bizottság útján volna érvé­nyesíthető és ebbe a bizottságba kizárólag műszaki, pénzügyi, kereskedelmi és admi­nisztratív szakférfiak lennének kinevezen­­dők. E javaslatot az üzemvizsgáló­ bizottság azzal indokolja, hogy a főváros lakossága az­ ország lakosságának egyhetede, s ez ok­ból üzemi gazdálkodása nem lehet közöm­bös az országos érdekek szempontjából. Hogy a művelt nyugati államok sem visel­tetnek közömbösen fővárosaik életmegnyil­­vánulásaival szemben, erészben a bizottság, szerinte „egy klasszikus" példára : Párizs példájára hivatkozik, megjegyezvén, hogy bár Párizs lakossága csak mintegy egytizen­­hatod része Franciaország lakosságának, Párizs minden komolyabb ügyét országos ügynek tekintik, s hogy a francia világ­városnak úgyszólván nincsen önkormány­zata, mert a demokrácia hazájában a büsz­ke és dédelgetett fővárosnak önkormányzata jóformán csak formalitás és az állami be­avatkozás a legmesszebbmenő. Egy másik javaslata az üzemvizsgáló­ bi- zottságnak az, hogy a főpolgármester fel­ügyelete alatt önálló üzemellenőrző hivatal állítassák fel az összes üzemeknek, különösen a gazdaságosság és a helyes organizáció szempontjából történő ellenőrzésére. Az üzemellenőrző hivatal a Tanácstól teljesen fügetlen lenne, intézkedési joggal nem bírna, amennyiben csak javaslatokat tehetne a fel­sőbb hatóságnak, de az ellenőrzés szem­pontjából a lehető legtágabb hatáskörrel volna felruházva. Hasznosnak véli a bizott­ság, ha ennek az üzemellenőrző hivatalnak hatásos munkája érdekében a főpolgármester elnöklete alatt szakértő állandó bizottság is alakíttatnék. Ez a bizottság jelölné meg az ellenörzőhivatal működésének újabb és újabb irányait és fennállása megnyugtató biztosí­ték lehetne arra, hogy az ellenörzőhivatal fontos célját mindenkor eredményesen szol­gálja. Harmadik ilyen irányú javaslata az üzem­­vizsgálóbizottságnak az, hogy úgy az üzemek pénzbeszolgáltatásának, pénzszükségletének és hitelfelhasználásának, mint a Vásárpénz­tár egész üzletvitelének ellenőrzésére egy ál­landó kormánymegbízott delegálandó a Vá­sárpénztárhoz. Ezeknek a javaslatoknak az indokolása so­rán a bizottság maga is szükségesnek tartotta ismételten hangoztatni, hogy távol állott tőle a szándék a város féltve őrzött autonómiáját politikai vonatkozásokban bárminő tekintet­ben csorbítani! De ha ez így van, amiben nincs okom kételkedni — miért hivatkozott éppen a francia példára ? ! A francia váro­sok közéletében és igazgatásában hiába keres­sük a polgári szabadságnak az érvényesülését. Hiába keressük a helyi önkormányzat meg­valósulását is a helyhatósági szabályrendele­tek alkotásának a jogát. Állami omnipoten­­cia, . ..erev centralizáció az egész vonalon, a szabadságbiztosító intézmények keretei nél­kül ! Paradoxnak látszik, de ilyen a város­­igazgatás a köztársasági Franciaországban. Nem Franciaország, nem Párizs a klasszikus példa, hanem Angolország, az angol városok, melyek önkormányzatában mindenütt ott látjuk a polgári szabadság érvényre á­dását. Ott él ez a szabadság Anglia régi intézményei­ben, ott él minden angol ember szívében. Az angol közigazgatás terén megvalósított de­centralizáció páratlanul áll egész Európában. Miért nem hivatkozott tehát a bizottság in­kább erre a példára, miért nem hivatkozott inkább a német példára: a több mint száz­éves porosz városi törvényre (Stadteordnung, vagy a nagy Berlin végleges szervezetét sza­bályozó 1920. évi törvényre, mely minden részletében oly nagyszabású, oly modern szellemű, hogy a fokozottabb várakozással tekintünk a birodalmi főváros további fejlő­dése elé ! Ha a bizottság az angol és a német viszo­nyokat tartotta volna szem előtt, bizonyára nem javasolta volna a kormány vagyonfel­­ügy­el­eti jogának további kiterjesztését, amire úgy a fővárosi törvény, mint a békeszerződés és a szanálási törvény minden vonatkozásban és teljes mértékben amúgy is megadja a mó­dot. És nem javasolta volna az önkormány­zat hivatalos szervein kívül különálló üzem­ellenőrző hivatalnak, szakértő állandó bizott­ságnál, a szervezését és a Vásárpénztárhoz ál­landó kormánymegbízott kiküldését, mert ezek a javaslatok, eltekintve attól, hogy gya­­korlati értékük nincs, kétségtelenül sértik a főváros autonómiáját. A törvényhatósági bizottságnak és a ta­nácsnak, úgyis, mint az önkormányzat szer­veinek, úgyis, mint üzemtulajdonosnak és ü­zemfontatónak, joga és kötelessége a köz­ségi üzemek szervezetét, vezetését és ellen­őrzését egységesen szabályozni. De egyúttal joga és kötelessége gondoskodni arról, hogy ez a szabályozás az önkormányzat útján, az önkormányzati jog épségben tartásával tör­ténjék. A városigazgatás és a városfejlesztés alapja és éltető eleme: az önkormányzati szabad­ság. Ahol ez a szabadság érvényesül, ott a városok virágzanak, fejlődnek,­­­ ahol ezt a szabadságot az államhatalom gyámkodásá­val korlátozzák, ott a városok elsorvadnak. Az önkormányzati szabadság arra szolgál, hogy az egyén és az egyénekből alakult helyi közület a benne rejlő erkölcsi és anyagi erő­ket és értékeket minél teljesebben kifejthesse és a nemzet összességének szolgálatába állít­hassa. Ezért arra kell törekedni, hogy nem­csak a székesfővárosnak magának, hanem a községi üzemeknek a szervezetében és igaz­gatásában is az önkormányzat a maga egé­szében érvényesüljön. Mint aki nem tartozom semmiféle párthoz s ezt a kérdést kizáróan a városi szakember objektív szemüvegén keresztül vizsgálom, szükségesnek tartottam a községi üzemek szervezetének küszöbön álló tárgyalása alkal­mából arra a lényegbevágó, fontos várospo­litikai körülményre rámutatni abban a meg­győződésben, hogy a törvényhatósági bizott­ság többsége, pártállásra való tekintet nél­kül, a főváros és községi üzemek jövő fej­lődése érdekében, ezt az álláspontot fogja képviselni. 11. oldal A bícsérdizmus miatt végelgyengü­lésben halt meg egy harminc éves herkulestermetű volt főhadnagy Sopron, március 15. (Az Esti Kurír tudósítójától.) Sopronban mély megdöbbenést kelt Kováts Kálmán volt főhadnagy, a Flendorffer-cég fiatal könyve­lőjének tragikus halála. Kováts Kálmán egy évvel ezelőtt még rózsás arcú, herkulester­­metű volt, soha semmiféle betegség nem gyö­törte s éppen ezért ismerőseit rendkívül meg­lepte, amikor a hatalmas termetű, robusztus fiatalember egyszerre csak rohamosan hal­ványodni kezdett. — Valami bajod van? — tudakolták ba­rátai részvéttel. — Nincs nekem kutya bajom se, — felelte Kovács csillogó szemmel, — sőt ellenkezően, most leszek igazán új ember, ugyanis bicsérdista lettem. — De ha nem vagy beteg, mi az ördögért lettél bicsérdista? — kérdezték aggódó ba­rátai. — Azért lettem bicsérdista, — magyarázta Kováts, — hogy később se legyek beteg. Most olyan életmódot folytatok, amely mel­lett megszabadulok attól az anyagtól, amiből húsevő koromban építettem fel szervezetemet. Kováts Kálmán, aki ezek szerint fanatikus bicsérdista lett, ehhez képest egy év óta nap­nap után csak egy kis darab kovásztalan ke­nyeret, kevés forralatlan tejet és némi nyers gyümölcsöt evett. Ezenkívül pedig a hét há­rom napján teljes böjtöt tartott. Ettől az élet­módtól hatalmas szervezete rohamosan rom­lásnak indult, s az utóbbi időben már alig volt jártányi ereje, általában már egy felöltöztetett csontvázhoz hason­lított. Hozzátartozói borzadt lották pusztulását s könyörögve kérték, hogy térjen vissza régi életmódjához, de a fanatikus bicsérdista át­szellemült arccal hangoztatta, hogy szerve­zete most van teljes megújulósáiban és nem­sokára már mézet, tojást, főzelékfélét is ehet és akkor elpusztíthatatlan életű lesz. E vak hit ellenére nemrégiben már csak támogatás­sal járhatott, s egyik csontig lefogyott karja teljesen megbénult. Ekkor beszállították a soproni Zita-kórházba, ahol az orvosok megállapították, hogy a sze­rencsétlen fiatalember a bicsérdista életmód miatt harmincéves korában végelgyengülésbe esett, belső szervei már bomlásnak indultak és tünedező életét nem lehet megmenteni. Természetesen minden lehetőt megkíséreltek, hogy a végzetessé vált bicsérdizmust ellensú­lyozzák, de mindezt akadályozta még az is,­­hogy Kováts Kálmán utolsó lélekzetéig bízott abban, hogy ez a haladás is hozzátartozik a bicsérdista életmódja megújhodásához és az orvosok sem tudták rávenni, hogy csak egyet­len korty húslevest lenyeljen. Végül is az egy év előtti pirospozsgás, herkules­­erejű fiatalember tegnap meghalt vég­elgyengülésben, a bícsérdizmus nagyobb dicsőségére. Ez a tra­gikus haláleset kínos megdöbbenést keltett Sopronban, mert, mint Kováts Kálmán, szá­mos soproni család lett az utolsó idő­ben a sarlatán Bicsérdi tanításainak rabja, akik ugyanilyen életmód mellett Bicsérdi könyve szerint akarják megszerezni az örök élet titkát. Rolf Walden moziszínészt háromévi fegyházra ítélte a kassai törvényszék i­s.­­ A kalandos filmregények hőse kivándorlási üzelmek miatt került a börtönbe . Rolf Walden Jutkovits Árpád mérnökkel azonos Kassa, március 15. (Az Esti Kartt tudósítójától.) A kassai törvényszék most tartotta meg a nagyarányú zemplén megyei kivándorlási botrány ügyé­nek főtárgyalását, amely iránt különösen a kassai hölgyközönség mutatott élénk érdek­lődést. A tárgyalótermet zsúfolásig megtöl­tötték a nők­, akik az egyik vádlottra még abból az időből emlékeznek, amikor a leg­izgalmasabb filmeken dobogtatta meg a szívüket. Ugyanis ez a vádlott, Jutkovits Árpád okleveles mérnök azonos Rolf Walden ismert és nemrégiben még ünnepelt moziszínész­­szel, aki a bécsi Sascha és a berlini Ufa filmgyá­rak starja volt. Rolf Walden rendszerint iz­galmas kalandorfilmeken szerepelt s úgy látszik, a regényes életű fiatalember a min­dennapi életbe is átvitte kalandos szerepét. Titokban összeköttetést tartott fenn egy nagyarányú zemplén megyei kivándorlási bűnszövetkezettel, amely a félrevezetett sze­rencsétlen áldozatokat Hamburgba csem­pészte ki, ahonnan azután Rolf Walden to­vábbította őket. Ezeket a megtévesztett embereket több­nyire teljesen kifosztották s a nagy kikötő­városokban teljesen magukra hagyták, vagy pedig olyan hajókba rakták be őket, amelyek Cuba szigetére indultak. Zemplén megyéből az áldozatokat Kusnyirik János tőkete­­rebesi gazdálkodó csempészte ki Rolf Waldenhez, minden útlevél és vízum nélkül az Érchegység és az Óriásh­egy­­ség úttalan szakadékain keresztül. Kusnyirik János és Jutkovics Árpád, illetve Rolf Walden végül is rendőrkézre kerültek s a törvényszék most ítélkezett fölöttük. A tanúk kihallgatása után a bíróság kivándor­lásra való csábítás bűntettében mindkét vád­lottat bűnösnek mondotta ki és ezért Jutkovics Árpádot háromévi, társát, Kusnyirik Jánost pedig ötévi fegyház­büntetéssel sújtotta. Az ítélet kihirdetésekor Jutkovits, azaz Rolf M­alden, — mint ahogy ez szerepében elő volt írva, — heves sírógörcsöt kapott és zo­kogva roskadt le a vádlottak padja elé. Ez a jelenet azonban rideg valóság volt s miután eszméletét visszanyerte, valóságos fogház­őrök vezették el a nők sorfala között a híres moziszínészt. — Czeilik Mária fiatal leány meghalt... Az Esti Kurír március 12.-i számában ilyen cím alatt riport jelent meg. Ma délelőtt szerkesztő­ségünkben megjelent Czeilik Antalné és a kö­vetkezők közlését kérte : A cikknek az a része, amely megemlíti, hogy Czeilik Antal nevelt leányának udvarolt volna, nem felel meg a valóságnak. Czeilik Mária még öngyil­kossága előtt az ismerőseinek ezt csak azért hangoztatta, hogy ezáltal is kellemetlenséget okozzon szüleinek, akik tényleg veszekedtek leányukkal, mert az nem akart dolgozni. LAME HOPKINN a mulatt Mistinguette minden este fellép KÉK MADÁR Hétfő, kedd, szerda és szombat, záróra 5 órakor KEZDETE 11 ÓRAKOR

Next