Esti Kurir, 1926. június (4. évfolyam, 121-144. szám)

1926-06-01 / 121. szám

4. oldal percekig zokog a koporsóra borulva. Székét hoznak számára és ő leül a ravatal mellé, nem mozdul el onnan azután egy pillanatra sem. Szinte percenként vezetnek ki a rendre felügyelő rendőrök egy-egy asszonyt vagy idős férfit, akik rosszul lesznek. Egy pilla­natra megszakad a lépcsőn a felvonulók hatalmas tömege, megérkezik Vázsonyi Vilmos özvegye, fia, dr. Vázsonyi János és a legközelebbi hozzátartozók kíséretében. Erősen tartja magát, de ahogy megáll a nagyterem ajtajá­ban, melynek végében az 51 lobogófényű gyertya fényében ott fekszik a nagy halott, összecsuklik és fiának karjai közé omlik. Bródy Ernő, maga is fuldokolva a sírástól, szalad hozzá és vezeti oda azután a ravatal­hoz. Vázsonyiné megáll a fekete posztóval letakart egyszerű faláda előtt, majd két ke­zét összekulcsolva, minden erejét összeszed­ve, fátyolos hangon, de érthetően mondja a halotti imát. Majd fiához fordul : — Imádkozzál te is, fiam. Nagy halott fek­szik itt előttünk. Földig sújt a gyász, de azért ne panaszkodjunk . . . Tovább nem tud beszélni, ájultan hanyatlik vissza az őt támogató Adler háznagy és Fábián Béla képviselő karjaiba. Beviszik az elnöki szobába, ahol azután csakhamar magához tér. Rögtön mellette teremnek a nőegylet állandóan itt tartózkodó hölgyei, akik meleg, részvevő szóval és mély együttérzésseel osztoznak az özvegy fájdal­mában. Bent a nagyteremben ezalatt tovább húzódik a gyászolók végeláthatatlan soka­sága. Megható jelenetek követik egymást, öreg és fiatal emberek szeméből patakzik a könny és hullanak a nyár első virágai a nagy halott koporsójára. Öreg, összetört, járni alig tudó férfit támo­gatnak be a terembe. A kör tagjai, akik őr­séget állanak a vezér koporsója mellett, mind odasietnek hozzá. Hogyne, hiszen a 78 esztendős Langsam bácsi érkezett meg, hogy lerój­ja a kegyelet adóját annak a Vázsonyi Vilmosnak koporsójánál, aki őt utolsó pillanatig a kispolgár megteste­sülésének tartotta. Mikor Vázsonyit igazság­­ügyminiszterré kinevezték, még mielőtt bárki is tudomást szerezhetett volna erről. Vázson­­nyi először Langsam bácsi Petőfi uccai cipő­­ü­zletébe sietett, hogy értesítse a nagy ese­ményről. Mindenki hangosan zokog a terem­ben, mikor az öreg Langsam bácsit odaveze­tik a koporsóhoz. Hangos sikoltással rogy le a gyertyák elé és folyton csak azt hangoz­tatja: — Miért nem én, miért nem engem szólí­tott el az Úristen őhelyette ! Az aggastyán csak Beck Károly hosszas rá­beszélése után távozik el a koporsótól. Köz­ben megérkezik Berczell Jenő tanácsnok is aki Ducsánszky főjegyző kíséretében jött részvétét kifejezni. Pakots József képviselő fogadja, akinek társaságában azután bemegy az elnöki szobába, ahol fekete karszalaggal gyűrött arccal, huszonnégy óra óta virraszta­nak a vezetőségi tagok, Adler Jakab, Ehrtich G. Gusztáv, Ladányi Zoltán, Hegedűs József, Krakkaner Samu, Bíró Henrik és még sokan. Kézről-kézre adják a szociáldemokrata párt fővárosi bizottsági tagjainak részvétlevelét amelyet nevükben Peyer Károly intézett a kör elnökségéhez. És kivétel nélkül zokog mindenki a kis szobában, mikor Steinhaus Béla felolvassa a levelet: „ . . . Akár hű fegyvertársakként küz­döttünk vele egy célért, akár egymással szemben álló táborba osztott szét politikai programunk következetes szolgálata, min­denkor őszinte elismerői voltunk annak hallatlan és­­ lankadatlan tevékenységnek, amelyet a főváros községi életében kifejtett. A budapesti törvényhatósági bizottság szo­ciáldemokrata csoportja a főváros nagy ha­lottjának ravatalánál a pótolhatatlan vesz­teség miatt érzett fájdalmas megdöbbenés­sel tudatja legigazabb részvétét­­. És na­gy halomban fekszenek az asztalon a fe­tű­jetek és magánosok részvétsürgö­nyei. Jönnek jelenteni, hogy déli fél egy órakor Szeszler Hugó rendőrfőkapitányhelyettesnél megbeszélés lesz, amelyen végleg meghatá­rozzák a temetés programjának pontos le­folyását. A megbeszélésen a kör delegáltjain kívül résztvesz Török János rendőrfőpa­rancsnok is. Dr. Weiller fővárosi bizottsági tag indítványára kimondják ezután, hogy az Andrássy út kereskedőit felszólítják, hogy holnap délben, ha­zi menet elvonul üzleteik előtt, a gyász jeléül húzzák le boltjuk re­dőnyeit. A Teréz körúton ragyog a napsugár, ta­vaszi ruhába öltözött emberek sietnek vé­gig az utcákon, de amikor a gyász komor színeivel bevont kapuba t­ érnek, megjelenik a könny szemükben és lehajtott fővel, lassú léptekkel, kivétel nélkül mindenki befordul a kapun, hogy egy szál virágot, vagy egy könnyet ejtsen Vázsonyi Vilmos koporsó­jára. Hában az egyes virágokat a nevük szerint és csaknem beszélgetett veük. — És ilyenkor — mondja — mindig egy kedves szót, egy kedves gondolatot küldött felem és megemlékezett rólam, vagy a Jani­káról. Istenem és milyen borzasztó most azt tudni, hogy ő többé már nem tér vissza hozzánk. A kora reggeli óráktól csaknem minden pillanatban csiilingel a telefon vagy a kapu csengője és ismerősök, barátok, idegenek fejezik ki részvétüket,­­vagy tesznek látoga­tást a gyászoló családnál. A részvétlátogatók sorában ko­ra reggel az elsők között érkezett a Bulyovszky utcai házba Rassay Károly, aki könnyezve és meg­­hatódottsággal fejezte ki őszinte a részvétét. Kevéssel utóbb Jiakovszky Istv­án nemzet­gyűlési képviselő, aki a reggeli órákban ér­kezett meg csehszlovákiai birtokáról és a vonatról egyenesen V­ázsonyiék lakására hajtatott. Az ősz politikus, aki Vázsonyinak nemcsak politikai fegyvertársa és igaz bá­­mulója, de őszinte barátja is volt, könnyek­kel teli szemmel fejezte ki részvétét a bekö­vetkezett tragikus halál felett. Ugyancsak személyesen jelent meg Gratz Gusztáv volt külügyminiszter, Márkus Jenő a feleségével, Geszty Andor kúriai bíró, Gombaszögi Frid­a, Molnár Ferenc, Péchy Erzsi, Fedák Sári és még sokan a társadalom előkelőségei közül. A részvétlevelek és táviratok kifejezhetetlen mennyiségben gyűltek össze. A kabinet tagjai közül Vass József helyettes miniszterelnök, Rakovszky Iván belügymi­niszter és Pesthy Pál igazságügyminiszter fe­jezték ki távirattan részvétüket. A politikai világ részéről Scitovszky Béla elnök az alábbi táviratot küldte: „Őszinte megilletődéssel ér­tesülök a kegyelmes asszonyt ért fájdalmas veszteségről. Kérem fogadja el legmélyebben átérzett részvétem kifejezését**. Sü­rgönyileg vagy levélben fejezték ki részvétüket a po­litikusok közül még: Zsitvay Tibor alelnök, a Kossuth-párt nevében Rupert Rezső és Nagy Vince, a szociáldemokrata párt par­lamenti frakciója Payer Károly aláírásával, Szilágyi Lajos a Kispolgárok Pártja nevében, továbbá Bottlik József és Rainprecht Antal, aki ezeket írja: „A megdöbbentő csapás sú­lya alatt lelkileg megtörve, fogadja excellen­­ciád legmélyebb részvétem kifejezését. Vi­gasztalja excellenciádat a nemzet minden szolgájának fájdalmas együttérzése**. Ugron Gábor az Erzsébetvárosi Kör nevében ezeket írja: „Ez a gyász a mi gyászunk is, mert Vázsonyi halálával egy igaz, nagy ember ha­gyott itt bennünket**. Továbbá részvétviratot küldtek Pallavicini György őrgróf, Petricse­­vich-Horváth Emil, Gaál Endre, Mándi Samu, Payer Károly a maga és felesége nevében ezeket írja: „Az elhunythoz engem nemcsak politikai barátság fűzött, hanem mint civil­ben és jó szomszéd mindig bámultam nagy szellemét és jó szívét**. A főváros nevében Folkusházy Lajos alpolgármester többek között ezeket írja részvétlevelében: „Őszinte részvéttel osztozom nagyméltósá­god és családjának mély gyászában, amely Vilmosnak, egykori iskolatársamnak és ba­rátomnak váratlan halálával érte“. Buzáth­ János alpolgármester: „Mélységes megöbbe­­néssel ért a hír a kiváló férfiú elhunytáról**. Rengi Dezső vezérigazgató a BESZKÁRT ne­­vébe­n fejezte ki részvétét. Ugyancsak részvét­­levelelt küldött a szociáldemokrata párt fő­városi frakciója, majd Bódy Tivadar, Báró­czy István, Csupor József. Részvétlátogatók a Bulyovszky uccai gyászházban Vázsonyi Vilmos özvegye és János fia tegnap este érkezett vissza Badenből Buda­pestre s azóta a Bulyovszky uccai kis pa­lota valóságos búcsújáróhelye a jó ismerő­söknek, barátoknak, Budapest polgárságá­nak, amely még mindig nem tud beletörődni a változhatatlanba, még mindig nem akarja elhinni, hogy Vázsonyi Vilmos meghalt és hogy a főváros legnagyobb fiának temeté­sére készül. A lakás külső képe alig mutatja azt a nagy gyászt, amely lakóinak lelkét betölti. A szobákban nem változott semmi. Minden úgy van, mint akkor, amidőn né­hány héttel ezelőtt Vázsonyi Vilmos el­hagyta a csendes szobákat, hogy pihenést és gyógyulást keressen a kies fekvésű Baden­­ben. A középő nagyterem egyik asztalkáján két gyertya ég állandóan, ennek a két gyertyának a fénye árulja el az első pillanatban a mélységes gyászt. A kis szalonban a kora délelőtti órákban Vá­zsonyi Vilmos egyetlen fia, Vázsonyi János dr. fogadja az érkezőket. Könnyei már elapadtak, de szemének fénytelen vörössége elárulja, hogy sokat sírt. Elcsukló hangja megérteti velünk, hogy milyen őszintén me­leg szeretet fűzte a fiát édesapjához. — Bocsásson meg, — mondja fátyolozott hangon — ha nem tudok beszámolni azok­ról, amik az utóbbi napokban történtek. Hisz' olyan váratlanul ért bennünket ez a tragédia és annyira lesújtott, hogy csoda, hogy édesanyám és én még kibírtuk ezt a rettenetes csapást. Eközben érkezik a kis szalonba az özvegy. Fekete gyászruhájában mintha az élő fájda­lom jelennék meg előttünk. Könnyeit i.nár elsírta. Halk szava még most is a mixlt­­ban él. — Még pénteken küldötte ezeket az apró­ságokat — mondja könnyezőn néhány kis üvegtárgyra mutatva — mert tudta, hogy­­ én ezeket nagyon szerettem. Fáj kimondha­tatlanul, hogy utolsó órájában nem lehettem mellette, de ki gondolt volna erre? Pénteken még azt írta, hogy egészen jól érzi magát és úgy volt, hogy az elkövetkező csütörtökön fel­utazom hozzá Bécsbe és ott fogjuk megün­nepelni házassági évfordulónkat. Mindket­ten oly sok szeretettel készültünk erre a napra. Elutazása előtt, talán véletlenül, meglátogatott bennünket a ceglédi lelkész, aki annak idején megáldotta házasságunkat és most elutazása előtt ebben a szobában áldott meg újólag bennünket. És ... Istenem, hát már az áldásban sem lehet bízni. Hisz legalább csak azt a házas­sági évfordulót engedte volna meg szá­munkra a jó Isten. De még ezt sem kaptuk meg. Pedig milyen boldog lett volna ő is, én is. El-elcsuklik hangja a kegyelmes asszony­nak, amint ezeket az emlékeket elmondo­gatja és elismétli az utolsó napok minden egyes mozzanatát, hogy mily örömmel ment kirándulásra Vázsonyi még az utolsó napon, hogyan gyönyörködött a mezei virágokban és miként szólította Bálint igazgató társasá­ IV., Váci ucca 14* Bájos Jumper-ruhák crepe de chineből, modern színekben csinos hímzéssé! K 1.500,000 Pufitok! István vendéglős VII. Józs­­­uees 26- sz­a Értesítem a nagyérde­kű közönséget, hogy éttermem söröző- és kerthe­lyiségét. Honnan átalakíttattam, lakodalmak és társas össze­jövetelekre külön terem Kitűnő konyha, elsőrendű italok, figyelmes kiszolgálás, szolid árak. Menürendszer. Dreher sör. .Fajborok. Zónareggel nő a korona 1 liter kövidinka uceán át 1­00 korona. A Demokrita Körben a déli órákban egyre növekszik a hömpölygő tömeg. Pil­lanatra sem bíhatnak meg az emberek, folyton újabbak­ jönnek, ötösével húzód­nak el a ravatal­ előtt és a gyászolók közt a legkülönbözőbb társadalmi állású embe­reket látjuk. Déltágban jelent meg a rava­tal előtt Esterházy Móric gróf, aki Vázsonyi igazságügyi m­iniszter,Vác idején a kabi­net elnöke volt. Lipterházy letérdelt a ravatal előtt, néhá­ny percig imád­kozott, majd a maséival hozott vér­vörös rózsacsokrot ráhelyezte a rava­talra, amelyen reggel óta nőttön-nő a virág­csokrok halmaza. Vázsonyi óriási és pél­dátlan népszerűsége most halálában bonta­kozik csak ki igazán teljes egészében. Olyan jeleneteket láttunk a ravatal előtt, amely eddig talán csak a regényekben for­dult elő. Már magában véve az is mély hatást tesz az emberre, hogy mindenki, aki elvonult a koporsó előtt, sír. Fiatal lányok, asszonyok, öreg emberek, , fiatalemberek, egyformán. És ilyen jelenetek játszódnak le : egy ismert nevű hadbiztos tábornok jön a tömegben, mikor a koporsó elé ér, feszes vigyázz-állásba merevedik és ebben a tisztelgő helyzetben némán, komoran néz néhány percig a gyertyák imbolygó fé­nyébe. Mindenki a tábornokot figyeli, a halál csöndje van a teremben, egyszerre csak hangos zokogás hallatszik, a feszes vigyázz-állásba merevedett tábornok mellett egy kis cselédleányka zokog. Eszterházy Móric gróf Vázsonyi volt miniszterelnöke a ravatalnál R­APOST­­I.ÍRI HELYISÉGJŐI Stefánia út 55 Sffí&SSSS láffllAff Vasár- és ünnepnapokon niuiuli!!! katonaze­ne k­örletéit* naP°nta 5 óráitea és­­dnc, m­ely­­if ftlliwlf a zenét elsőrendű zenekar, i fcVáálib hétfőn és pénteken a rendő­rze­­e­kar szolgáltatja. C . f ft 3 órától Sovánka cigányz­va A 8 kara muzsikál. - n 8 lí Záróráig tánc! IV., Duna ucca 6. Belvárosi kávéház mellett­i Dús választék elsőrangú angol anyagok " - bán. Saját műhelyemben készült átmeneti új kabátok mérsékelt érén- Kedd, 1926 június 1 „Puritán lelke már együtt va­n Désy Zoltánnal11 A társadalom előkelőségeiből Hegedűs Lóránt ezeket sürgönyözte: „Mélyen megin­dulva siratom Vilmos halálát**. Megható Ba­ross János nemzetgyűlési képviselő feleségé­nek részvéttávirata, aki ezeket írja: „Második hónapja ülök nagybeteg uram betegágyánál és így legjobban tudok velebérezni.** Radócza János, a törvényhatóság nesz­tora, akit annak idején Vázsonyi bukta­tott ki a terézvárosi kerületben, reszkető betűkkel ezeket írja: „Kegyelmes asszonyom, fogadja kérem rész­vétem őszinte kifejezését kedves jó férjének gyászos elhunyta alkalmából. Adjon a jó Ég kegyelmes Asszonyomnak és kedves fiának vigaszt. Kezét csókolja igaz híve: Radócza János**. Palugyay Móric volt országgyűlési képviselő, nyug. államtitkár ezeket írja: „Puritán lelke már együtt van Deésy Zoltánnal s nekünk elárvultaknak a jövőben is ragyogó irányt fog szabni követendő tevékenységünk­ben". Benedek Sándor, a közigazgatási bíró­másodelnöke így ír: „Az én ifjúkori ba­rátomnak s a haza legnagyobb fiának el­hányta gyászba ejt s engedjék meg, hogy igaz részvétemnek adjak kifejezést**. Eddig mint­egy 1200 levél és közel 1000 részvét­­sürgöny érkezett a gyászoló családhoz és körülbelül ugyan­annyi a Vázsonyi-irodába, amelyek közül az aláírnak nevét sikerült kiragadnunk: Krínyi Hugó kormányfőtanácsos, Nagy Sándor­ volt országgyűlési képviselő, Szabó főügyész és neje, a Belvárosi Takarékpénz­tár, Szathadsáry Mór, Zboray Miklós, Kis­­falussy Wil­dner Ödön dr., Krausz Simon, Sztankovich Szilárd, a pápai iparoskor, Me­gy­ery István dr. nyugalmazott koronaügyész­­helyettes, Lehár bárónő, óbudai Freudiger, Dávid, az OMIXE sok száz aláírással, Miha­­lovits Ödön, a Zeneakadémia igazgatója, Fleissig Sándor, a Magyar bank e­l­nöke, Sebess Dénes és felesége, Sántha korvettkapitány,­­ IV. Károly király szárnysegéde, Budapest székesfőváros tanácsa, Kendő, Ádám dr. a pápai ügyvédek nevében, Poló­­nyi Dezső dr., Tarnay Gyuláné és fia Mis­kolcról, csepeli Weiss Jenő, Éber Antal, Wolfner Tivadar báró, Morvay Zsigmond ny. főispán, Szergényi Geriszt Jenőék, Ber­­náth Aladár, dr., Végh Károly, a tőzsde el­nöke, Balta Aladár, Boroviczényi Ala­dár, és báró Werkmann sz­rzadó IV. Károly király titkárai, és Ignotus Hugó, aki többek között ezeket írja Bécsből keltezett levelében: „Egyaránt siratom Vázsonyi Vilmos pusztulásában az emberi tragikumnak és az ügyünket ért ir­tózatos jóvátehetetlen veszteséget.“ A délelőtti órákban a látogatók egymás­nak adják a kilincset Vázsonyiék lakásán s az özvegy erős lélekkel fogadja a látogató­kat, hisz minden egyes levél, minden sür­göny, minden egyes látogató megerősíti a hi­tét, hogy Vázsonyi Vilmost még azok is a legpuritánabb embernek és hazafinak tar­tották, akik politikailag ellenfelei voltak. KENDE B. férfiszabó

Next