Esti Kurir, 1926. augusztus (4. évfolyam, 172-196. szám)
1926-08-01 / 172. szám
14. oldal ■BtrwmwÍ A budapesti rendőrség nyomozást indított a Budapesten járt mazdaznán próféta hollétének felkutatására •Wl/l/IA* A mazdaznán hívők szerint azért érdeklődik a hatóság működésük iránt, mert alapszabályaik még nincsenek jóváhagyva . Mzadaznán kolóniák a turáni fensikon, ahol a mazdaznán fajt tenyésztik Még mindig nem ült el az a harc, amely a mezei hadak berkeiben tört ki a mazdaznánok és a bicsérdysták között. Az a hir járja ugyan, hogy mindkét növényevő próféta a fűbe harapott a küzdelemben. B Bicsérdy viszszautazott Erdélybe és most ottani szakközlönyében öltögeti ki nyelvét azokra a csirgödrökre, akik állati hullák rothadt sejtjeivel táplálkoznak. Harsonájában szúrja ki Bicsérdy fullánkjait, mert a mester sok olyan emberre haragszik, akik szerinte malacok, mert nem bicsérdysták. Többek között haragszik Ilimislira, a kenetes mazdaznán apostolra és amerikai gyárosra is, valamint ennek budapesti exponensére, akiről a múltkor így emlékezett meg egy nyilatkozatéban: — Volt itt nálam valami cukorügynök, de kidobtam. . A rendőrség nyomoz a titokzatos fejedelem után Mint annak idején az Esti Kurír megírta, Hanish próféta néhány héttel ezelőtt megjelent Budapesten, ahol előadást tartott. Még azon éjjel el is utazott a fővárosból. Értesülésünk szerint a rendőrség a próféta elutazása után kutatni kezdett a mester után és elsősorban Ihmish polgári nevét akarta kinyomozni, azután pedig az iránt érdeklődött, van-e Hanishnak a fővárosban állandó lakása és hol szállott meg itt-tartózkodása alatt. Az Esti Kurír már beszámolt arról, hogy a titokzatos káposztagenerális teljes neve Ostomán Cár Adást Hanish, amely magyarra fordítva annyit jelent, hogy ,,a béke és igazságosság fejedelme". A nyomozásra vonatkozóan a mazdaznánok fővárosi exponensei részéről a következőket mondották nekünk: — Már máskor is megtörtént, hogy detektívek nyomoztak mazdaznán dolgok iránt. Ennek valószínűen az az oka, hogy a belügyminiszter még nem hagyta jóvá a magyarországi mazdaznánok alapszabályait. De jóváhagyja. Vannak összeköttetéseink. Különben politikával nem foglalkozunk sem mi, sem mesterünk, Hanish. Bizonyos, hogy a világot a mi tanunk fogja megváltani, s hogy néhány évtized múlva a gyermekeket már két-hároméves korukban s később az iskolában a mazdaznán tan szerint fogják osztályozni, úgy amint ezt Madách Imre megírta Az ember tragédiája falanszter-jelenetében. — Hanish innen Lipcsébe utazott és az ottani híveknek tartott előadást. Azóta már nem is tudják hol van. Sose lehet tudni, hol tartózkodik. Már hétszer bejárta az egész világot. Állandó lakása csak Los Angelesben van,lélA Amerikában. Már 83 éves, de még mindig ágnés. Az útlevelén is az áll, hogy „béke és igazságosság fejedelme". Más neve nincs. — A mazdaznán hagyomány szerint a turáni ténsikon ősrégi kolóniák és máguskolostorok vannak, amelyek időnként fehérruhás tanítókat küldenek ki a világba. Hanish is egy ilyen kolostorban nevelkedett, ez nagyon valószínű, annál is inkább, mert egy japán tudós felfedezte nemrég az „Élet templomát vagyis egy ilyen kolóniát, ahol többszázéves emberek is élnek a zendavesztai törvények alapján. Itt tenyésztik ki a mazdaznán fajt. — Nem csodáljuk, hogy Hanish egyénisége iránt érdeklődik a hatóság, mert a Mester személyét a legfantasztikusabb meséktől a legvadabb vádakig valóságaid legendakor veszi körül. — Tény az, hogy a zsidók frigyládájában a mazdaznánok titka volt elrejtve. A jövő a miénk, mert ahogy a barnafajból lett a rézbőrűi és a rézbőrűből az olajzöld, (?) úgy ezután a mazdaznán faj következik. Áldatlan testvérharc és egységes hagymakoszt — Nem értem — vetettem közbe, — miért harcoltak önök mazdaznánok és bicsérdisták egymás ellen. Miért ütötték egymást eddig, mint a répát. Hiszen egy új Plutarckos,párhuzamos életrajzot írhatna Birgerdyről és Hanishról és szimmetrikusan szembeállíthatná egymással a két mozgalmat? Mindkét tan hívői többszáz évig élnek ésatöbbi. Informátorunk erre hosszas pártfilozófiába kezdett és körülbelül így mélyült: — Minden anyagi jelenséget és élőlényt a saját jellege és lényisége szerint egyenesült létnek, illetőleg formának kell tekinteni. Az egész teremtésben az emberen kívül még csak egyetlen mindent evő lény van: a sertés. A tejet és tojást önként adja az állat, hogy a fejlődési forma ezáltal őrősbödjék. Az anyag itt éri el legkifejlettebb szerves formáját. Az ásványvilág egyes formáinak kialakulása az atomközi energiák összetömörülése. Az ipari átbensősödött Ember (nagy evei) szerencsés hosszú lélekzetben foganhatott... Másfél órán keresztül magyarázott hasonló szellemben, de a másfél óra alatt sem észlelhettünk különbséget a két tan között. A mazdaznánok is ,,a tudományos táplálkozást" és tudományos főzést hangoztatják. Mindkét tan szerint az enyhe vegetárizmus csak „érzelgős kedélyt eredményez". Szintén az intranzigens koplalást hirdetik és a mazdaznánok budapesti vezére könyvében elmondja, hogy 126 kilóról 86 kilóra fogyott le, mert reggelire zabpehelyt evett. Néhány hét előtt azonban még pleibus nyelven, minden tudományosság nélkül, csak ennyit mondott Hanish a bicsérdystákra vonatkozóan: — Nálunk mindenki ehet, amennyit akar. De megegyeznek a bicsérdysták és a mazdaznánok abban a sajátosságképességben is, hogy fiatalítani tudnak. — Igazi megifjodás következik be, — mondják — ,ha szabadon élünk, de öntudatosan, az egyén feletti szellemi lét végtelen öntudatában, annak odaadóan megadva magunkat, minden elfogultságunkat és fonákságot, hisz ezek is csak feszültségek — kikapcsolva)), stb., stb. még két és félórán keresztül. A mazdaznánok szerint a zab is fiatalít és fejleszti az izmokat. A bicsérdysták szerint is, Steinach szerint viszont ezzel a megnatalitási módszerrel a két hagymakoszorús vezér és hada elmehet ■ a zabot hegyezni. . Az Esti Kurír beszámolt már arról is, hogy a mazdaznánok háromszoros ,,salem"-mel köszöntik egymást, majd felemelik kezüket, baltenyerüket kifordítják és azt mondják: „öröm szívünkben". Jobban vonzza mint vasat a mágnes, Jóizlésű emberi a Mohai Ágnes. ÍnEij MR! Vasárnap, 1926 augusztus 1 „A farizeusok, saláta-marsallnait nevezik Hanish ■— A Mester verseket is ír — mondotta informátorunk —, a svájci herlibergi mazdaznán folyóiratba. Különben itt fogunk hadat üzenni és válaszolni azoknak, akik farizeusmódra, szellemeskedve, saláfft-marsallnak merték nevezni a Mestert. Felemlegették az egyszeri cigány lovát is, a mazdaznán és licsérdysta koplalással kapcsolatban ... De hiába példálódznak, mi meg azt mondjuk, hogy az ökör is a legelőstül lesz erős, minek együk mi indirekt után az állatok husát, miért ne erősödjünk mi is közvetlenül növényi táplálkozásból? És végül: ki nem vallja, hogy megváltja a Világot, ha a hatalmat kezébe kaparintja? Megnyugtathatjuk a mezei hadakat, megválthatják a világot. A bicsérdysták és rokonszakmák. Mezítláb gyalogolhatnak továbbra is csoportokban a fanatikus koplalók a budai hegyekben és a falvakon keresztül vasárnaponként, mint eddig. f Bacher Emil előtt ma hirdették ki a vizsgálatot elrendelő végzést Az Esti Kurír közölte már, hogy Medves-Medico vizsgálóbíró ma délelőttre tűzte ki Bacher Emil előtt a vizsgálatot elrendelő végzés kihirdetését. Bachert két detektív állította elő a vizsgálóbíró hivatali szobájába, ahol jelen voltak ekkor már a védők: Gál Jenő dr. és Székely Lajos dr. kir tanácsos is. Az egész aktus mindössze pár percig tartott, utána Bacher Emilt visszavezették lakására, ahol tudvalevőlég háziőrizetben van. Egyébként a vizsgálóbíró most már szabad-ságra megy és egész őszig nem fog történni az ügyben más, minthogy a kirendelt könyvszakértők áttanulmányozzák a Viktória-konszent összes könyveit. Az Antillákon a ciklon pusztítása következtében az emberek százai vesztették életüket New York, július 31. A legújabb jelentések szerint az Antillák szigetén pusztító ciklon sokkal nagyobb károkat idézett elő, mint arról az első jelentések beszámoltak. A Bahama szigeteken nyolcmillió dollár a kár, ugyanitt 150-en vesztették életüket, 200 halászbárkának, amelyek a kritikus éjszakán a nyílt tengeren tartózkodtak, teljesen nyomuk veszett. A Massau kikötőjében horgonyzó 70 hajó közül mindössze három maradt sértetlen. Nyolc hajó, amelyen alkoholt csempésztek, a parti sziklákon elpusztult. Floridában és Portoricoban a kár tízmillió dollár. .A halottak száma Floridában 200, Portoricoban 100. Nyolcnapi fogházat kapott egy földbirtokos, mert nyúl helyett embert lőtt Az elmúlt év folyamán egy zalamegyei vadászaton Gombás Géza földbirtokos mintegy 70—80 lépéssel maga előtt egy emberi alakot látott az erdőben. Mikor kutyái egy nyulat hajtottak fel, Gombás rálőtt s minthogy a nyúl az emberi alak irányában bukkant fel, a lövés következménye az lett, hogy nem a nyúl, hanem az ember szenvedett sérüléseket a lövéstől. A hajtóbusz napon belül felépült sebeiből, de az ügyészség szándékos emberölés kísérletének bűntette címén vádat emelt Gombás Géza ellen, akit a veszprémi törvényszék gondatlanság által okozott súlyos testi sértés vétségében mondott ki bűnösnek és ezért enyhítő körülménynek véve a vádlott előrehaladott éltekorát, beismerését és büntetlen előéletét, a rendkívüli szakaszok alkalmazásával csak csekélyebb pénzbüntetéssel sújtotta. Az ítéletet a győri Tábla helybenhagyta s most a főügyészség semmiségi panasza alapján a Kúria Magyar tanácsa elé került az ügy. A Kúria részben helyt adott a bejelentett semmiségi panaszoknak és az alsóbiróságok ítéletét megsemmisítve, a rendkívüli enyhítő szakasz mellőzésével Gombás Gézát nyolc napi fogházbüntetésre és egymillió korona pénzbüntetésre, mint mellékbüntetésre ítélte. A Kúria ítéletének indokolása megállapítja, hogy a vádlott gondatlansága már abból is megállapítható, hogy bár látta, hogy a felhajtott nyúl irányában emberi alak mozog, a nyakalövést mégis leadta, bár mint vadászattal foglalkozó embernek ismernie kellett fegyvere hordképességét és így előreláthatta a bekövetkezhető veszélyt is. Ugyanezen indokolás alapján utasította el a Kúria az ügyészségnek szándékosságra vonatkozó minősítését, mert a tényállásból okszerűen következik, hogy nem szándékosságról, hanem csak gondatlanságról lehet szó. A személyi körülmények mérlegelésénél a Kúria az adóbíróságoktól eltérően nem vette enyhítő körülménynek a vádlott előrehaladott életkorát, mert egy 63 éves lóerőben levő erdőtjáró vadászembernél ez a kor nem tekinthető olyan magasnak, amely enyhítő körülményt foglalna magában. A beismerést ugyancsak nem mérlegelhette enyhítőképpen a Kúria, mert a vádlott csak annyit ismert el, hogy a lövést megtette, de sem a bűnösségét, sem azt nem ismerte el, hogy a sértettet valóban meglőtte, csupán azt állította, hogy a lövés után a menekülő embert nem látta többet. Ilyen körülmények között a Kúria nem látta indokoltnak a 92. §. alkalmazását és ezért a bűnösségével arányos fogházbüntetéssel sulykolta a vádlottat. — Gleichenberg (Ausztria, Steiermark) legszebb fekvésű fürdőhely, betegeknek és egészségeseknek egyaránt. Gyógyberendezések gégetorok-, tüdő- és szívbaj ellen. Pneumatikus kamrák, légzőkészülékek, természetes szénsavas radioaktív, fürdők. Tüdő vészeseket nem vesznek fel. Ingyen prospektus a kiadóban, V., Vilmos császár-írt 34., felvilágosítások Kurkommissiort, Gleichenberg. — Egymilliós havi részletre is vásárolhat elsőrendű zongorákat. Operazongoraterem, Hajósutca Ifj. — Halálozás. Dr. Sebők Kolos ny. őrnagy, hadbiró e hó 29-én 47 éves korában elhunyt. Temetése augusztus hó 1-én d. u. fél 5 órakor lesz a Kerepesi-temető halottasházából. Mindig a Salamander cipő rt. volt úttörője az ország cipővásárló közönsége érdekének és ma már átment a köztudatba a három „Salamander álsorozat": 195.000 K, 250.000 K, 295.000 K. !: MG $ J9H1|UIDERS 9 N LTD. GLASGOW (SCOTLAND) ! | Oxford anyagaiból készült Ingek is és pyjamák az ország minden jobb uridivat- és fehérneműkereske- ,,désében kaphatók. Kérjük 11 ezen védjegyre feltét-| len ügyelni.! Nagybani egyedárusítása kizárólag FALUS ÉS FODOR cégnél Budapest, IV., Belváros, Hajó utca 12—14. ( A párizsi állatkertben elégett hatvan papagáj, a majmok azonban a tűz elől a fákra menekültek ) Párizs, július 31. (Az Esti Kurír távirata.) A párizsi állatkertben tegnap este kigyulladt a kitömött állatok és vadászati jelvények osztálya. A tűz hamarosan átterjedt az élő állatok osztályára is. A papagájketrec, amelyben 60 exotikus papagájt őriztek, teljesen elhamvadt. A tűz átterjedt a majomketrecre is s a majmok a ketrecből kitörve az állatkert fáinak tetejében találtak menedéket.