Esti Kurir, 1927. augusztus (5. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-02 / 173. szám

K 2. oldal Ma délután kigyulla egy autó­busz a gróf Tisza István-utcában Ma délután két órakor a Lánchídfőnél a gróf Tisza István-utcába kanyarodott be a Bp. 17­ 009. számú 3-as jelzésű emeletes autóbusz. Alig ért a­ gróf Tisza István-utca és a Nádor-utca sarkára, amikor az autó­busz hatalmas recsegéssel hirtelen megállott. .Ugyanebben a percben az álló autóbusz alsó részéből hatalmas lángot­ törtek elő. Az autóbuszban levő néhány utas rémülten me­nekült le a kocsiból. Az autóbusz soffőrje is idejekorán le tudott,, ugrani.­­ Ezután konstatálták, hogy , az autóbusz gépezete kigyulladt és ugyanabban a pillanatban a motor is megállott. Az égő autóbuszhoz kihívták az ötödik ke­rületi tüzérséget. A tűzoltók nagy fecsken­dővel kivonultak és rövid pár perc alatt megmentették az autó­buszt a teljes elégéstől. Az autóbusz egy régi típusú Ganz-Büssingen gyártmányú gép, ugyanaz a gépkocsi, amely a Belvárosban a múltkoriban egy üzlet ki­rakatá­ba belefutott. Az autóbusznak csupán a gépezet rongálódott meg, úgyhogy ki lehet javítani. Az automata telefonközpont felszerelését nem késlelteti a nagy munkáskizárás A vasárnapi munkaszünet után ma reggel zárva maradtak az Egyesült Izzó- és Villa­mossági Rt. Váci­ út 77. szám alatti gyártele­pének kapui, a gyárvezetőség ugyanis, mi­után a gyár háromezerötszáz munkását még szombaton este kizárta, ma már meg sem indította üzemét. Az Egyesült Izzó- és Villamossági Rt.-nál történt nagyszabású munkáskizárás általá­nos feltűnést keltett annál is inkább, mert a Ganz-féle villamossági gyár budai te­lepén száznyolcvan munkás szintén sztrájkba lépett és így azt lehetett hinni, hogy ezek a mun­káskizárások nagyobb mérveket fognak öl­teni. Az Esti Kurír munkatársának értesülése szerint azonban­­ a többi gyár egyelőre nem készül ha­sonló intézkedésre, de úgy tudjuk, ha kividről jövő hasonló iz­galmak veszélyeztetik esetleg a többi gyár üzemrendjét,­ úgy esetleg több na­gy buda­pesti ipartelep vezetősége szünteti be az üzemet és zárja ki a munkásokat. Tudva­levő, hogy az Egyesült Izzó készíti most az automatikus telefonberendezéseket, éppen ezért érdeklődtünk, várjon a­z üzem beszün­tetésével kapcsolatosan nem szenved-e ha­lasztást a budapesti automata­ telefonköz­pont szerelvényeinek befejezése. Érdeklődésünkre azt a felvilágosítást kaptuk, hogy­­ a gyár nem zárta ki a szerelőke, ily módon tehát a gyár üzemének ideiglenes szünetelése semmiféle késedelmet nem okoz az automata­ központ elkészítésénél. Az Esti Kurír munkatársa érdeklődött a másik ol­dalon is és a munkások részéről azt a fel­világosítást kapta, hogy a kizárt 3500 munkás egyelőre vára­­kozó álláspontra helyezkedett és miután eddigelé nem indultak meg a tárgyalások, a követendő lépésekre vonat­kozóan még nem egyeztek meg. A budapesti főkapitányságon is élénken foglalkoznak az utóbbi időkben mindinkább elharapódzó sztrájkmozgalmakkal. A főka­pitányság politikai osztályán Hetényi Imre dr. főkapitányhelyettes, a politikai osztály vezetője, napok óta állandó megfigyelő szolgálatot léptetett életbe, hogy mindennemű esetleges zavargást már csírájában elfojtsanak. Mint értesülünk, illetékes helyen a rend­őrség refgiált is a sztrájk­"Al­asától és a ref­ferátum szerint a város nyugalma szempont­jából sen­miféle aggodalomra nincs ok. A jelek azt mutatják, hogy a sztrájkmozgalmak csökkenőben van­nak. Szombaton még kilenc nagy iparvállalatnál volt sztrájk, ma pedig a sztrájk már csak négy nagy vállalat területére terjedt ki. A rendőrség egyébként, mint értesülünk, állan­dóan megfigyelés alatt tartja a sztrájkotókat. A Magyar Általános Takarékpénztár Rész­vénytársaság július 30-án dr. Horváth Lipót elnök-vezérigazgató elnöklete alatt megtartott rendkívüli közgyűlése elhatározta az alaptőké­nek 8 millió pengőről 12 millió pengőre való fölemelését. Az igazgatóság a közgyűlés elé terjesztett jelentésében azzal indokolja az újabb tőkeemelést, hogy a takarékpénztár egész üzlete, de különösen 8 fővárosi és 20 vi­déki, összesen tehát 28 fiókjának fejlődése annyira erőteljes, hogy újabb tőkék bevonása az üzlet fellendülését és jövedelmezőségét ha­tályosan fokozná. Azonkívül a takarékpénztár igazgatósága a fiókhálózatnak további fejlesz­tését is ajánlatosnak tartja, ami szintén újabb tőkéket tesz kívánatossá. A takarékpénztár jel­zálogüzlete is erőteljesen fejlődött. A jelzálog­üzleten alapuló záloglevelek kibocsátása, úgy­szintén egyéb újonnan bevezetendő emissziós üzletek szintén a saját tőkéknek további erő­sítését, de különösen a takarékpénztár eddigi külföldi összeköttetéseinek kiterjesztését teszi szükségessé. Ezért a közgyűlés nemcsak az alaptőkének fölemelését határozta el, hanem az igazgatóságnak azt a javaslatát is határozattá emelte, hogy a kibocsátásra kerülő új részvé­nyek felét, 40.000 darabot, előzetes megállapo­­dások jóváhagyása gyanánt a Lazard Brothers & Co. Ltd. londoni bank cégnek engedjék át ugyanolyan áron, amelyen az új részvényeket a régi részvényeseknek ajánlják föl. Ezen részvények eladásának befektetési jellegét meg­felelő zároláson kívül egyéb megállapodások is biztosítják. A közgyűlés határozata folytán a 80.000 darab újonnan kibocsátott részvény­ből a másik 40.000 darabot a régi részvénye­seknek, ajánlják föl 4:1 arányban, darabnként 80 pengő árban, melyhez bélyegilleték és költ­ség fejében 5 pengő járul, úgyhogy a részvé­nyesek összesen 85 pengőt fizetnek minden új részvényért. Minthogy pedig az új részvények nem részesednek az idei év osztalékában, a takarékpénztár visszatérít az egész befizetett 85 pengő után a befizetés napjától 1927 decem­ber 31-éig számított évi 6% kamatot, amely kamattérítés a befizetési vételárból levonandó. Az elővételi jog 1927 augusztus 1-étől augusztus 6-áig bezárólag gyakorolható Budapesten a társaság főpénztáránál (V., Gróf Tisza István­­utca 8­-10), Bécsben az Allgemeine Österrei­chische Bodenkredit-Anstaltnál, Triesztben az Assicurazioni Generali és a Banca Commer­­ciale Triestina-nál. A közgyűlés még megválasz­totta az igazgatóság új tagja gyanánt nemes Rapp Miksa urat, a volt Osztrák-Magyar Bank vezértitkárát. Az alaptőkeemelés keresztülvitele után a takarékpénztár alaptőkéje 12 millió pen­gőre, tartaléktőkéje 8 millió pengőre, összes saját tőkéi tehát 20 millió pengőre fognak rúgni. A közgyűlés után megtartott igazgatósági ülésen az igazgatóság Kunitzer Marcell és Ágoston Mihály igazgatókat Ügyvezető-igazga­tókká nevezte ki. Meleg idő A Meteorológia Intézet jelenti: A helyzetre jellemző egyrészt az Európa nyugati partvidé­kén hoszabb idő óta veszteglő alacsony nyo­más, másrészt a kontinens keleti részén tar­tózkodó barométeres maximum. A helyzettel kapcsolatosan Közép- és Keleteurópában az időnek általában száraz, meleg jellege van. Hazánkban ma reggel az idő többnyire de­rült. A tegnapi hőmérséklet a normálisnál ma­gasabb volt, elszórtan zivatar is volt, így Debrecenben és Egerben, az utóbbi helyen 19 millméter esővel. Egyebütt nem volt csapadék. Jóslat: túlnyomóan száraz, igen meleg idő várható, elvétve zivatarral. Ma déli hőmérséklet Budapesten: 29 C. fok. IsxiKaRIA Kedd, 1927 augusztus 2 Ha a belföldön nagyon olcsón akar táviratot küldeni, adjon fel távirat-levelet Wimmersperg államtitkár kije­lenti, hogy az olaszokkal tisztázták a fiumei magyar kikötő kérdését Wimmersperg Frigyes báró államtitkár néhány nappal ezelőtt érkezett vissza Bu­dapestre Rómából, ahol a fiumei kikötő ügyében folytatott tárgyalásokat. Az Esti Kurír munkatársának ma délben alkalma volt beszélni Wimmersperg államtitkárral, aki a következőket mondotta: — A római tárgyalások minden tekintet­ben kielégítő eredménnyel fejeződtek be, úgyhogy a fiumei kikötő ügye Olaszország részé-­­ ről most már teljesen tisztázva van.­­ Arra vonatkozóan, hogy ezek után mikor­ kerül sor a jugoszláv tárgyalásokra, vagyis a tranzitó biztosítására, még nem történt végleges döntés, de any­­nyi kétségtelen, hogy az olasz tárgyalások skeres befejezése után most már rövid idő múlva sor kerül a jugoszláv-magyar tran­­zitó­ tárgyalásokra is. Az amerikaiak még mindig bíznak a flottaleszerelési konferencia sikerében Newyork, augusztus 1. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) A Philadelphia Public Ledger genfi tudósító­jának jelentése szerint a tengeri leszerelési konferencia semmiesetre sem fog fiaskóval végződni. A laptudósító szerint már megvan a kompromisszumos javaslat, amely kive­zető út lesz a jelenlegi zsákutcából. A javas­lat lényege az, hogy Anglia lemond a Ka­­raib- tengerben épített flotta támpontjairól. Washingtoni jelentések szerint az amerikai kormány tegnap újabb instrukciókat küldött a genfi amerikai delegáció vezetőjének, Gib­­sonnak és felhatalmazta őt arra, hogy igye­kezzék a legutóbbi angol, technikai javasla­tokkal szemben politikai ellen­javaslatokat tenni, amelyek azután elvennék az élét az amerikai kormány által egyelőre elfogadha­­tatlanoknak nyilvánított angol javaslatoknak. A genfi delegátusok teljes ülése (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) Az amerikai, angol és japán delegációk ve­­zetői tegnap hosszas tárgyalások után meg­egyeztek abban, hogy a hétfőre tervezett teljes ülést szerdára vagy csütörtökre ha­lasztják, tekintettel arra, hogy az amerikai delegáció újabb javaslatokat terjesztett a konferencia elé, amelyeknek megvitatása két-három napot vesz igénybe. Amennyiben az angol delegáció hozzájárulna az ameri­,­kai javaslatokhoz, úgy a szerdára vagy csü­törtökre tervezett teljes ülésen sikerülni fog a végleges megállapodást létrehozni. Az árutőzsdén még a régi forgalmi adótételek mellett ma kötötték az üzleteket A múlt...hét..végén jelent meg a kormány rendelete, amelynek értelmében a tengeri­­határidőüzlet után két ezrelék, a készárut tengeri, zab és repce után pedig fél százalék forgalmi adót kell fizetni. Ez a rendelkezés a mai naptól kezdve lenne érvényes, illetve a rendelet ma lépett életbe, de a tőzsdén még a régi két százalékos forgalmi adótételek mel­lett kötötték a kukorica-, zab- és repceüzle­tet. Ennek a magyarázata pedig abban rej­lik, hogy a tőzsdén csak most kezdték meg azokat a munkálatokat, amelyek lehetővé teszik a kedvezményes adótétel mellett kö­tendő üzletek lajstromozását. Természetesen mindez élénken foglalkoztatta ma a piacot és nem lehetetlen, hogy ennek az ügynek ér­dekes fejleményei is lehetnek, amennyiben a vidéki ügyfelek esetleg ragaszkod­nak ahhoz, hogy a tőzsdén kötött ügy­letek után már a kedvezményes adóté­tel mellett bonyolítsák le a kukorica, zab és repce készáruüzletet. Töb­ben be is akarják jelenteni a tanácsnál mai üzleteiket, remélvén, hogy ezt tudomásul ve­szik. Erre azonban aligha kerülhet sor, mert a lajstromozásnak és a forgalmiadó ellenőrök­ előtt is bizonyítékul szolgáló közjegy appro­­bálásának másnap délelőtt 10 óráig kell meg­történnie. Éppen ezért a tőzsdén rendkívül sürgősnek tartják a lajstromozás azonnali el­rendelését. Bokrétaünnepély a Bimbó-utcában Impozáns ünnepség zajlott le szombaton délután a Margit-körút közvetlen közelében fekvő Bimbó-utca 1. számú, most épülő bér­palota ötödik emeletén. A szokásos bokréta­ünnepélyt tartották meg meghívott előkelő­ségek és a környék reprezentánsainak jelen­létében. Elsőnek a munkások megbízottja köszöntötte a megjelenteket, majd Katona János építész, a hatalmas bérpalotát építő Katona, Székely és Molnár cég egyik bel­tagja válaszolt néhány keresetlen szóval. Be­szédében a konszolidáció alapkövével az építő munkát jelölte meg, és örömének adott kifejezést, hogy Budapest utcáin ma már mindinkább szaporodnak az építkezése­ket jelző hatalmas szálfák, amelyek egyidejűleg a békeviszonyokhoz való fokozatos visszatérés szimbólumai is. A bensőséges ünnepség után a megjelentek megtekintették a november 1-ig teljesen el­készülő ötemeletes,­ hetvenöt különböző nagyságú lakást magába foglaló bérházat, amelynek ablakaiból gyönyörű kilátás nyí­lik majd a Dunára, illetőleg a budai he­gyekre. Az ünnepélyen felszólalók valamennyien hangsúlyozták, hogy milyen nagy jelentősége van annak, ha mint ez esetben a magántőke, úgy mint békében, hatósági támogatás nél­kül, a saját iniciatívájából építkezik, ami 4 . Lido­velence Park Pensio Via Rodi 1-7 Kiékelő Villa Pensio az Excelsior park közvetlen közelében. Két percnyire a hajóállomástól és a strandtól. Minden kom. fort. Bécsi konyha. Szeptemberben ármérséklés. Felvilágo­sítást nyújt Grimm Pensio, Budapest, V., Vigadó­ utca 2 si­INGYEN IDEÁL PAPLAN Szent István hetében 500 darab paplant kiselejtezünk. St­effsegr Sándor Ideál paplangyár IV., Kamermayer Károly­ u. 1. Közp. városház épületében. — Az Esti Kurir kiadóhivatalának uj helyisége. VI., Teréz-körut 24/b. I. em. Telefon: T. 122—88 és T. 254—05. Ráépítek tőkehozzájárulása nélkül bér­házra emeleteket. Koller, Eötvös­ utca 47. T 292—96. Délután 5—6-ig egyedüli módja és lehetősége annak, hogy a lakások felszabadításának közeli idő­pontjára minél több lakás álljon a kö­zönség rendelkezésére és így elkerülhető legyen az a veszély, ame­lyet a lakókra nézve a forgalmat felszaba­dító kormányrendelet egyébként jelent. Huszonhárom hősi halottjának díszes emlék­táblát emel a tőzsde közönsége. Néhány hó­nappal ezelőtt indítványt terjesztettek a buda­pesti tőzsdetanács elé, hogy emléktáblán örö­kítsék meg a tőzsde halottjainak emlékét. An­­nak idején a tanács behatóan foglalkozott ez­zel a beadvánnyal, nemrég pedig bizottságot alakított a kérdés tanulmányozása céljából. Közben erre a célra, tehát a legutóbbi eszten­dőkben, nagyobb összegek is gyűltek egybe az emléktábla költségeire, úgy hogy a bizottság a legutóbbi napokban meg is alakult. Elnök lett Nagy Andor tőzsdetanácsos, a bizottság tagjai pedig Schmidt Imre ezredes, Rakovszky István dr. tőzsdetanácsos, Keller Zsigmond tőzsdetag, Ottlyk Tihamér gazdasági titkár. Ez az öttagú bizottság ma délelőtt meghívta a tőzsdepalota tervezőjét, Alpár Ignác műépítészt, hogy jelöl­jék ki a helyet, ahol az emléktáblát felállítják. A bizottság végleges döntést még nem hozott, de mint az Esti Kurír értesül, a tőzsdepalota kupolacsarnokában fogják az emléktáblát fel­állítani, amelynek költségei körülbelül 15— 20.000 pengőre fognak rúgni. Most már rövide­sen befejeződnek az előkészítő munkálatok és a tőzsde 23 hősi halottjának emléktábláját valószínűleg az őszi hónapokban fogják nagy ünnepségek keretében leleplezni.

Next