Esti Kurir, 1927. november (5. évfolyam, 248-272. szám)

1927-11-26 / 269. szám

Szombat, 1927 november 26 .EmKOBn­t Zakariás Dénest átszállították a Markó­ utcai fogházba Az Esti Kurírban részletesen beszámoltunk arról a nagyarányú nyomozásról, amelyet Szrubián Dezső dr. rendőrtanácsos folytatott le a zsarolással gyanúsított Zakariás Dénes dr. rendőrtanácsos ellen. A lefolytatott nyo­mozás aktáit Szrubián dr. még tegnap át­vitte Sztrache főügyészhez, akinek ezenfelül személyesen referált is az ügyről. Sztrache Gusztáv dr. főügyész átvizsgálván az irato­kat, tegnap még nem döntött Zakariás Dénes dr. további sorsára vonatkozóan. Voltak ugyanis bizonyos részletek, amelyek sürgős tisztázására utasította Sztrache főügyész a rendőrtanácsost. Ilymódon ma délelőtt újabb tanúkihallgatásokat eszközöltek és Zakariás Dénes dr.-t újból szembesítet­ték a terhelő tanukkal. Ismételt védekezése során Zakariás dr. el­mondotta, hogy vádlói nem túlságosan meg­bízható egyének, így például Sonnenschein Jenő, a Balaton vendéglő tulajdonosa nem is kaphatott iparengedélyt. az üzlet más névre szólt form­ailag ő is csak üzletvezetőként szere­pelt Azt is előadta Zakariás, hogy a szintén ellene valló főpincér elbocsájtott rendőr, akinek vallomását ily módon szintén megfon­toltan kell mérlegelni. Tekintve azonban, hogy Zakariás Dénes dr. a tettenérés pillana­tában fölöttébb zavarosan viselkedett, túlsá­gosan ingadozó vallomást tett, a rendőrség nem látja igazoltnak véde­kezését, a zsarolás gyanúját továbbra is fentartja, úgyhogy ma délelőtt ki is hirdették előtte az előzetes letartóztatást elrendelő végzést. Ennek kihirdetése után a megtévedt rendőr tanácsost csukott rendőri autóba ültették amely két detektív kíséretében ma délben tizenkét órakor elszállította Zakariás Dénes dr.-t az ügyészség Markó­ utcai fogházába. Az ügyészség ma Zakariás rendőrtanácsos­­ügyében a következő hivatalos kommünikét adta ki: , „A királyi ügyészség Zakariás Dénes dr rendőrtanácsost a büntetőtörvénykönyv 465 §-ába ütköző a 468. §. szerint minősülő ét a 467. §. szerint büntetendő megvesztegetés büntette címén előzetes letartóztatásba helyezte, mert a nyomozás anyaga nyomatékos gyanú­­okat szolgáltatott arra, hogy Zakariás Dénes mint rendőri büntetőbíró a Sonnenschein Jenő kocsmáros ellen folytatott kihágási el­járás során hivatalánál fogva teljesítendő cselekményért a nevezettől 500 pengő jutal­mat követelt és ezt az összeget el is fogadta". Rippl-Rónai József meghalt Kaposvárról jelenti tudósítónk, hogy Rippl-Rónai József festőművész, ma reggel tüdőgyulladás következtében ,­­ meghalt. Rippl-Rónai József, a nagy magyar mű­vészgárda világszerte ismert tagja befejezte földi útját. Abban az időben aratta első, döntő jelentőségű sikereit, mikor a világ mű­vészi fórumán Munkácsy Mihály neve csil­logott. Ő is Munkácsy Mihály mellől indult el egyéni művészi pályáján, de soha egyetlen egy pillanatig sem tartott mesterével egyéb főturészi­­rokonságot, mint az­ objektív natura­lizmust. "We ,’s Rippl-Rónai művészi‘fejlődése, irány- és gondolatváltozásai csaknem misztikusak. Ő nem volt szóval. Írással elmélkedő, magya­rázó festő, ő egyik napról a másikra, szinte kirobbanásszerűen dobott el magától minden előzőt s indult el uj hittel, uj lelkesedéssé­ az uj ösvényen, amelyet idejében forradalminak s­ a végcéljában útvesztőnek tartottak. És Rippl-Rónai szélesre vágta az ösvényt s olyan tágult láthatárt nyitott a magacsinálta résből, hogy ma hódolattal tekintenek eredményeire. Aki figyelemmel kiséri e nagy magyar mester életét és művészetének­ alakulását, benne ta­lálja meg az egész modern művészet, eredmé­nyeken leszűrt fejlődésének tükrét. Életrajza 1861-ben született Kaposváron. Vegyésznek készült, de hajlamai hamar a művészi pálya felé terelték, különösen, mikor Zichy Ödön grófnál nevelői állást vállalt és a grófi család­dal több külföldi utat tett meg. Döntő hatással volt rá a karlsburgi tartózkodása. Innen bőven volt alkalma berándulni Bécsbe, ahol a művé­szekkel ismeretséget köthetett. El is hagyta a grófi családot és 1887-ig Münchenben komoly művészi tanulmányokkal foglalkozott. Megunta azonban a kötött irányú tanulást, Munkácsynak tanítványává szegedöt és Párizsban dolgozott. Itt ismerkedett meg Sedelmeyerrel, akinek a tanácsára csakhamar önállósította magát és ugyancsak Sedelmeyer vette meg tőle első na­gyobb alkotását a Five of dokkot. Innen kezdve rohamosan emelkedett. 1892-ben már magán­­kiállításon aratott sikert, 1895-ben már socie­­tiejévé választotta a Szalon és hite, neve egész Európában elterjedt. Lázár Béla, az Ernszt-múzeum igazgatója, aki Rippl-Rónaiak életrajzírója és legmeghittebb barátja volt, a következőket mondotta az Esti Kurír munkatársának: — Rippl 1911-ben a római kiállításon, amely­nek külön magyar pavillonja volt, nem vett részt, mert ugyanabban az időben Pesten volt kiállítása. Ennek ellenére, mivel igen sokan ismerték addigi működéséből, már akkor is reklamálták, hogy hol maradt a kiállításról. Részt vett a velencei kiállításon egy kollekció­val a háború után, amellyel nagy sikert aratott, úgyhogy ennek a kiállításnak a hatása alatt Pestre jött Vittorio Pica, a velencei kiállí­tás igazgatója és Hippit, valamint Perimut­tert felkérte, hogy fessék meg önarcképei­ket az Ufici számára. Az ezt követő esztendőben azonban sem Rippi sem Perlinutter a velencei kiállításon nem vet­tek részt, aminek következménye az lett, hogy az olaszok nem hívhatták meg az Uficibe. Erre Vittorio Picával megbeszéltem a dolgot, hogy utólagosan fogjuk kiállítani mindkettő arcké­pét a Magyar házban, ami mégis történt. Megjött a meghívás és mind a két művész önarcképe bekerült az Üsletbe. Ez volt Rippl legnagyobb öröme, amivel mű­vészi pályája diadalmasan fejeződött be. Utóla­gosan nagy sikerei voltak Londonban és Brüsz­­szelben, ahol a Szinyei-társaság kiállításokat rendezett és ezen kiállítás révén a belga állam rendjellel tüntette ki. Betegsége és halála Egy esztendeje, hogy erőt vett rajta az ütőérelmeszesedés. Családja féltő gonddal őrizte, óvta, ő maga is vigyázott magára de alig néhány hete a veséjét is megtámadta a betegség s gyógyulást keresve, Balaton­­füredre vitték. A kezelés, a nyugalom igen jó hatással voltak a betegre, de megmenteni nem tudták. Kedden vitték haza Kaposvárra. Tegnap, csütörtökön, tüdőgyulladás lépett fel és Rippl-Rónai huszonhat órán át feküdt ön­tudatlan állapotban. Szerdán még beszéll néhány szót, közvetlen környezetét meg is ismerte, de csütörtök óta nem tért magához és ma reggel kilenc órakor meghalt. A művész szeptember közepéig dolgozott. Utolsó műveit a legutolsó Ernst-múzeum kiállításán láttuk, ahol két önportréjával élete utolsó sikerét aratta. Október eleje óta ereje rohamosan hanyatlott, s bár tervezge­tett még, beszélt arról, hogy festeni fog, ecse­tet már nem vett a kezébe. Utolsó óráit csa­ládja körében töltötte el, ott voltak a halottas ágynál felesége, gyermekei és veje. Kaposvár városa a nagy művészt a maga halottjának tekinti. Vasárnap dél­után három órakor temetik. Budapestről a művésztestületek és az Ernst­­múzeum, amellyel Rippl-Rónai a legszoro­sabb kapcsolatot tartotta fenn, szintén meg­jelenik a temetésen­. Étvágytalanságnál, rossz gyomornál, bélrekedésnél, renyhe emésztésnél, anyag­cserezavaroknál, csalánkiütésnél és bőrvisz­­ketésnél a természetes „Ferenc József” ke­­serűvíz rendbehozza a gyomor és a belek működését és megszabadítja a testet a fel­gyülemlett rothadó anyagoktól. Az orvos­­tudomány több úttörője megállapította, hogy a Ferenc József víz abszolút megbíz­ható hashajtó. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben. Olcsó garagh­ozási Bérautók­­ Tisza-garagi mm h­ower-sarages: Tisza Kantian-per 26. let.: J. 368 -97. Modern csukott, nyitott autók, vidéki,helyi, alkalmi utakra leg­­olcsóbban bérelhetők Éjjé-nappal. * to óUtak mettbír* haug, olcsó túraautók.­­tulajdonos: író.V­AY ti. 13. oldal A pestszentlőrinci dráma tette­sét, Ujváry III. István rendőrt, hatévi­­egyházra ítélték Tavaly április 15-én borzalmas dráma játszódott le Pestszenlőrincen. Egy szegény­­sorsú család két kisgyermeke a szemétlera­kodó telepeken szén- és koshulladékot gyűj­töttek. Már telerakták a zsákjukat, amikor odaérezett Ujváry III. István közrendőr, akinek láttára a gyerekek félelmükbe elro­hantak. Berohantak atyjukhoz Jelenszki Gyulához, aki fivérével Jelenszki Jánossal együtt kirohantak a rétre, hogy megkeres­sék a rendőrt. — Tegye le azt a zsákot, — szóltak rá a­­rendőrre — az nem a magáé. Szóváltás támadt közöttük, mire a rendőr elővette revolverét és két lövést tett a Jelenszki testvérekre, akik közül mind a ketten súlyosan megsé­rültek, az egyik, Jelenszki János meg­halt, testvére pedig hónapokig tartó súlyos sé­rülést szenvedett. Jelenszki János feleségét annyira megviselte férjének tragikus ha­lála, hogy a szerencsétlen asszony meg­őrült. A rendőrt letartóztatták és szándékos emberölés bűntette címén ma vonta őt kér­dőre a pestvidéki törvényszék. A rendőr azzal védekezett, hogy a Jelenszki testvé­rekkel való vitájában olyan szorongatott helyzetbe került, hogy kénytelen volt revol­verét előrántani A bíróság bűnösnek mondotta ki Ujváry III. Ist­vánt szándékos emberölés bűntettében és ezért hatévi­­egyházra ítélte. A védő fellebbezést jelentett be az ítélet ellen. I. Ferenc József és IV. Károly megsér­tése miatt királysértésért egy hónapi fogházra ítélték Liptay Olgát ■ -> "■­­ I . ■ A bíróság szerint a törvény a holt királyokra is vonatkozik A budapesti büntetőtörvényszék, Méhe T­­anácsa előtt ma Lipthay Olga a királyi ház tagjai megsértése vétségének vádja ellen vé­­lekezett. Lipthay a Megértés című lapjának 1923. évi augusztus és szeptemberi szá­­maiba cikkeket irt, amelyek közül IV. Károly és I. Ferenc József megsér­tése miatt a következőket inkriminálta az ügyészség: „Miért segítette elő az összeomlást és Ma­­yarország feldarabolását a Habsburg—Ká­­olyi—Kun Béla triumvirátus?“ „Miért et­ette el Wekerle a királyt ?“ és végül „A Trabsburg-ház paktuma Kun Bélával". Ezek­ben Lipthay mindenféle fantasztikus vádak­kal áll elő, többek közt azzal is, hogy Kun Béla paktumot kötött IV. Károllyal és az Ackartschaui udvarral, hogy szabad rablás is amnesztia ellenében lejáratja Magyaror­­szággal a negyvennnyolcas irányzatot és az­­után visszaadja az uralmat IV. Károlynak. A vádirat felolvasása után Lipthay a kö­­etkező kijelentést tette: — Mindenek előtt elfogultsági kifogást emelek Lindmayer Béla ügyész ellen, mert részt vett az Ottó-vacsorán ,s így mint legitimista, kétségkívül elfogult elem szemben. Az ügyész azonban kijelenti, hogy nem érzi magát elfogultnak, mire a bíróság a vádlott kizárási indítványát elutasította. Ezek után a vádlott igen hosszasan és az elnökkel sűrű polémiákba bocsátkozva elő­adta védekezését. Arra hivatkozott, hogy történelmi művet irt és amit irt, bizonyí­tani tudja. Mindenféle újságcikkek és könyvek ismertetését kérte és tanúképen bejelentette állításai igazolására Pázmándy Dénest, Gömbös Gyulát, Daruváryt, Búza Barnát. A bíróság azonban a bizonyítási indítványt, mint célra npm vezetőt és fe­leslegest elutasította. Végül a bíróság királysértésben mondotta ki bűnösnek Lipthay Olgát és ezért egyhónapi fog­házra és 200 pengő pénzbüntetésre ítélte. A bíróság azért nem fogadta el az ügyészi vád minősítését, mert szerinte nem a ki­rályi ház tagjainak, hanem felkent kirá­lyoknak a megsértéséről van szó ebben az ügyben. " A­ királysértésről szóló törvény­­szakasz nemcsak élő királyokra vonatko­zik. Az a tétel, hogy a király személye szent és sérthetetlen, nem pusztán a király személyét, hanem a királyi trón tekintélyét és az ebben rejlő erkölcsi értéket is akarja védelmezni, amely pedig a halott királyok megtámadásával is meg van sértve. Az ítélet ellen úgy az ügyész, mint a vádlott fellebbeztek. Duna, Tisza A földmivelésü­gyi minisztérium vízrajzi osz­tálya jelenti: A Duna Wilshofenig és Linz-Paks között árad, máshol, apad, alacsony vízállású. Mai vízállások: Passau 263, Stein 33, Komá­rom 266, Budapest 196, Baja 162, Mohács 190, Varasd 274, Barcs 160. A Tisza végig apad, közepes vízállású. Viszketegségnél, bőrkiütésnél Boróka­kenőcs és szappan használ. Igyál KA THREINER-féle KNEIPP malátakávét Finom, pompás ízű ital reggelihez és uzsonnához.

Next