Esti Kurir, 1928. május (6. évfolyam, 99-122. szám)
1928-05-12 / 108. szám
Szombat 1928 május 12 HHWfflBt—aEurantybwpbbbbh—a Szeretők iskolája Ament és Gerbidon vígjátéka. Bemutatja ma este a Belvárosi Színház Talán az a baja ennek a darabnak, hogy minden várakozás ellenére, magva van. S hogy a magva olyan, amilyen, hogy nem oldódik fel a francia bohózatok megszokott bonyodalmaiban— senki sem beszél a partnerével, abban a hiszemben, hogy egy másik partnerével beszél, senki sem ismétel tízszer fölöslegesen egy szót, melynek, majd ha tizenegyedszer ismétlik, valami pikáns mellékértelme lesz, — hogy nem hancúroznak benne, nem malackodnak benne, de annál többet prédikálnak. A darab középpontjában áll a kokott, aki a polgári munka nemesítő hatásáról és az anyának járó tiszteletről tart hosszú előadásokat fiatal grófi szeretőjének, s maga a vígjáték nem egyéb, mint a családi erkölcs apotheózisa, a kokotton keresztül, kit a szerzők látnivalóan elragadó teremtésnek tartanak, aki azonban a valóságban szemérmetlenül kapaszkodó és kellemetlen naivitással rajongó sznobja a polgári (a darabban: mágnási) társadalomnak. Talán csakugyan akad főúri dáma, ki, mint a szeretők iskolájának anyagrófnője, annyira megszereti a házias libásasszonyok és jól spekuláló konzumnők típusainak ezt a harmonikus vegyületét, hogy feladva szigorú elveit, maga szerzi meg szeretőül, majd feleségül a fia mellé. Ami lehet nagyon lesújtó a főúri dáma arisztokratikus ízlésére nézve, de magában véve sem nem bájos, sem nem mulatságos. Honthy Hanna a főszerepben rendkívüldiszkréten, jóizléssel és ösztönös színészi erővel eliminálta azokat a kellemetlen hangokat, amelyek magából a figurából erednek. Még az erkölcsi prédikáció jeleneteit is megmentette kedves, póztalan modorával, csendes, de mindig élénk, jóízű vidámságával. Ha a darabnak sikere lesz, azt majdnem kizárólag neki köszönheti. Az anyagrófnő komikus figuráját Cs. Alszeghy Irma aszszony sok tiszteletet keltő előkelőséggel, a Nemzeti Színház és nem is a mai Nemzeti Színház — érzelmes-patetikus stílusát emlékezetbe idéző komolysággal játszotta. Délig Ferenc — a fiatal szerelmes gróf — kellemesen vidám, biztonságos játéka színész, kit a közönség látnivalóan máris nagyot megszeretett. Gázon Gyula a „vidéki bugris“ szerepében már maszkjával is erősen megnevettette a közönséget s játékának egyes fordulataival még inkább. Sugár Lajos mint öreg gavallér elegáns, jólesően tartózkodó. Nagyjában a többi epizódszereplő is a helyén van.% . ggm • ■ —S —1. * Az Operaház új prímabalerinája moziszínésznő akart lenni. Jelentettük, hogy Ptasinszky Pepi nem vállalta az Operaházban színrekerülő Ezüstkulcs főszerepét és ezért az Operaház igazgatósága a szerepet Szalag Karolának, az Operaház fiatal táncosnőjének adta oda. Szalag Karola ilyenformán egy ugrásra az Operaház primabalerinája lett. A táncművésznő erről a következőket mondotta az Esti Kurír munkatársának: — Nyolcéves koromban léptem át először az Opera küszöbét, ma tizenhétéves vagyok és egy kilencesztendős „művészi’ múlt van a hátam mögött. Akkoriban Zöbisch mester hozott ide, próbát táncoltam és azonnal beosztottak a gyermekkórusba. Első szerepemet a Sába királynőjében kaptam: a szerecsen gyerekek közt ugrándoztam huszad,magammal. Azután végighordoztak a gyermekkarral, a Blaha Lujza Színházban, a Fővárosi Operettszínházban és a Sziget színpadán. Változékony szerencsével az első sorban is táncoltam, a hátsó sorban is, de ez nem volt az ambícióm: moziszínésznő akartam lenni. Két évvel ezelőtt azután az Operaház a balettkarba szerződtetett és most két hete felhivatott Radnay direktor az irodába és rámbizta az Ezüskulcs főszerepét. Én táncoltam legutóbb Vécsey Elvira szerepét a Sylviában. Hogy boldog vagyok-e? Nagyon. Hisz tegnap még statisztáltam a Mignonban. A juggCXtY tttcgctff ■ 3C.II ■— Péntek IDEGES KÉSZÜLŐDÉS odalent az Új Színház öltözőjében, ahol Lev Urvantzov Marusja című színművének előadására készülődnek a színészek. Nyolc órakor kezdődik a főpróba, amelynek nyilvános jelleget adott az, hogy a jegyeket a pénztár árulta és így bárki jelen lehetett az orosz darab főpróbáján. Jelen is van mindenki, aki a színházi világban számít valamit. A páholyközönség sorát a bal egyes páholyban ülő Rákosi Jenő nyitja meg. Itt van Roboz igazgató, Komor igazgató, Jób igazgató is. Viszont Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója levélben exkuzálta magát, hogy nem jöhet el a főpróbára, mert beteg. Odalenn az öltözőkben a főpróba izgalmának szokott képe. Színészek, munkások jönnekmennek, a főpróba izgalmas levegőjében nincs egy hangos hang, mely a csendet megtörné. Egyed Zoltán, a Marussa rendezője parancsot ad a díszítő munkásoknak, hogy a Szőrös majomban szerepelt kazándíszletet vigyék el az útból, mert zavarja a kulisszák közötti járás-kelést. — Azért hagytuk itt, — mondja az egyik díszítő, — mert azt hittük, ebben a darabban is kell. — Miért kellene? — hangzik több oldalról a meglepett kérdés. — Mert ebben a darabban is van kazánról szó. — Miféle kasáról? — Somogyi Bogyó a plakát szerint — kazáni kis cseléd.* SZABAD LEGYEN az emlékezetes fotografáló masinájának lencséjét visszaigazítani néhány esztendővel ezelőttre, amikor a színpad egy jómódú vidéki úr ebédlőjét ábrázolta és amikor belibbent a színpadra egy kis parasztlány, hogy tanúja legyen a magyar család manapság nem ritka tragédiájának. A kislány, Marika, néhány napot benn töltött már a városban és faluról felkerülvén, nyitott szemmel nézett szét a számára új és zsongó ködben, nézett és látott és tanult, nézte azt, amit eddig soha nem látott.. Napokig ott élt már az új világban, amikor egyszerre megtörtént a tragédia. Telefonhoz nyúlt a kis cselédlány, telefonhoz, amelyet eddig nem ismert, de most, mert kellett, reszkető kézzel felemelte a kagylót és belebeszélt a gépezet lelketlen tölcsérébe. S ebben a pillanatban a kis cselédlány, a fiatal színésznő csodálatos fölvillanással mutatta meg nagyszerű tehetségét. Ebben a pillanatban lett színésznő, amit a közönség is megérzett és amit olyan falrengető nyíltszíni tapssal jutalmazott, amely figyelemreméltó még nálunk is, a könnyen lelkesedés közönség világában. Az első páholyban akkor is Rákosi Jenő ült, aki mintegy jeladója volt a tapsnak. A színdarabot,amelyben a kis epizód történt, úgy hívták: Búzakalász, a színház, ahol ez lejátszódott, a Renaissance Színház volt, és a kis cseléd, az új színésznő, a faluról felkerült Marika, Somogyi Bogyó. A FOTOGRAFÁLÓ GÉP MASINÁJÁNAK lencséjét most beállítjuk a jelenbe. A kis Marussa, a kazáni cselédleány már benn él a városban Jelena Vladimirovnánál, egy tábornok özvegyénél és szive-lelke ott van az uj eseményeken, az uj tárgyakon, az uj muzsikán, amelyet lelke most hall először, de amelyet meg kell tanulnia, ha városi akar maradni. Tesz-vesz és sürog-forog és az uj élet lázában csillog a szeme. A kazáni nagy egyhangúság után jól érzi magát e lázas forgatagban és játékos kedvében felkapja a telefon kagylóját, amelyet játéknak tekint, de amint látta előkelő uraitól, ő maga is beleszól: — Halló, halló ! Ott én, itt ki ! Lent a nézőtéren felzúg a taps és a derű, mint napfény a tavaszban, önti el a székekkel teleültetett nézőtér mezejét. A fotografáló masina mintha hibázott volna és a kis orosz lányt belefotografálta volna abba a székbe, amelyet évekkel ezelőtt láttunk ott a Renessance Színházban. Akkor a Nagyalföld illata terjengett a jégben, most az orosz völgy nehéz sóhajtását érzed mindenfelé. Akkor Marikának hívták a kis cselédet, most Marusjának. De vájjon a nézőtéren ugyanazok ülnek-e, akik akkor, néhány évvel ezelőtt? úgy látszik igen, mert a telefonjelenetet követő pillanatban akkor is, most is Rákosi Jenő kezdette meg a tapsot. A kis cseléd is ugyanaz, Marika , Marusja, Somogyi Bogyó. A színpad láthatatlan fotografáló masinája szeret ilyen tréfákat varázsolni azok szeme elé, akik szeretettel fordulnak a színház és a színészek felé. LEMENT A MARUSJA első képe, most kell kijönnie Egyed Zoltánnak a függöny elé, hogy bejelentse a szerzőnek, Lev Urvantzovnak mondanivalóit. Marusját, a kazáni kis cselédlányt elkapja és megszédül az új élet orkánló vihara, nem tudja, mit tegyen, nem tudja, kinek adja oda a szívét azok közül, akik hozzá szívvel közelednek. Nem tudja, kié legyen, a tudósé-e, a katonatiszté-e, vagy a szolgáé, nem tudja, mit hozhat számára a jövő. Moszkvában, ahol a Marusja először színre került, ezt a problémát nem oldották meg, legalább is nem oldották meg teljesen, a szerző, Urvantzov megjelent a függöny előtt és megkérdezte a közönséget, hogy kinek adja oda a lányt, a tudósnak-e, a katonatisztnek-e, vagy a szolgának. A közönségnek azonban nem kellett feleletet adnia, mert a szerző elővarázsolta mind a három sorsot a színpadra. így játszották a darabot Moszkvában, így játszották Berlinben és így játsszák Budapesten is, ahol Urvantzovot, a szerzőt Egyed Zoltán, a rendező és fordító helyettesíti. Nagy kunszt ám az, függöny előtt megjelenni olyannak, aki azt nem szokta. A színésznek is évekig kell tanulni, hogy otthonosan érezze magát a közönség ezer szemének tekintetében. Nem csoda hát, hogy a szerzőt helyettesítő fordító egy kissé drukkolt és bizony meglehetősen sápadtan lép a függöny elé. De meleg szívvel mondja el mondanivalóit. Nincs semmi baj, pompásan átesett a színpadi szereplésén. Odakír azért mégis panaszkodik: — Lámpalázam van — mondja. — Ez lámpaláz? — kötekedik vele Boross Géza — ez barátom iólámpaláz. * MÉSZÁROS GÉZA ASSZONY is megjelenik már a Marussa színpadán. A közönség szívesen fogadja kedvenc színésznőjét. Hogyne, hiszen sok szép percet ajándékozott ő már a nézőseregnek a színpadról, amelynek hosszú esztendőkön keresztül egyik legkedvesebb tagja volt. Az első nyiltszini tapsot már megkapta. Zugott a taps, mint a jégverés. De azért Mészáros Géza mégis aggodalmaskodik odakünn az öltözők világában. — Gyerekek — mondja — szavamra mondom, drukkolok. — Ugyan mit drukkolsz — biztatja Toronyi — hiszen a közönség előtt máris nagy sikered van. — Igen — feleli Mészáros Gisa — de hátha levágnak a kritikusok! — Ettől meg aztán egyáltalán ne félj. Ki hallott volna már olyat,hogy a Mészárost vágják le? PLATÓN MAGÁNTANÁR ALAKÍTÓJÁNAK, L. Toronyi Imrének, mondhatom, rendkívül a sikere. A nagy jelenete után percekig tapsolják, pedig ha tudná a nézőtéren ülő nagyérdemű közönség, hogy Toronyinak láza van és betegen küzdi végig az előadást. De az erő legyőzi a betegséget és a színpadon mint a makk, olyan egészséges Toronyi, csak az öltözőben, ahol nem látja senki, fekszik a láztól kipirult arccal, a kereveten. — Olyan beteg vagyok, hogy alig tudok a lábamon egyenesen állni — panaszkodik. — Nem baj, — mondja nevetve Bársony István, a Marussa kitűnő Ivánja, — ha nem állsz egyenesen, azt fogják hinni, hogy te vagy a pizai ferde — Toronyi. Marussa Lew Urwantzov színműve Bemutatja ma este az Új Színház A siker alighanem nagy lesz. Ami lehet magánügye a színházi vállalatnak, amikor olyan darabot adat elő, amelynek egyetlen, célja és szankciója az üzleti eredmény, de több annál, fia olyan decens eszközökkel megcsinált, becsületesen elgondolt s komoly, intencióju munkáról van szó, mint a Marussa. Maga az a tény, hogy ez az emberszeretettől s megéitetődöttségtől áthatott lelkes ábrándozás közel négy óra hosszat lekötötte a tegnap esti főpróbaközönség figyelmét s nemi egyszer hosszantartó tapsokat forralt ki belőle, elegendő ahhoz, hogy az ember örüljön neki, örüljön annak, hogy így is lehet hatásos darabot írni, irodalmi szándékkal, artistaszámok nélkül, hálószobához nyodalmak nélkül, tömeges, boldog össze- házasítások nélkül s általában a stupidságok nélkül, mikben manapság a színpadszerűség leglényegesebb kritériumát szeretik látni. Nem mintha a Marusia olyan nagyigényű s nagytávlatú dráma volna, sőt, lehet mondani, nem is dráma. Inkább csak egy érzelmes ember elandalodása azon, hogy mi minden lehet az ilyen „pikánsarcú“, temperamentumos, fogékony kis szolgálóból, aki a darab előjátékában még a faluról felkerült parasztleány friss félszegségével ül le a tudós urfi mellé, hogy imi, olvasni tanuljon. A három felvonás, mely ezután következik, a három különböző út, melyre a leányt a véletlen szoríthatja. S a három út, amilyen különböző, mégis egy a végében: abban, hogy a leány azé lesz, akit szeret. Ez a leány nemcsak hőse, hanem úgyszólván egyedüli témája, mozgatója is a darabnak; mondhatnám, a darabnak annyi értelme, annyi emberi tartalma van, amennyit ez a leány az egymás mellé felsorakoztatott szituációkban kihoz belőle. És Somogyi Erzsi, ki a Marussa főszerepét adja, nagyon sokat hoz ki. Először is az analfabéta parasztszolgálat —, azzal a ropogós, rusztikusan kamaszos modorral, azzal a csodálkozós ügyefogyottsággal, amelynek a Búzakalász-ban első nagy sikerét köszönhette. S játékának nagy bravúrja éppen abban áll, hogy a következő felvonásokban, a következő három variációban egészen másmilyen tud lenni, anélkül, hogy elvesztené a kontaktust az előjáték parasztszolgáló-figurájáva. Mint a tudós urfi felesége, meghiggadt,kiművelt fiatalasszony, szeretni valóan kispolgári szolidsággal a modorában, melyet csak a gyerekes öröm s a nemesi miliőben érzett zavartság tör meg. A paraszti vonás a külsőségekből eltűnik s csak a jókedv nyers frisseségében s az idegek erősségében marad meg, lappangóan és mégis mindig érezhetően. Van itt egy jelenete, mikor elbúcsúzik férje családjától, mely kitessékelte — egy jelenete, melynek minden szava szinte felkínálja a könnyhullatást, az olcsó elérzékenyülést és olcsó pátoszt — és ő mégis fegyelmezett marad s kemény, a bu-csuszavakat is nyugodtan mondja, magyarázza végig; pusztán a megbántott ember, csípős agresszivitása vonul végig a hangján, olyan megindító fájdalmassággal, mint akár a legféktelenebb kitörés. Később mint kokott, majd mint a fűszeressé avanzsált inas felesége, szintén igy marad meg parasztinak s igy tud közben mindig más is lenni; folytonosan éreztetve a distanciát, mely közte s az egykori szolgáló közt fennáll, állandó rezignációval s valami irtegviseltséggel a mozdula, falban, — amelyet a maga ’ ragyogó emberformáló készségével egyik jelenetről a másikra, egyik percről a másikra gyúr át szerelmes álmodozássá, vidám részegséggé, keserves panasszá, utálkozássá. Gazdag tehetségének új oldalai, pályájának új lehetőségei nyíltak meg a közönség előtt, amely sok lelkes nyiltszini tapssal ünnepelte. Toronyi Imre a tudós szerepében remek. Nem olyan szerep ez, melyben a színésznek nagyon sok tennivalója van: nagyjában mindig egyformának kell lennie: nagyképűség nélkül komolynak, nemesen közvetlennek, letompítottan úrinak. S Toronyi mindvégig ilyen. Bár indulatos jelenése alig van, mindig érdekes, egyszerűen azért, mert annyira szimpatikus tud lenni. A hangja diskozziv, hétköznapi,s az akcentusai mégis melegek . 9. oldal Az Osmala kiadó 4, esetleg 6 szobából álló II. emeleti helyiség Kolinsk, vagy latisnak V., Mérleg-utca 12. Az Esti Kurír tábora: a magyar polgárság I PÉLE MÉLENE (Kék Madár) u .1, Nagymező-utca 30 T. 292 — 83. * E Fütty & Viktor A MAGYAR ÁGION Ritta Violetta___________ VÁROSI SZINHÁZ Május 12. II, este y» nyolc órakor Május 11-én pénteken este Vfi órakor , Jivnrknvlft ff tik a w,cn" -frrsrfr■ kŭ’r“s "? , ' i.~, llUn BASTIEH UHU BOSTIEHHE Farkas Imre uj dalosjátéka w. a, Mozart operája Ma este S órakor a MARUSJA premierje ^ VI., Révay-u. 18. UJ SZÍNHÁZ Tel.: T. 214—22.