Esti Kurir, 1928. november (6. évfolyam, 249-272. szám)

1928-11-03 / 249. szám

ELŐFIZETÉSI DÍJ: EGY HÓRA 2.40 P., NEGYEDÉVRE 7.20 P. EGYES SZÁM ÁRA: 10 F. CSEHSZLOVÁ­KIÁBAN KB. 1.20. JUGOSZLÁVIÁBAN 2V1 DINÁR, AUSZTRIÁBAN 20 GR. ROMÁNIÁBAN 6 LEI FŐSZERKESZTŐ: RASSAY KÁROLY SZERKESZTŐSÉG: VI., ARADI UCCA 8 TELEFONSZÁM: 261—41, 261—42, 261—43, 268—28 KIADÓHIVATAL: VL. TERÉZ-KÖRÚT 24/K. S­EM. TELEFONSZÁMOK: 122—88 és 254 — 05 VL ÉV­FOL­YAM BUDAPEST, 1928 NOVEMBER 3 SZOMBAT 2­4 9. SZÁM Ukrán merénylet Prágában a lengyel követ ellen ■ i 1 ............ mmmmm Zeppelin-mámorban sz Németország PÁRT VAGY PROGRAM Írta: RASSAY KÁROLY Egy hete annak, hogy a Független Nemzeti Demokratapárt képviselői fel­oszlatták a parlamenti pártot és ezáltal lehetővé tették, hogy a jövőben, bár más formában együtt­működhessenek azok, akik a politikai célok és eszközök tekin­tetében azonos felfogást vallanak. Az egyik képviselő úr, aki ezt a határozatot elfogadta, negyvennyolc óra múlva attól visszalépett. Ez a körülmény lényegesen hozzájárult a helyzet jótékony tisztázá­sához és ékes bizonyságát nyújtotta an­nak, hogy mily lényeges különbség volt a pártban együtt­működő képviselők kö­zött a politikai és társadalmi kötelezett­ségek helyes megítélésében, őszintén sajnálom, hogy ezekről a kérdésekről nyíltan kell szólanom. A kikerülhetetlen halás lebonyolítását jóízlésű emberek lehetőleg maguk között intézik el. S­gy látszik, ebben az esetben ez nem lehet­séges. Kénytelen vagyok tehát minden bántó szándék nélkül őszintén feltárni azokat az okokat, amelyek arra kény­­szerítettek, hogy a Független Nemzeti Demokratapárt néven létrejött politikai alakulat vezetőségétől visszalépjek. Azt hiszem ezzel egyben megadtam azokat az indokokat is, amelyek politikai bará­taimat vezették, amikor ezen az útón követtek. A dolgok előzménye visszanyúlik 1926 nyarára, amikor a második nemzet­gyűlés életének utolsó időszakát élte. A frankhamisítás körül kifejlett szeren­csétlen politikai kampány után az ellen­zék a teljes szétesés képét mutatta. .Vázsonyi Vilmos halála után a demo­krata pártnak mindössze két képviselője volt a nemzetgyűlésen. A másik töredék­párt a Kossuth-párt volt. E két párton kívül jelentékeny számban foglaltak he­lyet a parlamentben azok az ellenzéki képviselők, akik pártonkívül állottak. Ezzel szemben az ellenzéki közvélemény parancsolólag követelte az egységes front megalkotását és ez a gondolat végre megértésre talált a parlamentben szétszórt ellenzéki képviselők körében is. Így jött létre 1926 nyarán az új ellenzéki párt, az „Országos Balpárt“, amely a fő­városban levő demokrata körökre való tekintettel Budapesten, mint „Független Nemzeti Demokrata Párt“ alakult meg. Az új párt engem bízott meg a párt szer­vezésével és politikájának irányításával. Nyíltan megmondottam, hogy én ezt a feladatot csakis azzal a feltétellel válla­lom, hogy az új párt túlemelkedve helyi szempontokon, céljául tekintse minden szabadelvű és demokratikus elem össze­fogását és így az alkotmányos élet sza­badságának visszaállítása esetében al­kalmas legyen a kormányzat felváltá­sára is. Azok a vidéki kerületekben megvá­lasztott képviselőtársaim, akik az Orszá­gos Balpárthoz csatlakoztak, ugyanezt a feltételt állították, fel. Budapest de­mokratikus polgársága előtt számtalan gyűlésen, össze­jövetellül hirdettem ezt a programot, amely oly megértésre talált, hogy kénytelenek voltak a közhangulat előtt azok is meghajolni, akik egy-egy kör által nyújtott helyi értékű pozíció­jukat féltették az új alakulástól. Az új párt így megkezdhette végre szervezke­dését. Veszprémben, Szegeden, minde­nütt felekezeti és­ társadalmi különbség nélkül zászlaja alá sorakoztatta az ellen­zéki polgárságot. megindult országos szervezkedésnek ,szerre véget vetett a kormányzatnak itt' a ténye, hogy meg­­lepetésszerüleg^ '­eloszlatta a nemzetgyű­lést és kiírta a választásokat. Az általá­nos választások eseményei ismeretesek. Az Apponyi Albert gróf által világcsuf­­jának nevezett választójogi rendszer pá­rosulva a hatalom illegális eszközeinek kíméletlen igénybevételével, legázolta az ellenzéket. A nyílt szavazásos kerületek­ben az Országos Balpárt egyetlen man­dátumhoz sem tudott jutni. Azok a kép­viselő tagjai, akik éveken keresztül bát­ran képviselték a nemzetgyűlésen a de­mokratikus programot, mindannyian el­buktak a hatalommal való nyílt küzde­lemben. Az általános politikai konzek­venciáktól eltekintve, súlyos aggodalom­mal töltött el ez az új helyzet az általam vezetett párt jövője iránt is. Rajtam és Hegymegi-Kiss Pál barátomon kívül a párt képviselői mind a budapesti listán kerültek be a parlamentbe. Tartottam attól, hogy ez a körülmény újra felsza­badítja azoknak a köröknek a törekvé­sét, amelyek kicsinyes féltékenységből, apró számítgatásokból az egyetlen pol­gári ellenzéki pártot vissza akarják szo­rítani abba a keretbe, amely a pártot fő­városi, vagy még célzatosabb beállítás szerint terézvárosi párttá minősíti. E perctől kezdve tehát kénytelen voltam minden erőmet arra fordítani, hogy a nevemmel összekapcsolt pártnak reorga­nizálásával, új elemeknek a bekapcso­lásával és mindenekfölött egy komoly, harmonikus parlamenti működéssel a pártot kiemeljem a fenyegető elszigetelt­ségből és alkalmassá tegyem az országos ellenzéki közvélemény képviseletére. Nem akarok rekriminálni. Még sokkal közelebb vannak az elmúlt másfél év eseményei, mintsem, hogy szükség volna azoknak felsorolására. Egyszerűen megállapítom, hogy rajtam és a velem azonos felfogást valló politikai barátai­mon kiinl álló okokból ez a törekvésem hajótörést szenvedett. Két leküzdhetetlen akadállyal találkoztam. Az egyik volt az az előttem érthetet­len, naiv felfogás, amely a demokratikus politikát, mint valami családi hitbizo­­mánnyt akarta kezelni egy szűkköri-kis társaság igazgatásában. Míg én a demo­kratikus politikát országos szervezkedés­sel új értékeknek a bevonásával, széles rétegek bekapcsolásával erőssé akartam tenni, addig egyesek, talán jóhiszemű, de szűk látókörű felfogással már nem is Budapest, hanem annak egy kis ke­rülete, vagy talán méginkább egy kerü­leti körének falai közé akarták eltemet­ni. Sem én, sem barátaim nem adhattuk magunkat oda ehhez az öngyilkos poli­tikához. Nem fogadhattuk el a Teréz­város egyik politikai körét, a demokrá­cia fémjelző hivatalának. A másik akadály, amely lehetetlenné tette, hogy az új párt eredeti hivatását betöltse, a parlamenti csoport tagjai kö­zött a parlamenti harcmodor formáját il­letően jelentkező véleménykülönbség volt. A helyzet őszinte feltárásánál itt még kényesebb helyzetben vagyok. Minden képviselőnek önálló joga parlamenti működésénél az irányadó szempontokat megszabni. Ezért csak a választóinak felel. Nem tartom lojálisnak tehát, hogy ebben a tekintetben részletekre kiterjedő kritikát mondjak. De talán nem is szük­séges. Fel kell tételeznem, hogy a köz­vélemény, amely egyfelől megtisztel az­zal, hogy közel egy évtizedes politikai működésemet figyelemmel kíséri, más­felől pedig kényszerű tanúja, az utolsó másfél év eseményeinek , ezeket a kü­lönbségeket önmaga megállapíthatja. Azt hiszem, ezzel őszintén rámutattam azokra az okokra, amelyek elhatározá­somnál vezettek. Vissza kellett vonulnom egy párt vezetésétől, hogy annál nagyobb erővel és a siker lehetőségével képvisel­hessem a párt elveit és azt az elgondo­lást, amelynek érdekében a párt vezeté­sét elvállaltam. Ugyanez a helyzetem a demokratikus polgárság felé is. Évek óta küzdök a mai kormányzat klikkpolitikája ellen. Nem honorálhatom ezért a klikkuralomra tö­rekvést az ellenzéki oldalon sem. Vissza kellett vonulnom tehát egy ilyen fanakrim­­­isztikus alapon működni­ akaró párt ve­zetésétől, hogy szabad kezet nyerjek az ellenzéki polgárság széles és országos alapon való megszervezésére. Sokat em­legetik azt a több mint félszázezer buda­pesti polgárt, aki a legutóbbi választá­soknál leszavazott arra a pártprogramra, amelynek zászlaját Budapesten Sándor Pál tisztelt barátommal tartottuk. Azt hiszem, talán szerénytelenség nélkül ál­líthatom, hogy e polgársággal való kap­csolatunknak nincs szüksége közvetí­tőkre. Én sohasem tévesztettem szem­­elől Budapest demokratikus polgárságát, amellyel nehéz és vigasztalan időkben forrottam össze. De nem engedem eltérí­teni magamat attól a meggyőződéstől, hogy csak úgy szolgálhatom becsülettel e polgárság érdekét, ha nem tévesztem szem elől azt a sok százezer polgárt sem, akik Szegeden, Debrecenben, Kaposvá­rott, Nagykanizsán és szerteszéjjel az or­szágban sóvárogva várják, hogy végre méltó keretet kapjon az a politikai hit­vallás, amelyhez a nehéz időkben min­den erőszakkal szemben híven kitartot­tak. Végzetes rövidlátás az, amely e sok százezer demokratikusan gondolkodó polgárt egyik, vagy másik budapesti klub falai közé akarja beszorítani. Akik ezt nem akarják belátni, azok nem előmoz­dítói, hanem akadályozói a szabadelvű és demokratikus ellenzéki politikának. r Óriási győzelmet aratott az angol munkáspárt a londoni községi választáson London, november 2. Csütörtökön tartották meg Angliában és Walesban a községtanácsi választásokat, amelyek a munkáspárt nagy győzelmével végződ­tek. A munkáspárt az eddigi eredmények szerint 101 mandátummal növelte eddigi mandátumai számát, amivel szemben a konzervatív párt 58, a liberális párt 13 és a pártonkívüliek 30 mandátumot veszhettek.

Next