Esti Kurir, 1929. május (7. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-18 / 111. szám

Szombat, 1929 május 18 H­aIIó!... Ili Budapest! As Esíi Kurír ráeMójci . . . ^SSIlujii i'r 11 ■‘■■■■f irVi 'fii' 'p:!17.'g.‘i _ Hétfő, kedd, szerda, csütörtök. A hét rosz­­szul kezdődött. A varsói közvetítés nem sikerült. •" Először, légköri viszonyokban kerestük az okát, de bécsi és berlini jelentésünk pompás átvitelről számol be. Így tehát a hibát a ma­gyar közvetítésben kell keresni. Hihetően az a telefonhuzal volt az oka a recsegő, ropogó és gyakran kihagyó varsói műsornak, amely Varsót összeköti Budapesttel. Kár volt az es­tért, ami elé nagy reménységgel nézett az or­szág rádiós közönsége, főként a kisgépek tulajdonosai, akiknek ritkán van alkalmuk külföldi vétel­­íren gyönyörködni.­­ A keddi nap rendkívüli nehézségek között telt el. A Lakihegy felett dühöngő vihar hat óra tájban befejeztette a rádió műsorát. A fellegek csak akkor vonultak el, amikor már cigánymuzsikára került a sor és így sem Móricz Zsigmond felolvasását, sem a műsoron szereplő három kis Herczeg­­darabot nem hallottuk. — Szerdán este ko­moly művészet produkciójában volt alkalma gyönyörködni a rádiózó közönségnek. Nyolc órakor hangverseny volt, amelynek keretében Hubay Jenő, Stefániai Imre, Gábriel Fe­renc, Zsolt Nándor és Zsámboky Miklós működ­tek közre. — Csütörtökön a horvát da­losok megígért hangversenyét nem közvetítette a rádió. Csak a Stúdióból hallgathattunk né­hány számot, amelyet a horvát dalosok na­gyon szépen adtak elő. Dolly Ferenc, H. Horváth Éva és a Brigton Boys jazz-zenekar. 8. Ábrányi Emil: A magyar nyelv. Költemény. Szavalja P. Márkus Emília. .9. Ope­rett-paródia. Előadja Pethes Sándor és Dénes György. 10. „Ma a föld Isten kalapja*. Népdal Hangszerelte Fricsay Richárd. Előadja a hon­­védgyalogezred zenekara. Vezényel Fricsay R. — 3.15: Másfél óra könnyűzene. (Zenekari hangver­seny.) Vezényel Polgár Tibor. 1. Buchner Antal: Levente-megnyitó. 2. Gajáry: Részletek a «Kis katonák» c. operettből. 3. Gr. Majláth József: Keringő. 4. Pécsi: Magyar dalegyveleg. 5. Salver Béla: Egyszer voltam a bálban. 6. Moréna: Jo­­hann Strauss spielt auf — egyveleg. 7. Rosen­­kranz: Viribus unitis — induló. — 4.45: Pontos időjelzés, időjárásjelentés. — 5.00: A Magyaror­szági Munkásegyletek Szövetsége hangversenye. 1. a) Marschner: Éji dal. b) Karvaly: Három hol­land népdal. c) Scheu: A munka dala. Énekli a Budapesti Kültelki «Remény» Dalkör vegyeskara. Vezényel Krén Géza karnagy. 2. a) Grieg: Új föld felé (zongorakisérettel és bariton­szólóval). Zongorán kisér Polgár Tibor. A baritonszólót énekli Stajrits Sándor hangversenyénekes. b) Hoppé:­ Csillagos az éjjel nagyon... c) Farkas Nándor: Rózsa van a keblén... d) Huber: Csere­bogár, sárga cserebogár... e) Dr. Ujj: Kakuk­madár. Énekli: a Budapesti Könyvnyomdászok Dalköre férfikara. Vezényel dr. Ujj József, orszá­gos karnagy. 1­6.00: Bodán Margit magyar nóta­estje. «Vándorbot, hegedű, meg egy tarisznya nóta]. VII. rész. (Blaha Lujza és a népszínmű aranykora.) Rádióra írta: Kubanyi György. Kisér Magyari Imre és cigányzenekara. Bodán Margit ezredik magyar nótájának eléneklése alkalmából az igazg. nevében Gyula diák üdvözli a művésznőt. 7.00: Részleges sporteredmények. — 7.10: Papp Viktor méltatja Kerner Istvánnak szerepét a ma­gyar zeneművészet fejlődésében. — 7.30: Az Opera és a Filharmóniai Társaság díszelőadása Kerner István főzeneigazgató, az Operaház örökös tagja művészi pályafutásának 40-ik évfordulója alkalmából. I. rész: A Filharmóniai Társaság hangversenye. Utána kb. 8.45: Időjelzés, részle­tes sport- és lóversenyeredmények. — 9.00: A honvédgyalogezred zenekarának hangversenye az Angol-parkból. Vezényel Fricsay Richárd. 1. Dvo­rák: „Piros-fehér-zöld",1 induló. 2. Waldteufel: Éljen a tánc, keringő. 3. Balfe: Nyitány a „Ci­gánynő" c. operából. 4. Oldenbach: Részletek „Hoffmann meséi" c. operából. 5. Fahrbach: Vá­rosligeti tavon. Majd: Sovánka Nándor és cigány­zenekarának hangversenye. Kedd, május 21­ ­.15: Hangverseny. — 11.00: A budapesti rend­őrzenekar fúvósegyüttesének hangversenye a Vi­gadó-térről. (A Dunakorzó-kávéház terrasza.) 1. Müller: Kossuth-induló. 2. Borzó: Losonc vég­romlása. (Jelenetek az 1848—49. szabadságharc­ból.) 3. Szőllősy: Kossuth-egyveleg. 4. Rákóczi­­megnyitó. 5. Wagner műveiből — kis ábránd. — 4.00: Asszonyok tanácsadója. (Arányi Mária elő­adása.) — 5.10: Ifj. Radics Béla és cigányzene­karának, hangversenye. — 6.25: Budavár vissza­foglalásának nyolcvanadik évfordulója. 1. Molnár Endre felolvasása: ,A szabadságharc tavaszi had­járata és Budavár visszafoglalása". 2. a) Bujdosó huszár nótája; b) Nemzetőrnek álltam Rózsikám; c) Aradi rab dala; d) Nagy sarlósnál előőtt áll egy huszár. Énekli: Pusztai Sándor, a m. kir. Opera­ház művésze. Zongorán kisér: Polgár Tibor. 3. a) Honvédtüzér temetése; b) Vörössipkás zászlóalj dala; e) Magyar emigránsok dala; d) Ús Buda gyermeke fel szaporán. Énekli: Pusztai Sándor. — 7.25: A „Karenin Anna" c. opera cselekményé­nek elmondása és az előadás szinlapjának felol­vasása. — 7.30: Az Operaház „Karenin Anna" előadása. — 10.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hí­rek. Majd: Farkas Jenő és cigányzenekarának hangversenye. TELEFON HÍRMONDÓ: A mű­sor minden nap azonos a rádió műsorával. Budapest Ünnepnap kivételével mindennap: 9.30 és 12.25: Ti­reké**— 12.00: Déli harangszó az egyetemi templomból és időjárásjelentés. — 1.00 és 4.45: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. Péntek, május 17­ ­.00: Harsányi Gizi mesél a gyermekeknek. — 4.45: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hírek. —5.10: Ballet-délután. (Zenekari hangverseny.) Vezényel: Berg Ottó karnagy. — 6.00: Hans Gött­­li­ng dr. németnyelvű előadása: «Von meiner letz­­ien Reise*. — 6.50: Móricz Zsigmond felolvasása: • Könyv és irodalom*. — 7.25: A «Végzet ha­talma* Című opera cselekményének elmondása és az­ előadás színlapjának felolvasása. — 7.30: Az­­Operaház «Végzet hatalma* cimü előadása. Opera 4 felvonásban, 7 képben. — Utána, körül­belül 10.30-kor: Időjelzés, időjárás jelentés, hi­-nek és lóversenyeredmények. — Majd: Rigó Jancsi és cigányzenekarának hangversenyt. .Pénteken a rádióban Móricz Zsigmond felolvasása: Könyv és irodalom — ----------------------------------—— .is Szombat, május 18­ ­.15: Hangverseny. Közreműködik: Fazekas­­Klára (zongora), Pataky Lili (hegedű) és Láng­­i­ Jolán (ének). — 12.05: Grafofonh­angverseny. :1. Strauss: Wiegenlied. (Elisabeth Schumann). 2. Ittig­o: Szerenád. (Gigli.) 3. Brahms: Immer leiser. (Mr Elena Gerhardt.) 4. Tosti: Nont, amo piu. (Per­tuio.) 5. Lajtha: Hej rózsa rózsája. (Dr. Molnár­­címre.) 6. Kodály: Egy kicsi madárka. (Palló I­re.) 7. Lányi: Tavasz elmúlt. (Palló Imre.) 8.­­ Dr. Sándor: Cső, cső, kukoricacső. (Palló Imre.)' 9.' Sousa: Stars and Stripes, march. (Sousa Bánd.) - IQ. Sousa: Fairest of the Fair. (Sousa Bánd.) 11­ . 'leike: Kameráden, Marsch. (Katonazenekar.) • 12. Ganne: Lorraine, Martel. . (Katonazenekar.) '\i— 6.00: A Központi Statisztikai Hivatal elő­adása. Janik Gyula dr.: .„Baromfitenyésztésünk.** - &.10 A Kisfaludy Társaság irodalmi délutánja. 1. f Költemények. Irta és felolvassa: Szabolcska Mi­hály, a Kisfaludy Társaság r. tagja. 2. ősz: Elbe­­­szélés. Irta: Voinovich Géza, a Kisfaludy Társaság ír.­ tagja. Felolvassa Kéky Lajos, a Kisfaludy Tár­­saság r. tagja. 3. Bibliai Történetek. Versek. Irta és felolvassa: Szász Károly, a Kisfaludy Társaság orr tagja. —­6.00: Orbán Sándor magyar nótákat énekel, nagyváradi Bura Sándor és cigányzené­­, karának kíséretével. — 7.00: Surányi Miklós fel­olvasása: '«Könyv és közönség.* — 7.35: Opera­ház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. Ve­zényel Berg Ottó karnagy. 1. Cherubini: Ali baba :«•— m­egynyító. 2. Wagner: Siegfried idyll — szim­fónikus költemény. 3. Jamefeld: Preludium. 4. Brüh: Kel Vidrei, adagio, gordonkaszóló. Zene­kari kísérettel előadja Csuka Béla, a K­t. kir. Operaház szóló gordonkása. 6. Beethoven Vili, szimfónia. — ft.Oil: A budai dalárda hangverse­nye. Vezényel Szeghő Sándor karnagy. — 11.00: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. — Majd: Horváth Gyula és cigányzenekarának hang­versenye. Vasárnap, május 19­ ­.00: Református istentisztelet a Kálvin-téri templomból. Prédikál: dr. Ravasz László püspök. . — 10.00: Egyházi zene és szentbeszéd a Belvá­rosi Plébánia templomból. Szentbeszédet mond Páter Bangha Béla S. J. Az ének- és zenekar Kö­rtig Péter szegedi konzervatóriumi igazgató Missa Soleffinis-ét mutatja be. (Budapesten először.) A graduale es sequentia Josef Gruber, az offertó­­rium­ pedig Max Filke szerzeményei. A szólóré­­­szeket Micsey Józsa, Borús Pál és Dobos Endre éneklik. Orgonái: Kereszthy Jenő. Vezényel: Har­­math Artúr. — 11.15: Evangélikus istentisztelet a Deák-téri templomból. Prédikál: dr. Raffay Sán­dor bányakerületi püspök. Énekszámok az új Du­nántúli énekeskönyv szerint 236 és 249. — 12.25. Pontos,­időjelzés, időjárásjelentés. — Majd Szim­fonikus zenekari hangverseny. Vezényel Unger Ernő, karnagy, a Zeneművészeti Főiskola ta­nára. Közreműködik: Szabó Lujza, a m. kir .operaház művésznője és felvinci Takács ’ Alice hegedűművésznő. 1. Haydn: Üstdob szimfó­nia (G-dur) négy tételben. 2. Mihalovich: Holdas lét... Zenekari kísérettel énekli Szabó Lujza. 3. Mozart: Török induló. 4. a) Csajkovszky: Bar­­­carolla. b) Dvorak: Humoreszk. 5. Verdi: Violetta nagyáriája a „Traviata" c. operából. Zenekari­­ kísérettel­­énekli Szabó Lujza. 6. Ztubay: Csárda­jelenet. Zenekari kísérettel előadja: felvinci Ta­kács Alice. — 3.30: Náray Andor gazdasági aka­démiai rendes tanár: „A lefölözött tej értékesíté­sének módjai". — 4.00: Rádió szabadegyetem. 1. a) Schubert: Salve Regina, b) Josquin de Prés: Rev vera Virginitas. Előadja a Cecília Kórus. Ve­zényel: Bárdos Lajos karnagy. 2. Witz Béla, a Magyar Cserkészszövetség országos elnöke, az O. T. T. tagjának előadása: „A sport jellemnevelő hatása". 3. a) Ó dicsőséges Asszonyság (XVI. szá­zad), b) Pázmány Péter himnusza, c) Lotti: Ra­gina coeli. Előadja a Cecília Kórus. Vezényel Bár­dos Lajos karnagy. 4. „Pünkösdi népszokások". (Dr. Solymossy Sándor egyetemi magántanár.) Utána: Pontos időjelzés, időjárásjelentés. — 5.25: Részleges sporteredmények. — 5.35: Vidám dél­után. Rendező: Hegedűs Tibor, a Vígszínház ren­dezője. 1. Kovács Andor konferansza. 2. „Színész­­népnél szolgálok". Tréfa, írta: Kőváry Gyula. Személyek: A Színész — Gőzön Gyula. Juli, szoba­leány — Berky Lily. 3. Roland Róbert magán­számai. (Hangszerutánzatok.) 4. „A szigorú Theo­­dor“. Valószínű történetbe. Irta: Zágon István. Személyek: Theodor doktor — Abonyi Tivadar Koko —■ Simon Gizi, Sára asszony — Vágóné Margit. 5. Kállay Angéla énekszámai gitárkiséret­­tel. 6. Pataky Irén magánszámai. 7. „A recept". Kis vígjáték. Irta: Szomarházy István. Személyek: A patikus kisasszony — Horváth Éva, A zerge-tol­­lás úr — Gőzön Gyula, öreg szolga — Hajnal György. 8. Szász Ila magánszámai. 9. „Szerenád", énekes játék, írtál Török R. A dalokat Bura Sán­dor és cigányzenekara kiséri. Előadja: Berky Lily, Gőzön Gyula, Abonyi Tivadar, Hajnal György és Pataki Irén. — 8.40: Sport­eredmények és lóversenyeredmények. —­ 8.00: Előadás a Stúdióból. „Bolond Istók". Né­pies daljáték előjátékkal, 3 felvonásban. Petőfi: „Bolond Istók" c. költeménye nyomán írta: Sas Ede és Bihari Ákos. Zenéjét Szerzette Szabados Béla. Rendező: Hegedűs Tibor, a Vígszínház ren­dezője. Vezényel: Polgár Tibor karnagy. Szemé­lyek: Balázshalmy György — Sik Rezső, Treszka, unokahuga — Harsányi Gizi, Balázshalmy Gábor — Tihanyi Béla, Ágnes, a leánya — Lészay Kató, Boriska, Ágnes szobaleánya — Nagy Izabella, Bo­lond Istók — Cselényi József, Késmárky Kázmér — Szalay Gyula, Gergő, Késmárky kocsisa — Ma­­tány Antal, Jablonka János — Horti Sándor, Prsipek Kristóf — Hajagos Károly, Czajlik — Szentes János, Pruzsinszky — Gárday Lajos, Mo­­lola — Zólyomi Jenő, Mihály számadó — Ár­­kossy Vilmos, András, öreg bojtár — Pesthy Kál­mán, Bandi, kisbojtár — Gaál Dezső, Ferkó, csi­kós — Jalo­­­zky László, Pali, csikós — Bondy István, Sári — Gárdos Kornélia, Sidi — Monos­­tory Margit, Kati — Káposi Kató, —• Panni — Méhely Mária, Násznagy — Pártos Dezső. — Utána kb. 10.35. Időjelzés és időjárásjelentés. — Majd: Pertis Jenő és cigányzenekarának hang­versenye. r &br Mindennél jobb és olcsóbb! A gondosan összeválogatott @jf WATER koHoldsorozat megsokszorozza készüléke­k teljesítményét! | Kapható minden ráálóü­zletben Hétfő, május 20­ ­.00: Újsághírek, kozmetika. — 10.00: Egyházi zene a Budavári Koronázó Főtemplomból. Liszt Ferenc «Koronázó mise». A magánszólamokat Kostyál Sarolta, dr. Paulovics István és Gottner János éneklik. Hegedűszóló Tirczka Lóránt. Or­gona: Sárkány Sándor. Vezényel Sugár Viktor kormányfőtanácsos. — 11.30: Rádiómatiné a Vá- Városi Színházból. Rendező: Laszgallner Ernő, a Magyar Rádió Újság főszerkesztője. 1. Nyitány. H. Berlioz: «Magyar induló] (Rákóczi), Faust kárhozata. (Játssza a m. kir. 1. honvádgyalogez­­red zenekara. Vezényel Fricsay Richárd zeneügyi igazgató. 2. Forró Pál konferál. 3. Éjjeli szere­nád. Scenirozott magyar népdalok. Énekli Kő­szegi Teréz és Cselényi József, Pertis Jenő és ci­gányzenekarának kíséretével. 4. Weigand Tibor énekel. Zongorán kisér Polgár Tibor. 5. «Ti­vadar a szellem]. Bohózat. Irta Paizs Elemér. Szemé­lyek: A férj — Gőzön Gyula. A feleség — Berky Lily. Szobaleány — Berky Kató. 6. Fricsay Ri­­chard: «Magyar ábránd* (tárogatószóló). Elő­adja a honvédgyalogezred zenekara. Vezényel Fricsay Richárd. 7. «Fáj, hogy magának semmi sem fáj*. Énekes, táncos jelenet. Közreműködik: Végig Európáim — BÉCS. 11.00: Délelőtti zene. Műsor: M. Uhl: Unter dér Friedehsflagge, Einödshöfer: Fürt in St. Moritz, Tschaikówsky: Phantasie aus „Jo­lailthe" Germans: Nell-Gwin, Rachmaninoff: Ele­­gié; W.’ Spirk: L. Siede: Dér Rosa-Tiebesbrief; R. Wagner: „Lohengrin", Ed. Lato: Serenade fúr Violöncello; E. Seriig: Frühling jst’s, Sorertade; Nagyfái: Zwéi Tanziiedér aus dér Operetté „Die Rosén des Palalins"; A. Pepök: Hast du dein Herz vergebeh?, Á. Popper: Blücs-Blond, E. Waldteufel: Borcherl: Was euch gefallt, H. May: Zu Bremen in Ratskeller: R. Fali: Meine liebe Lola. _ 4.00: Délutáni hangverseny. Műsor: Eng­land: Matrosentanz; Frankreich: G. Bizet und J. Offenbach: Farandole und Cancan; Norwegen: E. Grjeg: Norwegischer Tanz; Deutscher Volkstanz: Fr. Schubert: Deutsche Tanze; Ungarn: E. Kál­mán: Csárdás-zene; Italien: Maquott: Tarantelle; Jugoslawien: Tanze: Lehár: Danilo, Kolo: Sél­iancica, Kolo; Srbjanka, Kolo; Tschechoslowakei (Böhmen): A. Dvorák: Slasvisclier Tanz: Oster­­reich- E Kremser; „Aus den Bergen", Landler; Volkstanz von Ober- und Niederösterreich, Karn­­ten, Steiermark, Tirol; Joh. Strauss; Áh dér schö­­nen blauen Donau, Walzer. — 8.00: Kari Morre: «S. Nuller» népszinmii. Utána: Esti hangverseny. BARCELONA: 9.05: A házizenekar hangverse­nye. 10.05: Az Unión Rádió műsora. BERLIN. 5.00: Ötórái teazene. — 8.05: „A fe kete láda" hángjáték. Utána tánczene. BELGRÁD. 5.30: Jazz-bartd. — 8.35: Hegedü­­hangvefseny. —- 10.00: Cchov: „A medve eimu vigjátéka. — 10.35: Népdalok harmonikakiséret­tel- , . , BRESLAU. 4.15: Slágerrevü, zenekari hangver­seny. — 7.50: Dialógok. — 8.15: Kellemes pün­kösdi üdvözletek, zenekari hangverseny. — 10.30: Tánczene. BRÜNN. 8.00: Dvorák «Rusalka* cimü .operája. — 10.55: Éttermi Zene. DAVENTRY EXPERIMENTAL. 6.35: Tóm Kin niburgh (basszus) hangversenye zenekari kiséret­tel. 8.00: Vaudeville-est. — 9.00: Szimfónikus hangversenv. FRANKFURT. 8.00: Népszerű hangverseny. — 9.00: Lehár: «Die blaue Mazur» cimii operettje. — Utána tánczene. GENUA. 9.00: Zenekari hangverseny. — 10.00: Tánczene. HAMBURG. 5.00: Szórakoztató hangverseny. — 6.00: Zenés rádiótóborzó. — 11.00: TáncZené közvetítése. KATOVIC. 8.00: Esti hangverseny. — 11.00 Tánczene. KOPENHÁGA. 8.20: Szimfónikus hangverseny. _ 9.20: Tánczene. — 10.10: Szórakoztató zene. KASSA. 7.20: Dvorak •Rusalka* Cimü operája. — 10.30: Magyarnyelvű közlemények. KÖLN. 8.00: Vidám est. — Utána tánczene. KÖNIGSBERG. 8.10: Blum­enth­al «Grosstadt­­luft» című vígjátéka. 10.30: Szórakoztató- és tánczene. KRAKÓ. 5.55: Hangverseny. — 8.00: Esti hang­verseny. — 11.00: Éttermi zene. LEIPZIG. 8.00: Ist Mr. Sh­öwen zu Territeilen? hangjáték. ---11.00: Tánczene. LONDON. Daventry. 7.30: Knid Cruickshank (alt) és Tom Pickering hangversenye zenekari kí­sérettel. — 11.00: Tánczene. MILÁNÓ. 5.00: Rádió-kvintett. — 7.00: Jazz­band. — 8.30: P. Mascagni «Lodoletta» című ope­rája. — 11.00: Jazz­band. MÜNCHEN. 5.05: Martha Mayerhans dalestje. — 6.00: Hans Allmendinger citerahangverseny. — 7.30: Zenekari hangverseny. Utána tánczene. NÁPOLY. 8.45: Egy opera közvetítése a S. Carlo-színházból. OSLO. 8.00: A házizenekar hangversenye. — 10.05: Harmonikahangverseny. — 10.35: Tánc­zene. PÓZÉN. 8.00: Dvorák: „Sainte Ludmilla" című oratóriuma. —­ 10.45: Rádió-kabaré. — 12.00: Esti hangverseny. POZSONY. 6.10: Bábszínház. — 7.00: Dvorak: „Rusalka­” címü operája. — 10.55: Kávéházi zene. PRÁGA. 6.30: Dvorák: «Rusalka» címü operája. — 10.55: Kávéházi zene. RÓMA. 8.45: A finánczenekar hangversenye. STOCKHOLM. 6.00: Karének. -­ 7.00: Régi tánczene. — 8.00: Rádió-revü. — 11.00: Tánczene. STUTTGART. 4.30: Tánczene. 6.55: Svájc és Németország futballmérkőzésének közvetítése. — 8.30: Esti hangverseny. —­ 9.00: Rádió-kabaré. — 10.30: Tánczene. TURIN. 8.55: Zenekari hangverseny. — 11.00: Kávéházi tánczene. TOULOUSE. 8.30: Szimfonikus hangverseny. — 8.55: Szavalatok. — 9.00: Katonazene. — 9.15: Dalok. — 9.45: Tánczene. VARSÓ. 4.00: Gramofonzene. — 8.00: Esti hangverseny. — 11.00: Táncze­ne közvetítése. ZÁGRÁB. 9.00: Szórakoztató zene. Vasárnap, május 19 Bécs. (519.9 m., 20 kv.) 10.20: Orgonahangver­seny. — 11.00: A „Wiener Symphonieorchester" hangversenye. — 16: Délutáni hangverseny. Mű­sor: Mozart: Ouvertüre zur Oper «Don Juan»; Jos. Strauss: Rudolfsklange, Walzer; Flötow: Phantasie aus der Oper «Martha»; R. Wagner: Siegmunds Liebe Slied a. d. Oper­a Die Walküre*; E Nevin: Narcissus, Intermezzo; Micheli: Baby spielt Seidat, humoristischer Marsch; O. Jasche: Papa, das Kind ist so made, aus der Operette „Revanche"; J. Lött: Der Zinnhusar. Charak­­terstück; Kálmán: Orientalische Tanzphantasie aus der Operette ,Die Bajadere*. Ziehrer: Der Traum des Reservisten, Tongemalde. — 6.40: Erns Lissauer saját műveiből olvas fel. — 7.20: Trió-est. Műsor: P. Tschaikowsky zongora-trió op. 50. A-moll. — 8.00: Operai közvetítés. A milá­nói Scala vendégjátéka. Utána esti hangverseny. BARCELONA. 9.15: A házizeneka­r hangver­senye. — 10.00: Eusebio Carasusán (tenor) hang­versenye. BERLIN. 4.30: Szórakoztató Zene. — 8.00: Zenekari hangverseny, Schwartz Vera közremű­ködésével. — Utána Szórakoztató- és tánczene. BELGRÁD. 8.25: József Luk est és karének. —­ 10.05: Jazz-band. BUKAREST. 6.15: Szórakoztató zene. — 9.00: Dalok. —1 9.30: Hegedühangverseny. — 10.15: R. \ Díjtalanul felülvizsgáljuk rádiókészülékét Dénes Testvérek Rt., VI. Teréz­ körút 26 oldal

Next