Esti Kurir, 1929. június (7. évfolyam, 121-145. szám)

1929-06-23 / 140. szám

12. oldalt:su­temr Vasárnap, 1929 junius 23 ­ Súlyos betegen játszott tegnap Ferenczy Ká­roly. Ferenczy Károly, a népszerű szülész tegnap oly szerencsétlenül ugrott le a villamosról, hogy súlyos inrándulást kapott. Betegen ment be a szín­házba, minthogy azonban a Mit susog a fehér akác című­ operettben szereplőhelyettest nem tud­tak találni, Ferenczy kénytelen volt szerepét sú­lyos betegen, nagy lázzal eljátszani. Még igis is sikere volt. * Hindemith — mindenütt... Berlinből jelen­tik: Hindemith, a hipermodern zeneköltő Napi újdonság című­ új operáját most mutatták be Berlinben. Az operát eddig nem kevesebb, mint huszonegy dalszínház kötötte le előadásra. Frankfurt, Magdeburg, Darmstadt, Dortmund, Krefeld, Erfurt — most mind Hindensith-operát játszik. Föld Mátyás döntő sikert vár a Nem tudok én zsidó nélkül élni táncoperett­től A Budapesti Színház fennállása óta nem áldo­zott annyit egy operett kiállítására és szereposz­tására, mint a Nem tudok én zsidó nélkül élni! pesti táncoperettre. A sikerért Föld Mátyáson kí­vül: Brodsz­ky Miklós, a Szökik az asszony! zene­szerzője,­ Márkus Alfréd két új, szenzációs tánc­­számmal, Eisemann Mihály, a Miss Amerika ope­rett nagytehetségű zeneszerzője, Radó József, a Régi jó Budapest és Gazdag leány operettek te­hetséges komponistája, Szántó Mihály, a Mit su­sog a fehér akác jeles zeneszerzője, a közkedvelt Bachman­n, továbbá sok népszerű dal szerzői: dr. Róth Béla, Garai Imre és Stepát Jenő szállnak síkra. Jegyek a szerdai bemutatóra és a követ­kező előadásokra egész nap a pénztárnál és a városi jegyirodákban előre válthatók. (*) Új nyári orfeum alakult. A Clarus kert­­helyiségben­ (P­ákóczi­ út 15) új nyári orfeum ala­kul, amely fél kilenc órai kezdettel estéről estére rendkívül nívós és szórakoztató előadásokat fog tartani, bár belépő díja csak nyolcvan fillér. A műsor főszereplői Sarkadi, Radó, a Békeffy­­quartett,­­ Rietvas, Somogyi Adrienné, Resoll, Vi­­dos Jenő, Kálmán Manci, Dénes Manci, Lya and Georg, Tinió és Finto. Megnyitó előadás ma szombaton. (*) Ma szombaton este a Zsidónő előadásán lépnek fel Flesch Ella és Manowarda József a Városi Színházban. Aki az előadás kezdetéig, jövő évi bérletét egy havi bérleti összeg lefizetése mel­lett megváltja, egyidejűleg a Zsidónő előadására díjmentes jegyet kap. Nem bérlők részére leg­drágább hely 7 pengő. További díjmentes előadá­sok a fenti feltételek mellett: Flesch Ella és Ma­nowarda József együttes vendégfelléptével: hol­nap, vasárnap este: Faust, június 25-én kedden: Aida, június 2­-án, szerdán: Varázsfuvola. Nem bérlők részére helyárak: 96 fillértől 7 pengőig. (*) A Névtelen asszony — Bisson világhírű drámája holnap, vasárnap délután mérsékelt helyárakkal a Budai Színkörben. Ren­dM­­­I amerikai óceánjáró,luxushajóval Triesztből június 14-től augusztus 5-ig Itihán, Konstantinápoly, Cyprus, Rhodos, Kis-Ázsia, Palesztina stb. Egységes osztály! A hajón 3 fedélzeti uszoda Felvilágosítással szolgál és prospektust küld: COSSILSCH LINE Budapest VII, Thököly-ist 2 — IV, Váci-utca 29 Csodaszép bútorok raktáram túlhalmozása miatt melyem leszállított árban: Háló .... 300 P-től, dúsan faragott................... 750 P-től Fbédle. 440 P-től, 12 részes ...........................1050 P-től Urlszoba 410 P-től, velourv. bőrgarnitúrával ... iOOQ­P-től részletre isi butorgy­árosnál Ilollány­istea 37 tiegiHi©dérsa©lbfo lakások Üzlethelyiségek, irodahelyiségek és rak­tárak a város különböző helyein, elfogadható ked­vező feltételek mellett azosmalra Madók Bővebbet: „C¥KLOP« ÉPÍTŐ SS.-T. Budapest, IV. ker., Régiposta­ utca 7—9 rak­ked- A Vígszínház jövő hete: minden este A Volga -spár A jövő szezonra szóló bérlet nagy sikere A Víg­színházban az utószezon n­agy sikere. Félix Gandera pompás zenés vígjátéka, A Volga-bár estéről estére zsúfolt nézőtér előtt kerül színre. A jövő hét minden estéjén ez a nagy siker foly­tatja fényes pályafutását Titkos Ilona, a Gólli-pár, Rajnai G­ibor és az­ együttes többi kitűnő művészének fellép­tével. A Vígszínház Gazdasági Hivatalában rendkívüli kereslet és érdeklődés mutatkozik az 1929/30. szezonra szóló bérleti akci­ó iránt. Az évad fo­lyamán 10 előadásra, 10 különböző darabra, havonta 1 előadásra szól­ó bérlet, mely nincs fix naphoz kötve, hanem a bérlő hétfőtől péntekig terjedő időben szaba­don választhatja az előadás napját. A bérlet tu­­lajdonosát 33%-tól 40%-ig terjedő árengedmény illeti meg, ezenfelül egy sereg más kedvezmény is, amiről a Vígszínház Gazdasági Hivatala (V., Pannónia­ u. 1. Telefon 238—52) ad tájékoztatást. A mozgóképszínházak mai műsora ANDRÁSSY-MOZGÓ (Gsengery-utca 39, Andrássy-új sarok Tel.: Ak­t. 261—73): Sárga karmok között. Egy újságíró kalandjai Kínában 8 felv. — Detektív. Vígjáték ( felv. Kari Damie és Georg K. Arthur) — Miss Calestina. Busdeszk. — Híradó. (5, ^48 és Mi 10.) ÁSTOR-MOZGÓSZÍNHÁZ (Akácfa-u. 4, Rákóczi-ut sarok, a Nemzeti Színházzal szemben. Telefon: József 278—03). Gondanyó. Sudermann világhírű regénye 10 felv. (Mary Carr, Grete Mosheim és Wilhelm Dieterle.) — Paradí­­­csom. Szerelmi történet 8 felv. (Milton Sills, Betty Bronson és Noah Berry.) — Egy elefánt, meg egy fél. Burkszk 2 felv. — Sziámi ökör. Burk­szk 2 felv. (5, M-S és 1 410, vasár- és ünnepnap: 4, 6, 8 és 10.) BELVÁROSI MOZGÓ (IV., Svál­yi­ u. 21. Tel.: Aut. 833-29). A titokzatos kilencujjú. Detektiv-dráma 7 felv. (Harri­­son Ford.) — Kilencedik parancsolat. Vígjáték 7 felv (Phylis Haver.) — Ördögfióka. Vadnyugati történet 6 felv. (Buzz Börtön.) (5, 148 és Mild.) BODOGRÁF-MOZGÓ (József-körút 69. Telefon: 1. 381—76). A rajnaparti várkastély. Dráma 8 felv. (Henry Portén.) — Vasöklü Jön. Kalandor történet 7 felv. — Szerelem a vadnyugaton. Vidám cowboytörténet 7 felv. (Rex Bell.) 0/25, 7 és Ma 10.) ELIT (V., Lipót­ körút 16. Telefonszám: Lipót 961—51). Égő asszony. Budapesti regény 10 felv. (Olga Csellova.) — A legvidámabb özvegy. Vígjáték 7 felv. (Laura la Plante.) (Előadások: mindennap: 5. és Mil0.) FORTUNA MOZGÓ (Rákóczi út 22. Telefon: 1. 325-83). Új hímek! Fekete test, fehér sapka. Dráma 7 felv. — Bércek lovasa. Kalandortörténet 7 felv. — Dodó, az utolsó mohikán. Burleszk 6 felv. — Szaravutás Holly­woodban. Burle­szk 2 felv. — Fox-hiradó. (5,348 és 310.) KERTMOZGÓ (Vilma királynő- és Aréna-út sarok. Telefon: Aut. 130—17). Egy táncosnő regénye. Nagyvárosi főrjénél 8 felv. (Lil Dagover, Lucie Höflick­ és Harry Halm.) — Biztosítsa magát hűtlenség ellen. Vígjáték 7 felv. (Vera Reynolds és Harryson Ford.) — Fő a hozomány. Bur­­leszk. — Angol híradó. — Katonazene. (Folytatólagos előadások 8 és 10 órakor.) Pénztáraid tás 5 órakor. OLYMPIA (Erzsébet-körut 26. sz. Telefon: József 429—47). Casanova szerelmei. 12 fejezetben. (Iván Mosjoukine.) — Dráma a kastélyban. Egy anyasziv története 8 felv. (Olga Csehova és Hans Adalbert v. Schlettow.) (Előadások va­sárnap is: 4, 6, 8 és 10.) ORIENT-MOZGÓ (VI., Izabella­ utca és Aradi utca sarok. Tel.: Aut. 150—87). Az ötödik osztály. Színmű 8 felv. (Lóth fia, Latabár Árpád és Verebes Ernő.) — A név­telen utas. Megható történet 8 felv. (Charles Variér.) — A hontalan hős. Dráma 9 felv. (Emil Jannings és Eve­­lyn Brent.) — Híradó. (5, 7 és 1410, vasárnap 3 órától.) ORION FILMSZÍNHÁZ (IV., Eskü-ut 1, az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél. Tel.: Aut. 831—02). A nyomorultak. Hugó Victor világhírű regénye filmen, 2 részben és 16 felv. I. rész: Jean Valjean. II. rész) Cosette Marius. (Gab­riel Gabro és Sandra Milowand­i.) — Biztosítás hűtlen­ség ellen. Amerikai vígjáték 7 felv. (Vera Reynolds­ és Hamson Ford.) (7 és M'10. Vasárnap: M'5, 7 és M'10.) TAMARA-PARKMOZGÓ (Múzeum-kórut 2. Tel.: 1. 374-90). Magyar híradó. — A riporterek gyöngye. Egy riporter kalandja 7 felv. (Monty Banks.) — Pátria-világhiradó. — Koldusdiák. Milecker világhírű operet­tjének filmválto­­zata 10 felv. (Harry STedtke, Eszterházy Ágnes, Verebes Ernő és Hans Junkermann.) (Folytatólagos előadások kezdete 8 és 10 órakor.) TIVOLI-MOZGÓ (VI., Nagymező­ utca 8. Tel.: Aut. 230—49). Az, elsodort ember. Dráma 9 felv.­ (Emil Jannings.) — A macska. Vígjáték 8 felv. (Clara Bow és Charles Ro­­gers.) — Ferkó a tengeren. Slágerburleszk. — Híradó. (5, 148 és Máló, vasárnap 3 órától.) UFA FILMSZÍNHÁZ (Teréz­ körút 60. Tel.: L. 921-32 és Lipót 9­21—33). Szombaton: Csak egy napig! Híradók. — A marokkói kémnő. (Jetta Goudal, Várkonyi Mihály és Joseph Schildkraut.) — Aszfalt. N­FA-film. (Betty Amann és Gustav Fröhlich.) Stephanides Károly dirigál. — ( G. 928 és 1410.) Pénztárnyitás d. e. 11—1-ig és d. u. előadás előtt egy órával. Jegyrend: telefonon egész nap. Vasárnap: Csak egy napig! Évzáró műsor! — Híradók. . — Magyar rapszódia. Az UFA világhírű Pommer-álmje. (Dita Parlo, Lil Dagover, Willy Fritsch és Heltai An­dor.) Stephanides Károly dirigál. (4, 6, 8 és 10 órakor.) —— «wb—B—iriniwtifira1 ont ár. mim iiimhw ■im-ibm Zongorák Jk Legjobbak, legnagyobb választék, legolcsóbban sspSit REMÉNYI, Király­ utca 58. 11 . Csodaszép URISZOBA mely áll: könyvszekrény, íróasztal, karosfotel, valódi bőr­­kanané és ta­lálók, ebédlők, mesés kivitelben, meglepő két fotel a BOwr olcsón. Aradi­ u. 12. Műbutor-lerakat BÚTOR 20 HAVI készítmény RÉSZLETRE^5”2' C­ORVIN BÚTORCSARNOK B Dohány­ utca­­Q Közalkalmazottak szállítója 4 A SZÍNHÁZAK, KABARÉK HETI" MŰSORA’ SZÍNHAZAK VASÁRNAP d. u. VASARNAP este HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASARNAP d. u.­­ VASARNAP este Városi Színház (3,­­418) ......— Faust Mit susog a feh. ak. Aida Varázsfuvola A Volga-bár Trubadúr Bohémélet Mit sus. a feh­. akác. Vigszinház (3, 8)..................................... A Volga-bár A pók A Volga-bár A Volga-bár A Volga-bár A,, Volga-bár A Volga-bár— Royal Orfeum (Vig 9) ................................— Nyári kabaré Nyári kabaré Nyári kabaré Nyári kabaré— Budai Színkör (3, VígS)........................... Névtelen asszony Szökik az asszony Szökik az asszony Szökik*!Az asszony Szökik az assz.­ Szökik az asszony Szökik az asszony Budapesti Színház....................................— 1 IK­lMH Nem tudok é­n zsidó­­ nélkül élni Fővárosi Operettszínház (144, 8) . .--­A pók Nyári kabaré A pók _ A pók Nyári kabaré Szökik az asszony _ A pók Nyári kabaré­­ A pók A pók_ 7^^ |^|\. A vasárnapi budapesti lóversenyek A 40.000 pengővel dotált 2400 m­-es Magyar Derby, fenállása óta holnap kerül kilencedik íz­ben lefutásra. A háromévesek e nagy erőpróbá­ján ez alkalommal tizenegy telivér veszi fel a küzdelmet, nevezetesen Somogy (Csuta), Mungó (Szokolai), Beaupréau (Esch), Blanc (Hulme), Levine (Tuss), Sisakos (Blaskovits), Kitartás (Takács J.) Corvus (Szabó L. II.), Herakles (Gutái), Rabló (Esch II.) és Rögtön (Scheybal). Az esélyeket mérlegelve, elsősorban Beaupréau pártjára kell állnunk, mert hiszen a Pázmány Bocu­a­ménnek nem kevesebb, mint egy Király­­dij és egy osztrák Derby győzelmi teljesítménye van. Az elterjedt hírek szerint Beaupréau-nak a lábai aggályosak. Ezek a hírek úgy a Király-dij, valamint az osztrák Derby előtt is el voltak ter­jedve s m­íg az előbbi dijat, — ellovaglás követ­keztében — csak fejhosszal, az utóbbit már kö­zönséges kantélben nyerte. E két győzelmet min­denesetre magasra kell taksálnunk, azonban, ha a Pázmán-méni ez alkalommal vereséget szen­vedne, akkor azt csak annak tulajdoníthatjuk, hogy az ellenfelei akkor még nem voltak rend­ben. E feltevésünket alátámasztja egyrészt a Modepress eredménye, hol Herakles pozdorjává törte Ibikust, melyet viszont a Pázmán-mén a Királi­-díjban csak küzdelem után fejhosszal bírt megelőzni, másrészt, hogy a Pázmán-mén ellen tíz rivális mer kiáltani. Ellenfelei közül első­sor­ban Corvus-t kell említenünk, mely tavaly mesz­­sze fölötte állott s az osztrák Derby-ben állítólag nem volt rendben. De az sem lepne meg bennün­ket, ha Lucenbacher Miklósnak akár a Blanc-ja, akár J­evine-je vinné el a magyar kékszalagot. — Baldogle kancadisbeli futása istállótársaira m­in­­denesetre jó ajánló levél. Mindezek alapján mi Beaupréau, Corvus és Blanc között keressük a győztest. A program többi futamait a nagy esemény ter­mészetesen elhomályosítja, holott ilyen monstre mezőnyök már évek óta nem jelentek meg a budapesti pályán Lehet, hogy ez csak a Derby tiszteletére történik, de mennyivel magasabb fo­kon állana a magyar lóversenyüzem, ha a veze­tőség állandóan ilyen mezőnyökről gondoskodna. Az 1200 m.-es Szadi díj a bevezető szám, hol Für­wahr, Sólyom és Somali esélyei emelked­nek ki. A kétéves nyeretlenek versenye Clair, Lalique és Sudár között hozhat szép küzdelmet. A hétévesek versenyé­ben, ha itt indul, első­sorban a nagyratartott Alpine-xe­l kell számolni, egyébként Dánia 11., Bogdánfi és Régi nyár jöhet­nek figyelembe. A Hendikep­ ben Pitykés, Paródia, Horace, So­mali, Cortina és Anna úgyszólván teljesen ki­egyenlített papiresélyek s igy tisztán érzés dolga a nyerőre rámutatni. Végül a Welter-hendikepben Dömsöd és öreg Toncsi súlya igen kedvező, viszont Laokoon, Granada és Volumnia a klasszist képviselik eb­ben a gyönge társaságban. Jelöltjeink a következők: I. Für­wahr — Sólyom — Somali. II. Clair — Lalique — Sudár. III. Beaupréau — Corvus — Blanc. IV. (Alph­ic)—Dáma II.—Bogdáni­—Régi nyár. V. Pitykés — Paródia — Horace. VI. Hitch-idomitás — Laokoon — Volumnia. 9.15: Gramofonhangverseny. — 9.30: Hirek. — 9.45: A hangverseny folytatása. — 12.00: Déli ha­rangszó az egyetem téri templomból, időjárásjelen­­tés. — 12.05: A Rádió házitriójának hangversenye. — 12.25: Hirek. — 12.35: A hangverseny folyta­tása. — 1.00: Időjelzés, időjárás- és vízállásjelen­tés. — 2.30: Hirek, élelmiszerárak. — 4.00: „Asz­­szonyok tanácsadója". (Arányi Mária előadása.) — 4.45: Időjelzés, időjárás­, vízállásjelentés és hírek. —­ 5.10: Tót-magyar nyelvoktatás. (Ernyős József dr.) — 5.40: Parádi Jóska és cigányzenekarának­ hangversenye. — 7.09: Német nyelvoktatás. (Dr. Szentgyörgyi Ede.) — 7.45: Rádió amatőrposta. — 8.30: A középeurópai műsorcseresorozatban a wheni Stúdió műsorának közvetítése. Utána kb. 10.10: Időjelzés, időjárásjelentés és h­írek. Majd: Bachmann-jazz-band. A teljes heti budapesti, valamint külföldi részletes műsort pénteki rádiómellékletünkön közöltük. A RÉGI ISMERT , TAUBEH-PENZIÓ Zrt. kóser, mely a legkénye­sebb igényeket is kielégíti. Siófokom megnyit! Mielőtt máshol vásárol, saját érdekében tekintse meg VIKKER réz-és vasbútorgyár készitményeit Ágybetétek, kárpitosáruk, ágynemű és pantonok gyári árban. VII., Dohány­ utca 1. sz. Telefon: 424—12 R­ÁBIÓ. Szombat, június 22. 4.00: Novellák. — 4.45: Időjelzés, időjárás, hí­rek. — 5.10: Előadás az országos villamosításról. — 5.40: Operettrészletek. — 7.00: Massányi Ernő előadása: A csillagos égbolt. — 7.35: Hangverseny. Utána kb. 9.35: Időjelzés, időjárás, hírek, lóver­senyeredmények. — 9.50: Kuruc nóták, Teleki Sándor, dr. Kárpát Zoltán és Lugossy István köz­reműködésével­ összeállította­k: Halász G­yula. — 10.30: Cigányzene. j­a a rádióban: O­fi 8 U.3 3*3 Sül­­fék. Közreműködik Sándor Erzsi, Goda Gizella, Sándor­­ Mária, Komárom, 19 01. Palotay Árpád, Szende Ferenc, Székel­hidy Ferenc dr., Szilgyi Kálmán, a m. kir.­­ Operaház tagjaiból alakult ének- és zenekar. Vezényel : Ború Ottó. Vasárnap, június 23. 8.00: Újsághírek, kozmetika. — 10.00: Egyházi zene a Budavári Koronázó Főtemplomból. — 11.30: Evangélikus Istentisztelet a Bécsikapu-téri templomból. — 12.35: Időjelzés, időjárásjelentés. Utána: Szimfonikus zenekari hangverseny. Vezé­nyel: Unger Ernő karnagy. — 3.00: A Magyar Aeró Szövetség előadása. — 3.30: A földmivelésügyi mi­nisztérium rádió-előadássorozata. — 4.20: A „Ma­gyar Derby“ lóverseny lefutásának helyszíni köz­vetítése. — 4.50: Időjelzés, idő­járás jelentés. — 5.00: Rádió szabadegyetem. — 6.00: A honvéd­gyalogezred zenekarának hangversenye az Angol­­parkból. Vezényel: Fricsay Richárd. — 7.00: Hangverseny. Utána kb. 8.00: Sport- és lóverseny­­eredmények. — 8.25: Előadás a Stúdióból. „Új rügyek"” Tréfa. Vas Gereben anekdotáinak fel­használásával irta: Bosin Endre. — 9.15: Venczell Béla, az Operaház tagjának dalestje. Utána kb. 9.50: Időjelzés, időjárásjelentés és sporteredmé­nyek. Majd: Perics Jenő és cigányzenekarának hangversenye. Hétfő, június 24. | itthon | Q mindenkinek a leghőbb vágya. | Q Ilyet biztosíthat magán­a­k | | kertes 1 |J társasházainkban, a krisztinavá­­p­á­rosi „Attila-udvarban“ és ij a Horthy Miklós-úti „Árpád­- udvarban" 2 — 3 — 4 szobás X (5 adómentes, legszolidabb építkezésű, meglepő olcsó g­­­öröklakások | Q Hall, loggia, jövedelmező üzlethe- Cl e­lyiségek, kényelmes törlesztésre, ö Q Kívánatra illusztrált ismertető Q 0 A „Centrum" örszklaká­ ? I X sai a legkapósabbak ö 1 "CENTRUM" I Q HÁZÉPÍTŐ-ÉS INGATLAN VÁLLALAT M. SZ. Cs . BUDAPEST, HORTHY MIKLÓS­ UT 9 § g (9-12, 3—5-IG. TELEFON: JÓZSEF 442-25. SZ.) Q 4F& » n matracok, garnitúrák, sód-2? P S*S ÍT& fát roncsok stb- legolcsóbban, heti részletre is kaphatók. Kárpitosnál, VI., Jókai-tér 9.(Mozsár-u. sarok) bármilyen világos vagy legújabb divat­­szinte speciális eljárással, garancia mel­lett átfesti Foltos ruháját vegyi útón újjá varázsolja MÁTÉMÉ vegytisztító kelencfestőgyár . VII., Thököly­ út 28. Bejárat az udvarban

Next