Esti Kurir, 1929. október (7. évfolyam, 222-248. szám)
1929-10-22 / 240. szám
Ha már tönkre kell mennünk, menjünk becsülettel tönkre — ezzel indította meg Ferenc József a világháborút Napsütéses, ragyogó vasárnapon, 1914 június 28-ikán, délelőtt 11 órakor dördült el Szerajevóban arincip Gavrilo szerb diák browningja. A revolver két golyója nemcsak Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét, Hohenberg Zsófia hercegnőt terítette le, hanem felrobbantotta Európa békéjét is és lángba borította a világot. Négy hétig agonizált a béke. Rettenetes képet mutatott e hetek történetéről a kiásott diplomáciai akták retrospektív tükre. Hajszálon múlott a nagy világégés lokalizálása. Anglia és Németország diplomáciája még javában viaskodott — a felelősség alibi-igazolásáért, amikor a monarchia július 28-án, pont egy hónappal a szerajevói merénylet után, hadai 1914 július 29-én megszólaltak monitoraink ágyúi Belgrád alatt és ettől fogva négy és egynegyed évig dörögtek az ágyuk, ropogtak a fegyverek, sistergett a srapnell és repült a gránát, patakokban ömlött a vér a Dnyesztertől a Marneig és az Adriától a Kárpátokig. Milliónyi viruló fiatalember szenvedett hősi halált a mai gyászos jelenért, milliók szenvedtek a szibériai hadifogság jégmezein és a tropikus katlanok baraktáboraiban. özvegyek siralma, árvák panasza hasztalan ostromolta az egeket, ha végtelen nyomor és szenvedés lett úrrá a kulturvilágon. ifiért? Hadseregeink hadijelentései, a német Stein tábornok és a mi Höferünk harctéri napi beszámolói nap-nap után Diadalt diadalra hirdettek, és mégis négy év múltán a vesztett háború katasztrófába döntötte a hatalmas német bíródatát, darabokra tépte az osztrák-magyar monarchiát és Kegyetlen békediktá tum Csonka-Magyarországgá alázta bol, dog Nagy-Magyarországot... — ,,What is decreed must be." („Ami el van rendelve, annak meg kell történnie.") Ezzel a Shakespeare-idézettel intézi el T Hötzendorff Conrad, az osztrák-magyar hadsereg nagyemlékű vezérkari főnöke a béke és a háború viaskodását 1914 végzetes júliusában. És a ránkszakadt összeomlás katasztrofális napjaiban, amiközben emlékiratait írja, tépelődő filozofálásba mélyed a vesztett háború tragikus sorsú hadvezére, Conrad: — „Földgömbünk sok évezredes kialakulására visszatekintve — írja — lehet-e elzárkózni annak az elismerése elől, hogy a létharc a rugója minden fejlődésnek és minden átalakulásnak? Nem nyomja-e el kérlelhetetlenül az erős, egészséges fa a gyönge csemetét? Nem burjánzik-e el a gaz a virányon? Nem pusztítja-e el a növényevő állat a gyökeret, gyümölcsöt? A vadállat nem falja-e fel gyöngébbik társát? Hát még az ember! Irgalmatlanul pusztítja a növény- és állatvilágot. Ha létéről van szó, hatalma nem ismer más határt, csak a nála hatalmasabb erőt. A háború ujjongó mámora tobzódik Budapest, Bécs, Berlin közhangulatában, amikor 1914 július 25-én, szombaton este hatkor báró Giesl belgrádi követünk elhagyja Szerbia fővárosát. Kifejtette volna, hogy ugyanekkor és már előzetesen, a szerajevói merénylet óta eltelt négy hét alatt, mily sötét gondok és aggodalmak árnyalták Ferenc József és Conrad lelkét. 1914 július 28-án délután Károlyváros pályaudvarán, ahol a boszniai hadgyakorlatról érkező vonatra néhány percre megállt, kapja meg a szerajevói merénylet hírét Conrad. Azonnal telegrafált Bécsbe: „folytassam-e inspiriáló utamat vagy vonuljak-e be azonnal bécsbe ?“ A távirati válasz így szól: „legfelső parancsra vonuljon be excellenciád bécsbe,“ üzent Szerbiának. •Július 30-án mozgósított Oroszország, 31-én Németország, augusztus 1-én megtörtént a német hadüzenet Oroszország ellen, 3-án Franciaország ellen, 4-én német csapatok átlépték Belgium határát, ugyanakkor este Anglia hadat üzent Németországnak. Augusztus 6-án mi is átadtuk a hadüzenetet Oroszországnak, 12-én Franciaország és Anglia adta át hadüzenetét minekünk. Augusztus 23-ikán a japánok elvettek Kiaocsan gyarmatot a németektől, feleletül Németország és a monarchia háborút üzent Japánnak. És elkésetten, augusztus 21-én, mi is formális hadüzenetet küldtünk Belgiumnak. Hármasszövetséges-társunk, Olaszország és titkos szövetségesünk, Románia — kétes értékű semlegességet deklarált. Sohasem szelídül az emberiség összhangzatos, békés nyájjá. A harc oly régi és oly hosszú életű, mint maga az emberiség ...“ ... így ír Conrad, a monarchia haderejének szíve és esze — a nagy összeomlás után. De hogyan irt, hogyan beszélt azokban a sorsdöntő napokban, 1914 júliusában, amiközben a diplomácia a tárgyalások kulisszáival leplezte a háború elszánt elhatározását? Fűtötte-e a háborús mámort, amelybe a diplomácia mesterien ringatta bele Európa-szerte a közhangulatot, a központi hatalmaknál épúgy, mint az entente-államokban? Nem érezte-e előre annak az utólagos filozófiájának a tételét, hogy „a hatalom nem ismer más ftatárt, csak a nála hatalmasabb erőt? A hősök és a mártírok koszorúja egyaránt kijár Conradnak. Soha kedvezőtlenebb katonai és politikai körülmények között háború meg nem indult. Ezt Conrad hirdette nyíltan 1914 végzetes júliusában, noha a fegyveres leszámolást ő követelte. — A diplomácia feladata lett volna e körülményekkel számolni, vagy a nemzetközi helyzetet kedvezőbbre fordítani a háború számára — írja Conrad és hozzáfűzi: Mihelyt a diplomácia elvesztette a békét, — a katona számára más nem marad hátra, mint vállalni a hősnek a martíromságát, a háborút a kétszeres túlhatalommal szemben. A háború egész irodalmában nincs disszonáns hang Conrad megítélésében. Katona volt és mártír. Szive vérének hullása közben állt helyt a keserves poszton, ahova a Végzet rendelte, és beteljesedett rajta a legnagyobb tragikum, hogy katonai geniejének nemcsak az ellenség túlerején, hanem a diplomácia tehetetlenségén és a szövetséges hadvezetőségek belső egyenetlenségén kellett hajótörést szenvednie. Mint egy síri hang, úgy szólal meg 1914 júliusának gramofonlemezén az osztrákmagyar hadsereg vezető tényezőinek hangja: Conradé és Ferenc Józsefé... Reggelre Bécsben van. A vezérkari irodában kifejti munkatársai előtt és emlékirataiban pregnánsan így rekapitulálja Conrad a maga kényszerű felfogását: — A merénylet szerb üzelmek műve. Következménye: háború Szerbia ellen. De fenyeget a veszedelem, hogy Oroszországgal és Romániával is mint ellenféllel kell számolnunk. Nagyhatalmi pozíciónk presztízse forog kockán. Máris a tehetetlenség látszatát keltettük örökös engedékenységünkkel. Újabb engedékenység a monarchia délszláv, cseh, moszkv- 97. román propagandáját és olasz irredentáját szabadítaná csak nagyobb erőre, holott már recseg és ropog a monarchia szúette alapja. A kedvező alkalmat, sajnos, elmulasztottak régen. Akkor, 1908-ban, amikor sürgettem a leszámolást, nem hallgattak rám. Könnyű lett volna most azt mondanom — „Nem fogadtatok szót nekem a kellő idő sóm, szabaduljatok most magatok, ahogy tudtok a csávából." A kötelesség mást parancsolt. Berchtodltól már június 29-én este követeli Conrad a mozgósítást Szerbia ellen. — Nem gondolja, hogy forradalom tör ki? — veti ellene Berchtold. — Hol? — kérdi Conrad. — Csehországban — feleli Berchtold. — Ugyan! Ne üljön fel az ilyesminek! — jelenti ki Conrad. —. .. Július 5-ikén Conrad audiencián Ferenc Józsefnél... Kifejti, hogy a háborút Szerbia ellen elkerülhetetlennek tartja. — Igen. Ez igaz, — hagyja rá Ferenc Je-Tépelődő gonddal beszélt az uralkodó az audiencia további során is. Aznap halt meg hadseregünk egyik régi katonája, Leitner táborszernagy. Conrad közölte a hírt az uralkodóval: — Mindenki meghal, csak én nem tudok meghalni! — sóhajtott fel Ferenc József. — Hála Isten, felség! Boldogok vagyunk, hiogy él! — nyugtatta Conrad. — Jó, jó. De így végre egészen magára marad az ember ... Ferenc Ferdinándra került a szó aztán. Tépelődve szólt az uralkodó: — Voltak-e rossz sejtelmei? Szemrehányásokat teszek magamnak. Azt kérdezte tőlem elutazása előtt, ne fújja-e le az egész utazást? — Ezért csak nem tehet szemrehányást önmagának, felség? — Azt mondta: fél a nagy melegtől. — Az igaz. A meleget nem bírta ... Conrad ezután a statárium elrendelését kérte Boszniában. — Ilyet csak mozgósításkor lehet elrendelni, — tiltakozott hevesen Ferenc József. — Akkor már késői — jelentette ki Conrad. — Nem ... Lehetetlen! — viaskodott az uralkodó. — De mégis szükséges.— Én pedig nem rendelem el! Ezt már Ferenc József a legnagyobb izgalomban mondta. Mire Conrad: — Felséged parancsa szerint. Nekem kötelességszerűen javaslatba kellett hoznom. Még a boszniai statárium ellen is tiltakozott a békeszerető agg király és amikor a diplomácia a háború elkerülhetetlen helyzetét teremti meg, — lépésről lépésre szorulva vissza, a kényszerűség elhatározásában ezekkel a szavakkal adja meg Conradnak beleegyezését a háborúhoz Ferenc József: — Ha a monarchiának már tönkre kell mennie, hát legalább becsülettel menjen tönkre. Ferenc József szavai, melyeket Conrad idéz, ma is beszélnek és amit mondanak: a végzetes elhatározás tragikus voltának tudatát fedik fel az uralkodó részéről azokból a napokból, amikor Bécs, Budapest, Berlin e háborús elhatározás mámorában ujjongott. És megragadó szavakkal szolgáltat Conrad igazságot emlékirataiban Ferenc Józsefnek: — Nem volt árnyékfigura. Gyűlölködés, politikai rosszhiszeműség, lakájpletyka, fontoskodás és szenzációhajhászat akarat nélküli aggastyánnak tünteti fel Ferenc Józefet, mint aki Szerbia ellen a háborúba megfontolatlanul sodortatta bele magát. Vissza kell utasítanom, ha valaki — bárki legyen az, — az uralkodónak tenne szemrehányást a világházsef. — Ám hogyan akar háborút viselni, ha aztán mindannyian nekünk esnek, különösen Oroszország? — De hiszen Németország fedez bennünket? — válaszol Conrad. — Meg fogjuk tudni, kérdést intéztünk már hozzá — mondja Ferenc József. — És ha a német válasz igenlő, — háborút indítunk akkor Szerbia ellen? — vetette fel most a kérdést Conrad. Elgondolkodva válaszolt Ferenc József. — Akkor igen ... borúért. Birodalmának ellenségei által a végsőre kényszerített agg uralkodónak kétségbeesett elhatározása volt Ferenc József döntése és tisztában volt ennek a súlyával. "A monarchia diplomáciájának egy akkoriban szerepet vivő tagja, báró Szilassy, athéni követünk, igy világítja meg a célzást, mely a Ferenc József aggsági gyöngeségéről szóló pletykákra vonatkozik. — Még 1913 decemberében, az akkori balkáni válság elsimulása után, hosszú audiencián voltam Ferenc Józsefnél. Akkor még teljesen birtokában volt szellemi erejének, amely aztán későbbi súlyos betegsége következtében ugyancsak megváltozott... Ami ezen az audiencián legjobban meglepett, az a téves felfogása volt, ahogyan Berchtold külügyminiszterről vélekedett. Márpedig emberismeret volt a sorsza. Tragikum! . . . A külügyminisztériumban ujjongva fogadják Gieslt Ugyancsak Szilassy írja, hogy amikor Károly trónörökös később, már a háború folyamán, kérdőre vonta Conradot hogyan szavazhatott a koronatanácsban a háború mellett, — a következő lapidáris választ kapta? — Fenség, egy tábornok csak nem szavazhatott másként! Szilassy írja')még a következőket: — A külügyminisztérium csupa tűz és láng volt a háborúért. Csak attól tartottak, hogy Szerbia el találja fogadni az ultimátumot. De amikor ez a «szerencsétlenség" nem következett be és báró Giesl tábornok, belgrádi követünk', Bécsbe érkezett, ujjongva fogadták a külügyminisztériumban és ott is, valamint Conrad részéről gratulációkkal halmozták el Gieslt. Egy magasrangu külügyminiszteri tisztviselő igy lelkendezett: — Ezt magunkfajtájú diplomata igy nem tudta volna teljesíteni, erre csak katona tehetett képes! Ugyanezzel a katonával, báró Giesl-lel, így jegyzi fel egy beszélgetését Conrad július 8-ikáról: Báró Giesl e napon, — egy nappal az első közös minisztertanács után, amelyen valamennyi többi miniszterrel szemben Tisza még a háború ellen foglalt állást, — meglátogatta Bécsben Conradot és elmondta, hogy beszélt Berchtolddal és első osztályfőnökével, báró Macchio-val, majd ezeket mondta Giesl: Szerbia nem fogja követeléseinket elfogadni, háborúra kerül a sor és az időpont „ragyogó” erre. Conrad így felelt: — Na, olyan ragyogónak éppen nem mondható. Csak követeléseket ne támasszunk úgy, hogy azután engedjünk. Conrad: Ami el van rendelve, annak meg kell történnie Hogyan akar háborút viselni, ha mindannyian nekünk esnek? — kérdi Ferenc József három héttel a hadüzenet előtt Conradtól Ferenc József: Mindenki meghal, csak én nem tudok meghalni Oroszországgal, Romániával, Szerbiával és Montenegróval szemben nem vagyunk elég erősek — jelentette ki Conrad az első közös minisztertanács után Magán, a július 7-iki minisztertanácson , Onrád rámutatott arra, hogy 1908—9-ben ő sürgette a nekimenést Szerbia ellen, most a helyzet kétségtelenül kedvezőtlenebb, mint akkor. Tisza kérdésére kijelentette azt is, hogy