Esti Kurir, 1929. október (7. évfolyam, 222-248. szám)

1929-10-22 / 240. szám

Ha már tönkre kell mennünk, menjünk becsülettel tönkre — ezzel indította meg Ferenc József a világháborút Napsütéses, ragyogó vasárnapon, 1914 jú­nius 28-ikán, délelőtt 11 órakor dördült el Szerajevóban a­rincip Gavrilo szerb diák browningja. A revolver két golyója nemcsak Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét, Hohenberg Zsófia hercegnőt terítette le, ha­nem felrobbantotta Európa békéjét is és lángba borította a világot. Négy hétig agonizált a béke. Rettenetes ké­pet mutatott e hetek történetéről a kiásott diplomáciai akták retrospektív tükre. Hajszá­lon múlott a nagy világégés lokalizálása. Anglia és Németország diplomáciája még ja­vában viaskodott — a felelősség alibi-igazo­lásáért, amikor a monarchia július 28-án, pont egy hó­nappal a szerajevói merénylet után, hadai 1914 július 29-én megszólaltak monitoraink ágyúi Belgrád alatt és ettől fogva négy és egy­negyed évig dörögtek az ágyuk, ropogtak a fegyverek, sistergett a srapnell és repült a gránát, patakokban ömlött a vér a Dnyeszter­­től a Marneig és az Adriától a Kárpátokig. Milliónyi viruló fiatal­ember szenvedett hősi halált a mai gyászos jelenért, milliók szenved­tek a szibériai hadifogság jégmezein és a tro­pikus katlanok baraktáboraiban. özvegyek si­ralma, árvák panasza hasztalan ostromolta az egeket, h­a végtelen nyomor és szenvedés lett úrrá a kulturvilágon. ifiért? Hadseregeink hadijelentései, a német Stein tábornok és a mi Höfer­ünk harctéri napi beszámolói nap-nap után Diadalt diadalra hir­dettek,­­ és mégis négy év múltán a vesztett háború ka­tasztrófába döntötte a hatalmas német bí­ródat­­át, darabokra tépte az osztrák-ma­gyar monarchiát és Kegyetlen békediktá­­­ tum Csonka-Magyarországgá alázta bol­­, dog Nagy-Magyarországot... — ,,What is decreed must be." („Ami el van rendelve, annak meg kell történnie.") Ezzel a Shakespeare-idézettel intézi el T Hötzendorff Conrad, az osztrák-magyar had­sereg nagyemlékű vezérkari főnöke a béke és a háború viaskodását 1914 végzetes júliu­sában. És a ránkszakadt összeomlás katasztro­fális napjaiban, amiközben emlékiratait írja, tépelődő filozofálásba mélyed a vesztett há­ború tragikus sorsú hadvezére, Conrad: — „Földgömbünk sok évezredes kialakulá­sára visszatekintve — írja — lehet-e elzár­kózni annak az elismerése elől, hogy a lét­harc a rugója minden fejlődésnek és minden átalakulásnak? Nem nyomja-e el kérlelhetet­lenül az erős, egészséges fa a gyönge cseme­tét? Nem burjánzik-e el a gaz a virányon? Nem pusztítja-e el a növényevő állat a gyö­keret, gyümölcsöt? A vadállat nem falja-e fel gyöngébbik társát? Hát még az ember! Irgalmatlanul pusztítja a növény- és állatvi­lágot. Ha létéről van szó, hatalma nem ismer más határt, csak a nála hatalmasabb erőt. A háború ujjongó mámora tobzódik Buda­pest, Bécs, Berlin közhangulatában, amikor 1914 július 25-én, szombaton este hatkor báró Giesl belgrádi követünk elhagyja Szerbia fő­városát. Ki­fejtette volna, hogy ugyanekkor és már előzetesen, a szerajevói merénylet óta eltelt négy hét alatt, mily sötét gondok és ag­godalmak árnyalták Ferenc József és Conrad lelkét. 1914 július 28-án délután Károlyváros pá­lyaudvarán, ahol a boszniai hadgyakorlatról érkező vonatra néhány percre megállt, kapja meg a szerajevói merénylet hírét Conrad. Azonnal telegrafált Bécsbe: „folytassam-e inspi­­riáló utamat vagy vonul­­­jak-e be azonnal bécsbe ?“ A távirati válasz így szól: „legfelső parancsra vonuljon be excellen­ciád bécsbe,“ üzent Szerbiának. •Július 30-án mozgósított Oroszország, 31-én Németország, augusztus 1-én megtörtént a né­met hadüzenet Oroszország ellen, 3-án Fran­ciaország ellen, 4-én német csapatok átlép­ték Belgium határát, ugyanakkor este Anglia hadat üzent Németországnak. Augusz­tus 6-án mi is átadtuk a hadüzenetet Orosz­országnak, 12-én Franciaország és Anglia adta át hadüzenetét minekünk. Augusztus 23-ikán a japánok elvettek Kiaocsan­ gyarmatot a né­metektől, feleletül Németország és a mon­archia háborút üzent Japánnak. És elkéset­ten, augusztus 21-én, mi is formális hadüze­netet küldtünk Belgiumnak. Hármasszövetsé­­ges-társunk, Olaszország és titkos szövetsége­sünk, Románia — kétes értékű semlegességet deklarált. Sohasem szelídül az emberiség összhang­­zatos, békés nyájjá. A harc oly régi és oly hosszú életű, mint maga az emberi­ség ...“ ... így ír Conrad, a monarchia haderejé­nek szíve és esze — a nagy összeomlás után. De hogyan irt, hogyan beszélt azokban a sorsdöntő napokban, 1914 júliusában, ami­közben a diplomácia a tárgyalások kulisszái­val leplezte a háború elszánt elhatározását? Fűtötte-e a háborús mámort, amelybe a dip­lomácia mesterien ringatta bele Európa-szerte a közhangulatot, a központi hatalmaknál épúgy, mint az entente-államokban? Nem érezte-e előre annak az utólagos filozófiájának a tételét, hogy „a hatalom nem ismer más ftatárt, csak a nála hatalmasabb erőt? A hősök és a mártírok koszorúja egyaránt kijár Conradnak. Soha kedvezőtlenebb kato­nai és politikai körülmények között háború meg nem indult. Ezt Conrad hirdette nyíltan 1914 végzetes júliusában, noha a fegyveres leszámolást ő­ követelte. — A diplomácia feladata lett volna e körülményekkel számolni, vagy a nemzet­közi helyzetet kedvezőbbre fordítani a háború számára — írja Conrad és hozzáfűzi: Mihelyt a diplomácia elvesztette a békét, — a katona számára más nem marad hátra, mint vállalni a hősnek a martí­­rom­ságát, a háborút a kétszeres túlhata­­lommal szemben. A háború egész irodalmában nincs disszo­náns hang Conrad megítélésében. Katona volt és mártír. Szive vérének hullása közben állt helyt a keserves poszton, ahova a Végzet ren­delte, és beteljesedett rajta a legnagyobb tra­gikum, hogy katonai geniejének nemcsak az ellenség túlerején, hanem a diplomácia tehe­tetlenségén és a szövetséges hadvezetőségek belső egyenetlenségén kellett hajótörést szen­vednie. Mint egy síri hang, úgy szólal meg 1914 júliusának gramofonlemezén az osztrák­­magyar hadsereg vezető tényezőinek hangja: Conradé és Ferenc Józsefé... Reggelre Bécsben van. A vezérkari irodá­ban kifejti munkatársai előtt és emlékiratai­ban pregnánsan így rekapitulálja Conrad a maga kényszerű felfogását: — A merénylet szerb üzelmek műve. Kö­vetkezménye: háború Szerbia ellen. De fenye­get a veszedelem, hogy Oroszországgal és Ro­mániával is mint ellenféllel kell számolnunk. Nagyhatalmi pozíciónk presztízse forog koc­kán. Máris a tehetetlenség látszatát keltettük örökös engedékenységünkkel. Újabb engedé­kenység a monarchia délszláv, cseh, moszkv- 97. román propagandáját és olasz irredentá­ját szabadítaná csak nagyobb erőre, holott már recseg és ropog a monarchia szúette alapja. A kedvező alkalmat, sajnos, elmulasztot­­­­tak régen. Akkor, 1908-ban, amikor sür­­­­gettem a leszámolást, nem hallgattak rám.­­ Könnyű lett volna most azt mondanom­­ — „Nem fogadtatok szót nekem a kellő idő­­ sóm, szabaduljatok most magatok, ahogy tud­tok a csávából." A kötelesség mást paran­csolt. Berchtodltól már június 29-én este köve­teli Conrad a mozgósítást Szerbia ellen. — Nem gondolja, hogy forradalom tör ki? — veti ellene Berchtold. — Hol? — kérdi Conrad. — Csehországban — feleli Berchtold. — Ugyan! Ne üljön fel az ilyesminek! — jelenti ki Conrad. —­. .. Július 5-ikén Conrad audiencián Ferenc Józsefnél... Kifejti, hogy a háborút Szerbia ellen elkerülhetetlennek tartja. — Igen. Ez igaz, — hagyja rá Ferenc Je-Tépelődő gonddal beszélt az uralkodó az audiencia további során is. Aznap halt meg hadseregünk egyik régi katonája, Leitner tá­borszernagy. Conrad közölte a hírt az ural­kodóval: — Mindenki meghal, csak én nem tudok meghalni! — sóhajtott fel Ferenc József. — Hála Isten, felség! Boldogok vagyunk, hiogy él! — nyugtatta Conrad. — Jó, jó. De így végre egészen magára marad az ember ... Ferenc Ferdinándra került a szó aztán. Tépelődve szólt az uralkodó: — Voltak-e rossz sejtelmei? Szemrehá­nyásokat teszek magamnak. Azt kérdezte tőlem elutazása előtt, ne fújja-e le az egész utazást? — Ezért csak nem tehet szemrehányást ön­magának, felség? — Azt mondta: fél a nagy melegtől. — Az igaz. A meleget nem bírta ... Conrad ezután a statárium elrendelését kérte Boszniában. — Ilyet csak mozgósításkor leh­et elren­delni, —­ tiltakozott hevesen Ferenc József. — Akkor már késői — jelentette ki Conrad. — Nem ... Lehetetlen! — viaskodott az uralkodó. — De mégis szükséges.­­— Én pedig nem rendelem el! Ezt már Ferenc József a legnagyobb iz­galomban mondta. Mire Conrad: — Felséged parancsa szerint. Nekem köte­­lességszerűen javaslatba kellett hoznom. Még a boszniai statárium ellen is tiltakozott a békeszerető agg király és amikor a diplo­mácia a háború elkerülhetetlen helyzetét te­remti meg, — lépésről lépésre szorulva vissza, a kényszerűség elhatározásában ezekkel a szavakkal adja meg Conradnak beleegyezését a háborúhoz Ferenc József: — Ha a monarchiának már tönkre kell mennie, hát legalább becsülettel menjen tönkre. Ferenc József szavai, melyeket Conrad idéz, ma is beszélnek és amit mondanak: a végzetes elhatározás tragikus voltának tuda­tát fedik fel az uralkodó részéről azokból a napokból, amikor Bécs, Budapest, Berlin e háborús elhatározás mámorában ujjongott. És megragadó szavakkal szolgáltat Conrad igazságot emlékirataiban Ferenc Józsefnek: — Nem volt árnyékfigura. Gyűlölködés, politikai rosszhiszeműség, lakájpletyka, fon­toskodás és szenzációhajhászat akarat nélküli aggastyánnak tünteti fel Ferenc Józefet, mint aki Szerbia ellen a háborúba megfontolatla­nul sodortatta bele magát. Vissza kell utasí­tanom, ha valaki — bárki legyen az, —­ az uralkodónak tenne szemrehányást a világhá­zsef. — Ám hogyan akar háborút viselni, ha aztán mindannyian nekünk esnek, különösen Oroszország? — De hiszen Németország fedez bennünket? — válaszol Conrad. — Meg fogjuk tudni, kérdést intéztünk már hozzá — mondja Ferenc József. — És ha a német válasz igenlő, — hábo­rút indítunk akkor Szerbia ellen? — vetette fel most a kérdést Conrad. Elgondolkodva válaszolt Ferenc József. — Akkor igen ... borúért. Birodalmának ellenségei által a vég­sőre kényszerített agg uralkodónak kétségbe­esett elhatározása volt Ferenc József döntése és tisztában volt ennek a súlyával. "A monarchia diplomáciájának egy akkori­ban szerepet vivő tagja, báró Szilassy, athéni követünk, igy világítja meg a célzást, mely a Ferenc József aggsági gyöngeségéről szóló pletykákra vonatkozik. — Még 1913 decemberében, az akkori bal­káni válság elsimulása után, hosszú audien­cián voltam Ferenc Józsefnél. Akkor még teljesen birtokában volt szel­lemi erejének, amely aztán későbbi sú­­lyos betegsége következtében ugyancsak megváltozott... Ami ezen az audiencián legjobban meglepett, az a téves felfogása volt, ahogyan Berchtold külügyminiszterről vélekedett. Már­pedig em­berismeret volt a sorsza. Tragikum! . . . A külügyminisztériumban ujjongva fogadják Gieslt Ugyancsak Szilassy írja, hogy amikor Ká­roly trónörökös később, már a háború folya­mán, kérdőre vonta Conradot hogyan sza­vazhatott a koronatanácsban a háború mel­lett, — a következő lapidáris választ kapta? — Fenség, egy tábornok csak nem szavaz­hatott másként! Szilassy írja')még a következőket: — A külügyminisztérium csupa tűz és láng volt a háborúért. Csak attól tartottak, hogy Szerbia el találja fogadni az ultimátumot. De amikor ez a «szerencsétlenség" nem követke­zett be és báró Giesl tábornok, belgrádi kö­vetünk', Bécsbe érkezett, ujjongva fogadták a külügyminisztérium­ban és ott is, valamint Conrad részéről gratulációkkal halmozták el Gieslt. Egy magasrangu külügyminiszteri tisztviselő igy lelkendezett: — Ezt magunkfajtájú diplomata igy nem tudta volna teljesíteni, erre csak katona tehe­tett képes! Ugyanezzel a katonával, báró Giesl-lel, így jegyzi fel egy beszélgetését Conrad július 8-ikáról: Báró Giesl e napon, — egy nappal az első közös minisztertanács után, amelyen vala­mennyi többi miniszterrel szemben Tisza még a háború ellen foglalt állást, — meglátogatta Bécsben Conradot és elmondta, hogy beszélt Berchtolddal és első osztályfőnökével, báró Mac­chio-val, majd ezeket mondta Giesl: Szerbia nem fogja követeléseinket elfo­­gadni, háborúra kerül a sor és az időpont „ragyogó” erre. Conrad így felelt: — Na, olyan ragyogónak éppen nem mond­ható. Csak követeléseket ne támasszunk úgy, hogy azután engedjünk. Conrad: Ami el van rendelve, annak meg kell tört­énnie Hogyan akar háborút viselni, ha mindannyian nekünk esnek? — kérdi Ferenc József három héttel a hadüzenet előtt Conradtól Ferenc József: Mindenki meghal, csak én nem tudok meghalni Oroszországgal, Romániával, Szerbiával és Montenegróval szemben nem vagyunk elég erősek — jelentette ki Conrad az első közös minisztertanács után Magán, a július 7-iki minisztertanácson­­ , On­rád rámutatott arra, hogy 1908—9-ben ő sürgette a nekimenést Szerbia ellen, most a­ helyzet kétségtelenül kedvezőtlenebb, mint akkor. Tisza kérdésére kijelentette azt is, hogy

Next