Esti Kurir, 1930. február (8. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-22 / 44. szám

12. olda JESXmuRIR Szombat, 1930 február 22 Nyugodtabb volt ma a gabonapiac üzletmenete Az előző napok nagy árkilengései után ma határozottan nyugodtabb volt a­­gabonapiac üzletmenete. Annak ellenére, hogy a csikágói piacon tegnap ismét nagyobb árváltozások voltak, a budapesti piacon már az üzletidő elején barátságosabb volt az irányzat. A ha­­táridőpiacon eleinte 14—16 filléres árjavulá­­sok keretében kötöttek üzletet a márciusi és májusi búzából, később pedig nyugodt forga­lom mellett körülbelül 10 fillérrel emelked­tek az árak. A javulást az okozta, hogy az egzek­ciós eladások megszűntek és ezek helyett inkább fedezővásárlások voltak. Hozzájárult az irányzat javulásához az is, hogy a vidékről több jelentés érkezett arról, hogy az ott beraktározott búza iránt élénkebb vételkedvet mutatnak a vidéki malmok. En­nek következtéb­en csupán kisebb szállít­óiá­nyok vannak útban a főváros felé. A márciusi és májusi búzán kívül 30 fillérrel javult az októberi búza is, azzal kapcsolatban, hogy az éjjel több helyen fagyos időjárás volt. A­­ mezőgazdasági helyzet iránt ilyenformán nagy az érdeklődés és holnapra várják a tölzi -­nevelési minisztérium hivatalos vetésjelenté­sét. A márciusi és májusi rozs szintén körülbelül 25 fillérrel javult, ugyanennyivel drágult az októberi rozs is. A határidő­ tengerinél szintén 12—14 filléres áremelkedések voltak.­­A készáruvásáron a búza és a rozs 10 fil­lérrel drágult, a korpa viszont 20 fillérrel ol­csóbbodott. Az utótőzsdén is változatlanul fedezővásárlások voltak túl­súlyban, úgyhogy délután kettőkor a követ­kező árfolyamok voltak: márciusi búza 21.41, májusi 22.36, októberi búza 22.76. A rozs is néhány fillérrel drágult. Búza: 450 g fejérm. (79) 22.10 mai., 1800 q rakt. jászs. (79) 22.50 pp.­, 600 q ftiszai (79) 22.40 pp., 100 q pestv. (79) 22.40 pp., 150 q ftiszai (79) 22.25 pp. Árpa: 150 q 15.00 pp. Zab: 150 q 13.00 pp. Tengeri: 150 q 13.15 pp., 900 q 13.20 pp., 300 q 13.20 pp., 150 q 13.20 pp. Határidőüzlet: Búza: március 21.30, 24, 28, 31, 16, 26, 38, 36, 31, zárlat 21.31—32, nájus 22.25, 20, 28, 11, 32, 30, 28, 23, zárhd 13—24, október 22.08, 62, 70, 57, 75, 76, illat 22.70—71. Rozs: március 11.66, 11, 95, 90, zárlat 11.89—90, május’ 12.48, 53, 45, 70, zárlat 12.69—70, október 14.15, 17, 30, zárlat 14.30 —44.32. Tengeri: Május 13.47, 53 45, 60, 55, zárlat 13.54—56, július 14.12, 05, 17, 13, zárlat 14.13—14. Tranzitó-tengeri: május 12.50, 48, 55, zár­lat 12.54—55. Készáruüzlet hivatalos árjegyzései: Búza: tiszai 77 kg 23.75—24 15, 78 kg 24.10 —24.40, 79 kg 24.40—24.75, 80 kg 24.55­-24.85, ftiszai 77 kg 22.00—22.25, 78 kg 22.20 —22.45, 79 kg 22.40—22.70. 80 kg 22.55— 22.80, fejérm. 77 kg 21.55—21.80. 78 kg 21.80 —22.00, 79 kg 22.10—22.25, 80 kg 22.15— 22.40, druli 77 kg 21.55—21.80, 78 kg 21.80 —22.00, 79 kg 22.10—22.25, 80 kg 22.15 — 22.40, pestm. 77 kg 21.70—21.95, 78 kg 21.95 —22.15, 79 kg 22.20—22.40, 80 kg 22.30— 22.55, bácskai 77 kg 21.70—22.00, 78 kg 21.95 -22.20,­79 kg 22.20—22.45, 80 kg 22.30— 22.60. Rozs. pestv. 11.90—12.20, egyéb rozs 11.90 —12.20, *tak. árpa I 15.50—16.00, tak. árpa fi. 15.00—15.30, felsőm. sörárpa 20.00— 22.00, egyéb sörárpa 18.00—20.00, köles 10.50 —12.00, tiszai tengeri 13.15—13.30, egyéb tengeri 13.05—13.25, zab I. 13.60—14.00, zab II. 12.60—13.00, korpa 9.40—9.60, lucerna­mag 135—155, lóheremag arankás 75—90. A budapesti nagymalmok hivatalos liszt­­árai: Ogy 42.20—42 50, Og 41.80—42.00, 2 39.00-39.30, 4 35 80—36.20,, 6 25.00—25.30, 8 11.50—12.50, Rozs 0 29.00. A termény- és magpiac félhivatalos ár­jegyzései: Fehérbab 40—48, Tarkabab 27 — 28, Fehérhere 130—170, Nyúlszapuka 55—60, Baltacím 48—52, Vikt. borsó 20—22, Len­mag 45—70, Táv. bükköny 24—25, Szöszös bükköny 45—50, Kendermag 30—32, Tökmag 33—35, F. napraf. 24—26, Sz. napraf. 22 — 23, F. köles 21 — 23, Mák 123—128, Muhar 18—20, Cirokmag 9—10, Csillagfürt 15—16, Dió 140—160. A LESZÁMÍTOLÓBANK KÖZGYŰLÉSE. A Ma­gyar Leszámítoló- és Pénzváltó­ Bank folyó hó 21-án tartotta báró d­r. Madarassy-Beck Iv Marcel elnöklete alatt OO-­k rendes közgyűlését. A napi­rend előtt elnök kegyeletes szavakkal emlékezett meg Ma.vieux Keresztély Józsefről, ki 100 évvel ezelőtt, 1829-ben alapította meg a régi Pesten a C. J. Ma.vieux-bankizárat, melyből — nevezett halála után — 1869-ben részvénytársasági formá­ban a mai Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó­ Bank alakult. Áttérve a napirendre, a közgyűlés az igazgatóság által előterjesztett 1029. évi mér­leget elfogadta és elhatározta, hogy a 2.556.693,23 pengőt kitevő tiszta nyereségből a 60. számú részvényszelvény alapján, 14 százalékos osztalék, azaz részvényenként 7 pengő kerüljön folyó hó 21 -étől kezdve beváltásra. 4­ további határozat szerint a tiszta nyereségből a rendes tartalékalap növelésére 200.000 pengő (tavaly 150.000 pengő), a nyugdíjtartalék javára ezúttal is 400.000 pengő, a báró Madarassy-Beck Miksa-alap javára 50.000 pengő fog fordíttatni, míg 76.410.39 pengőt az 1930. üzletév számlájára vezettetik el­ő. Hozzá­járult a közgyűlés az igazgatóság azon javaslatá­hoz is, mely szerint a régi nyugdíjasok részére folyósítandó nyugdíj átértékelési arányszáma új­ból felemeltessék, ezúttal 60 százalékra. A köz­gyűlés folyamán Reichardt Emil részvényes a bank 60 éves, illetve a Malvieux-éra hozzászámí­tásával ICO éves fennállása alkalmából üdvözölt, az intézet vezetőségét­ és elismerő szavakkal em­lékszik­ meg a jelenlegi vezetőségnek és elődeinek, valamint az intézet kiváló tisztikarának ezen év­tizedek alatt kifejlett buzgó, körültekintő és fá­radhatatlan működéséről. Végül a közgyűlés dr. Stadlin Hermann urat a Sch­weizerische Volks­­bank vezérigazgatóságának elnökét, Guhl Oszkár Bauer Frigyes és Kádár Gusztáv urakat az igaz­gatóságba és dr Fodo­r Jenő urat a felügyelő bizottságba új tagként beválasztotta. Mis­arb­an a mmm­enazsosn (Legalacsonyabb, legmagasabb, záróárfolyamok) . Bankok Angol-magyar — 88.5 88 5 Bp­sti ’parbank — 20 20 Fabank — 22 22 Haza­­bank 80­ 8 51 51­­ Jugobank — — 20.5 Magyar hitel — 75.5 75.5 Ingatlanbank 212 213 212.5 Magyar-cseh — 17 17 Fősrg bank 81. 5 81.7 81.5 Jelzáloghitel — 415 41.5 Leszámítoló VI 6 91.2 92.9­­Nemzeti 217 217.5 217 Olasz bank — 72 72 Mercur — 20 20 Nemzeti tak. — 27.5 27.5 Osztrák hitel — 41 45 Keresk. bank 108 508.4 108 Wiener Bankv. — —­ 16.8 Takarékpénztárak Belvárosi — 70 78 Budai ált. tak. 12 12 Kőbányai tak. — 23.5 23.5 Alt. tak. 911 91 90 5 Moktár 88.3 88.7 88.5 Pesti Hazai 182.5 183.5 182.5 Törekvés — 18 18 Bizáncteli Első magyar 780 785 785 Fonciére — 8­ 1­­0 Hazai ált. — 59 55 Magyar-francia — 57 57 Nemzet baleset —■ 27 27 Pannónia — — 12 5 Pátria — — Malmok Borsod-misk. — 15.2 15.2 Concordia 5.1 5 2 5.1 I. bék­és-csabai — 71 71 I. bpesti gőzm. — -- 28.5 Cssz­lla - 12 5 12.5 Hungária • — 20.7 21 Bányák és téglagyárak Bau­.it *5 7 7 65 B­ocsini — — 19. Sr-fC’ői iid — 14.9 1­ 1.8 Kohó — Sí 31 Dro­ rhe — 1fifl 159 Asztali W 8 27 26.8 Kőszén «4i *53 659 Nagybálonyi — 31 31 Salgó —7.1 47.4 47 3 Urikányi — 125.5 125 Kátrányipar — 42 41.5 Nyomdák Athenaeum — —• 41 5 Fővárosi — — 80 Franklin “ — 3° Glóbus —• 20 23 Kunossy «· — 8 Pallos ■­“ — 0*5 Révai — — 13 Stepa’anenn® — 17 17 Wodiáner — 0.5 6.5 Vasművek és gépgyárak Bányagépek — 8.2 8 2 Bródi vagon 10.5 10.6 19.5 Gazd. gépgyár — — 11 Fegyver 255 256 256 Fémkeresk. — 42 42 Ganz-Danub. 101 103.5 101 Ggerffy-Wolff - - 6 6 Hofherr ~ 10.2 10.2 Kaszab — 42 62 Kü­hne gépgyár 12.5 13 12.8 Láng - 76 MAG.­­ 2.0 2.9 Magyar 42.8 43 42*5 Lámpa — —’ 121 Mérleg — 9.4 9 4 Chaudoir — — 7 Vegyipar — — 5.8 Vagongyár — 31.5 Mann^smann — 13.9 13 9 Rimamurányi 83. 83.7 83 5 Ro­­ss,''mann — 28 28 Sehuiler — 34.5 34 5 T^idloff — 12.2 12 2 IMt­s ~ 27 27 Vulkán — 7 1.9 Faipari vállalatul: Gnttr*r*nn — 18 19 Fazai fa —* 8 8 N'­Tr'zeti fa — 46 45 5 I »rh­ ig — 5 5 5.5 Ofa 101 102 101 Nasic­ — 150 150 Közlekedési válhil­tab Détivasu* — 8.5 8.5 Mftr. — 55 5 5 Levante — 8 8 Nova 31.3 31 5 31 a Államvasút — — 27­ 5 Tröszt — 28.5 28.5 Cukorgyárak Délcukor — 108.5 108 5 Magyar cukor 116 117.1 116 Georgia 9.­ 9 8 9 6 Stummer — 24 24 Gáz- és villamossági vállalatok Izzó 109.1 199.8 199.8 Vasvármegyei — 30 36 Sörgyárak és szeszipari vállalatok Részvénysör — 118 118 Fővárosi sör — 63 63 Gsch­windt 163.5 164 163 5 Pannónia sör — 34.5 34.5 Szállodák és gyógyfürdők Ligetszanat. — 5.4 5.5 textilipari vállalatok Gyapjúmosó — 7.2 7.2 Goldherger 15.5 66 5 66 Győri textil — 35 35 Karton —SS Magyar pamut 16.3 16.4 10.3 Sz''""'de­kender — 32 32 Unió textil — 3.2 3 2 t­egyipari vállalatok Ch­inoin — — 8.9 Dani­a 18.8 N­ 11 Diana — 167.5 107 5 Flóra — 13 12.9 Hunt. matr. — 41.5 41 9 Kelet-Murányi — 42 42 Különféle válla­­tok Alantica — 14.9 14 9 Brassói —.­ 45 2 42.­ Papír — — 62.5 F-dt-n — 264 254 Hangya — 25 25 Gumi 53 54 53 Vasútforgalm­ — 43 43 'v''*Temetközi gép 65 60 65 T-'Won­d 20 3 20 3 Pálfalvi 19.5 19.8 19 7 A prolongáció napján egyenlőtlen volt az érték­tőzsde irányzata - ■ - — Ma már nem voltak nagyobb kilengések a Bauxit-nál Az értéktőzsdén ma volt a prolongáció­ napja és helyenként meglehetősen élénk volt az üzlet, mert a rendezésre való tekintettel voltak fedező vásárlások és lebonyolítások is. Az irányzat azonban meglehetősen egyenlőt­len volt. Ennek a magyarázata pedig az, hogy ma is reagáltak a külföldi jelentésekre, ame­lyek nagyoa változó tartalmúak voltak. Általá­nosságban sokkal nyugodtabb volt a piac, mert­­ a Bauxit részvényekről m­a már meg­szűntek a nagyobb kilengések. Eleinte a tegnapi 65 pengős zárlattal szemben 70 pengőn is kötötték a részvényeket. Megint intervencióról beszéltek, azonkívül megnyug­tatóbb hírek is voltak, úgyhogy általában in­kább vételek voltak az üzletidő első felében ennél a­ részvénynél. A Bauxit-piac nyugodtabb helyzetére való tekintettel más papíroknál is voltak kisebb fe­dező vásárlások a mai rendezésnél és bár ké­sőbb a Bauxit-részvény ismét 65 volt, a pia­con keletkezett kisebb lebonyolításokat in­kább külföldi momentumoknak tudták be. Nevezetesen Berlinben az üzlet elején ismét lany­hább volt az irányzat, azonkívül Bécsben meglehetősen üzlettelen volt a piac. Ilyen körülmények között azután ,a Kőszén-részvénynél például néhánypengős sörcsökenés is keletkezett, a Fegyver-részvény viszont javult és körülbelül hasonló volt a helyzet más papíroknál is, úgy, hogy mind­t végig egyenlőtlen maradt az­­ irányzat, annál is inkább, mert ultima előtt a belföldi pénz­piac­ helyzete is gyakran változó. A fix piacon zárlat felé a hadikölcsönök inkább lanyha irányzatú­ak voltak, a devizáknál nemzetközi értékelésben Rábel gyengébb volt, az euró­ai valuták azonban inkább szilárd irányzatot követtek. Államadóssági kötvények: Pénztárjegy 5 és félszázalékos 1917. I. évi 0.16—0.15, Hadi­­kölcsön 6 százalékos I—V. kib. 0.28—0.39—• 0.37, VI—VII. kib. 0.24-0.25—0.24, 9 és fél­­százalékos II—VII. kib. 0.27, IV. kib. 0.25, V. kib. 0.24, VIII. kib. 0.24—0.23. Népszövetségi kölcsön —, Kényszerkölcsön 50—50.3. Záloglevelek és kölcsönkötvények: Teljesen üzletfelén. Fővárosi kölcsönkötvények: 1897. évi 3.50, 1903. évi 3.50, 1916. évi 2.40, 1918. évi 1.60. Vasúti kötvények: Beszkár A) 7, Beszkár B) 0.63. Érmepénzek: 20 koronás arany 22.90— 23.10, ezüst 1 koronás 0.30—0.32, ezüst régi forintos 0.86—0.88, ezüst 5 koronás 1.68— 1.72, szinarany kg.-ja 3790—3810, szinezüst kg.-ja 84—86. Az utótőzsdén Kereskedelmi Bank 108, Magyar Hitel 75.5, Salgó 47.2, Rima 83.3, Nova 31­5, Bauxit 65, Kőszén 649, Urikányi 12,4.5, Fegyver 256, Ganz 101, Ofa 101.5, Tröszt 28.5, Cukor 116, Izzó 109.5, Műtrágya 41.5, Gumi 53.5. A berlini tőzsde Záróárfolyamok. (Zárójelben az előző zárlat): Norddeutscher Lloyd (103 hátnyolcad) 103.75, Deutsche Bank (149) 149, AEG (172 háromnyol­cad) 173 50, Licht und Kraft (167) 166, Ges. für elektr. Unternehmungen (168) 168, I. G. Farben­­indu­strie (163 egynyolcad) 164.50, Polyphon (280 és fél) 279, Gelsenkirchen (137) 137.25, AKU (114 és fél) 113, Harpener (135 háromnegyed)­­, Reichsbank (293 háromnegyed) 291.75. w/f/l/i* A liverpooli gabonapiac Középárfolyamok: Búza márciusra 7.9 egy­negyed, búza májusra 8.1 háromnyolcad, búza júliusra 8.4 háromnyolcad. Az irányzat barátságos. A MAG SORSA. Mint az Esti Kurír jelen­tette, a kereskedelmi minisztériumot sikerült rábírni arra, hogy a Mag megszerzését a MAVAG részére tegye lehetővé. A kereskedel­mi minisztérium utasította is az állami gép­gyárak vezetőségét, hogy folyatssa le a Mag vezetőségével az átvételre vonatkozó tárgyalá­sokat. Hogy ennek a tranzakciónak mi célja van, erre a kereskedelmi minisztérium aligha tudna indokolt választ adni. Tudvalévően a kormány a magas autóvámokat főként a Mág miatt tartja fenn s ezzel megakasztja az auto­­mobolizmus fejlődését Magyarországon. Ért­hetetlen, miért kell a kormánynak egy be nem vált autógyárat megváltani csupán azért, hogy a vállalatba fektetett nagy tőkéket az érdekel­tek viszontlássák. Azért mert egy vállalkozás nem sikerült, még nem okvetlenül szükséges, hogy ennek konzekvenciáit az állam, tehát az adófizetők viseljék. A TŐZSDETANÁCS ÜLÉSE. A tőzsdetanács holnap ülést tart. Napirenden szerepel a kor­mányzó üdvözlése. Ezenkívül kiegészítik a készárualkuszok listáját és megválasztják az áruüzleti szakértőbizottság elnökeit. A GYÜMÖLCSSZESZFORGALMI RT. FEL­OSZLATÁSÁÉRT. Mint az Esti Kurír jelen­tette, a Gyümölcsszeszforgalmi Rt. monopo­­lisztikus üzlete miatt országszerte nagy elke­seredés támadt és különböző érdekeltségek élesen támadják a pénzügyi minisztert ennek a monopóliumnak a létrehozása miatt. A pécsi kereskedelmi és iparkamara most me­morandumot terjesztett a kereskedelmi mi­niszter elé, amelyben arra kéri, hogy járjon el a pénzügyminiszternél a Gyümölcsszesz­­forgalmi Rt. feloszlatása miatt. A kamara me­moranduma rámutat arra, hogy sem terme­lési, sem ipari érdekek nem kívánják ennek a monopolisztikus üzletnek a fentartását, amely mélyen sérti a termelők érdekeit. Az érdekeltek most érdeklődéssel várják a keres­kedelmi miniszter elhatározását. Felelős szerkesztő: BOROS LÁSZLÓ Dr. Kiadja Libertás Irodalmi és Lapkiadóvállalat Rt A kiadásért felel: FODOR OSZKÁR, az Esti Kurír közgazdasági szerkesztője A prágai devizapiac Amsterdam 1354.30, Belgrád 59.47 egy­negyed, Berlin 805.72 és fél, Brüsszel 470.25, Budapest 590.30, Bukarest 20.07 és fél, Zü­rich 651.57 és fél, London 164.1­ és fél, Mi­lánó 176.79, Ne­wyork 33.77 egyneg­red, Párizs 132.14, Szófia 24.43, Varsó 378.65, Wien 475.37 és fél. — Valutazárlat: Magyar pengő 590 epvnegyed. A klimatikus fekvésű Svábhegyi Nagyszálló bán szoba már na­pi 3 pengősül, bőséges és választékos pensió 10 pengőtől. Week-end (szombat dé­ltártól hétfő reggelig 1 16 peng­­ől kapható, vasárnap délután J­azz-band. Telefon: Automata 881- 72 Valuta- és deviza­árfolyamok Pénznemek: Angol font 27.70—27.85, Belga frank 79.40—79.80, Cseh korona 16.86— 16.96, Dán kor. 152.70—153.30, Dinár 9 95— 10.03, Dollár 569.10—571.10, Francia frank 22.40—22.70, Hollandi forint 228.90—229.90, Lengyel zloty 63.95—64.25, Lei 3.37—3.41, Léva 4.11—4.17, Lira 29.75—30.05, Német márka 136.15—136.75, Norvég korona 152.55 —153.15, Osztrák­­schilling 80.275—80.675, Spanyol pezeta 69.10—72.10, Svájci frank 110.00—110.50, Svéd korona 153.10—153.70. Külföldi kifizetések: Amszterdam 229.05— 229.75, Athén 7.38—7.48, Belgrád 10.06— 10.09, Berlin 136.35—136.75, Brüsszel 79.575 —79.825, Bukarest 3.39—3.41, Istambul 257.70—259.70, Kopenhága 152.925—153.325, London 27.77—27.85, Madrid 70.50—72.10, Milánó 29.90—30.00, Newyork 571.30—572.90, Oslo 152.75—153.15, Párizs 22.345—22.415, Prága 16.9125—16.9625, Szófia 4.1275— 4.1675, Stockholm 15330—153.70, Varsó 64.025—64.225, Wien 80.4125—80.6675, Zü­rich 110.225—110.525. FIZETÉSI ZAVAROK. A budapesti törvény­széken Czerhr­ann András dr. királyi törvény­széki bíró a mai napon elrendelte a csődönkívüli kényszeregyességi eljárást a Hornjai bőrgyár Rt. (Vilmos császár­ út 21) ellen. Vagyonfelügyelő Bihar Tibor dr. Követelések bejelentése március hó 12-ig az OHE budapesti központjánál, kis csomóig 12 filét HUNGÁRIA Í HIRLAPNYOMDA R­T. BUDAPEST, V. VILMOS CSÁSZÁR­ U1 34. — FELELŐS: SCHMIDER G 7

Next