Esti Kurir, 1930. május (8. évfolyam, 98-122. szám)

1930-05-22 / 115. szám

Csütörtök, 1930 május 22 IsÜKIMR! Ha már valaki anya és háziasz­­szony, nem méltó könyökölnie és tolakodnia, mondja Gazdy Aranka Dacos, villámlószemű heroinák, szelíd, lágy­szárú, fájdalmas tekintetű, méltóságteljes matró­nák és M­­atek­ Dolorosok: ez a két véglet Gazdy Aranka sokszínű művészi skálájának két határ­köve. De csak művészileg teljes Gazdy Aranka pálya­futásának képe. Emberileg ez a sikerek fényé­ben csillogó és művészi értékekben gazdag pályafutás csonka maradt. Nem végződhetett azon a helyen, ahová nyílegyenes vonalban haladt ... — Egyetlen bánatom van csak — mondja Gazdy Aranka — és ez az, hogy nem kerülhet­tem be a Nemzeti Színházba, pedig mennyire vágyódtam arra, hogy újra ott állhassak azokon a deszkákon, amelyeken életem első és éppen azért örökké emlékezetes sikereket arattam. A Népszínházban indult neki színészi pályafutá­som. Első sikereim emléke azokhoz a deszkák­hoz kapcsolt, amelyeken a Nemzeti Színház tag­jai játszanak. — Hogyan történt az, hogy mégsem kerülhet­tem vissza sikereim színterével! Csak a körülmé­nyek szerencsétlen összejátszását okolhatom, semmi mást. Nem vádolom önmagamat, mert hiszen én mindent megtettem, hogy méltóvá le­gyek a nagy álom elérésére, de­ nem vádolhatok másokat sem, mert hiszen azok, akiktől vágyaim teljesülése függött, mindenkor a legnagyobb jó­indulattal voltak irántam. Csak a balsorsot vá­dolhatom ... — Debrecenben éreztem először a balsors ke­zét. Pedig oly szépen indult! Sikerek, tapsok! Megismerkedtem férjemmel, következtek a szere­lem boldog napjai és mindig boldogság betető­zéséül jött egy hívás számomra Debrecenbe. Budapestről jött, Budapestre hívott. És akkor férjem azt mondotta: „Ne menjen, drágám, mert félek, hogy a színpad elszakítja tőlem.— Nem mentem. Én nem szakadtam el tőle, de — őt elszakította tőlem a végzet. A házasélet másfél­évi boldogsága után, hirtelen, váratlanul, fiata­lon­­— itthagyott engem özvegyen és kisfiát árván. — Súlyos csapás volt ez számomra, hiszen kettőt vesztettem. Férjemet és ez pótolhatatlan volt és Budapestet, a budapesti színpadot és ez talán pótolt volna sokat. Mikor azután Buda­pestre jöttem, akkor már, úgy látszik, késő volt. Mindmáig hiába irányult a Nemzeti Színház felé minden lépésem, noha bizalmas barátok és tár­gyilagos kritikusok egyaránt odavalónak ítéltek. Mintha csak a nagy álmok azért volnának, hogy az ember sohase érje el őket és hogy az élet az ember számára mindenkor küzdelem maradhas­son — az álomért. — Egyszer ott állottam a teljesülés kapujában. Meghívást kaptam Hevesi Sándortól, hogy ját­szani el az Aranyemberben Jászai Mari elárvult szerepét, Terézia mamát. Istenem mit éreztem én akkor! És mit éreztem a kiábránduláskor! — A Nemzeti Színház színpadán összezsúfoló­dott a program. Az Aranyember a Kamaraszín­házba szorult. Nem játszhattam első sikereim színhelyén ... Hevesi Sándor az előadás előtt egy nappal hirtelen megbetegedett, az előadásra nem jöhetett fel, nem láthatott, nem ítélhetett. A szer­ződtetés elmaradt... — Hát mi más ez, mint a sors kegyetlen já­téka!* — Most már nem zúgolódom. Most már — mindegy!... Most már nincsen más álmom, csak a fiam ... Annál a drukknál, amely egy-egy pre­mier estéjén oly kellemes és mámoros szorongás­sal tölti el az embert, mennyivel, de mennyivel szebb az a féltő szorongás, amellyel most a fiam érettségijét várom­. .. Csak ő legyen boldog, más vágyam nincsen. A színpadon pedig: ne ér­jen többé csalódás! Többre nem vágyom, többre nem török. Ha az ember már anya és háziasz­­szony, akkor már nem méltó könyökölnie és tolakodnia. A múltat pedig hagyjuk ... (bende.) Steinhardt, Tábori, Solti Hermin és az egész májusi műsor elejétől végig K­acagó |"|rkan a OMÉDIA ORFEUMBAN Jókai-tér 10 Jegyrendelés A. 180—20 A Nyári Komédia Orfeum meg­nyitása május 31-én! * A Magyar Színművészeti Lexikon szerkesztő-­­ hivatalát (V., Csáky­ utca 12. szám alól) az Or­­­­szágos Színész Egyesület székházába (VIII., Ba-­­ross-tér 9. szám, telefon: 1. 321—67) helyezte át, ahová minden kézirat és felszólamlás kül­dendő. HA AUTÓ--------- - k­­ —mercedes-benzil) A tw^cnv Tto3fS&i£ Szerda HÉTFŐN ESTE egyik színházunknak annyi bevétele volt pontosan, amennyi az egyik vendég­szereplő művész gázsija. Egy fillérrel sem­­ kevesebb. ♦ A NEMZETI SZÍNHÁZ e héten kiadott leg­újabb műsortervezete már úgy látszik végérvénye­sen az őszre marad. A műsortervezet végén álló úgynevezett sereghajtó darabok most már a leg­nagyobb valószínűség szerint csak ősszel kerül­hetnek a közönség elé. És ez nem azt jelenti, hogy a Nemzeti Színház a szezon elején tett ígé­retekkel azért maradt volna adós, mintha a szín­ház gépezetében hiba lett volna, hanem ellenke­zően, az ígéretek azért váltak a jövő zenéjévé, mert a színház nagyon is jól működött. Ha a Nemzeti Színházban harminc darab elő­adását veszik tervbe és a harminc közül csak ti­zenöt kerül színre, úgy az azt jelenti, hogy az előző tizenöt darabnak olyan nagy sikere volt, hogy mellettük nem lehetett bemutatni a másik tizenötöt. Azt mondják, hogy egy repertoárszínház egész­séges vérkeringésének legbiztosabb jele az, ha minél több darabot ad elő. A Nemzeti Színház, amely a legtipikusabb repertoárszínház, rácáfol erre a tételre. A Nemzeti Színházban akkor men­nek jól a dolgok, ha minél kevesebb darabot ad­hatnak elő.* A MŰSORTERVEZET reménytelen sereghajtói: a Revizor, Gogoly vígjátéka, amelynek előadására már két szezonon át egyre csak készülődik a színház. Készen van már az egész rendezőpél­dány, amely bővelkedik a meglepetések tömegé­ben, készen vannak már a díszlettervek, a jelme­zek tervei, biztos kezekben vannak már a szere­pek, sőt már néhány olvasópróbát is tartottak. A darab mégsem kerülhetett még színre, mert mindig útját állta egy-egy nagy siker. A reménytelenség soraiba zökkentek a nagy klasszikus drámák is. A közelgő nyár első napjai nem látszanak kitűnő terminusoknak a klasszi­kus drámák bemutatására. A Nemzeti Színház a Faust bemutatójának három év előtti sorsára gondol, amikor is a remekül megkomponált appa­rátus sikere elolvadt a föllángolt nyári időjárás­ban. Ezért hát a tervbe vett nagy tragédiák be­mutatóját, illetve reprizeit őszre halasztották. Őszre marad az Elektra, Bornemissza Péter drá­mája, amelyet Móricz Zsigmond ültetett át a mo­dern színpad nyelvére, őszre marad Goethe Iphi­­génia Tauriszban cím­ű színműve, amely Babits Mihály fordításában már régóta várja a bemu­tató napját. Ősszel kerül sor Racine Atália című tragédiájára is. A testvérszínház, a Kamaraszínház ugyancsak elteszi az őszi jobb napokra néhány tervbe vett előadását. A Kamaraszínházban csak ősszel ke­rülhet majd színre Gerhardt Hauptmann Elga című drámája és még néhány kevésbé nyári da­­rab. A Nemzeti Színház és Kamaraszínház ősszel induló szezonja tehát az ígéretek beváltásának szezonja lesz.* Az Operaház, mint ismeretes, július közepén már bezárja kapuit. Ez azonban korántsem je­lenti még azt, hogy az Operaház tagjai megkezd­hetik jól megérdemelt nyári pihenőjüket, vagyis egyelőre még nem jelenti azt. Az Operaház iro­dáiban ugyanis nagy tárgyalások folynak arról, várjon a dalszínház ne fogadja-e el azokat a kül­földről érkező meghívásokat, amelyek Európa egy-egy metropolisába szólítják az Operaház gár­dáját A tárgyalások egyelőre még nem érkeztek el addig a pontig, amikor már hivatalosan is le­hetne beszélni róluk. A jól értesültek azonban már tele vannak hírekkel. Azt mondják, hogy az Operaház már el is fogadta egy nagy, sőt mond­hatni a legnagyobb európai operaszínház meg­hívását vendégszereplésre. A turnét június má­sodik felében bonyolítaná le az Operaház, de ha ez a terminus nem volna megfelelő, úgy szeptem­ber első hetében, amikor Budapesten még a sze­zon előkészületei is alig kezdődnek meg. Arról­­ tudnak a beavatottak, hogy már ki is választot­ták a turnéra szánt darabokat. A hírek szerint az egyik a Sába királynője lesz, amelynek Gold­­mark centennár­iumi bemutatóját Szemere Árpád rendezése és ifj. Oláh Gusztáv scenirozása mű­vészi eseménnyé avatták. A második lesz­ a Sehe­­rezade, Rékai András rendezői mesterműve. A harmadik a Parasztbecsület és Bajazzók új for­mába öntött előadása, ugyancsak Szemere Árpád munkája. És ha az időből még futja, úgy egy Mozart-operát, valószínűleg a Cossi van tuttet és egy Wagner-operát is magával visz a turnéra az Operaház.* HOSSZÚ HOSSZÚ esztendőkkel ezelőtt a Víg­színházban bemutattak egy darabot, írója Nagy Endre volt. A darab címe: A zseni. Volt a da­rabban egy szerep, amellyel sehogyan sem tudott megbirkózni az a színész, akire kiosztották. A szerző, mint ilyenkor szokás, a haját tépte, a rendező a színész haját és így tovább, hajtépé­sekben hiány nem volt. Ekkor valakinek eszébe jutott, hogy elég volt a hajcibálásból, nézzenek más szereplő után. Igen ám, de hol? Végigjárták gyorslábú futárok Budapest minden színiiskoláját, körülszimatolták a művészkávéházak zugait, seregszemlét tartot­tak a statisztika között, hiába, nem akadt meg­felelő szereplő. Akkor­­aztán a kétségbeesés tetőfokán, amikor a próbákon már úgy tomboltak a kedélyek, mint az Etna, ha rájön a dühös órája Nagy Endre legyintve egyet, otthagyott csapot, papot, kiment a kapuba friss levegőt szívni. Alig fordult egyet a kiskapu előtti térségen, szeme megcsillant: ott őgyeleg a színház előtt egy borzashajú, zömök fiatalember, akinek a sze­meiből apró, hunyorgó szemeiből csak úgy su­gárzik az élet. Nagy Endre egy pillanatig sem habozott, odalépett az ámuló fiatalemberhez, vállára csapott, megragadta a karját és cipelte befelé a színházba: — Maga a mi emberünk! Ez az arc, ez a ter­met, ez a figura. Ez kell nekünk. A fiatalember néhány perc múlva már a Víg­színház deszkáin állt és már próbálta a szerepet. A direkciónak a fiatalember minden szavára csaknem leesett az álla meglepetésében, hisz ez tehetség, de a sivából Próba után elsőnek Nagy Endre köszöntötte a fiatalembert: — Meglátod fiam, játszol te még az én dara­bomban főszerepet! Mi az, hogy főszerepet? ... Címszerepet fiam, címszerepig meg sem állsz. Mondom, hosszú, hosszú esztendőkkel ezelőtt történt ez a Vígszínházban. Az idő rokkáján hosszú szálak futottak le már azóta. És ma megjelent az utcán egy plakát: A NYÁRSPOLGÁR Vígjáték három felvonásban Írta: Nagy Endre, Wintzer Péter építésvállalkozó.. Harsányi Rezső. És így teljesült a jóslat. Wintzer Péter, épitési vállalkozó — a nyárs­polgár — a címszerep: Harsányi Rezső. A csúnya lány Márkus—Vadnay—Harmath legmulatságosabb , városi Művész Színházban Biller Irén, Kabos, Szi­pperettje kerül színre minden este 6 órakor a Fő-­zágyi Marosa, Delly, Gőzön, Radó felléptével. A debreceni színház segítséget kér Debrecenből jelentik. A debreceni Csokonai­ Színház hetek óta súlyos válságban van. Most Kardos Géza színigazgató beadványt intézett Debrecen városához és sürgős segítséget kért, miután a tagok gázsiját sem tudja fizetni. A köz­művelődési bizottság javasolta, hogy gyors segít­ségül 15.000 pengőt adjon a város a színészek hátralékos gázsijának kifizetésére. Ugyanekkor a törvényhatóságnak azt javasolja a bizottság, vizs­gálják meg a színház helyzetét abból a szempont­ból, hogy nem olyan-e a helyzet, amely szüksé­gessé tenné a Kardos Gézával kötött szerződés felbontását. KÖZÉPKOR SZABOLCSI LAJOS színműve MAGYAR SZÍNHÁZBAN Bemutató: Szombaton, május hó 24-én este 8 órakor Nyilvános főpróba: Pénteken, 23-án este 8 órakor Szerdán: Morfium, csütörtökön: Volpono 50-edszer 9. oldal Ferenczi Frigyes érdekes vissza­emlékezései nagybátyjáról, Goldmark Károlyról A Go­moWc-centenárium alkalmával igen érde­kes dolog került nyilvánosságra. Kitudódott, hogy Ferenczi Frigyes, az Opera főrendezője a nagy zeneszerző közeli rokona. Édesanyja ugyanis Goldmark Károly huga volt. Ferenczi Íróasztala tele van Goldmark-relikviák­­kal, amelyeket a jubileum vetett felszínre. Ott sorakozik hosszú sorban egy bronz Goldmark­­plakett, a nagy komponista szüleinek az arcképe, meg a Házitücsök zongorakivonata, amelyben a bejegyzéseket még Goldmark Károly csinálta. ♦ Ferenczi Frigyes kezébe veszi a kottát és be­szélni kezd: — Akkor csinálta a nagybátyám ezeket a be­jegyzéseket, amikor én a szegedi színház főrende­zője voltam és a „Házitücsök“ előadására készül­tünk. Ő akkor már világhírű volt, Európa minden operaháza játszotta a Sába királynőjét. Én Bécs­­ben kerestem őt fel, hogy utasításokat kérjek tőle. Adott is, nagyon részletesen és szívesen, de — gondolom — csak a rokonság révén, mert egyébként gyűlölte a rendezőket. Azt mondta, ,hogy a Sába királynőjét minden városban, min­den rendező más módon tette tönkre. — „A ren­dező arra kell, fiam, — mondta — hogy a szerző intenciói szerint kerüljön a darab a közönség elé és nem azért van, hogy a saját ötleteit ugrassza a nyilvánosságra az ugródeszkává degradált szín­padról. Soha ne feledkezz meg erről...“ ♦ — Nézze meg ezt a képet, — mondja Ferenczi Frigyes, ahogy a boltozatos homlokú, mély tekin­tetű Goldmark Rubinnak, a komponista apjának arcképét mutatja — ez az az ember, akit a zene­történelem mint „egyszerű zsidó kántort“ köny­velt el. És alig néhányan tudják, hogy ez a kán­tor, akinek apja Lublinban előkelő és gazdag se­lyemnagykereskedő volt, egyetemre járt és ügy­védnek készült, így került az egyetemi ifjúság nihilista csoportjának élére, amely miatt végül is menekülnie kellett Oroszországból. Kántor lett belőle Magyarországon.­­ Húsz esztendő múlva kapott csak amnesz­tiát. Akkor visszament Lublinba, hogy a család hatalmas vagyonából megmentsen valamit gyer­mekeinek. De már akkorra a rokonok mindent széthurcoltak, csak az egyik öreg nénike őrzött meg a számára egy remekmívű arany sakkot, amelyet még az apja kapott egy orosz nagyher­cegtől. Ezt az arany sakkot aztán egyik fiának Józsefnek adta, aki Amerikába menekült, amikort a 48-as forradalom után, amelyben a bécsi diák­ság vezére volt, kimondták rá az ítéletet: bárhol érik, akasszák fel. Amerikába magával vitte ezt az arany sakkot is és az még ma is családja bir­tokában van, mint az egyetlen érték, ami a Gold­­mark-család hatalmas vagyonából megmaradt. * — Jó ember volt Goldmark Károly — foly­tatja visszaemlékezéseit Ferenczi Frigyes. — Még bécsi sziniakadémista koromban történt, hogy vizsga elők álltam és nem volt ruhám, amiben fellépjek. Végső elkeseredésemben elmentem a nagybácsihoz és a segítségét kértem. Azonnal összeszedett egy csomó ruhát, összepakkolta és ideadta: használd, ahogy tudod. Csupa szalon­kabát volt, mert mindig abban járt az öreg. Mellesleg megjegyezve: én akkoriban olyan so­vány voltam, hogy a szél is átfújt rajtam, ő meg erősen köpcös volt. Így hát aztán a szabó egyet talált csak, amelyet úgy, ahogy lecsökken­tek az én alakomra. A többit azonmód eladtam egy ócskásnak. Adott még a nagybátyám tizen­hat fehér nyakkendőt is, ezzel aztán fehér nyak­kendő-szükségletem egész életemre fedezve is volt. így történt, hogy valamennyi sziniakadé­­miai vizsgámon Goldmark Károly fekete szalon­­rokkjában és fehér nyakkendőjében álltam szín­padra.­­ • ■ * Ferenczi Frigyes elhallgat. A boldog időre gondol, mikor még a nagybácsi bő ferenc József­­kabátjába takaródzott fiatal és tarka álmaival. U. M. A Császár és komédiás Szegeden !A szegedi színház május 24-én­­mutatja be Hevesi Sándor Császár és komédiás című szín­művét. A darab bemutatójára Hevesi Sándor le­utazik Szegedre. »BECOVA« Beketow Cirkusz Varieté Városliget. TELEFON: Automata 183—35 délután 4 órakor a 4 Gerard. Táncoló ■MAfli/ák­ !* bohrto éa anguut éa a nagy VVIX.U Vcn. májusi műsor — Délután tél helyárak

Next