Esti Kurir, 1931. június (9. évfolyam, 122-145. szám)

1931-06-21 / 138. szám

Vasárnap, 1931 június 21 - stikkbk­ . Hollnap,­ vasárnap a Szabadelvű és Hemoterab­­­us Ellenzék a következő helyeken tart gyű­lésészet ❖ A& északi kerületi* ei*.: Délelőtt fél 11 órakor Vass I&tván-féle ve ndéglőben (Hungária­ körút 72) Felszólalnak: Sándor Pál, J­aracs Marcell, Szalk­ányi Kálmán, Nagy Andor és az északi kerület jelöltjei A déli kerületiben: Délelőtt fél 11 órakor az Omnia­moszgóban (József-körút és Kölcsey­ utca sarok) Felszólalnak:­­ Rassay Károly, Sándor­­ . Pál,­­Bródy Ernő, Magyar Pál, Weiller Ernő, Mar­­czali Henrik, Nagy Andor, Vörös János Métfőn este 8 órakor déli kerületi körzeti nagygyűlést tart a Lissszauer-Kávétpászban (Teleky-tér 7) Felszólalnak: Rassay Károly, Hródy Ernő, J Karacs Marcel, Markányi Kálmán, Magyar Pál, Weiller Ernő, Nagy Andor Felmentő ítélet két kereskedő hír­ egyébesi Bizományi áruk elsikkasztása címén bűn­vádi eljárás indult a Komáromi Testvérek cég tagjai ellen. A cég 1930-ban kényszer­­egyességbe került s a vagyonfelügyelő érté­kesítette az összes bizományi árukat is, ame­lyeket a raktárban talált. Később a háztulaj­donos is közbelépett és a még meglévő bizo­mányi árukat elárverezte. Ma tárgyalta ezt a pert dr. Rád Illés büntető egyesbíró, aki előtt dr. Tarján Mihály védő beigazolta, hogy a felek közt elszámolás sohasem történt és már csak ezért sem tekinthető bizományi árunak a panaszos cég leszállított áruja. A bíróság helyt adott a védekezésnek és bűncselekmény hiánya címén felmentette a vádlottakat. Miklas még habozik? Bécs, június 20. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) Miklas elnök délután egy órakor Buresch dr. első ausztriai tartományfőnököt bízta meg az új kormány megalakításával. Egyelőre még bizonytalan, várjon Buresch megkísérli-e, hogy tárgyalásokat folytasson a pártokkal, vagy pe­dig a pártok megkérdezése nélkül a köztársa­sági elnök utasításainak megfelelően állítja-e össze kormánylistáját. Beavatott politikai kö­rökben úgy hírlik, hogy Miklas elnök még nem szögezte le ma­gát véglegesen a parlamenten kívül álló kormány megalakítása mellett és hogy Buresch még egyszer, de most már igazán utoljára meg fogja kísérelni, hogy par­lamentáris többségen nyugvó kormányt ala­kítson. Miért hiúsult meg Seipel kísérlete Bécs, június 20. (Az Esti Kurír távirata.) Seipel prelátus a kora délelőtti órákban folytatta késő éjszaka megszakadt tárgyalásait a pártok vezetőivel, s mint ez mára kiderült, egyáltalán nem lehet még szó a kabinet megalakulásáról, mint ezt az éjjeli órákban általában biztosra vették. A személyi kérdéseken kívül vannak tárgyi nehézségek is. Bizalommal vásárolhat mindenki 02 isFIKSZ hirdetőinél Tisztelettel jelentjük, hogy eredeti francia SeSueifl-különlegességeink idényvégi árusítása­­ mélyen leszállított­­ árak mellett e hónap 22-én kezdődik i­ff Sziles is Márkus I IV. ker., Petőfi Sándor­ utca 18. szám 1 — Orvosi dir. Dr. Érczy Miklós d­­r. főorvos plasztikai-kozmetikai sebészeti rendelőintézetét IV., Kristóf-tér 6. alá helyezte át. Uj telefon: Aut. 810—09. — Beiratások a Fodor-féle zeneiskolában. Fo­dor Ernő okf. zenetanár áll. eng. magánzeneisko­lájában a beiratások június 22., 23. és 24-én esz­­közölhetők d. e. 11—12-ig és d. u. 120—176-ig az intézet igazgatósági irodájában. VI., Jókai-tér 4. sz. alatt. Beiratási díj (júniusban kedvezményes ár): 12 pengő. Évi tandíj: 120, 180, 240 vagy 360 pengő. Az iskola beiratási értesítőjét kívánatra megküldi az igazgatóság. , , Óvatosság. Finom ruhákat szigorúan szára­zon szabad tisztítani. Egy öltöny, vagy női köp­­peny 6 pengő. Menczernél. Fest. Tisztit. Mos. Te­lefon." A legújabb fordulat Bécs, június 20. (Az Esti Kurír tudósítójának telefonjelen­­tése.) Az osztrák válság megoldása ügyében újabb fordulat állott be. Miklas elnök azt az eszmét, hogy alkotmányos joga alapján ki­nevezés útján állítson össze kormányt, vég­eredményben nem tette a magáévá. Általános felfogás szerint ezt az eszmét az elnöknek Seipel dr. sugalmazta. Miklas elnök körülbelül egy óra hosszat mérlegelte ezt az eshetőséget, de azután mégis a parlamentáris út folytatá­sára határozta el magát és fél kettőre magá­hoz kérette Buresch dr.-t, a keresztény-szocia­lista képviselői klub elnökét, Alsó-Ausztria tartományi főnökét és megbízta a kormány­alakítási tárgyalásokkal. Buresch délután négy órakor kezdi meg tárgyalásait. Buresch dr. a birodalmi parasztszövetség elnöke, agrárirányú politikát folytat és főleg a középpártoknál örvend rokonszenvnek. Vállalkozását kedvezően ítélik meg. 7. oldal Az osztrák köztársasági elnök elvetette Seipel diktatúratervét és Burescht bízta meg a kormányalakítással Seipel Kienböck pénzügyminiszterségének és a tisztviselői fizeté­sek leszállításának kérdésében nem tudott a nagynémetekkel meg­egyezni . Buresch ma kezdi meg kormányalakítási tárgyalásait Bécs, június 20. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) A polgári koalíció terve végleg megbukott. Seipel dr. dezignált kancellár nem tudott megegyezni a nagynémetekkel, sem a sze­mélyi kérdésekben, sem a köztisztviselői fize­tések kérdésében s miután a nagynémet párt vezéreivel folytatott tanácskozásai ered­ménytelenül végződtek, a dezignált kancellár délben audiencián jelentkezett Miklas elnök­nél és közölte vele, hogy nem tudja meg­alakítani a polgári koalíciót a keresztény­­szocialista párt, a nagy­ német párt és a gazdaszövetség kormánytöbbségét. Miklas elnök ily körülmények között valószínűleg abbahagyja a pártokkal folytatott eredmény­telen tanácskozásokat és elnöki jogaival élve, saját belátása szerint nevezi ki az új kor­mányt. Hogy ez a kormány hivatalnokkor­mány vagy pedig a személyiségek kabinetje lesz-e, egyelőre még nem ismeretes. Ez lesz Ausztriában mindenesetre az első úgyneve­zett­­szem­élyes elnöki kormánya, így a Wirtschaftsblokk a tisztvielők fizetésé­nek kérdésében egyáltalában nem ért egyet a keresztényszocialistákkal és ellentétek merül­tek fel Kienböck pénzügyminiszterségével kap­csolatban is. A szövetségi elnök ma délelőtt fogadja­­ Scipolt, aki kihallgatása után tárgyalásait folytatja a pártok képviselőivel. Rajtaütéssel fogtak el az éjszaka két veszedelmes betörőbandát Az ablakon ugráltak ki a betörők • Egy fiatal leány huszonhat lakásfosztogatása A főkapitányság betörési szakcsoportja az elmúlt éjszaka veszedelmes betörőbanda tag­jait tette ártalmatlanná, akik már eddig is rengeteg falbontásos betörést, lakásfosz­togatást és más egyéb bűncselekménye­ket ismertek be. A betörők elfogatása rendkívül nehéz munka volt. Több mint három héten át figyelték a szakcsoport detektívjei a gyanúsítottakat, miig végre sikerült ellenük bizonyítékokat összeszedni és ennek alapján azután az éj­szaka elfogták és összekötözve a főkapitány­ságra szállították őket. A Lenkey-úti barakktelep egyik kis házát éjszaka 12 óra után detektivcsoport vette körül. Apró kis villanylámpák villantak fel az éj­szakai sötétségben és amikor már a detek­­tivcsapat elhelyezkedett a barakktelep háza körül, két hatalmas termetű detektív beko­pogtatott az ajtón. A kopogtatásra nem kap­tak választ, mire erősebben kezdtek döröm­bölni. Ebben a pillanatban hallották, amint a ház ablakát valaki felszakítja és kiugrik rajta. A detektívek azonban résen voltak és az ablakon kiugráló betörőket, Baráth Jánost és társát, Zajko Józsefet valóság­gal ölbekapták. A főkapitányságon ma reggel kezdték meg a kihallgatásukat. Baráth János 31 éves kő­­művessegéd, társa, Zajko József 27 éves laka­tos, foglalkozásukat azonban már régóta nem gyakorolják. Többször voltak büntetve betö­résért és lopásért. Vallomásukban elmondot­ták, hogy ők voltak azok, akik hónapokkal ezelőtt a Lam­pel-féle könyvkereskedés Andrássy­­úti raktárába betörtek. Itt nem találtak megfelelő anyagot és ezért nemsokára a Thiria Vegyiipar Rt. raktárát fosztották ki falbontásos betörés útján és in­nen nagyobb mennyiségű értékesebb vegysze­reket és gyógyszereket loptak el. Ezután a Hunyadi-téri élelmiszerüzleteket kezdték egy­másután fosztogatni, majd a trafikokra vetet­ték magukat. Az egyik betörő elmondotta, hogy a Szent Imre herceg­ útja és a Fadrusz­­utca sarkán van egy trafik, özvegy Biróné tu­­lajodna, ide négyszer egymásután törtek be és mindent elvittek, amit a fiókokban találtak. Ezenkívül egyelőre 72 kirakatnyitást ismer­tek be, amelyek közül a legtöbbet a Baross­­utcában követtek el. A rendőrségen azt hiszik, hogy mindez csak egy kis része annak a tö­meges betörésnek, amelyet a két veszedelmes ember elkövetett. Mialatt a detektívek a Lenkey-úti barakk­teremben Baráth János és Lajkó József elfoga­dásán fáradoztak, addig egy másik detektív­csoport búvóhelyén, Pesterzsébeten elfogta Horváth János 22 esztendős állásnélküli aszta­­lossegédet, aki barátnőjével, egy kiskorú fiatal leánnyal­­ Budapesten, Pestszentlőrincen, Cegléden, Kiskunfélegyházán követett el sorozatos lakásfosztogatásokat. A tolvaj­pár főképpen a lakásnyitásokra spe­cializálta magát. A nő kitanulmányozta a te­repet és amikor megfelelő jelentést hozott ba­rátjának, együttesen végrehajtották a lakásbe­törést. Kihallgatásuk során eddig huszonhat lakásbetörést ismertek be. A főkapitányságon az elfogott betörőket, Ba­ráth Jánost, Zolykó Józsefet, Horváth Jánost és fiatalkorú barátnőjét letartóztatták. A Menetrendváltozásokra vonatkozó értesítés. A MÁV Menetrend, a Magyar Királyi Állam­vasutak hivatalos menetrendkönyve és az 51 éves Vasúti Útmutató, valamint a Zöld Menetrend ki­­adóhivatala értesíti vásárlóközönségét, hogy a nyári menetrendek életbelépte óta új vonatok he­lyeztettek forgalomba és egyéb lényeges menet­rendi változások történtek. E változásokra vo­natkozó első értesítés elkészült s azt mindenki,­ aki a menetrendkönyvekben található levelező­lapot beküldi, díjtalanul megkapja. Azok részére, akik e levelezőlapot már beküldötték, a „Menet­­rendváltozások"-at a posta holnap kézbesíti.

Next