Esti Kurir, 1931. augusztus (9. évfolyam, 173-196. szám)

1931-08-09 / 180. szám

8. olda ­lneekrend Jiutti A színházak heti műsora A tegnapi vihar tanulsága: sürgő­sen fel kell építeni a viharházakat! A tegnapi hirtelen támadt viharnak, amely pillanatok alatt söpört végig a Dunán is, ko­moly tanulsága van a szabadevezősök szá­mára: haladéktalanul fel kell építeni a vihar­házakat. A viharház-probléma is egyik tengeri kígyója a szabadevezősök elintézetlen kérdéseinek. A viharházak ügyében is volt már rengeteg an­két, tanácskozás, felirat és feirat, a szabad­evezősöknek volt már külön a viharház-bizott­­ságuk­ is, hogy ez is lendítsen valamit e kér­dés megoldásán, de konkrét eredményt mind­­ezideig nem sikerült elérni. Van ugyan né­hány menedékházuk a szabadevezősöknek, ezek azonban kis számuknál fogva nem elé­gítik ki a több­ tízezer szabadevezős igényeit. A viharházakat végre valóban fel kell építeni! Lehetetlen állapot, hogy egy olyan sport­ág, amely ilyen példátlanul nagy népsze­rűségnek örvend, ne tudjon tető alá hozni néhány épületet a legfrekventáltabb ki­rándulóhelyeken, hogy veszély, hirtelen támadt vihar esetén menedéket találhassanak az evezősök. Most, hogy a szabadevezősök két egyesülete már az Evezős Szövetség égisze alatt szervezkedett újjá, talán mégis meg lehetne találni a módját annak, hogy a jövő szezonra megépítsék a viharházakat. A szabadevezősök esetleg anyagi áldozatoktól sem riadnának vissza, ha azt látnák, hogy ezen a téren komoly kezdeményezés történik. Budai Színkör: • Egész héten minden este háromnegyednyolc órakor és vasár­nap délután félnégy órakor: „Vihar a Balatonon“. 15-én, szombaton délután fél 4 órakor Gyöngyözsire király kisasz­­szony. Budapesti Színház: Minden este fél 9 órakor, vasár- és ünnepnap d. u. V20 óra­kor és este V29 órakor: Pest újra nevet! Békeffi László színház- és kabarétársula­tának vendégjátéka. darus Kertszínpad: Minden este ka­baré (9). Liget Kabaré (Hermina­ut 65). Minden este és vasárnap délután 5 órakor is: Meg­nyitó mű­sor (Nászéjszaka, Fogat fogért, A néma ember stb.). Nyári Operettszínház: Egész héten min­den este és vasárnap délután: Az anyósom férje. Terézkörúti Színpad: Rátkay, Rajna Alice, Sarkadi, Boross, Herczeg, Gárdonyi. „Katicabogár"­, „Samu", „A mieder", „Ír­jon operettet monsieur“, „Apám uram“, „Hacsek és Sajó“ stb. (9). * Hangversenyek a Balatonon. Csillag Ilus, a kitűnő fiatal operaénekesnő, aki legutóbb Siófokon az óceánrepülők tiszteletére rende­zett díszhangversenyen rendkívül sikerrel szerepelt, most dr. Járossy Jenővel, a jónevű dalszerzővel együtt több meghívást kapott a balatoni fürdőhelyekre. Csillag Ilus és Járossy elsősorban Balatonszemes és Lelle meghívását fogadták el, ahol hétfőn és kedden adnak nagy érdeklődéssel várt hangversenyt. * Szabadtéri szinielőadást rendeztek a margit­szigeti gyerekek. Nagyszámú közönség előtt rend­kívül sikerült előadást rendeztek tegnap a Mar­gitszigeten nyaraló gyermekek. Az igazgatóság részéről Lovass főtitkár nagy elkerített térséget engedett át e célra, ahol a la Reinhardt, szabad ég alatt tartották meg az előadást. Nagy tetszés­sel fogadta a közönség Postl Zsuzsi szép táncait, Hrich Évi kedves énekét és Pollák Ági ügyes sza­valatát. Három csöppség: Kalla Ági, Guschwan Évi és Székely Tomi ugyancsak zajos tetszést kel­tett szavalatával és táncával. Két bájos színdara­bot is adtak elő, amelyben főleg Postl Zsuzsi, Pollák Ági, Hrich Évi, Kalla Ági és Guschwan Évi aratott nagy tetszést A táncokat Czöbisch Ottó volt operaházi táncmester tanította be. Az előadást közkívánatra Szent István hetében meg­ismétlik jótékony célra. * Szeptember közepén nyit az Uj Színház. Dr. Torday Ottó igazgatása alatt szeptember közepén nyílik meg az Új Színház, melyet a nyári szünet alatt teljesen újjáalakítottak. Az igazgatóság a társulatot is egészében újjászervezte. A színház dramaturgja Kürti Pál, főrendezője az előnyösen ismert Baróthy József, akinek színpadi és rende­zői sikereit eddig is méltányolta a közönség. Az Új Színház társulata augusztus 18-án kezdi meg sí próbákat egyszerre 3 darabbal párhuzamosan. Az első két újdonságban Vágóné, Orsolya Erzsi, Zátony Kálmán, Körmendi, Pártos Klári, Simon Zsuzsa, Harsányi Rezső, Karácsonyi Piri, Len­gyel Vilmos és Fülöp Sándor jutnak jelentős szerephez. * A Jókai Színház nagyszerű előadásban hozta színre a Magyar Színház slágeroperettjét, a „Lámpaláz" című operettet. A rendezés nehéz munkáját Polgár Ferenc bravúrosan oldotta meg. A szereplők közül Pesthy Baboy remekelt. Szenczy Mária, Bud­ay és Baranyai Mária tudásuk legja­vát adták. Gáspár Béla mint vendég, nagyon ügyes színésznek bizonyult. Polgár Ferenc mókái és táncszámai nagyon tetszettek. Földváry Sán­dor, Faragó Vilmos, Murányi Géza most is fé­nyes sikert arattak. A darab kiállítása meglepő. A zenekar nagyszerűen oldotta meg feladatát. Tekintve a nagy sikert a darab vasárnap az 5, 7 és 9 órai előadásokon is színre kerül. Augusztus 8-én és 9 én este Zoro és Huru nagy kacagó zsvit­e a Stefánia Corso kertjében Thököly-út és Stefánia-út sarkán • A ragyogó mű­sor keretében a legismertebb tóvárosi művészek lépnek fel HIKULAY női szindronikus és Jazz zenekara. Kezdete­k­ a9 órakor • Belépődíj nincs • Olcsó árak Asztalfenntartás: t­elefon 96—3—37 A bankár kész! a báró kész! a príma* donna kész! Mindenki kész lesz a neve­téstől, aki megnézi Békeffi László szenzá­ciós új színház- és kabaréműsorát ma, szombat este, vasárnap délután fél 5 és este fél 9 órakor a Budapesti Színházban Mivel bemenni bármikor lehet Békeffi László és pompás társulatának szenzációs új műsorá­hoz, a Budapesti Színház pénztára este hett0 óráig árusítja a jegyeket. Nemcsak a ma esti, de a vasárnap délután V15 és V19 órai előadásra különösen a fürdőkből hazatérők részéről szá­mos előjegyzés történt. Természetesen Békes­i László a jövő héten is folytatja páratlan sikerű vendégjátékát, még­pedig csütörtöktől kezdve új műsorral. A Budapesti Színház jegypénztárának telefonszáma József 328—17. (*) 101 cigány monstre dal-hangversenye az Angol Parkban. Szerdán, 12-én este 8-kor Bodán Margit, Cselényi s Szebő énekelnek Magyari, Ilácz Béla s Rácz Zsiga prímások kíséretével. Közeledik az ősz: megindul a turistaélet Annak ellenére, hogy még ezen a héten is sza­­harai hőségtől verejtékezett a város, feltartóz­­hatatlanul közeledik az ősz és ezzel együtt az evezősélet alkonya. A fővárosi week-end élet azonban nem szű­nik meg az őszi hónapokban, hanem a Dunáról átteszi székhelyét a hegyekbe. Augusztus végén már a vérbeli turisták vissza­térnek első szerelmükhöz, a szárazföldi túrák­hoz és ettől kezdve tavaszig járják az ország he­gyeit és völgyeit. Ez idén győzelmet aratott a magyar turista­­társadalom: az állami erdőbirtokok nagy részét végre meg­nyitották előttük, a tilos területek jelzőtáblái az állami erdőségekben erősen megritkultak, de ez­zel még mindig nem ért véget a tilos területek körül folyó harc. A magánbirtokoknak is meg kell nyitniuk útjaikat a­ turistatársadalom számára, amely fegyelmezetten viselkedik, tiszteletben tart­ja a magántulajdon szentségét és elsősorban sa­ját maga közösíti ki soraiból azokat, akik fegyel­mezetlen viselkedésükkel kompromittálják a tu­rista-társadalmat. A­em kell félni a turistáktól, hanem idegenforgalmi szempontból is meg kell nyitni számukra az ország minden zugát, hogy ezzel is csábísuk ide a külföld turistatöme­geit. A magyar idegenforgalomnak nem tesz jó szolgálatot, ha a külföldi turista szövetségek a magyar turisztika mozgalmaiból azt látják, hogy ezek legnagyobb része a tilos területek eltörlésére irányul. I A WEEK-END HÍREI Izgalmas órái voltak tegnap délután a Duna evezőseinek. Csodálatos véletlen folytán csak egy komolyabb szerencsétlenség történt, az is jól vég­ződött: Tóth László koronaőr a hatalmas erejű viharban a Szent László hajó elé került, amely csónakját összetörte. A koronaőr segítségére Sze­mere László, a dunai mentőőrség orvosa sietett a rendőri motorossal és az óriási hullámverésben izgalmas küzdelem után tudta csak kimenteni a már eszméletlen állapotban levő koronaőrt, aki­nek azonban szerencsére komolyabb baja nem történt. Strand Penzió, Zamárdi Saját fürdővel, gyönyörű kilátással főszezonban 7.— pengő, utószezonban 6 pengő (gyermekek félpenziót fizetnek) Érdeklődés: Aut 826—17 hívószám alatt Lampionos evezős-ünnepély volt a napokban a Weiser-telepen. Volt pijamaverseny, szépségver­seny, tűzijáték, lampionos menet és vigalom reg­gelig. Érdekes és praktikus újdonsággal szolgál Gold­­mann Gyula fotoszaküzlete (Teréz­ körút 1/c) az amatőrfényképészeknek. Mától kezdve nyolc na­pon át ingyen fototankönyvet ad minden foto­­amatőrnek, elsősorban azért, hogy a fotografálás sportját a week-endezők hatalmas táborában nép­szerűsítse. Week-end felvételeket öt órán belül a legszebb kivitelben készít el. * Balatonalmádin az elegáns, új, disztingvált Takács-penzióban elsőrendű, csendes úri otthon várja a nyaralóközönséget. Mennyi egy csónak élettartama? A szakértők és a laikusok is a legkülönbözőbb válaszokat ad­ják erre. Természetes is, hogy nem lehet általá­nosan megszabni egy csónak életidejét, éppen úgy, ahogy nem lehet ezt megtenni az autónál sem. A csónak tartóssága függ elsősorban elké­szítésének módjától, anyagától, technikai kivite­létől, eltekintve a vele való bánásmódtól és keze­lésétől. Érdekes statisztikai adat, hogy a pesti csónakpark húsz százalékát építette meg tíz év alatt Petyerity Lajos hajóépítő mérnök és hajói a legfárasztóbb túrákon, a legnehezebb versenye­ken derekasan állják meg helyüket és pusztulási arányszámuk a lehető legkisebb. — Elfogták a szegedi zsebtolvajkirályt. Szegedről jelentik: A szegedi élelmiszerpiacon ma délelőtt letartóztatták Bartók Mihály zsebtolvajt, amint egy másik ember tárcájá­ban kotorászott. Kihallgatása során­­4 lo­pást ismert be. Bartók elfogatásával kézre­­került a szegedi sorozatos piaci tolvajlások tettese.. Megállapították, hogy a teleki csend­őrség három esztendő óta szándékos ember­ölés bűntettének kísérlete miatt keresi Bartó­kot, aki 1928 októberében verekedés közben Matyuska Andrást disznóölőkéssel életveszé­lyesen megsebesítette, majd megszökött.­­ Endresz György és Magyar Sándor óceán­­repülők arról értesítették a Beciva Beketow Cir­kusz Varieté igazgatóságát, hogy kedden, e hó 11-én megtekinteni óhajtják az esti előadást. A cirkusz igazgatósága erre az ünnepélyes alka­lomra a teljes augusztusi műsorral nagyszabású díszelőadást rendez a tiszteletükre.­­ „A jó száraz tisztítás, öltöny, női ruhák festése, gallér, ing tisztítása, olcsó áraival meg­győz mindenkit, a nagy aranyéremmel és dísz­oklevéllel kitüntetett Menczer.“ — Hölgyek figyelmébe! Szép és olcsó kalapok csak a Mimi-szalonban kaphatók. Olcsó és stílu­sos átalakítások. Polgár Mimi kalapszalon, Ló­­nyay­ u. 49. Minden fotoamateur Teréz-körút 1/c Telefon: 175—78 Goldmann Gyula fotószaküzletében 8 napig ingyen kap egy fototankönyvet Portenger a Népszigeten Tisztelt Szerkesztőség! Többszáz week­­endező nevében köszönöm az Esti Kurírnak, hogy egyik legutóbbi week-end cikkében szóvátette a Népsziget állapotait. A Népsziget valóban megérdemli, hogy az illetékes ható­ságok felkarolják ügyét. Nem szólva arról, hogy az újpesti hídon szörny­es gyötrelmet je­lent egy-egy vasárnapon az áthaladás, a Nép­szigeten bokáig érő porban kell gázolni, egy­­egy bicikli óriási porfelhőket kavar és még mindig nem látjuk nyomát annak, hogy­ ren­deznék az utakat vagy rendszeresen locsolnák ezeket. Mi pihenni és nem szenvedni megyünk a Népszigetre és miután week-endezésünk költségeiből jelentős rész jut adóban az ál­lamnak és a városnak is, megérdemelnénk némi figyelmet az illetékes hatóságok részéről. Tisztelettel egy elkeseredett népszigeti week-endező. Vasárnap, 1931 augusztus 9 GFIEMP Fogyókúra A címnek annyiban van­ köze a darabhoz, hogy a történet egy olyan modern intézetben játszódik le, amelyben villanyozással, sporto­lással akarnak fogyni a lányok és asszonyok. Két asszonynővérről szól a mese. Leányaik szépek és fiatalok, és mivel az egyik lány el­hódítja a másiknak a vőlegényét, vihar tör ki a mamák között. Később persze rendbejön­nek a dolgok és a két asszonynővér is kibé­kül. A Radius új beszélőfilmje, amelyben Maria Dressler, Polly Marán és Anita Page nyújtottak nagyszerű alakítást, rendkívül tet­szett a közönségnek. Nagy sikere volt a ki­­sérőm­űsornak is. A mozgóképszínházak mai műsora: ANDRÁSSY HANGOS MOZGÓ (VI. Csengery­ u. 39, Andrássy­út sarok. A. 261—73). Kék angyal. Hangos dráma 10 felv. (Marlene Old­rich és Emil Jannings.) — A Szahara raj­táiméi. Hangos expediciós film. (915, 448, 9410, vasárnap: 443-tól.) BELVÁROSI MOZGÓ (Irányi­ utca 21. Tel.: Aut. 288-29): A négy pajtás. Romantikus, énekes, táncos vígjáték 14 felv. (Janet Gaynor, Charles Farrel.) — Tempó, Dodó! Vígjáték 6 felv. — Magyar híradó. (5. vas. 4 órától folyt.) HANGOS CHICAGO MOZGÓ (István­ u. 39. Tel.: J. 321-75): Az orosz tigris. Dráma 12 felv. (John Gilbert.) — Jaj, az a sztratoszféra! Vigj. 10 felv. (Kari Dane, Georg K­­Arthur.) — Szerelem a magastripézon. Vigj. (5, vasárnap 3 órától folyt.) FÓRUM FILMSZÍNHÁZ (TV.: Kossuth L.-n. 17. A. 895-43). Kilencedik hétre prolongálva! Bécsi víg asszonyok. Vidám tört. a régi császárvárosból. Rendezte: Bolváry Géza. Zene: Róbert Stolz. (Willy Forst.) — Paramount han­gos és magyar híradó. (5, 148. 1410, szombat, vasárnap és ünnepnap: 4, 6, 8, 10.) IMPERIAL HANGOS MOZGÓ (Dembinszky­ u.: Aréna-út sa­rok. Tel.: 1. 328—90). Hívjon és jövök. Filmoperett 12 felv. (Willy Forst, Else Elster, Paul Hörbiger.) — A fehér ör­dög. Dráma 10 felv. (Hans Stüve.) (5. 448. 110, vasárnap 443-tól folytatólag.) KERT MOZGÓ (Vilma királynő- és Aréna-út sarok. Tel.: Ut. 130—17). Várkonyi Mihály és Ágnes Petterson legújabb hangosfilmje: A gyönyör. — Ég a ház. Kohn és Kelly han­gos vígjátéka. — Alpesi románc. Tiroli daljáték. — Fői hngos világhiradó. — Magyar híradó. (948 és 4.­10.) MARKUS-PARKMOZGÓ Múzeum-körut 2. Tel.: 1. 374-90) és MŰJÉG-MOZGÓ (Városligeti tó. Tel. 182—54). Az asszony és a légzet. (Lil Dagover, Igo Sym, Paul Hörbiger.) — Sicc legújabb trükkjei. — Fox hangos és magyar híradó. (Majéty: 948 és 9410, Márkus: 8 és 10.) NYUGAT HANGOS MOZGÓ (Teréz-körút 41. A. 271-62): Mámorkeringő. Hangos filmregény 10 felv. (Mády Chris­­tians, Hans Stüve.) — A rajnaparti várkastély. Hangos filmjáték 7 felv. (Henny Porten.) — A halálugrás. Cirkusz­film 10 felv. Coerner Krauss, Jenny Jugo.) (444, 447, 9410.) OLYMPIA (VII., Erzsébet­ körút 26. Telefon: 1. 429—47). Monte Carlo. Vígjáték 10 felv. Lubitsch-rendezés. (Jeanette Mac­Donald, Jack Buchana.) — Byrd kapitány délsarki expedíciója. Eredeti helyszíni felvételek 8 felv. (4 órától, folyt.) Az első előadás mérsékelt helyárakkal. ORIENT-MOZGÓ (Izabella-u. és Aradi-u. sarok. A. 150—87). Egy műsorban kabaré és filmek! Fellépnek: Vigh Miklós, Nagy Anei, Heltay Andor, Solymossy Sándor. — Film­­műsor: Híradó. — A tengeri medve. Harold Lloyd víg­­­játéka. — Revellara kórus. Hangos film. — Egy éjszaka a Don mellett. Hangos film. (445, 7, 4410, vasárnap 2 órá­tól folyt.) Köznapokon az első előadás mérs. helyárakkal., TIVOLI MOZGÓ (Nagymező­ u. 8. Aut. 230—49). A boldog­talan asszony. Dráma. (Alice Roberts, Franz Lederer.) — A titokzatos kínai. Kalandor tört. (Richard Talmadge.) -a Misi hadat üzen. Vígjáték. — Híradó. (4 órától folyt.) -a Az első előadás — vasárnap is — mérs. helyárakkal. TÚRÁN (Nagymező- és Mozsár-u. sarok. Tel.: Aul. 264—20): Broadway cárja. Kalandos történet 8 felv. (Betty Comp­­son.) — Vásári primadonna. Dráma 7 felv. (Mary Nolan.) — Császár csókja. Szinmű 10 felv. (Dolores Costello és Conrad Nagel.) (444. 447. 9410.) UFA-FILMSZINHÁZ (Teréz-körút 60. A. 197—67. 197—68): Elvesztettem a babámat. Filmoperett 4 színpadi és 4 film­részben. Fellépnek: Kun Magda, Sziklay József, Radó Sándor és Werbőczy Ila. (448 és 4410. vasár- és ünnepnap: 446. 448 és 4410 órakor.) VÁROSMAJORI PARKMOZGÓ: A kínok háza. Hangos film­regény 12 ív. (Karina Bell.) — A titkok asszonya. Dráma. (Olaf Föns, Hollay Kamilla.) — Híradó. (Mindennap: 948 és 9410.) - BUDA! APOLLÓ: Orbán.­­ Matrózok előnyben. — Híradó. (Szombat: 5, 448, 4410, vasárnap:­ 3, 5, 448, 4410.) DEPIlfl BEKETOW CIRKUSZ-VARIETE DLVIVH Városliget — Telefon: A. 188-35 Naponta este 8 órakor és minden csütörtök, szombat, vasárn és ünnepnap délután 4 órakor az óriási augusztusi mű­sor szenzációja Rémes szerelmi tragédia Bécsben Bécs, augusztus 8. (Az Esti Kurír távirata.) A szombatra vir­radó éjszaka a XI. kerület egyik utcájában egy kis lakásban véres tragédia játszódott le. Egy 35 éves kereskedősegéd, bizonyos Vonat­ Viktor, egy asszonyt, akivel a lakásban együtt volt, késszúrásokkal és vágásokkal a legször­­nyűbb módon megcsonkított és egy súlyos kalapáccsal az asszony koponyáját be­zúzta. Mikor úgy vélte, hogy az asszony kiszenvedett, az ablakjára felakasztotta magát. A rendőri bizottság éjféltájban kiszállt a házba, meg­állapította, hogy a tragédia mindkét szereplője már halott, de a nő holtteste annyira meg volt csonkítva, hogy a személyazonosságát lehetetlen volt megállapítani. A bizottság azt hitte, hogy­ Vonay felesége a nő, de Vonayné a reggeli órákban jelentkezett a rendőrségen, így a rendőrség most kénytelen továbbnyomoz­ni az ismeretlen nő kiléte iránt, aki valószínűleg szeretője volt Vonaynak. — Hármas életmentés. Dombóvárról je­lentik: Kutner Mór dombóvári kereskedő a Kapos folyóból három örvénybe került fel­nőttet mentett ki egymásután. A bátor élet­mentőt meleg ünneplésben részesítették.

Next