Esti Kurir, 1932. február (10. évfolyam, 26-48. szám)

1932-02-17 / 38. szám

Szerda, 1932 február 17 Copyright by Esti Kurír 52. ^ Nilsson hadnagy, aki a közvetlen köze­­lemben lévő fatörzs mögé húzódva figyelte az eseményeket, a fülsiketítő és percenként eldördülő puskaropogásban valam­i oda­kiáltott felém, amit azonban részint a zaj miatt, részint, mert minden figyelmemet a lehetőleg pontos célzásra irányítottam, nem értettem meg. Ekkor egy ugrással mellettem termett és izgatott, sürgető hangon ordította a fülembe: — Siess hátra és nézd meg, mi történt a gépfegyverrel!... Tehán az őrmester megsebesült... Aztán azonnal gyere vissza­jelentést tenni... Az elnémult gépfegyver Gondolkodás nélkül ott hagytam a fe­dezékemet és visszafelé szaladtam abban az irányban, ahol a golyószóró fel volt ál­lítva és közben arra gondoltam, hogy ha a gépfegyver mégis elkezdené megint a tüzelést, én volnék az első, akit a golyók érnének. Egyelőre azonban közvetlenebb veszély­­lyel fenyegették a fejem körül süvítő arab puskagólyók, amelyek olyan zápor­szer­űten csapkodtak a fék között, hogy végül is már nem haladhattam felegyenesedve, ha­nem kénytelen voltam leverni magamat a földre és hason csúszva folytatni az utat. A gépfegyver-áltáshoz érve megdöbbe­­né­ssal láttam, hogy noha sem az őrmester, sem a két kiszolgáló légionista nem se­besült meg, maga a gép mégsem működik és a három ember tanácstalan, bosszús arccal álldogál körülötte és babrál a go­lyószóró szerkezettel. — Mi történt? — érdeklődtem izgatot­tan. — Misson hadnagy úr tudni akarja, hogy miért hagyták abba a tüzelést. Az őrmester anélkül, hogy egy percre is elfordította volna a tekintetét a némává vált szerszámtól, bosszúsan dünnyögte: — Ha tudni akarja, jöjjön ide és nézze meg, aztán mesélje el nekünk is, mert mi is tudni szeretnénk ... Káromkodva és a sötétben tapogatódzva kobráit tovább a szerkezeten, anélkül azonban, hogy a baj nyitjára rá tudott volna jönni. Végül is belátta, hogy így a koromsötétben semmire sem megy, tehát gyufát kért az egyik légionistától és annak a hirtelen fellobbanó gyönge fényénél kezdte vizsgálni e­z elnémult géppuskát. — Gyerekjáték az egész, — dünnyögte elégedetten az őrmester, miután erről meg­győződött. —­ Két perc alatt rendbehozzuk, mintha soha semmi baja sem lett volna... Egyik gyufa a másik után sercent fel a sötétben és ennél a gyönge és bizonytalan világításnál látták neki a hiba helyrehozá­sának. Közben a dombtető felöl a lövöldö­­zés egyre erősebbé vált és úgy látszott, hogy az arabok támadókedve újult erőre kapott, mert a golyók még sűrűbben csap­kodtak körülöttünk. Borchard őrmester ezalatt a meglazult acélvilla körül fogalatos­odo­tt, egyszerre csak hangosan felkiáltott, de mi lett még acau,górhattunk volna hozzá, ha:" It szétcsunva, arccal rábukott a gépfegyver csövére, majd a sima csövön végigcsúszva­­ uraimat a földre. Dermedten bámultunk egymásra, majd ,­ rémület, el felocsúdva ),hajoltunk a földön fekvő őrmesterhez, akin azonban már nem lehetett seríteni. Fejlövést kapott és azonnal vége volt. Ezek után természetesen szó sem lehe­tett arról, hogy megint a gyufákkal pró­­bálkozzunk, tiszen az őrmester halálát , az az elővigyázatlanság okozta, hogy egyi­künk sem gondolt rá, hogy a fellobbanó fény kitűnő célpontot nyújt a velünk szemben megbúvó ellenségnek. Ez zsípíst­avsto támad­ás Rábíztam a két légionistára, hogy a meglazult villát úgy, ahogy tudják, hoz­zák rendbe, én pedig parancs szerint sietve igyekeztem visszafelé, hogy Nilsson hadnagynak a történtekről jelentést te­gyek. Mielőtt azonban még az előbb elfoglalt helyemet, illetve a hadnagyot elérhettem volna, a tüzelés a túlsó oldalon váratlanul abbamaradt. Nem tudtam mire vélni a dolgot, mert akkor még nem ismertem ezeknek az araboknak a harcmodorát és nem tudtam, hogy ez a pillanatnyi szünet a küszöbön álló következő támadás előjele. Alig tettem néhány lépést a dombtető felé, ahol a mieinknek már állnuok kel­lett, hirtelen fülsiketítő ordítás hasított a levegőbe és a megmaradt arab csapat mint egy vészfelhő zúdult ki a fák kö­zül és hosszú késeikkel és élesre fent han­dzsáraikkal nekitámadtak a légio­nista állásoknak. A fák között az éjszaka sötétjében most ismét vad és gyilkos közelharc kez­dődött, amelynek kimenetele talán vég­zetes lett volna számunkra, ha ugyan­ekkor egy újabb sortűz nem ropog fel a dombtető irányából. Nem tudtuk mire vélni ezt a váratlan tüzelést, mert hiszen ott, ahonnan a sor­­tűz hallatszott, amelybe időnként gépfegyverkelepelés is vegyült, a hátvédet alkotó kettős szakasz parancsnoka, Kenneth hadnagy, aki már járatos volt a felkelőkkel való harcok­ban, úgy gondolkozott, hogy valamelyik előretolt szakaszt nyilván túlerőben lévő arab csapatok támadták meg és ezért kettős szakaszának felét segítségül küldte. A felkelők két tűz közé szavalnak Minthogy az ő táborhelyük pontosan a domb másik oldalán feküdt, a segítsé­günkre siető szakasz éppen a támadó arabok hátába került és így történt hogy a legutolsó pillanatban, akkor avat­kozott bele hatásos sortüzével a küz­delembe, amikor mi m­a a legvégső veszedelemben forogtunk. Ez a váratlanul és meglepetésszerűen érkező segítség, amely két tűz közé szo­rította támadóinkat, végre megtörte az arabok makacs és halálmegvető elszánt­ságát is. Látva, hogy a játék elveszett, most már csak a menekülésre gondoltak. Fegyvereiket eldobálva, hanyatt-hom- rok rohantak le a lejtős domboldalon és puskatüzünktől kisérve csakhamar si­került eltűnniük az erdő fái között. Sokkal kimerültebbek voltunk, sem-­­ hogy az üldözést folytatni óhajtottuk volna, de különben is az ilyesmi kocká­zatos vállalkozásnak ígérkezett az isme­retlen vidéken, ahol nem tudhattuk, hogy melyik perc­ben szaladunk bele valami csapdába és kerülünk esetleg egy nagyobbszámú arab hordával szembe. Megelégedtünk tehát annyival, hogy kettős őrségeket állítva fel, biztosítsuk az éjszaka hátralévő részére a nyugodt tábo­rozást. Éppen csak annyi időt veszteget­tünk még, hogy az eldobált hadiszereket összegyűjtsük és a sebesülteket összeszed­jük és bekötözzük, azután végre nyugo­vóra térhettünk ez után a forró és veszé­lyes nap után, amelyen a légió szűzkereszt­­ségén átestem. A körülzárt Mosoda­­erőd felé Másnap reggel azután kiderült, hogy a Nilsson hadnagy vezetése alatt álló eredeti szakasz legénységének körül­belül a fele ott maradt az éjszakai küzdelem porondján és ezért a hadnagy úgy határozott, hogy az először segítségünkre érkezett szom­szédos szakasszal, amely szintén elég sú­lyos veszteségeket szenvedett, egyesíti a megmaradt fél­szakaszt és most már egy számban némileg megerősödve és a küz­delemben megacélosodott önbizalommal haladtunk tovább délnyugat felé- Mint kiderült, a haditerv az volt, hogy a Colbert őrnagy parancsnoksága alatt álló zászlóaljak, amelyeknek egy részét mi is képeztük, a délnek fekvő Masoda-erőd felé igyekeztek, amelyet a jelentések sze­rint nagyobbszámú arab felkelőcsapatok vettek ostromzár alá és az erőd lőszer és élelem híjján már csak nehezen tudta tartani magák Az volt tehát a fő szempont, hogy mi­nél hamarább elérhessük az erődöt és azért lehetőleg kerülnünk kellett a benn­­e­s szülöttekkel való összeütközéseket és min­den olyan körülményt, amely felmentő expedíciónkat késleltethette volna. Más szóval, állandóan defenzív magatartást kellett tanúsítanunk, mert egy-két gyüle­­vész arab horda szétkergetésénél fontosabb szempont volt az, hogy a­­r katonailag jelentős Másod­­-erőd hely- t őrségének még idejében segítségére * jöhessünk. Erről azonban nyilván az arabok is ér­­tesülve voltak, mert a következő három nap folyamán mindent elkövettek, hogy utunkat megnehezítsék és állandó rajta­ütésszerű támadásokkal próbáltak ben­nünket nyugtalanítani. Ezek a támadások azonban szerencsére nem voltak olyan veszélyesek, mint az első éjszakai rajtaütési kísérlet, úgyhogy könnyűszerrel el is hárítottuk őket és a harmadik nap délutánján elértük a kis Djaulah falut, amely már az utolsó állo­máspont volt a Masoda-erőd előtt. Az erőd felé késő estére járt az idő, amikor a falu­ban letáboroztunk, most már természe­tesen összevont csapatokkal, mert hiszen állandóan számolnunk kellett az erődöt körülzárva tartó erős arab sereggel. A sötétség beállta után természetesen meg sem kíséreltük a továbbhaladást és más­napra halasztottuk, hogy az erőd védő­­őrségével összeköttetést találjunk. A falu körül széles láncban megerő­sített őrszemeink cirkáltak egész éj­­j­szaka, nehogy az ellenség, amely megérkezé­sünkről bizonyára már hírt szerzett, esetleg meglepetésszerű támadással kí­sérletezzen. Az éjszaka mindenesetre nyu­godtan telt el és másnap korán reggel a sorakozó után a tisztek Colbert őrnagy­nál gyűltek össze, az egy­ik kis falusi házban, hogy a további teendőket, illető­leg a haditervet megbeszéljék. Ezen a haditanácson természetesen csak a csapatvezető tisztek vettek részt, úgyhogy mi nem tudtuk pontosan mit határoztak, de , a lőszerkésztetek sürgős és bőséges­­, kiegészítéséből arra következtettünk, hogy haladéktalanul akcióba fogunk lépni. Csakugyan, alig múlt el egy félóra ezekkel a készülődésekkel, amikor száza­dunk, amelyet ismét Nilsson hadnagy ve­zetett, már parancsot kapott az indulásra. Ugyanakkor a zászlóalj két másik szá­zada egy másik utat választva indult el az erőd felé és a két hadoszlop közötti megfelelő számú fedezettel a trénszeke­­rek is követtek bennünket. Alig haladtunk újabb félórányira, ami­kor máris megkaptuk az első jeleit an­nak, hogy az erődöt körülzáró arab sereg is résen áll és fel van készülve fogadtatá­­sunkra. A járhatatlan ostromlósereg Maga az erőd, amelyet most már sza­bad szemmel is kivehettünk a távolból, egy meglehetősen magas és meredékes, bozóttal benőtt domb tetején állott és előtte a domb lábánál egy­ mély, szaka­­dékszerű földmélyedés vágta el az utat a környező síkságtól. Mi egyelőre még a síkság távolabbi végén, a Djaulahtól le­felé lejtősödő úton haladtunk és alighogy az út esése megszűnt és a század első emberei elérték a sík­ságot, a kétoldalt húzódó homok­­buckák mögül éles tüzelés fogadta őket .Legközelebbi számunkban folytatjuk, és különben sem volt valószínű, hogy azok a támadó csapat háta mögül tüzel­jenek. Egy-két perc múlva azután megkap­tuk a dolog magyarázatát. Az történt ugyanis, mint később megtudtuk, hogy az­ állandó és heves lövöldözés hallatára, az araboknak már nem lehettek friss tartalékaik !’.v-"S sérfe ellen szavatolt azonnali aeeilaé* I-HI'11,452 mindenkorra bétoailla. Nem orvosság, lllus*­­I III IliiII ,r4lt ismertetőt fíu tilt bélyeg elleneben dia*­­■ “■ kreten bőrmentve küld. ünml Rzport Buda­pest, Nepsiinhdz-u. 13. o. (Hyr­­eumiOzeu, Javirat vállat, s naponta (ünnepnap kivételével) príma csukott, fűtött autóval! Indulás délután 3 órakor Vilmos csá­­szár­ ut 34. sz. alól. Miskolcról Buda­pestre reggel 6 óra 30 perckor a Graj­d szálló elől. Jelentkezés az indulási helyen és időben. — Részvétel L­.szem­élyenként P 6.53 Önnek sem szabad engedni, hogy szépségét a felesleges hajszálak­ra-1 várják, mikor a J­lorisson-tej egy perc alatt fájttá-1 i lommentesen, kényelmesen eltávolítja a felesleges I szőrszálakat.­­ Morisson-tej jó, olcsó­n megbízható. Ítfővigyázatlanság, amely egy életbe kerül A második vagy a harmadik gyufa vilá­gosságánál azután sikerült is felfedezni a baj okát. Az történt, hogy valamelyik elté­vedt arab golyó a závárzatnak azt a kis acélvilláját érte, amely a keresztülf­utó töl­tényszalagot tartja és rögzíti. Ez a kis acélvilla szerencsére nem törött el, csak elgörbült és ezáltal lazává vált, úgyhogy a töltényszalagot nem engedte tovább futni a gépfegyverben. 9. old.

Next